Sziasztok! 

Duplázunk a héten. :))) Nagy részhez értünk, és nagyon várom a gondolatokat, érzéseket utána, vajon ti mit mondanátok Harrynek, ha ti hallgatjátok meg a mesét? Kíváncsi vagyok! 

Jó olvasást! 

Puszi&Pacsi 

Péntek reggel volt, és Harry nagyon nem akaródzott felébredni a telefonja riasztására. Azt jelezte neki, hogy ez a legideálisabb pillanat elkezdeni a napját, ami gondosan pontokba volt szedve, mint minden áldott pénteken, amit azóta élt meg, hogy azoknak a nőknek a nyomában volt. Bár ezúttal az nem szerepelt benne, hogy Louis mellkasa fog nyugodt lassúsággal emelkedni a feje alatt. Visszajátszotta az előző délután eseményeit, és egy megkönnyebbült mosoly terült el az arcán. Nem csak álmodta. Louis tényleg visszajött hozzá, és nem is akármilyen estét töltöttek együtt, annak ellenére, hogy azt állította, mennyire kimerült.

Sokminden ráhúzható Harryre, de ezúttal tényleg nem játszott a férfival. Hetekig követte, figyelte, és készen állt rá, hogy elkapja, ha gyanúsan viselkedne, de aztán feladta. Megértette, hogy Louis őszinte volt vele, és nem fogja elárulni őt. Ahogy végül azt is, hogy visszakapni sem. De nem is akarta. Eldöntötte magában, hogy jobb ez így. Louis veszélyt jelent a számára, bármikor lebuktathatja. Aznap, amikor rátört "munka" közben, nagyon nagy volt rá az esély. A fiú már akkor is tudta, hogy valamit tennie kell, hogy újra békében működhessen a titkos élete, és végül ez tűnt a legjobb megoldásnak. Ez volt a legkedvezőbb mindkettejüknek. Mióta rászállt a férfira, elkezdte teljesen tönkretenni őt, amit eleinte még élvezett, ez volt a terve, közel férkőzni, igazán jól szórakozni, aztán amikor eljön az idő, hogy tovább áll egy másik városba, akkor nevetve romokban hátrahagyni őt. Mostanra viszont valami megváltozott. Talán az az öt hét, amit nélküle töltött el, ráébresztette, hogy mit veszített. Hogy volt egy ember, volt egy férfi, aki úgy tűnt, komolyan törődik vele, mégpedig úgy, hogy még a legmocskosabb rejtett világáról is tudott. A mai napot még végig kellett csinálnia, de már felkészült rá az este folyamán, ahogy Louis a karjaiban tartotta, és bár durván mozgott a fiúban, az ujjai gyengéden cirógatták. Észben tartotta, hogy Harry nem akart lassan szeretkezni, és ehhez tartotta magát. Az egyetlen változás csupán annyi volt, hogy Harry talán már máshogy gondolta. Talán ez az öt hét elegendő volt, hogy eldöntse, Louis lehet az első ember a világon, akinek hajlandó úgy odaadni magát, ahogy még soha senkinek. Ez egyszerre rémítette meg, és töltötte el végtelen nyugalommal. Fogalma sem volt, hogy mikor történt. Nem tudta volna meghatározni a pillanatot, amikor a pap mélyen a szívébe költözött, de megtörtént, és nem igazán készült harcolni ellene. Akkor reggel viszont mennie kellett. Óvatosan felemelkedett, és úgy mászott ki Louis mellől, hogy a férfi ne ébredjen fel rá.

***

Nem volt még túl késő, amikor végzett, és csak egy gyors zuhanyra ment haza, még a kocsijából sem pakolt ki. Az eszközeit alaposan meg szokta tisztítani alkohollal a mocsárnál, amíg a lángok életben voltak. Aznap is így cselekedett. Miután átöltözött, és a hátsó ülésre dobta a gondosan kiválogatott másnapi gyászruháját, hamarosan már be is parkolt a templomkertbe, Louis magán rezidenciája mellé. A férfi még ébren volt, amikor belépett a lakásba, éppen a kanapén ült, és valami műsor ment a tévében, amire nem figyelt, mert egy sportmagazint lapozgatott az ölében, míg másik kezében egy szál cigaretta füstölgött. Harry elmosolyodott a jeleneten, aminek a tanúja lehetett. Ő épp egy gyilkosság után tért haza. Igen, már úgy érezte, nevezheti valamilyen furcsa módon hazának azt, ahol Louis van, legyen az bárhol. Aznap többször is eszébe jutott, hogy mi lesz, ha eljön az idő, amikor tovább kell állnia. Minden bizonnyal magával fogja vinni a tiszteletest. Muszáj lesz, mert bár ő még nem tartott ott, ahol Louis, nem volt képes egyelőre saját magának sem kimondani, de bizonyosan ugyanazt érezte, amit az idősebb. Így nem jöhetett szóba az az opció, hogy elszakadnak egymástól. Nem most, hogy annyi magányosan és gyermekkori fájdalmak közt átélt év után végre talált valakit, aki olyat éreztet vele, amiben nem is hitt.

- Milyen napod volt? - szólalt meg köszönés helyett, mire Louis felé kapta a fejét. Azonnal összecsukta az újságot, és a hamutartóba fektette a cigit, hogy ott füstölögjön magában tovább, amíg ő felpattant, és magához rántotta Harryt egy vártnál sokkal forróbbra sikerült üdvözlő csókra. - Azta... Többször kell a jövőben külön tölteni egy-egy napot, ha utána így esel nekem az előszobában.

- Gyere be! - mosolyodott el Louis, és Harry előtt sétált végig, a göndör által már jólismert kis lakáson. Louis hátranézett rá, miközben a konyhába vezette. - Minden... Rendben ment?

- Igen - felelte kelletlenül Harry, de nem nézett az idősebb szemébe. Leült az asztalhoz, és szó nélkül végignézte, ahogy a férfi ételt tesz elé, és egy pohár ásványvizet.

- Valami erősebb? - mosolyodott el ártatlanul, mire Louis felnevetett, és a hűtőhöz lépett, hogy töltsön egy pohár bort. Harry kifújt egy frusztrált levegőt, ami eddig a mellkasát szorította vasmarokkal, arra várva, hogy a tiszteletes hogyan fog viszonyulni hozzá egy újabb kritikus péntek után. De nevetett, és ez Harryt is ellazította. - Istenem...

Felnyögött az első falat makaróni után, amit a szájába vett, és az idősebb szemei felragyogtak a büszkeségtől, hogy talán ízlik neki.

- Jó? - kérdezte mosolyogva, de Harry csak nyelt egy keserveset, aztán kitört belőle a nevetés. A könnyeit törölgette, és látta a papon, hogy addigra már realizálta a helyzetet, így nem neki kell megsértenie azzal, hogy valami szörnyűséges, amit a konyhában összekotyvasztott. - Oké, talán kicsit sok lett a vaj, és a tejet is túlöntöttem. A sót meg utólag tettem bele, de szerintem ehető...

- Lou, ez... Ez egy dobozos sajtos makaróni volt? - próbált csitítani az őrült nevetésén, amihez már Louis is csatlakozott azóta. - Amivel csak annyi a dolgod, hogy megfőzöd a tésztát, hozzá kevered a port, vajat és a tejet és... Ennyi? Ezt, hogy...

- Oké, hallgass el! - lökte oldalba, mire Harry megragadta a kezét, és egy erős mozdulattal az ölébe húzta az alacsonyabb férfit. Louis felnyögött, ahogy a fiú combjaira nehezedett, és szinte azonnal összetapadtak. Képtelen volt ellenállni Harrynek, amikor a közelében volt. Minden percben csak az érintéseire, és durva, sürgető csókjaira tudott gondolni.

- Nem is igazán vagyok éhes - motyogta Louis követelőző ajkai közé, mire a férfi csak feltolta magát, csupán másodpercekre elszakadva Harry nyelvétől, és a hálószobába húzta a fiút. Az ágyhoz érve durván lökte a matracra, és minden pillanatban olyan erős dominanciával kezelte, hogy Harry szinte észrevétlenül veszett el az orgazmusában, mire már hosszú ideje mozgott szinkronban a testük a pillekönnyű párnák és takarók közt.

Louis egy újabb cigarettát fogott az ujjai közt, és a mellkasán pihenő Harry a még mindig izzadtságtól nedves vállán rajzolgatott az ujjaival, ahogy magához ölelte. Harry életében először jól érezte magát, ott ahol lennie kellett. Louis karjaiban. Ez volt az otthona, amire csak ennyi év után lelhetett rá. Biztonságban érezte ott magát, és ezért is határozott úgy, hogy hagyja Louis-nak, hogy úgy ismerje őt, ahogy senki ezen a világon.

- Az árvaház kicsi gyerekként nem annyira nagyon szörnyű - kezdett bele a mesébe, és érezte, ahogy Louis enyhén felé fordítja a fejét, és lenéz rá. Nem szólalt meg, csak figyelmesen hallgatta, mit akart mondani Harry. - Akkor ment minden tönkre, amikor Eric elvette a szüzességem. Nem voltunk együtt, vagy valami... Csak szó nélkül odajött hozzám, és elvette, amit a magáénak akart tudni.

Ekkor érezte, ahogy az idősebb izmai megfeszülnek a feje alatt, és már nem cirógatta a vállát, szorosan ölelte, de továbbra is csendben hallgatta a történetet.

- Utána még párszor megcsinálta ezt, mielőtt megkerestem az igazgatónőt. Sírva mondtam el neki mindent, és ő kedves volt. A hajamat és a hátamat simogatta, próbált megnyugtatni, és eltűntette Ericet az intézetből. Azok után azt hittem, minden rendben lesz. Csak tizenöt voltam... 

Louis egy kicsit feljebb nyalábolta őt, és egy elnyújtott, érzelmes csókot hagyott a homlokán égni, mielőtt folytatta volna. Ezzel biztosította róla, hogy itt van vele, és fogja a kezét, amíg felidézi a kedvéért ezeket a fájdalmas emlékeket.

- Minden jó volt. Addig amíg az egyik nevelő ki nem rángatott az ágyamból egy éjszaka, valami olyasmi dumával, hogy a korombeliekre egy késő esti orvosi vizsgálat vár. Követtem őt. Csak egy pizsama volt rajtam akkor, és a hajam rövidebb volt. Dúsabb és nagyon göndör. Az arcom sokkal fiatalabbnak, és ártatlanabbnak tűnt a kortársaimhoz képest, mindezek mellé még soványabb is voltam az átlagnál. Cheryl... Ezzel magyarázta...

Elcsuklott a hangja, mire Louis megmozdult, maga mellé fektette a fiút, és mellé könyökölve került egy kicsit fölé. Így már minden rezdülését láthatta. Azt hitte, sírni fog, de inkább dühöt látott az elsötétült, zöld szemekben. Harry egy gyors mozdulattal készült kisöpörni a haját a szeméből, de Louis megállította, visszatette a kezét a fiú mellé, és egy puha érintéssel tűrte a hullámos tincseket Harry füle mögé. Megsimította az arcélét, és adott egy puszit a szájára, aztán várakozásteljesen nézett le rá. - Mit csináltak?

- A tizenéves ártatlan és angyali külsőmre hivatkozva, onnantól kezdve, egészen a szabadulásom napjáig, minden héten több alkalommal is arra kényszerítettek, hogy közösüljek a társaimmal. Voltak lányok meg fiúk is. De először férfiakkal... Az volt a legkegyetlenebb. Azzal félemlítettek meg minket. Ha nem akartunk belemenni, akkor Cheryl így büntetett meg. Én voltam a kedvence, a csillaga, mindig így nevezett. Tizenhét voltam, amikor már szinte pihenőt sem hagyott nekem. Csak néhány hét volt a szülinapomig. Minden éjjel... Akkor már magas voltam, de még mindig ártatlannak tűntem, hála az elbaszott adottságaimnak... - tépett a hajába, de Louis azonnal elkapta a kezét, és szerelmesen fűzte össze az ujjaikat, amit aztán felemelt, hogy minden ujjpercét megcsókolja. Harry még egy ilyen keserves történet elmesélése közben is kénytelen volt egy halvány mosolyt az arcára engedni. - Többé nem engem dugtak meg, nekem kellett a kisebb fiúkat, vagy lányokat. Voltak tizenhárom, tizennégy évesek is, de voltam együtt tíz éves lányokkal is, Louis...

- Istenem... - suttogta az idősebb férfi, és jól láthatóan elszörnyedt a hallottaktól. Az arca sápadt volt, a szemei pedig elkerekedve csillogtak. Harry látta rajta, hogy minden egyes mondata sokkolta őt. A szemeiben benne volt, hogy pörgött az agya, és próbálta felfogni, de nem értette. Nem hibáztatta ezért a férfit. Ezeket ép ésszel képtelenség lenne megérteni. Olyan ember, akinek tiszta az elméje, nem tesz ilyet gyerekekkel. - De mégis, miért...?

- Gyerekpornó - felelte a fiatalabb érzelemmentes hangon. - Cheryl, és az ápolók felvették, aztán kereskedtek vele. Mivel illegális, így nem lehet könnyen hozzájutni, gondolom nagy üzlet volt benne. A sok beteg állat, aki a mi szenvedésünkre izgult, biztos jó pénzt fizetett értük.

- Annyira sajnálom, hogy ezt kellett átélned - ingatta a fejét Louis egy hitetlenkedő arckifejezéssel, de a göndör csak keserűen felnevetett, és megrázta a fejét.

- Ó, ha csak ennyi lett volna...

- Mi...? - kerekedtek el a tiszteletes szemei, és rémülten nézett a félig alatta fekvő, mélyen sérült fiúra. Amit hallott, nyilvánvalóan az is sok volt a tapasztalatlan, zárdában szocializálódott lelkének, de hogy ez még csak a mese kezdete lenne, az teljesen kétségbe ejtette.

- Én néhány alattam sikoltozó kisgyerek után úgy döntöttem, hogy nem csinálom ezt. Akkor jött a férfi, akiről semmit nem tudok. Minden alkalommal maszkot viselt, és csak a nyögéseit hallottam. Soha nem szólalt meg. Úgy döntöttem ez a kevésbé rossz számomra, de Cheryl számításait áthúztam vele. Majdnem nagykorúként már ebben nem volt annyi érték a filmek szempontjából... És akkor jött a fizikai fenyítés. Megkötöztek, megvertek, de nem adtam be a derekam. A végére már szabályosan megkínzott. Napokig voltam gúzsba kötve, és folyton azt mantrázta, hogy a legjobb megrendelői már türelmetlenek. Engem akartak, ezért pedig Cheryl úgy tűnt mindenre képes...

Harry megfogta Louis kezét, és a mellkasára vezette az ujjait. Így kényszerítette arra, hogy lassan és figyelmesen simítson végig a madarakat ábrázoló tetováláson. A férfi összeszűkítette a szemeit, ahogy megérezte, amit a fiú mutatni akart. Amikor Harry már látta rajta, akkor átsiklatta az ujjait a bal karjára, amin Louis már magától húzta végig a kezét lassan és figyelmesen, mire nyelt egy hatalmasat. Végül Harry a hasán lévő, túlméretezett lepkére fektette a férfi tenyerét. Ahogy a tiszteletes kitapogatta a hatalmas heg durva körvonalait, el is rántotta kezét, hogy rémületében a szája elé kapja.

- Ebbe itt, a hasamon, majdnem belehaltam. Undorodtam a sebhelyektől. Gyakorlatilag lehántották a bőröm - folytatta a fiatalabb, és hagyta, hogy Louis a nyakába fúrja az arcát, miközben apró puszikkal halmozta őt el rögtönzött vigasz gyanánt. - Elájultam, és már a kórházban tértem magamhoz. Egy orvos, egy ápoló és két nyomozó társaságában. A vallomásomra vártak. Hogy elmeséljem részletesen, mi is történt azon a pokoli helyen. Mindent elmondtam nekik, mire közölték velem, hogy Cheryl elmenekült, de ha megtalálják, felelni fog azért, amiket velünk tett. Amiket velem tett...

- Mi történt aztán? - kérdezte az idősebb, és akkor ő hajtotta a fejét Harry vállára, a combját pedig átvetette a fiú csípőjén. Minél közelebb próbált férkőzni hozzá, a fiú érezte, és egyáltalán nem volt ellenére.

- Azóta sem kapták el - rázta meg a fejét a fiatalabb, és érezhető volt, ahogy hirtelen dühében megfeszülnek az izmai. - Átkutattam érte egész Angliát, mire sikerült kinyomoznom, hogy ide menekült, Arizónába. Még az eredeti adataival vándorolt be, de aztán nevet változtatott, így elvesztettem a nyomát. Nem tudom, hol keressem, de meg fogom találni.

- Ez az állam hatalmas, Harry - súgta a szavakat a fiú bőrére. - Minden egyes kis farmot át akarsz kutatni?

- Nem vagyok egyedül, Lou - fordult lassan az oldalára, ezzel letolva magáról a férfit, így viszont már szemben voltak egymással, és láthatta a szemeit. Louis igazán rémültnek tűnt. Harry azt gondolta, valószínűleg attól, hogy épp most mondta el neki, hogy van még pár hozzá hasonló az Államokban. - Ők csak segítenek, ugyanazt akarják, mint én, mert együtt éltünk át mindent, de nem gyilkosok. Ezt... Csak én csinálom.

- Miért csinálod? - tette fel a legfontosabb kérdését, legalábbis Harry szerint ez volt az, ami az eleje óta görcsösen foglalkoztatta.

- Cherylnek gusztustalanul hidrogén szőke haja van, vagyis akkoriban az volt, és bár nem olyan szép, világító kék szemei, mint neked, csak a kopott utánzatuk, de kék volt.

Tudta, hogy ezzel még nem válaszolta meg az előbb feltett kérdést, de muszáj volt tudatnia Louis-val, hogy mi az oka a kialakult sablonnak. Gondolkodott, hogyan fejezhetné ki azt, ami belül egy ketrecbe zárta, és leláncolta az ártatlan, kicsi, tizenöt éves Harry lelkét, de biztos volt benne, hogy a szavak kevesek lesznek ide.

- Angliában öltem először. Véletlenül. Vagyis... - gondolkodott el, aztán lassan folytatta. - Tudtam, hogy mit csinálok, de elvakított a düh. A gyűlölet Cheryl iránt. Azt hittem, hogy megtaláltam. A nő átkozottul hasonlított, és még a neve is ugyanaz volt, de amikor elkaptam, rájöttem, hogy tévedtem. Akkor viszont már nem engedhettem el. Kétségbe estem, és rémült, tehetetlen dühömben öltem meg azt a nőt. De a lényeg utána jött...

- Mi történt? - nyelt egyet Louis, de nem távolodott el, meg sem moccant, csak dermedten nézett Harry zölden csillogó szemeibe, ahogy éppen egy mély utazást tett a vaksötét múltjában.

- Boldogságot éreztem - mosolyodott el halványan Harry. - Megkönnyebbülést. A vihar, ami a lelkemben tombolt, elvonult, és kisütött a nap. Persze ez az érzés nem tartott sokáig, így szinte észrevétlenül vált rendszeressé a dolog. Minden percben utána kutattam, és minden héten egy hasonmása volt az áldozatom. Ez a mai napig is tart. Ezért csinálom... Mert így együtt tudok élni a múltammal. Még ha ez szörnyű is. Tudom, hogy az.

- Azok a nők nem ártottak senkinek - mozgatta meg a fejét, mintha rosszallóan csóválná, de fekve csak szerencsétlen próbálkozás maradt. - Olyanokon állsz bosszút, akik jó emberek. Ez nem megoldás.

- Tudom jól! - csattant fel a fiatalabb, de nem mozdult Louis mellől. A lábát sem húzta ki a férfi combjai közül. - Amit teszek, az gonosz és önző. De elindultam a lejtőn, és nem tudok megállni. Mint egy éhező egy terített asztal előtt, vagy egy vámpír, aki csak úgy tudja enyhíteni a szomját, ha elveszi mások életét. A túlélésért teszi, nem puszta élvezetből. Igen, ez a tökéletes hasonlat. A lelkem túlságosan vérszomjas.

- Meg kell találnunk Cherylt - jelentette ki Louis, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Mintha csak azt mondta volna, "Harry, el kell mennünk kipróbálni azt az új kávézót."

- Tessék? - zavarodott össze Harry, mert mindenre számított a férfi szájából, csak erre nem.

- Akkor végre vége lehet ennek a rémálomnak, ha megtaláljuk őt.

- Segítenél benne? - nyíltak el az ajkai, és az ujjai lassan Louis ujjai közé fonódtak. - Velem tartanál?

- Azt hiszem, ha ezzel meg tudnálak menteni, akkor megtenném - bólintott óvatosan, és fürkésző pillantásokkal nézett az előtte fekvő Harryre. - Úgy érzed, hogy utána képes lennél leállni? Ha segítek abban, hogy bíróság elé állítsuk, akkor abba tudod hagyni?

- Ha megöljük, akkor abba - felelte Harry, korrigálva Louis ötletét, ami nem volt rossz, de neki elégtételnek kevés volt. El akarta törölni a nőt a Föld színéről. Ugyanazokat a szörnyű kínzásokat akarta rajta is végigcsinálni. Azt akarta, hogy rimánkodjon és sírjon. Könyörögjön Harrynek a kegyelemért. A szemébe akart nézni az utolsó pillanatban, és mosolyogni. Egy kedves, gödröcskés, ártatlan mosollyal metszeni át a torkát.

- Segítek megtalálni, Harry, de nem segítek elvenni valaki életét - hunyta le a szemeit, mire a fiú megértően simított végig a férfi arcán. Közelebb hajolt hozzá, és egy lassú csókot hagyott az ajkain, de később sem távolodott el, pontosan Louis mézédes szájára lehelte a szavait.

- Nekem elég, ha csak mellettem állsz, és tudom, hogy van kihez hazajönnöm - suttogta, és minden második szó után hozzáérintette az ajkait. - Nem akarom, hogy véres legyen a kezed. Azt akarom, hogy megnyugtass, amikor vége. Szeretkezz velem, Louis. Mutasd meg, hogy fogsz megnyugtatni. Mit fogsz tenni akkor, amikor már nem lesz semmi, csak a megnyugvás, te és én?

- Harry... - sóhajtotta lehunyt szemekkel az idősebb, és lassan közelebb vonta magához a fiút. A lábaik összegabalyodtak egymással, és néhány lassú összesimulás után már mereven nyomódott a férfiasságuk a másik csípőjéhez. Louis a csókjaival fegyverezte le Harryt, és míg ott nyomta hozzá a nedves ajkait, ahol csak érte, addig a hátára gurította a fiatalabbat, és a lábai közé fészkelte magát. Egyik kezével kitartóan támaszkodott, míg a másikkal az oldalát simogatta. Ha Harry nem lett volna teljesen biztos abban, hogy ő volt az első és egyetlen személy Louis ágyában, akkor azt hinné, hogy már milliószor csinálta ezt, annyira jó volt benne. Persze Harry még soha, így az is lehet, hogy borzasztó volt, csak a fiú hitte, hogy tökéletes. Mert neki az volt. A mozdulataik lassúak és törődőek voltak. Nem volt eszelős hajtépés, vagy szenvedélyes kiáltások, nem lehetett hallani a bőrüket, ahogy izzadtan egymásnak csapódnak. Louis lehetetlenül sok síkosítóval, pillekönnyű mozdulatokkal siklott benne, amitől a fiú úgy érezte, hogy a fellegekben jár. De ezek nem a hófehér, csillagoktól ékes felhők voltak, amibe egy vad szex sodorta minden alkalommal. Ezek rózsaszín vattacukorból voltak, amiket nem ismert, amiktől talán néhány pillanatig még feszengett is, de azt biztosan tudta, hogy meg akar merítkezni bennük. Már csak azért is, hogy tudja, milyen érzés. És talán majd legközelebb is. Meg azután is...

Louis minden pillanatban csókolta őt. Nem változtatott a pozíciójukon, végig szemben volt vele, maximum annyi változtatással, hogy volt amikor a sarkára ült, magához ölelve két oldalról Harry lábait, megesett, hogy fölé magasodott, és csak az ajkait kényeztette közben, esetleg a derekára kulcsolta a fiú lábait, aki így segített a tempóban, de még így is megmaradt a nyugalom köztük. Vagy mint az utolsó pillanatokban, Harry egyik lábát a dereka köré, míg másikat a vállára vette, és amíg a bokáját és lábszárát halmozta el apró puszikkal, addig a szabad kezével a fiú hosszán dolgozott a közös ütemükre. Harry talán még a legszenvedélyesebb, legőrültebb kefélései után sem élvezett akkorát, mint aznap este, Louis ágyában.

A pap nem húzódott ki belőle, és azt is tudta, hogy nem használtak óvszert, így az érzés még intenzívebben érte el a szívét, hogy a férfi milyen közel volt hozzá. Aznap este a lehető legközelebb.

Miután a tiszteletes még mindig csókolva őt, mellé gördült az ágyban, magára húzta Harryt. A fiú boldognak érezte magát. Legalábbis azt sejtette, hogy ez az, mert eddig még soha nem lepték őt el ilyen érzések.

- Ez volt a legcsodálatosabb - motyogta Louis, és oldalra nyúlt, hogy eloltsa a lámpát.

- Úgy tűnik, mert még csak rá sem gyújtasz utána, pedig azt sose hagyod ki - ugratta Harry, de tudta, hogy miről beszél a másik, mert ő is így gondolta. Kimondani ugyanilyen komolyan és őszintén persze nem tudta, de gondolt rá, és már az is nagy lépés az ő életében.

- Azok a szenvedélyes éjszakák... - kezdett bele a tiszteletes, továbbra is a sötétben ölelve a fiút. - Fergetegesek voltak. Képtelen voltam felfogni, hogyan mondhat le valaki erről önként... Basszus! De ez... Ha végigcsináltuk, fel foglak oldozni, és én is el fogok menni gyónni, aztán felbontom az esküm.

- Jól teszed, mert nem foglak elengedni - nevetgélt Harry, de a szívének nagyon jól estek Louis szavai. - Nem vagyok hajlandó. Már az enyém vagy.

- Megpróbáltam - vigyorodott el a pap a sötétben, de a fiatalabb tudta, hogy komolyan beszél. - Próbáltam tiszta szívemből bánni, és elfelejteni. Elengedni, és soha vissza nem menni hozzád. De képtelen voltam. Nem tartom helyesnek, hogy a katolikus egyház azt állítja, csak úgy lehetsz igaz hívő, és hű szócső, ha ezt elengeded... Mi a franc az alapja ennek?

- Persze, hogy nem tartod helyesnek - nevetett fel Harry, és gyengéden Louis meztelen alhasára fektette a tenyerét, szándékosan hozzáérve a férfiasságához. Az viszont meglepte, hogy Louis egyház iránti hozzáállása mennyit változott, mióta megismerkedtek. Szembetűnő volt. Néha már-már meglepő, mint ezekben a pillanatokban is, de Harry ezt nagyon élvezte.

- Ki volt az a mazochista, aki ezt kitalálta? - csatlakozott a nevetéshez, és olyan szögbe döntötte a fejét, hogy megcsókolhassa a fiút.

- Mondtam már neked - forgatta meg a szemét Harry, és folytatta Louis köldökének a cirógatását. - Az életemet is rá merném tenni, hogy a Vatikán fele... Igen, minimum a fele megszegte már a cölibátust legalább egyszer.

- Hiszel ebben?

- Ez egyértelmű, nem pedig hit kérdése - felelte magabiztosan, mire Louis csak hümmögött, de a fiúnak el kellett nyomnia egy ásítást a vállába temetve az arcát.

- Aludnod kellene - suttogott Louis az sötétbe, és egy puszit adott a homlokára. - Biztos kimerültél.

- Aludjunk - értett egyet Harry, és már csukva is voltak a szemei. Gyorsan nyomta el a mit sem sejtő álom, egy nagyon hosszú este után, Louis ujjainak puha cirógatására.