Sziasztok!

Egy kis ilyen is, csak hogy elmondhassam, lassan mindkettő mese véget ér. 3 rész van még vissza, és ezt sem kevésbé nehéz elengedni, mint a másikat....btw. :) Ez néhány előolvasóm szerint egy kritikus rész volt, és megosztó. Mondjátok el, mit gondoltok, mert érdekel és mostanában nagyon csendben vagytok. 

Puszi&Pacsi

- 19 -

Louis gyors léptekkel sietett be a megadott címen terebélyesedő hatalmas szállodába. Fényűző volt, és az álla is leesett, hogy az ügyvéd ezt nevezte úgy, hogy egy szerencsésen talált, tűrhető hotel. A plafonról kristálycsillárok lógtak, a recepciós pult pedig hatalmas volt, és csillogó márványból faragták.

- Tomlinson! - ütötte meg a fülét a férfi hangja, mire oldalra kapta a fejét, és meglátta Briant a laptopjával az ölében, ezúttal már sokkal kevésbé hivatalos szerelésben, a lobbi egyik bőrfoteljében. Egy fehér póló lógott rajta, és egy fekete farmer, ami úgy tapadt a vékony lábaira, mintha a második bőre lenne. Combjait átvetette egymáson, és egy bőr bokacsizmát viselt. Louis csak azt tudta bámulni. Annyira emlékeztette ez a viselet Harryre. Az egész összeállítás annyira emlékeztette, hogy elszorult a torka, miközben lassan a férfi elé sétált.

- Hogy ment a találka? - vigyorgott a tiszteletesre, aki csak egy sóhajjal lehuppant a mellette lévő fotelba.

- Ez az egész sokkal nehezebb, mint gondoltam - felelte nyúzottan. Szenvedett attól, hogy ott kellett hagynia Harryt. Attól, amilyen állapotban megtalálta őt, pusztán két nap elteltével.

- A számból vetted ki a szót - nézett rá Brian, és lecsukta az ölében fekvő laptopot, hogy minden figyelmét a fiatalabb férfinak szentelje. - Rohadt nehéz olyasvalakinek segíteni, aki nem akar harcolni.

- Mi? Ezt ő mondta? - feszült meg Louis az ülőhelyén, és a hasonló kék szemekbe fúrta a tekintetét.

- Igen - felelte Brian, és a hangja elgondolkodó volt, ami adott egy kis életkedvet Louis-nak. Amíg nem lemondó, addig rendben volt. - Eleinte, amíg nem világosítottam fel a történtekről, csak azt mantrázta, hogy jó ez így. És hogy jól cselekedtél. Nem haragszik rád…

- Nem adhatja fel… - remegett meg a hangja a fiatalabbnak, ezért inkább halkított rajta.

- Ez nagyon sok rabbal meg szokott történni - próbálta megnyugtatni az ügyvéd, mert látta rajta, hogy mennyire kétségbeesett. - Mire kiment a beszélőről, sikerült egy kis életet lehelnem belé, de sokkal több erőt kell összeszednie a tárgyalásokra. Nem lesz könnyű menet, de ahogy megtudta, hogy ha kezdetekben meg is törtél, végül komolyan hű voltál hozzá, úgy láttam, az segített. Ott kell lenned neki, Louis. Nélküled, úgy tűnik veszett ügyünk van.

- Az utolsó pillanatig ott leszek - suttogta, és már a Harrynél tett látogatás óta csípték a szemét a könnyek. Egyszerűbb lett volna simán kiengedni, de azt nem tehette. Ha ő nem volt erős, hogyan várhatta volna el Harrytől?

- És te? - nézett rá Brian, és kis hallgatás után hozzátette. - Te rendben leszel?

- Azon leszek - válaszolta halkan, és a térdeire könyökölve, összefűzött ujjainak dörzsölte a homlokát.

- Van már szállásod a városban? - kérdezte egy sokkal kedvesebb hangon, mint amit eddig valaha használt a másik férfival szemben.

- Még nincs - ingatta a fejét egy sóhajjal, hogy megpróbálja újra felépíteni magát az előbbi összeomlásból.

- Akkor gyere - utasította az ügyvéd, Louis pedig szó nélkül követte őt a jól öltözött recepciósok elé. - A harmadikon van a szobám. A 343-as, lenne egy hasonló az ügyfelemnek is a közelben?

Louis ellenkezni akart, hogy ez neki túl drága hotelnek tűnt, de végül nem szólalt meg. Hagyta, hogy a férfi intézkedjen, miközben ő elővette a tárcáját, hogy átnyújtson egy hitelkártyát. Az ügyvéd kiment vele a táskájáért, és együtt mentek fel. A fiatalabb szobája csak néhány ajtóval volt arrébb, de Brian először vele ment, és belépve ki is szolgálta magát egy bögre kávéval, majd az egyik fotelba ült.

- Felvettem a kapcsolatot a hatóságokkal Harry ügyében - kezdett bele, Louis pedig érdeklődő arckifejezéssel ült le vele szembe, miközben rágyújtott egy szál cigire a nem dohányzó szobában. Brian önkéntelenül körülnézett, hogy nincs-e véletlenül füstérzékelő valahol, de egy félmosollyal vette tudomásul, hogy a tiszteletes elég figyelmes volt. - Louis Tomlinson, Isten törvényen kívüli szolgája.

- Vicces - horkant fel a pap, és Brian felé nyújtotta a dobozt, hogy viszonozza a kölcsönt, amit az autóban kapott. A férfi elfogadta, és csatlakozott Louis-hoz kavargó füstbe borítani a nem túl nagy hotelszobát.

- Jövő hét közepén lesz az első tárgyalás - folytatta ott, ahol abbahagyta, és nagy élvezettel szívta magába az erős füstöt. Brian ugyanolyan szenvedélyes dohányos volt, mint Louis. Kávé mellé különösen szerette. - Igyekszem addigra mindent megtervezni. Kideríteni, hogy ki lesz az ügyész, és a bíró. Akkor már többet tudok mondani a terveimről is, rendben?

- Hálás vagyok érte - bólintott Louis, és Brian könnyedén meg tudta mondani, hogy valahonnan sikerült némi erőt összegyűjtenie, mert sokkal magabiztosabbnak tűnt azokban a percekben.

- Ne aggódj, majd ha meglátod a számlát, akkor elmúlik - nevetett fel, hogy megpróbálja oldani a maradék feszültségét is, és örömmel konstatálta, hogy a fiatalabb vele tartott.

- Hányszor fognak szerinted összeülni? - kérdezte Louis, mert valójában fogalma sem volt arról, hogy vajon hogyan megy ez a dolog.

- Maximum kétszer - ingatta meg a fejét Brian, és gondterhelten sóhajtott. Látni lehetett rajta, hogy nem tartja egy könnyű falatnak ezt az ügyet. - Valószínűleg nagy egyetértés lesz a vádlók és az esküdtszék körében. Le akarják majd zárni, amilyen gyorsan csak lehet.

- Brian, nem hivatkozhatunk pszichés zavarra? - jutott eszébe már sokadszor a teória, amivel talán megmenthetik Harryt, és még a börtönből is kijuttathatják.

- Nem javasolnám - rázta meg azonnal a fejét a férfi. - Ha valahogy el is tudnánk érni, hogy pszichésen bomlottnak nyilvánítsák, átszállítanák egy elmegyógyintézetbe, és veszélyes őrültként, legálisan szedálnák le minden percben. Egy zombi válna belőle. Láncra verve. Semmivel sem jobb hely, mint egy börtön. A börtön megerősít, az intézetek elveszik a maradék erődet is.

- Aggódom érte - vallotta be Louis, ahogy elnyomta a cigarettáját, és kifújta az utolsó adag füstöt is a tüdejéből.

- Csodálkoznék, ha nem így lenne - mosolygott megértően az idősebb férfi, amennyire tőle tellett. Tisztában volt az üggyel, Harry múltjával, teljes történetével, és bár szánta a fiút, azt mégsem mondhatta volna, hogy sajnálta azért, hogy börtönbe került. Rengeteg életet oltott ki, és ez egy olyan tény volt, amin képtelen volt átsiklani. Louis viszont meg tudta tenni, és ebből már egyértelmű volt, hogy Louis mennyire szerelmes. Harryt nem sajnálta igazán, de a fiatal tiszteletest annál jobban. - Pihenj le, rád fér. Vacsoránál bekopogok, mielőtt lemegyek az étterembe.

- Rendben - bólintott, és míg az idősebb az ajtó felé ment, Louis a fürdőt célozta meg, hogy lezuhanyozzon előtte. - Köszönöm. Mindent.

- Az még kurva korai - felelte a fekete hajú, és becsukta maga után az ajtót.

***

Louis fel s alá járkált a templom teremben, és olyan feszülten várta Harryt, hogy még a légzése is reszketett. Nem tehetett róla, de már görcsösen vágyott a fiúra, miközben a fejük felett lebegő tárgyalás is nyomasztotta. Azonnal az ajtóra kapta a tekintetét, ahogy az kinyílt, és egy nagyon nyúzott göndör lépett be rajta.

- Egy óra - dörögte az őr, Harry pedig zavartan húzta össze a szemöldökét, és nézte Louis-t, ahogy lassan közelebb sétált hozzá.

- Ezt meg hogy intézted el? - kérdezte halkan, de aztán felnyikkant, ahogy a tiszteletes elkapta a narancssárga overál gallérját, és elfektette őt a padon. Azonnal az ajkaira tapadt, és olyan hevesen csókolta a fiút, mintha tényleg nem lenne holnap. És belül azt érezte, hogy talán nincs is. Talán még második tárgyalás sem lesz, és minden eldől aznap, rögtön azután, hogy eltelik ez az egy óra. Úgy tudta csak kiharcolni, hogy a tárgyalásra hivatkozva kérte, hogy imádkozhasson, és felkészíthesse Harryt lelkileg a bíróságra. És persze egy kicsit Brian is segített ebben, amikor elkezdte fennhangon szidni az egész társaságot, hogy milyen istenhívők, ha még ezt is képesek lennének megtagadni. Elhordta őket mindennek, mire végül belementek. Louis hálásan ölelte meg a férfit, amitől egy percre mindketten zavarba jöttek, hiszen még soha nem tett ilyet, de komolyan boldoggá tette, hogy lesz egy kis ideje Harryvel.

A fiú jólesőn nyöszörgött a csókjai kereszttüzében, és az idősebb mellkasát simogatta. Louis kicipzározta a kezeslábast, ami legalább két mérettel volt nagyobb a fiúra, mire egy pillanatig csak nézte az anyagot, aztán mindketten frusztráltan felnevettek.

- A bilinccsel ez nem fog menni - ingatta a fejét a göndör hajú, de Louis csak kihívóan nézett rá. Felültette a fiút, és letolta a ruhát a vállairól annyira, hogy aztán egy kis nehézség árán, de a lábait is ki tudja bújtatni az anyagból, és az alsóját is gyorsan eltüntette az útból. Nem sok romantika szorult a mozdulataiba, ami egyszerre tüzelte fel Harryt, és szomorodott el tőle. Visszafektette őt a padra, és a lábai közé ült, pontosan ugyanazt a pozíciót felvéve, ahogy Harry az utolsó napjukon vele csinálta. Ő nem vetkőzött le, nem akart túl nagy nehézséget kreálni saját maguknak azzal, hogy miután végeztek, a helyiség különböző pontjairól kelljen összevadászni a ruháikat. Ez most nem arról szólt. Az időt Harryre akarta szánni, és csakis rá. Egy természetes nyugtató volt ez mindkettejüknek a rémisztő tárgyalóterem árnyékában. Csak kigombolta a nadrágját, és a cipzárt lehúzva épp annyira tolta le a zavaró textilrétegeket, hogy elő tudjon bukkanni már tökéletesen merev férfiassága.

- Most már végre akkor is nekem adod magad, ha ez lesz az utolsó cselekedetünk ezen a kibaszott világon! - morogta Louis, ahogy Harry száját rajzolta körbe a mutatóujjával, aztán az ajkai közé furakodott vele, és elnyílt a szája, ahogy figyelte, a fiú miként szopogatja körbe. A másik tenyerébe csorgatott egy kis nyálat, és saját magát kezdte simogatni, mire a fiatalabb csendesen sóhajtozott a látványra. - Igaz?

- Igen, persze - felelte Harry zavartan, ahogy egy kis cuppanással kiengedte a szájából Louis ujját, amit alaposan benedvesített.

- Sajnálom, bébi, de nincs nálam semmi - ingatta a fejét bosszúsan. - Átvizsgálnak, mielőtt bejövök hozzád.

- Tudom, nem számít - erősítette meg őt a göndör hajú, és megcsendült a bilincs lánca a kezén, ahogy lenyúlt a saját merevedéséhez.

- Tudod... - kezdte Louis, és egy nagyon ravasz mosolyba húzódtak az ajkai, a fiatalabb talán megrémült volna tőle, ha nem ismerné mostanra már annyira a papot, hogy nem fogja bántani. - Furcsán izgató, hogy épp meg vagy bilincselve.

- Tetszik ez neked, hm? - formálódott egy hasonlóan rosszfiús mosolyra Harry szája is, és feljebb csúszott a padon, hogy a peremén átvetve a kezeit, gyakorlatilag megbéklyózza saját magát. Louis csak nyelt egy hatalmasat a látványra, és közelebb ült a fiúhoz. - Nem tudtam, hogy ilyenek izgatnak.

- Hidd el, hogy én sem - ingatta meg a fejét mosolyogva, de nem szándékozott több szót vagy időt pazarolni. Lehajolt a fiúhoz még egy csókra, és annyira benyálazta mindkettejüket, amennyire csak tőle tellett, hogy minél jobban elkerülje a kellemetlenséget a göndör számára. Harrynek mégis az ajkába kellett harapnia, hogy ne nyögjön fel túl hangosan a behatolás érzésére. Louis olyan lassan engedte mélyre magát, amennyire csak tudta, de már kicsivel több is, mint egy hete, hogy utoljára érezte magát a fiú forró testébe merülni, és képtelen volt sokáig uralkodni magán. Néhány másodpercig várt, megemelte Harry egyik lábát, és pár forró csókot hagyott izzani a térde környékén, aztán a vállára vette, és a fiú csípőjébe kapaszkodva kezdett lassú, pusztító vágyakkal teli mozgásba. Mindketten mélyen sóhajtoztak, mert a nyögéseket nem engedhették meg maguknak, bár pokoli nehezen tartották vissza a hangjukat.

Louis látta Harryn, hogy nem tudja olyan felszabadultan átadni magát, mint korábban, és ez nem a hangokról szólt. Tudta, hogy szenved idebent, de remélte, hogy ebben az egy órában képesek lesznek elveszni egymásban, és elfeledkezni a vállukat súlyosan nyomó terhekről.

- Engedd el magad, Harry - vette le a fiú lábát a válláról, és a saját csípője köré tekerte mindkettőt, ahogy lehajolt hozzá, és szerelmes csókokkal borította be az ajkait, és az arcát. - Tudom, hogy hol vagyunk, de…

- Nem megy, Louis - lihegte a göndör hajú, de csupán a becsapódások miatt. A farka is maximum félmerev volt, amitől Louis kétségbeesett, és vissza akarta kapni a régi fiút, akivel minden pillanatban erotikus rezgéseket küldtek egymás felé. Még fogselymezés, vagy éppen a tévé előtt fetrengős szieszta idejében is. - Ez nem én vagyok… Hiába vakarom magam a zuhany alatt, mocskosnak érzem a testem idebent. Ezek a ruhák… Napokig hordom, mire mosodába küldhetem. Rosszul vagyok magamtól, és ötletem sincs, te miért nem látsz olyannak, amilyennek én magamat.

- Azért, mert… - majdnem kimondta. Már elkezdte. A szó, hogy szereti, már a nyelve hegyén volt, de visszafogta magát. Az utolsó pillanatban. - Harry… Fogalmad sincs, hogy mennyire gyönyörűnek látlak. Most is, ezekben a pillanatokban. Nem érdekel, hogy mi van rajtad. Az sem, hogy hogyan áll a hajad. Ha otthon lennénk, a napnak erre a szakára már rég kócos lennél, és a ruháid olyannyira nem érdekelnek, hogy folyton azon lennék, hogy lerángassam rólad őket. Sosem láttalak még szexibbnek annál, ahogy izzadtan és büdösen mozogtál bennem a nyomópadon, edzés utáni edzés gyanánt. Csak az érdekel, hogy érezzem az érintésed, a csókjaid, és a bőröd, ahogy az enyémnek simul. A tested melegét, ami visszahoz a fényre, mert… nélküled csak a vihar tombol körülöttem. És ahogy most nézel rám, bébi… Néhány hete, még leállítottál volna, ha ilyeneket mondok neked.

- Louis… - húzta egy apró, de hálásan zavarodott mosolyra az ajkait Harry. Nem fejezte be a mondatot, de a nyakát nyújtóztatta, hogy elérje az idősebb száját egy csókért, aki tövig merült benne, ahogy a nyelvével Harryét simogatta. Egyik kezével kettejük közé nyúlt, és végigsimítva a göndör hajú merevedésén, nyugodt sóhajjal konstatálta, hogy újra kőkemény. A tövére markolt, és igyekezett legalább hasonló tempóban hajszolni őt is az orgazmus felé, mint amilyen tempót magának diktált, a szűk izmok közé merülve.

Idővel érezte, hogy a mozdulatai kezdenek kiesni a ritmusból, és a hangját sem olyan könnyű már visszatartani, mint ezelőtt. Az ajkait elszakította a fiatalabbéitól, és az arcát, állkapcsát, nyakát halmozta el, majd egészen a vállgödréig vándorolt, hogy beletemetve az arcát, ott rejthessen el néhány nyögést, amikor éppen lüktetve Harrybe élvezett. A fiú érezte, tudta, hogy akkor történik, és ahogy arra gondolt, hogy latex nélkül, azokban a pillanatokban éppen a lehető legmélyebb módon kapcsolódik össze a férfival, őt is átlökte a mennyország kapuján.

Néhány másodpercig még ziháltak egymáshoz tapadva, aztán Louis elhúzódott, és a zsebéből elővéve egy kis csomag zsebkendőt, alaposan letakarította mindkettejüket. Mindenhol… Amitől úgy érezte, legszívesebben újra megdugná a fiút, de tudta, hogy nem teheti. Majd a következő találkozásnál. Harry most már sokkal nyugodtabbnak tűnt vele ebben a helyzetben, mint eddig, vagy mint azon a napon korábban. Gyors mozdulatokkal segített Harrynek visszaöltözni, és amikor már csak egymást ölelve ültek a hatalmas kereszt előtt, a másik ajkát kényeztetve a csókjaikkal, akkor Louis elvált Harrytől.

- Szeretnél imádkozni előtte? - kérdezte halkan, mire a fiú csak megrázta a fejét, és a keresztet kezdte bámulni.

- Nem - mondta ki hangosan is, amire az iménti gesztusaival utalt. - Jól vagyok. A cellámban mást sem teszek, csak imádkozom. Ha épp nem azt, akkor meg rád gondolok.

- Annyira hiányzol - súgta az idősebb, ahogy Harry nyakába fúrta az arcát. - Bárcsak szuper képességem lenne, és elrepíthetnélek innen. Messzire. Egy lakatlan szigetre. Vagy a világ végére is akár. Ahol biztonságban élhetnénk. Csak mi ketten.

- Az is elég lenne, ha csak tudnál utazni az időben - ingatta a fejét Harry. - Akkor visszamehetnél a múltba, megakadályozhatnád az első gyilkosságom, és azt mondhatnád, hogy maradjak a seggemen, mert ez lesz a vége, de ha nyugton maradok, majd rád találhatok, és az meg fogja változtatni az egész életem.

- Bárcsak… - mosolyodott el szomorúan az idősebb, és Harry is csatlakozott hozzá.

- Bárcsak… - ismételte Louis szavait, és gyorsan csúsztak el egymás karjaiból, amikor hallották a mozgolódást az ajtó előtt. Nem sokkal később a vasajtó nyikorogva kitárult, és az őr várakozva nézett Harryre.

- Maradj erős, Harry, ott leszek veled - lehelte még Louis úgy, hogy reményei szerint csak a fiú hallhassa, és követte őt a folyosóra, ahonnan Harryt majd egy rabszállítóba taszigálták, a tiszteletes pedig a saját autójában indult el a bíróság felé.

A magas és díszes épület előtt találkozott Briannel, és mivel ő gyorsabb volt, mindketten a bejáratnál várták meg Harryt. Nem sokkal a fiú előtt megérkezett Lottie is, de nem volt egyedül. Ott volt vele Louis egész családja, így alig volt képes levegőt venni a döbbenettől. Nem tehette… Lottie nem mondhatta el az egész történetet a családjának. Nem árulhatta el ilyen mélyen. Ezek a gondolatok peregtek a fejében, amikor a szőke hajú lány a bátyjához sétált, de a férfi keresztülnézett rajta. Tudta, hogy idővel ki kell békülnie a húgával, hiszen a testvére, nem haragudhat rá örökké, de azt is pontosan tudta, hogy az biztosan nem azon a feszült napon lesz, amikor Harry sorsáról tárgyalnak majd. És nem is holnap, vagy jövő héten. Még egy borzasztóan hosszú folyamat állt előttük, amíg legalább csak árnyéka lehet a kapcsolatuk a régi valójának. Lottie tudomásul vette, hogy Louis nem szándékozik vele egy köszönésnél mélyebb beszélgetést folytatni, így egy sóhajjal végigsimított a férfi felkarján, és besétált a hatalmas, boltozatos tölgyfa ajtókon, ahová David is vele tartott. A férfi nem is nézett a tiszteletesre. Louis biztos volt benne, hogy mindent tudnak. Az anyja viszont elé lépett, és megölelte őt. Olyan szorosan ölelte, hogy a férfi szinte szédülni kezdett. Érezte, ahogy a nő teste rázkódni kezd, és akkor már ő is a hátára simította a kezeit. Próbálta megnyugtatni őt, de hogyan is ment volna, amikor Louis maga is olyan ideges volt, mint még soha életében ezelőtt.

- Bárcsak… - sírt a fia vállába, és képtelen volt elsőre befejezni a mondatot. - Bárcsak elmondtad volna. Bárcsak segítséget kértél volna. Nem figyeltem rád eléggé. Annyira sajnálom.

- Semmit sem tehettél, anya - próbálta levenni ezt a terhet Jay válláról, de ő csak még erősebben sírt. A nő végül nehezen, de kivált a fia öleléséből, és nem mozdult. Úgy várakozott ott, mintha ez magától értetődő lenne, és ettől Louis kimondhatatlanul boldognak érezte magát egy pillanatra. Azt érezte, hogy az anyukája az ő oldalán áll, és támogatja őt annak ellenére, amiket Lottie mesélhetett neki.

Louis elővette a zsebéből a már félig üres cigis dobozát, és míg a göndörre vártak, addig olyan gyorsan pöfékelve szívott el egy szálat, hogy mire a kocsi odaért, már éppen eltaposta. Harry feszülten rámosolygott, ahogy az épület irányába vezették őt, és Brian felé bólintott, mintegy köszönésképp. A tárgyalóteremig néma csendben mentek el, Harryt vezették elől. A lábain és a kezein is bilincsek voltak, így csak lassan tudott lépkedni, mögöttük pedig Louis, egyik oldalán az ügyvéddel, másikon Jay-jel. Ott pedig Brian vette kezébe az eseményeket.

- Egy percre hagyjon magunkra az ügyfelemmel - utasította ridegen az őrt, aki nagyjából öt lépéssel hátrébb állt, de pontosan annak az ajtónak a félfái közé, ahol Harry menekülhetne, ha ezt tervezné. - Figyelj, kölyök. Odabent, csak és kizárólag akkor szólalsz meg, ha én jelzek neked. Mindig bólintani fogok egyet, ha felelhetsz bárki kérdésére is, minden más esetben én beszélek. Az ügyész egy igazi kígyó, minden szavával azon lesz, hogy összezavarjon téged, és még a holnaputánt is bevalld. De a bíró nem olyan nagy probléma. Tudni fogom kezelni. De ha feleslegesen jár a szád, akkor csak hátráltatsz abban, hogy megmentsem a segged.

- Értettem - bólintott, és a hangja halk volt és rekedt. Louis megfogta a kezét, pont úgy, ahogy egy tiszteletes tenné a gyülekezete egy tagjának, és mélyen a szemébe nézett. Tudta, hogy onnan, ahol az őr áll, ez egyáltalán nem tűnik furcsának egy pap esetében. Bízott benne, hogy Harry szavak nélkül is tudni fogja, mit szeretne mondani neki, de mégis úgy érezte, csak néhány szót… Bármit, csak nyugtassák meg egymást.

- Rendben leszel, bébi, oké? - súgta nagyon halkan. Egyedül Brian és Jay hallhatták, hogy mi hagyja el a száját a csapatuk kis körében. - Mögötted fogok ülni, és gondolatban a kezedet fogom. Amikor úgy érzed, hogy nem bírod tovább, akkor csak gondolj erre. Akkor csak nézz hátra.

- Ölelj meg, kérlek - könyörögte a fiatalabb, mire Louis Brianre nézett engedélyért, de az ügyvéd alig láthatóan a fejét rázta. Harry szemei megteltek könnyel, de erősen összeszorította őket, hogy erőt tudjon venni magán. Mire újra megszólalt, a hangja remegett, és a tiszteletes szívén, ami még mindig sérült volt Harry nélkül, újabb és újabb repedések keletkeztek. - Ha ennek vége, be tudsz még jönni hozzám?

- Igen - bólogatott hevesen Louis, és úgy szorította a fiú kezét, hogy az ujjperceik már mindkettejüknek elfehéredtek. - Persze. Veled leszek.

- Sok tanút hívtak - húzza el a száját az ügyvéd, megszakítva a beszélgetésüket, mert tudta, hogy az idejük idekint vészesen közeleg a végéhez, de egy biztató paskolással a fiú vállába markolt. - A városotok lakói közül páran, a sheriff, és néhány, a közelmúltban eltűnt szőke hajú lány családtagja, akik állításuk szerint emlékeznek rád. És persze Louis és a húga.

Jay élesen szívta be a levegőt a lánya nevének említésére, mire mindenki ránézett. Louis értetlenül, Brian kíváncsian, Harry pedig össze volt zavarodva, mert egészen idáig fogalma sem volt, hogy ki az a nő ott a két férfival, túlságosan lekötötte Louis közelsége. Csak akkor ismerte fel benne a képekről már látott édesanyját.

- Lottie… - kezdett bele az asszony, de a hangja elhalt, aztán megköszörülve a torkát, egy kicsit több erővel tudta folytatni. - Lottie nem fog még nagyobb bajba keverni téged. Csak annyit fog mondani, amennyit az első alkalommal is, és arról sem készül beszámolni, hogy… randiztatok. Érted teszi, Louis.

- És most hálásnak kellene lennünk ezért? - morogta Louis, de az ügyvéd az oldalába könyökölt.

- Ez jó hír - bólintott Brian, de Harry csak keserűen lehajtotta a fejét, és nem nézve az asszonyra kezdett el beszélni hozzá.

- Minden oka meglenne, hogy ellenem valljon - motyogta halkan. - Adja át neki, hogy… köszönöm. És hogy sajnálom.

- Indulás! - lépett melléjük az őr, éppen amikor Jay szóra nyitotta a száját, de Louis, látva az anyja bánatos szemeit, nem bánta, hogy félbeszakították őt. Látszott rajta, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen. Mindkét gyerekét szereti, nyilvánvalóan, és most megrekedt a kettő közt.

- Akkor hajrá, kölyök! - búgta Brian, és mindannyian elindultak, végigsétáltak a tárgyalóterem sorai közt, és Louis szíve fájdalmasan facsarodott össze, ahogy nagyjából a felénél, Harry lehajtotta a fejét, mert mindenki olyan gyűlölködő pillantásokkal nézett rá, hogy azt már nem bírta tovább elviselni. Rögtön az első akadály legyőzte, és akkor az eddiginél is emésztőbb félelem lett úrrá a férfin. Jay elkapta Louis kezét, mire a tiszteletes oldalra nézett rá, és megértette, hogy mit szeretett volna mondani. Éppen a tanúk soránál tartottak, ahol Lottie és David ültek, Jay pedig nyilván azt szerette volna, ha Louis is odaül velük.

- Maradj itt anya - bökött a családja felé a fejével, és a hüvelykujjával biztatóan simogatta a nő kézfejét. - Én a hozzátartozók padjára ülök. Harry mögé, ahogy ígértem neki, de közel leszek.

- Louis… - kezdte volna a meggyőzését, de a férfi egyetlen pillantással elhallgattatta. Jay csak bólintott egyet, és bekúszott a lánya mellé, hagyva, hogy Louis a legelső padra üljön le, éppen Harry háta mögé. Minden perc, ami azzal telt, hogy a bírót várták, kínszenvedés volt mindkettejüknek. Egyedül Brian tűnt egy kicsit lazábbnak, de Louis tudta, hogy ő sem nyugodt.

- Üdvözlöm a jelenlévőket - szólalt meg a bírónő, mire mindenki mozgolódni kezdett, és felálltak a teremben. Louis-t szinte sokkolta, hogy a bírájuk egy nő lesz, és amikor megpillantotta annak szőke haját és kék szemeit, a hideg veríték végigfolyt a hátán. Brian azt mondta neki, hogy a bíróval könnyű dolguk lesz. Most viszont egy gusztustalanul szőrös, és túlságosan nagy gombóc kezdett nőni a torkában, ahogy a negyvenes évei elején lévő bírát bámulta a pulpitus tetején. Lehunyta a szemeit, összetette a két kezét, és most először, komolyan Istenhez fohászkodott, hogy segítsen rajtuk.