Sziasztok!

Egy ilyet is itt felejtek ma, mert már nagyon esedékes volt. Hasítunk tovább, és már közeledünk a nagy durranáshoz. Izgatott vagyok miatta. :)) A véleményetekre pedig még mindig ugyanolyan kíváncsi. Mondjátok el! ;) 

Puszi&Pacsi

Louis tövig nyomva a gázpedált hajtott haza, miután sikerült elmagyaráznia a rendőröknek, hogy nincs szüksége semmiféle kórházi ellátásra, köszöni szépen, tökéletesen jól van, azt az aprócska tényt leszámítva, hogy elhurcolták Harryt, ez pedig halálra rémítette. Egy tiszta ruhát akart felvenni, mert a jelenleg viselten furcsa foltok éktelenkedtek. Más helyzetben talán, de most nem húzódott pajkos mosoly az arcára, amikor visszagondolt a jelenetre. Aztán tervei szerint az őrsre akart menni, hogy megtudja a részleteket Harry további útvonalairól. És persze azonnal elkezdeni keresni egy jó ügyvédet a fiúnak. Még mindig képtelen volt felfogni a történteket. Az ijedtségtől gondolkodni is alig bírt, így a kép, hogy mi is történt pontosan, csak akkor állt össze neki, amikor a lakásába belépve egy idegesen fel s alá járkáló Lottie-ba botlott. Egy pillanatig csak néztek egymásra, aztán Louis hangosan becsapta a bejárati ajtót, amitől a lány összerezzent.

- Te voltál - szűrte a fogai közt, a hangja pedig bármennyire is magas volt általában, akkor vészjóslón csengett. - Tűnj el a lakásomból! Dolgom van.

- Louis - kezdte a lány, és közelebb lépett a férfihoz, aki a vállára szorítva lökte félre őt, de még mielőtt a hálóba érhetett volna, a húga újra megszólalt. - Tudom, hogy most dühös vagy. De majd később meg fogod érteni. Ha már túl leszel rajta. Hálás leszel még ezért.

- Ha már túl leszek rajta? Hálás leszek…? - kérdezett vissza halkan, és látszott Lottie-n, hogy ez sokkal jobban ráijeszt, mintha eszelősen üvöltözne vele. Louis pedig túlságosan ideges volt már ahhoz. Tudta, hogy le kellene nyugodnia, de képtelen volt, miközben azt sem tudta, pontosan mi fog történni Harryvel, vagy egyáltalán hová viszik. Nem volt ideje cseverészni a húgával, és azok után, amit tett, kedve sem sok. Talán majd, ha már mindent elintézett. - Menj haza!

- Nem megyek el, Louis! - kiáltott rá a lány, mire a tiszteletes megfordult, és lassan közelebb sétált hozzá. Olyan közel, hogy szinte egymás elől szívták el az oxigént, így a lány hangja elhalkult. - És te sem, bármit is tervezel. Itt kell maradnod. Úgy formáltam a történetet, hogy neked nem eshet bajod. Kérlek, Louis… Ne menj oda! Ne sodord miatta magadat is bajba.

- Hányni tudnék most tőled - ingatta a fejét lassan, de a pillantását mélyen a másik kék szempárba fúrta. - Elvitted nekik a hanganyagokat?

- Nem - rázta meg a fejét, és látszott rajta, hogy kezd megtörni. Louis dühe magasan fölé kerekedett, amit a fiatal lány képtelen volt kezelni. - Először kikerestem róla azt az egyet. Aztán a végét muszáj volt levágnom, mert amiket mondtál, azért téged is elvittek volna… És azt az egyet vittem csak el nekik.

- Miért gondoltad, hogy van jogod beleszólni az életembe?! - kiáltott a húgára, aki szorosan lehunyta a szemeit, és tűrte, hogy a bátyja ordibáljon vele. Bizonyára azt remélte, ha kiadta a mérgét, majd minden rendeződik. - Megmentettelek tőle, de te elárultál engem!

- Nem téged, Louis… - felelte gyengéden, és megpróbálta a férfi vállára tenni a kezét, de az egy mozdulattal lerázta magáról. - Az a pasi egy gyilkos, az isten szerelmére! Fogd már fel! Mi van, ha téged is megölt volna, ha már rád unt?

- Ez nem… Istenem, meghallgattad egyáltalán a felvételt? - tárta szét a kezeit, de nem szakította meg a szemkontaktust.

- Meg, de értsd meg, hogy aki ilyenre képes, az másra is - válaszolta meggyőződéssel a hangjában. Látszott rajta, hogy maximálisan hitt abban, hogy jót cselekedett, és ezért Louis meg tudta volna ütni. Valószínűleg ha egy öccse lett volna, és nem húga, akkor meg is teszi. Így viszont csak az orrnyergére szorította az ujjait, és próbált egy kicsit lenyugodni, mielőtt bement a sheriff irodába. - Egyszerűen nem értem, hogy gondolkodhatsz így! Tudod mit? Már azt sem értem, hogy a picsába tudtál beleszeretni! Undorodnod kellett volna tőle, Louis!

- És most tőled undorodom - nyitotta ki a szemeit, és újra a húgára meredt, de az ajkai egy nagyon gonosz mosolyra húzódtak. - A sors észvesztő fintora, nemde?

- Louis… - halt el a lány hangja, és a szemei megteltek könnyel. A tiszteletes sajnálni akarta őt. Egyet akart érteni vele. Azt kívánta, bárcsak együtt csinálták volna úgy, hogy ő is ezt érzi helyesnek, de nem így volt. Egyetlen szava sem volt túlzás. Komolyan így érzett Lottie-val kapcsolatban, és ezekben a pillanatokban egy cseppet sem érdekelte a lány hangulata, vagy bármi más. Csak Harryhez akart eljutni végre.

- Be kell mennem hozzá, szóval most engedj - mondta tárgyilagos hangon, aztán a hálószobába ment, és kinyitotta a szekrényét. A szeme sarkából látta, hogy Lottie az ajtóban állt, és őt nézte, de nem szólalt meg. - Majd később folytatjuk ezt az emelkedett eszmecserét…

A ruhái közt kutatott, és azon morfondírozott, melyik lenne a legideálisabb. Legszívesebben így, ahogy volt, utánuk ment volna, de most már képes volt annyira tisztán gondolkodni, hogy tudja, viselkednie kellett. Nem lehet olyan, mint egy aggódó feleség. Lottie-nak ebben tulajdonképpen igaza volt. Ha magát is oda juttatta volna, egyikükön se segíthetne. Így legalább kintről mindent megtehetett Harryért, amennyit pénzért és tiszteletért meg lehetett vásárolni.

- Mit mondtál a rendőröknek velem kapcsolatban? - lesett hátra a válla mögött, mire a lány szipogott párat, de igyekezett összeszedni magát.

- Amit eredetileg megbeszéltünk - felelte, de a hangja elcsuklott a mondat végére. Louis tényleg szerette volna sajnálni, de nem ment neki. Túlságosan aggódott Harryért. Azt kívánta, bárcsak Lottie figyelmeztette volna. Valahogy… Bárhogy… De hisz pont ez volt a lényeg, nem igaz? Hogy Louis tudta nélkül tegye ezt. - Hogy feláldoztad magad annak érdekében, hogy leleplezd, de ne sértsd meg a gyónási törvényt. Azt is mondtam nekik, hogy óvatosak legyenek, mert akkor is éppen vele vagy, és várod, hogy megmentsenek. Azt hitték, hogy be vagy avatva.

- Igen, nekem is így tűnt… - morogta az orra alatt, aztán megértette, hogy valószínűleg Harry ugyanígy gondolta. Eszébe jutott, amikor félálomban szólni akart a fiúnak, hogy már fájdalmasan erősen szorítja a kezét. Attól tartott, talán rémálma lehet, vagy ilyesmi. A fény csak később jutott el a tudatáig, addig a fiú tarkójába fúrta az arcát. Amikor résnyire nyitotta a szemét, és hallotta az idegen hangokat, még mindig nem értette, mi történik körülötte, de ösztönösen próbálta magához szorítani a félelemtől ziháló Harryt. A fájdalmas képek újra és újra leperegtek a szeme előtt, mintha szándékosan akarnák kínozni. Minden Lottie oldalán állt. Az egész világ, és még a kicseszett elméje is. Eddig is tudta, hogy az agya mást diktált neki, mint a szíve, de az erősebbik szerv kezdte feladni a küzdelmet az eddig gyengébbel szemben. Mert bár a szív erősebbnek bizonyult a csatában, az agy kitartó volt, a fájdalom pedig túl nagy. Túl sok. Túlságosan elviselhetetlen. Egy pillanat alatt térdre rogyott a gardrób ajtajában, és meg kellett kapaszkodnia, mert annyira megszédült. Lottie mellé sietett, és leguggolva a bátyjához, próbálta őt a karjaiba venni, de a tiszteletes elhúzódott, és néhány mély lélegzet után nehezen, de újra talpra állt. Végül úgy döntött, a legjobb lesz, ha fenntartja a látszatot. Egy papi öltözék mellett döntött, és persze amellett, hogy erős lesz. Azt fogja mutatni, ahogyan éreznie kellene magát akkor, ha minden Lottie által elmondott igaz lenne, még ha az nagyon messze is állt a valóságtól. Amikor a nyakába illesztette a fehér kollárét, már nem látszott érzelem az arcán. - Most megyek. Ha a mai napon, vagy bármikor is akadályozni mersz engem…

- Akkor mi, Louis? - kiáltott a férfira, és súlyos könnyek folytak az arcán. - Őt választod helyettem, komolyan? Áttaposnál rajtam, érte?

- Mennem kell - felelte, és a kijárat felé indult. Mindenféle megnyugtató, vagy éppen elborzasztó válasz nélkül hagyva a testvérét.

- Biztos, hogy be fognak hívni tanúskodni - próbálkozott tovább a lány, hogy fenntartsa a beszélgetést, de a férfi nem nézett rá többet. - Nem fogok hazudni nekik semmiben sem.

- Azt csinálsz, amit akarsz… - ingatta meg a fejét Louis, de még hátranézett, mielőtt becsukta az ajtót. A lány már eleve egy hazugsággal indított a rendőrségen, így nem tudta őt komolyan venni. - De hagyd, hogy én is azt tegyem, amit akarok. Ne állj az utamba!

A kezei egy kicsit még remegtek, de inkább csak az idegességtől, amikor besétált az őrsre. Az FBI ügynök, akivel korábban már beszélt néhány szót, felkelt a székéből, és az asztalra tette a papírpoharas kávéját.

- Tisztelendő - üdvözölte egy bólintással, Louis pedig összetette a két kezét, és szintén bólintott. Minden csak rutinból történt, a gondolatai óhatatlanul Harry körül forogtak. - Miért jött ide?

- A kíváncsiság vezérelt - felelte, és igyekezett nagyon nyugodtnak tűnni, mint akit megszállt egy isteni béke, miközben folyamatosan a következő, alaposan megformált mondatán agyalt. Nem hibázhatott. Innentől kezdve egyetlen szavával sem hibázhat, soha.

- Louis atya, önt komolyan az Isten küldte - lépett mellé a sheriff, akin látszott minden megkínzottan eltöltött perc, mióta megtudta, hogy a lánya valószínűleg nem csak eltűnt. Sokmindent nem tudtak még Harryről, de Louis tenni készült arról, hogy a tárgyalásokon mindenre fény derüljön Harry múltjából is, ne csak a jelenből. Minden, ami enyhítő körülmény lehet. Tisztában volt vele, hogy hosszú évekre börtönbe fogják zárni, bármilyen elszántan is harcolna a világ legjobb ügyvédjével, de ha csak néhány évet is lefaraghatnak a büntetésből, vagy csak eléri, hogy ne egy kegyetlen helyre kerüljön, az már számított. - Fogalmam sincs, hogyan hálálhatnánk meg az áldozatot, amit a közösségünkért tett.

- Több is ez csupán ennél a kisvárosi lakosságnál - kontrázott rá az ügynök, mire Louis üvölteni tudott volna, hogy ha rajta múlik, most édesdeden aludnának összebújva, aztán azt kezdik tervezni, hogyan öljék meg Cherylt. Vett egy mély levegőt, és kényszeredetten elmosolyodott. Ő legalábbis annak érezte, de nagyon bízott benne, hogy kívülről meggyőzőre sikerült.

- Egy biztos, ha rajtunk múlik, nem avatjuk be a Vatikánt, nem csinálunk nagy ügyet az áldozatából. Tudjuk, mi forog kockán a hivatását tekintve - kezdte volna biztosítani őt a sheriff, de az ügynök csak felsóhajtott, és a fejét csóválta.

- Attól tartok, hogy erre nincs lehetőség - felelte lemondóan az FBI küldötte. - A tárgyalóteremben biztosan lesznek engedéllyel rendelkező riporterek. A tiszteletes a koronatanú ebben az ügyben, így sajnos mindenről be kell majd számolnia a bírósági tárgyalások alatt. Sajnálom, atyám.

- Elfogadtam a tetteim következményeit már akkor, amikor eldöntöttem, hogy meghozom ezt az áldozatot - bólintott Louis, és nagyon igyekezett, hogy ne remegjen meg a hangja a türelmetlenségtől. Látni akarta már Harryt. Tudni akarta, mi fog történni. - Valamint nem tudnék elszámolni egy ilyen hazugsággal se a pápa, se az Úr felé. Azt viszont biztosan tudom, hogy Harry… Ő csak egy eltévelyedett lélek. Amiket meggyónt nekem… Szörnyű… Hátborzongató élete volt.

- Azért ne kezdjük el sajnálni, tiszteletes - horkant fel a szövetségiek egyik fegyveres embere.

- Az én dolgom az, hogy ne ítélkezzek - felelte Louis, de belül marta a düh. Be akart húzni egyet annak a férfinak. Még soha nem verekedett, de akkor izzottak az izmai, hogy tettlegességgel keljen Harry védelmére. - A Vatikán el fogja venni a hivatásom gyakorlásának jogait, így csak annyit kérek, hogy amíg ez meg nem történik, hadd maradjak a fiú mellett. Mélyen hívő, Istenfélő katolikus. Szüksége lesz egy papra, akinek gyónhat, és aki majd utat mutat neki azokban a nehéz órákban.

- Az biztos - bólintott a nyomozó, és egy félmosoly kúszott az ajkaira. - Ezért mészárszék vár rá. Ha többet nem is, annyit elintézhetünk az Egyházzal, hogy a tiszteletes adhassa fel az utolsó kenetet neki.

Louis ereiben megfagyott a vér. Végig úgy gondolkodott, mint egy angol. Eszébe sem jutott, hogy Amerikában vannak, azon belül is pont az egyik olyan államban, ahol a halálbüntetés egy mindennapos ítélet forma. Ha kiderülnek a részletek, és hogy Harry mióta végzi ezt, valamint mennyi áldozat lehet már a listáján, az ügyész erre az ítéletre fog törekedni. A csontjaiba a jeges félelem hasított, és elindult a csapóajtók felé, amik mögött vélhetően a cellák vannak, mielőtt még látványosan remegni kezdett volna. A sheriff iroda nem volt egy túl nagy épület. Tudta, hogy Harrynek arrafelé kell lennie.

- Megengedik, hogy beszéljek vele? - kérdezte Louis, de két fegyveres az útját állta.

- Az, ami önnel történt… - kezdte a nyomozó, és a pap tudta, hogy a szexuális részletekre céloz. - Nem gondolom, hogy ilyen hamar okos dolog lenne a személyes találkozás vele.

Louis lehunyta a szemeit, és kívülről ez úgy tűnhetett, mintha rossz emlékek lepnék el az egész testét, minden idegvégződését, de valójában üvölteni tudott volna, hogy mennyire élvezte annak minden pillanatát. Ellépett a fegyveres őrök mellett, és résnyire nyitva a csapóajtót, hátranézett az FBI emberére, amikor az megfogta a felkarját, hogy visszatartsa.

- Atyám, komolyan beszélek - váltott erősebb hangnemre, hogy a férfi hallgasson rá. - Ez rossz ötlet.

- Nem érdekel! Jól vagyok, nem kell úgy viselkedniük, mintha egy tíz éves megerőszakolt kislány lennék! - emelte fel a hangját, majd elindult a folyosón, aminek a végén már látta az újabb ajtókat, és két őrt. Gondolatban megforgatta a szemeit. Harry erős volt, de azért nem akarta elhinni, hogy komolyan ilyen biztonsági intézkedések kellettek. Aztán realizálta a valóságot. Az ő szemükben csak egy kegyetlen sorozatgyilkos az, aki odabent ül. Egy gyilkos, aki még egy papot is nyugodt szívvel megszentségtelenített. - Tudom kezelni. Mi a következő lépés? Hová szállítják át?

- A phoenixi állami börtönbe - felelte a nyomozó, mire Louis egy kicsit megnyugodott. Ezek szerint nem fegyházba viszik. Ez kezdetnek közepesen megnyugtatóan hatott rá. - Ott már vár rá egy kényelmes kis magánzárka.

Bár az ügynök ezt úgy mondta, mintha a világ legnagyobb büntetése lenne, Louis valójában örömtáncot tudott volna járni. Nem lesz összezárva senkivel, aki talán veszélyes lehet Harryre nézve, és ezért nagyon hálás volt. Istennek. Mert hitt abban, hogy segíthet neki. Talán látja, hogy nem tévedt ő el nagyon, csak már máshogy szemléli ezt az egész ügyet, amióta megtudta az igazságot. Hitte, hogy a közös Istenük majd mellettük lesz az ítélethozatalnál is.

- Van már kirendelt ügyvédje ott? - lesett hátra a válla felett, mert tudni akarta, hogy lesz-e ott valaki, aki már holnaptól is akár, de védelmébe veszi őt. Remélte, hogy Harry volt annyira okos, hogy nem beszél, egyetlen szót sem szól ügyvéd jelenléte nélkül.

- Majd lesz - köpte a szavakat a nyomozó, és amikor Louis már a másik ajtón is belépett, még szólt neki, és az őreit is kihívta. - Öt perce van tiszteletes, a helikopter nemsokára itt lesz. Gyertek!

A pillanat, amikor Louis meglátta a megtörten, lehajtott fejjel gubbasztó Harryt, kétségbeejtő volt. Tudta, hogy nem mondhat neki olyan dolgokat, amivel száz százalékosan meg tudja nyugtatni. Bár az őrök elmentek, félt, hogy bárki meghallhatja őket. Egy bizalmasan váltott félmondat elég, hogy ő is gyanúba keveredjen, vagy egyből letartóztassák. Bármennyire is kínozta a gondolat, Harry előtt is tartania kellett a látszatot. A börtönben már beszélhet vele, ott mindig van lehetőség a raboknak, hogy gyónjanak. Az erre fenntartott helyiségek pedig biztonságosak voltak. Mindenesetre a kisvárosi sheriff irodánál sokkal inkább. Úgy döntött, ott majd elmeséli neki, mi történt, és azt is, hogy mi a terve. Addig pedig bízott abban, hogy a fiú erős tud maradni.

- Harry… - lehelte maga elé, mire látta, hogy a fiatalabb izmai megrándulnak. Göndör fürtjei megrezzennek, és a zöld szempár lassan rászegeződik a félhomályban. - Tudom, hogy mit gondolsz most, és… Gyűlölhetsz is, de… Én… Nem tudom, mit mondjak.

Tényleg össze volt zavarodva. Akkor, amikor végül beengedték hozzá, és ott állt a rácsok előtt, minden eddigi fájdalma és félelme megkétszereződött. Magához akarta ölelni a göndört, hogy megnyugtató szavakat suttoghasson a fülébe. Azt kívánta, bárcsak megtehetné.

- Elárultál - hasított a lelkébe a vádló suttogás. Csalódottnak, és összetörtnek hangzott, és emiatt Louis lelkében is helyet kaptak ezek az érzelmek. Harry nem tévedett, a tiszteletes tudta, hogy amit mond, az igaz, még ha nem is egyenesen a hatóságoknak, de elárulta őt. Elmondott mindent Lottie-nak, és fel sem merült benne, hogy a húga ellene fog fordulni. Most már tudta, mit érezhet Harry, tudta milyen érzés, ha valaki, aki fontos neked, a legnagyobb árulást követi el ellened.

- Tudom - értett egyet, és próbált úgy fogalmazni, hogy nyugtatólag hasson, de semleges is maradjon. - Segíteni fogok. Mindent meg fogok tenni. Megígérem, Har…

- Már épp eleget tettél! - kiáltott rá a fiatalabb, ezzel belé fojtva a szót. Louis ledermedt, és nem tudta, hogyan folytassa. Szüksége sem volt rá, mert Harry már záporoztatta is felé a megvető szavait. - Menj vissza a templomba, és imádkozz naphosszat… Éld tovább a hamis életedet. Nem kell aggódnod, én nem foglak elárulni.

- Harry… - a fiú minden mondata újabb késszúrás volt a tiszteletes szívébe. Mély levegőket vett, és mondani akart valamit. Bármit, amivel megértetheti vele, hogy mi történik.

- Menj már innen a picsába! - Louis vitatkozni akart, megmondani, hogy hagyja már abba a hisztit, és nézzen mélyen a szemébe, akkor meglátja a valóságot, de helyette a szilárd hangját próbálta elővarázsolni, és meggyőzőnek tűnni.

- Ne csináld ezt, Harry, ne lökj el, segítek - próbálkozott tovább, de a fiú teljes elutasítást mutatott, amitől elszorult a torka. Ha kizárja őt, Louis nem fog tudni segíteni. Talán az ügyön igen, de kettejük kapcsolata végleg véget ér, és a tiszteletes rettegett ettől.

- Te nem vagy kerek… - magyarázta hitetlenkedve a fiú. - Húzz innen, Louis…

Az idősebb csak kiengedett egy lemondó sóhajt, és végül nehezen, de otthagyta Harryt. Be kellett látnia, hogy ott, abban a közegben többet nem tehetett. Azt már tudta, hogy valószínűleg egy szemhunyásnyit sem fog aludni egész éjszaka, de legalább lesz ideje jó ügyvédek telefonszámait összeszedni.

- Minden rendben, tiszteletes? - lépett mellé az ügynök.

- Igen - bólintott, és tovább folytatta az útját a kijárat felé. - Meddig kell várnunk, amíg valamilyen ítélet is születhet?

- Gyorsított eljárás lesz - avatta be a már most ismert részletekbe, Louis pedig minden információ morzsába két kézzel kapaszkodott. - Legkésőbb a jövő héten már elkezdődhetnek a tárgyalások Styles ügyében. Az ügyészség mielőbbi ítéletre törekszik.

- Értem - halkult el a hangja. Nem hangzott túl biztatóan a dolog. És minél kevesebb volt az idejük, annál kevesebb volt az esélyük is sajnos. Ezzel a pap tökéletesen tisztában volt. Volt egy jó barátja, aki a londoni bíróságon dolgozott, csak egy lóti-futi az irodákban, de abban reménykedett, hogy ő majd tudni fogja, ki lehet a legjobb. - Tegye félre az ítélkezést, és nézze az ügyet úgy, mintha nem érintené. Mik a legjobb kilátások?

- A tényleges életfogytiglan, de… - kezdte el, de Louis-nak ennyi bőven elég volt. Feltette a kezét, hogy elhallgattassa a nyomozót.

- Köszönöm az őszinte válaszát - felelte, és a kijárat felé indult. Tiszta szívből reménykedett benne, hogy Lottie nem fogja otthon várni, mert már nem sietett sehová sem. Volt ideje akár torkaszakadtából is üvöltözni a húgával.

A lány, saját nagy szerencséjére már nem volt ott, mire a férfi hazaért. Az ujjai remegtek az elfojtott indulatoktól és érzelmektől, így miután kihúzta az inge nyakából a fehér gallért, és kigombolta a felső négy gombot, hogy kényelmesebb legyen, máris töltött magának egy whiskeyt. A kanapéra dőlt, egyik lábát lelógatta, másikat elfektette, és miután a hasára pakolta a cigis dobozt egy hamutállal, és a poharat is, a plafont bámulva igyekezett megnyugodni. Magát hibáztatta mindenért. Ha nem járt volna el a szája Lottie-nak Harry titkairól, most még mindig a fiút ölelhette volna. Akkor a világon senki sem szerzett volna tudomást erről az egészről. Kétségbeesetten kívánta, hogy visszaforgathassa az időt oda, ahol ezt megakadályozhatja, de erre nem volt lehetősége. Egész éjszaka ostorozta magát. Egészen addig, míg már a számolatlanul ledöntött italok, és egy teljes doboz elfüstölt cigaretta után, elnyomta az elméjét a jótékony sötétség.

Másnap fejfájással, és émelygéssel ébredt, de ez egy percig sem érdekelte. Volt nagyobb gondja is egy kis rossz közérzetnél. Azonnal kezébe vette a mobilját, és kikereste a régi barát telefonszámát. Néhanapján váltottak üzeneteket, vagy egy hosszabb telefont, hogy mi van a másikkal, így nem is érezte kényelmetlennek a szívesség kérést. Bár ez nem is igazán az volt. Inkább csak amolyan szakmai tanács.

- Louis! Ezer éve! Mi újság? - üdvözölte kitörő örömmel a másik férfi, és Louis gyengén elmosolyodott ezen.

- Szia, Oli - sóhajtott fel a tiszteletes. - Lenne mit mesélnem, egyszer meglátogathatnál.

- Mindenképp - egyezett bele a vonal túlvégén lévő. Louis azért is próbálta így lerázni a hosszas mesedélutánt, mert tudta, hogy mindig csak ígéri. Annyi elfoglaltsága van, hogy Oliver sose jutott még el hozzá az Államokba.

- És veled? Nem hívlak későn, ugye? - célzott a köztük lévő sok órás időeltolódásra. De valójában egy kicsit sem érdekelte. Az éjszaka közepén is felhívta volna segítségért, ha egy kicsit tovább marad kiütve az esti hosszúra nyúlt ivástól.

- Minden oké, megismertem egy csajt - kezdett bele, és Louis legszívesebben közbevágott volna, hogy ez most egy cseppet sem foglalkoztatja, de nem akart bunkó lenni épp azelőtt, hogy Oli segítségét készült kérni. - Itt az irodában. Valami kibaszott dögös egy darab.

- Képet róla! - parancsolta a tiszteletes viccelődő hangnemben, és gyorsan folytatta, mielőtt a barátja tovább áradozhatna a számára jelenleg olyan nagyon jelentéktelen témákról. - A segítséged kellene, Oli, és elég sürgős.

- Baj van? - komolyodott el a jóbarát, és Louis mérhetetlen hálát érzett szinte azonnal. Abban a pillanatban.

- Van egy eltévedt bárányom - sóhajtott fel a pap. - Szörnyű dolgokat tett, és nem túlzok, hidd el. Mindent meggyónt nekem időről-időre. Most viszont elkapták, és hatalmas bajban van. Ígéretet tettem neki, hogy segítek, ahol tudok. Gyilkosság, és a kilátásai tényleg rosszak.

- Értem - válaszolta Oliver, majd mindketten hallgattak, mielőtt a hívott fél vett egy nagy levegőt. - És én miben tudok segíteni?

- Azt gondoltam, talán tudsz egy nevet ajánlani - felelte a tiszteletes. - A legjobb ügyvédet, akiről csak valaha hallottál.

- Hm - gondolkodott el a másik, és a pap már kezdett türelmetlenné válni, mire végre megszólalt. - Briant mondanám elsőre, ha a legjobb kell, de talán inkább Aaron számát küldöm el.

- Miért Aaron, ha azt mondod, hogy Brian a legjobb? - szaladt a homlokáig a szemöldöke. - Nekem a legjobb kell, kerüljön bármibe.

- Igen, a fickó drága, de inkább a módszerei miatt híresült el - magyarázta a távoli barát. - Se a bírók, se az esküdtek körében nem tűnhet a legjobb választásnak, de azt aláírom, hogy kegyetlenül jó abban, amit csinál. Ritkán veszít pert, és azoknál is már az elején megmondja, hogy mit tud nyújtani, és mire számítsanak. Sosem hibázik.

- Ő kell - jelentette ki olyan hangnemben, hogy Oliver tudhatta, nincs helye az ellenkezésnek.

- Rendben - egyezett bele. Nem érződött rosszallás, vagy ítélkezés a hangjában. - Elküldöm a számát, de azt tudd, hogy Brian mocskosan játszik, és az árát is megkéri ennek.

- Csak az számít, hogy az esélyeket meg tudja ragadni - válaszolta Louis, és az elmondottak alapján egy apró szikrányi remény csillant meg a szemei előtt ezzel a Briannel. - Szalmaszálakba kapaszkodunk.

- Akkor mindenképpen őt ajánlom - mosolyodott el Oliver jól hallhatóan, aztán egy kis további csevej után elköszöntek. Amint letették, Louis már meg is kapta az ígért telefonszámot. Felismerte a londoni körzethívót, de a telefonszámlája volt az utolsó, ami érdekelte. Az meglepte, hogy nem egy vezetékes számot kapott, hanem mobilt, de annál jobb volt. Így azt remélte, közvetlenül beszélhet az ügyvéddel.

- Molko - morgott bele egy kicsit sem kedvesnek tűnő hang a telefonba, Louis-nak pedig muszáj volt nyelnie egyet.

- Itt pedig Tomlinson - válaszolta, de érezte még egy óceánon és telefonvonalon át is, hogy a másik férfinak milyen erős a személyisége, és azonnal uralja a beszélgetést, pedig még el sem kezdődött. - Nekem egy tökéletes ügyvédre van szükségem, és önt ajánlották.

- Hízelgő - nevetett fel, és Louis szíve összefacsarodott. Harry is olyan sokszor használta ezt a kifejezést… A hangja magas és érces volt, Louis hátán vigyázzba álltak a szőrszálak tőle. - Ahogy az is, hogy biztosra mentél, és a magánszámomat nyomoztad ki. Nagy szarban lehetsz.

- Elnézést, ha megzavartam… - kezdte a tiszteletes, de Brian kacagása a vonal végéről félbeszakította őt. Nem tudta mire vélni, hogy a férfi kineveti.

- Lazulj el, fiú - mondta végül, mire Louis kiengedett egy eddig görcsösen benntartott levegőt. Nem tudta megtippelni a férfi korát, de ahogy vele beszélt, az tiszteletet parancsoló volt, és úgy érezte, idősebb nála. - Miről lenne szó? Amerikai számról hívtál.

- Igen - bólintott egyet a pap, nem mintha a másik ezt láthatná, de ez csupán egy megszokott, zsigeri mozdulat volt. - Nos, én… Azt hiszem ezt inkább személyesen beszélném meg.

- Én pedig azt hiszem, akkor keress mást - vágta rá az eddig idegen férfi, és Louis ajkai elnyíltak a válaszától. Nem számított erre a lekezelő hangnemre, annak ellenére sem, hogy Oliver felkészítette rá. Hallotta a vonalon át a mozgolódást, amiből arra következtetett, hogy a férfi megszakítani készült a hívást.

- Ne! Várjon! - kiáltott fel szinte rémülten, mire a másik csak egy torokköszörüléssel jelezte, hogy vonalban volt még.

- Remélem nem gondolod, hogy majd odautazom úgy, hogy azt sem tudom, miről van szó? - nevetett fel Brian, és Louis egyenesen sértve érezte már magát attól, hogy az eleje óta kapásból letegezte, és érezhetően lekezelő volt vele. - Csicseregj nekem egy kicsit, és akkor majd eldöntöm.

- Félek, hogy lehallgatják a telefonom - mondta ki végül azt, amitől valójában tartott, és amiért nem akart semmit azonnal elmesélni.

- Van rá reális esély, vagy csak túldramatizálod?

- Igen, van - felelte egy sóhajjal, és lehunyt szemekkel döntötte a fejét a kanapénak. - Az FBI nyomoz az ügyben. A fiú, akinek az ügyvédi segítség kellene egy… sorozatgyilkos. Én egy pap vagyok. Ő pedig azt hiszi, hogy emellett a... szeretője is.

- Azt hiszem, kezdem meggondolni magam… Van oka ezt gondolni a tiszteletesről? - kérdezett vissza a férfi csípős hanglejtéssel, és Louis közben azon gondolkodott, hogy vajon nem fogalmazott-e túl furcsán, vagy átlátszóan, ha esetleg tényleg figyelnék őt.

- Attól tartok… - felelte reményvesztetten. - Gyónni járt hozzám, én pedig nem akartam megszegni az esküm, ezért… más tervet eszeltem ki.

- Amivel megszegtél egy másik esküt - folytatta a gondolatmenetet, és a hangján Louis hallotta, hogy mosolygott. A tiszteletes már nem is érezhette volna magát megalázottabbnak, de az vigasztalta, hogy nem ez volt a teljes igazság. - Az istenit… Tetszik.

- Tessék? - kérdezett vissza a pap zavarodottan.

- Az ügy - magyarázta meg egyetlen szóval, és egy kis hümmögő hangot adott ki, mintha gondolkodna valamin. - Mikor kapták el?

- Tegnap éjjel - felelte gyorsan Louis, és előre dőlt, hogy a térdére könyökölhessen. - Gyorsított eljárást ígérnek. Akár már jövő héten kezdődhetnek a tárgyalások.

- Rendben, holnap érkezem, de hová is? - vitte fel érdekes hangsúllyal a mondat végét, mire Louis a fejéhez kapott, hisz még azt sem mondta el, hogy hol vannak egyáltalán.

- Phoenix, Arizóna - vágta rá gyorsan. Még elmondta, melyik börtönbe szállították, és annak a parkolójába meg is beszéltek egy találkozót, ahol készült mindent elmondani a férfinak a valódi részletekről. Időpontot még nem beszéltek meg, hisz az ügyvéd nem tudta, mikor ér oda a gépe pontosan, így csak abban állapodtak meg, hogy keresni fogják egymást. A pasi megkérdőjelezhetetlenül flúgosnak tűnt, de Louis minden hitét és reményét ebbe a férfiba vetette, és az sem érdekelte, ha ez a pasas közben a földbe döngöli, vagy borzalmasan viselkedik majd mindkettejükkel. Csakis a remény csillogott a szemei előtt.