Sziasztok! 

Íme itt vagyok, és csaltaaaaam, még nincs is szerda. :P Na de este elfoglalt leszek (nekem este) és nem biztos, hogy lenne időm kitenni, és nem akarok olyan szívrohamokat okozni, mint legutóbb. Isten ments. Nagyon édesek voltatok kétségbe esve, de nem kockáztatok, viszont hálás vagyok, hogy mindig ennyire várjátok! Imádlak titeket! 

Jó olvasást! 

Puszi&Pacsi

Amikor visszaérek a mosdóból, mindenki nevet, de velem egy időben megérkeznek az ételek is a pincérünk jóvoltából, így nem kérdezem meg, mi volt a nagy mulatság oka.

- Harry este már csatlakozik? - néz fel rám Josh a sülthala felett, és érdeklődőn mosolyog. Az ebédszünetében jöttünk ma össze egy kicsit a rendelőtől nem túl messzi étteremben.

- Biztosan - bólintok, és nyomok egy nagy adag ketchupot a sült krumplimra. - Már ő is megjegyezte, hogy ideje volt hazaesnetek ebből a pofátlanul hosszú semmittevésből.

- Maradtam volna még - szólal meg végre Andy is, mert mióta hazajöttek, szokatlanul csendes, és ritkán van néhány szava felém. Remélem nem még mindig az a feszültség ül rajtunk, ami akkor telepedett közénk, mielőtt elutaztak.

- Azt elhiszem - mosolyodom el, és Josh megint átveszi a szót. Mesél mindenről, ami velük történt. A kalandokról, túrákról, és napon fetrengésről is. Igazán boldognak látom őket együtt, és ez borzasztóan jó érzés. Egy kicsit magaménak is érzem az érdemet, mert rajtam keresztül találkoztak, és ettől még büszke is vagyok. Talán még egy kicsit ki is húztuk Josh ebédszünetét, mert biztos, hogy több mint egy órája ülünk itt, mire megszólal a telefonja, és visszasiet a munkahelyére

- Minden rendben, Andy? - könyökölök az asztalra, hogy közelebb legyek hozzá, és csak fájdalmasan felnéz rám.

- Ezt akarnám én is kérdezni - nyögi ki zavartan. - Nem kellett volna úgy elmennem, hogy nem beszéljük meg a dolgot. De ugye rendben vagyunk?

- Már nem is emlékszem, hogy min vesztünk össze - legyintek nevetve, ami persze nem igaz, és az arckifejezéséből ítélve ezt pontosan tudja, de nem feszegeti tovább a dolgot. - Szeretlek, te majom.

- Még jó! - nevet fel, és megrúg az asztal alatt. Na, ez az én Andym, nem az a zavarodott, hallgatag srác. - Most pedig mesélj, mi van veletek Harryvel? Hogy megy a dolog?

- Még nekem is meglepő egy kicsit, de jól - mosolyodom el egy kis sóhaj után. - Az elején nem voltam benne biztos, hogy ez egy jó ötlet, vagy hogy működni fog. Főleg Harry vallomása miatt.

- Sokat beszélgettünk erről Josh-sal - ingatja meg a fejét, és a tányéromba nyúl egy maradék sült krumpliért, hogy a szájába dobja. - Nem lehetett könnyű félre tenned magadban ezt a dolgot.

- Nem volt az, de kedvelem Harryt - vallom be, és ezen nagyon mosolyog. - És minden nappal egyre jobban.

- Nagyon imádom ezt köztetek - teszi a kézfejemre a kezét, és tudom, hogy ők tényleg nagyon támogatják a kapcsolatunkat. - Phil nem volt a csapatba való, Harry sokkal inkább hozzánk illik.

- Aha - húzom el a szám, mert tudom, miért van ez így. - Bárcsak valahogy rá tudnám venni, hogy ő is otthagyja azt a helyet.

- Is? - egyenesedik ki az ülőhelyén, és nagy szemekkel néz rám. - Hát megtetted? Komolyan felmondtál?

- Igen - bólintok, és elmesélem az egész történetet, hogyan és mikor esett meg, Andy pedig kifürkészhetetlen pillantásokkal néz rám.

- Tudod ugye, hogy nagyon fogsz hiányozni onnan? - kérdi, és esküszöm nagyon el van keseredve.

- Ne csináld, szivi - döntöm oldalra a fejem, és most én fogom meg az ő kezét. - Ez egy jó dolog, oké? Már nem voltam boldog ott. Nem éreztem jól magam, és már az elejétől megfogadtam magamnak, hogy ha rendbe jön az életem és így fogok érezni, egyből befejezem.

- Tudom - feleli halkan, és kierőltet magából egy halvány mosolyt. Fel akarom hozni, hogy neki és Harrynek is fel kellene mondani, de valamiért mindkettejüknél kényes ez a téma. - Josh megkérdezte, hogy mik a terveim a jövőre, és én teljesen lefagytam. Nem tudom, hogy ha nem ezt, akkor mégis mit tudnék csinálni. Nem tudom, mivel tudnám fenntartani azt az életszínvonalat, amim most van, és ez kétségbeejtő. Időt kértem tőle, hogy gondolkozzak ezen, és hogy addig ne hozza fel.

- Josh ezzel együtt szeret téged, és azt hiszem, az elfogadása az életünkkel kapcsolatban emberfeletti - kezdem, mire beleértően, nagyokat bólogat. - Nem tudom hány ember lenne még így rajta kívül.

- Tudom...

- De azt is tudnod kell, hogy amit elvársz tőle, az egy idő után közétek is állhat - húzom fel a szemöldököm, és igyekszem okosan megfogalmazni mindent. Ha már ide lyukadtunk ki mégis, és Andy látszólag benne van, hogy ezt kibeszéljük, óvatosnak kell lennem, mert nem akarom, hogy elrohanjon. - Magamon tapasztaltam. Annak ellenére, hogy én is ebben élek, és tudom, hogy odabent mennyire nincs köze semminek se az érzelmekhez, néha...

- Néha mi? - sürget, amikor megakadok a vallomásom közben.

- Rohadtul szarul érzem magam, amikor ő dolgozik és én pontosan el tudom képzelni, mit művelnek vele... érted? - erőszakolom meg magam, hogy sikerüljön bevallanom az érzéseim. - Csak... nem akarom, hogy ezt csinálja. Jó lenne azt érezni, hogy csak az enyém, tudod?

- Oké, a szerelmes Tommo a világ legédesebbje - nevet fel, de nem úgy, hogy rosszul érezzem magam. Látom, hogy örül ennek a dolognak.

- Nem mondanám, hogy szerelmes vagyok, de... - gondolkodom el, mert valójában ezen még tényleg egyáltalán nem agyaltam. Hogy őszinte legyek, nem is pontosan tudom milyen az, ha az ember igazán szerelmes. Halvány nyomokban emlékszem rá tinikoromból, de biztosan más az egész, ha az illetőt már nem a hormonok irányítják. - Fontos nekem. Nem akarom elveszíteni, vagy ilyenek.

- Értem - húzza mindentudó félmosolyra a száját.

- Azt hiszem Josh is valami ilyet érezhet, akkor is ha nem mondja ki soha - mutatok rá a vallomásom lényegére. Ahogy megérti, mire akartam célozni az egésszel, lehajtja a fejét, és elgondolkodik néhány pillanatra. Ismerem már annyira őt, hogy el fogja terelni a témát, de az arckifejezéséből azt is pontosan tudom, hogy mélyen beleültettem ezt most a fejébe. Nekem pillanatnyilag ez is elég. - Harry viszont eléggé rosszul reagál ezekre a beszélgetésekre. Nagyon ellenzi, hogy továbbtanuljon esetleg, vagy bármi.

- Szerintem hagyd őt egy kicsit - emeli újra rám a tekintetét, és ezúttal nincs benne az az ellenséges csillogás, mint amikor a kora miatti vitából kialakult a sajátunk is. - Ha te olyan vagy, mint Josh, akkor Harry pedig olyan mint én, ebben a szituban. Adj neki egy kis időt és teret, hogy rájöjjön, igazad van. Ha erőlteted, akkor csak hárítani fog.

- Mikor nőttél fel? - szűkítem össze a szemeimet, és mindketten felnevetünk.

- Van kedved leszopni? - dönti oldalra a vigyorgó képét, és int a pincérnek.

- Most kihagyom - gondolkodom el egy kicsit, és közben előveszem én is a pénztárcám, hogy fizethessünk. - De az ajánlatért igazán hálás vagyok.

- Fizetnénk - néz fel még mindig vigyorogva a pincérre, aki csak bólint, és már indul is a számlákért. - Van kedved plázázni egy kicsit? Kell vennem valamit estére.

- Nincs, de elmegyek veled - áldozom fel magam a barátság oltárán egy nagy sóhajjal. - Mi a tervetek az estére?

- Azóta nem buliztunk olyan igazán belevalóan, hogy elutaztunk. Ott inkább csak a parton iszogattunk, meg ilyenek - kezdi el, és a mappába teszi a pénzt a kettejük fogyasztására, majd felém csúsztatja, hogy én is beletehessem. - Szóval ma valami ütősre számíts.

- Nagyszerűen hangzik - forgatom meg a szemem, és miután összeszedjük mindenünk, a kocsik felé indulunk. Az elrablásom óta mindig nagyon odafigyelek ezeken a bulikon, de most Harryvel megyünk, és igazából talán egy kicsit izgatott is vagyok, hogy milyen lesz egy táncolós, bújós, szexi Harryt a közelemben tudni. Nagyon közel...

***

- Izgatott vagy? - simul a mellkasomnak Harry, és szinte a számba motyogja a szavakat, mielőtt megcsókol. Az öltözőben mindenki vigyorog és huhog, de a göndört nem különösebben érdekli. Átkarolja a nyakam, és tovább csókol. Nem hirdettük ki, hogy együtt vagyunk, de nem is titkoljuk. Persze épp ezért már mindenki tud róla valószínűleg, hisz a pletyka gyorsan terjed.

- Érdekes módon, igen - felelem, miután eltávolodik tőlem egy kicsit, és míg Alice megcsinálja a hajam, felül a fésülködő asztal tetejére velem szemben. Ez az utolsó napom. A legutolsó film, amit megcsinálok. Életem utolsó érzelemmentes dugása pénzért. Legalábbis így tervezem, és mindenemmel küzdeni fogok egy jobb életért. Izgatottsággal kevert idegesség van bennem, és csak nagyon várom már, hogy hazaérjünk, és úgy feküdhessek le az ágyamba, hogy azt mondhatom, többé nem vagyok pornó színész.

- Siess haza, oké? - ugrik le Harry a pultról, és a fülemhez hajol. - Szeretlek.

Felé fordulok, és elkapva az arcát az ajkaira tapadok, de úgy, hogy tudja, nekem is vannak érzéseim, még ha képtelen is vagyok egyelőre szavakba önteni. Ő ma live-ozik, és már csak egy show-ja van vissza, mielőtt végez, szóval nyilvánvalóan megbeszéltük, hogy ne várjon meg, és majd otthon találkozunk. Reményeim szerint főz is nekem valamit, vagy süt, mert imádom, amikor Harry által készül a vacsorám. Vagy bármelyik ételem.

Miután ő elment, mi is összeszedjük magunkat, és a stúdió felé vesszük az irányt, hogy végre nekikezdjünk a munkának. Nem tudom, miért ennyire furcsa most minden. Willie fog rendezni, amit már szinte sorsszerűnek érzek, és imádom, hogy így van, és Chrissel forgatok, aki egy nem túl problémás partner. Egy vagy két éve már dolgoztam vele egyszer, bár csak a nagy, éves DVD felvételei közben.

- Hiányozni fogsz, haver! - paskolja meg a hátam Will, és elmosolyodom rajta, miközben a másik kezében a papírpoharas kávéját szorongatja. - De nagyon örülök, hogy lelépsz. Miattad.

- Köszi - mosolygok vissza rá. - Tudod a számom, én is a tied. Bármikor összejöhetünk egy meccsnézésre, vagy sörözésre.

- Szavadon foglak - kacsint rám, és kortyol egyet a feketéből. - Van már más, vagy most egy kis pihi?

- Csak pihi, és az egyetem - felelem, miközben ledobom magamról a köntösöm, és felveszem a ruhákat, amiket a székemre készítettek. - Oda akarom tenni magam.

- Helyes! - bólogat, és látom rajta, hogy tényleg sajnálja, de örül is a dolognak. - Harryvel komoly ez köztetek?

- Azt hiszem, hogy az - nézek rá, miután minden ruhadarab rajtam van, ami a széken hevert.

- Valamikor tényleg üljünk össze, és mesélj nekem erről - vigyorog, aztán miután ittam pár korty vizet, mindketten elindulunk a stúdió eleje felé. Ma egy nagy helyiségben dolgozunk, mert az egyik felét konyhának és étkezőnek kellett berendezni. Van két további kollégánk is, bár róluk nem fog lekerülni a ruha. - Kíváncsi vagyok, hogyan keveredtetek össze. Harry jó srác, örülök nektek.

- Oké, megbeszéljük - bólintok, és az étkezőasztalhoz ülök a már ott várakozó két statiszta mellé. A történetünk, hogy nekem csak anyám van, míg Chrisnek csak az apja. A szüleink összejöttek, és miután össze is költöztek, mi néha találkozunk, mint mostohatesók. Mostohatesók, akik csak jeles ünnepekkor futnak össze a két szülő miatt, de gyakorlatilag idegenek egymásnak. Hát a mai után többé nem lesznek azok.

Hihetetlen pénzek vannak az egészben, mert a szülinapi vacsora, amit itt eljátszunk, a díszletekkel és egyebekkel, valószínűleg egy vagyon volt, míg mi egyetlen felvétellel lerendezzük. A forgatókönyv szerint anyuék elmennek egy kicsit kettesben valahová a korai vacsi után, mi meg otthon maradunk, és rendet rakunk, beszélgetünk, aztán leülünk a kanapéra, hogy megnézzünk egy filmet. Véleményem szerint egy kicsit gyorsan találunk egymásra ahhoz képest, hogy eddig meg sem fordult a fejünkben a másik közelébe férkőzni, de tudjuk, hogy senkit nem érdekel más, csak a szex, aki erre rá fog kattintani.

A ruháinkat még a nappaliban dobáljuk le, de aztán a hálóba sietünk. Felszabadultnak kellene éreznem magam, hogy ez az utolsó, mégis... Minden egyes forgatással, amit azóta kellett végigcsinálnom, hogy Harryvel vagyok, egyre nehezebbnek érzem a lelkem. Minden csók, amit nem neki adok, hanem valaki másnak, egy csomót növeszt a torkomban. Most muszáj a legjobbat kihoznom magamból. A legjobb színészi teljesítményt, mert ha nem teszem, mindenkivel kicseszek, aki ezen dolgozik, de még magammal is. Haza akarok menni, amilyen hamar csak lehetséges, és ehhez az kell, hogy a legjobb legyek. Már az előző munkáimnál is rájöttem, hogy egyetlen dolog működik viszonylag jól, ha Harryt képzelem el. Lehunyom a szemem, és azt gondolom, hogy Harry forró ajkai szorulnak a farkamra, és nem Chris játszik velem a lábaim előtt térdelve. Próbálom emlékekkel körbevenni magam a szeretkezéseinkről, hogy működjön az egész.

Egyáltalán nem könnyű, mert Chris messze nem olyan ügyes a nyelvével és a szájával, mint Harry, és emiatt néha átüt a képe az emlékekből emelt porcelán falon. Akkor viszont, amikor én fektetem őt az ágyra, csak hogy felkészítsem odalent, és a számat se hagyjam ki a játékból, a törékeny védelmem darabokra hullik, mert az íze még csak meg sem közelíti Harryét. Mostantól még nehezebb megjátszanom, mennyire élvezem, de valószínűleg jól csinálom, mert Willie csak néhány alkalommal állít meg minket, mielőtt bekiabál, hogy készüljünk a behatolásra. Ő valamiért nem annyira szereti, amikor az orgazmuson már az elején túl vagyunk.

Magamra görgetem a gumit, és mielőtt elkezdjük az egészet, sóhajtok egy nagyot a plafon felé, majd a csapó után elmerülök az előttem fekvő srácban. Látszatra az egész semmiben sem különbözik az eddigi munkáimtól, de az érzés, hogy minden egyes perccel közelebb kerülök a végéhez, az felbecsülhetetlen.

- Hogy megy? - szól a telefonba Andy, amikor az egyik hosszú szünetben visszahívom.

- Jól, meglepően jól, de a kibaszott agyam nehezen tud elvonatkoztatni az otthon várakozó göndörtől - morgom halkan, és iszom néhány kortyot. - Miért hívtál?

- Ó, hogy este ünnepeljük meg az utolsó napod - feleli egyből, de egészen biztos vagyok ezúttal a válaszomban.

- Harryvel szeretnék lenni - vágom rá, és ahogy egy elnyújtott okét hallok csak válasznak, tudom, hogy vigyorog, mint egy idióta. - De hétvégén csinálhatunk valamit.

- Legyen így! - egyezik bele, és gyorsan elköszön, mert ő közben éppen vezet valahová.

- Folytassuk, fiúk! - kiált fel Willie, és egy kis sóhajjal elindulok vissza. Egyszerre szenvedek, mint a kutya, és vágyom rá, hogy végre csináljuk végig. - Nemsokára mehetünk haza.

- Szavadon foglak! - sandítok rá mosolyogva, utalva arra, hogy ne szakítsa meg túl sokszor a dolgot, mire csak a fejét rázza, de ő is vigyorog.

Minden erőmmel azon vagyok, hogy eltereljem a figyelmem. Mozgok, mint egy robot, és csinálom, ami már az agyamba égett a hosszú évek alatt, de a gondolataim nagyon távol járnak, egy szép zöld szempár körül, amiknek a látványát csak azok a göndör tincsek dobnak fel mégjobban. Nem tudom, hogy mikor estem bele ennyire Harry "csapdájába", vagy hogy mikor kezdtem el sokkal többet érezni egyszerű vonzalomnál, de megtörtént. Minden nagyon szokatlan nekem, mert az életem az utóbbi tizenegynéhány évben egyáltalán nem engedte, hogy így viszonyuljak bárkihez is. Nem tudom, hogyan kellene sok szituációban viselkednem, és még mindig megdermeszt, amikor azt mondja, hogy szeret, mert azt érzem, hogy viszonoznom kellene, de nem tudom, hogyan tegyem. Egy érzelmi analfabéta vagyok, miközben mégis felemésztenek az érzések. Mindig tudtam, hogy elbaszott vagyok, de ez most egészen biztosan bizonyosságot nyert. Nagyon mélyen reménykedem abban, hogy ha ennek vége, és nincs több súly, ami munka közben rám nehezedik, képes leszek teret engedni az érzelmeimnek, és én is határtalanul szeretni őt.

- Oké, orgazmusokat akarok látni, srácok! - kiabál Willie, és azonnal befejezem, amit csináltam, de nem távolodom el, csak mozdulatlan maradok. Az operatőrök pozíciókat váltanak, hisz most úgy kell majd venniük, hogy ügyesen lelökhessem a gumit, amikor kihúzódom, mintha soha nem lett volna ott, én pedig tényleg éppen elélvezni készültem volna Chrisben. Egy kis ideig pumpálom még magam, de aztán leállunk, és kapunk egy kis vízpermet utánpótlást, mert nagytotálban és közeliben is készülnek majd felvételek egyidőben. Utána maszturbálni kezdek, és néhány perc múlva, hála a göndörnek a fejemben, sikerül Chrisre élveznem. Utána lehanyatlok rá, és adok neki néhány csókot, mielőtt őt is kezelésbe vesszük. Szerencsére nincs szüksége túl sok időre, és az érzés ami Willie kiáltását követi bennem... Leírhatatlan. Felbecsülhetetlen. Komolyan vége, és nincs tovább. Nem kell többet bejönnöm ide, nincs több potencianövelő bogyó, nem kell enyelegnem idegenekkel, és őszinte életet élhetek. Nevezzen mindenki egy túlérzékeny pöcsnek, de könnyek gyűlnek a szemembe, és a köntösöm gallérjával törlöm le gyorsan, amikor ezek a gondolatok megrohamoznak.

Villámsebességgel köszönök el mindenkitől, és ejtek meg egy gyors zuhanyt, hogy minden sebességhatárt túllépve hazasiessek. Mielőtt az utcába kanyarodnék, ahol a házam van, megállok a közeli kisbolt előtt, és veszek egy üveg pezsgőt, mert azt hiszem, ez most az az este, ahol egészen biztosan koccintani akarok a szabadságomra. Vajon így érezhetik magukat, akik ártatlanul ülnek, és végül kiderül, aztán elengedik őket? Nem tudom, de az biztos, hogy az adrenalinom a normális százszorosa. Szerencsére a forgatás rekord gyors volt, és még csak késő délután van, nem pedig este, mire leparkolok az udvarban. Csak Harry classic csodája mögött tudok megállni, mert ő már itt van, és megmosolyogtat, ahogy eszembe jut a könnyektől csillogó szeme, amikor először meglátta, és beülhetett a kocsiba. Olyan volt, mint egy kisgyerek a karácsonyfa alatt, azzal a játékkal a kezében, amire egész évben várt.

- Édesem! - kiáltok fel, amikor belépek, és leteszem a pezsgőt, míg lerúgdalom a cipőimet, és felakasztom a dzsekim. Ahogy megfordulok, ott áll a nappali és az előszoba között félúton, és egy boldog mosoly virít az arcán, de az alsó ajkát beharapja közben. Imádom tőle ezt a fajta mosolyt. Sokszor csinálja. Az asztal megterítve, egy pezsgő behűtve a jeges vödörben, és virág meg gyertya is díszíti a terítéket. Elmosolyodom mindezen. - Vége.

- Vége - bólogat, és elindul felém. A lépései egyre gyorsulnak, és végül a nyakamba veti magát a lábait a csípőm köré kulcsolva, és én hangosan nevetek minden erőmet összeszedve, hogy megtartsam magunkat, de képtelen vagyok rá. A földre zuhanunk, és először rémülten nézek az alattam elterült fiúra, hogy mekkora fájdalmat okozhattam azzal, ahogy ráestem, de ő még mindig csak nevet, aztán megcsókol. Az ajkaink mindkettőnknek mosolyba húzva, így a fogaink összekoccannak, amitől megint nevetünk. Úgy érzem magam, mintha mindketten csak csintalan tinédzserek lennénk, de amikor a csókunk vészesen gyorsan vált át szórakozottból szenvedélyesbe, Harry pedig levegő után kapkodva szorít magához, már nem mosolygok. Úgy tépem az ajkait, mintha az életünk múlna rajta, és érzem, hogy mennyire kemény a nadrágjában, amikor újra összekulcsolja a bokáit a hátam mögött, és hozzám simul.

- Istenem... - sóhajtja, amikor a nyakába hajolok, és a pólója alatt simítom fel a kezeim az oldalára. - Esküszöm nem erre ment ki a játék... Ha fáradt vagy... én...

- Kibaszottul fáradt, de annál is jobban akarlak - morgom a kulcscsontjába, aztán egy gyors mozdulattal leveszem a felsőjét, és magunk mellé dobom. Nem értem, hogy mi történik a testemmel ilyenkor, mert komolyan úgy érzem, hogy képtelen lennék még egy csepp ondót kicsikarni magamból, a farkam mégis mereven várakozik Harryre. Az adrenalinnak tudom be. Csakis az lehet. És persze, hogy ez a fiú ennyire kibaszottul gyönyörű.

Már egyikünkön sincs ruha, amikor érzem, hogy ha nem is a farkam, de a testem tényleg elhasználódott, ezért fordítok magunkon, és én terülök el az előszoba padlóján, a göndört magamra ültetve.

- Bemelegítettél ma eléggé? - kérdem tőle recés hangon, amikor csak egy kis nyálat használ mindkettőnkön, ő pedig beharapva az ajkát bólint. - Lovagolj meg, szépség!

***

Fáradtan esem be Harry lakásába, de mégis jól vagyok. Túl az utolsó évvégi vizsgámon is. Így már csak egy évem van vissza az egyetemből, és végre elkezdhetek dolgozni. Az egészben a legjobb, hogy Josh azt mondta, szeptembertől felvehet már maga mellé, mint végzős gyakornokot, és emiatt nagyon izgatott vagyok. Normális és állandó munka egy olyan környezetben, amiben jól is érzem magam. Esküszöm, jelenleg nem vágyom többre.

A lakásban csend és harmónia, szóval gondolom Harry még nincs itthon, különben áradna a zene valahonnan, és ő bármit is csinál épp, közben azért riszálná rá az egyre formásabb fenekét, és énekelne is mellé. A kapcsolatunkra azt tudnám mondani, hogy működik. Véletlen sem fogalmaznám mesebelire, mert a kelleténél talán egy fokkal többször üvöltözünk ajtókat csapkodva, de amíg az összesnek az a vége, hogy egymásnak esünk, és egy kiadósat szeretkezünk, úgy gondolom, jók vagyunk. Egyelőre még nem sikerült rábeszélnem, hogy hagyja ott a céget, és a vitáink is javarészt emiatt vannak. Talán ezért sem veszem őket annyira mélyen magunkra. Nem velünk van a baj. Nekem van bajom azzal, hogy nem hallgat rám. És persze azzal is, hogy szétvet a féltékenység, nem éppen a legjobb oldalamat előhozva sok esetben. De még mindig nem adtam fel. Nem is tervezem.

Az asztalon egy cetli vár, hogy elugrott bevásárolni, ha esetleg előbb hazaérnék, mint ő, és nem találnám itthon. Épp csak lecsukom a kuka fedelét, amikor szinte megáll bennem az ütő az ajtó hangos csapódására. Az előszoba felé sandítok, és miután hallom a vázát is darabokra törni, ami pontosan emlékszem, hogy a komód tetején áll, mióta először beléptem ide, és egyéb csörömpölést is, addigra már futásnak is eredek ijedtemben.

- Mi a... - kezdeném, de Harry rám néz, és elakad minden szavam. A haja kócos és zilált, a keze vérzik, úgy látom a tükrön ejtett támadása miatt, a szemei vörösek és duzzadtak, az arca pedig fénylik a könnyeitől, amik még ezekben a pillanatokban is áztatják. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, mert így még soha nem láttam őt, és ez halálra rémít. Gyorsan próbálom összeszedni magam, és felé lépek, hogy szorosan megöleljem. Nem ellenkezik, ami egy jó pont, legalább biztos nem velünk van baj. Nem tudom, mi baj lehetne velünk, de azt sem tudom, hogy mi a fenére gondoljak. Bár ő a magasabb, mostanra igazából már jóval, mégis úgy kuporodik a karomba, hogy a nyakamba zokoghasson. Érzem, ahogy a vérző ökle átáztatja a pólót a hátamon, a könnyei pedig a vállamon. A sérülése miatt nagyon aggódom, ezért lassan, úgy hogy érezze, eszemben sincs elereszteni őt, mégis eltávolodok kicsit, és a nappaliba vezetem, hogy leültessem, és elszaladjak az elsősegély dobozért. Már le is fertőtlenítem, és épp a kötszert tekerem rá, amikor csitulni kezd a remegése és a sírása is.

- Tudják - leheli maga elé, és a szemeire már szavak sincsenek, ahogy felnézek rá. Nem tudom, hogy miről beszél, és ezt valószínűleg látja is rajtam, mert nyel egy nagyot, és folytatja. - Anyáék. Megtudták.

- És gondolom nem fogadták túl jól - húzom el a szám, visszapakolva a dobozba mindent, amit használtam a kezéhez. Ő csak keserűen felnevet, és az ölében heverő sérült kezét bámulva csóválja meg a fejét.

- Ez még enyhe kifejezés... - feleli rekedt hangon, és nem látok más lehetőséget, mint felmászni hozzá a kanapéra, és a mellkasomra fektetve magamhoz szorítani. Éreznie kell, hogy itt vagyok neki.

- Elmeséled? - kérdem halkan, néhány percnyi hallgatás után, amíg csak némán simogattam őt, és apró puszikat szórtam el a gyönyörű göndör tincsei között. Bólogat, de nem kezd egyből beszélni, és én nem sürgetem őt. Annyi időt adok neki, amennyire csak szüksége van.