Sziasztok!

Igen, végre boldogság és szeretet. :) Most még jön egy kis szomorúság, de már csak 2 rész maradt ezután. Kész vége lezártam. Nehéz volt. Nehéz elhinni, remélem szeretni fogjátok. 

Jó olvasást!

Puszi&Pacsi

A napokban cseréltem le a két mankót egyre, és bár ez estére még kurva erős fájdalmat von maga után, legalább haladásnak érzem. Mert bárki bármit mond, konkrétan hónapok óta alig vagyok képes teljesen önálló életre, és sokszor már képtelen vagyok elviselni saját magamat is. Tudom, hogy másokat is idegesítek a negatív hozzáállásommal, de soha nem a végtelen türelmemről voltam ismert. Természetesen ez most sem mondható el rólam. Pedig tényleg próbálkozom. Sokszor akkor is tornáztatom a lábaim, amikor csak egyedül ülök itthon a tévé előtt, Lou pedig dolgozik. Nem adom fel, eszemben sincs, de ettől még folyamatosan bennem van a feszültség a saját tehetetlenségem miatt.

- Milyen napod volt? - lép mögém Lou a konyhában, és még össze is rezzenek a hangjára, mert nem hallottam, hogy hazaért.

- Nagyszerű - morgom az orrom alatt, miközben egy csókot nyom a halántékomra, aztán ahogy elfordítom a fejem, a számra is. - A rendőrségen voltam. Kaptam egy akkora pénzbírságot, hogy még a hitelkártyám pin kódjának beírása is fizikai fájdalmat okozott, mindezt ugye azért, mert teljesen beszámíthatatlan állapotban vezettem, és a jogsim is bevonták. Teljesen. Ha valaha az életben vezetni akarok, akkor részt kell vennem mindenféle oktató szarokon, és majd talán újra vizsgázhatok.

- Basszus - húzza el a száját, és mellém állva beledugja az ujját a saláta öntetnek készülő szószba. - Nem gondoltam, hogy a jogsid is elveszik. Bár várható volt a szigorú büntetés.

- Ez van. Majd megcsinálom valamikor a vizsgát hozzá - sóhajtok fel, és a kelleténél kicsit talán erélyesebben dobom a kanalat a mosogatóba. - És a te napod?

- A szokásos - ránt vállat, aztán elkapja a kezem, és megfordít, hogy a lábaim két oldalára lépve nekiszorítson a pult szélének. Egyből a számat simogatja a sajátjával, és olyan édes, gyengéd mégis érezhetően követelőző, hogy azonnal lenyugtat vele. Tudom, hogy pontosan ez is volt a célja, még a mai napig mindig meglep, hogy neki ez csak ennyi idejébe kerül. Elképesztő, hogy mire képes velem ez a férfi. - Én pedig megkaptam az idézést. Jövő hónapban lesz a tárgyalásunk. Neked is jött leveled tőlük, valószínűleg ugyanaz.

- Akkor biztos a cég is megkapta - állapítom meg, ahogy ellép tőlem, és az asztalra dobja a leveleket és szórólapokat. - Holnapra beszéltük meg, hogy bemegyek hozzájuk. Kíváncsi leszek, mit fognak mondani.

- Kit érdekel? - horkan fel, miután leül az egyik székre, és egy eddig még bontatlan borítékot kezd el felnyitni. - Csak add oda nekik a felmondásod, és köszönj el.

- Szeretlek - lépek ügyetlenül mögé, és átkarolom a vállait, hogy a nyakába csókoljak. - Ugye tudod?

- Én is - bólint, aztán hátra dől, hogy még egy csókot válthassunk, mielőtt visszamegyek befejezni a vacsorát. Sosem mondom neki, de mindig megmelengeti a lelkem, ha éppen arra tesz utalást, hogy mennyire boldog, amiért eszemben sincs visszatérni a céghez.

Ezután már nem beszélünk erről, és egyáltalán semmi negatívról. Tervezgetjük a nyár végi párizsi kiruccanásunk, merre és mit szeretnénk csinálni, megnézni. Nagyon izgatottak vagyunk miatta mind a ketten, hiába is próbálja néha azt mutatni, hogy az egész csak nyálas dolog és rólam szól, tudom, hogy nem így van. Ő is épp annyira izgatott, és ezt le sem tagadhatná.

Éjjel meglehetősen szarul alszom, és reggelre még a fejem is megfájdul emiatt, szóval az egész céges találkát mostanra már a hátam közepére sem kívánom. Lou visz el reggeli után, de aztán taxival kell hazamennem, mert ő onnan egyenesen a rendelőbe indul.

Egy nagyon furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy itt állok a hatalmas, csillogó épület előtt, és minden ugyanolyan, mégis semmi sem a régi már. Belépve azonnal letámadnak az emberek, arról kérdezgetnek, hogy vagyok, mi újság velem, és hogy ugye hamarosan visszatérek, én pedig csak bólogatok és mosolygok, mert semmi mást nem akarok, csak szabadulni. Szabályosan fellélegzem, ahogy felérek a főnökségi irodákhoz, és végre senki nem akar belőlem egy falatot.

- Harry! - nyílik az ajtó a kopogásom után, és Victor lép hátrébb, hogy nagyra tárja előttem. Az arcán egy hatalmas mosoly, és a kezével máris az iroda sarkában pihenő kis kanapék felé int. Minden pontosan ugyanígy kezdődött. Itt, és ugyanezekkel a gesztusokkal, amikor talán életem legnagyobb hibáját követtem el. A hibát, aminek Lou-t köszönhetem. Nem… Ezt képtelen vagyok megbánni. Lassan a kanapé felé bicegek a mankómmal, aztán lehuppanok rá. - Teát, kávét?

- Egy kávét elfogadok - bólintok, és ő már ki is tölti nekem egy, már ott várakozó csészébe.

- Hogy vagy? Nem nézel ki jól - ingatja a fejét aggódó szemekkel, aztán a saját csészéje után nyúl, miután kigombolja a zakóját, és keresztbe teszi a lábait. Pont mint egy filmből kilépő üzletember.

- Már sokkal jobban vagyok ahhoz képest, ahogy kinéztem - húzom el a szám, és teszek még egy kanál cukrot a feketémbe. - De a bal lábam iszonyú lassan javul. A lényeg, hogy már tudok járni segítség nélkül.

- Szörnyű ez az egész - sóhajt fel, és a lábaim vizslatja, aztán a szemei a felsőm feltűrt ujja miatt kitűnő kezeimre irányulnak. Egyértelmű, hogy a hegeim bámulja. Végül az egész állapotfelmérés a hajamnál ér véget. A pillantása lehetetlenül lesajnáló, és kezdem egyre kényelmetlenebbül érezni magam abban az irodában, ahol minden alkalommal az önbecsülésem növelték, amikor megfordultam. - Máshol is maradtak ilyen mély hegek?

- Igen - felelem halkan, és igazából magam sem értem miért, de felkelek, és kigombolom az ingem, hogy levegyem. A bordáimnál van egy vágásból maradt, nem túl nagy heg, de látványos, mert ott volt egy tetoválásom, ami így szinte felismerhetetlenné deformálódott. A mellkasom tele van apró, és nagyobb hegekkel is. Vékonyak, a szilánkok után maradtak, és nem varrták, csak összehúzó ragtapasz volt rajtuk, de a nyomuk így is tökéletesen látszik. Természetesen ettől a madaraim is megsérültek, nem csak én. A hasamra tetovált pillangó van a legrosszabb állapotban, persze csak a lábaim után, mert a műtét és a szilánkok miatt is több apró, és egy hatalmas vágás szeli ketté az egykor gyönyörű lepkét.

- Borzalmas - leheli maga elé, én pedig egyből visszaveszem a felsőm. - Nem tudom elhinni, hogy ez történt veled.

- A lábaim a legrosszabbak - ülök vissza a kanapéra. - Tudom, szörnyen fest, és a fejemen is volt egy hosszú varrat, ezért kellett levágni a hajam. De a lényeg, hogy élek. Semmi más nem számít, nem igaz?

- Kimondhatatlanul örülök, hogy ennyire pozitívan tudod nézni a történteket - mosolyodik el Victor, ami belőlem is ugyanezt váltja ki. - Mondd, mi a terved a jövőre nézve? Nagyon kellemetlen ez, mert tudod, hogy mennyire fontos szerepet töltöttél be a cégünk történetében, de…

Összezavarodva pislogok, amikor felkel, és az íróasztalához sétálva egy köteg papírt nyalábol fel, aztán elém teszi őket. A szám is elnyílik, ahogy meglátom a cég nevében megírt felmondásom. Egyszerűen képtelen vagyok megszólalni, amit nyilván ő is lát, mert kellemetlenül mély levegőt szív be.

- Sajnálom, Harry - kezd bele egy nagyobb szünet után, én pedig felkapom rá a tekintetem. - Vártam ezt a találkát, mert látni akartalak, tudni, milyen állapotban vagy, és reménykedtem, hogy nem lesz erre szükség, de tudod, hogy megy ez. Nem lehetsz szupermodell, ha nincs tökéletes tested hozzá. Ez is egy nagyon hasonló mentalitást követő szakma. Azon gondolkodtunk Geralddal, hogy esetleg tudnánk folytatni a live-on a dolgot, de még nem beszéltünk róla komolyabban. Mit szólnál hozzá? Ott nem veszi a kamera annyira közelről és sok szögből a tested.

- Tessék? - lehelem magam elé, és képtelen vagyok felfogni, hogy mit mondott. Hogy mégis miről beszélgetünk most. Teljesen lesokkolnak a szavai.

- Van még időd gondolkodni, Harry, és ezt nekem is meg kell beszélnem a testvéremmel, nem dönthetek egyedül, de tudod… Kedvellek - dől előre, és a hangja nagyon megnyugtató, engem mégis inkább pillanatról pillanatra basz fel. Felveszem az eddig mellettem heverő dossziét, és az asztalra hajítom, aztán szó nélkül állok fel, amilyen gyorsan csak tudok, a mankó segítségével, és indulok az ajtó felé. - Harry?

- Írd alá a felmondásom, aztán postázd el a papírokat Louis címére - dörrenek felé, és megrökönyödik a hangnemen amit használok. Tudom, hogy ijesztő tudok lenni a mély hangom miatt, ha dühös vagyok, és most kibaszottul az vagyok. - Az az én címem is. Örültem!

Hangosan csapom be magam mögött az ajtót, és most azért imádkozom, bárcsak lenne egy autó, amibe beülhetek, és magam lehetek, míg hazaérek. Csak én és a könnyeim, amik azonnal meg akarnak indulni a megalázottságtól, amikor kiérek a levegőre, de minden erőmmel próbálom visszanyelni őket, aztán beszerencsétlenkedem magam az első taxiba, amit meglátok a közelben.

Itthon végre egyedül vagyok, és amikor lerogyok a kanapéra, a könnyeim sem fogadnak szót tovább. Kegyetlenül hullani kezdenek, és én csak el akarok süllyedni bennük. A szégyenben. És lehetőleg bele is fulladni. Egészen eddig biztos voltam benne, hogy tartottak valamire, hogy megbecsültek, még ha ez csak egy pornógyár is volt. De ma tökéletesen a tudtomra hozta Victor, a maga rideg üzletember stílusát elővéve, hogy csak a testem miatt voltam az, aki, és most, hogy az már nem tökéletes többé, nincs rám szükségük. Ezen egy percig sem szabadott volna meglepődnöm, mert mindenki erre próbált rávezetni az eleje óta, de vak voltam mindenre, és süket az összes szerettem szavára. És ami a legrosszabb, süket voltam Lou szavaira is, és rengeteg fájdalmat okoztam neki, miután ő már otthagyta az egészet, én pedig nem voltam hajlandó. Ha teljesen lecsupaszítjuk az egészet, tulajdonképpen számtalan módon csaltam meg őt újra és újra, és ő mindent elnézett nekem, mert annyira szeretett. Vak voltam minderre, és semmivel sem törődtem, csak magammal és az egómmal. Ebben a pillanatban most szánalmasan gyűlölöm saját magam. Nem, még mindig nem bántam meg, hogy aláírtam a papírokat az első alkalommal, de borzasztóan bánom, hogy nem hagytam ott azután, hogy Lou-val elkezdtünk csak SMS-ek útján közelebb kerülni egymáshoz. Akkor, abban a pillanatban ott kellett volna hagynom az egészet, mert nem volt többé szükségem a cégre. Bárcsak megtettem volna… Minden máshogy alakulhatott volna…

- Édesem… - kúszik be a gondolatfoszlányaim közé Lou gyengéd hangja, és hirtelen nem tudom, hogy mi történik. - Bébi, ébredj.

- Mmm… - dünnyögöm halkan, és az ajkait érzem meg a sajátomon egy rövid időre.

- Hoztam indiait vacsorára - távolodik el tőlem, én pedig kinyitom a szemeimet, de meglep, hogy teljes sötétség fogad, és csupán a konyha fényei derengetik meg a nappalit is. Valószínűleg az önmarcangolás és sírás közben nyomhatott el az álom, mert a mankóm a kanapé mellé dőlt a padlóra. Összehalászom, és Lou után indulok a konyhába, hogy megvacsorázzunk. - Baj van, Harry?

- Ahh… - sóhajtok fel, és miután tányérra merjük a dobozos kaját, elmesélem neki a délelőtti eseményeket. Többször felhördül, vagy épp innen is elküldi a picsába Victorékat, de a tényen, hogy még mindig szarul érzem magam, semmi sem segít. - De nem baj. Döntöttem.

- Mivel kapcsolatban? - néz fel rám, és most már csak hátradőlve néz rám az üres tányérja felett, egy pohár borral a kezében.

- Ellenük fogok tanúskodni a bíróságon - jelentem ki magabiztosan, és Louis szemei szó szerint felcsillannak. - Mindenemmel azon leszek, hogy segítsek bezáratni a helyet.

- Megcsináljuk, bébi - mosolyodik el, és az asztal alatt megsimítja a bokám a sajátjával. - Azóta bosszút akarok állni, mióta megtudtam, hogy még kiskorú voltál az elején.

- Annyira megalázó ez az egész - hajtom le a fejem, és szinte csak suttogom a szavakat. - De főleg az, hogy ebből semmit nem vettem észre. Pedig olyan erősen próbálkoztál, hogy elmond.

- Minden rendben van - áll fel a székről, és elkezdi összeszedni a tányérokat, közben egy csókot nyomva a számra, amikor mellém lép. - Most már minden rendben, mert bármi is történt, itt vagyunk. Minden jó, ha a vége jó, nem?

- De… - motyogom, de magamban persze nem ilyen egyszerű a helyére pakolnom a dolgokat. De talán majd idővel.

Néhány nappal később egy kicsit talán nyugodtabb vagyok, és ahogy kinyitom az ajtót Alexnek, már komolyan egy őszinte mosoly ül ki az arcomra. A balesetem óta nem sokat találkoztunk, de bent volt egy-két alkalommal a kórházban, és szinte minden nap beszéltünk telefonon, most viszont azt mondta, szabin van, és átjönne, hogy dumáljunk egy kicsit.

- Hoztam sört, haver - paskolja meg a hátam, ahogy belép és felmutatja a kezében lévő hatos kartont. - Áll a bál a cégnél. Mi a fene van?

- Azt hiszem nem fogsz örülni, de… - kezdek bele, és adok a kezébe egy sörnyitót, majd mindketten leülünk a kanapéra. - Talán hamarosan már nem lesz cég.

- Mi történik valójában? Nekünk nem igazán mondanak semmit - rázza meg a fejét, majd kortyol egy nagyot a sörből. - De azt tudom, hogy te vagy az első számú közellenség.

- Louis, a szüleim, Andy és én is vallomást tettünk két napja a családom ügyvédje előtt - kezdek bele a történetbe, Alex pedig figyelmesen hallgat. - Bírósági tárgyalásra idéztek minket, és ezért kellettek a vallomások. Eredetileg csak engem és Louis-t, de a többiek is tanúnak jelentkeztek, hogy alátámasszák a történetem.

- Mit mondtál? - húzza fel a szemöldökét. Nem kellemes ez az egész, mert Alex még mindig ott dolgozik, és olyan érzés ez, mintha őt háttérbe szorítva csak egyszerűen elvenném a munkáját.

- Mindent, igazából - rántok vállat, és próbálom kerülni a tekintetét. - Elmondtam, hogy kiskorú voltam, ezt többször is jeleztem, de ők ragaszkodtak hozzám, és kaptam tőlük hamis iratokat, hogy aláírhassak. És azt is, hogy Lou-val tartottak sakkban.

- Basszus - tátja el a száját. - Akkor tuti, hogy lehúzhatják a rolót. Simán még kibaszott hosszú időre sittre is kerülhetnek ezért.

- Sajnálom, Alex - nézek most fel rá, ő viszont csak értetlenül néz rám.

- Mit? - ránt vállat, és egy nagyon kortyol újra a sörből, és pedig követem a példáját, mielőtt válaszolnék.

- Hogy elveszem a munkád - vallom be, ő pedig olyan hangosan nevet fel, hogy teljesen összezavar vele.

- Ne szórakozz már - kezd el lecsillapodni, és a fejét ingatja vigyorogva. - Van elég pénzem, majd lesz másik melóm. Egy percig sem voltam összetörve emiatt, ha ezt gondolnád.

- Komolyan? - emelem meg a szemöldököm.

- Én csak örülök, hogy jól vagy, haver - löki meg a vállam, aztán az asztalon heverő távirányítóért nyúl. - Hol vannak a kontrollerek? Most szarrá verlek.

- Lehet, hogy lassan mozgok, de az ujjaimnak semmi baja - forgatom meg a szemem, és a dohányzóasztal hosszú fiókjába nyúlok, hogy a kezébe adjam az egyiket, míg magamnál tartom a másikat. - Esélyed sincs.

***

Izgatott vagyok, és nagyon feszült, mert egy dolog volt leülni a családi barát elé, és elmesélni az egészet, persze egy két apró részletnél megzavarva a történetet, de ez ma más. Ma a bíró, az ügyész és Victorék előtt kell tartanunk magunkat a meséhez. Mindünknek.

Anyáék már túl vannak rajta, ami kellően szörnyű volt. Nem hiszem, hogy valaha is ki fogom heverni ezt a napot, főleg miután láttam anyát a könnyeit nyelni, miközben újra magát hibáztatta, és hogy nem figyelt rám eléggé, pedig ez hazugság. Ez egyszerűen csak nem igaz, mert egyáltalán nem ő tehet az egészről. Semmi köze nem volt hozzá. Robin pedig annyira dühösen hadarta el az összes mondatát aztán minden válaszát, amilyennek még életemben nem láttam. Közben gyilkos pillantásokat küldve a vádlottak padja felé. Aztán a kemény monológja arról, hogy ez a gusztustalan, élvhajhász cég hogyan tette tönkre a családunkat, és hogy bár hetek óta elszántan próbáljuk összeilleszteni és ragasztóval besimogatni a törésvonalakat, de a repedések nyomai örökké ott lesznek, és az érintésük életünk végéig fájdalmat fog okozni mindenkinek, mert hiába minden igazságszolgáltatás, a felvételeken mostanra százezrek élvezkedtek, tölthették le, ha volt előfizetésük, és így többé nem lehet majd nyomtalanul véget vetni mindennek. Itt már én is a könnyeimet próbáltam észrevétlenül törölgetni, nem csak anyu.

Ezek után Andy ül Robin helyére, és az egész terem néma csendben hallgatja őt.

- Nem gondoltam, hogy valaha is beszélni fogok erről - válaszol az ügyész egyik kérdésére arról, hogy milyen okból nem fordult egészen eddig bírósághoz az információival. Josh tőlünk nem messze ül, és most nem az a gondtalan, kiegyensúlyozott, gyakorlatilag tökéletes férfi, mint amilyennek mindig igyekszik maradni. Ideges, nagyon is, és a lábát is szüntelenül rázza, az ujjait meg összekulcsolva tördeli. - Szám szerint nem tudom pontosan felidézni, hány fiatalkorú volt alkalmazva a cégnél, de Mr. Austin minden alkalommal, ha talált valami érdekes amatőr videót feltöltve az internetre, én voltam az első, akinek elküldte, és véleményeztem. Harryt balesetből született videóját is láttam, és én írtam Victornak, hogy ígéretesnek tartom.

- Tudta, hogy a felvételen szereplő fiú kiskorú? - szúrja közbe a kérdését az ügyész. Louis itt ül mellettem, és kitágult szemekkel, szinte már bűvölve nézi az eseményeket. Talán arra számít, hogy puszta szemmel veréssel képes irányítani az eseményeket.

- Nem, fogalmam sem volt róla - ingatja meg a fejét Andy, és annyira nyugodtan, olyan természetesen beszél, hogy nem gondolhatja senki azt, hogy hazudik. - És később sem. Victor és köztem nem volt téma Harry. Igazából, amikor mi ketten találkoztunk bizalmasan, négy szem közt, akkor nem is nagyon beszélgettünk.

- Ön azt vallotta, hogy Victor Austin szeretője volt éveken át, ez igaz?

- Igen - bólint Andy, és hallok felnyikkanni valakit a sorok között, nem messze Victorék asztalától. Egy nagyjából velük egykorú nő az, és amikor hirtelen megvilágosodom, Louis-ra kapom a tekintetem, aki csak egy bólintással jelzi, hogy jól gondolom. Victor felesége az, aki most tudja meg éppen a szeretett férje mocskos titkait.

- A cég épületében találkozgattak, vagy más helyszíneken is?

- Általában az irodájában, a kanapén - húzza gonosz félmosolyra az ajkait, és már látom, hogy ez valójában jó érzéssel tölti el Andyt. Most éppen mindent megbosszul, amit éveken át lenyelt, és emiatt az én ajkaimra is mosoly kúszik. Nem túl nagy, és nem is nagyon boldog, de Andyért van ott, és tényleg örülök, ha ő is örül. - Bezárta az ajtót, a telefonját beállította, hogy ha bárki hívja, és ez a bárki főleg az asszony volt, akkor azt az üzenetet küldje, hogy épp tárgyal, vagy ilyesmi. Órákig szexeltünk, heti több alkalommal is.

- Az üzletről soha nem beszélgettek, ezt állítja?

- Nagyon ritkán, de persze volt rá példa - rántja meg a vállát, és nem tudom elhinni, hogy ennyire laza. Még most is, ebben a helyzetben. Lenne mit tanulnom tőle ilyen téren.

- Szóval innen tudja azt is, hogy Harryn kívül más fiatalkorúakat is foglalkoztatott a cég - állapítja meg az ügyész, és láthatóan, míg anyáékkal erősen szimpatizált, addig Andyvel egészen ellenszenves.

- Igen.

- Miért nem jelentette soha? - hasít a levegőbe az első olyan kérdés, ami egy pillanatra megakasztja a szívverésem, mert most éppen Andy ellen fordult az egész szituáció.

- Szerelmes voltam Victorba - válaszolja Andy egyszerűen. - Hittem abban, hogy majd elhagyja a családját értem, vagy valami ilyesmi álomvilágban. Mindenesetre Louis, a legjobb barátom végignézte ezt, és pontosan le tudná írni, hogy mennyire vak voltam akkoriban mindenre, ami rossz volt Victor körül. Védtem őt, akár az életem árán is, és kész voltam bárkinek nekiugrani, ha ellene beszélt. Ez az egyetlen mentségem. Vak voltam a szerelemtől, és a jövőtől, amit ígért nekem az oldalán.

- Hitegette önt?

- Ó, igen! De még mennyire! - nevetett fel Andy, és most akaratlanul is Victor felé kapom a tekintetem, aki nagyon dühösen ül egy kicsit távolabb tőlünk, de az is látszik rajta, hogy minden igaz, ami elhangzik. - A csillagos eget is lehazudta.

- Miért nem fordult rendőrséghez, amikor már nem volt a szeretője? - kérdi az ügyész, a hangja mintha most egy lehelettel kevésbé lenne tele gyűlölettel. Csak egy kicsivel kevesebb. - Amikor kiderült, hogy a legjobb barátja élettársa is kiskorú volt?

- Nem tudok válaszolni - sóhajt fel végül Andy, és nekem egy picit elnyúlik a szám. Nem hiszem el, ahogy lehajtja a fejét, és most először életem során ez a mindig életvidám, pörgős, és sose reményvesztett srác elbizonytalanodik. - Azt hiszem, egy kicsit még akkor is Victor befolyása alatt voltak az érzéseim. Már a jelenlegi párommal voltam akkor, és szerettem is, de még nem múlt el minden kötődésem Victor iránt, és Harryt hibáztattam. Emiatt hetekre össze is vesztünk Louis-val, de ez az igazság. Aztán jött az a rengeteg probléma Harryvel, és csak… Nem tudom, miért nem fordultam a rendőrséghez. Minden bizonnyal hibáztam. De éppen ezért jelentkeztem tanúnak a tárgyalások alatt, mert úgy éreztem, el kell mondanom mindent, amit tudok. El akartam mondani mindent, arról, hogy Victor valójában mennyi mocskos üzletet folytatott.

- Tud mondani egy pontos számot arról, hogy pontosan mennyi kiskorú dolgozott a cégnél az ön tudomása szerint?

- Én négyről tudtam - felel néhány másodperc után. - De biztos vagyok benne, hogy több volt, mert Victor egyszer azt mondta, amikor rákérdeztem, miért csinálja ezt, hogy a kiskorúakból van a legjobb üzlet.

Szabályosan megsajnálom Andyt odafent, és a mondatai teljes sokk alá vonnak. Nem is tudom pontosan mi minden hangzik még el, mire végez az ügyész és az ügyvéd is a kérdéseivel, az utóbbinak nem is volt túl sok, és sehogy sem tudta megfogni Andyt, pedig próbálkozott. Félek, szó szerint reszketek, amikor Louis-t szólítják, ő pedig leül, megesküszik, hogy nem hazudik, aztán elkezdődik a vallatása.

- Azt állítja, hogy Harry Styleshoz semmilyen kapcsolat nem fűzte, mielőtt betöltötte a tizennyolcadik életévét, igaz?

- Igaz - felel Louis, és hallom a hangján, mennyire ideges. Őszinte, és nem mutat gyanús viselkedést, de tapintható a feszültsége. Teljesen más, mint Andy volt. - Amikor együtt forgattunk, elárulta nekem, hogy még szűz, de azt nem, hogy kiskorú. Amikor elkészültünk a filmmel, az öltözőben szerelmet vallott nekem, és azt akarta, hogy kezdjünk kapcsolatot. Természetesen nem mentem bele, hisz nem is ismertem őt, semmit sem tudtam róla, és bevallom, egy kicsit elriasztott a viselkedése. Taszított, hogy annyira nyomul. Utána próbáltam a lehető legtávolabb maradni tőle.

- Hogyan kerültek végül mégis közel?

- Két évvel később történt - válaszol szinte azonnal Lou, és látom a csillogó szemeiben, hogy agyban épp a múltunkban jár. - Én már egyetemista voltam, de még a cégnél dolgoztam. A barátommal, Andyvel megbeszéltük, hogy elmegyünk szórakozni, de előbb végeztem, és vártam rá egy öltözőben, ami nem volt tele emberekkel. Hallottam, hogy valaki még a zuhanyzóban van, de nem zavart, mert csend volt. Beültem a sarokba tanulni, és amikor elállt a víz, Harry lépett ki a fürdőből. Szörnyű állapotban volt. Tele sérülésekkel, és járni is nehezére esett. Nem akart hazamenni, de a barátnője a családjával elutazott, ezért végül hazavittem a házamba. Elláttam a zúzódásokat, amiket elszenvedett, és hagytam, hogy kialudja magát. Így kezdtünk végül újra beszélni egymással. Onnantól kezdve sokat telefonáltunk, és később egyre gyakrabban találkoztunk. Lassan alakult ki az egész, nekem akkoriban volt valakim. Aztán miután szakítottam az aktuális párommal, és a szüleim körül is zűrök adódtak, szét voltam esve. Harry sokat segített, és… ez csak így alakult. Nem tudnám megmondani, mikor tudatosult bennem, hogy vonzódom hozzá. Megtörtént, és csak akkor éreztem, hogy mennyire, amikor megcsókoltam és aztán nem akartam őt elengedni.

- Ekkor volt Harry tizennyolc éves, jól mondom?

- Igen, akkor - bólint, és a csomó a torkomban egyre nagyobb. Félek tőle, hogy mikor fogják őt is úgy megszorongatni, mint az előbb Andyt. - Akkor azt hittem, hogy már húsz.

- Mikor értesült Harry valódi koráról?

- Aznap, amikor összejöttünk - feleli, és lehajtja a fejét. - Kora este megcsókoltam, aztán elmentünk, hogy megünnepeljük Andy születésnapját. Onnan viszont teljes lázban vittem őt haza magamhoz. Végig nagyon szeretett volna mondani nekem valamit, de nem hagytam. Szeretkeztünk aztán… amikor már az ágyban voltunk egymás mellett, elmondta.

- Hogy reagálta le a hírt?

- Ideges lettem - emlékszik vissza, és a homlokát dörzsöli közben. - Azt hiszem, kiabáltam is Harryvel. Dühös voltam rá, de annál is jobban a cégre. Napokig képtelen voltam lenyugodni, és feldolgozni, amit megtudtam.

- Miért nem fordult a rendőrséghez? - érkezik a már várt kérdés, és olyan szorosan kulcsolom össze az ujjaim frusztrációmban, hogy elfehérednek.

- Harry és magam miatt - válaszolja őszintén, és bár rettentően aggódom érte, mégis elmosolyodom, mennyire nyíltan vállalja saját magát. Csak én készülök hazudni, és ez talán az, ami a legjobban megrémít. - Nem akartam rosszat a fiúnak, aki fontos volt nekem, és én is féltem, milyen következményei lehetnek. Nem gondoltam át, de elmentem a céghez, és egyből felmondtam. Elmondtam mennyire gusztustalanul viselkedtek, és megtámadtam Victort. Nem ütöttem meg, de a falhoz vágtam, és nem sok tartott vissza.

- Most mégis beszél minderről - mutat rá a maga lényegére az ügyész, és közelebb lépked Louis-hoz. - Miért?

- Mert annyi szörnyűség történt Harryvel az utóbbi időben, hogy nem hallgathattam tovább - válaszolja elszántan, amitől egy hatalmasat kell nyelnem. - Egyszerűen csak eldöntöttem, hogy nem érdekel, mi lesz a sorsom, az Austin ikrek annyit ártottak Harrynek, hogy büntetést érdemelnek, bármibe is kerül. Sikerült realizálnom, hogy ez a legjobb, amit tehetek.

- Talán kicsit későn - szúrja oda a férfi, Louis pedig nem tud rá mit felelni, csak néznek egymásra néhány borzasztó hosszú pillanatig.

- Tudom, előbb kellett volna - bólint Lou, de most nem hajtja le megtörten a fejét, inkább elszántan állja az ügyész pillantását. - De most itt vagyok, és bármilyen kérdésre válaszolok.

Büszkén mosolyodom el a szavaira, és mintha a mogorva férfi is egy kicsit meglágyulna. Ezután már nem zaklatja szörnyű kérdésekkel, és hamarosan át is adja a helyét Victorék ügyvédjének. Ő egy csomó sablonos és teljesen felesleges kérdéssel zaklatja Louis-t, aminek egyáltalán nem látom értelmét az ügy szempontjából.

- Igaz az, hogy a pornós karrierje kezdetén a cég épületében élt, mert nem volt hol laknia?

- Igaz - lepődik meg Louis a kérdésen, és egy cseppet sem csodálom, mert nem tudom ebből mit akar kihozni.

- Önnek is volt kapcsolata valamelyik Austinnal?

- Tessék? - esik le Lou álla, és az enyém is a padlón landol. Mi a fene ez a kérdés? - Nem, soha nem volt egyikükkel sem.

- Több férfi is lakott az épületben, és az ügyfelem bevallotta nekem, hogy többükhöz is ellátogatott néha, amikor ők nem dolgoztak éppen - ismerteti a választ a gondolatban feltett kérdésemre. - Talán önnel is így volt, ügyfelem viszont mégsem kezdett kapcsolatba, és ezért elhatározta, hogy bosszút áll. Vagy egyenesen azért, mert egyáltalán soha nem kezdett önnel, de ön akarta volna.

- Ez nevetséges! - horkan fel Louis egy kínos mosollyal, és a fejét ingatja. - Soha szó sem volt ilyenről. Mi ez az egész? Mi köze Harryhez?

- Támogatom - szólal meg a bíró is. - Térjünk vissza az ügyhöz, ha kérhetem. Se a vádlottak, se a tanú írásos vallomásában nem szerepelt ilyen részlet.

- Az egész valószínűleg arra megy ki, hogy az ügyfelemet összezavarják, vagy próbálják ráhúzni, hogy bosszúból cselekszik - áll fel a szüleim ügyvédje is, aki gyakorlatilag mindannyiunkat képvisel egyszerre ma. - Javaslom, beszéljünk továbbra is a kiskorúakról inkább.

- Azt állítja, nem tudta, hogy a cégnél kiskorúak dolgoznak - folytatja bosszúsan az ügyvéd. - Ismerte Sebastian Ambert?

- Igen - bólint Louis, bár én még soha életemben nem hallottam ezt a nevet. Biztos, hogy ma már nem dolgozik a cégnél. - De nem voltunk barátok. Nem sokkal azután, hogy odakerültem, néha együtt dolgoztunk.

- Találtunk néhány fotót, ahol önök együtt szórakoznak Mr. Amberrel - bólint az ügyvéd, és Louis felé mutatja a képet, amit így én nem láthatok, majd a bíró asztalára teszi.

- Igen, volt rá példa - feleli Louis, de nagyon értetlen a hangja. - Andy sokakkal jóban volt, vagy ha nem, akkor is néha megesett, hogy a többiekkel együtt mentünk el bulizni. Nem ismertem Sebastiant.

- Tehát nem tudta, hogy ő is kiskorú volt?

- Micsoda? - szalad ki Louis száján, de a hangja halk, és teljesen elhal a mondat végére. - Nem… Nem tudtam.

- Szóval azt akarják mondani, hogy ezek szerint a vezetőség nem is csak egyszer, hanem kétszer vezette meg az ügyfelem, és kényszerítették őt a tudtán kívül kiskorú pornóra? - pattan fel az ügyvédünk, és nekem egy apró, de győztes mosoly kúszik az arcomra. Egy egy kibaszott nagy öngól volt, pedig valószínűleg Louis-t akarták csőbe húzni, hátha jóban voltak azzal a sráccal, és kiderül, hogy esetleg róla is tudott. Mindenesetre annyi pénzből, ami a számláikon lehet, ennél jobb ügyvédre is futná. Innentől felgyorsulnak az események, és míg magamban szinte tapsikolok, addig a két ügyvéd egymásnak feszül, az ügyész is közbeszól, végül a bíró kalapácsa vet véget az egésznek. Én pedig képtelen vagyok másra, csak Louis gyönyörű szemeibe nézni.

- Nincs több kérdésem - morogja végül Victorék védője, és a szívem hevesebben kezd verni, mert Lou végzett, és én jövök. Rettegek, de végig kell csinálnom. Egyszerűen muszáj.

- Esküszik, hogy az igazat, csakis az igazat fogja vallani? - kérdezik tőlem, én pedig nyelek egyet a szívemre tett kezem alatt.

- Esküszöm - hazudom szemrebbenés nélkül, és elindul az egész őrület. Különböző kérdéseket tesznek fel, én pedig igyekszem remegő kezek nélkül válaszolni. Nem olyan ez, mint egy durva jelenet egy krimiből, de azért alaposan megvisel.

- Szóval a tanú azt állítja, hogy Louis Tomlinsonnal zsarolták? - kérdez az ügyész, én pedig a közelben, öltönyben üldögélő szerelmemre nézek. Hihetetlenül dögös ebben a cuccban, és ettől egy pici mosolyba rándul az arca. Amikor felém bólint, akkor valahonnan hihetetlen mennyiségű bátorság ömlik a testembe, és árad szét az ereimen keresztül. Érte teszem mindezt. Bosszúra vágyik, és én segítek neki ebben. És persze magamért is, mert tartozok az újjászületett Harrynek azzal, hogy végre rendet teszek körülötte, és boldoggá teszem a szeretteit. Mindenkinek tartozom ezzel.

- Így van - bólintok, és érzem, hogy a hangom most sokkal nyugodtabb és komolyabb. Tudom, hogy nyert ügyünk van, csak ki kell mondanom mindent. - Akkor töltöttem a tizenhatot, és gyerekes vágyam volt Louis közelébe kerülni. Naiv voltam, és nagyon meggondolatlan. Igazán úgy éreztem, hogy mindent megtennék Louis-ért, és ezt el is mondtam nekik, így egyből Louis lett az ütőkártyájuk. Azt ígérték, ha aláírom a szerződést, ők elintézik a hamis papírjaimat, és azt is, hogy Louis-val veszítem el a szüzességem.

- Tudták, hogy még szűz volt akkor? - kérdezi az elegáns és nagyon drága öltönybe bújt férfi, előttem ácsorogva.

- Nem - felelem végül. Megbeszéltük a többiekkel, hogy ezt a részletet nem ferdítjük el. - Azt nem mondtam el.

- Szóval nem azt ígérték, hogy vele veszítheti el az ártatlanságát?

- Nem - rázom meg a fejem, és egy kicsit összezavar, amitől azonnal pánikolni kezdek. Nem törhetek össze, mert ha megkavarom a mesém, és sikerül elvesztem benne, akkor végem.

- Az ügyfelem még csak tizenhat volt - szól közbe az ügyvédünk, és senki sem állítja le, mindenki rá figyel. - És azt is csak éppen betöltötte. Gondolniuk kellett volna erre is.

- Tiltakozom! - áll fel a céges ügyvéd is, és a miénk felé néz. - A mai világban egy tizenhat éves tinédzser már iszik, bulizik, drogozik és számolatlanul bújik ágyba mindenkivel, aki mozog.

- Ne általánosítsunk, kérem! - dörren fel a bíró is, és mindenki bólint felé.

- Ismerjük Mr. Styles közelmúltban elszenvedett balesetének részleteit, így azt hiszem, joggal vonhatjuk le mégis azt a következtetést, hogy ő azok közé a fiatalok közé tartozik, akiket az imént leírtam - erőlteti tovább Victorék ügyvédje, és én ehhez nem tudok semmit sem hozzáfűzni, csak hallgatom, ahogy arról beszélnek, milyen zűrös életem volt, és hogy joggal gondolhatták, hogy már nem vagyok ártatlan.

- Már akkoriban is ilyen típusú káros életet élt, Mr. Styles? - néz rám az ügyész, én pedig azonnal megrázom a fejem.

- Nem - vágom rá magabiztosan, és látom a szemében, hogy hisz nekem. - Csak azután nyúltam kábítószerekhez, hogy a családommal megromlott a kapcsolatom. Nem tudtam feldolgozni.

- Érthető, hogy az megrázó volt - bólint, de folytatja. - A mai napig használ kábítószereket?

- Nem. A balesetem óta teljesen tiszta vagyok - bólintok, ő pedig a papírjai közé les.

- Jelenleg is élettársi kapcsolatban van Louis Tomlinsonnal, mi több együtt is élnek, jól mondom? - néz fel rám, én pedig újra csak bólintok.

- Így van - felelem, és egy nagy levegő után folytatom. - Tudom, hogy amit tettem, az rossz. Ma visszatekintve tisztában vagyok azzal, hogy ez az én felelősségem is volt, de szerelmes voltam Louis-ba, és ez elvakított minden egyébre. Nem mondanám, hogy mindent megbántam, mert akkor ma nem lenne mellettem Lou, de mostanra azt is látom, hogy talán máshogy kellett volna valahogy a közelébe férkőznöm. Azt viszont biztosra tudom, ha mai fejjel visszatekintek, hogy mennyire kihasználták a fiatalkori naivitásom, teljesen tudatosan, és én… Iszonyú megalázottan érzem magam emiatt.

- El tudja mondani, milyen szavakkal zsarolták?

- Szó szerint biztosan nem tudom felidézni - kezdek bele a hajamba túrva, ami néha még mindig meglep, mert elfelejtem, mennyire rövid. - De az biztos, hogy azért mentem, mert nemet akartam mondani mindenre, és akkor megláttam Louis-t elsétálni a nyitott irodaajtó előtt. Akkor azt mondtam szeretem ezt a férfit, ők pedig azt ígérték, hogy ha belemegyek az üzletbe, vele forgathatok. Én féltem még mindig a korom miatt, viszont egyből igyekeztek megnyugtatni, hogy kapok hamis személyit, és maszkban forgathatok, hogy senki se ismerjen fel.

- Tiltakozom! - áll fel a vádlottak ügyvédje, és nyelnem kell egy nagyot, mert most kezdődik a háború. - Az ügyfelem azt állítja, soha nem zsarolták, vagy manipulálták a sértettet Mr. Tomlinsonnal, és bár az ígéret, miszerint vele forgathatja az első filmjét tényleg elhangzott, nem akkor történt, amikor az első szerződéseket aláírták. A sértett ferdíti a történetet.

- A szülők is a Mr. Tomlinson iránti rajongásáról számoltak be, és a tanúk mind egyhangú válaszokat adtak - veszi át a szót a bíró, és ha őszinte akarok lenni, nem úgy látom, hogy különösebben szimpatizálna Victorék ügyvédjével, pedig ő csak egy ügyvéd. - Még egyszer megkérdezem, Louis Tomlinsonnal manipulálták önt a kezdetektől fogva?

- Igen, így volt - bólintok, és nagyon erősen küzdök, hogy a hangom ne remegjen meg.

- Tiltakozom!

- Elutasítom! - üt egyet a kalapáccsal a középkorú nő, majd újra az ügyészre és rám figyel.

- Mi történt a baleset után, amikor beadta a felmondását a céghez? - lép felém a férfi, és most már fellélegzem, mert a kritikus részen túl vagyunk, és innentől csak mesélnem kell.

- Bementem Mr. Austin irodájába, hogy kilépjek, de addigra ők már elkészítették a felmondásom, közös megegyezésre hivatkozva - válaszolom, és megjátszanom sem kell magam, mert még mindig kínos visszagondolni rá. - Azt mondta, a testemen lévő hegek miatt nem forgathatok többé. Rettenetesen megalázottan éreztem magam, és akkor tudatosult bennem, hogy a szép szavak arról, hogy én vagyok a legnagyobb csillaguk, és valóságos sztár vagyok, mind csak hazugság volt. Manipuláltak a szép szavakkal, és a folyamatos fizetésemeléssel tizenhat éves koromtól kezdve, de akkor összetört a görbe tükör, és átláttam rajtuk. Világossá vált egy pillanat alatt az, ami éveken át nem, hogy csak a testem számított és semmi más. Minden más hazugság volt, hogy elhitessék velem, hogy számítok, de csak egy kellék voltam. Szégyellem magam emiatt.

- Köszönöm bíró nő, nincs több kérdésem - bólint az ügyész, én pedig egy helyi munkás kíséretével elhagyom a tanúk padját, és Lou mellé ülök. Azonnal a keze után nyúlok, és erősen szorítom, miközben a bíró és az ügyész is olyan szövegekbe kezd, amiből egyetlen szót sem értek. Csak a vallomások és kérdezz felelek játékok után döbbenek rá, hogy valójában mennyire komoly is ez az ügy, és én eddig a napig ezt be sem láttam.

Most gombóccal a torkomban ülök, és várunk, hogy mit fognak mondani, bár döntést csak egy következő alkalommal hoznak, ezt már az elején is tudtuk. Anya egy palack vizet nyújt felém, és vagy a felét kiiszom, amikor éppen üt a bíró néhányat a kalapácsával, és mindenkinek fel kell állnia. Megint egy adag jogi maszlag, és már én is érzem, milyen fájdalmasan szorítom Louis kezét, amikor meghallom a nevét.

- Előzetes letartóztatásba helyezem, Victor Austint, Gerald Austint, és Andrew Morrisont az ítélet meghozataláig. - Szorosan lehunyom a szemem, és megremegek, amikor tudatosul bennem, hogy mindez miattam van, és ha én akkor nem megyek oda csak azért, hogy önző módon közel kerüljek Lou-hoz, Andynek most nem kellene börtönbe vonulnia. Ez egyedül az én hibám, és jogos, ha ezek után soha többet nem áll szóba velem, ahogy Josh sem. Borzasztóan érzem magam, és már szédülni kezdek a feszültségtől, ami felgyülemlik bennem. - Louis Tomlinsont házi őrizetbe helyezem, így nem hagyhatja el a hivatalosan bejegyzett otthonát a következő tárgyalás idejéig. - A szemeim elkerekednek, és a könnyeim eddig bírták, nem tovább. A bíró még beszél. Elmondja, hogy meddig kell várnunk, mikor lesz pontosan a tárgyalás, és amikor meghallom a négy hónappal későbbi időpontot, végképp minden vér kifut az arcomból. Vagy a testemből… Úgy érzem, menten elájulok, amikor csap egy nagyot a kalapácsával a bíró, majd megköszöni az összegyűltek részvételét, és levonul a pódiumról. Én egy egészen másik világban élek, de a szemem sarkából még látom, ahogy az ikreket bilincsben vezetik el, majd szinte ledermedek, amikor Andy Josh-hoz ugrik, mert a rendőrök már felé tartanak. Szorosan megöleli a szerelmét, aki láthatóan elengedni sem akarja, és a szájuk mozgása a bizonyíték arra, hogy bizalmas szavakat súgnak egymásnak, mielőtt a rendőrök szó nélkül leszedik Andyt Joshról. A kezein kattan a bilincs, és durván rántják őt magukkal. Josh után Louis-ra pillant, róla pedig egyenesen rám, de csak egy pillanatig tart, én mégis szinte sokkos állapotban, de zokogva vetem magam Louis nyakába.

- Annyira sajnálom… - mantrázom folyamatosan a vállára, de ő csak megnyugtatóan suttog a fülembe, és a hátamat simogatja, míg én már csuklok a sírástól.

- Nyugodj meg, bébi - motyogja, és csókokkal halmozza el az arcom és a fülem. - Minden rendben lesz. Kérlek, lélegezz mélyeket, hallod?

Bólintok egyet, és hagyom, hogy elhúzódjon, de amint észreveszem, hogy miért tette, azonnal újra szorosan átölelem, de csak a derekát, hogy tudjon beszélni a rendőrhöz, és az ügyvédünkhöz. Megállapodnak, hogy Lou-t rendőrautóval viszik haza, és ott egy csipogó nyomkövetőt kap a bokájára, ami azonnal jelez, ha elhagyná a házát, ezzel a cselekedettel pedig egyből őt is előzetesbe teszik. Azonnal beleegyezik mindenbe, és elengedi a kezem, hogy az egyenruhás után menjen, de még előtte a fülembe súgta, hogy otthon találkozunk. Megsemmisülten állok, anyáék is egy kicsit elveszve néznek hol rám, hol egymásra, végül még össze is rezzenek, amikor Josh mellém lép, és a vállamra teszi a kezét.

- Kihozzuk onnan - mondja egyszerűen, és elindul a kijárat felé.

- De… - szólok utána, de félbeszakít, még mielőtt befejezhetném, és a legszebb az egészben, hogy azt sem tudom, valójában mit is akartam mondani. Mit is mondhatnék?

- Kihozzuk - néz vissza, és még bólint is mellé, hogy egyértelműen jelezze, komolyan beszél. Ezután elvesztem őt szem elől, mert Carol a nyakamba ugrik, és szorosan ölel, aztán a kijárat felé cibál, hogy hazavigyen.

- Lou kocsijával jöttünk - torpanok meg már a parkolónál, amikor meglátom a nem messze parkoló Mustangot.

- Még felém dobta a kulcsot, mielőtt elvitték - magyaráz Robin, és előttem lóbálja a slusszkulcsot, amin egy apró lovat mintázó kulcstartó fityeg. - Hazaviszem, te pedig menj Carolékkal. Anyád is odajön. A házatoknál találkozunk.