Sziasztok!
Megérkeztem egy kis frissel, a kommentek alapján - amikért minden héten borzasztó hálás vagyok - ezt a részt most mindenki várta Harry szemszögéből. Tudom előre, hogy a végén utálni fogtok, de majd megértitek, hogy Louis szemszöge érdekesebb lesz a folytatás. ;)
Remélem szeretni fogjátok, meséljétek el majd mennyire.
Puszi&pacsi
A fejfájás, amivel ébredek, túl erős, és ahogy az álomszilánkok szépen eltűnnek, úgy kúsznak be az emlékek a helyére a tegnapról. A munka Louis-val, aztán a buli Andyvel.
Jó volt megint vele dolgozni, de egyben furcsa is. Minden más volt. Már tudtam, mire számítsak, nem ért semmi váratlan meglepetésként, mégis baromi nehezemre esett uralkodni magamon. Az elején megcsókoltam. Az valódi volt, mert úgy éreztem sóvárgok utána, és lesz ami lesz, ennyi hiba megengedhető, de szerencsére úgy tűnt a rendező nem bánta. Tovább mégse merészkedtem. Úgy kellett minden pillanatát kiélveznem ennek a hamis álomnak, hogy meg kellett játszanom magam, és ez talán rosszabb, mintha soha nem ért volna hozzám újra.
Feszülten tapogatom lassan körbe az ágyam. A résnyire nyitott szemeimen át már megnyugodtam, hogy a saját lakásomban vagyok, de az a srác tegnap estéről... Homályba vész kicsit, hogy hogyan tűnt el mellőlem a buliban. Reméltem, hogy nem hoztam haza. Lassan tornázom fel magam, ami átcsap egy nyújtózkodásba. A ruháim a földön, de az alsóm rajtam, a házban pedig síri csend. Végre teljes nyugalommal indulok el a fürdőszobába, mert hamarosan az edzőteremben kell lennem Alexel. Muszáj villámgyorsan rendbe tennem magam. Csak az fáraszt le egészen, hogy képtelen vagyok száműzni a fejemből a tegnapi nap emlékképeit. Minden hitem egy kemény edzésben lesz. Talán annak sikerül.
- Helló, tesó! - pacsizunk össze, ahogy beérek a terembe. Ő már biztosan nem most kezdte, mert izzadt is. - Azt hittem, nem is jössz. Épp írni akartam.
- Alig bírtam kimászni az ágyból - legyintek felé, aztán elkezdek egy kicsit bemelegíteni.
- Ha együtt mentetek haza tegnap a tigriseddel, akkor nem is csodálom - ingatja a fejét vigyorogva, és eggyel nehezebb súlyra cseréli az előzőt. Teljesen összezavar. Nem rémlik, hogy ő is ott volt este velünk. Talán mégis túl sokat ittam, és kiestek részletek. - Azért szólhattál volna előre, hogy egy féltékeny szeretőre számíthatok a melóban.
- Mi? - hunyom le a szemem egy pillanatra, mert most aztán teljesen elvesztettem a fonalat.
- Tomlinson úgy viselkedett, mintha az egyedüli tulajdona lennél - feleli összeszorított fogakkal, ahogy megemeli a súlyt. - Nem tudtam, hogy van köztetek valami.
- Miről beszélsz? - fordulok felé döbbenten, és még a hangom is lehalkítom. - Louis és köztem?
- Egyértelmű volt, pedig mindketten profik vagytok - feleli vállrándítva a barátom, én pedig még mindig csak értetlenül bámulok rá. Mi a jó istenről beszél? - Persze lehet, hogy kifelé nem volt feltűnő, csak nekem, mert benne voltam.
- Oké, lassíts, mert teljesen elvesztettelek - ülök le az egyik nyomópad végébe, és onnan nézek fel rá. - Mi a francról beszélsz?
- Ne mondd már, hogy csak kollégák vagytok! Nem veszem be! - nevet fel, de aztán a teljesen komoly arcomat látva az ő arcáról is leolvad a mosoly, és leteszi a súlyokat. Szó nélkül felém dobja a bandázst, hogy kötözzem be a kezeimet, és közben a bokszzsákok felé indulunk. - Nincs veletek semmi?
- Semmi - rázom meg a fejem komolyan, de aztán azon gondolkodom, hogy Alex talán már eléggé jó barátom ahhoz, hogy beavassam a múltam egy titkos szegletébe. Nem hinném, hogy pont ő pletykálná el bárkinek is. Nem is igazán érdeklik az ilyesmik a meló helyen sem. Pont leszarja, ki miért, kivel, hogyan… Csak dolgozni járunk oda mindketten. - Vagyis… Annak idején, szerelmes voltam belé. Legalábbis ezt gondoltam. Miatta kezdtem el pornózni. Azelőtt csak liveoltam.
- Ó, szóval múltatok van - mosolyodik el, ahogy felveszi a kesztyűket. - Így már értem.
- Nem, múltunk sincs - rázom a fejem. Annyira értetlen. Nem létezik, és soha nem is létezett olyan, hogy Louis és én. - Őrült módjára szerelmet vallottam neki, ő pedig szabályosan kinevetett, és elküldött. Utána semmi sem volt. Évekig nem is beszéltünk.
- Akkor talán most már rájött, hogy akar valamit - kacsint felém, és annyira biztosnak tűnik a dolgában, hogy igazán kíváncsi vagyok, miért gondolja ezt ennyire komolyan. Louis tegnap tény, hogy úgy tűnt, nehezen koncentrál, és talán rossz napja is volt, de nem igazán gondoltam arra, hogy ez miattam lenne, vagy bármi. Csak próbáltam egy értékelhető filmre törekedni, direkt azért, hogy időben végezzünk. Közben pedig persze élvezni azt, hogy ő ér hozzám. Megpróbáltam kizárni őt az utóbbi időben. Csak barátként tekinteni rá, és nem több, még ha minden közelében töltött nappal, újra egyre inkább kezdtek a múlt hullámai a fejem felett összecsapni. Akármilyen jó úszó vagyok, ez egyre fárasztóbb, és félek, hogy a régi érzéseim nyernek, az pedig egy kínzássá teszik majd számomra ezt a barátságot. Mégis… Képtelen lennék kiszakadni belőle. Amikor a barátjával láttam, Phillel, az szinte fojtogatott. Egyvalamit tudok biztosan, többet nem nagyon szeretnék együtt bulizni a gerle párral, mert csendesen belepusztulok, ha néznem kell őket. Tegnap viszont hibáztam. Magammal szemben voltam idióta azzal a csókkal. Egyszerűen csak Louis-nak akkor annyira kurvára nem volt igaza. Ez nem csak egy tini rajongás volt. Vagy ha az is volt akkor még, hála annak, hogy ennyit vagyok a közelében, mostanra tényleg szeretem őt. Viszont azt gondoltam, ezt soha nem tudhatja meg. Most pedig Alex teljesen összezavar.
- Bevallom, én nem vettem észre semmit - ingatom lassan a fejem. - Szerinted mi lehet ez, mindennek tudatában?
- Szerintem tegnap egy féltékeny pasi próbálta védeni a territóriumát - feleli teljesen komolyan. Még a szemembe is néz közbe. - Biztos voltam benne, hogy valamiről nem tudok.
- Nem értem - sóhajtok fel lemondóan, és ütök egy elkeseredettet a zsákba, amiért ennyire semmire sem tudom a választ.
- Talán próbáld meg kideríteni valahogy - kacsint felém, és egy játékos ütést kapok a vállamra. - Persze, ha még mindig nem közömbös számodra.
- Hát ez az… - morgom az orrom alatt, ő meg elmosolyodik. - Nem az.
- Bízz bennem, tesó! - kezdi el püfölni a zsákot bemelegítés gyanánt egy kicsit. - Láttam. Éreztem. És vettem a jelzéseit, amiket a gyilkos tekinteteivel küldött felém. Most pedig kezdjük, ma úgyis legyűrlek.
- Csak kurvára szeretnéd - vigyorodom el, de a fejemben folyamatosan az előbbi szavai járnak.
Az edzésünk egy kicsit elhúzódott, így a közös ebédünk félidőben csak a protein szelet volt, aztán még egy kávéra is leültünk a terem büféjében, hogy dumáljunk. Mire észbe kaptam már arra sincs időm, hogy hazamenjek átöltözni, és normálisan megfürödni. Itt mindig csak gyorsan lelocsolom magam, mert undorítóak a nyilvános zuhanyzók számomra. A stúdióban legalább tényleg tisztán tartják, ott vagyok egyedül hajlandó több időt tölteni a víz alatt, mint öt perc.
A kocsiban átveszek egy tiszta pólót, de más nincs nálam, így az edzős rövidnadrágomban kell maradnom, az izzadtan zilált hajamat pedig csak átkötöm egy barna kendővel, így legalább nem olyan feltűnő, hogy rám férne egy hajmosás. Carollal beszéltem meg ezt a vacsorát, mert minden áron együtt akart lógni hármasban végre. Ő, én, és a csodálatos Kevin. Nem vagyok hajlandó a közös puccos helyünkre vinni őket. Az csak az enyém és Carolé. És fizetni sem akarok Kevinre annyit. Csak egy McDonalds-t engedélyeztem a barátnőmnek, mint első hármas találka. Majd eldöntöm később, hogy Kevin mennyire viselkedik jól, és hogy megérdemel-e komolyabb helyeket.
- Sziasztok! Bocs a késésért - ölelem magamhoz Carolt, és adok egy puszit a feje búbjára, majd Kevinre nézek, aki a kezét nyújtja mosolyogva, és csakis Carol boldogsága lebeg a szemem előtt, amikor visszamosolyogva elfogadom.
- Merre voltál? Hívtalak is - duzzog a kis vörös az oldalamon, a tekintetem pedig letéved az összekulcsolt ujjaikra, ahogy elindulunk a gyorskajáldába.
- Láttam, de a taxi már csak egy sarokra volt, nem akartam felvenni - felelem gyorsan, és beállunk a sorba, ami szerencsére egyáltalán nem olyan hosszú. - Apropó! Vettem egy kocsit. Egy igazi álom a kicsike, néhány héten belül megérkezik.
- Milyen kocsi? - néz rám Carol feje felett Kevin, mire én visszanézek a táblák felé, hogy kiválasszam, mit akarok enni.
- Egy Dino - válaszolom szinte félvállról, és a perifériás látásommal tanúja lehetek, ahogy elnyílik a szája.
- Viccelsz velem? - kapja fel rám a fejét Carol, és szinte csillognak, ahogy hatalmas mosoly terül el az arcán. - Hogy szerezted meg?
- Igazából nem volt túl bonyolult - felelem most már én is vigyorogva. - Louis segített. Tudta, melyik szalonba kell elmennünk, ahol meg fogják nekem szerezni.
- Ez hihetetlen! - álmélkodik a tovább a fejét rázva, de a beszélgetésünket az eladó szakítja meg, amikor megkérdezi, mit kérünk. Jelzem, hogy majd én fizetek mindent, amikor a felsorolás végére érünk, de értékelem, hogy Kevin legalább előkészítette a tárcáját közben.
- Komolyan képes vagy egy csirkés salátát enni, amikor te mondtad, hogy jöjjünk ide? - nevet rajtam hitetlenkedve Carol, miután találtunk egy asztalt, ahová leülhetünk.
- Elfelejtettem, hogy ma edzés van Alexel - felelem, miközben a tányéromba öntöm a Caesar szószt. - Onnan jövök.
- Ó, ha tudtam volna szólok, hogy őt is hozhatod - mondja mosolyogva, de ahogy felnézek, csak Kevin mereven bámuló pillantásával találom szembe magam. Elkezdek az étteremben nézelődni, ahogy az első falatot a számba dobom, de nem zavartatja magát. Bámul tovább a dupla sajtburgere felett.
- Nem ért volna rá, családi valamire ment onnan - rántom meg a vállam, és most már kezd igazán kényelmetlen lenni a szitu.
- Nagyon megváltoztál, Harry - szólal meg végre, és elkezd kevésbé idegesítően viselkedni, miközben eszik.
- Azért még nem volt olyan rég a ballagás - nevetek fel, mert ez úgy hangzott, mintha a tízéves osztálytalálkozónkon ülnénk éppen. Még Carol is elmosolyodik, ahogy felnéz a srácra.
- Nem úgy értem - feleli, és ő is mosolyog, szóval szerencsére nem sértődős és veszi a gúnyos poénokat. Ez jó jel, mert nagyon igyekszem Carol miatt kedves lenni, és elfogadó. Igazából már rég nem is érdekel, amit annak idején csinált, de ismerve, hogy milyen ő, azért féltem a legjobb barátom tőle. Ez talán elfogadható. Persze lehet, ő azt hiszi, hogy még haragszom rá. - Külsőleg is, persze, de az oké. Viszont nem sokat beszéltünk azóta, hogy… tudod. És most meglepődtem.
Totálisan zavarba jön, és mivel erre nem felelek semmit, ezért a témát itt be is fejeztük erről. Carollal beszélünk mindenféléről, a haja átfestésétől kezdve, a következő látogatásunkon át a kozmetikushoz, egészen addig, hogy elmondom, Louis-val nincs minden rendben, és talán igaza volt, nem ártana majd beszélnünk róla, ha valamikor ráér átjönni hozzám. Látom, ahogy Kevinnek attól is egy kisebb infarktusa van, hogy már egyedül lakom, de ezúttal nem tesz megjegyzést. Talán elkönyveli magában, hogy gazdag szüleim vannak, vagy valami. Az viszont, ahogy folyamatosan méreget, és aztán zavarodottan kerüli a tekintetem, amikor ránézek, egyre jobban idegesít. Komolyan nagyon felbasz ezzel, és nem bírom visszafogni magam. Ha tartós lesz ez köztük, és máskor is akarunk hármasban találkozni, jobb, ha kurvára megszokja, hogy a közelében vagyok.
- Egyáltalán nem kell ennyire zavarban lenned amiatt, hogy már láttad a farkam - dobom le a bombám, éppen amikor semmi témánk nem volt perpillanat, és csak csendben közeledünk a kaja végéhez.
- Én nem… Csak… - makogja, és most már el is pirul mellé, Carol viszont nagy meglepetésemre nem szól közbe, bár a pillantásai eléggé haragosak. - Szeretném ha tudnád, hogy én tényleg sajnálom azt a dolgot, és szeretném ha jóban lennénk.
- Hála neked még akkor sok ezer ember láthatta ugyanazt rajtad kívül, azóta pedig már biztosan a milliókat súrolom - vigyorodom el, ahogy még szemtelenül a tálcájához is nyúlok egy sültkrumpliért. - Ha te nem lennél, most nem tartanék ott az életemben, ahol. Igazából hálával tartozom.
- Harry! - szól rám Carol, és most már igazán gyilkolni tudna a pillantásaival. Talán túl messzire mentem, de nem érdekel. Kevin értetlenül kapkodja a tekintetét kettőnk közt, és látom, hogy kérdezni akar, de Carol beléfojtja a szót. - Beszélhetnénk? Négyszemközt.
- Öm, maradjatok csak - mentegetőzik Kevin, és gyorsan felpattan. - Én kimegyek a mosdóba addig.
- Neked meg mi az isten bajod van? - támad le abban a pillanatban, hogy a srác már hallótávolságon kívülre ért.
- Bocs, tudom, hogy megígértem, hogy a kedvedért kedves leszek, de halálra idegesített már, hogy le se veszi rólam azokat a frusztrált szemeit - válaszolok magabiztosan, mert tényleg nem bánom, hogy lerendeztem a dolgot, csak talán nem a legkedvesebben tettem.
- Nem ezzel van bajom - folytatja, és eltolja maga elől a tálcát, mint akinek még az étvágya is elment. - Én is láttam, hogy milyen kényelmetlen köztetek a légkör, de a bocsánatkérést egyszerűen lerendezhetted volna annyival is, hogy “nem probléma, felejtsük el”. Minek kellett ez a jelenet, és ilyen könnyen megfejthető utalások? Nem hülye, rá fog jönni, hogy miről beszéltél. Vagy rákérdez, én meg majd hazudhatok valamit.
- Hát ne hazudj neki! - csattanok fel, mert az egész úgy hangzik, mintha szégyellne engem emiatt, és ez rosszul esik. - Ez vagyok én, és egyáltalán nem szégyellem, te igen? Te vagy a legjobb barátom a világon, és ő meg a pasid. Ha tartós lesz ez köztetek, örökösen titkolnom kellene?
- Nem, csak… - kezdi, de látom, hogy meglepte az álláspontom a munkámmal kapcsolatban. - Még nem vagyunk együtt olyan régóta. Mi van ha elmondja valakinek a régi osztályból, aztán lassan elterjed a pletyka? Visszajuthat a szüleidhez is.
- Nem érdekel különösebben - rántom meg a vállam, és valójában tényleg hasonlóan érzek. Tudom, hogy addig nem leszek képes nyugodtan anyu szemébe nézni újra, míg ez a titkom rejtve van előtte, de azt is tudom, hogy én képtelen lennék elmondani neki. Talán ez lenne a legjobb út. Ez érdekel egyedül. Az, hogy mit mond bárki más, magasról leszarom. Végeztem a sulival, és nagykorú is vagyok. Tökéletesen azt csinálom, amit csak akarok. - Nem szégyellem azt, aki vagyok. Ha te igen, akkor hazudj róla nyugodtan, de én nem fogok.
- Egyáltalán nem jó ötlet bárkinek így felfedned magad - ingatja a fejét, és bár már nyugodtabb a hangja, azért látom, hogy ebben a vitában nem most fogunk dűlőre jutni.
- Lassan mennem kell - nézek az asztalon pihenő telefonomra, amikor meglátom Kevint közeledni felénk. - Nagyon fáradt vagyok.
- Rendben - válaszolja rosszkedvűen Carol, de amikor a kijáratot átlépve még szorosan magamhoz ölelem, biztos vagyok benne, hogy nem haragszik rám nagyon. Tudom abból, ahogy ölel, és az arcomra puszil. Még gyorsan kezet fogok Kevinnel is, aki illedelmesen megköszöni a meghívást, és reméli, hogy hamarosan megint összefuthatunk így hármasban. Én is alig várom…
Hazaérve végre bevethetem magam a fürdőszobába, és legalább egy órán keresztül ki sem mászom onnan. Nem csak egy zuhanyzást ejtek meg, most a kádat engedem tele, mindenféle illatos, meg izomlazító vackokkal teleszórva. Louis-nál láttam ilyeneket a fürdőben, és amikor húzni akartam vele egy kicsit, hogy olyan a fürdőszobája, mint egy szépségkirálynőé, akkor kikérte magának, hogy azok igenis működnek, és csak próbáljam ki egy fárasztó nap után. A macskajajommal, és edzés utáni leharcolt izmaimmal ez most tényleg nagyon kellemes érzés. Ezt persze soha az életben nem fogom neki elmondani azok után, ahogy kinevettem érte.
Mire kimászom, és a hálóba sétálok, már eléggé késő van, Louis viszont még nem hívott, vagy írt, ezért most én zaklatom fel. Amúgy is meglepő, hogy egész nap nem keresett, és azok után, amiket Alex mondott, amúgy is… Nem tudom. Valójában fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, amivel kiderül, hogy a kollégámnak igaza van-e. Mindenesetre hiányzik, hogy hülyüljünk egy kicsit, ezért muszáj felhívnom.
- Azt hittem már elnyelt a föld - szólok bele köszönés helyett, de csak egy morgást kapok válasznak, valami neked is sziáról. - Mi a helyzet? Szar nap? Vagy felébresztettelek?
- Mindkettő - dörmögi, de egy ásítás után hallom, ahogy kattan a lámpa, ő pedig felkel az ágyból, és elindul valahová.
- Mesélsz? - kérdem, miután bevackoltam magam az ágyba, és hangtalanul elindítom a tévét a szobámban.
- Nem igazán van mit - feleli egyhangúan, vagy talán mintha feszült lenne. - De úgy hallottam, neked van miről. Vagy inkább kiről.
- Hm?
- Csak meglepett, nem gondoltam, hogy ilyen fáradhatatlan vagy - folytatja, és a hangja most már határozottan ellenséges. Fogalmam sincs, hogy mit tettem, vagy miről beszél, de nagyon szeretném tudni. - Nem volt elég, hogy ketten is megdugtunk, a buliban még felszedtél egy harmadikat?
Talán erre választ vár, vagy talán nem. Isten se tudja, de az biztos, hogy engem sokkol. Levegőt sem kapok hirtelen, és csak tátott szájjal bámulok magam elé, próbálva feldolgozni a szavait. Ez nem lehet Louis. Félre tárcsáztam, és valaki olyan vette fel, akinek a hangja kísértetiesen hasonlít az övéhez, de ez nem lehet ő. Sose beszélne így velem.
- Na és milyen volt vele? Most is ott van még, vagy csak egyéjszakás volt? - szól újra hozzám ebben a gusztustalan stílusban, és én képtelen vagyok megvédeni magam. Csak fáj. Minden egyes szó. Aztán mint egy áramütésként bevillan az, amit Alex mondott ma, és az jut eszembe, hogy talán csak féltékeny. Az lenne? Az egy indok lenne azok után, amiket a haverom vázolt fel Louis viselkedésének magyarázataképp.
- És milyen volt Phillel? - vágok vissza, de azt hiszem a hangom még nem igazán sugallja, hogy dühös vagyok rá. Inkább megbántottnak hangzik. - Neked még volt erőd hat órányi kefélés után, őt is megdugni?
- Bocs - motyogja, amikor már készültem volna akár letenni is a telefont, mert esküszöm, vagy egy percig csak néma csöndben hallgattuk egymás levegővételeit. - Bunkó voltam. Tényleg rossz napom van.
- Akkor inkább mondd el, hogy mi a baj, ahelyett, hogy szándékosan összeveszel velem - duzzogok még mindig, de azért megpróbálok nem annyira hisztisnek tűnni, még ha tényleg nagyon rosszul is estek a szavai.
- Kaptam egy nem túl jó hírt, és Andy sem ért rá a lelkemet ápolni, szóval ittam egy kicsit magamban - válaszolja rosszkedvűen, és hallom, ahogy megnyit egy csapot, de hamar el is zárja. Talán iszik, vagy ilyesmi.
- Mi a hír? - faggatózom tovább, és nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne kiabáljak rá, hogy mondja már el végre, mi a fene van. A jelenlegi vérmérsékletem erősen megköveteli, hogy felemeljem a hangom, de igyekszem nem tenni. Nem, amikor Louis ellen használnám azt.
- Apám meghalt - válaszolja úgy, mintha csak azt mondta volna neki valaki, hogy most ne induljon el kocogni, mert mindjárt esik, persze miután már bemelegített, és teljes díszben indulásra kész.
- Tessék? - lehelem halkan, és ez pillanatok alatt űz el mindent a fejemből az előbbi vitánkkal kapcsolatban. - És Andy nincs veled?
- Nem, valami programjuk volt Josh-al, de nem baj, nem is mondtam neki hogy konkrétan miért gondoltam áthívni, nem akartam, hogy miattam lemondja, vagy valami - dünnyögi, de a háttérben síri csönd. Most nem tudom megfejteni, hogy mit csinál közben.
- Hogy történt? Vagy… Istenem, nagyon sajnálom! - fakadok ki, és a hangom most egészen kétségbeesett.
- Nem kell - feleli egyből, és tudom, hogy ez nem igaz. Az apjáról van szó. Szinte biztos vagyok benne, hogy még nem fogta fel, hogy mi történt. Ha Robinnal történne valami, én egészen biztosan használhatatlan lennék. Teljesen összezuhannék, efelől kétségem sincs. - Nem igazán voltunk jóban. És tudtam, hogy nincs jól, csak… Nem tudom. Most olyan furcsán rosszul érzem magam.
- Jézusom, ez természetes, Louis! - hitetlenkedek, de nem ellene, inkább mellette. Egyértelmű, hogy még mindig nincs magánál a hír hallata óta, így azonnal kiugrom az ágyból, és kikapkodok egy melegítő együttest a gardróbból. - Átmegyek, jó?
- Nem muszáj, Harry - akadékoskodik egyből, de nyilvánvalóan most nem beszámítható, így egyáltalán nem érdekel. Kihangosítom a telefont, és mielőtt elkezdek öltözködni, rendelek egy taxit, aztán az ágyra dobom, hogy felvegyem a ruhákat. - Megvagyok.
- A sofőr három perc múlva itt van. Fél óra, és ott vagyok - jelentem ki, és a sóhajból arra következtetek, hogy rájött, felesleges ellenkeznie. - Addig, nem tudom, fürödj le egy kád forró vízben, vagy akár vonalban is maradhatok.
- Nem én haldoklom - válaszolja, és most a hangján úgy hallom, hogy mosolyog, ez talán nem olyan nagyon rossz jel, de a fenébe is, nem tudom. Azt hiszem teljesen kétségbe vagyok esve, és csak remélem, hogy rendben lesz. - Jól vagyok. Addig csinálok teát, vagy valami.
- Rendben - felelem gyorsan, és újra a fülemhez szorítom a mobilt, miután elkészülök, és az előszoba felé sietek. - Hamarosan ott vagyok.
10 Comments
Csodálatos lett. Egyszerűen szóhoz sem jutok. Nagyon szeretem olvasni. 😍
VálaszTörlésIgazad volt tényleg várni fogjuk Lou szemszögét, sőt én sóvárgom utána. Fantasztikusan leírtad az érzéseket, hogy Hazz még mindig fülig szerelmes Louisba és Louis is érez iránta valamit. Imádom 😍😁
Nosssss tudom, hogy egyenesen haldokolni fogsz Louis szemszöge után... És képzelheted mi lesz aztán Harrynél... huhuuu beindultak az események. :P :)
TörlésEz picit nem az lett amire számítottam. Mindig megfogadom, hogy nem gondolkodom előre vajon, hogy folytatódik a történet. Most is rá kellett jönnöm, hogy az én képzeltem sehol sincs. Ezért írsz te, és nem én. 😃
VálaszTörlésÉs persze zseniálisan! 💖
Nem gondoltam, hogy H nem vett észre semmit. Azt hittem ebben a részben elmerülünk a habos babos cukormázas rózsaszín vattacukorfelhőben.
De jó, hogy nem így lett. 💖
Louis féltékeny ez nem vitás. Alex is észrevette ami kicsit vicces.
Én már nem is írom, hogy kinek a szemszögét várom jobban.
Ha vége lesz a sztorinak akkor nagyon nagyon ujraolvasós napot tartok. 😃
Addig pedig izgulok és nem agyalok. 💖 💖 💖
Pussz 😘 imádat! 💖 💖 💖
Nálam nem is szabad előre gondolkodni, mert vagy nagyon elborult az agyam, és a kutya nem gondolna arra amit én kitaláltam, vagy épp azért csavarom meg egy kicsit, mert nem akarom, hogy könnyedén megfejthető legyen, mire készülök. :P :))
TörlésOlyan édes vagy, nem lesz gyors visszaolvasni majd az egészet, de borzasztó jó érzés belegondolni, hogy ezt akarod tenni. :)
Imádat és millió puszi!
Cukorborsók! Várom a kövit!
VálaszTörlésAzok! :)) Sietek vele, mint mindig! :)))
TörlésKicsit féltem, hogy a részben előkerül a pincér fiú, de végül nem hallottunk róla, bár Harry nem sok mindenre emlékszik az estéből... szóval még kiderülhet bármi. Nagyon várom Louis szemszögét főleg most hogy az estét együtt töltik majd a vigasztaló Harryvel. Hátha megtörik a vékony jég amin már táncolnak egy ideje. Remélem szerdán már korán reggel fent lesz a rész, függő lettem 😊
VálaszTörlésNosss, pincérfiú azért nincs elfelejtve, sőőőt az említése a következő részben egészen sorsdöntő lesz. :P :)
TörlésIgen, általában az időeltolódásunknak hála sikerül elkövetnem azt a kis csalást, hogy én felteszem már kedd délután (USA) és így otthon már szerda hajnal van. Mire mindenki kel, a rész már ott virít, és meg békésen alszom. :D Tökéletesen működő rendszer :D
Köszönöm, hogy írsz!
Puszi!
Aranyos kis rész volt,de valóban Louis szemszöge lesz az érdekesebb most :) Ésss mindjárt szerda :D
VálaszTörlésUgye ugye.. :)) Már szerda is a rész pedig kint! Nagyon várom a véleményeteket! :))) Imádtam azt a részt írni.
Törlés