Gyilkos Hit - 12.
Sziasztok!
Bizony gyilkos hét van, és ígértem nektek ebből is egy részt. Nekem egy nagyon nagy darabot foglal el a szívemben ez a történet, és remélem, hogy ti is szeretni fogjátok.
Jó olvasást hozzá!
Puszi&Pacsi
- 12 -
Louis szavai hosszú napokig visszhangzottak Harry fülében. A férfi persze tapasztalatlan volt még bármilyen kapcsolatban, vagy kötődésben egy másik férfi iránt, de akkor sem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt fogja meglehetősen durván a tiszteletesbe mélyeszteni a karmait. Persze ez feldobta, de valahol mélyen elkezdte felütni a fejét egy különös rossz érzés. Vajon meddig bánthatja őt úgy, hogy annak nem lesznek végzetes következményei a saját lelkére nézve is? Mert Harrynek volt lelke. Hitt benne, hogy van. Nem volt makulátlan, de mindent okkal csinált, ő ezt elhitte magának.
Aznap már szerda volt, Harry kiválasztotta a következő áldozatát is, de rosszul érezte magát. Nem azért mert megint gyilkolni készült, ez egy cseppet sem hatotta meg. Az már annál inkább, hogy eddig egyszer sem ment be az őrsre, így pedig az előző bűnének a terhe még mindig nyomta a vállát. Semmit sem tett meg eddig a feloldozásért. Az előző éjszaka csak feküdt Louis karjaiban, de egy pillanatra sem sikerült álomba merülnie. Estére kezdett teljesen kimerülni, és koncentrálni is képtelen volt a pénteki terveire. Most pedig igazán nem hibázhatott. Végzett a sheriff lányával és pontosan tudta, hogy egészen addig, amíg el nem hagyja a várost, óriási veszélyben lesz.
A gondolatait egy apró hangfoszlány szakította félbe, ahogy Louis megfordult mellette az ágyban, és nyöszörögve karolta át a hasát. Nem beszélt álmában, de tudta, hogy mit láthat. Louis volt a megtestesült béke. A világon egyetlen olyan dolog volt, ami kétségbeejtette és gyötörte őt, az pedig Harry. Ez már túl sok volt a fiúnak. Louis szenvedése, miközben mégis leküzdötte magát, mert vele akart lenni, a vétkes fiúval, Jessica ezidáig feloldozatlan halála, a feladat, ami előtte állt érte, és az új gyilkosság hibátlan kivitelezése. Túl sok… Bár egy eléggé hihető alibit gyártott magának Jessica halála előtt, azt azért tudta, hogy a sheriff nem fog teljesen beletörődni a lánya eltűnésébe. Harry iratott Jessicával egy levelet, miközben kést tartott a torkához. Ő maga diktálta le azt, mintegy búcsú levélként, amiben közli, hogy elege van a kisvárosi nyomorúságos életből, és talált egy fiút, aki azt ígérte neki, hogy elviszi őt az ország másik végébe, hogy nagyvilági életet élhessenek. Minden értékét a levél mellett hagyta, és mindenkitől elköszönt benne. Harry még arra is figyelt, hogy magukkal vigyen a lány lakásából egy táskát, tele ruhákkal, miközben néhányat vállfástul az ágyra hajítva hagyott, ezzel keltve a csomagolás látszatát. Remélte, hogy a családja idővel majd beletörődik ebbe, és senkinek nem fog eszébe jutni, hogy esetleg valaki erőszakkal vitte magával. Az új nő egyszerűbb lesz, nem idevalósi, és csak a nagymamája és a néhány éves kisfia él a városban. Nem lesz nagy felhajtás az eltűnéséből. A gyereket majd nyilvánvalóan az apjához viszik.
Louis újra nyöszörögni kezdett, mire Harry átkarolta őt, és a mellkasára húzta. Nem tudta, mi mást csinálhatna, hogy megnyugtassa, azon túl, hogy felébreszti. Végül úgy tűnt, hogy a közelségétől teljesen ellazult és megnyugodott, amitől Harry is egy furcsa, félig álom, félig ébrenléti állapotba keveredett. Ettől kipihentebb nem lett reggelre, de legalább hamarabb eltelt az éjszaka.
Hajnalban még azt sem várta meg, hogy megszólaljon Louis ébresztője, elkezdett kikászálódni mellőle, hogy felkeljen. Bizonyára hangosabb zajt csaphatott a ruháival, mert a pap megmozdult az ágyon, és őt nézte, résnyire nyitott égszínkék szemeivel.
- Miért keltél fel ilyen korán? - kérdezte rekedt hangon, mire Harry csak elmosolyodott. Vonzó volt a férfi kora reggel is. Túlságosan is hívogatóan vonzó. - Gyere, mássz vissza, még van időnk.
- Mennem kell - suttogta Harry, bár az idősebb nagyon csábító ajánlatot tett neki. Nehéz volt ellenállnia. - Később találkozunk.
- Ilyen korán? - tolta fel magát egy kicsit az ágyban, mire Harry mellé lépett, és hátrasimítva a tiszteletes teljesen összekócolódott haját közelebb húzta, hogy adjon egy puszit a homlokára. Így indult el az ajtó elé.
- A sheriff iroda sosincs zárva… - motyogta, már a kilinccsel a kezében. - Segítség meg mindig kell, nem igaz?
Nem nézett hátra, hogy megtudja a másik férfi reakcióját arra, hogy éppen önkénteskedni megy, de sejtette, hogy egy vigyor volt az arcán. Nem hozta fel neki egyszer sem a dolgot, de még mindig alig hitte el, hogy Louis erre kérte őt. Dühös volt rá emiatt, és hangosan vágta be az autó ajtaját, majd olyan sebességgel hajtott ki a templom parkolójából, hogy az apró kavicsok látszólag megállíthatatlanul repültek minden irányba.
Még ült néhány percig a kocsiban, a száját csipkedte a körmeivel frusztrációjában, és az ajtót nézte, mintha várna valakit. A bátorságát várta. Hiába volt minden péntek este olyan kegyetlen és hidegvérű. A magányosan töltött pillanatokban nem hazudhatott saját magának. Végül kezébe vette a közeli pékségben vett fánkokat rejtő dobozt, és egy nagy sóhaj kíséretében elindult. Abban a pillanatban színészkedni kezdett, ahogy kinyitotta az őrs ajtaját. Egy keserű mosoly volt az álarca, és mindenki felé pillantott, amikor köszönt.
- Jó reggelt! - ezzel egyidőben körbe vitte a dobozt, és mindenkit megkínált a friss reggelivel. - A sheriff itt van már?
- Igen - felelte a titkárnője, és a mögötte lévő szobára mutatott. - Az irodájában van.
- Bemehetek? Ráér most? - kérdezte szomorkás hangon. A nő kedvesen mosolygott rá, és egy bólintás után visszatemette magát a papírmunkába. Harry kopogtatott, és miután a férfi kiszólt neki, belépett hozzá. A sheriff nem nézett ki jól. Nagyon nem. Kialvatlannak tűnt, és borzasztóan gondterheltnek.
- Harry, fiam - üdvözölte egy biccentéssel, és az asztala előtti székre mutatott. - Miben segíthetek? Történt valami?
- Beszélgettem Jeremyvel - kezdte, mert nem ártott, ha egyből leszögezi, honnan tud a dologról. - Hallottam tőle Jessicáról.
- Igen - ingatta meg azonnal a fejét a férfi, és elvett egy fánkot a dobozból, amit Harry az asztalára tett. - Nem fér a fejembe. Persze Jess sose volt az a típus, aki hallgat az apjára… Vagy bárkire… De ezt akkor sem vártuk. Nem értem, mi történt vele.
- Furcsa - ingatta a fejét Harry, mintha nem értené Jessica döntését. - Semmilyen elérhetőséget nem hagyott hátra?
- Semmit - sóhajtott fel a férfi, és hátradőlt a székében. - De ráállítottam mindenkit, akit a környező városokban ismerek. Remélem valaki látja. Csak hogy tudjam, hogy jól van.
- Ezért jöttem - szólalt meg Harry bizonytalanul. Ezt legalább nem kellett megjátszania. Tényleg fogalma sem volt róla, hogy mit művel. - Tudok valahogy segíteni?
- Kedves tőled, fiam - kelt fel a székéből, és miután megpaskolta a fiú hátát, a kávégéphez ment, hogy újratöltse a bögréjét. - Téged a Jóisten küldött ide. Egy valamit tehetsz.
- Mi lenne az? - kérdezte félénken.
- Tanulj tovább, és dolgozz nekem - felelte egy apró mosollyal, aztán újra a fejére tolta az előbb levett szemüvegét, és a papírjai fölé görnyedt, ezzel jelezve, hogy bár kedveli a fiút, nem igazán ér rá vele beszélgetni. - Sokszor viccelődöm ezzel, de valójában félig komolyan gondolom a dolgot. Tanulj tovább.
- Az én eszemmel az FBI sem lenne elég - próbálta elütni a dolgok élét egy kis viccel, és fellélegzett, amikor a sheriff kuncogott ezen.
- Már érted, miért örülnék neked - nevetgélt, de Harry látta rajta, hogy nem őszinte. Ettől eltekintve viszont egy pozitív látogatásnak tudta be a mait, és már nem is haragudott annyira Louis-ra. Végülis csak nyert azzal, hogy idejött. Megtudta, hogy minden rendben. A sheriff közel sem sejt semmit, mert ő viszont nem volt eléggé okos ehhez a poszthoz. Kifelé menet megállt egy nagy tábla mellett. Sejtette, hogy látni fog valami ilyesmit, de gyilkosságról szó sem volt. Az eltűntek táblájára kerültek fel a lányok, és még a sorminta is megtört, ugyanis közéjük férkőztek olyanok is, akikhez Harrynek semmi köze nem volt. Gyerekek, vagy épp férfiak. Nem volt feltűnő a sok szőke nő. Egy önelégült mosollyal ült be az autójába, és hajtott haza, hogy végre belevethesse magát a holnapi tervei tökéletesítésébe.
Mire már vibrált a szeme a számítógép monitorjától, lecsukta azt, és visszament a templomba. Louis a lakásában volt, és egy csésze teával sétálgatott, látszólag idegesen, amikor Harry mostanra már minden kopogás nélkül lépett be, mintha haza menne.
- Minden rendben? - sandított a férfira, ahogy a csizmáit rúgta le. Louis az asztalra tette a teáját, és felé sétált, aztán megölelte. Harry nem értette, mi üthetett a másikba, de úgy döntött, most nem is akarja firtatni. Csak ölelte őt, és a hátát simogatta, hogy megnyugtassa. Ösztönös reakció volt, és valójában észre sem vette, hogy mit csinált. - Oké, bébi.
- Aggódtam - nyöszörögte, ahogy addigra már Harry is szorosan ölelte őt.
- Értem? - A hangjában szinte csillogott a meglepettség, mire Louis kivált az ölelésből.
- Itt járt délután a sheriff - kezdte el mesélni az idősebb, és merő természetességgel töltött egy csésze teát Harrynek is. Cukor és tej nélkül, megjegyezte azonnal. A fiú mosolyogva elfogadta, de aztán Louis-t nézve leült a kanapéra.
- Mit akart? Miről beszéltél vele? - kérdezte, mire Louis bizonytalanul, de egy nagy levegő után elkezdte.
- Rólad.
- Miről beszéltél vele, Louis? - szűrte a fogai közt, és a csészét az asztalra tette. - Mondd már!
- A lánya miatt jött - darálta azonnal a pap, miután összerezzent Harry dühösen elmélyülő hangjától. - Hogy nem hallottam-e tőle valamit mielőtt elszökött a városból. Aztán szóba jöttél, mert mondta, hogy sokat látnak minket együtt. Gondolta, jóban vagyunk. Mesélte, hogy bent jártál. Igazából csak dicsért téged, de azt is elmondta, hogy van akinek szemet szúrt, hogy mennyit vagy itt. Feltűnt az embereknek az autód a templomkertben éjszakánként is. Erről is kérdezett. Annyira kétségbe estem…
- Mit feleltél? - kérdezte Harry, de egy fokkal már nyugodtabb volt.
- Csak hogy igazi hívő vagy, és…
- Beszélj már, Louis, az istenért! - kiáltott fel Harry, de ez láthatóan a férfit is kihozta a sodrából.
- Hazudtam neki, Harry! - kiabált vissza ő is, és dühtől tajtékozva ragadta meg a fiú pólóját, hogy a falnak szorítsa. - Miattad!
- Ez nem csak rólam szól - halkult el Harry, de olyan mosolyt öltött, ami az előbbinél is jobban idegesítette Louis-t. - Nem lennék itt, ha te sem. Ez kettőnkről szól.
- A fenébe is! - engedte ki a fiú pólóját az ujjai közül, és a vállgödrébe támasztotta a homlokát. - Tudom…
- Mivel ráztad le?
- Azt mondtam neki, hogy minden nap imádkozol - mesélte, és Harry érezte, ahogy az idősebb lehiggad a karjai közt. Louis hátát simogatta, és hagyta neki, hogy a falnak szorítsa őt, levezetve rajta a dühét. - Egy átkozott mesét találtam ki az elveszett családodról, akikért minden este eljössz imádkozni, meg arról, hogy utána mindig beszélgetünk, de ez úgy kiborít, hogy én szoktalak hazavinni.
- Ennél már nem is lehetnél mocskosabb - mosolygott le rá, amivel újraszította Louis dühét, ezúttal szándékosan. A nyakába hajolt, aztán a fülébe nyalt. - Dugj meg! Dühből. Vezesd le azon, aki miatt hazudnod kellett!
Louis csak felnyögött, és a fal felé fordította a fiút. A hátára tenyerelve a vakolatnak nyomta a mellkasát, míg letolta a saját nadrágját, és végighúzta párszor a kezét a feléledő erekcióján. Harry próbálta látni a szeme sarkából, hogy mit művel a férfi, csak következtetni tudott elkapott félmozdulatokból. Louis széthúzta a fenekét, mire a fiú készséggel kínálta fel magát. Ő is egészen lázba jött, ahogy megérezte a másik merev szerszámát a vágatába simulni néhányszor, mire Louis elengedte őt, és a hangokból ítélve csak a nyálát használva dolgozott megint saját magán, aztán Harryt is megnedvesítette egy kicsit.
- Lou, ez… Bassza meg! - kiáltott fel, miután ellenkezni akart, hogy bár a héten minden nap csináltak valamit, ezt mégis kevésnek ítélte meg. Louis viszont tövig merült benne, és úgy dolgozta meg őt a háta mögül, hogy a csuklóit falhoz szorította. Harry kezdte elveszíteni magát, amikor úgy húsz perc elteltével Louis már az élvezet határán egyensúlyozott, mint egy ügyes kötéltáncos, de ő még mindig nem érhetett magához. A férfi mintha a gondolataiba látna, elengedte az egyik kezét, és rámarkolt Harryre is. Innen már csak percek kellettek mindkettejüknek.
- Miért vagyok képtelen csak egyetlen napig ellenállni neked? - lihegte a fülébe Louis, amikor már kezdett újra önmaga lenni. Még mindig teljes súlyával Harrynek dőlt, és csak lassan húzódott el.
- Belém estél - jelenti ki a fiú magabiztosan, és egy játékos mosolyra húzza az ajkait. - Összekentem a falat…
- Jézusom - nevetett fel Louis kínosan, és Harry hirtelen nem is tudta, hogy melyik mondata hozta ki belőle ezt a reakciót, de úgy gondolta a kettő egyszerre.
- Ne aggódj, nem bánom, ha imádsz - vigyorgott tovább büszkén, és látszólag teljesen zavarba hozva a férfit.
- Hagyd abba, Harry - ingatta a fejét. Visszaöltözött, a fiatalabb viszont a fürdő irányába indult. Úgy érezte nem árt lezuhanyoznia, és a pap már túl volt rajta. Érezte a tusfürdője illatát, ahogy a nyakába hajolt egy csókért mielőtt magára csukta a mosdó ajtót. A csobogó víz alatt a saját mondatai jártak a fejében. Valójában nem hitte, hogy Louis érezne iránta bármi komolyat is, még csak két hete ismerik egymást. Inkább az rémítette meg, hogy saját magában viszont érezte a változást. Napról napra vált egyre természetesebbé, hogy ide jön éjszakára. Valamilyen formában, de lefekszenek egymással, és végül az ölelésében alszik el. Minden áldott nap… Ahogy aznap este is történt. Kilépve a fürdőből csak úgy, ahogy volt, anyaszült meztelenül, bemászott Louis mellé az ágyba. A férfi könyvjelzőt rakott a kezében pihenő Bibliába, és a fiókba téve azt, lekapcsolta a villanyt, hogy a szokásos módon húzza Harryt a mellkasára.
- Nem tudod még fejből? - célozgatott Harry a Bibliára, amit a pap az imént még a kezeiben tartott, de Louis csak felhorkant erre.
- Csend, és aludj - puszilta meg a homlokát. A fiú korábban nem tudta ezt elképzelni senkivel. Vajon Louis miben volt más, mint az eddigi alkalmi partnerei? Szerette volna kideríteni ezt, de az álom hamarabb nyomta el, minthogy rájöhetett volna a férfi titkára.
Reggel mindketten a tiszteletes ébresztőjére keltek, és Harryt kilelte a hideg, amikor Louis leheletfinoman csókolt a nyakába, mielőtt kiszállt az ágyból.
- Maradj csak, átmegyek a templomba - suttogta a csendbe, de Harry csak megrázta a fejét, és egy hatalmas ásítás után ő is felkelt.
- Mennem kell nekem is - dörmögte mély hangon, és már kezdte is magára venni az előző napi ruháit.
- Mikor látlak? - lépett közelebb hozzá, és a fiatalabb egy mosollyal elkezdte rendbe tenni az alacsony férfi kócos haját.
- Ma később jövök csak, Kicsi - mondta lassan, és sejtette, hogy Louis ebből tudni fogja, hogy miért. - Ne várj meg.
- Harry…
- Shh - fojtotta belé a szót, ahogy közel hajolt az arcához, és úgy nézett a pap, most zaklatottan vizslató szemeibe. - Aludj, és ne maradj fent, Kicsi.
Louis kétségbeesve bámult rá, de Harry csak egy mosollyal hagyta őt magára a lakásában, hogy hazamenjen. Ideje volt elkezdeni a hét legszebb napját a számára. Ahogy hazahajtott, és bepakolta a csomagtartójába a rengeteg fóliát, aztán egy kis fekete tasakban az eszközeit és késeit, valamit aznap nem érzett olyan tisztán, mint máskor. Nem érezte azt a szárnyalást. Rossz előérzete volt, de nem tudta mivel magyarázni. Már beült a volán mögé, hogy elindul, amikor elkezdett gondolkodni, vajon mi változott, de egy fejrázással eltolta magától a problémát. Nem akart vele foglalkozni. Egyetlen dolgot akart, hogy minden a megszokott mederben folyjon tovább.
Lassan fékezett le Agnes kocsifelhajtóján. Még mielőtt elindult volna otthonról, kontyba kötötte a haját, majd egy sapka alá rejtette. Semmit sem bízva a véletlenre, egy napszemüveget is az orrára tett. Egy előre hackelt elektronikával kinyitotta a garázsajtót, mintha csak hazaérkezne, és kényelmesen beparkolt. Kivette a fóliákat a csomagtartóból, és felvitte őket az emeletre. Nem sietett a díszletekkel, Agnes egy tanárnő volt a helyi általános iskolában, így délután háromig biztosan nem jön haza. Akkor viszont az első útja az emeletre vezet, hogy lezuhanyozzon. Utána fog a hálószobába menni tiszta ruhákért, és Harry ott fogja várni. Azt is tudta, hogy ki kell állnia előbb a garázsból, mert a nő nem használta azt, csak a felhajtón hagyta az autót. Az viszont kényelmetlen lenne, hisz Harry bent ragadna. Két autót mozgatni viszonylag gyorsan… kockázatos. Megláthatják. Így mire mindennel elkészült, már csak néhány perce maradt. Harry a ház elé parkolt, és várt. Agnes a szokott időben érkezett, és mit sem sejtve kezdte el a napi rutinját, mielőtt elmegy a nagymamájához a gyerekéért. A fiú újra a garázsajtót használva ment be a házba, hogy kényelmesen várhasson a hálóban. Másodperceken belül nyílt az ajtó, mire a nő egy rémült, elcsukló sikollyal próbált elszaladni, de Harry elkapta a csuklóját, és ahogy visszarántva lefogta, a szája elé tette a kloroformos textilt. Agnes elernyedt a karjaiban, így Harry könnyedén az ágyához kötözhette őt. A szoba kritikus pontjainak minden centijét fekete fólia fedte, Harry pedig kicipzárazta a késeit rejtő táskát. Mint egy festő ecsetjei, vagy egy zenész hangszerei, olyan volt ez neki. A legcsodálatosabb, patyolat tiszta acélpengék. Éppen megfogta azt, amivel a ruhát készült levágni a nőről, amikor megrezzent a telefonja a zsebében. Ez összezavarta. Péntek délután senki sem hívhatta. Minden ismerőse tudta, hogy ilyenkor otthon van és dolgozik. Elővéve, Louis neve villogott a képernyőn. Kinyomta, de folyamatosan újra és újra hívta őt, ezért egy egyszerű mozdulattal csak kikapcsolta a készüléket, és a farzsebébe dugta. Eldöntötte már akkor, hogy többet nem viszi magával. Ezekben a pillanatokban a figyelemelterelés az, amire a legkevésbé van szüksége.
A nő már felébredt, de Harry leragasztotta a száját. Ebben az utcában túl közel voltak egymáshoz a házak, hogy sikoltozni hagyja őt. Agnes vergődve próbált kiszabadulni, és a könnyei megállíthatatlan folyamként tűntek el a hajvonalában, amikor Harry mellé lépett egy vékony, de hosszú pengéjű késsel.
- Most azt kérdezed magadban, hogy miért - sóhajtott fel a fiú, aztán a nő bordáihoz illesztette a kés élét. - Azt, hogy mégis mit tettél, amiért ezt érdemled. De te semmit sem tettél. Tudom.
A nő elfojtott sikolya még így is keserves volt, ahogy a bőre alatt húzta végig az éles szerszámot, majd egy nagy darabot kihántva belőle, a földre dobta azt. A vér összegyűlt a bőrtől megfosztott területben, és amikor már túl sok volt belőle, vékony csíkokban folyt le az oldalán.
- Ő viszont megtette - folytatta a magyarázatot, de Agnes nem figyelt rá. Képtelen volt a fájdalmon kívül másra is koncentrálni. Harry különböző kései egymást váltották a kezében, ahogy igyekezett a legnagyobb kínokkal megismertetni az előtte fekvő szőkét. - Nem is egyszer… Kényszerített. De ellenkeztem. Ezért megtette.
A nő hasához emelte a kését, és éppen ott szabott ki belőle egy darabot, ahol a pillangója nyugszik a saját bőrén. Innen már nem csak egy vékony részt vett el, egész mélyen vágott az izmokba, Agnes pedig már kezdte elveszíteni az eszméletét. Harry egy kapszula repülősót vett elő a zsebéből, amit éppen megtörni készült, amikor hangokat hallott a házból. Mint amikor összetörnek valamit. A pulzusa az egekbe szökött. Minden ajtót és ablakot bezárt. Nem értette, mi történik. Az egyik táskájából elővette a pisztolyát, amit valójában még soha nem használt, de pontosan az ilyen típusú vészhelyzetekre hordta magával, majd a falnak lapulva indult el lefelé, ahonnan a hangok szűrődtek fel. Az egyik lépcsőfordulóban ugrott előre, és szegezte a fegyverét a váratlan vendégre.
- Louis?! - döbbent le, a hangja az óceánnál is mélyebben dörrent az idősebb férfira. Régóta játszott a lánnyal, így odakint már elkezdett besötétedni, de a tiszteletest a vaksötét éjszakában is megismerné. Louis egy pillanatra a falhoz simult rémülten, de igyekezett összeszedni magát. - Hogy jutottál be?
- Én… - kezdte, de a hangja cserben hagyta, és félelmében csak hangosan zihálni volt képes a fegyver csövének árnyékában. Összeszorította a szemeit, és vett néhány mély lélegzetet. Mire újra kinyitotta, már sokkal magabiztosabbnak tűnt, és ez Harryt elbizonytalanította.
- Mit műveltél?! - üvöltött rá a fiú, Louis pedig megrezzent, épp akkor, amikor a fiatalabb kezében is megmozdult a pisztoly, de tett felé egy lépést. Harrynek eszében sem volt lelőni őt. De ezzel egyetemben azt is tudta, hogy valamit tennie kell. Ha Louis belép abba a szobába, onnantól szemtanú lesz. Már így is túl sokat látott. Ami miatt viszont Harry bántani akarta őt, kiabálni vele, és komolyan megütni, az a törött előszobai ablak volt. Egy nyom. Egy átkozott nyom volt, ami egyértelműen erőszakos behatolásra utal, és nem egy egyszerű eltűnésnek kezelik majd az ügyet, hanem legjobb esetben is emberrablásnak. Mindez Louis hibája volt. Ahogy az is, hogy olyan hamar és túl mélyen férkőzött a bizalmába, így most nem tudta, mit kellene tennie. Nem tudta, hogy egyszerűen csak bízzon benne az eddiginél is jobban, és beszélje meg vele ezt az egészet, beszéljen Louis-hoz, vagy továbbra is hárítson minden erejéből. Egyet tudott, hogy Louis veszélyt jelent rá. Veszélyt mindkettőjükre. - Mindent tönkreteszel…
- Gyere haza velem - suttogta Louis, a hangja magabiztos volt, de alig lehetett hallani. - Kérlek.
- Menj most el - felelte Harry, és komolyan is gondolta, amit mondott, de Louis nem mozdult. Csak nézett a szemébe, és amikor a fiú keze csak egy kicsit is megremegett a pisztolyt tartva, az idősebb nagyon óvatosan tett felé egy lépést. Harry tisztán látta, hogy mennyire fél a fegyvertől, mégis, annyira bátor volt, hogy ez lenyűgözte őt. - Komolyan mondom, Louis! Menj el innen, mert… Isten legyen a tanúm, lelőlek, ha muszáj.
- Nem… - ingatta meg a fejét a férfi, és még egy lépést tett. - Tudom, hogy nem.
- Miért ne tenném?! Túl sokat tudsz! - kiáltott rá, és ahogy Louis bátorodott, az ő kezei annál jobban kezdtek remegni. - Már akkor eldőlt a sorsod, amikor meghallottad a történetem! Ennyi volt, bébi…
- Nem… Semmit sem tudok, tudod jól… És ami a legfontosabb, tudom, hogy bízol bennem, ahogy én is benned. Nem fogsz bántani engem. Azzal képtelen lennél elszámolni. A gyilkosságaidban nincsenek érzelmek - ingatta a fejét az idősebb, aztán magukra mutatott. - De köztünk vannak.
- Miért bízol bennem ennyire? - gyengült el a hangja, és amikor Louis már túl közel volt, leejtette a kezét, de a fegyver markolatát még mindig erősen szorította. - Mit tettem, amivel kiérdemeltem? Mondd meg, hogy mi ez, ami köztünk van! Mi az, amiről beszélsz?
- Semmit sem tettél - válaszolta gyengén, aztán Harry arcához emelte a kezét. - Semmit… És mégis… Köztünk a legkomolyabb kémia működik, Harry. És én hiszek abban is, hogy ezt Isten akarta így. Nincs többé bűntudatom. Nem fogok bocsánatot kérni tőle, mert nem csak benned bízom, benne is. Ha ő nem akarná ezt, nem sodort volna össze minket. Az ő tervei, Harry. Ez mind az ő műve. Miatta vagyok most itt.
- Őrült vagy… - suttogta maga elé, és ahogy Louis végül igazán közel ért hozzá, megragadta a fiú vállait, és a falhoz lökte őt, aztán megpróbálta lefogni a kezeit, de Harry gyorsabb volt. A pisztolyt a férfi álla alá emelte, és kibiztosította. A tiszteletes megremegett, és egy nagyot sóhajtott, mintha komolyan készen állna a halálra érte. Mintha éppen abba törődne bele, hogy ezt itt, komolyan az Úr rendelte el nekik. - Ez lesz a veszted, Lou…
- Ne tedd ezt - lehelte az idősebb, de nem hátrált el. Nem készült menekülni. Csak Harry ajkaira hajolt, és csókolta őt, mintha a tegnap nem történt volna meg, a holnap soha nem jönne el, és nekik nem lenne más, csak az itt és most. A fiatalabb egy nagy levegőt szívott be, pontosan Louis szájából, aztán egyetlen mozdulattal úgy fordította őt, hogy az arca elé tehesse ugyanazt a kendőt, amit Agnesen is használt. A rég elhasználódott vegyszeres zsebkendő már nem hatott olyan gyorsan, Louis ugyan fulladozott tőle, és ingerelte a köhögésre, de minden erejével azon volt, hogy lenyomja Harryt. A fiúnak végül nem volt más választása, a fegyver markolatával vágta tarkón a papot, aki ettől azonnal ájultan készült összerogyni. A karjába vette a nála alacsonyabb férfit, és hála a kis csevelyüknek, már sötétben tudta őt kicsempészni az autójába. A hátsó ülésre fektette, és összekötözte a kezeit, hogy ha idő előtt térne magához, ne okozhasson további gondokat. A kendő már erősen száradásnak indult, így nem tudta meddig lesz hatásos.
Visszament az áldozatához, és úgy döntött a váratlan események tükrében, ideje véget vetnie a mai napnak. Egyetlen mozdulattal leszúrta a nőt, és megvárta, amíg már egy apró pulzus sem volt kitapintható, mielőtt alaposan becsomagolta őt a fóliákba. Először az eszközeit vitte az autóba, végül a fiatal nőt vette a vállára, és miután alaposan körbenézett az utcában, a csomagtartóhoz sietett vele. Olyan kövér gázzal hajtott el a helyszínről, mint még soha, és azon volt, hogy mielőbb a mocsárhoz érjenek. Louis mocorgott mögötte, ő pedig bármit megtett volna, hogy még egy kis ideig ki legyen ütve.
Amikor már a testből felcsapó lángok felett állt, hallotta, ahogy kinyílik az autó ajtaja, és apró léptek közelednek a nedves mocsárban. Amikor megfordult, Louis csalódott szemei néztek rá vissza. Meg sem próbált kiszabadulni a kezeit összeszorító vastag kötelek közül. Egyszerűen csak nézett rá, és várt. Fogalma sem volt, mit gondol most, de azt tudta, hogy bár tényleg fontos lett neki a férfi, sokkal óvatosabbnak kell lennie a jövőben.
9 Comments
Szia😁
VálaszTörlésNos újra egy csodás, s izgalmas világba utazhattam el, amiért örökké hálás leszek neked. ❤️
Egyszerűen olyan mértékben van fangörcsöm, hogy azt nem tudom neked szavakkal leírni, amikor olvasom ezt a csodát szó szerint nem vagyok jelen. Egész nap e körül forog a világom, minden nap gondolok rá. Nincs olyan nap, hogyne néznék fel ide, s mindig vigyorgok amikor látom van rész. A szívem hevesen dobog, az agyam parancsol, hogy "ne szerencsétlenkedj nyisd már meg!" Ennek a parancsnak mindig eleget teszek. 😂
Nagyon izgalmas rész lett, és izgatottan várom Louis szemszögét. Nagyon büszke vagyok rá, hogy oda mert menni s szembe állni Harryvel. Harry nem ölte volna meg, hiszen beleesett Louisba. Valamint láthattunk egy kis részletet Harry múltjából, hogy mi is történhetett vele. Istenem alig bírom ki várni a következő részt 😍
Szia!
TörlésÉn is hálás vagyok, hogy kitartóan követed a történetet. :) Gondolod, hogy Harry eléggé szereti Lout ahhoz, hogy ne ölte volna meg, ha mindenképpen veszélyezteti őt? Ezt talán még én sem tudom biztosan állítani. El kellene gondolkodnom ezen.. :))
Köszönöm, hogy itt vagy! Millió puszi
Durva..
VálaszTörlés:)) Nos, igen... De lesz még durvább.. Ez vigasztal vagy nem? :D haha
TörlésJézusom... Honnan tudta Louis hová kell mennie?
VálaszTörlésHonnan vette a bátorságot, hogy egyáltalán megtegye? Az imáiból biztos nem.
Azok a kések és pengék... Patyolat tisztán sorba rakva! Hátborzongató!
Harry beteg bakker 😱 nagyon.
De mégis! Érez valamit amit tíz körömmel tagad. Bár lehet, hogy még ő sincs tisztába az igazi érzéseivel.
Így kinyirni szegény lányt! Még szerencse, hogy Lou ezt nem látta. Csak a végét, de az is elég sok.
Ez brutális volt. De szó szerint, de imádtam. 💖 💖 💖 Pussz 😘
Nem magyaráztam el ugyebár, hisz Harryt láttuk ebben a részben, nem Lou-t, deee amolyan író válaszol rovatként elmondom, hogy követte Harryt. Nem kell nagyon túlgondolni. :)
TörlésBizony, Harry beteg. Nagyon, és Lou azt hiszi még mindig, hogy megmentheti, de majd meglátjuk, hogy tényleg képes lesz-e rá. :)
Örülök, hogy a brutalitásommal együtt imádod a dolgot. :D
Pusziii
Jujj! Harry mikor hagyja már abba az öldöklést?! O_o Szegény Lou nem tudom meddig bírja még ezt! Féltem őt, fel fogja tudni mindezt dolgozni és tényleg szeretni majd Harryt?
VálaszTörlésAbba hagyja egyáltalán? :D Nem biztos... Meglátjuk. Lou erős, erősebb mint hinné, de talán lesz ami neki is sok lesz.
VálaszTörlésSzia!!
VálaszTörlésOMG! Imadlak! :D Nagyon jo, h elvezted a brutalisabb reszt is, en is azt gondoltam, hogy mindenkepp kell bele ilyen is, ha mar arrol van szo, hogy Harry egy sorozatgyilkos. Orulok, hogy tetszett!
Nos igen, Harry nagyon okos, es amikor a varosba jott, azert felmerte azt js, hogy a Sheriff nem annyira XD Szoval tudja, miket csinaljon, hogy ne valljon tulsagosan furcsava a dolog. Ne gondoljanak egybol gyilkossagra.
Igen, az embereknek azert lassan feltunt, hogy Harry tul sokat van a templom kozeleben, es Lou hazudott. Az elso alkalom azota, hogy papnak kezdett tanulni, es meg is hozta az eredmenyet ez a duh benne, amikor Harry arra kerte vezesse le rajta. ;))
Sajnalom, hogy mar mar gyomorforgato lett, de vegulis ez volt a lenyeg. :DD Es Lou meg.... bebizonyitotta, hogy kicsit sem gyava, ha arrol van szo, hogy megvedje a jo embereket. Es persze egy kicsit Harryrol is szolt ez mar. Nem akart, hogy megint ver tapadjon a kezehez ha esetleg meg is akadalyozhatja.
Nagyon orulok, hogy egy izgalmas reszt sikerult osszehoznom. Remelem azert kesobbre is tartogatok meg neked izgalmakat, es az egesz mese tetszeni fog!
Koszonom, hogy itt vagy!
Pusziii