Gyilkos Hit - 11.
Sziasztok!
Hazatértem, mostantól visszaáll a rend. :) Kéthetente gyilkos rész, hetente pornós. :) Huh, nem mondom, hogy nem vagyok nagyon nagyon fáradt, de itt vagyok és hoztam nektek egy kis késői csemegét. Vagy valakiknek majd korait holnapra. :) Remélem szeretni fogjátok, ne tartsátok vissza a véleményeket, mert csak azok tartanak itt! :)
Jó olvasást!
Puszi&Pacsi
- 11 -
Louis-t minden egyes mozdulata az előző éjszakára emlékeztette. Ahogy felemelte a kezét, hogy belebújjon a fekete ingbe, lepergett előtte, Harry miként simított végig a karján, miközben a legnagyobb gyönyöröket élte meg a fiúban mozogva. Olyanokat, amiket még soha életében nem élt át. Bűnösnek érezte magát azért, mert megtette, de azért egyenesen pokolra valónak, mert újra és újra akarta. Azokban a pillanatokban is, ahogy a nadrágját gombolta be. Csak az járt a fejében, hogy újra megtegye. Éppen azokban a percekben. Amikor ébresztette az órája, Harry csak morgott valamit az orra alatt, és kelletlenül lemászott Louis mellkasáról, és az ágy másik végébe húzódott összegömbölyödve. Ahogy Louis vissza pillantott az ágyra, még mindig abban a pózban feküdt, a takaró nem fedte semmijét, a kezeit pedig a felhúzott combjai közé szorította. Úgy nézett ki, mint aki fázik. Louis a kezében tartotta fehér kolláréját, és az ágy felé sétált. Már nyúlt volna a takaróért, hogy Harryre terítse, amikor megdermedt a mozdulatban. Visszarántotta a kezét, és gyors léptekkel elhagyta a szobát. Nem fog törődni vele. Nem, amikor a fiú nem is látja azt. Ennek a színjátékról kellett szólnia, nem pedig a valódi odafigyelésről egy kegyetlen emberi lény felé.
Louis egyenesen a templomba ment, és letérdelt a pulpitus fölé helyezett hatalmas kereszt elé. Körbenézett, hogy fültanúja lehet-e bárki az imájának, de túl korán volt még. Egy lélek sem volt az épületben rajta kívül. Ennek ellenére a hangját szigorú suttogásra fogta.
- Tudom, hogy vétkeztem, Uram - kezdte, miután keresztet vetett a mellkasán, és összekulcsolta az ujjait maga előtt. - De nyomós okom volt rá… Az a fiú bűnös. Te tudod csak megmondani, hány ember életét vette el ezidáig, és ezt nem nézhettem tétlenül. Minden, amit teszek, Érted van. A Te tanításaid szerint élek. Üldözöm a gonoszt. Tudom, nem az én feladatom lenne, de nem tudom, hogy máshogy tudnám őt megbüntetni. Rád van szükségem. A Te kezedre fogom adni őt, hogy tégy vele belátásod szerint. Esküszöm a Szent Egyházra, hogy amint fény derül a tetteire, és megkapja méltó büntetését, felkeresem a vatikáni püspökséget, hogy beszámoljak nekik minden bűnömről, így én is feloldozásra találhatok végül. A Te kezedben van a sorsunk. Bíznod kell bennem, Uram. El tudom végezni a nehéz feladatot, amit a gondjaimra bíztál, mert tudom, hogy okkal adtad ezt nekem, és én…
Félbeszakította a mondandóját, amikor meghallotta, ahogy becsukódik egy ajtó. Nem sokra rá lebbent a függöny, és Harry lépett a templomtérbe. Arca még álmos volt, de az ajkain már egy huncut mosoly játszott, ahogy összetalálkozott a tekintetük. Nem szólalt meg, elsétált a férfi mellett, és helyet foglalt az első padsor szélén. Louis minden mozdulatát figyelemmel kísérte. Keresztet vetett, majd lehunyta a szemeit, ujjait nyújtva emelte imára, minden gyűrűje csillogott a gyertyák fényében, és az ajkai némán mozogtak. Olyan szép látvány volt. Annyira angyalinak tűnt azokban a pillanatokban. Csak a hófehér szárnyak hiányoztak a hátáról. Louis azt kívánta, bárcsak egy angyal lenne. Őt viszont helyette az ördög küldte. A tiszteletes őszinte volt. Minden szavát komolyan gondolta, amit Isten felé intézett, de azt is tudta, hogy az Úr a kimondatlan félelmeiről is tud. Rettegett azoktól az érzésektől, amik akkor törtek rá, amikor Harry a közelében volt. A szíve szabálytalan dobbanásaitól, amikor meglátta, és a bizsergéstől a hasában. A csillapíthatatlannak tűnő vágytól, ami minden pillanatban uralta a testét a fiú mellett. A vágytól, aminek őszintén nem tudta, hogy ha akarna, tudna-e ellenállni. Huszonhat hosszú évig sikerült. Hinnie kellett abban, hogy most is menne, ha más helyzetben lennének. Ha ez az egész nem csak a tervei része lett volna, hogy minél közelebb férkőzhessen Harry lelkéhez. Már látta a jeleket. Az apró sóhajokat, a pici morzsákat, amik az élete részleteit rejtették. Tudta, hogy jó úton halad. Tudta, hogy ő áll nyerésre, addig pedig nem hagyhatta abba. Készen állt arra is, hogy mindenek végén a Vatikán ki fogja zárni ezért, de ezt nem érezte túl magas árnak annyi ember életéért cserébe, amennyit megmenthet azzal, ha Harryt elítélik.
- Ne bámulj, amikor imádkozom - mondta a fiatalabb komoly hangon, de szája szegletében már ott bujkált a játékosság.
- Csak még ilyenkor is olyan szép vagy - súgta, aztán néhány pislogásnyi idő után folytatta. - Gyakran imádkozol?
- Eléggé - válaszolt, a szemei még mindig lehunyva, majd miután elrebegett egy áment, szétszedte imába simított ujjait, és a most már lépcsőn ülő férfira nézett. - Bocsánatot kértél?
- Igen - hajtotta le a fejét, és a kezeit kezdte nézni.
- Ő tudja, hogy újra meg fogod tenni - mondta ki a kegyetlen szavakat, amik tőrként hasítottak Louis mellkasába. - Tudja, hogy milyen mocskos vagy valójában, és közben eszedben sincs leállni.
- Harry… - nyöszörögte, mert ezek a szavak kínzólag hatottak rá, még ha tudta is, hogy igazak.
- Én csak azt mondom, amit gondolok - rántotta meg a vállát a zöldszemű, és Louis elgyötört alakját nézte. - Cáfold meg, ha nem értesz egyet. Jogodban áll.
- De nem tudom… - ingatta meg a fejét Louis, és a kezeibe temette az arcát. Komolyan rosszul érezte magát, de egy nagy adag színjáték is vegyült a cselekedeteibe.
- Tudom - felelte egy kis idő múlva Harry. Addigra már a pap elé sétált, és letérdelt a lépcsők aljában, ahol a tiszteletes ült. - Itt vagyok veled.
- Miattad van az egész! - köpte felé a meggondolatlan szavakat. Kontroll nélkül csúsztak ki a száján. Nem tervezte, hogy ezt fogja mondani neki.
- Aucs - húzta össze a szemöldökét a fiú, mintha elgondolkodna valamin. - Nem kellett könyörögni neked, ha jól rémlik. Te voltál, aki mindenáron szeretkezni akart velem, mintha többről szólna ez puszta szexnél.
- Neked csak arról szól? - kérdezte gyorsan, és kétségbeesetten vissza akarta fordítani a beszélgetést oda, ahol Harry még nem változott újra a nyers szavú, ellenséges fiúvá.
- Nem vagy több egy alkalmi dugásnál - dörrent rá, aztán felegyenesedett, és a templom kijárata felé indult. - További szép napot, atyám.
A szavai gúnnyal színezve lebegtek Louis feje felett, ahogy egyedül maradt az ódon épületben. Érezte, ahogy a feszültség felkúszik a gerincén, és méregként árad szét a tudatában.
- Fenébe! - ugrott fel, és minden erejét összeszedte, hogy ne törjön össze semmit. Félt attól, hogy egyedül nem fogja tudni végigcsinálni. Meg kellett osztania valakivel, miután elvégezte a legfontosabb teendőit a templom körül.
Már késő délutánba hajlott az idő, amikor beült az autójába, és a húga lakásához hajtott. Harry reggel óta nem jelentkezett, és ez mostanra már komolyan aggasztotta. Már az járt a fejében, hogy talán mindent elrontott.
- Louis! - kiáltott fel mosolyogva Lottie, miután ajtót nyitott a még mindig papi uniformisban megjelenő testvérének. - Borzasztó dögös vagy ebben a cuccban, baszki!
- Lott - mosolyodott el a férfi, ahogy besétált a csöpp lakásba, aztán leült az étkező asztalhoz.
- Épp vacsorázni készültem. Mindjárt kész, velem tartasz? - kérdezte a szőke hajú lány, miközben a tűzhelyhez lépett.
- Persze - felelte egyértelműen, aztán felsóhajtott. - Lottie, beszélnem kell veled.
- Harryről, igaz? - nézett le rá megértő szemekkel, és megterítette az asztalt kettejüknek.
- Róla - bólintott Louis, és vizet töltött a kikészített poharakba.
- Ha komoly, van borom is a hűtőben - mutatott a lány a szóban forgó berendezés felé. Louis azonnal a csapba öntötte a két pohár tartalmát, visszatette őket az asztalra, és borral töltötte újra tele azokat. - Basszus, Louis…
- Fogalmad sincs mennyire - rázta a fejét, és visszarogyott a székre. A lány rakott mindkettejük tányérjára a sült marhából, aztán lapátolt mellé egy kis krumplit és zöldséget is. Miután minden készen állt, leült Louis-val szembe, és várakozva nézett a testvérére. A tiszteletes megfogta a kezét, és elmondott egy imát. Lottie tudta, hogy be kellett volna csuknia a szemét, és a szavakra koncentrálni, de csak mosolyogva figyelte a bátyját. Kimondhatatlanul büszke volt rá mindazért, amit ilyen fiatalon már elért az életben.
Csupán fél órával később, Louis tányérja kiürült, Lottie viszont az első két falat után ledermedt, és csak némán hallgatni volt képes az egész szörnyű históriát, amit a bátyja elé vetített. A férfi még lezárásképp megitta az utolsó korty italát, és erőltetett mosollyal nézett a húgára.
- Na, ha rád ilyen hatással volt a dolog, akkor nem is viselem olyan rosszul, igaz? - próbálta egy viccel feloldani a nyilvánvalóan sokkos állapotban őt bámuló Lottie-t, de a lány csak pislogott, aztán mintha visszaköltözött volna belé a lélek, nyelt egy nagyot, és az eddig mozdulatlanul kezében tartott villát a tányérba ejtette.
- Ezt nem tudom elhinni - suttogta maga elé. - Louis, el kell menned a rendőrségre!
- Nem lehet, Lott - rázta meg a fejét egyértelműen, és az asztalra könyökölt. - Épp ezt magyarázom. Tehetetlenek vagyunk ellene, amíg nem mond valamit a gyóntató fülkén túl is.
- De hát ő egy gyilkos! - kiáltott fel, és megremegett a keze, de még mindig csak Louis-t nézte. - Féltelek.
- Engem nem kell - mosolyodott el, és ez volt az egyetlen olyan dolog, amiben legalább tényleg száz százalékig biztos lehetett. Tudta, hogy Harry őt soha nem fogja bántani. Addig legalábbis nem, amíg valami szörnyű árulást nem követ el, amitől veszélyben érezheti magát. Ekkor pedig eszébe jutott, hogy pont most tette meg. Kiadta a titkait valakinek, akit semmilyen eskü nem kötött. - Persze, ha nem sodorsz nagy bajba, Lottie.
- Én?! - kerekedtek ki a szemei, a hangja pedig egy oktávval magasabban szólt.
- Megszegtem az eskümet most - magyarázta, miközben mélyen a másik kék szempárba mélyedt a tekintete. - Ha bárkinek is továbbadod, nekem végem.
- Soha nem tennék ilyet! - remegett meg a hangja, és felpattant a helyéről. Megkerülve az asztalt, Louis ölébe ült, és szorosan megölelte. A férfi érezte, ahogy a teste rázkódik, és tudta, hogy mindez erőt vett a húgán, és maga alá gyűrte őt. Egyre jobban sírt, és Louis nem tehetett mást, csak a hátát és a haját simogatta, hogy megpróbálja megnyugtatni. - Louis… Megmentettél… Te már akkor is tudtad…
- Tudtam - adott igazat a lánynak. - Ezért aggódtam annyira, hogy újra megkeresett-e, nem féltékenységből.
- Bárcsak féltékeny lettél volna… - szipogta Louis vállára, miközben oda támasztotta a homlokát. - Azt kívánom, inkább bepasiztál volna, mint ezt… Ennél az százszor jobb. Minden nap beszélnünk kell, tudnom kell, hogy jól vagy.
- Persze, fogunk - bólintott Louis, amikor érezte, hogy a lány elhajol tőle. - Muszáj volt elmondanom valakinek.
- Köszönöm, hogy én voltam az - puszilta meg a férfi arcát, aztán lemászva az öléből, visszaült a helyére, és nagyon lassan újra falatozni kezdte a már teljesen kihűlt ételt.
- Ki más lenne? - mosolygott rá kedvesen, a lány pedig csillogó szemekkel viszonozta azt.
- Szóval, a terved, hogy közel kerülsz hozzá, és majd akkor csiripelni fog, nem rossz, de rizikós - kezdte, még mindig gyenge hangon, de már sokkal inkább jelen volt lélekben. Segíteni akart a bátyjának, hogy Harryt minél előbb rács mögé juttassák. - Mi van, ha tegyük fel, beszél neked bármiről is, de te éppen nem vagy elég gyors, hogy felvedd? Vagy nincs rá lehetőséged?
- Nem tudom, Lott - csípte össze az orrnyergét frusztráltan. - Ezért is kell a segítség. Ezt jól kell csinálnom.
- Nagyon jól - helyeselt hevesen, és egyre gyorsabban pusztította a vacsoráját, ahogy az agya is sebesen pörgött. - Komolyabbra kell fordítanod a dolgokat.
- Hogy érted? - rázta meg a fejét, ahogy felnézett a lányra.
- Ez a “gyorsan felveszem a mobilommal” ötlet valami borzalmas - húzta el a száját, és ahogy az utolsó falatot is megette, a kezébe fogta a poharát. - Komolyabb eszközök kellenek. Azt mondtad, leginkább nálad találkoztok?
- Igen - bólintott, és felkelt, hogy kiöblítse a poharát, majd töltsön magának egy kis vizet.
- Nos, akkor a te lakásodat kell bepoloskáznod - vetette fel a tervét, amin Louis hangosan felnevetett. - Most mi van?
- Ja, komolyan beszélsz? - húzta fel a szemöldökét, és igyekezett minden figyelmét a lány mondanivalójának szentelni.
- Úgy minden időben, és feltűnés nélkül tudsz hangfelvételeket gyártani - bólintott a lány, és Louis már kezdte azt érezni, hogy nem is mond hülyeséget.
- Nem is rossz ötlet - motyogta maga elé elgondolkodva. - Annyira átkozottnak érzem magam.
- Louis, nyugodj meg, oké? - lágyított a hangján a lány, és elkezdte összeszedni a kiürült tányérokat és poharakat az asztalról. Louis felkelt, és az apró terasz ajtajához sétált, majd kinyitotta azt, hogy rágyújthasson. - Megcsinálod.
- Hiszel ebben? - fordult be a lakásba, de a kezét, amiben a cigarettát tartotta, a korláton hagyta.
- Benned hiszek - mosolyodott el Lottie, aztán elkezdett mosogatni. Louis-t meg kellett volna, hogy nyugtassák ezek a szavak, de ez nem működött. Ott volt az az apróság… Az a picike érzésfoszlány, amit nem vallott be Lottie-nak. Az pedig a vonzalom volt, amit Harry felé érzett. Amit úgy érzett, percről percre erősödött, még ha minden erejével küzdött is ellene. A papok is emberek. Vonzalmat érezniük egy szép test, vagy ragyogó arc iránt, nem bűn. Még az sem lenne bűn, ha szerelembe esnének, amíg az csak plátói marad. Louis vonzalma már rég nem volt az. Engedett neki, még ha nagy célok vezérelték is, és a lelkiismerete egyetlen röpke pillanatra sem hagyott neki nyugalmat. Csakis akkor tudta elfeledni, amikor Harry a közelében volt.
- Amilyen gyorsan csak tudom, felszereltetem ezeket a valamiket - sóhajtott fel Louis, és az utolsó slukkot is elszívta, majd a csikket egyszerűen kihajította az ablakon. - A fenébe!
- Semmi baj, más is ezt teszi - rántott vállat Lottie, de a férfit ettől még bőszítette a dolog. Lehet, hogy más is ezt teszi, lehet, hogy mindenki szemetel és gondatlan a városban, de nem a pap. Ő nem tehette meg. Nem szabadott volna megtennie. - Van egy ismerősöm, aki azt hiszem tud neked segíteni. Holnap meló után beszélek vele.
- Köszönöm - adott egy leheletfinom puszit a lány arcára, aztán a kijárat felé indult. - És a vacsit is. Mennyei volt.
- Örülök - mosolygott Lottie, és még tétován intett egyet a bátyjának, amikor az kinyitotta a bejárati ajtót.
- Holnap hívj - intett vissza a férfi is, aztán haza indult. Abban bízott, hogy Harry már a templomnál lesz. Ilyenkorra már együtt szoktak lenni. Akkor megpróbálhatja jóvátenni valahogy a reggeli vitájukat. Vissza kellett szereznie azt, amit eddig felépített. Ám amikor hazaért, a fiú autója nem állt a kavicsos udvaron. Ennek ellenére sem adta fel. Úgy kutatta át a lakását, mintha bárhol bújkálhatna, akárhol meglelhetné, de amikor ez nem történt meg, rá kellett jönnie, hogy nem csak egyetlen lépést tettek meg hátrafelé. A fiú nem jött el aznap este. Késő éjszaka volt, amikor Louis még mindig álmatlanul feküdt az ágyában. Addigra teljes kétségbeesés lett úrrá rajta. Szinte reszketve kellett visszatartania magát, hogy ne hívja fel, vagy üljön be egyszerűen az autójába, és hajtson a házához. Végül vett néhány nagyon mély lélegzetet, oldalra nyúlt egy szál cigarettáért, és miután elszívta, lassan elnyomta az álom.
***
Szerdán reggel látta utoljára Harryt. Robot módjára vette magára a papi ruháját, miközben a gondolatai még mindig szüntelenül a fiú képével kínozták. Mostanra bevallhatta, hiányzott neki Harry. Dühében már azon morfondírozott, hogy minden elrejtett apró mikrofont előszed, és kidob a szemétbe. Elrontott mindent egyetlen rossz mondattal, amit már nem tud visszaszívni. Napok óta tartotta magát, és nem kereste a fiút, de az ereje egyre fogyott. Tudta, hogy végül el fog jönni a pillanat, amikor könyörögnie kell. El kellett érnie, hogy Harry ugyanolyan közel legyen hozzá, mint ezelőtt, mert az érzés, hogy az áldozata teljes mértékben hiábavaló, elviselhetetlen volt a számára.
A nyakába tűzte a fehér gallért, és elindult a templomba nyíló ajtón át. Minden nappal egyre monotonabb módon végezte a munkáját. Néhány apáca megkérdezte tőle, hogy mi baja, de csak rájuk mosolygott, és megnyugtatta őket, hogy felesleges aggódniuk, talán csak egy kis influenza kerülgeti. Végére ért a megszokott reggeli imájának, majd a gyóntató fülke felé indult. Már több ember is várt rá ott, akik mind arra vágytak, hogy megszabadítsa őket a vállukra nehezedő bűneik súlyától.
Louis órákon át hallgatta a különféle vallomásokat, egy pillanatra közben talán még Harryt is sikerült kivernie a fejéből. Arra gondolt, hogy elmegy a helyi étterembe vacsorázni, aztán meglehet, hogy elhívja Lottie-t, hogy igyanak meg valamit. Elvégre szombat este miért ne érezhetnék jól magukat egy kicsit?
- Dicsértessék a Jézus Krisztus! - kúszott a gondolataiba egy mély férfi hang, amire azonnal felkapta a fejét. A szíve hevesen kezdett verni, és oldalra kapta a fejét, hogy az apró díszes lyukacsokon át bizonyosodhasson meg róla, hogy nem csak a képzelete űzött csúfos gúnyt a szenvedéséből.
- Mindörökké Ámen - felelte, de a hangja inkább csak egy sóhajra emlékeztette volna az embereket, mint egy életerős férfi hangra. Éppen szólni akart, amikor a fiú is beszélni kezdett.
- Legutóbbi gyónásom óta vétkeztem, atyám. Engedd meg, hogy meggyónjam bűneim.
Louis szorosan lehunyta a szemeit. Pontosan tudta, hogy mit fog hallani, és ettől újra kavarogni kezdett a gyomra. Éppen úgy, mint egy héttel ezelőtt. Ahogy belegondolt, mi minden történt abban az egy hétben, érezte, ahogy megszédül a széken, és az oldalfalakba kellett kapaszkodnia, nehogy a földre essen.
- Sorold fel a vétkeidet - kérte halkan. Harry pedig vett egy nagy levegőt, és olyan színtelen hangon mondta ki, mintha azt mondaná, leszakított egy virágot a rétről, ami még ki sem nyílt egészen.
- Gyilkoltam.
Érezte, ahogy minden porcikája megremeg, mintha dermesztő hidegben ülnének, miközben leizzadt egy pillanat alatt.
- Ki volt az? - tette fel a kérdést, mert úgy érezte, tudnia kell. Már nem volt annyira sokkos állapotban, mint a legelső ilyen alkalmukkor, de ettől még borzasztóan lesújtotta a dolog.
- Jessica Carpenter, a sheriff lánya - felelte egyszerűen. Louis meg tudta volna őt ütni. Egy pillanat alatt szorultak ökölbe a kezei attól, amilyen lazán beszélt minderről. Mintha tényleg egy fikarcnyit sem számítana. Felfogni sem tudta, hogy lehet valaki ennyire hidegvérű.
- De hisz’, ő a barátod szerelme volt - lehelte maga elé élettelenül, de a hangja megremegett egy ponton. - A sheriff…
- Tudom - válaszolt, és rögtön utána folytatta. - Hogy nyerhetek feloldozást, atyám?
- Megérdemelnéd, hogy azt mondjam, sehogy! - felelte dühösen, és a bársonnyal borított párnába ütött maga mellett.
- De ezt nem teheted meg, ugyebár - vágta rá gúnyosan, és a hangján Louis tisztán hallotta, hogy mosolygott. - Szóval?
- Jelentkezned kell a sheriff irodában önkéntesnek a nyomozásban - szűrte a szavakat a fogai közt. Tudta, hogy Harry jóban van a sheriffel, egyik beszélgetésük alatt már elmondta neki, így abban is biztos volt, hogy a férfi tárt karokkal fogadja majd maguk mellé. A lelke egy kicsit megnyugodott, ahogy kimondta ezeket a szavakat, és elképzelte, hogy milyen hatással lesznek Harryre.
- Tessék?! - dörrent fel a fiú a másik oldalon, és az apró réseken át látta, hogy felé fordult.
- Hallottad, Harry - felelte keményen, és hangja ezúttal magabiztos volt. Majdnem teljesen megnyugtatta a tény, hogy mit okozott akkor Harrynek.
- Ezt… Nem teheted… Lou - lágyult el a fiatal fiú, de Louis nem szándékozott megváltoztatni a döntését. - Erre képtelen vagyok…
- Így döntöttem - válaszolta, és az ő hangja is egy fokozattal gyengébb lett a becenév hallatán. A gyomra bukfencet hányt, és érezte feléledni benne a pillangókat, amik a kijutásért verdestek.
- A pokolba is… - morogta az orra alatt Harry, de aztán elnémult. Nem ellenkezett tovább, és ennek Louis nagyon örült. Félt, hogy ha sokáig könyörögne neki olyan kedves hangon, ahogy azt mondta ki, hogy “Lou”, akkor hamar megesne rajta a szíve. Megesne… Egy gyilkoson… Képtelen volt felfogni, hogy mi történik a lelkében. - Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jóistent megbántottam.
- Az Úr nevében, feloldozlak a bűnöd alól - vetett keresztet maga elé Louis, aztán Harryre sandított, aki közben ugyanezt tette a túloldalon.
- Mindörökké szeret minket.
- Mindörökké, Ámen - zárta le a gyónást Louis, és Harry már készült volna felkelni, amikor újra megszólalt. - Most engedd meg, hogy én is meggyónjam neked a sajátom.
- Hogy mondod? - hitetlenkedett a fiú, és végül nem mozdult a helyéről. - Én nem vagyok pap.
- Az nem számít - felelte Louis, miközben kétségbeesetten pörgött az agya, hogy mindenképpen a jó szavakat mondja. Vissza kellett szereznie Harryt. - Egy hete… Belépett ide egy fiú, és felforgatta az egész világomat. Az egész eddigi életemet abban a tudatban éltem le, hogy a jóhoz és a rosszhoz csak egyetlen definíciót ismerhetünk. De miután ez a fiú hagyta nekem, ha csak egy kicsit is, hogy a lelkébe lássak, rájöttem, hogy hibáztam. Elhittem, hogy a dolgok csak egyféleképpen működhetnek. Hogy a világ vagy fekete, vagy fehér. Ez a fiú viszont színeket hozott az életembe. Rengeteg színt, amivel megmutatta, hogy a rossz olykor lehet nagyon jó, és a jó néha a legmélységesebb bűn. Mégis, amikor mellettem van, megszűnik a külvilág. Nem látom Istent, és ez a legnagyobb bűnöm. Olyankor csak egy elveszett srác vagyok, aki keresi az útját, és úgy érzi talált valakit, aki megmutathatja neki az élet izgalmas oldalát is. Aki máris megmutatta, hogy mennyi olyan dologból maradt ki, amiről azt gondolta, hogy vétkes, bűnös, ördögtől való dolgok, ennek ellenére a legnagyobb felszabadulást jelentették a lelkének azokban a pillanatokban. Nagyanyám gyerekkorom óta azt sulykolta belém, hogy az egyház az otthonom, és Isten az egyetlen szerelmem. A Szemináriumban a püspökök azt tanították, hogy nekem csakis ezek a dolgok okozhatnak boldogságot. De most… Meg kell kérdeznem. Ki az, aki azt mondta, hogy egy ember, nem szeretheti elkötelezetten egyszerre Istent, és egy másik férfit vagy nőt egyaránt? Ki meri azt mondani, hogy hazudok, amikor azt mondom, én igenis képes vagyok erre? Senki ítéletét nem fogadom el, csakis Istenét.
- Beleszerettél? - szakította félbe Harry, a hangja a lehető legmélyebben szólt, és Louis látta, hogy lehajtott fejjel ül. Könyökeit a térdére támasztva, összefont ujjait nézte.
- Elindultam azon a lejtőn, és nem találok kapaszkodót - felelte rekedten, aztán megköszörülte a torkát, hogy folytathassa. - Nyújtottam a kezem Istennek, de nem találom Őt. Nem érem el.
- Hiszel benne? - kérdezte Harry. A hangjában nem volt megvetés, sem számonkérésre utaló hangnem. Csupán kíváncsiság. Várakozás egy feltett kérdés válaszára. - Istenben.
- Természetesen - bólintott Louis. - Annyi mindenben elvesztettem a hitem magam körül… Nem. Mindenben elvesztettem a hitem. Egyedül Isten maradt meg számomra. Minden nap kérem, hogy mutasson utat, de nem látom tisztán a számomra kijelölt ösvényt. Nem kapok választ arra, hogy mik a tervei velem.
- Talán ez maga az ösvény - dörmögte Harry, és hátra simította a haját. Éppen olyan mozdulattal tette, amit Louis annyira szeretett nézni. - Talán én vagyok a te utad. Mi van akkor, ha te vagy az én megváltásom, és én vagyok a te kereszted?
Louis szíve megtelt melegséggel, amikor Harry kimondta ezeket a szavakat. Gyönyörűnek gondolta őket. Annyira tisztának. Érezte rajtuk a reményt. A reményt arra, hogy Harry hisz. Hitt a fényben, ami megtisztíthatja, és hitt abban is, hogy Louis ennek a fénynek a hordozója.
- Örömmel lennék az áldozat a kereszten, ha azzal te megtisztulhatnál - válaszolta a fülke csendjébe súgva a szavakat. - Ha az Úr az új megváltó szerepét rendelte el nekem, akkor boldogan fogadom el a sorsom.
- Néha hiszek abban, hogy ez így van - dörmögte a fiatalabb, és fészkelődött egy kicsit a helyén, majd a haja ismét az arcába omlott, ahogy előrehajolt.
- Hajlandó vagy megbocsátani nekem, hogy néha elvesztem a kontrollt? - kérdezte Louis, és a kezét a gyóntató fal luggalt elválasztójára tette. Harry felnézett rá, majd tekintetét a férfi tenyerére emelte. - Meg kell értened, hogy a belső háborúm épp olyan erős, mint az érzéseim az irányodba.
- Lou… - motyogta maga elé, mély hangja minden alkalommal megremegtette Louis-t, de amikor a becenevét hallotta meg így, attól a lehető legerősebb borzongás futott végig a testén. Harry a férfi tenyeréhez érintette a sajátját, és megkereste a kéken csillogó szempárt a másik oldalon. - Csak ha te is nekem. Aznap szándékosan bántottalak. Sértett, hogy az Úr bocsánatáért esedeztél az éjszakánk után. Ezért direkt kerestem a legbántóbb szavakat a számodra.
- Felejtsük el, Harry, rendben?
- Mindörökké, Ámen.
- Ámen - bólintott Louis is, és elvették a kezüket. - Köszönöm, hogy meghallgattál.
- Életem eddigi legszebb vallomását hallhattam, függetlenül attól, hogy miről szólt - vallotta be a fiatalabb, a tiszteletes pedig elmosolyodott ezen. Belül azért imádkozott, hogy bárcsak hazudott volna. Bárcsak a gyónásának minden szava hazugság lett volna.
- Látlak este? - suttogta, hogy még véletlenül se hallhassa meg senki, bár a fülke szinte minden hangot tökéletesen kizárt.
- Nem megyek innen ma már sehová - vigyorodott el a fiú, és kilépett a fülkéből. Louis elengedett egy borzasztóan frusztrált sóhajt, és érezte, ahogy megnyugszanak az idegei, még ha nem is lenne szabad ennek megtörténnie. Megcsinálta. Sok lépcsőfokot tett meg egyszerre, de megcsinálta. Visszaszerezte.
8 Comments
Ez a történet napról napra egyre jobban izgatottá tesz. Egyszerűen imádom olvasni a sorokat, amik sok izgalmat, őszinteséget, újabb kérdések hadát vagy az előző kérdésekre adja meg a választ. 😍❤️
VálaszTörlésHihetetlenül csodálatos! És az, hogy Louis is gyont, lehengerlő volt olvasni, imádtam és újra szerelmes lettem. 😍😁
Louis teljesen beleesett Hazz a, de ez fordítva is igaz. Gyönyörűen bontakozik ki a vonzalmuk. 😍
Valamint örülök, hogy Lou elmondta Lottinak a dolgot, mert így tisztábban lát. Aww, IMÁDOM😍😍😍
Nagyon szépen köszönöm minden kedves szavad! Ez az, ami előre visz, és úgy érzem meg akarok mutatni még sokmindent ami a fejemben van, vagy már papírlapra vetve.
TörlésLottie majd persze megpróbál segíteni neki, hogy mennyire lesz valójában a segítségére, az majd kiderül, de mindenesetre mellette van, ez fontos nem? A szerelmük meg... Sose vallanák be maguknak itt még, de már ott van... :)
Imádlak!
Pusziik!
😍😍
VálaszTörlésBorzongva vártam ezt a részt.
VálaszTörlésReménykedtem benne, hogy Harry lesz annyira szerelmes, hogy nem öl meg senkit.
Lehet a szerelem megvan, ha be nem is vallja. De a vágy az ölésre sokkal nagyobb, sürgetőbb.
Lou olyan édes. Ezzel a gyonással akar megbocsátás kérni? Ebből már nincs kiút! Beleesett Harrybe mint vak ló a gödörbe. Bármennyit imádkozhat.
Az,amikor nem takarta be az alvó fiút,megmosolyogtatott. Nem leszek gyengéd, gondoskodó. Fagyjon meg inkább. Elképzeltem Lou arcát míg ez lejátszódott a fejében. Vicces.
Nade pont a serif lányát kellett?
Kíváncsi vagyok mi lesz ezután. 💖 Pussz 😘 😘 😘
Harry ha szerelmes is, még nem vallaná be egyelőre magának sem, így persze a gyilkosságoktól sem tarthatja vissza, de megértem hogy ezt szeretnéd. Louis a fél karját is adná ezért.
TörlésAwww igen, az volt a kis bosszú, hogy hagytak fázni. :))
Köszönöm, hogy itt vagy mindig és megosztod velem a gondolataid, imádom olvasni őket!
Millió puszi!
Még mindig nagyon jó a témája ennek a storynak es nagyon izgulok mikor történik meg a nagy beismeres, hogy valojaban mindketten oda vannak egymasert, de igy tenyleg igazabol. Es amit probalnak bemeselni maguknak az csak egy alca ami mögé igyekeznek elbujni egyelore. Szerintem nem fog sokáig menni de ismerven az eddigi reszeket barmi tortenhet!😁 Nagyon varom a kovit! 😘
VálaszTörlésNem igazán akarok spoilerezni :DD Szóval nem igazán mondok olyat, amivel beavathatlak nagy titkokat. :D Deeee ígérem hamarosan igazán durván beindulnak a történések, és nem tudom ez jó lesz-e nektek vagy rossz, deeee egyelőre szerettek, és ennek örülök. Aztán meglátjuk mit szóltok hozzám utána. :))) Azt nem ígérem, hogy holnap, mert még javítás alatt van, deee a héten jönni fog új rész, ebben biztos vagyok. :)
TörlésSzia!!
VálaszTörlésNagyon orulok neki, hogy ennyire tetszik, es ennyit kattogsz a reszeken. Ez a legszebb bok, mert velem ez csak akkor tortenik meg, ha tenyleg nagyon jo tortenetet olvasok. :))
Igen, nem volt a leghelyesebb, hogy barkit is bevont a titokba, de nem birta mar egyedul. Muszaj volt beszelnie rola, es Lottie az egyeduli ember a vilagon, akiben ennyire megbizik.
Nagyon orulok, hogy sikerul benned is ereztetnem ezt a kettosseget, amit Lou is erez. Gyilkos, gyulolni akarja, de sajnalja es szereti is szepen lassan talan.. ez nagyon nehez.
Koszonom szepen, hogy itt vagy es mindig irsz. :)) Remelem a kesobbiek is tetszeni fognak! ❤️
Pusziii