Sziasztok!

Na akkor start! Izgulok, mert még nem csináltam ilyet, hogy régi történetet gondoltam tovább, és nagyon bízom benne, hogy nem fogom elcseszni ezzel. Mielőtt elolvasod ezt, katt vissza a >>hetedikre<<. Kicsit kibővítettem. :) Szóval, hajrá, szorítok, hogy szeressétek a folytatást is, és... Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Louis mindenképp versenyt fut az idővel, egészen azóta, hogy együtt van Harryvel. A férfi nem hagyja, hogy otthon ücsörögjenek, és Louis megállás nélkül videójátékozzon, amikor éppen semmi más dolga nincsen. Ez a kicsivel több, mint fél év olyan gyorsan szaladt el, hogy a fiú alig tudott lépést tartani vele. Jócskán idő előtt, de senki mást nem meglepve ezzel lediplomázott, és most teljes állásban dolgozik a NASA-nak. Elismerések övezik amerre csak lép, és cikkek, tudományos riportok hada található meg a neve alatt, ha bárki csak rákeres az interneten. Minden megváltozott körülötte, és mostanra már ő is úgy gondolja, hogy ideje lenne feldolgoznia, lépést tartania a változásokkal, de egyelőre még azt sem tudta felfogni, mit tett, amiért Harry vele akar lenni. A NASA-nál, bár Louis szerint még a világon is, ő a legdögösebb férfi, és bár minden megváltozott, de a húsz éves fiú egyáltalán nem. Ugyanaz a kicsit kocka, de vállaltan sokat okoskodó srác a piros nadrágban, amit Harry imád, ezért vett még néhányat, és a fekete keretes szemüvegében, mint azelőtt, hogy minden elkezdődött volna. Persze Harry mellett sok dolog járt már a fejében, amivel ő is megpróbálhat legalább felérni arra a szintre, hogy ne nézzék a férfi stréber kisöccsének. Ezért volt egy akciója is, amikor el akarta hajítani a pápaszemeket, és állandó kontaktlencsét hordani, de Harry azonnal megragadta a szemüvegét, és visszatette a fejére, amikor Louis a fürdőben állt a tükör előtt, és arról magyarázott, hogy ez így felnőttesebb külsőt kölcsönöz majd neki.

- Ha meggyilkolod Okoskát, kiköltözöm. - Harry csak ennyit mondott, ezt is mosolyogva és szerelmesen, aztán ott hagyta a fiatal fiút. Louis persze tudta, hogy nem költözött volna el, de az is kiderült, hogy bár a mai napig Okoskának hívja, valójában imádja, hogy az, és hogy még külsőleg is annak tűnik. Ők ketten még nem laknak együtt olyan régóta. Bár ez sem teljesen igaz. Azóta képtelenek voltak elszakadni egymástól, hogy azon a bizonyos karácsonyon visszatértek az Űrállomásról. Persze ha Harry nem éppen újra odafent volt, vagy Louis Massachusettsben az egyetemen. Többnyire a férfi egyhálószobás, de annál otthonosabb kis lakásán, és nyilván volt olyan is, hogy Louis NASA-tól kapott bérelt stúdió lakásában bújtak össze. Harry egyszer meglátogatta a fiút az egyetemen, és gátlástalanul felment a kollégiumi szobájába is. Az MIT-n nagyon sokan tudták, hogy ki ő, Harry pedig nem rejtette véka alá, hogy mi közük is van egymáshoz az ő Okoskájával. Megfogta a kezét, amikor mentek valahova. Átkarolta a vállát, amikor valamelyik volt professzorával cseverésztek, és úgy csókolta az egyetem mosdójában, mintha még ő is csak egy diák lenne. Ezek után pedig szeretkeztek a koliban. Louis már az első perctől fogva a legelitebb szárnyban lakott, és Harry még az ajtót sem volt hajlandó bezárni, pedig Stuart, a nagyon mogorván okostojás szobatárs bármikor bemehetett volna. Mondhatnánk, hogy akárki más is, de annyira azért se Stuart, se Louis volt népszerű, hogy bárki is a szobájukban akarjon lebzselni. Itt megjegyzendő, Louis-nak ezzel az égvilágon semmi baja sem volt. Viszont hála a NASA kedvéért véghezvitt fejlesztéseknek, és kifejezetten az egyetem számára írt tanulmányoknak, lehetősége volt akár jóval idő előtt, idén lediplomázni.

Harry ezek után nem vesztegette az időt, hogy a túlfejlett agyával húzza őt, és azzal, hogy erre is csak a hozzá hasonló zsenipalánták képesek, de Louis még a szemforgatásai közben is tudta, hogy a férfi büszke volt rá. Folyton azzal viccelődött, hogy szabad még tegeznie, vagy most már nem is akar vele lógni, csak a világ legintelligensebb embereivel.

- Én vagyok a világ legintelligensebb embere - nézett rá felhúzott szemöldökkel Louis, és alig bírta visszafogni a vigyorát. - Persze van pár személy, akikre felnézek, de sajnos mind halott. Pedig azonnal lecserélnélek Marie Curie-re. Tudtak, hogy közel 200-as volt az IQ-ja?

- De biztos nem bánt volna veled olyan jól az ágyban, mint én - felelte egyszerűen Harry, miközben avokádó krémet kent a reggeli pirítósára.

- Perverz - motyogva vigyorogva Louis, aztán már folytatta is, miután beleharapott, az ő esetében, sajtkrémes pirítósba. - Nem is ez a lényeg, ha például Stephen Hawkinggal beszélgetsz. De tudod mit? Akkor legyen Newton.

- A 193-as IQ-val? - nézett fel Louis-ra, tökéletesen megjátszott értetlenséggel, aztán a fejét rázva folytatta. Louis alig bírta visszatartani a nevetést, bár ezért biztosan senki sem hibáztatta. - Alapos visszalépés Marie után.

- Akkor Da Vinci - rántott vállat Louis, teljes lazaságot színlelve, pedig már fájt az arca, ahogy próbált érzelemmentesen csevegni. - Neki 200-ra becsülik. Sőt, jobbat tudok! Legyen Shakespeare. Becslések szerint 210-es volt, és a férfiakat se hajította ki az ágyából.

- Viszont eléggé csúnyácska volt szegény - kontrázott rá erre is Harry, Louis viszont csak eddig bírta. Hangosan felnevetett, és csücsörítve előrehajolt, hogy egy csókot kérjen a férfitól.

- Igazad van - hagyta rá a fiú, és tovább ette a reggelijét. - Inkább maradok nálad. Dögös is vagy, az ágyban se rossz, és mennyi is az IQ-d? 178? Mindent összevéve, az se olyan gyalázatos.

- Az ágyban se rossz?! - ejtett le mindent a kezéből Harry, ezúttal teljes felháborodást játszva. - A hálószobába. Most!

- Igenis! - hagyott az asztalon mindent Louis, és úgy illegette be magát az ágyig, mint egy macska. - Szeretem a dolgokat a kísérleti fázisban. Mindig kaphatunk új és váratlan eredményeket.

- Vetkőzz le, Okoska! - szólította a becenevén Harry. Szinte soha nem hívta őt Louis-nak. Néha Lou, vagy Loulou volt, de Louis soha. Főképp viszont Okoska, vagy Okostojás, és bár annak idején a fiú gyűlölte ezeket, mára egészen más jelentéssel bírnak számára. Harry is másképp mondja. Ahogy a férfi közelebb lépett hozzá, Louis megremegett a pillantásának kereszttüzében, és máris érezte a feléledő szenvedélyt kettejük között. Persze, hogy csak bolondozott Harryvel. Valójában minden alkalommal elvesztették a józan eszüket is, amikor szeretkeztek.

Harrynek sajnos - vagy éppen szerencsére - fent kellett lennie az Űrállomáson, amikor Louis diplomaosztója volt, amit a férfi végtelenül sajnált, mert látni akarta Louis-t a ruhájában, és azt is, ahogy beszédet mond mindenki előtt. Végső lehetőségként küldött neki egy videóüzenetet a NASA kameráin át, ahol gratulált, és megígérte, hogy nagyon meg fogják ünnepelni, ha hazatér. Így Louis a szüleivel, a még életben lévő két nagyszülőjével, Oliverrel, és a fiú családjával ünnepelt. Mindannyian Amerikába utaztak a kedvéért, és ő annyira szeretettnek érezte magát, mégis hiányzott egy nagyon fontos személy. Az egyik sulihoz közeli szállodában béreltek szobákat. Aznap este a boldog szülők választottak éttermet, és ők is fizettek, ezért Oliver és Louis mindent kikértek és megkóstoltak, ami csak megtetszett nekik. Nem azért, mert a frissen diplomázott fiú nem engedhette meg magának, hogy jó étterembe menjen. Főleg mióta együtt éltek Harryvel, és a költségeket is megosztották. Inkább csak élvezte, hogy egy kicsit újra gyereknek érezheti magát, és hagyta, hogy a szülei gondoskodjanak róla aznap este.

Amikor már egymaga volt a hatalmas szállodai szobában, azt kívánta, bár ott lenne Harry, miközben azt is tudta, hogy jobb volt úgy. Nélküle. Mivel a legnagyobb titka az egész családja előtt még mindig az, hogy mostanra már biztosan tudja, meglehetősen meleg. Emlékezett rá, hogy tavaly azt mondta Harrynek, tervei szerint soha nem mondja el a családjának. Csakhogy akkor még az a srác volt, akinek addig soha nem volt barátja, így abba se gondolt bele, hogy a titkolózással valójában a szerelmét bántja a legjobban. Harry soha nem kérte tőle, hogy beszéljen a szüleivel. Egyszer sem kérdezett vagy várt el bármit is a tizenéves fiútól ezzel kapcsolatban. Sőt, amikor a férfi decemberben hazavitte Kansasbe a családjához, az első pillanatban úgy mutatta be Louis-t, mint a párját. Harry szavajárásával, a pasiját, ami valamiért Louis-nak még jobban is tetszett abban a szituációban. Hogy kérhetné most, amikor a szülei meg akarják látogatni, azt, hogy ne legyen itt?

A ház, amiben laknak, Louis tulajdona. Amikor megszerezte a diplomáját, és a szülőknek már egyértelmű volt, hogy a fiúk az Államokban marad, hiszen csodálatos lehetőségek várnak rá itt, a NASA szolgálatában, ragaszkodtak ahhoz, hogy vegyenek neki egy kis házat Washington valamelyik családias, békés szomszédságában, Louis pedig boldogan cserélte el az apja által beígért Tesla ötletét egy házra. Teslát vehet magának, vagy kérhet céges autóként. Harry kezdetben próbálta rábeszélni, hogy mondjon nemet a házra is, mert felesleges. Szerinte kettejüknek bőven elég lett volna az ő lakása is, amivel Louis is egyetértett, de az apja hajthatatlan volt, az anyja pedig mellé állt. A fiúnak nem volt esélye. Most pedig látni akarják a házat, amit az erre szánt pénzükből vett. A házat, amiben úgy tudják, egyedül csak Louis él. Megkérhetné Harryt, hogy menjen át a régi lakásába arra a pár napra. A férfi nem adta el, megtartotta, és Airbnb szolgáltatásként szokta kiadni, hol néhány napra, hol néhány hétre, de mivel a város szívében van, egy privát parkolóval, nagyon kelendőnek számít. Szinte mindig éppen bérli valaki. Abban az időben megtehetné, hogy éppen nem adja senkinek. Maradhatna ott. Vihetné a macskát is. Louis leszedhetné az összes közös képüket a falakról, meg polcokról, amivel Harry kidekorált mindent. Imád fényképezni, és a fiú szerint félelmetesen jó is benne. Kipakolhatná a gardróbot a hálóban, így amikor körbevezeti a szüleit nem tűnne fel nekik a sok idegen holmi, amit Louis nyilvánvalóan soha nem venne fel, és megjátszani sem tudná, hogy mégis, mert méretben is nagyon messze jár az övétől. Különös tekintettel, Harry virágos öltönyeire, és arany csizmájára, ami aztán istentelenül nem Louis stílusa. Egyedül a súlyos, fehér szkafander lenne problémás, amit Harry azért kért el a NASA-tól, és őrizget a mai napig, mert abban repült először az űrbe. De az is megoldható lenne. Pár napról van csak szó. Mégis most, hogy mindezt felsorolta Olivernek videó chaten, teljesen hülyének érzi magát.

- Nem tehetem ezt vele - ingatja a fejét Louis a kertet bámulva. A hatalmas medencét a hátsó udvarban, amit Louis kevésbé szeret használni, de imádja Harryt bámulni, miközben a férfi vagy hússzor ússza végig. Azt mondta neki, még soha nem volt saját medencéje, amit akkor használ, amikor csak akar, és olyan boldog volt, amikor meglátta, hogy mostantól lesz nekik, mint egy gyerek karácsony reggelén. Még csak épp beköszönt a július a következő napokban, de a férfit az sem érdekli, amikor kicsit hűvösebb van. Akkor is úszik.

- Nem, ezt tényleg nem - ért egyet Oli, és Louis látja a tekintetén, hogy mennyire komolyan gondolja. - Beszélj anyádékkal, Tommo. Meddig akarsz még titkolózni?

- Úgy terveztem, örökre, de látom, hogy ez nem fog menni - sóhajt fel a fiú, és drámaian a fejét fogja. Tényleg nem tudja, mitévő legyen. - Valakit meg kell bántanom, és nem akarom, hogy Harry legyen az.

- Akkor ez eldöntve - mosolyodik el a legjobb barátja a számítógépe képernyőjén. - És nem hiszem, hogy a szüleid vérig fognak sértődni. Mikor érkeznek? Harry tudja már?

- Nem tudja - rázza meg a fejét Louis, és a térdére támasztja az állát. - Már egy hete bejelentkeztek. Néhány nap és itt vannak, én meg még nem mertem beszélni senkivel se. Se velük Harryről, se fordítva.

- Nem értem, mitől félsz, anyádék végtelenül büszkék rád - folytatja Louis győzködését Oliver. A fiú pontosan tudja, hogy barátjának igaza van, de ez nem segít azon, mennyire aggódik az egész szituáció miatt. - Imádnak. Ez nem változtathat semmin, ha csak titokban nem a világ legnagyobb homofóbjai neveltek. Mitől tartasz?

- Csak attól, hogy… minden olyan csodálatos most - kezdi Louis a magyarázkodást, a hangja pedig gyerekes és hisztérikus, amivel ő is tökéletesen tisztában van. - Én vagyok az egyetlen, hibátlan kicsi szívük, és attól félek, hogy ez meg fog változni. Hogy másképp fognak rám nézni. Nem tudom, hogyan tudnám azt kezelni. Csak nem akarom tönkretenni azt, amim most van.

- Akkor sem tartom jó ötletnek, hogy elküldd Harryt - rázza a fejét Oliver, és Louis látja, ahogy nyílik az ajtó a háta mögött. Az anyja hívja, mert aznap a nagyszülőkhöz mennek vacsorázni. Az asszony még integet Louis-nak, mielőtt visszacsukja az ajtót. - Most megyek, gondold át, de vesd el ezt a marhaságot, hogy eldugod Harryt azokra a napokra

- Oké, majd beszélünk! - int Louis a kamerába, aztán lehajtja a laptop tetejét, és egy keserves sóhajjal dől hátra a napozóágyon.

- Csak kérned kellett volna - dörren Harry mély, dühös hangja a semmiből. Olyan váratlanul éri a fiút, hogy a szíve nagyot dobban, és összerezzen, mielőtt felugrik a műanyag ágyról, hogy szembe kerüljön a férfival. Ezt az egészet nem kellett volna megtudnia. Soha nem kellett volna hallania, milyen hülyeségen gondolkodott Louis. Éppen ez volt a legnagyobb bánata, hogy nem akarta megbántani a szerelmét, erre tessék. - Mikor jönnek? Csak, hogy legyen időm összeszedni a cuccaimat.

- Nem akarom, hogy összepakolj - rázza meg a fejét Louis, és Harry felé indul. Meg akarja ölelni. A karjaiba bújni, és a nyakába rejteni az arcát, ahogy már olyan nagyon sokszor csinálta, ami annyira nagyon megnyugtató, de Harry nem engedi. Hátralép, és mérgesen állja a fiú pillantását. - Épp ez az. Nem akarom ezt, de félek őszintének lenni velük. Nem tudom, mit csináljak.

- És előbb jutott eszedbe az, hogy még a nyomaimat is kipucold a házadból, mint pusztán bevallani nekik, hogy a faszra gerjedsz? - kérdezi, de nem kiabál, ami igazából sokkal jobban megrémíti Louis-t. Érzi, mennyire ideges, milyen mélyen megbántotta őt, de nem üvöltözik, pedig Louis szerint ennél talán még az is jobb lenne.

- Ne beszélj így, kérlek - motyogja halkan a fiú, pedig nem szokása ennyire meghunyászkodni senki előtt, csak egyszerűen utálja, amikor ilyen. Harry laza és szókimondó. Nem aggódik, amikor nyilvánosan, akár a cégnél káromkodik, de az más. Azt Louis annyira szereti. Az maga Harry, akibe beleszeretett talán már azon a napon, hogy először meglátta őt a központban. Most viszont… Ellene használja a durva szavait, és bántja vele. Louis is tudja, hogy ő tehet erről, de kétségbe van esve. Soha nem veszekedtek még. Persze voltak apró vitáik, hogy melyik öblítőt vegyék meg, mert Harry szerint tök mindegy, és nem kellene annyit költeni a virágillatra, ami néhány óra után már nem is érződik. Vagy amikor Louis nem akarja ugyanazt a filmet nézni a moziban, amit a férfi, ezért inkább nem is mennek el, hiába vettek már jegyet, és itthon duzzognak mindketten. De ezeknek a vége mégis mindig ugyanaz. Mosolyognak, szerelmet vallanak, összebújnak, és a leggyakrabban még szeretkeznek is, hogy teljesen megvigasztalódjanak. Ez viszont most valami komoly, és Louis nagyon aggódik. A pulzusa az egekben, és nem akarja ezt. Egyszerűen csak nem ezt akarta. - És ne mondd, hogy a házam. Ez a közös otthonunk.

- Tényleg? - kérdez vissza Harry gúnyosan. Ő az erősebb. Louis már most tudja, hogy Harry le fogja győzni ebben a vitában, mindegy, mivel próbálja kimagyarázni magát. - Úgy emlékszem minden a te neveden van, és ha holnap azt mondod, húzzak el, kénytelen leszek.

- Sosem mondanék ilyet - rázza meg a fejét Louis. Talán még soha életében nem tartott semmitől annyira, mint most, hogy valami nagy hülyeséget csinált, és Harry el fogja őt hagyni.

- Soha ne mondd, hogy soha - hajol közelebb hozzá a férfi, a hangja pedig rideg. A szemei szikrákat szórnak, és rágja a száját. Annyira dühös a fiúra, hogy Louis a szemkontaktust is nehezen tudja tartani. Jobb lenne elmenekülni ebből a helyzetből, de nem tudja hova. - Húzzak el? Pakoljak át mindent a lakásomba, amíg eljátszod a tökéletes gyereket anyádék előtt? Aztán ha egy kis légyottra vágysz, valami alibit is találjunk neked, miért kell lelépned, és itthagynod őket néhány órára?

- Bunkó vagy - szalad ki a fiú száján, pedig eddig éppen csitítani akarta az összezörrenésüket, nem pedig tovább szítani.

- Lehet - fogadja el Harry, amit Louis állít, de egy pillanat múlva már folytatja is. - Te meg gyáva, mert képtelen vagy felvállalni azt, aki vagy. Nem engem, azt leszarom, nem is a közös életünket, amiben állítólag boldog vagy, hanem kibaszottul csak saját magadat. Rettegsz előbújni a szivárvány színű szekrényedből, Louis, mert attól tartasz, hogy anyád már nem fog úgy szólítani, hogy csöppségem? Mi a fasz? Ha emiatt másképp néznek rád a szüleid, akkor menjenek a büdös picsába! Ez az első dolog, amit meg kellene végre tanulnod. Homokos vagy, mindketten azok vagyunk. Amíg magadat is szégyelled, hogy akarsz korlátok nélkül élni velem? Pont velem?

- El fogom mondani nekik, csak még nem tudom, hogyan - vág vissza Louis, de lehunyja a szemét, és csak a fejét rázza. Harry a nevén szólította őt, ami még soha nem történt meg. Ez most tényleg valami komoly, és fél a következményektől. - Eszemben sem volt arra kérni téged, hogy addig menj el. Nem hallottad az egész beszélgetést, ez a baj.

- Ne hazudj. Eszedben volt. Nekem pont elég, hogy felbukkant csak a gondolataid között ez a lehetőség - vágja a szavait Louis-hoz, aztán sarkon fordul, és visszamegy a házba. A fiú nehezen tudja követni őt, mert piszkosul gyors tud lenni azokkal a hosszú lábaival, de végül így is, úgy is megtorpan, amikor végignézi, ahogy Harry felveszi a cipőjét, és összeszedi a kulcsait, telefonját és pénztárcáját.

- Most hova mész?

- Hagyj békén, és légy szíves etesd meg a macskát, ha addig nem érnék haza - morogja, aztán bevágja maga után az ajtót. Olyan gyorsan hajt el az udvarból, mintha üldözné valaki. Louis-nak csak egyetlen mondat visszhangzik a fejében. Etesse meg a macskát? A macska este nyolckor szokott enni, velük együtt, és még csak délelőtt tizenegy van. Addig nem akar hazajönni? Louis azonnal realizálta, mennyire elbaszta. Ennek soha nem szabadott volna megtörténnie. Arra gondol, bárcsak soha senkinek ne beszélt volna erről az elcseszett ötletéről. Akkor esélytelen lett volna, hogy megbántsa vele az egyetlen embert, akit tényleg mindenkinél jobban szeret. Nem tudja, mihez kezdjen, de azt igen, hogy nem mehet Harry után. Nem is merne, de a férfi mondta is neki, hogy hagyja békén. Nem vitt el semmit, csak pénzt, és az autót. Harrynek van egy Teslája, amit imád, és a férfi rengetegszer elment már vele kihalt helyekre, hogy megtanítsa vezetni, de még nem szerzett jogosítványt az Államokban. Tehetetlenségében nekiáll, hogy kitakarítson. Gyűlöl takarítani, ahogy Harry is, de a szülei ezen a hétvégén érkeznek, és mindenképp tiszta házzal kellene várni őket. Főleg az anyja miatt, aki kórosan ügyel a rendre. Néha annyira, hogy az már Louis agyára tud menni, de ettől még nem szereti kevésbé az édesanyját.

Már délután öt van, mire mindennel végez. Áthúzta az ágyneműt a vendégszobákban, és a sajátjukban is. Kitakarította az összes fürdőszobát, letörölte a polcokat, és mindenhol felporszívózott. Most fejezte be a konyha csillogóra suvickolását, és már indul is a garázsba. Pár hete rendelt az Amazonról néhány tárolót, amibe bepakolhatják azokat a dolgokat, amiket a garázsban tárolnak. Csak akkor veszi észre, mennyi az idő, amikor Angyal dorombolva az oldalának simul, amit nagyjából soha nem tesz vele. Éhes. Ennyi. Louis is az, de eddig fel sem tűnt neki.

Egy sóhajjal még bedobozol néhány holmit, aztán a konyhába megy, hogy mindkettejüknek csináljon vacsorát. Azután a mosogatógépbe pakol, ami miatt még mindig a fejét ingatja. Harry ragaszkodott hozzá, hogy vegyenek egy újat a házba, pedig Louis azon az állásponton volt, hogy egyáltalán szükségük sincs rá. Amerikában mindenki furcsán fog rád nézni, ha azt mondod, te odahaza nem használsz ilyet. Így hát vettek egy új mosogatógépet. És egy szárítógépet is a mosógép mellé, mert ugyanezen indokokból, Louis abba a vitába már bele se ment.

Amikor már tényleg nincs mit csinálnia, leül a TV elé, és videójátékozik még egy kicsit, ami azt jelenti, hogy addig, amíg el nem álmosodik. Aggódni kezd, amikor az idő este tizenegy felé jár, de Harry még sehol. Nem akar idegesítő lenni. Az az utolsó dolog, amit akar ebben a pillanatban, ezért csak ír egy SMS-t. Csak arra kéri benne Harryt, hogy annyit írjon, jól van, mert aggódik. A férfi szinte azonnal válaszol neki, hogy minden rendben, és hamarosan otthon lesz, amitől Louis egy nagyon frusztrált sóhajt enged szabadjára. A fürdőbe vonul, hogy elvégezze az esti teendőit, aztán ágyba bújik, és bár azt tervezi, megvárja Harryt, ez nem jön össze neki.

Valamikor hajnali háromkor ébred arra, hogy mosdóba kell mennie. Mindig ez van, ha lefekvés előtt közvetlenül iszik, ezért csak félig csukott szemmel kibotorkál a sötét fürdőszobába, és ugyanígy vissza. Ösztönösen mászik beljebb az ágyban, hogy Harryhez bújjon, és szinte rémülten nyitja nagyra a szemeit, amikor rádöbben, hogy csak ő van a szobában. Azonnal felkapcsolja a villanyt az éjjeliszekrényen, és megnézi az időt. Harry nem írt neki, pedig hajnal van. Azt ígérte hamarosan itthon lesz, de ez nem történt meg, és Louis hirtelen annyira félni kezd, hogy valami történt a férfival, hogy úgy ahogy van, a halványzöld pizsamájában leszalad az emeletről, hogy körülnézzen, és ha odalent sem talál Harryre utaló nyomokat, akkor felhívja, vagy a keresésére indul.

A nappali hatalmas ablakain át besüt a holdfény, így tökéletesen látja, Harry kihúzta a kanapét, és elővette belőle a vendég takarót és párnát, hogy ott aludjon. Louis leül a lépcsőre, és csak nézi a férfit. Magányosnak tűnik, és szomorúnak. Összehúzta magát, és átöleli a saját mellkasát, de a légzése egyenletes, ezért Louis biztos benne, hogy alszik. Bár nemrég még a szemét sem tudta kinyitni, most csak pörög az agya, ahogy ott ül a lépcsőkorlátnak döntött homlokkal, és egy valamiben nagyon biztos: a nappaliban halkan horkoló férfi a mindene. Nem hagyta el, a mai nap mégis olyan volt, mint egy valóra vált pokoli rémálom. Soha nem akarja megtapasztalni, milyen érzés, amikor Harry örökre lép ki azon az ajtón.

Eldönti, hogy nem számít, mit fognak szólni a szülei. Ez az ő élete, és Harryvel akarja élni, nem a szüleivel. Abba a korba és élethelyzetbe lépett, amikor már nem nézheti, mivel teszi boldoggá a szüleit. Magát és a párját kell boldoggá tennie.

Nem akar visszamászni az ágyba egyedül. Inkább ülne itt egész éjjel, és nézné Harryt, de talán öt perc sem telik el, és fázni kezd. Nem azért mert tényleg hideg van, hanem mert álmos, és nagyon szeretne bemászni a takaró alá. A lábai szinte maguktól mozognak. Megáll a kanapé mellett, és egy nagyot nyel, aztán óvatosan bemászik Harry mellé. A csendes horkolás megszűnik, és a férfi mozgolódni kezd, ebből Louis már tudja, hogy felébresztette. Egy kicsit fél, hogy Harry el fogja őt küldeni, de meg kellett próbálnia. Nem akar egyedül aludni. Soha. Nem akar haraggal elaludni.

- Okoska? - morogja Harry, és egy kicsit felemeli a fejét, ahogy a szemét dörzsöli.

- Ne küldj el - suttogja Louis, és nyakig húzva az egyetlen kis takarójukat, szorosan Harry mellkasába bújik. A férfi először nem szól semmit, és nem is mozdul meg, ezért Louis még mindig aggódik. - Szeretlek.

- Én is - érkezik a válasz hezitálás nélkül, és soha nem érzett megnyugvás árad szét a testében, ahogy Harry forró kezei a teste köré fonódnak. - Sose küldenélek ki az ágyból. De még muszáj lesz beszélnünk erről az egészről.

- Nincs miről beszélnünk - rázza meg a fejét Louis, és egy nagyot ásít Harry meztelen mellkasába. A férfi mindig csak egy szál alsóban alszik, vagy van, hogy még az sincs rajta, és Louis ezt imádja. Bár ő maga nem szeret meztelenül elaludni. Ez persze nem mindig jön össze, mert Harry soha nem hagyja, hogy szex után visszaöltözzön, de olyankor annyira már nem is érdekli ez a probléma. Egy mély levegőt kell vennie, ahogy Harry tenyere a pizsamainge alá siklik, és olyan gyengéden simogatja. - Akkor is téged választanálak, ha minden más szerettemet és barátomat elveszíteném miatta. Talán hülye vagyok, de tudom, hogy ezt tenném.

- Nincsenek is barátaid - vigyorodik el Harry a sötétben, és a hangján is tisztán hallani ezt. - Persze Olivert leszámítva. Azt sem értem, hogy hoztad össze, mert meglehetősen normális hozzánk, de főleg hozzád képest.

- Lehet, mégis el tudok aludni egyedül is - motyogja Louis, de eszében sincs elmenni. Ettől még Harry szorosabban húzza magához, miközben halkan nevet.

- Nagyon dühös voltam - súgja még, de Louis már nem tudja kinyitni a szemeit. Csak félálomban hallgatja a férfit. - Azért, mert szeretlek, és… Tudod te. Sajnálom, hogy nem mentem fel a szobába.

- Én is, hogy mindenféle elbaszott kibúvókat kerestem ahelyett, hogy végre bátor lennék - motyogja Louis, és ő is tudja, hogy már szinte érthetetlen, ahogy a nyelve összeakad beszéd közben. Harry csendre inti, és lágyan cirógatja, így pedig lehetetlen ébren maradnia, nem is akar küzdeni a Harry illatú álommal.