Sziasztok! 

Az egyik legjobb rész, ígérem! Annyira izgatottan vártam már, és tádámm itt is van! Remélem szeretni fogjátok, és ezt el is mondjátok nekem. Na meg azt is ha nem! :) 

Jó olvasást! 

Puszi&Pacsi

- Gyere, tényleg csináltam teát - bontakozok ki az öleléséből, és a nappali felé indulok. Lelkesen követ, és a szemem sarkából látom, hogy engem méreget, de egy szót sem szól. Ezekben a pillanatokban, én sem tudom, hogy mit mondhatnék. Nem tudom, hogyan kellene viselkednem. Azóta, hogy Vivienne megismert azon a benzinkúton, és elmondta mi történt, bizonyos időközönként küldtem nekik pénzt. Andy szerint egy hatalmas fasz vagyok ezért, azok után, ahogy bántak velem annak idején, de képtelen voltam nem megtenni. Josh támogatott benne. Azt mondta, azon vagyok, hogy új életet kezdjek, és abba tökéletesen beleférne, ha adnék egy második esélyt a szüleimnek. Igaz, hogy miattuk kellett elmennem otthonról, de nem ők voltak, akik rávettek, hogy pornózzak. Akkor egy kicsit összevesztek Andyvel. Távolról sem értettek egyet, és szinte biztos vagyok benne, hogy azért, mert Andyvel egy cipőben járunk, Josh viszont csak kívülről ismeri az életünket. Végül arra jutottam, hogy azt teszem, amit én magam jónak érzek. Küldtem nekik pénzt, amivel kihúzzák, de amikor Vivienne által levelekkel halmoztak el, és a lányon keresztül könyörögtek, hogy menjek haza, találkozzunk, mindig elutasítottam. A levelekre sem válaszoltam. Most pedig esélyem sincs erre, talán ez az, ami miatt frusztráltnak érzem magam.

- Mit tehetnék, hogy jobban érezd magad? - kérdi a göndör óvatos hangon, amikor már az italokat kortyoljuk néma csendben. Muszáj elmosolyodnom ezen. Harry annyira jó barát. Tudom, hogy Andyék is azonnal átjöttek volna, ha elmondom nekik, hogy miért kerestem őket, de az más. Harryvel minden friss, és még a kapcsolatunk is kellemetlenül indult. Mindennek ellenére mára az egyik legjobb barátom. Andy, Josh és Harry. Az életem is rájuk bíznám, mert pontosan tudom, hogy megtehetem.

- Itt vagy, ez jól esik - felelem végül egy erőltetett mosollyal, és a göndör is csatlakozik hozzá, amikor meglátja.

- Elmeséled, hogy mi történt? - kérdi tőlem óvatosan, ahogy a bögrét a szájához emeli.

- A teljes elbaszott történetet hallani akarod a családomról, vagy csak a balesetre vagy kíváncsi? - nevetek fel kínomban. Harrynek még nem meséltem arról, hogy miért csinálom azt, amit. Azok után, hogy tudom, ő miattam, nem tudom mit fog gondolni, ha megtudja, az én mesém mennyire szörnyű.

- Mindenre kíváncsi vagyok, ami te vagy, Lou - feleli halkan, és muszáj a szemébe néznem, ahogy ezt mondja. Gyönyörűen csillognak a zöldjei, és őszinte kíváncsiság sugárzik belőlük. Szinte felemészt a lángja. - De csak azt kell elmesélned, amiről azt akarod, hogy tudjak. Megértem, ha nem akarsz mindenbe beavatni.

- Nem bánom, ha tudsz a múltamról - mosolygok rá, és egy korty után az asztalra teszem a poharat, és hátradőlök a kanapén. - Viszonylag jó gyerekkorom volt. A szüleim nem voltak túl szigorúak velem soha. Biztos ezért én nem is voltam az a kitűnő tanuló, kocka gyerek…

- Hé! - szól közbe megjátszott sértettséggel, mire felnézek rá. - Én az voltam, szóval ne sértegess.

Egy pillanatra elgondolkodtat ezzel. Még soha nem beszéltünk egymásnak a magánéletünkről, vagy a múltunkról igazán. Most gyakorlatilag azt mondta, hogy egy okostojás volt a gimiben.

- Akkor miért, Harry? - szűkítem össze a szemem, és komolyan nem értem, mi a fenét keres ebben az életben. - Az egyetemek nyitva állnak előtted.

- Most rólad beszélünk, emlékszel? - mosolyodik el zavartan, és a bögre mögé rejtőzik. - Majd máskor Harry élete is porondon lehet. Ígérem.

- Oké… - sóhajtok fel, de nem felejtem el. Tudni akarom, miért csinálja ezt még a mai napig is, ha bármivel foglalkozhatna ezen kívül. - Az én jegyeim szarok voltak, de nem igazán érdekelt ez akkor. Sok haverom volt, akikkel jól éreztük magunkat. A dohányzásra is akkoriban szoktam rá. Még nem voltam tizennyolc, de már közel jártam. Aztán jött egy srác…

- Igen, szinte minden történet itt kezdődik - mutat rá a dologra mosolyogva, de a gödröcskék az arcán sehol sincsenek. Épp annyira erőltetett a jókedve, mint nekem.

- Igen, ő volt az első srác, aki úgy komolyabban érdekelt. Valójában az utolsó is - folytatom a mesét egy újabb kínos nevetéssel. Ő figyelmesen hallgat, és engem néz, csak a szempillái rebbennek meg közben. - Randiztunk néhányszor, és végül összejöttünk a tizennyolcadik szülinapi partimon, amit együtt ünnepeltünk a haverokkal szilveszterkor. Töménytelen pia, és jó hangulat adott volt a szülinap nélkül is. Aztán amikor már egy jó ideje együtt voltunk, ő kitalálta, hogy bemutat a szüleinek.

- Azta, komolyan gondolta - nyel egy nagyot Harry, és én csak bólintok erre. - Hol romlott el? Mert úgy érzem, ez következik.

- Ott, hogy aztán úgy döntöttem, én is megteszem - felelem, és végül rágyújtok egy cigire közben. Sokszor előfordul, hogy a házban dohányzom, nem túl mindennapos ugyan, de ez most nem az a pillanat, amikor nem szarom le. - A szüleim még nem tudták, hogy meleg vagyok. Szóval, mindenek előtt le akartam ülni velük hármasban, elmondani ezt, és hogy a barátom szeretné megismerni őket. Ezen viszont annyira kiakadtak, hogy egy maratoni üvöltözés lett belőle, és végül azt mondták, hogy szakítanom kell a fiúval, és lányokkal randizni, ilyen egyszerű ez.

- Jézusom… - leheli maga el, és már csak meglepett arccal néz rám, nem iszik a teájából, vagy kommentál különösebben.

- Nem ez a legrosszabb - ingatom a fejem keserűen. - Miután azt mondtam, hogy ez nem fog megtörténni, és nem csak azért, mert együtt akartam lenni a fiúval, hanem mert meleg vagyok, és ez ellen semmit sem tehetnek, apám azt mondta, hogy már hogyne tehetnének. Anyámmal karöltve közölték, hogy látni sem akarnak, és nem maradhatok a házukban, amíg úgy érzem, hogy a faszra vágyom.

Harry leesett állal bámul rám, és levegőt venni is elfelejt, miközben csendben hallgatja a múltam hányingert keltő történetét.

- Persze nem ezekkel a szavakkal mondták, de teljesen érzelemmentesen, és ez volt a lényeg - folytatom gyorsan, és közben már ő is leteszi a bögrét az asztalra. Felváltva néz hol a számban füstölő cigarettára, hol a szemembe. - Szóval leléptem, mert úgy döntöttek nemkívánatos egy meleg fiú az ő otthonukban. Néhány napig az utcán éltem, de nem volt annyira rossz, mert esténként bárokban vagy diszkókban voltam, aztán csak nappal az utcán.

- Nem volt annyira rossz? - leheli maga elé. - Ez borzasztó. Én… Nem tudom mit csináltam volna. 

- Neked ott van Carol, biztos segített volna - felelem egyből. - Én hülye voltam. Kurvára szégyelltem, hogy a szüleim kidobtak, és így megszakítottam minden kapcsolatot a haverokkal. A fiúval is, akivel jártam. Sosem szakítottunk, ezután egyszerűen csak eljöttem Yorkshire-ből, és itt csöveztem London utcáin. De nem volt sok. Tényleg csak két-három éjszaka. Aztán jött a megváltás Andy személyében.

- Akkor ismertétek meg egymást? - kérdi, de a hangja annyira távoli. Látom, hogy egészen a szívére vette a történetem.

- Igen, egy bárban - bólogatok, aztán elmosolyodom az emléken. - Hol máshol ismerheted meg Adnyt, ugye? Aztán hazavitt, és volt egy isteni éjszakám.

Látom, amint megrándul a szája széle, és nyel egy nagyot, aztán elkapja rólam a tekintetét, és a szoba különböző pontjait méregeti. Tisztán látom az arcán, hogy erősen gondolkodik, mi a fenét mondjon, és nem hibáztatom azért, mert végül csendben marad.

- Andy valahogy már akkor is olyan szemtelen, minden lében kanál volt, mint most, és mindent tudni akart arról, hogy mi a helyzet velem. Aztán a történetem után azt mondta, hogy nála elalhatok néhány napig, de többet nem tud ígérni a főbérlője miatt, de ha érdekelne, tudna nekem munkát szerezni, amihez szállást is kapnék. Gondolkodás nélkül mentem bele, hiszem bármi jobb, mint az utcán éhen halni tizennyolc évesen, nem? - rántom meg a vállam, de nem tudom, hogy a mai agyammal is így cselekednék-e, vagy helyette inkább elmennék dolgozni egy gyorsétterembe, addig elaludni Andy kanapéján, és amikor van egy kis pénzem, akkor kivenni valami csótány járta lyukat. Legalább megpróbálni elboldogulni. Akkor erre mégsem gondoltam. - Most pedig itt vagyok. Tíz évig semmit nem hallottam róluk. Nagyjából két éve a szüleim egyik szomszédja felismert a benzinkúton. Elmondta, hogy a szüleim milyen hazugságokkal etetik a népet arról, hogy én léptem le, és őket ez mennyire lesújtja. Egy közlekedési baleset érte őt. Apám állapota eléggé súlyos volt. Vivienne, a szomszéd azt mondta, elárverezik a házat. Én pedig végül küldtem nekik pénzt, de ennyi. Akármennyire könyörögtek, nem álltam velük szóba újra. Most pedig… Ez történt.

- Nagyon sajnálom - szólal meg halkan, miután már lassan egy perce ülünk egymás mellett néma csendben. Tudom, hogy így van, és értékelem, hogy itt van most velem, én mégsem tudom, mindezek után se, hogy mit kellene éreznem. Biztos a sajnálat és a szomorúság lenne a normális érzés egy ember szívében, aki elveszítette az apját, én mégis inkább dühös vagyok. - Újra fel akarták venni veled a kapcsolatot?

- Igen - bólintok, és még én is érzem mennyire feszült a hangom. - Nem tudták, hogy hol lakom, meg ilyenek. Vivienne, a lány aki megismert, rajta keresztül tudtunk egymásról. Írtak leveleket, és Vivie azóta már tudja, hogy itt lakom, ő hozta el, vagy csak elküldte, ha nem volt ideje. Ők megnyugodtak, hogy megkaptam, én meg az első után már ki sem bontottam a többit. Mondanám, hogy olvasd el, ha érdekel, de már nincsenek meg.

- Soha nem vágytál arra, hogy hazamehess? - kérdi félénken. Talán arra számít, hogy robbanok és nekitámadok, de nem fogok. Nem ér annyit ez az egész, hogy összevesszek miatta Harryvel. És ha nem ér annyit, akkor vajon van értelme gyötrődnöm rajta?

- Nem - ingatom meg a fejem, miután lelkiismeretesen gondolkodtam rajta néhány pillanatig. - Soha. És a levél után sem. Nincs szükségem olyan szülőkre, akiknek csak akkor vagyok a gyerekük, ha ők is úgy akarják. Vagy éppen rászorulnak. Josh néha azt mondta, mindenki hibázhat, és mindenkinek jár egy második esély.

- Talán igaza van - mondja maga elé bámulva. Egy kicsit olyan érzésem van, hogy ő a mesém közben valami egész mást is megél a gondolataiban, és ezért van ezen a véleményen. Ha csak az én múltam tartaná szem előtt, nem akarom elhinni, hogy ezt mondaná.

- Én Andyvel értettem egyet - válaszolom, mire kérdőn néz rám. - Ő azt mondta, menjenek a picsába. Andy látott akkor. Tudta, hogy miken megyek keresztül, és végig is nézte azt, miközben fogta a kezem, bármilyen nyálasan is hangzik ez.

- Bárcsak veled lehettem volna - motyogja halkan, de nem néz rám közben. A gyűrűkkel babrál az ujjain. - Hogy legyen melletted más is, aki fogja a kezed. Talán ha többen lettek volna veled…

- Harry, melletted ott volt az egész világod, mégis itt vagy - szúrom oda, és látom az arckifejezésén, hogy rosszul esik neki, amit mondtam. - Baszki, ne haragudj. Én csak… tényleg egy szar nap, és a mai napig nehéz megértenem, hogy tehetted ezt, amikor mindened megvolt, amiről én csak álmodnék a mai agyammal. Valahol hibásnak érzem magam, még ha nem is volt hozzá közvetlenül közöm.

- Nem akarom, hogy hibáztasd magad az én életemért - húzza fel a szemöldökét, és most sokkal magabiztosabb, mint az előző percekben. - Én jól vagyok. Ha nem akarnám ezt csinálni, nem tenném. Amikor belecsöppentem, nem pont az volt, amit elképzeltem, de mára beleszoktam. Milliók vannak a számlámon, és hamarosan egy álomkocsi parkol majd a garázsomban. Jól érzem magam.

Majdnem kimondom. Már a nyelvemen vagy, hogy épp csak a családját, a barátait, és a szüzességét veszítette el mindezért, de nem teszem. Magamban tartom a véleményem, mert tudom, hogy most mennyire ingerült fasz vagyok, és képes lennék olyanokat mondani, ha vitába bonyolódunk, ami után talán többet szóba sem áll velem. Azt pedig nem akarom. Harry egy elcseszett módon fontos nekem. Két évig ott volt az orrom előtt ez a nagyszerű srác, de én ignoráltam őt egy gyerekes cselekedetért, mintha én még soha nem hoztam volna rossz döntéseket. Talán ha akkor nem teszem ezt, és foglalkozom vele, még megmenthettem volna… Összeszorítom a szemeimet, és próbálok nem erre gondolni, mert így a lelkiismeretemnek csak még rosszabb.

- Nem szeretnél lefeküdni, vagy nézni esetleg valamit a TV-ben, ami elvonja a figyelmed minderről? - kérdi kedvesen, és megfogja a kezem, ami a kanapéra ejtve feküdt egész eddig. A hüvelykujjával lassan simogatni kezdi a kézfejem, és ahogy a szemébe nézek őrjítő vágyat érzek, hogy megcsókoljam. Nem teszem meg, de hiába voltam Phillel, egyszerűen nem múlt a késztetésem, hogy ezzel a fiúval akarok lenni, pedig azt hittem, hogy tényleg csak kanos vagyok, és egy kis kamera mentes szexre vágyom, de nem. Bárcsak tudnám, hogy ő mit gondol. Mit érez. Érez-e még bármit is. Fogalmam sincs arról, hogy én mit érzek, és addig nem hiszem, hogy jó ötlet lenne közelednem felé. Egyszer megtettem, és annak se lett jó vége.

- Nézhetünk valamit - felelem végül megrántva a vállam, és elhúzom tőle a kezem, ahogy a kapcsolóért nyúlok.

Valamikor hajnalban keveredünk csak ágyba, ő ugyanabba a vendégszobába, ahol már vendégül láttam egyszer, én pedig a sajátomba, de képtelen vagyok elaludni. A szívem szaporán ver, és nem tudom kezelni a bennem tomboló feszültséget. A lámpám ég, és próbálok olvasni, zenét hallgatni közben, vagy bármi, ami elvonhatja a figyelmem de nem megy. Az éppen kezemben lévő könyvet végül ingerülten vágom a földhöz, és az ágy szélén ülve, a tenyereimbe temetem az arcom. Talán csak egy perc telhet el, amikor meghallom a halk kopogást a résnyire nyitva hagyott ajtón, és a göndör mellém ül az ágyra. A hátamat simogatja, de nem tudom, hogy mit mondhatnék, csak azt érzem, hogy a szememet marják a könnyek, és én elmondhatatlanul dühös vagyok.

- Sírj, Lou! - súgja halkan, ahogy közelebb hajol, és a vállamra támasztja az állát. Érzek egy apró puszit a póló anyagán át, és az egész testem megremeg tőle. Többet akarok. Őt akarom az ágyamban, most azonnal, úgy szexelni egész éjszaka, hogy minden feszültségem elfüstölje. Úgy, ahogy még soha senkivel. Észre sem veszem, ahogy kicsordulnak a könnyeim, és ettől csak még idegesebb leszek. - Most itt vagyok, hogy fogjam a kezed.

- Ez annyira vicces - nevetek fel, ahogy felegyenesedem, és hagyom, hogy a könnyeim végigfollyanak az arcomon. - Az, hogy azt hiszed, a veszteségtől sírok. Kibaszott dühös vagyok, Harry!

- Rendben - feleli azonnal, és tovább simogatja a hátam. - Csak add ki.

- Gyűlölöm az apám azért, mert elment úgy, hogy valaha is számonkértem volna őt - folytatom, és már szinte remegek. - Soha nem lesz már alkalmam megkérdezni, hogy miért nem szeretett eléggé. Nem vagyok szomorú, Harry. Rohadtul dühös vagyok, hogy másodszor is magyarázat nélkül veszítettem el őt.

- Bárhogy érzel, az rendben van, Lou - puszilja meg ezúttal az arcom, és én felé fordulok, hogy megöleljem. Őt ölelve dőlök el az ágyon, és nem ellenkezik, miközben annyit helyezkedek, hogy kényelmesen feküdjünk egymás mellett. - Itt maradok.

- Maradj itt - súgom épp olyan halkan, ahogy ő mondta, majd míg elengedem, hogy lekapcsoljam a lámpát, ő megfordul, és magunkra húzza a takarót, aztán hátranyúl a kezemért, és az arca alá fekteti, miután ad rá egy puszit. Ez a pozíció talán nem a legjobb, de mire akár csak utolérhetne ez a gondolat, már túl nehezek a szempilláim.

Reggel ugyanebben a helyzetben ébredünk, de már képes vagyok jobban átgondolni. Még félálomban önkéntelenül szorítom a fenekének a merevedésem, és miután a testem azt az ingert küldi az agyamnak, hogy ez mennyire jó, nem hagyom abba. Még a szemem sem nyitom ki, csak egyre nagyobb sóhajokkal dörgölőzöm Harryhez, mintha a megváltást várnám ezektől a mozdulatoktól. Aztán megérzem őt mozgolódni, és egy nagyobbat ásítani, mire észbe kapok, és a szemeim szinte kipattannak. Azonnal kicsusszanok mögötte az ágyból, és a földszintre megyek, hogy csináljak egy kávét. Már megkönnyebbülve kortyolgatom az elkészült bivaly erős feketét, amikor meghallom őt a fürdőszobában ügyködni, majd a lépteit a lépcsőkön.

- Jó reggelt! - mosolyog rám kedvesen, és én is viszonzom, ahogy töltök neki is egy bögrébe a reggelimből. - Jól aludtál?

- Köszönöm - felelem válasz helyett, mire csak kedvesen bólint, és mellém lép, hogy adjon egy puszit az arcomra. Úgy tűnik ez tegnapról megmaradt, és a puszik természetesek lesznek köztünk, de én ezt egy kicsit sem bánom. Phillel ez soha nem működött ilyen természetesen. Phil… Basszus, ma délelőtt találkozom vele. Megígértem, hogy együtt ebédelünk. - Nekem… van egy kis dolgom. De aztán ha neked sincs programod, kitalálhatunk valamit. Vagy csak rendelünk kaját, és filmezünk.

- Nincs, úgyhogy írj, ha végeztél, és átugrom - feleli egyből, és elöblíti a bögrét, ahogy az utolsó kortyot is kiitta belőle. - Vagy te is átjöhetsz.

- Jól hangzik - mosolygok rá, és az emeletre indulunk mindketten, hogy elkészüljünk.

Phil már egy boxban vár rám a megbeszélt helyen, és egyből felugrik, hogy egy csókkal üdvözöljön, amikor meglát. Nagyon lelkes, és fogalma sincs, hogy mire készülök, amitől elszorul a torkom. Még életemben nem szakítottam senkivel, és most pont erre készülök. Nem terveztem meg. Egyáltalán nem tudtam, hogy ezt akarom tenni addig, amíg az étterem elé nem értem a kocsival.

- Rendeltem már neked egy kólát, de nem tudom, mihez lenne kedved, szóval majd válassz valamit - kezdi amikor visszaül, és maga elé veszi az étlapot. - A spagetti, és a ravioli is isteni ezen a helyen.

- Jól hangzik - dünnyögöm, és még meg sem tudok szólalni, amikor a pincér már megjelenik.

- Én egy sajtos raviolit kérek - csukja össze Phil a saját étlapját, majd a pincér várakozásteljesen néz rám.

- Ugyanazt - bólintok, majd fiúmra nézek, ahogy a férfi magunkra hagy minket. - Milyen napod volt?

- Még csak dél van - nevet fel, és a kezem után nyúl, amit hagyok is neki. Nem tudom, hogy kellene elkezdenem, vagy mit mondjak. Tanácstalan vagyok.

- Phil, én… - kezdem, de a hangom lehetetlenül bizonytalan. - Szeretnék mondani neked valamit. Valami olyat, amit még soha életemben senkinek sem kellett, mert te vagy az első férfi, akivel elértem eddig. Akármeddig…

- Jól vagy, Louis? - szűkíti össze a szemeit, és nem csodálom, hogy össze van zavarodva, teljesen összevissza beszélek.

- Igazából, nem - csóválom meg a fejem, aztán újra ránézek. - Azt hiszem az lenne a legjobb, ha nem találkoznánk többet.

- Mi? - nyílnak el az ajkai, és elengedi a kezem. Nem húzza el, csak már nem szorítja úgy.

- Így lesz a legjobb.

- Már miért lenne? - pislog értetlenül, és most már a kezét is elveszi az enyémről. - Azt hittem, haladunk valamerre. Nem mondom, hogy villám sebességgel, de én próbáltam neked teret adni, mert azt láttam, hogy arra van szükséged. Rosszul láttam?

- Nem! - vágom rá azonnal, mert valójában ez egyáltalán nem az ő hibája, csak fogalmam sincs, hogy ezt hogyan mondjam el neki. Talán a jobb, ha nem élsz együtt tudtodon kívül egy pornóssal részt ki kellene hagynom. Szeretném ezt kihagyni. - Nem a te hibád. Igazából nagyon értékelem az erőfeszítéseket, amiket kettőnkért tettél. Ez… miattam nem működhet.

- Ugyan már! - ingatja a fejét, és égető pillantásokkal bámul rám. - Ezzel a hülye dumával jössz, hogy nem az én hibám, hanem a tiéd? Legalább valami normális magyarázatot adj!

- Hidd el, jobb, ha nem tudod mi a magyarázat - felelem keserűen, mert már nem tudom, hogy mit mondjak. Csak hagyja, és menjen el. Ha elsétálna minden annyival egyszerűbb lenne.

- Istenem, mind ezt mondjátok - nevet fel kínjában, de még mindig nem ereszt. - Vagy csak egyszerűen mondd el, hogy mi a rohadt probléma.

- Phil… hidd el… - kezdeném, de aztán felugrik. Rohadtul nem szeretném, ha jelenetet rendezne, ezért a tárcámért nyúlok, dobok elég pénzt az asztalra a készülő ételekre, és kikért italokra is, majd kivezetem őt az étteremből. - Nem tudom, hogy kik akartak valaha így lekoptatni, de én nem csak dumának használom.

- Akkor mond el az okát - követeli még mindig, mire egy nagy sóhajjal dőlök az autóm oldalának, míg ő velem szemben áll zsebretett kezekkel, és komolyan választ vár. - Miért gondolod, hogy én túl jó vagyok hozzád? Mert gondolom ez is elhangzott volna ma még… Mi az oka, hogy azt hiszed, én nem vagyok hozzád való, annak ellenére, hogy…

- Mert nem érdemled meg, hogy hazudjak neked - felelem végül széttárt karokkal. - Ahogy azt sem, hogy egy pornóst várj haza minden este, akinek az idő nagy részében farkat látni sincs kedve, egy egész napos forgatás után, nem hogy órákon át kényeztetni téged. Pedig te azt érdemled.

- Tessék? - tátogja, mert hang szinte alig jön ki a torkán. Meg sem szólalok, csak várok egy kicsit, mert tudom, hogy minden szót tisztán hallott, semmit sem kell megismételnem. - Ez az igazság?

- Mondtam, hogy jobb, ha nem tudod - felelem, de közben a szemébe nézek, és láthatja, hogy teljesen őszinte vagyok. - Sajnálom, amiért eddig is eltitkoltam.

- Még így is helyettem döntöttél - szólal meg, de már sokkal lemondóbb a hangja, mint eddig volt. Messze nincs benne annyi tűz.

- Mert ha te valami csoda folytán úgy is döntöttél volna, hogy így is akarsz, nekem ettől még nem menne. Azt hittem, hogy talán meg tudom csinálni, de képtelen vagyok rá. Nem tudok szeretni valakit, míg minden héten valaki mást dugok a stúdióban.

Összerezzen, ahogy az utolsó szavakat kimondom, és tudom, mennyire megviseli, hogy ilyen őszintén beszélek erről most. - Sajnálom.

- Én is sajnálom, Louis - hunyja le a szemeit egy pillanatra, csak hogy sokkal szomorúbb pillantásokkal nézhessen rám újra. - Éreztem, hogy valami nincs rendben, de azt hittem, talán meg tudjuk csinálni.

- Nem tudjuk - rázom meg a fejem, és a kocsikulcsot forgatom az ujjaim közt. Kétségbeesetten szeretném, hogy ez legyen a vége, és végre elmehessek innen.

- Azért tanulsz, hogy aztán otthagyhasd? - néz rám, és egy pillanatra elszorul a torkom, hogy talán az lenne az őrült ötlete, hogy megvárja, de a szemeiben látom, hogy már elengedett.

- Igen, egy nap szeretném otthagyni, és megtudni, milyen úgy élni, hogy nem ez a munkám - felelem őszintén, és látom rajta mennyire értetlenül áll a dolgok előtt. - Túl régóta csinálom. Kimondhatatlanul régóta.

- Kívánom, hogy minél előbb teljesülhessen a vágyad - szólal meg néhány másodperc hallgatás után, aztán megölel. - Vigyázz magadra, Louis.

- Te is, Phil - ölelem vissza, majd egy nagy sóhajjal ülök be az autómba, hogy hazamenjek. Erre most muszáj innom egy… bármit, mielőtt átmegyek Harryhez.

***

Harry a házban vár, és engem elszáműzött az ajándékboltba csomagolópapírért, ha már elég hülye voltam ahhoz, hogy ne vegyek Andy ajándékához. Pontosan ezekkel a szavakkal mondta. Valójában csak nevetve igazat adtam neki, mert Andy akkora felhajtást kerített a mai szülinapja köré, hogy fogalmam sincs, hogyan felejthettem ezt el. Úgy beszéltük meg, hogy ma elmegyünk bulizni egy kicsit hangosabb helyre, figyelembe véve az ünnepelt óhajait. Ők fognak taxival felvenni minket itt, hogy praktikus legyen. Kikötötte, hogy senki sem mehet a saját kocsijával, mert ma mindenkinek innia kell. Mármint úgy rendesen. Máskor kiröhögtem volna, és megyek a pacival, de ez az ő napja. Legyen, ahogy ő akarja. Épp, amikor nyitom a kaput, hogy beálljak az udvarba, leparkol egy másik, számomra ismeretlen autó a feljárómon, így elvágva az én utam. Félreállok az utcában, és kiszállok, hogy megnézzem, ki a látogatóm. Még soha nem láttam ezt a kocsit. Épp akkor nyílik az ajtó, és száll ki a vendégem, amikor odaérek, és ezzel egyidőben némulok el, csak nézek rá, mintha egy szellemet látnék a múltamból.

- Louis - nyekergi anyám, és szinte azonnal sírásba görbül a szája. Felém lép, de amikor meg akarna ölelni, és ösztönösen összefűzöm mindkét karom a mellkasom előtt, és lépek egyet hátra. - Kisfiam…

- Mit… Hogy kerülsz ide? - találok nagy nehezen a hangomra, de szinte szédülni kezdek a lehetetlen, és egyáltalán nem kívánatos helyzettől.

- Beszéltem Vivie-vel, és úgy tűnt, hogy hajthatatlan vagy - kezdi a magyarázkodást, de a hangja el-el csuklik, ahogy beszél hozzám. Tizenkét hosszú éve nem hallottam ezt a hangot, és teljesen ledermeszt. - Nem akarhatod ezt. Muszáj eljönnöd a temetésre, Louis.

- Mindenkinek jobb, ha nem megyek - szólalok meg, de meg kell köszörülnöm a torkom, annyira rekedt vagyok. A torkom teljesen kiszáradt.

- Ez nem így van - rázza meg azonnal a fejét, és a hangja talán egy fokkal nyugodtabb most már. - Olyan jóképű férfi lettél, istenem. És ez a ház, az autód… Annyira büszke vagyok rád. Apád is az lenne…

- Fejezd be! - szűröm a fogaim közt, és a fejemet ingatom. Az ökleim megfeszülnek az oldalamon, és minden erőmmel azon vagyok, hogy nyugodtan tudjam kezelni ezt a helyzetet. Vagy legalább azt mutassam neki. - Nincs jogod ilyeneket mondani!

- Apád meghalt - konyulnak le újra a szája sarkai, és úgy indulnak meg a könnyei, mintha csak egy kapcsolóval működnének. Annyira felbasz! Nem tudom, hogyan fogjam vissza magam. - Nem boríthatnánk fátylat a múltra, kisfiam? Őt már elveszítettük, de mi még itt lehetünk egymásnak. Ne legyünk eszetlenek.

- Te hallod saját magad? - kiáltok rá, és ijedten rezzen össze. Meglátom Harryt közeledni az udvaron, és a tekintetéből arra következtetek, hogy hallhatott néhány dolgot a beszélgetés végéről, de nem tiszta neki, hogy mit lát. Az öklöm már biztosan remeg, olyan erősen szorítom össze. - Legszívesebben nevetnék azon, amiket mondasz, ha nem baszna fel ennyire.

- Lou, minden rendben? - jön egy óvatos lépéssel közelebb Harry, mire anyám felé kapja a fejét, és értetlenül néz hol rám, hol a göndörre, majd végül Harryn állapodik meg a tekintete. Csak mondjon rá valamit, esküszöm többet eszébe sem jut majd hozzám szólni.

- Ő a párod, kicsim? - fordul teljes testtel Harry felé. - Nagyon jóképű fiú. Örülök, hogy megismerlek, én…

- Befejeznéd ezt a nevetséges viselkedést? - kiabálok, és már az sem érdekel, ha a szomszédok mind meghallják. - Nem megyek el a kibaszott temetésre, és Vivienne-nek sem mondok többet soha semmit. Tőle tudod, hogy itt lakom, ugye?

- Ne rá haragudj - lépked közelebb, de én újra hátrálok. Egy pillanatra Harry felé nézek, aki nyel egy nagyot, ahogy végre realizálta, hogy ki áll velünk szemben. Jobban örültem volna ha a házban marad. - Én szedtem ki belőle kétségbeesetten. Szükségem van rád a temetésen, fiam. És utána is.

- Kifizettem az egészet, ne kérj ennél többet, mert nem tudom megadni - rázom a fejem ingerülten, aztán a hajamba túrok. - Tényleg azt akarod, hogy elmenjek, és ott parádézzak a barátaitok előtt, mint a rég elveszett fiad? Ismerem a szánalmas mesét, amit kitaláltatok rólam.

- Csak kérlek, gyere el - sírja, és már vörösek a szemei tőle.

- Hidd el, ha elmennék, és netán még beszédet is mondanék, abban nem igazán lenne köszönet - ingatom a fejem, és kínomban már mosolygom az egészen, ahogy elképzelem. - Nem fogok színészkedni. Azt csak dugás közben szoktam.

- Lou, nem hiszem, hogy… - lép most Harry közelebb hozzám, anyám sírása pedig alábbhagy, ahogy értetlenül néz rám.

- Mit nem hiszel? - tárom szét a karom idegesen. - Hogy jól fogadná, ha megtudná, hogy minden pénz, amit nekik küldtem, a pornós fizetésemből van?

Anyám a mellkasához kap, mintha fizikailag fájnának neki a szavaim, és Harry is ránéz, majd újra rám. Kétségbeesettnek tűnik.

- Louis… - leheli anyám, és meg kell kapaszkodnia az autója oldalában, ahogy hátrál néhány lépést. - Mondd, hogy nem igaz.

- Kurvára az! - csattanok fel dühösen, és megint elsírja magát. - Azóta azt csinálom, hogy kikúrtatok velem! Üdv a világomban, anya!

- Annyira sajnálom, kisfiam - zokogja, és Harry mellé lép, hogy biztosítsa anyám stabilitását. - Ezt mi tettük veled… Annyira…

- Nem kell egy csepp sem a sajnálatodból - rázom meg a fejem. - Állj arrébb a kocsiddal, hogy be tudjak menni.

Ahogy otthagyom őket, hogy visszaüljek a Mustangba, még látom Harryt, amint segít beszállni neki az autójába, aztán még beszél hozzá valamit, lehajolva az ablakhoz. Felbőgetem a motort, mire rám kapja a tekintetét, és visszaindul a ház felé, hagyva, hogy a nő aki világra hozott, de többet nem igazán tett, elhajtson.

- Biztos vagy benne, hogy ez volt a megfelelő megoldás erre a… - kezdi egyből, amikor beérek a rohadt tekercs csomagolópapírral, amit ledobok az ebédlőasztalra a kulcsaimmal együtt.

- Szerintem kibaszottul semmi közöd hozzá! - kiabálok rá, mire elakad a lélegzete, de csak védekezőn felteszi a kezeit, és a fejét csóválja. - Sajnálom… Sajnálom. Csak adj, egy percet.

- Kérsz valamit? - lép mellém, ahogy lehajolva a térdeimre támaszkodva próbálok mély levegőket venni, amitől azt várom, hogy egy kicsit lenyugtasson. - Tea, kávé, egy pohár víz?

- Egy pohár tequila jól jönne - bólogatok bőszen, és a hűtő felé mutatok. - Nem kell semmi hozzá, ne szarozzunk, csak tölts egy pohárba.

- Rendben - bólint, és készséggel csinálja, amit mondtam. Magának is önt egy adagot, aztán a kezembe adja. Ahogy lehajtom, szinte mintha érezném, amint elégeti a dühöm. A második pohár egy kicsit többet, és a harmadik után leheveredünk a kanapéra, mert még van nagyjából egy óránk, és ott kényelmesebb.

Csak nézek magam elé a csodálatos életemen gondolkodva, és képtelen vagyok visszafogni a nevetésem. Harry értetlenül néz rám, de látom, ahogy mosolyra húzódnak az ajkai a látványomra.

- Basszus… - kapkodom a levegőt, ahogy csitul a nevetésem. - Az életem annyira elbaszott.

- Nem vitatkozom - vigyorog rám Harry, mire csak oldalba vágom, de mindketten jót szórakozunk rajta. Még mindig feszült vagyok, kimondhatatlanul frusztrált, és biztos vagyok benne, hogy ez okozza ezt a lehetetlen szituációt. - És azt még nem is mondtam, hogy szakítottam Phillel.

- Komolyan? - emeli fel a fejét a támláról, hogy rám nézzem.

- Bizony - bólogatok, és nagyvonalakban elmesélem neki a párbeszédünket. - Most mondd, hogy nem elcseszett. És ő volt nagyjából… a második srác az életemben, akivel megpróbáltam komolyan együtt lenni.

- Egy szavad sem lehet - ingatja a fejét felhúzott szemöldökkel. - Ha tudnál az én színes szerelmi életemről, úgy éreznéd, ez egy valóságos válás volt.

- Ó, tényleg? - vigyorgok rá, aztán töltök még egy pohárral. - Mesélj róla, kérlek. Hadd érezzem úgy!

- Oké - egyezik bele végül, de előbb lehúzza az italát. - De nem nevethetsz!

- Esküszöm nem fogok - teszem fel mindkét kezem, a kis stampedlit pedig a felhúzott combomon egyensúlyozom közben. Még nyilvánvalóan nem vagyok részeg, ha képes vagyok erre.

- Azt már tudod, hogy te voltál nekem az első - néz rám félig felhúzott szemöldökkel, és ettől muszáj végignyalnom a számon, a pillantása pedig követi a nyelvem útját. - Nos, az utolsó is.

- Hm? - rázom meg a fejem, és nézek rá értetlenkedve. - Ezt most nem értem.

- Mármint, én a kamerán kívül még senkivel sem feküdtem le - fogalmazza meg sokkal érthetőbben, és szinte leesik az állam a hallottaktól. Nem bírom elhinni, hogy igaz amit mond. Harry még soha…? Lehetetlen. Kiszárad a szám, és egy jóleső borzongás fut végig a testemen, amint arra gondolok, hogy ez a fiú még ennyire érintetlen. Bizonyos formában persze. Mégpedig a legjobb formában. - Sőt… Még csókokban sem bővelkedek. Egyszer megcsókoltam az első barátnőm, akkor rájöttem, hogy meleg vagyok. Aztán volt egy borzalmas próbálkozásom Carollal, az egy másik mese, nem most fogjuk megnyitni, majd a legutóbbi buliban az a srác. Nagyjából ennyi.

- Neked most viccelned kell velem - tátom el a szám, és ezt egyszerűen nem bírom felfogni. Harry egy fiú, aki már húsz éves, szexben profi, és mégis érintetlen. Képtelenség! És így egyszerűen csak még jobban vonz. Elképzelni, hogy én leszek a legelső férfi, aki megkapja őt. Legutóbb nem élveztem ki, és hogyan is tehettem volna, őrült helyzet volt, de most… Minden pillanatát megélném. Fészkelődnöm kell egy kicsit, ahogy elkalandoznak a gondolataim. Kétszer szexeltem vele, néztem videót, ahol mással csinálja, de még soha nem láttam az arcát közben. Végtelenül felizgat a gondolat, hogy láthatnám élvezni. Én lehetnék az első ember a világon, aki látja őt.

- Nem, nem viccelek - feleli komolyan, de még mindig mosolyogva ingatja a fejét. Közben számomra valami új, kifürkészhetetlen pillantással néz rám, és a késztetés, hogy megcsókoljam, most erősebb, mint valaha. Mindenképp beszélni akartam Andyvel és Josh-al a Harryvel kapcsolatos érzéseimről, mielőtt engedek magamnak akármilyen lépést is, de most borzasztó nehéz megtartanom a józan eszem. - De a múltkori srác eléggé jó volt. Nagyon sokat ittam, de a csókjára emlékszem. Volt valami egészen elképesztő nyelvmunkája, szóval figyelembe véve a két lányt és őt… Nos azt hiszem, eddig határozottan a srác a legjobb csókom életemben, bár a nevét sem tudom. Aztán ott az a pincér. Egy étteremben adta meg a számát, és bár mindketten eléggé elfoglaltak vagyunk, úgy beszéltük meg, hogy jövőhéten találkozunk. Talán most majd változik ez a helyzet.

- Ó, igen? - húzom fel a szemöldököm, és abban egészen biztos vagyok, hogy észrevette, amint le sem veszem a szemem az ajkairól. Finoman végigvezeti a nyelvét az alsó ajkán, amitől muszáj egy nagy levegőt vennem, és eligazítanom a merevedő farkam a nadrágomban. - Bassza meg…

Nem tudom, hogy akart volna mondani valamit, vagy sem, de biztosan belé fojtok minden szót, amikor megragadom a pólója fölé felvett nyitott ingének a két szélét, és magamra rántom őt. A szánk olyan hevesen ér össze, mintha hosszú évek óta csak egymásra éheztek volna. A nyelveink azonnal utat találnak egymáshoz, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez életem legszenvedélyesebb csókja. Pedig nekem bőven volt részem privát smárolásokban is, de ez… Mindent felülír, és fogalmam sincs, hogy mitől. Egyszerűen észvesztő érzés a göndör puha ajkai az enyémekre tapadva, ahogy éhesen falja őket. Legszívesebben mindenem neki adnám, csak hogy enyhítsem ezt az éhséget, de közben vissza is venném azokat, hogy tovább érezhessem a követelőző nyelvét az enyémnek simulni. Már felettem térdel a kanapén, ahogy a hajába túrok, kilökve belőle a fekete-fehér kendőt, amivel körbekötözte a rakoncátlan tincseit. Rohadtul tetszik, hogy valamit mindig a fejére tesz. Volt, hogy kalapban jött melózni, és az kurva szexin mutatott rajta, de ezeket a sálakat is szeretem. Ahogy egy kicsit megrántom a haját a tarkójánál belemarkolva, felnyög, és hátra ejti a fejét. A szám máris ég az övé hiányától, de amikor végignyalok a nyakán, a sóhajai, és zihálása mindenért kárpótol. Muszáj még mindig ugyanúgy éreznie mint régen. Levezetem a kezeim a csípőjére, és magamra húzom. Egészen eddig mintha direkt kerülni akarta volna, hogy egymáshoz érjünk, de kurvára akarom őt érezni. Ahogy a szűk farmerén át hozzám feszül a merevedése, mindketten hangosan nyögünk fel, ami újra egymás szájában veszik el. Az illata, az íze, a mozdulatai, ahogy egymáson mozgunk, teljesen elveszik az eszem. Mintha egy egészen más dimenzióban kalandoznék most. Azt sem tudom, hol érintsem, ő pedig mégis mindegyikre úgy reagál, mintha a világ legjobb érzése lenne, amikor hozzáérek.

Úgy ugrunk el egymástól, és kezdjük veszélyesen kapkodni a levegőt, mint a rajtakapott tinik, amikor megszólal a csengőm.

- Andyék - lihegem, és ahogy felugrom, csak kapkodom a tekintetem az asztalon heverő, érintetlen csomagolópapír, a még mindig meztelen ajándék, és ziláltan, rémülten maga elé bámuló Harryn. - Basszus, még fel sem öltöztem.

- Becsomagolom gyorsan az ajándékot, menj és öltözz át - javasolja Harry, mire bólintok neki, és már rohanok is, hogy magamra tépjek egy farmert, meg egy olyan pólót, amit nem kutyasétáltatáshoz szoktam hordani. Mire leérek, már csörög is a telefonom.

- Megyünk már, csak… - szólok bele köszönés nélkül, és hirtelen rám néz Harry, amivel belém fojtja a szót. Gyönyörű, izgalomtól kipirult arccal, és csóktól duzzadt ajkakkal. Egyszerűen csak gyönyörű. - Három perc.

- Ajánlom is! - nevet a hangszóróból Andy, mire muszáj elmosolyodnom, mielőtt kinyomom.

- Kész? - nézek az egészen pofás kis csomagra, ami épp most kap még egy szép masnit is.

- Igen - feleli Harry, aztán a kezembe adja. - Hol a… Mindegy, nincs időm visszakötözni a hajamba. Jó vagyok így?

- Viccelsz, ugye? - harapom be az alsó ajkam, mire ő csak összeszorítja az állkapcsát, és látom, hogy ugyanolyan nehezen tudja visszatartani a kitörni készülő vágyát, mint én, de muszáj egy percen belül kilépnünk az ajtón. Végül veszek egy mély levegőt, és intek, hogy induljon, én pedig bezárva mindent, rohanok utána, hogy bevetődjek a már szintén nem teljesen józan csapathoz az autóba.