Sziasztok! 

Megérkeztem Harry meséjével arról, mi is történt odahaza. Nem mondanám, hogy egy kicsattanóan vidám estimese, de azért remélem élvezetesre sikerült így is, és tetszeni fog, amit olvastok. Egy hét múlva találkozunk! 

Puszi&Pacsi

Anya nagyon feszültnek tűnt a telefonba, ezért úgy gondoltam, nem akarom ma is lerázni. Végülis a vásárláson túl más égető teendőm nem akadt, és így sietősen parkolok le a háztól nem messze, de semmiképp sem úgy, hogy lássák, milyen autóból szállok ki. Még mindig nem mondtam el nekik, mert egyszerűen pontosan tudom, hogy nem lennék képes hihető mesét kitalálni a pénzről, amiből vettem. Eszembe jutott, hogy azt mondom, Louis-tól kaptam ajándékba, de világosan kijelentette már a legelején, hogy nem keverhetem őt több hazugságba. Ez az egyetlen mód. Így nem hazudok, mert nem is tudnak róla. Szapora léptekkel szökdécselek fel a lépcsőn a verandáig, és amikor benyitok, a tévé zajára, vagy anya konyhai szöszmötölésére számítok, de a házban néma csend.
- Hahó, megjöttem! - kiáltok be, miközben lerúgom a cipőimet, és felakasztom a dzsekim, amit a kocsiban kaptam magamra, hogy ne ázzak el, míg ideértem. - Merre vagytok?
- Konyha! - érkezik Robin erőteljes kiáltása, ami egy kicsit meglep, de csak egy vállrándítással elintézve indulok el az említett helyiségbe. Megtorpanok, amikor mindenkit a konyhaasztal körül üldögélve pillantok meg, de senki arcán nem látok még csak egy mosolyt se, amitől azonnal feszültség árad szét a testemben.
- Ülj le! - mutat anya a Robin melletti üres székre, de valamiért, valami belső ösztönből úgy döntök, hogy az asztalfőn lévő, tőlük legtávolabbira ülök le. - Beszélnünk kell.
- Miről? - húzom össze a szemöldököm, és Robinra kapom a pillantásom, aki a kérdésem követően élesen szívja be a levegőt. - Valami baj van?
- Hogy van-e valami baj? - kérdi anya, és meglepődöm, mert a kezei remegnek, olyan nagyon ideges, de a hangja halk és visszafogott. Ez a leges legrosszabb párosítás. Ilyenkor pontosan tudom, hogy valami oltári nagy probléma van, mert máskülönben maximum csak felemelné a hangját kicsit, és már túl is vagyunk rajta. Nyelek egy nagyot, de nem felelek semmit. Erre nem is tudom, hogy mit lehetne, majd Gemmára kapom a pillantásom, aki felnyitja az asztalon fekvő tabletjének a képernyőjét, és bennem megfagy a vér is. A Live Imagine weboldala van megnyitva, azon belül is az én személyes profilom olyan adatokkal, amik pornózási szempontból számítanak, így az, hogy passzív vagyok, a testalkatom, szem és hajszínem, a farkam mérete, és a hamis korom… A képernyő szerencsére nem elég nagy, hogy a filmek is látszódjanak, amik a képem és az adatok alatt vannak időrendbe, ha lejjebb görgetünk. Egyszerűen úgy érzem magam, mint aki a bitófán lógott eddig, arra várva, hogy kirúgják a széket a lába alól, de most megtörtént. Fuldoklok, mert nem volt olyan szerencsém, hogy azonnal a nyakamat törjem.
- Megszólalsz? - dörren rám Robin, amire összerándulok, és lehunyom a szemeimet. - Mi ez itt?
- Te is látod - felelem végül, de fogalmam sincs, hogy honnan jöttek ezek a szavak. Egyszerűen magamat is éppen annyira lepem meg vele, mint mindenki mást, mert amikor kinyitom a szemem, leesett állal bámulnak rám.
- Meg sem próbálod letagadni, vagy megmagyarázni? - kérdezi anya összeszűkített szemekkel. Nem tudok mit tenni, csak a fejemet ingatom. Hogy is állhatnék neki magyarázkodni, vagy tagadni bármit is? A hányinger kerülget, és érzem, hogy egyre jobban szédülök.
- Mi értelme lenne? - hajtom le a fejem, és az ölemben heverő kezeimet bámulom. Nézem, ahogy a körmöm felsérti a körömágyam, de a fájdalom nem jut el az agyamig, mert a felkavart érzelmeim mindent blokkolnak.
- Miért? - szólal meg most először Gemma, de továbbra sem nézek fel rájuk. - Miért teszed ezt? Nem volt jó életed, Harry?
- Megvolt rá az okom - suttogom magam elé, de persze ebben a néma csendben, ahol még a kibaszott légy zümmögése is egy helikopter hangjához mérhető, nyilván mindenki hallotta.
- Mégis mi okod volt erre? - kel ki magából Robin, és a kezébe veszi a tabletet, amire muszáj felkapnom a fejem. Elkezdi görgetni, ezzel felfedve minden filmet, amit valaha forgattam. És az bizony nem kevés… Random elindít egyet, mire a torkomra fagy minden mondanivalóm, ami egyébként sem volt túl sok, és teljesen ledermedek. Ez egy újabb film, egyértelműek a tetoválásaim és a hangom is, nem kérdés, hogy hiába a maszk, ettől még bárki megismer, aki kicsit is jobban ismer az átlagnál. Mivel nincs előfizetésük, ezért csak egy összevágott öt perces videót kapnak, de ettől még nem érzem jobban magam, ahogy Robin egy undorodó fintorral az asztalra hajítja a tabletet, amin éppen egy skót kollégámmal szexelek, és olyan hangosan nyögök, hogy visszhangzik a konyha tőle.
- Kérlek, kapcsold ki - suttogom megsemmisülten.
- Talán zavaró? - kiált rám Robin, és érzem, ahogy a könnyeim szúrni kezdik a szemem, a következő üvöltésre pedig ki is csordulnak. - Miért nem zavart akkor, amikor ott művelted ezt a kamera előtt?
Szó nélkül a tabletért nyúlok, és remegő ujjakkal kapcsolom ki. Az egész oldalt bezárom, mielőtt leteszem magam elé. Senki nem szólal meg egy ideig, és megint csak a súlyos csend telepszik ránk, amit talán nehezebb elviselni, mintha kiabálnának velem.
- Mi okod volt erre, Harry? - kérdezi ezúttal anya, és a hangja egyszerre mérges és csalódott. - Nem gondoskodtunk rólad megfelelően? Csak kiejtettél valamit a szádon, és mi mindent megtettünk, hogy megadhassuk neked.
- Tudom, hogy így volt - kapom rá a tekintetem, mert elszorul a szívem, hogy azt hiszi, miattuk történt bármi is. Semmi közük nem volt ehhez az egészhez. Már majdnem elkezdem mondani, hogy mi volt az oka, de egyből visszafojtom a mondataim, ahogy eszembe jut, hogy ezzel csak azt érném el, hogy Louis-t gyűlöljék. Mindkét közös videónk a profilomban van, és csak istennek hála, hogy nem kattintottak véletlen arra, hogy ő is lebukjon előttük. - Egyszerűen csak… belekeveredtem ebbe, és nem bánom.
- Hogy mondtad? - csap az asztalra Robin, és anya is sírni kezd. Bármit megtennék, hogy megnyugtassam, de tudom, hogy elsősorban most nem azzal van probléma, hogy mennyire szomorú. Az csak másodlagos. Lehetetlenül dühös és haragszik rám, ezzel pedig… Csak ledermedve ülök itt, és nem tudom, hogy mihez kezdjek. - Élvezed ezt az életet?
- Nem azt mondtam, hogy mesebeli - találok nagy nehezen a hangomra. - De jól bánnak ott velem. Hivatalosan a munkám, és nagyon jól fizetnek.
- Annyira ostoba voltam - emeli fel a hangját anya is, és félek, hogy már nem fogom tudni sokáig kezelni ezt a helyzetet, ha mindenki egyszerre kiabál velem. - Hogy is fizethetne egy recepciós állás annyit, hogy abban a méregdrága lakásban élj?! Én vagyok a világ legrosszabb anyja!
- Dehogy! - kiáltok fel én is, mert a szívem szakad meg, ha anya komolyan ezt érzi. Felpattanok és felé sietek, de nem is néz rám. Hozzám sem ér, így csak térdre rogyok a széke mellett, és megfogom azt a kezét, ami eddig a combján volt. - Te vagy a világ legjobb anyukája. Ti vagytok a világ legjobb családja. Ehhez az egészhez nincs semmi közötök. Azért kerültelek titeket annyira, és jöttem egyre ritkábban, mert borzasztóan szégyelltem magam. Gyűlöltem hazudni nektek.
- Akkor mi a fészkes fenéért kellett ezt csinálnod? - förmed rám Robin megint, és látok egy olyan megfékezett dühöt a szemeiben, a testében, amilyet még soha életem során nem tapasztaltam. Robin mindig annyira kedves és nyugodt. Annyiszor segített nekem, vagy állt mellém akár még anyával szemben is. Hányingerem van, és szédülök. Attól, hogy ekkora csalódást okoztam nekik, és most éppen magukat okolják mindezért. - Még mindig nem mondtad el az okot, Harry! Halljuk! Mi okod van ezt az ostobaságot művelni?
- Egy… baleset volt - vallom be, mert ez végülis igaz. Aztán rájövök, hogy úgy is elmondhatom az igazat, ha kihagyom Louis részletét. Végül egy nagy sóhajjal nekikezdek a magyarázatomnak. Tartozom nekik ennyivel, tudom. Úgy is, ha ettől csak még mélyebben csalódnak majd. - Hazudtam, amikor azt mondtam Carol családjánál töltöm a tizenhatodik születésnapom. Valójában egy házibuliban voltam. Az egyik felsőbb évfolyamos tartotta, és meg lettem hívva. Eléggé részeg voltam, de nem az volt a legnagyobb baj. Az egyik nem túl jó havernak hála, tudtomon kívül ettem egy csomó füves browniet. Teljesen beálltam tőle…
- Jézusom… - rázza a fejét anya, én pedig elengedem a kezét, amikor megpróbálja kihúzni azt az ujjaim szorításából.
- Akkor az egyik osztálytársam, akiről addig fogalmam sem volt, hogy a fiúkhoz is vonzódik, felvitt az emeletre - folytatom, és továbbra sem mozdulok anya és Gemma közül. Még mindig ugyanott térdelek, és csak bámulok magam elé. Senkinek nem tudok a szemébe nézni. - Mindig is tetszett, és egy szavával az ujja köré csavart. Nem voltam magamnál, nem gondolkodtam. Azt kérte, hogy… azt, hogy…
- Mit? És ki volt ez a fiú? - néz rám anya, de én még mindig kerülöm a tekintetét.
- Hogy nyúljak magamhoz előtte - suttogom, de erre semmilyen reakció nem érkezik néhány mély levegővételen kívül. - Felvette az egészet, aztán feltöltötte az internetre. Nem tudtam róla, de amikor megtalálta ez a cég, ők felkerestek engem, hogy állást ajánljanak. Először csak kamera előtt élőben… szólóztam. Csak a névtelen szórakoztatásról szólt. Semmi komoly, és nyoma sem maradt. Aztán egy nap megkeresett az igazgató, hogy feljebb léphetek, és én… igent mondtam.
- Feljebb léphetsz? - horkan fel Robin a szavaimra. - Micsoda szép karriertörténet! Mikor volt ez pontosan? A szülinapi buli után? Tizenhat évesen foglalkoztatott téged ez a cég?
- Édes istenem… - szipog anya, és egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. - Fel kell hívnunk az ügyvédet.
- Fel is fogom - egyezik bele Robin, és a szívem újra hevesen kezd verni. - Biztos, hogy nem fogják ezt megúszni.
- Ne! - nyögöm ki végül, ami mindenkit erősen meghökkent, igazából még engem is. Ott dolgozik Andy, és Alex is. De mindenek előtt rettegek, hogy Louis-t is elő fogja venni a rendőrség, ha hozzájuk kerül az ügy. Még kiskorú voltam, amikor vele… Belehalnék, ha miattam meghurcolnák. Főleg most, hogy már nincs is benne, és nagyrészt az is miattam történt. Új élete van, és jól is érzi magát benne.
- Hogy mondod? - botránkozik meg Robin, és anya megint élesen a tekintetembe fúrja a sajátját.
- Louis? - kérdi, mire megáll bennem az ütő egy pillanatra. - Louis tud erről?
- Igen, tud - válaszolom, mert igyekszem a Lou-val való részleteken kívül mindenben őszinte lenni. - De őt hagyjátok. Ő… ő is mindent megpróbál, hogy kirángasson onnan. Nagyon sokat veszekszünk emiatt.
- Az eleje óta nem szimpatikus nekem az a férfi - szólal meg Robin, és erre felforr a vérem, és üvölteni tudnék vele. - Azonnal hozzánk kellett volna fordulnia, nem pedig felnőtt férfi létére megőriznie egy tini züllésének a titkát.
- Honnan tudtok róla egyáltalán? - kérdezem végül, és most már egyre inkább veszi át a kétségbeesésem felett az uralmat a dühöm, ahogy Louis-t kezdik hibáztatni. - Gondolom nem ti találtatok rá az oldalra.
- Bármilyen támadó stílust is érzel most inkább otthonosnak, vegyél vissza, fiatalember! - kiált rám Robin, és feláll az asztaltól.
- Mrs. Austin járt itt ma délután. A régi matektanárod, ő mondta el, mert az egyik igazgatónak, Geraldnak a felesége - kezdi Gemma, most talán másodszor beszállva a beszélgetésbe.
- Micsoda? Mrs. Austin? Jézusom... - fordulok a nővérem felé.
- Csak én voltam itthon, és majdnem sokkot kaptam - folytatja, és érzem magamban a dühöt, amiért nem egyből engem keresett meg, hanem elmondta anyáéknak. - Még akkor is az előszobában álltam sokkolva, a tabletemmel a kezemben, amikor anyáék hazajöttek.
- Ó, világos! És te azonnal meg is mutattad nekik, hogy mit találtál! - kapom fel mégjobban a vizet, de Robin egyből rám kiált.
- Ne merészeld számon kérni a nővéred! - ragadja meg a karom a mostanra már nálam alacsonyabb férfi, és fájdalmasan nyögök fel, ahogy könnyedén felránt a padlóról. Anya rémülten néz ránk, és ettől egy pillanatig azt hiszem, hogy Robin meg fog ütni, de nem történik semmi. - A legjobbat cselekedte! Te vagy itt az egyetlen, akit bármiért is számon lehet kérni, csakhogy a meséd nem elegendő magyarázat nekünk! Mi okod volt erre az egészre?!
- Már elmondtam! - kiabálok vissza, és ez így most lehetetlenül intenzív, hogy ennyire közel állunk egymáshoz.
- Elmondtad, hogyan talált meg az oldal! De mi okod volt aláírni nekik? - szorítja meg még jobban a karom, amire akaratlanul is nyöszörögnöm kell.
- Robin! - pattan fel anya is, és próbál szétszedni minket. - Nem ez a megoldás.
- Tudni akarom mi volt túl kevés a fiadnak, amiért úgy érezte ez egy jó lehetőség! - kiabálja anya felé is, és továbbra sem enged el. - Hogy mi oka volt szégyent hozni az egész családjára!
- Nektek ehhez semmi közötök! - üvöltök úgy, ahogy talán még soha, és kirántom a karom az erősen tartó ujjai közül. - Már most jobban élek, és több pénzem van a bankban, mint nektek valaha lesz, bármilyen keményen is dolgoztok!
- Haza fogsz költözni, és rajtad fogjuk tartani a szemünket! - kiabál Robin, ahogy megöleli anyát. - Vége ennek az egész gusztustalan játéknak! Bezáratjuk a kócerájt, te pedig tovább fogsz tanulni.
- Szerinted, ha Louis hiába próbál erre rávenni, neked sikerülni fog egy szóra? - köpöm felé a szavakat, és elindulok az előszobába. Képtelen vagyok tovább itt maradni. Nem bírom elviselni.
- Ide visszajössz!
- Hát hogyne… - morgom, de biztos vagyok benne, hogy jól hallják.
- Harry, ne csináld ezt - hallom meg Gemma hangját, de csak egyre idegesebb leszek. Már a cipőimet is alig tudom felvenni remegő kézzel, és bár hallom anya és Robin kiabálását is, nem fordulok meg többet. Az esővel sem foglalkozva szaladok az autómig, és csak remélni tudom, hogy nem töröm össze míg hazaérek. Louis ölelése… az egyetlen dolog, ami most képes életben tartani.

Louis nem szólal meg egyből, amikor befejezem a mesélést, de érzem, ahogy újra felzaklatott az egész. Csuklani és könnyezni kezdek megint, mire lágyan simogat, és apró puszikkal halmozza el a hajam.
- Gyere, bébi - ül fel velem együtt, és bár látom, hogy nem teszi olyan nagyon könnyedén ebből a pózból, végül felnyalábol, és a hálóba visz, hogy elfektessen az ágyon. - Aludjunk egyet. Mit szólsz? Rád fér, azt hiszem.
Csak bólogatni tudok, és hagyom, hogy levegye a ruháimat. Mind csurom víz az esőtől, és még az alsóm is leveszi, hogy kikapva a komódból, felhúzzon rám egy tisztát. Louis a legjobb ember a világon. Eddig bármikor szükségem volt rá, feltétel nélkül gondoskodott rólam.
- Aludj! - szól rám, de csak lágyan, ahogy rám húzza a takarót, és olyan szerelemmel csókol meg, amitől azonnal érzem ellazulni minden feszült porcikám. - Kint leszek, elintézem a mosást, és még elküldöm a beadandóm. Néhány perc. Hamarosan jövök.
Még hallom őt kint szöszmötölni egy ideig, és aztán a hangját is, mintha beszélne valakivel, de már csak foszlányok jutnak el az agyamig, mielőtt teljesen elveszem az álmaimban.


Nagyjából egy hét telhetett el azóta, hogy anyáéknál jártam. Nem tudok semmit sem róluk. Számtalanszor próbáltak hívni telefonon, de nem vettem fel, és volt hogy az ajtómon kopogtak, de úgy csináltam, mintha nem lennék otthon. Nem tudom, hogy mit mondhatnék nekik. Nem tudom, hogyan kellene a szemükbe néznem. Az üzenetek, amiket kaptam tőlük, parancsolóak. Szigorúak és dühösek.
- Szia, Harry! - köszön Victor, amint kinyitja nekem az irodája ajtaját. Üzent, hogy látni akar, és szinte esküdni mernék rá, hogy Robin és az ügyvédünk megkereste őket, na és persze Mrs. Austin sem hagyta szó nélkül ezt a dolgot a férjének. Lehet, hogy nagy bajban vagyok. - Gyere beljebb! Ülj le bátran, kérsz valamit?
- Egy tea jól esne - vallom be, és már önt is nekem csészébe, majd leül velem szembe.
- Gerald ma üzleti úton van, de elmesélte az egész történetet, és a családod is felkeresett nemrég - kezdi a lényeggel, és a téma egy cseppet sem lep meg, így csak bólintok a teám felett. - Ne aggódj, rendben? Senkinek nem lehet baja ebből. Éppen ezért védtük le magunkat a hamis személyiddel. Csináltam neked egy másolatot abból a nyilatkozatból, amit a nevelőapád ügyvédjének írtam, csak hogy tudd a részleteket, ha téged is kikérdeznek. Nagyon úgy tűnt, hogy nem tudnak semmit rólad és arról, hogyan dolgozhatsz itt.
- Nem mondtam semmit - rázom meg a fejem. Victor mint mindig, most is nagyon kedves velem, én viszont borzasztóan feszült vagyok.
- Rendben - bólint, és elém csúsztatja a lapot. - Mi persze nem tudtuk a korod, hisz a hamis igazolványod adtad át. Te pedig mondd azt, hogy már nem tudod az illető nevét, aki iratot hamisított neked. Ki kételkedhetne, hisz az interneten találtál rá lassan három éve.
- Így lesz.
- Sajnálom - teszi a kezemre a sajátját, mire csak gyengén elmosolyodom. - Nem tudom, hogyan alakult az a beszélgetés, de ha úgy döntesz, hogy a családod érdekében nem folytatod ezt a munkát, teljesen megértem. Te vagy a legnagyobb csillagom, hatalmas veszteség lenne, de természetesen aláírnám a papírjaid.
- Nem - felelem végül halkan, bár egy pillanatra elgondolkodtam. Nem a családom, inkább Louis miatt. De én jó vagyok ebben, és ez egy nagyon könnyen szerzett hatalmas vagyont ígér még mindig. Én vagyok a sztár itt. Most már Victor is megerősítette, hogy én vagyok a legnagyobb. Nem állhatok le. Még nem. - Maradok.
- Örömmel hallom - mosolyodik el, és hátra dől a kanapén. - Ezesetben van egy ajánlatom.
- Mi lenne az? - lepődök meg, mert erre egyáltalán nem számítottam. Mit tud még adni nekem, amim eddig nem volt meg itt?
- Hajítsuk el azt a maszkot! - mosolyog rám, és az ajkaihoz emeli a csészéjét. - Szívdöglesztőre értél, Harry. Annyi pénzt fogsz keresni az élővel, hogy garantáltan nem lesznek gondjaid a későbbiekben, és a filmes fizetésed is megemelném egy kicsit.
- Komolyan? - kerekednek el a szemeim a sokkal több pénz hallatán, mert már így is rengeteget keresek.
- Mit szólsz? - kérdi végül, én pedig nem is értem, miért kéne ezen annyit agyalnom. Semmi értelme. Nincs mitől félnem ezek után. Anyáék már tudnak rólam, és senki más nem érdekel, hogy titkoljam.
- Benne vagyok - felelem, mire boldogan összecsapja a tenyerét, és már megy is az asztalához, hogy megírja a szerződésem módosítását, amit könnyedén írok alá. Nem számít. Ez egy semmiség, és sokkal több pénz jár érte. Hülye lennék elutasítani. A hónapban még így csinálom végig a filmeket, de az új beosztásom már az új szerződésem szerint készül.

Miután elköszönök a főnökömtől, gyorsan az öltözőbe megyek a cuccaimért, mert már így is késésben vagyok arról az sulis találkozó szerűségről. Persze nem törvényes, tanárok nem lesznek ott, csak néhány jobb arc a suliból, és valószínűleg egész este csak inni fogunk. Carol nem tud eljönni, mert a szüleivel utazott valahová, és így egyedül nekem sem sok kedvem van, de rohadtul nem fog ártani egy kis lazítás, és alkohol. Hívtam Louis-t is, de ma sokáig vannak órái, szóval végül egyedül megyek. A kocsim egy közeli mélygarázsban hagyom, mert azok be vannak kamerázva, aztán már sietek is a klub felé, ahová megbeszéltük a találkozót.
- Harry! - csap hátba valaki, és amikor megfordulok, Everest néz velem szembe. Nagyon sokat változott, mióta utoljára láttam. Ő hamarabb elballagott, és Rosie-val is szakítottak, így nem volt sok alkalmunk találkozni. Néha hívott, de túl elfoglalt voltam Louis-ékkal. - De jó újra látni, tesó!
- Téged is - felelem sokkal kevesebb kedvvel, mint ő, és már ráncigál a pult felé, hogy leüljünk. Megállás nélkül arról beszél, hogy mennyire nulla most az élete, de én úgy látom, ő ezt meglehetősen élvezi. Valami autó műhelyben melózik, és minden héten bulikba mászkál, vagy éppen ő tartja őket. Minden áldott nap. Nem tudom, hogy bírja.
- El kell jönnöd szombaton Bradhez! - nevet fel, amikor már a sokadik vodkánkat döntjük le, és érzem, hogy jobban leszek. - Küldök majd egy üzenetet a címről. Állati buli lesz!
- Megkérdezem majd Lou-t - rántok vállat, mert már eléggé szédülök, és a nyelvem is összeakad a mondat közben, amin Everest csak hangosan röhög.
- Oké - feleli végül, és kér még egy kört, de nekem már nem biztos, hogy kellene. Érzem, hogy az már túl sok lesz. - Kíváncsi vagyok már erre a Lou-ra.
A gyanúm beigazolódik. Az a pohárka már nem kellett volna. Ebben a mosdó padlóján térdelve leszek biztos, amikor sokadszor adom ki a gyomrom tartalmát. Amikor úgy érzem, hogy most épp nem jön több, billegve a csaphoz mászom, kiöblítem a szám, és őszintén szólva ettől egyáltalán nem változik a közérzetem, hiába számítottam erre. Előhalászom a telefonom, és ügyetlenkedve megkeresem Lou számát, hogy idehívjam. Biztos, hogy egyedül nem vagyok képes hazamenni.
- Szia, édes - veszi fel rekedt hangon. Azonnal a szemem előtt látom őt az ágyában fekve, és tudom, mit akarok tenni vele, amitől megmozdul a farkam a nadrágomban. - Milyen volt a buli?
- Lou… - nyöszörgöm a telefonba, és hallom ahogy mozgolódni kezd, aztán kattan a villany. Annyiszor hallottam már, pontosan megismerem. - Nem vagyok jól…
- Mi a baj? - kérdi komolyabb hangon, bár még mindig nagyon álmosnak tűnik. - Hol vagy most?
- Még itt a klubban - motyogom akadozva, és zajokat hallok a készülék végéről, már épp meg akarok szólalni, amikor megelőz.
- Menj ki az épület elé, a friss levegő segíteni fog - magyarázza nekem, és csak bólogatok, mintha lenne rá esély, hogy meglátja. - Nemsokára ott vagyok érted. Ne mozdulj el a bejárat mellől!
- Nem fogok - lehelem még utoljára, és a zsebembe nyomom a telefont. Nagyon nehezemre esik átverekednem magam a tömegen, ami mostanra összegyűlt, de végül sikerül kiérnem oda, ahol Lou keresni fog. Mivel állnom rohadtul nehezemre esik, ülőhely meg itt sehol sincs, csak lekuporodok a fal mellé, és felhúzom a térdeim, hogy ráhajtsam a fejem. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mert nekem nagyjából perceknek tűnik, amikor meghallom magam mellett Louis hangját, majd felhúz és a kocsijába ültet. Nem tudok koncentrálni a szavaira, pedig folyamatosan beszél hozzám. Most inkább minden erőmmel azon vagyok, hogy ne hányjam össze a Mustangot, mert akkor biztosan nem élem túl ezt a napot. Valahogy kibírom ugyan hazáig, de ott azonnal a WC felé veszem az irányt. Már ott térdelek, amikor Lou mögém ér, és hátra fogja a hajam. Annyira hálás vagyok neki ezért, de nem tudom elmondani. Nagyjából semmire sem vagyok képes, és miután már úgy érzem, rendben vagyok, rak egy fogkefét a számba, aztán a kád szélére ültetve kezd levetkőztetni. Érzem, hogy merevedésem van, de mire csak jelét adhatnám a gondolataimnak, hogy mennyire vágyom rá, semmi perc alatt elintéz körülöttem mindent, és az ágyban találom magam, nyakig betakarva. Mintha a világ fénysebességre kapcsolt volna körülöttem, és csak én maradtam le rohadtul.
- Harry, kérlek figyelj rám - mondja valószínüleg sokadjára a hangsúlyból adódóan, én pedig minden erőmmel próbálok figyelni a hangjára. - Ide teszem ezt, ha rosszul vagy nem kell a mosdóig szaladnod, oké?
Nem válaszolok, csak elmosolyodom és bólintok az emberfeletti gondoskodásán, és már le is csukódnak a szemeim.

Louis másnap nem emlegeti fel az előző estét, és ezért végtelenül hálás vagyok neki. Felhozom Everest hétvégi invitálását, és bár nem nagy örömmel, de belemegy a dologba.
Velem is tart a bizonyos házibuliba, ahonnan végül eléggé hamar lelépünk, és az ágyamban kötünk ki, amit egy kicsit sem bánok, mert talán még soha nem szeretkeztünk ennyire jót, mint azon az estén. Lou próbál mindig mellettem lenni ebben az időszakban, de nem igazán kérdezősködik a családomról, vagy bármiről. Tudom, hogy utál a filmezésről is beszélni, és kerül minden olyan témát ami kellemetlen, vagy éppen veszekedéshez vezethet. Nem a legjobb dolog, de nekem most éppen tökéletesen megfelel, mert ez az állapot most mindennél jobb. Gyűlölöm, amikor összeveszünk, és azt látom, hogy mérges rám, jelenlegi instabil lelkiállapotomban pedig elviselni sem tudnám. Végtelenül hálás vagyok, amikor egy egész nyár telik el úgy, hogy igazából nagyon jól megvagyunk, és alig fordul elő vita köztünk. Vagy Andyvel, vagy Everesttel járok el, és bár Lou néha csatlakozik, a legtöbbször kihúzza magát alóla, de végül mégis mindig ő jön értem, ha túl messzire megyek alkohol ügyileg. Mostanra egyre jobban kellene lennem, de nem érzem így. Borzalmasan vagyok anyáék hiányától. Nem keresnek már egy ideje, és semmi hírem felőlük. Azóta nem is beszéltünk, hogy otthagytam őket. Legszívesebben egyszerre sírnék és őrjöngenék. Tehetetlennek érzem magam, mert nem tudom, mit kellene csinálnom velük. Hiányoznak, sajnálok mindent, de eközben düh is van bennem, miközben a szemükbe se tudok nézni. Nagyon komplikált állapot, amiből nem látom a kiutat. Lou-nak a napokban elkezdődött a végzős tanév, és Josh már fel is vette őt maga mellé, mint gyakornok. Nem lesz túl sok szabadideje, amitől máris görcsben van a gyomrom, mert képtelen vagyok a gondolataimmal összezárva üldögélni a lakásomban.
- Helló, Ev! - hívom fel Everestet, mert ma Lou csak késő este végez, nekem pedig teljesen szabad az egész napom. - Merre vagy? Van kedved összefutni?
- Persze! - kiált a fülembe. - Gyere át, kajálunk valamit. Később jönnek a srácok is. Vettem tegnap egy adag kibaszott jó füvet. Beizzítjuk a vízipipát. Kipróbáltam még este, miután megvettem, és úgy betéptem tőle, mint még soha.
- Oké, ez most jól hangzik! - mosolyodom el, és húzom is a cipőm, hogy induljak. Egy ideje már megtanultam, hogy nem megyek saját kocsival, ha Everesttel van programom, így most is csak hívok egy taxit. Van egy olyan érzésem, hogy ma este sem maradok tudatomnál.