Fáradt tenger - 25.
Sziasztok!
Elérkeztünk ennek a mesének a legvégére. Én nagyon-nagyon szerettem, és remélem, hogy nektek is tetszett. Szerettem volna megosztani veletek. Így a végén se tartsátok majd magatokban a véleményeteket, mondjátok el, mit gondoltok róla. Hagyjatok nyomot!
Puszi&Pacsi
25. fejezet
De az az emlegetett bármelyik nap csak nem akar eljönni, és még a telefon se csörren meg.
Helyette Louis egy újabb képeslapot kap, alig két nappal az előző után. És a józansága érdekében nagyon igyekszik nem úgy értelmezni, mint egy szerelmes levelet.
2019.08.20.
Amikor rám mosolyogsz, mintha az egész világ megszűnne létezni. Erre gondolok akkor, amikor idegenek néznek rám az utcán. Arra gondolok, ahogy te nézel rám, és akkor az ő tolakodó tekintetük nem érhet hozzám. Hogy a fenébe csinálod ezt?
Ettől egyszerre érzi magát aprónak és hatalmasnak, és fogalma sincs, Harry hogyan képes ezt éreztetni vele néhány lefirkált szóval.
Még mindig azt gondolja, főleg ezek után, hogy Harry fel fogja hívni őt.
Most már bármelyik nap.
***
De egy hét is eltelik egyetlen képeslap vagy hívás nélkül, így Louis kényszeríti magát, hogy lenyelje a reményt, amit olyan elővigyázatlan módon hagyott növekedni a mellkasában. Néhány szúrós, de szellemes megjegyzéssel teljesen elnyomja magában, amikor netán újra növekedni kezdene valahol a szíve közelében, és Louis minden alkalommal egyre gonoszabb önmagával.
Azt mondogatja magának, hogy Harry sosem törődött vele. Azt próbálja elhitetni magával, hogy Harry pusztán csak játszott vele. Hogy ez soha semmit nem jelentett a másik srácnak. Azt mondogatja magának, hogy ő maga meg nem más, mint egy bolond, idióta, naiv férfi.
Louis persze pontosan tudja, hogy mindezek közül csak a legutolsó mondat igaz, de segít kordában tartani az elvárásait, ha ilyen szörnyűségekre gondol. A remény egy veszélyes és erőteljes dolog, és igazán úgy érzi, hogy meg kell akadályoznia az ezzel járó mérhetetlen csalódást. Louis csak... képtelen lenne elviselni.
Természetesen, minden alkalommal, amikor újraolvassa a képeslapokat, emlékezteti magát arra, hogy hazudik önmagának. Harry érzéseinek mélységéről, amik egyértelműen árulkodnak a lapokról.
Louis nem igazán vallaná magát hívőnek, de most először életében azon kapja magát, hogy a torony tetejéből néz fel a csillagokra, és arról kérdezi az univerzumot, hogy mégis mik a szándékai.
***
Augusztus huszonhetedikén, Louis csak ennyit kap:
2019.08.24.
“Néha csak muszáj belepisálni a csapba.”
talán Charles Bukowski?
Minden erejével próbálja ezt nem viccesnek tartani, próbál elbűvölődni a spontaneitástól, és nem tehet róla, de Harryre gondol - idétlen Harry - aki ezeket a sorokat írja neki, aztán feladja Louis-nak postán, valószínűleg abban reménykedve, hogy majd megnevetteti vele.
Louis pedig nevet.
Nevet, mert ez annyira vicces, és egy kicsit elcseszett is, mert ő tényleg, igazán szerelmes ebbe a pöcsbe.
***
Augusztus utolsó hetében, Louis egy újabb képeslapot kap Londonból.
2019.08.29.
“Bébi, a szavak ott vannak a hallgatásodban /
mentőöv a lélegzetedben.”
Amikor először elolvassa, reszketve engedi ki a lélegzetét, és minden erejével visszatartja magát, hogy ne keressen rá a szavakra a Google-ön. Ezek valószínűleg valamelyik dalszövegének a sorai, amiket Harry korábban írt, Louis pedig próbál nem teljesen összezuhanni ettől a ténytől. Ennek ellenére nem kereshet erre megerősítést, nem hagyhatja, hogy ez megint reménnyel töltse fel. Szóval folytatja, amit eddig is csinált, a fémtokba teszi a képeslapot, a szavait pedig a szívében őrzi.
És jól is gondolta, hogy így tesz, mert ezután két hétig megint nem hall Harryről.
Beköszönt a szeptember, az utolsó néhány vendég is távozik, a világítótorony kiürül, és Louis egyik pillanatról a másikra magára marad a csendben, a hallgatásban. Abban a hallgatásban, amit Harry olyan nagy kincsnek talált, Louis ennek ellenére nehezen tud szembenézni vele, amikor megtapasztalta, milyen csodálatos lehet ezt megosztani valakivel, akit szeretsz.
Mindenesetre Louis jól van. Ő teljesen rendben van.
Szeptember tizennegyedike ugyanúgy kezdődik, mint bármelyik másik reggel, pontban ötkor kel, és futni megy Clifforddal. A levegő csípős, az ég fekete, majd szürkés, aztán rózsaszín, míg tökéletes kékre nem színeződik, és Louis a tengerpartról figyeli az átalakulását. Gusztustalanul izzadt, az egyik sziklán ül, miközben figyeli, ahogy a világa ébredezik, és egyszerűen csak hagyja, hogy ez tovább vigye, hogy élvezze. Hagy magának egy kis időt, mielőtt visszamenne a világítótoronyba, és egy kicsit hosszabban játszik Clifforddal a homokban, mire végül hazaindul. Amikor visszaér, már elég késő van ahhoz, hogy az elektromosság visszatérjen, így elteszi a telefonját töltőre, amíg beáll a zuhany alá.
Annyira várta, hogy minden vendége elmenjen, így egy ideig csak békében heverészhessen, de most, hogy egyedül van, közel sem érzi annyira jól magát, mint számított rá. Persze nem hiányzik neki, hogy folyton meg kelljen játszania a boldogságát, de talán az elterelés az összetört szívéről mégsem volt annyira rossz. Ettől még nem előre bekészíteni a reggelit minden egyes este, és megfőzni a vendégeknek korán reggel, mégiscsak luxus.
Ezen az őszi reggelen, Louis a galérián élvezi a teáját, a padlón ül, és hátát a torony oldalának támasztva egy könyvet tart a kezében. Az Edna St-Vincent Millay verseskötetet olvassa, amit Harry annyira megszeretett, rendületlenül jegyzetelt belőlük, és az oldalak sarkait szemtelenül behajtogatta. Most úgy érzi, hálás annak az amerikai diáknak, aki itt hagyta, de azt nem érti, Harry miért nem vitte magával, amikor olyan sokszor, szinte minden este el volt merülve benne. Bár nem fogja tagadni, milyen szép emlék ez Louis-nak. Elolvasni a verseket, aztán az apró kis gondolatokat, amiket Harry a lapok sarkaira írt, olyan érzés, mintha egy része itt maradt volna Louis-val. Még ha apró is. Ez… szép - gondolja Louis -, birtokolni valami mást is a képeslapokon kívül, valamit, amit bizonyítja, hogy tényleg itt volt Louis-val, és valami máson is hagyott nyomokat Louis szívén kívül.
Louis kuncog, meglepő módon egy kis keserűséggel, amikor egy különösen megható és releváns verssel találkozik. Mosolyog, miközben elolvassa, aztán újraolvas néhány sort, ami élete elmúlt hónapjaira emlékezteti.
“A szerelem elmúlt, elhagyott engem, és minden nap egyforma;
Enni muszáj, és aludni is fogok, - de bárcsak eljönne az az éjszaka!
De ah! - ébren feküdni, és hallgatni a ballagó órákat!
Bárcsak egy újabb nap lenne! - szürkülettel a közelben!”
- Mindketten így érzünk, Edna - suttogja Louis, aztán szürcsöl egyet a teájából.
Ahogy felpillant, inkább a vendégépület felé, mintsem a sziklák irányába, egy ismerős alakot lát, aki éppen az épülettől sétál el. Az ismerős alak egy piros Royal Mail táskát cipel.
Louis majdnem félrenyeli a teáját, a szíve máris a torkában dobog, mint minden egyes alkalommal, amikor MacLean levelet hoz neki, mióta képeslapokat vár.
Louis lenyeli a kortyot, köhög egy kicsit, aztán megrázza a fejét.
Valószínűleg semmi olyasmi, mondogatja magának folyamatosan, de a remény ott lappang a mellkasában.
Már tizennégy napja csend van. Tizennégy napja semmi újdonság. Mitől lenne a mai nap hirtelen más?
Louis megrázza a fejét, és visszatereli a figyelmét a könyvre. Elolvas egy sort, aztán még egyet, majd egy újabbat, mire felfogja, hogy valójában nem is olvas. Semmilyen információ nem jut el a tudatáig, túlságosan megszállottja a recepción várakozó lehetséges képeslapnak. Képtelen koncentrálni. Képtelen rá, amikor van rá esély, hogy Harry újra írt neki.
Kivéve…
- Ne várj semmire - motyogja magának, ahogy feltápászkodik. Beteszi az ujját a lapok közé, hogy megőrizze, hol tart, és lehajol a teásbögréért.
Sietősen hagyja el a galériát, az ajtó pedig magától csukódik be mögötte, ahogy lesiet a földszintre.
- Valószínűleg semmi! - kiált fel, miközben a melléképületből a vendégházba sétál, aztán elhagyja a konyhaajtót, és még elcsípi egy pillanatra, ahogy Clifford az egyik asztal alatt alszik.
Már éppen nyitná a száját, hogy emlékeztesse magát, hogy általában abszolút semmi izgalmas nem szokta várni, amikor eléri a recepciós pultot, és megpillantja a képeslapot, amit otthagytak.
- Ó - suttogja, ahelyett, amit mondani akart, legyen az bármi is.
Az utolsó néhány lépést lassan teszi meg, mintha félne a levéltől, és tudja, hogy idétlennek tűnhet, de ez van. Mielőtt a képeslapért nyúlna, még leteszi a bögrét és a könyvet a pultra, többé nem törődve azzal, hol tartott benne.
Aberdeenből érkezett. Louis elképzelni sem tudja, annyi hely közül, mit keres Harry épp Aberdeenben, hacsak nem… Louis nyel egy nagyot, és meg kell kapaszkodnia a recepciós pultban, hogy ne essen össze, a szíve összeszorul. A fejét rázza, és mentálisan összezúzza a gondolatot, hogy Harry esetleg felé utazik.
Nem teheti.
Nem engedheti meg magának, hogy hinni kezdjen Harry érkezésében.
Túlságosan fájna ha végül… Amikor…
Így Louis inkább megrázza a fejét, és elkergeti a gondolatot. Megöli a reményt, és mélyeket lélegzik. Újra és újra és újra. Már azon van, hogy megfordítsa a lapot, amikor hirtelen lehunyja a szemét, mert nem áll készen arra, ami ott várja.
Vár néhány másodpercig, - tovább, mint kellene - hogy a félelem csillapodjon.
Az viszont nem akar elmúlni, ezért Louis kinyitja a szemét, és elolvassa a képeslapot.
2019.09.11.
Ó, Louis, bárcsak lennének rá szavak…
Egy örökkévalósággal ezelőtt azt kérdezted tőlem, hogy író vagyok-e. Nem válaszoltam teljesen őszintén. Miközben itt vagyok, egy halom dallal később, oldalnyi dalszövegek megírása után, mégis, amikor azon kezdek gondolkodni, mit mondjak neked, egyetlen szó sem jut az eszembe… Valamiféle költővé váltam. Megfosztva a nyelvétől, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Elmerülve a gondolatokban, amik mind rólad szólnak.
Örökké tiéd,
H
- Ó… - suttogja Louis újra, finoman megérinti a lapot, a szavakat, amelyek Harry szerint hiányoznak. A csodálatos szavakat, amik megremegtetik Louis szívét.
Örökké tiéd, Harry ezt írta, pedig mindketten tudják, hogy ez nem igaz. Mindketten tudják, hogy ez nem történhet meg.
Ha megtörténhetne, Harry itt lenne. Nem igaz?
***
Ezen a délutánon, amikor az egész megtörténik, éppen a nappaliban olvasgat.
Louis először a bejárati ajtó nyikorgását hallja meg. Aztán Cliffordot, ahogy végigsiet a folyosón, hogy megnézze, ki érkezett, majd sokkal inkább izgatottan kezd ugatni, mintsem fenyegetőn. Végül egy halk, ismerős hang, ami lágy és gondoskodó. A hang apró kis édes semmiségeket suttog, dicséri Cliffordot, hogy milyen jó fiú, milyen jó újra látni őt.
Anélkül, hogy egyáltalán felfogná, hogy megmozdult, Louis hirtelen már fel is kelt a fotelből, a verseskötet pedig megfeledkezve puffan a padlón. Szíve a torkában dobog, kinyitja a nappali ajtaját, végigsétál a folyosón, egyenesen a recepció felé, ahol a bejárati ajtó még mindig nyitva van, pontosan ott, ahol Harry térdel a földön, és a lágy őszi fényekben fürdőzik. Miközben Harry Clifford fülét vakargatja, pont úgy, ahogy a legjobban szereti, a kutya felteszi a mancsát a férfi combjára, Harry pedig nevetve próbálja megúszni, hogy Cliff a szájába nyaljon.
Louis pislog egyet, de Harry még mindig ott van.
Azután, hogy hónapok teltek el nélküle, fogalma sincs, hogyan kontrollálja a rengeteg érzelmet, ami készül feltörni belőle.
Harry annyira jól néz ki, ez az első, amit Louis észrevesz. A képeslapokban növekvő optimizmus ellenére, Louis csak most jön rá, hogy még mindig mennyire aggódott, amikor látja Harryt elmosolyodni, a gödröcskéi elmélyülnek, a válla nyugodt és ellazult, a szemei csillognak.
A haja most egy kicsit rövidebb, mint amikor elment, de nem olyan rövid, mint ahogy Louis először látta őt, most is van néhány hosszabb, göndörödő tincs a halántéka és homloka környékén. Louis gyomra összeszűkül a vágytól, hogy belemártsa az ujjait Harry göndör tincseibe a tarkóján, aztán magához húzza, hogy megfelelően üdvözölhesse végre itthon, és…
Louis vesz egy mély levegőt, a padló pedig megreccsen a talpa alatt, hogy elárulja a jelenlétét.
Harry végre felnéz Cliffordról, a szemei pedig hatalmasra tágulnak, ahogy találkozik a tekintete Louis-éval. Felkel, az ideges, feszült légkör szinte tapintható, ott van a mozdulataiban is, a tenyerét beletörli a farmerjába, és csak ezek után szólal meg.
- Szia.
- Szia - köszön vissza Louis, és tesz néhány lépés, hogy ő is a recepciós pult elé kerüljön.
Harry nyel egy nagyot, aztán elmosolyodik - apró kis gesztus, egy kicsit félénk, de ugyanannyira huncut.
- Némi esély egy szabad szobára? - kérdi, és az őskövület számítógép felé int, amivel Louis minden nap küzd. Louis egy pillanatra elgondolkodik, hogy beszálljon a poénos játékba, de aztán csak megrázza a fejét.
- Neked? Mindig.
Úgy tűnik ezzel éppen elég magabiztosságot csepegtet Harrybe, és ezúttal már egy sokkal vadabb, hatalmas mosollyal néz Louis-ra.
- Az új albumom néhány hónap múlva jelenik meg - mondja ezt követően, ezzel teljesen meglepve Louis-t.
- Ó! - válaszolja Louis, és bátorító, de kissé zavaros mosolyt vet Harryre. - Ez nagyszerű, H. Ez… Ez csodálatos. Gratulálok.
Harry vállat von, ezzel az apró mozdulattal elutasítva Louis bókját. Lenéz, és a lábfejét kezdi fixírozni.
- Mondtam a kiadónak, hogy… Hogy nem állok készen annyira belevetni magam a sűrűjébe, mint korábban. Hogy képtelen vagyok végigcsinálni egy hatalmas világ tudnét. Amikor minden este más városban vagyunk, nem pedig… otthon. Nincs horgony. Mondtam nekik, hogy túl korai lenne, és hogy nem állok készen.
- Édesem - sóhajt fel Louis, a kedves megszólítás csak úgy utat tör magának, de találkozik a tekintete Harryével, és próbál nagyon sok büszkeséget sugározni felé.
- Egyetértettek velem - árulja el Harry. - Mondták… Azt mondták, indíthatnék egy kisebb, csak brit turnéval. Kisebb helyszínekkel. Megnézni, hogy megy.
Louis tesz egy lépést közelebb.
- Harry… Én… - mosolyog, de hirtelen sírni akar. - Annyira örülök neked - mondja, és még magát is meglepi, mennyire őszintén így gondolja. - Annyira büszke vagyok rád.
Harry nem azért jött, hogy maradjon. Hamarosan megjelenik az albuma, megint turnézni megy, és bár az utóbbi hónapokban Louis-nak címezte a szerelmes leveleit, nem azért jött, hogy maradjon.
Louis mindig is tudta ezt, de ettől még nem fáj kevésbé. És valahogy mégis, az éles csalódásnak hála Louis annyira megkönnyebbült, és olyan eufória tölti el, hogy Harry boldog, jól van, és továbbra is azt fogja csinálni, amit a legjobban szeret. A saját feltételei szerint. Hogy nem hagyja a félelmeinek akadályozni őt abban, amire született.
Harry most már boldogan mosolyog, a szemei izgatottan csillognak.
- Igen, én… Hosszú ideje először, tényleg újra izgatott vagyok a fellépések miatt. A zene miatt, amit írtam, és hogy megosszam az emberekkel, még ha egy sokkal szerényebb módon is, mint korábban.
- Ez… - fújja ki a levegőt remegve Louis. - Ez nagyszerű - ismételgeti saját magát.
- Igen.
A csendnek, ami beáll közöttük, kellemetlennek kellene lennie, mégis természetes, könnyű, mint mindig kettejük között. Néznek egymásra, az idő és a tér megdermed körülöttük, csak az óra kattogása okoz némi kényelmetlenséget. Harry szemébe nézve Louis képtelen nem elgondolkodni…
- Azért… - tesz egy újabb lépést közelebb. A válasz talán fájni fog, de Louis-nak tudnia kell. Szüksége van a lezárásra, amit sose kapott meg, amikor Harry elment, tudnia kell, miért jött most vissza. - Azért tetted meg ezt a hosszú utat, hogy az albumodról mesélj? És a turnéról?
Egy sokkal mélyebb kérdés rejtőzik a feltett mögött, és Louis szégyellhetné magát, amiért finomítja az igazi kérdést, de tudja, hogy Harry pontosan érti, mire kíváncsi, nem szorul magyarázatra.
Harry lehajtja, aztán megrázza a fejét.
- Nem - feleli lágyan, mielőtt újra felnéz Louis-ra. - Persze, hogy nem. Azért tettem meg ezt a hosszú utat, mert… mert… Nos, tudom, hogy szereted az életedet itt, ezen a tündéri szigeten, és nem is vagy magányos egyedül odafent - mutat fel a toronyra. - Tudom, hogy nem vársz senkit, aki majd megment, mert nincs mitől megmenteni téged, vagy ilyenek, és hogy nincs is szükséged senkire, aki teljessé teszi az életed, vagy bármi ilyesmi romantikus szarság, mert már… már most is boldog vagy itt - köszörüli meg a torkát Harry, a szemébe pedig könnyek gyűlnek. - De azt gondoltam… Azt gondoltam… mivel mélyen beléd szerettem, talán megéri megkérdeznem, hogy van-e nekem is egy pici hely a tökéletes életedben? Mert… csak úgy, ahogy te megtaláltad a legigazabb önmagadat itt, Fair Isle-on, azt hiszem… Azt hiszem, én megtaláltam a legigazabb önmagamat melletted. Amikor veled vagyok.
Louis pislog, hatalmas csomó növekedik a torkában. Felnéz a férfira, a férfira, akit szeret, akit a keselyűk darabokra szaggattak puszta szórakozásból, és még mindig alázatos, és a világ minden bátorságával bizonyítani igyekszik odakint, és azt mondani, itt vagyok.
- Tudom, hogy bonyolult vagyok - suttogja Harry, amikor Louis már túl régóta csendben van. A tekintetében látni egy kis szorongást, és az alsó ajkát harapdálja, felkészülve az elutasításra, amit Louis soha nem lenne képes megadni neki.
- Nem vagy bonyolult - válaszolja Louis hevesen, közelebb lép hozzá, és a kezébe veszi az arcát, a legdrágább kincset, amit valaha a tenyerében tartott.
Harry nyel egyet.
- Úgy értem… az életem… az életem sokban fog különbözni attól, mint amikor először voltam itt, nem lesz sok időm, de én… Azt gondoltam, mindenképp megkérdezem.
- Harry… - suttogja Louis Harry ajkaira. Az orruk egymásnak simul, és Louis annyi mindent szeretne mondani. Helyette viszont csak lecsúsztatja a kezét Harry hátára, és egy szoros ölelésbe vonja őt. Harry lehelete forró és nedves Louis nyakának érzékeny bőrén. - Szeretlek - vallja be neki gyengéden Louis, mintha soha nem akarná őt többé elengedni. Kicsit kirázza a hideg, amikor megérzi, hogy Harry ujjai erősebben szorulnak a derekára. - Én is szerelmes vagyok beléd. Az életem mindig csak jobb lehet, ha a részese vagy, Harry, nem érdekel, mennyire nehéz, fájdalmas vagy komplikált.
- Lou… - töri meg az ölelésüket Harry, és összetörten suttog, szűkölve, aztán előre hajol és megcsókolja őt. Ahogy egymáshoz érnek, az idő megáll körülöttük.
Olyan éhesen csókolóznak, benne van a sok hónapnyi hiány, ahogy a nyelvük egymáson siklik, és végre újra otthon vannak. Ez Louis-t meg kellene rémítenie, az, hogy az otthona változik, többé már nem csak egy hely, hanem egy személy is egyben. De ebben az érzésben van megkönnyebbülés is. Megtarthatja a szigetét és Harryt is. Ez minden, amire szüksége van, hogy otthon legyen.
Amikor elválnak, Louis kezei Harry vállán pihennek, élvezi a férfi pulóverének puhaságát az ujjai alatt, és elmosolyodik, amikor észreveszi a szíve fölé hímzett Harry feliratot, olyan jót mulat a gondolaton, hogy Harry a saját merch-ét viseli, egyszerre édes, és mulatságos. Ezúttal a bőröndje nem rejteget titkokat, tehermentes, teljesen önmaga, és Louis… Louis minden porcikáját szereti.
Ahogy felnéz Harryre, a mosolya egyből eltűnik, amikor észreveszi, mennyire könnyesek a szemei, még a szempilláin is ott egyensúlyoznak.
- Hé… - suttogja Louis, és finoman letörli a nedvességet Harry szemei alól. - Mi az? Azt hitted, nemet fogok mondani? - csipkelődik gyengéden. Harry vállat von, és kicsit felhorkant.
- Igen - mondja, és tart egy kis szünetet. - Nem - von vállat újra, ezúttal kicsit kuncog is mellé. - Nem tudom.
Louis hümmög, és ezúttal Harry jobb szeme alól itatja fel a könnyeket.
- Meg kellene rémítenie - suttogja Louis. - De sose tudnék nemet mondani. Tagadhatatlanul a végzetem vagy, Harry Styles.
- Louis - zihálja Harry, pontosan tudva, hogy mire gondol, érzi a mélységet Louis szavaiban. - Annyira hiányoztál - vallja be suttogva. - Minden egyes nap rád gondoltam.
- Te is hiányoztál - válaszolja Louis.
A csókjukban ezúttal nincs tűz, csakis gyengédség.
- Óh… - sóhajtja Harry, ahogy elhúzódik kicsit, és a farmerja hátsó zsebébe nyúl. - Van neked valamim - mondja, és Louis kezébe ad egy Fair Isle képeslapot, rajta egy ismerős festménnyel Louis panziójáról. - Mr. Dunn-nál vettem.
- Igen… - bólint Louis, mert már milliószor látta ezt a képeslapot Dunn boltjában. - Tudom - teszi hozzá, és próbálja lenyelni a rengeteg érzelmet, ami a mellkasából készül feltörni.
Megfordítja a képeslapot, Harry, mostanra már ismerős kézírása ezúttal sietős és nem a legszebb a lapon, mintha túlságosan gyorsan akart volna mindent elmondani, ami a képeslapon szerepel. Louis elképzeli őt, ahogy a pult fölé hajol Mr. Dunn boltjában, a szíve a torkában dobog, tele reménnyel, mert éppen kiönti készül a lelkét.
2019.09.14.
Te vagy az.
Te vagy az, szerelmem, aki újra és újra visszahoz engem ide - ha csak gondolatokkal is - mint egy véget nem érő vihar a szigeten, a szeled és a hullámaid csókolnak, amikor hétről hétre a parton sétálsz. A szememben pontosan olyan hatalmas vagy, mint a tornyod, egy irányító fény, ami hazahív.
A hang a gondolataim között.
Tagadhatatlan.
3 Comments
Sziaa😊
VálaszTörlésKipattantak a szemeim, és máris nyúltam a teló után, remélve, hogy van új rész, és amint megláttam, már nyitottam is meg a részt❤️😍
Ezek a képeslapok, annyira szeretem! Megölnek.
"Amikor rám mosolyogsz, mintha az egész világ megszűnne létezni. Erre gondolok akkor, amikor idegenek néznek rám az utcán. Arra gondolok, ahogy te nézel rám, és akkor az ő tolakodó tekintetük nem érhet hozzám. Hogy a fenébe csinálod ezt?" ❤️😭
“Néha csak muszáj belepisálni a csapba.”
talán Charles Bukowski? 🤣 jaj istenem Harry, kis lüke.
"Nevet, mert ez annyira vicces, és egy kicsit elcseszett is, mert ő tényleg, igazán szerelmes ebbe a pöcsbe." Imádom😍🤣
“Bébi, a szavak ott vannak a hallgatásodban /
mentőöv a lélegzetedben.” ❤️😭
Ajj, annyira izgultam. Mindvégig csak az járt a fejemben, hogy kérlek Harry, gyereee, mert meg fogok őrülni, ha nem jössz ide vissza Louishoz.
Szerettem azt a részt, ahol a Harry által olvasott könyvet bújta. Olyan fájó, mégis annyira csodálatos minden pillanata mióta Harrynek el kellett mennie.
Annyira féltem, hogy nem az lesz, ami... Én se mertem annyira reménykedni, de azért ott volt bennem, hogy nem lehet máshogy vége. Egyszerűen neem!
"Örökké tiéd" ❤️😍😭
Úristen, mikor az ajtó megnyikordult. Te jó ég! Mondom Harry lesz az!! Harry bizony! Neki kell lennie! És a hang, ahogy Cliffhez beszélt. Na jó, már itt fülig ért a szám és elkezdtek folyni a könnyeim. Csak azt mantráztam, hogy itt van! Harry itt van! OMG!!
"Amikor minden este más városban vagyunk, nem pedig… otthon. Nincs horgony. Mondtam nekik, hogy túl korai lenne, és hogy nem állok készen.
- Édesem - sóhajt fel Louis... " ❤️😍😭⚓ Nem bírom, nem látok a könnyeimtől.
"Azt gondoltam… mivel mélyen beléd szerettem, talán megéri megkérdeznem, hogy van-e nekem is egy pici hely a tökéletes életedben? Mert… csak úgy, ahogy te megtaláltad a legigazabb önmagadat itt, Fair Isle-on, azt hiszem… Azt hiszem, én megtaláltam a legigazabb önmagamat melletted. Amikor veled vagyok." Aww, sírok, nagyon. Annyira szép, hogy itt olvasok ezen a sorokon. Engem nem akar valaki így szeretni?!😍❤️😭
Amúgy olyan cuki volt Harry, ahogy mondta, hogy jól elvagy egyedül meg nem kellenek neked ezek a romantikus szarságok. Jaj, hát nagyon is szüksége van, te kis boldog. Rád van szüksége.
"- Én is szerelmes vagyok beléd. Az életem mindig csak jobb lehet, ha a részese vagy, Harry, nem érdekel, mennyire nehéz, fájdalmas vagy komplikált."❤️😍❤️😍😭
Annyira szerelmes lettem! Hagyjatok bőgni. Nem bírom.
"Megtarthatja a szigetét és Harryt is. Ez minden, amire szüksége van, hogy otthon legyen." Igen, pontosan ezt vártam én is, hogy mindkét szerelme megmaradhasson❤️
"Tagadhatatlanul a végzetem vagy, Harry Styles." Abban a pillanatban tudtuk ezt, mikor ott ácsorgott a világítótorony ajtajában. ❤️
És hát az utolsó képeslap. A szöveg. Itt lett végérvényesen végem. Azt már tényleg alig láttam a könnyeimtől. Olyan boldog vagyok. Jaaj, annyira szeretteeem/szeretem!❤️😍
Nem lehetek neked eléggé hálás, amiért ennyit dolgoztál a fordítással, miközben még hoztad a saját írásaidat is az ezer meg egy dolgod mellett.
Köszönöm drága! ❤️ Nekem sokat adtál ezzel a fordítással,mert ebben a történetben annyira magamra találtam.
Csodálatos volt minden pillanata, még a fájdalmas részek is. És érdekes, hogy addig, míg az ember nem találja meg a másik felét, nem tapasztalja meg ezt a szerelmet, amit Louisék, elvan egyedül, nem is hiányzik, de aztán betoppan valaki, aki mindent felborít, majd eltűnik és rájössz, hogy soha életedben nem érezted még annyira magányosnak magad, mint azután, hogy elment.
Imádat van ezerrel! Meg iszonyat nagy köszönet!
Bocsi, hogy sok lett, meg érzelgős a komi😅 csak hát na... Ezt hozta ki belőlem.
Puszillak, és vigyázz magadra!
Ui: Pakolok❤️
Nagyon szép volt😍😍😍😍
VálaszTörlésGyönyörűséges volt. ❤️ Nem tudok mást mondani, potyognak a könnyeim, mert vége, potyognak a könnyeim, mert a annyira meseszép volt. ❤️
VálaszTörlésEzt a mesét nem felejtem el úgy érzem.