Gyilkos Hit - 5.
Sziasztok!
Hm, ez sem egy könnyű hangvételű kis nyáresti olvasmány, tudom én, és nincs is olyan "csukott szemeket felnyitó" mondanivalója, mint a másik könyvnek, de a téma mégis a világ nagy tabutémái közé tartozik az egyházi kérdéssel kapcsolatban. Azért remélem, hogy ezt is szeretitek legalább annyira.
Mondjátok el a véleményeteket, mert mindig nagyon érdekel. Hagyjatok nyomot! ;)
Puszi&Pacsi
- 5 -
Ez az egyetlen mondat kellett Louis-nak, hogy észhez térjen, és rájöjjön, amit művelt, az egyáltalán nincs rendben. Azt gondolta, hogy igen, hogy a célja érdekében ez még talán belefér, de valójában ezzel őrülten nagyot hibázott. Tudta, hogy el kell mennie egy másik paphoz, hogy meggyónja ezt, máskülönben nem fogja tudni megbocsátani saját magának. Elevenen falja fel. Ismerte ennyire a saját elcseszett agyát, hogy tudta, addig fogja ostorozni magát, amíg végül meg nem gyónja. Csak reménykedett, hogy az segít, bár ekkorát még soha nem vétkezett. Harryre kellett volna haragudnia. Annyival könnyebb lett volna. Mennyivel ésszerűbb. De volt annyira okos, hogy tudta, Harry csak magát adta. Louis volt az, aki nem tanúsított többé ellenállást. Aki szinte első szóra beadta a derekát, és nem volt képes nemet mondani a fiatalabb fiúnak. Megpróbálta, de gyenge volt. Ezt a saját hibájának könyvelte el, és nem Harryének. Persze, ez valahol a terv része volt, ezzel tudott volna takarózni, de legbelül azt is tudta, hogy ami történt, azt élvezte. És ez volt az, ami próbálta szétszaggatni a lelkét.
- Eressz el - suttogta maga elé, de közben teljesen elernyedt izmokkal támaszkodott a falnak. Félt, ha Harry tényleg ellép tőle, akkor a földre zuhan. A fiú nem mozdult, helyette újra a nyakába hajolt, Louis pedig megérezte a kimelegedett, Harry fogai által meggyötört bőrén, ezúttal a fiú lágy csókját. Érezte, ahogy a kellemes érzés megint kezdte a bűvkörébe vonni. Túl hamar. Túl könnyen ahhoz, hogy ne rémítse halálra, ezért minden erejét összeszedve lökte el magától újra a göndörhajú fiút, aki ezúttal hagyta neki. Egyetlen mozdulattal rántotta magára a szürke melegítőjét, majd csak lazán beletörölte a kezét. Louis zavarban volt. Elmondhatatlan módon, ezért remegő kezekkel próbálta lemásolni Harry előbbi mozdulatait, de ő sokkal tovább szerencsétlenkedett a saját nadrágja gombjaival, mire végre sikerült felvennie azt. Ettől csak még elveszettebbnek érezte magát. Olyan volt az egész, mintha félig önszántából ugrott volna le egy szikláról, magával rántva a fiút, és fogalma sem volt mi vár odalent, de azt bárki megmondhatta, hogy egy ekkora zuhanást semmi jó nem követ.
- Szóval, mi a terved délutánra? - szólalt meg Harry, aztán szó nélkül kiszolgálta magát, és újratöltötte a whiskey-s poharát. - Ebben az istenverte városban semmit sem lehet csinálni hétköznap este. A templomon kívül tényleg minden zárva van.
Louis először csak leesett állal méregette a fiú lazaságát a történtek ellenére. Nem értette, hogyan lehet ennyire nemtörődöm, amikor tényleg vétkeztek. Nem akkorát, amekkorát lehetett volna, de ez nem segített a lelkén. Aztán úgy döntött, hogy nem fogja megmutatni Harry előtt, hogy mennyire kétségbeesettnek érezte magát akkor. Ő is annyira lazának, és nemtörődömnek akart tűnni, amilyen a másik fiú volt. Valami fura, nyakatekert módon azt gondolta, hogy ezzel egyfajta revanst vehet Harryn. Ettől pedig minden bizonnyal egy kicsivel tényleg nyugodtabb lett.
- Többek közt ezért is akartam eredetileg elmenni innen - felelte teljes nyugalmat erőltetve a hangjára, és csak remélte, hogy nem fog megremegni.
- Többek közt? - kérdezett vissza Harry, és akkor vált világossá Louis számára, hogy miközben a nyugalmi álcán dolgozott, gondolkodás nélkül megint olyat mondott, ami miatt további kérdések merülhetnek fel Harryben a magánéletéről. Akkor mégis bármilyen beszélgetésbe bele ment volna, ami nem arról szólt, amit csináltak. Pillanatnyi tagadásban élni jobbnak ígérkezett. - Mi volt az egyéb ok?
- Csak nem annyira rajongok Amerikáért - rántotta meg a vállát, és rágyújtott egy újabb cigarettára. - Úgy terveztem, hogy a Vatikán után visszaköltözöm Londonba. Szeretem Londont.
- Én is - felelte Harry, és egy kicsit ködössé vált a tekintete. Louis meg tudta mondani, hogy egy pillanatra elmerengett valamin. Talán oka volt, hogy nem ott él. Amikor Louis erre gondolt, azonnal elsápadt. Sejtette, hogy valószínűleg valami szörnyűséget művelhetett ott, és talán a rendőrség is keresi. Ez a kisváros a világ vége Londonhoz képest. Talán ez volt a menekülési terve része, és Louis azokban a pillanatokban is egy körözött bűnözőt bújtatott. Ettől elszorult a torka.
- Ha szereted Londont, miért nem élsz ott? - tette fel az ésszerűnek tűnő, de tagadhatatlanul hátsó szándékot rejtő kérdést.
- Mert valaki lakhatatlanná tette számomra azt az országot - felelte, szinte gondolkodás nélkül, Louis pedig mély döbbenettel nézett rá. Nem gondolta, hogy a fiú komolyan választ fog adni a kérdésére, azt meg pláne nem, hogy őszintén. Ezt a mély gondolatainak tudta be, ami szemmel láthatóan még mindig fogságban tartotta.
- Sajnálom ezt - szólalt meg lágyan a tiszteletes, és egy kicsit kiengedett összes izma görcsös szorításából. - Talán egy nap visszatérhetsz oda.
- Nem - rázta meg a fejét, a szemei pedig kitisztultak. Louis tudta, hogy az őszinte percek elfogytak, és most már óvatosan kell faggatóznia. - De te még igen.
- Itt a családom - vágta rá, és egy kicsit el is mosolyodott a gondolatra. Az eszébe véste, hogy később meg kell látogatnia őket. Lottie azt mondta, hogy szeretne beszélni vele valamiről, de nem árult el többet, pedig nagyon izgatott volt. - Most jó itt. Aztán majd meglátjuk.
- A családod fontos neked, ugye?
- Igen, ők a legfontosabbak - bólintott minden meggyőződéssel a hangjában, aztán egy mélyet szívott a frissen gyújtott cigijéből. - Miért nem mesélsz a tiédről?
Harry élesen beszívta a levegőt, aztán egy gyanakvó pillantást vetett oldalra, amitől Louis azonnal észbe kapott.
- Sajnálom, ha ez egy kényes téma, nem akartam faggatózni. - Ó, dehogyis nem akart! Az volt minden vágya, hogy vagy ezer kérdést tegyen fel a veszélyes idegennek, de nem merte kihozni őt komolyabban a sodrából. Bár úgy tűnt, igazat mondott azzal, hogy sosem bántaná őt, Louis mégis félt tőle. Nem tudta, valójában mennyire bízhat meg egy gyilkos szavaiban. Nem tudta, mi az, ami esetleg csak egy okosan kigondolt játék része, és mi az, ami valódi.
- Nincs családom - felelte Harry, néhány másodperc múlva, utána pedig egy nagy sóhajt engedett szabadjára. - Soha nem ismertem őket. Otthonban nőttem fel.
Harry lehajtotta a fejét, és a poharába bámult, mielőtt ivott belőle egy kortyot. Louis egy pillanatig szóhoz sem jutott az előbbi vallomástól. Erre nem gondolt. Eszébe sem jutott, hogy talán nem is egy hidegvérű pszichopata ő, hanem valaki, akinek szörnyű gyerekkora, és élete volt. Talán a történtek megtörték őt, és beszennyezték a lelkét. Meglehet, hogy szerette volna ezt hinni. Annak ellenére, hogy nem tudta, melyik lenne a jobb. De ha valamire talált ésszerű magyarázatot, az mindig segített rajta. Az ok nélküli öldökléssel nem tudott volna mit kezdeni, de ha valamire volt legalább egy kicsi magyarázat, akkor talán orvosság is létezett rá.
- Sajnálom, Harry - válaszolta kedvesen, és elnyomta a cigijét.
- Rendben van - morogta Harry, aztán felállt a kanapéról, hogy harmadszor is újratöltse a poharát. - Szóval, mai program?
- Csak egy családi vacsora - mosolyodott el, és bár aggasztotta, hogy egy morzsányi igazság tudatában egy lépéssel közelebb érezte magához a fiút, mégis örült, hogy úgy tűnt Harry, még ha túlontúl lassan is, de talán meg fog nyílni neki. Nem hagyhatta abba, amit elkezdett. Meg kellett próbálnia minél közelebb kerülni hozzá. Ez az egyetlen esélye, hogy megállítsa a kegyetlen tetteit. - Hamarosan indulnom is kellene.
- Oké - itta ki egyetlen nagy kortyban a teljes poharát a fiú, letette a dohányzóasztalra, majd Louis elé lépett, aki az imént kelt fel a kanapéról. - Akkor jó szórakozást, Kicsi. Hamarosan találkozunk.
Louis gyomra furcsán megremegett a becenév hallatán, és a vére száguldozott az ereiben, amikor Harry megfogta a derekát, aztán közel húzta magához. Amíg a fiú kezeire koncentrált a testén, és összesimuló alfelükre, addig Harry úgy csókolta meg, hogy esélye sem volt elhúzódni. Amikor magához tért, és képes volt az agyát némi gondolkodásra bírni, eltolta magától a fiút, és elfordította a fejét. Gyűlölte a testét, ami a vak vágyért cserébe minden alkalommal elárulta őt, amikor Harry hozzá ért.
- Igen - köszörülte meg a torkát, és elindult a bejárati ajtó felé, hogy mihamarabb kitessékelhesse a fiút. - Biztosan…
Harry rosszfiús félmosollyal nézett le rá, majd egy kacsintással lépett ki az ajtón, és hagyta magára Louis-t a hurrikánként örvénylő gondolataival.
Vett egy olyan forró zuhanyt a göndör távozása után, amitől azt remélte, hogy sikerül lemosnia magáról a bűntudatot, de ez nem tűnt ennyire egyszerűnek. Felkapott egy farmert, és egy sima fehér pólót, majd elindult az anyja háza felé. Húga, és ő már külön éltek, de a kisebb testvéreik még mind anyjukkal, és az ő férjével, aki Louis és Lottie esetében csak nevelőapa volt, de a többieknek az édesapja. Aznap szép idő volt. Délutánra a nap is hétágra sütött, ezért úgy döntött, arra a néhány utcányi útra nem autóval megy, inkább sétál odáig.
Már mind az asztalnál ültek, és csak rá vártak, amikor kinyitotta a mindig nyikorgó bejárati ajtót, és hangosan beköszönt a többieknek.
- Azt hittük már elvesztél ezen a rövid úton - jelent meg a konyha ajtajában Jay, Louis anyja, és már taszigálta is be, hogy leültesse a második szabadon maradt helyre az asztalfőnél, Daniellel, a nevelőapjával szembe.
- Hogy ment a ma reggel? Ez volt a második miséd a templomban, igaz? - kérdezte a férfi, és már neki is látott az evésnek.
- Igen - bólintott Louis, majd miután keresztet vetett maga előtt, ő is megragadta az elé készített evőeszközöket. - Jól… Azt hiszem.
Daniel erre csak megforgatta a szemét, és folytatta az evést. Ő egyáltalán nem volt hívő, és a Jay-jel közös gyerekeiket sem erre nevelték. Louis egy kicsit haragudott az anyjára emiatt. Szerette, és tisztelte őt, de nem értette, miért dobta el a saját hitét egy férfi szerelméért. Nem gondolta, hogy ő maga valaha képes lett volna erre. Talán ha még a továbbtanulása előtt jött volna egy srác, feladta volna ezeket a terveit, és nem alakul így az élete, de a hitét akkor is képtelen lett volna. Az csak az övé.
Jay egy bocsánatkérő mosolyt villantott felé, aztán ivott egy kortyot a vörösborából, mielőtt a fia felé fordult.
- Sajnálom, hogy nem tudtunk elmenni - simította meg Louis felkarját, és az ajkait rágta. - Az iskolai meccs a szezon legfontosabb eseménye, mindenki ott volt a gyerekekkel. Jövő héten veled leszünk. Ígérem.
- Minden rendben, anyu - mosolyodott el Louis, és komolyan is gondolta. Nem várta el tőlük, hogy minden misén és istentiszteleten ott legyenek. - Te mikor érkeztél, Lottie?
- Nem sokkal előtted - felelte egy sóhajjal. A szomszéd város éttermében dolgozik hétvégente, a reggeliztető műszakot viszi, hogy ki tudja egészíteni a keresetét. Hétköznap pedig a belvárosban egy irodában. - Őrült dugó volt a bekötőúton. Valami karambol után takarították a roncsokat.
- Hallottam róla a rádióban - kapcsolódott be a beszélgetésbe Daniel, miközben teli szájjal válaszolt. - Egy személyautó, és egy kamion volt. A kamionosnak kutya baja, de a másik sofőr meghalt.
- Szegény ember - ingatta a fejét Jay, és az ételébe bámult.
- Majd imádkozom érte - felelte Louis, és ivott egy korty bort, de majdnem megakadt a torkán, amikor ezúttal már nem csak egy szemforgatást kapott, hanem egy gúnyos nevetést is.
- Igen, attól majd jobb lesz neki. Arra sok esély van - bólogatott Daniel, de Jay egy szúrós pillantást vetett rá, és már éppen nyitotta a száját, amikor Lottie megelőzte.
- Jó lenne, ha nem lennél fasz, Dan - szúrta oda a férfinak, de aztán egy ugyanolyan lesajnáló mosollyal ingatta meg a fejét. - De erre se sok esély van.
- Vegyél vissza! - figyelmeztette őt a férfi, és még az evőeszközeit is letette, ahogy teljes figyelmét a kezdődő vitának szentelte.
- Neked kellene visszavenned! - emelte meg a hangját a lány, de folytatta az evést. - Mióta az eszemet tudom, egy fasz vagy Louis-val, pedig előtted ő volt nekünk az egyetlen igazi férfi ebben a családban, és tudtommal soha nem ártott neked. Most viszont már elég! Szar napom is volt, ezért peched van. Ő pedig az egyetlen bátyám, és nem tetszik, ahogy beszélsz vele.
- Minden rendben, Lott - nyúlt a mellette ülő húga keze után Louis, és próbálta valahogy elcsitítani őt. - Nyugodj, meg.
- Nem, Louis, ez kicsit sincs rendben - ejtette a tányérba a villáját, majd kitolva a székét, még fel is állt, hogy megmutassa, komolyan nagyon dühös. - Évekig tűrtük, de most már nem kell. Elvárható lenne, hogy csak abban a néhány órában normális legyen, amit itthon töltünk, nem?
- Most aztán már elég! - ugrott fel Daniel is, Louis pedig nem győzte kapkodni a fejét. Olyan nevetségesnek tűnt az egész szituáció a számára. Annyira elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy ilyen semmiségen ennyire fennakadtak, hogy képesek üvöltözni is egymással miatta.
- Oké! - kiáltotta vissza Lottie, és megragadta Louis kezét, hogy maga után húzza. - Gyere!
Louis szó nélkül követte a lányt, és miközben a cipőjüket húzták fel, még hallották anyjuk lágy hangját, ahogy arra kérte őket, hogy nyugodjanak meg, és menjenek vissza, de Lottie, mit sem törődve ezzel, kivonszolta Louis-t, és bevágta maguk mögött az ajtót. Beültek a lány kocsijába, és egyenesen Lottie lakásához hajtottak. A kisváros központjában lakott, egy butik feletti kis garzon lakásban. Nem volt valami modern, vagy túlzottan nagy, de neki megfelelt.
- Éhes vagy még? - kérdezte bátyját, amikor besétáltak az apró nappaliba. - Rendelhetünk pizzát. Alig ettél.
- Rendeljünk - bólintott egy mosollyal. - Nem kellett volna megmentened. Ez az én feladatom lenne.
- Te már elégszer húztál ki engem szar helyzetekből - felelte egy csibészes vigyorral a lány, aztán a telefonjáért nyúlt, és rendelt egy extra nagy sajtos pizzát. - Emlékszel, amikor bulizni mentem este, de csak te tudtál róla, aztán elvontad annak a pöcsnek a figyelmét a konyhában, amíg én feliszkoltam az emeletre a háta mögött?
- Hogy is felejthetném el…? - nevetett Louis, és megölelte a húgát, ahogy ő is leült mellé a kanapéra.
- Komolyan nem értem, miért csinálja - ingatta a fejét Lottie, miután kivált Louis karjai közül. - Kezdettől fogva állandóan szemétkedett veled.
- Valószínűleg mindig csak a pozícióját féltette - felelte Louis, megrántva a vállait.
- Tőled? Ez nevetséges. Ha egy kicsit is vette volna a fáradságot, hogy megismerjen, tudná, hogy csak anyu boldogsága számít neked - mondta a lány teljes bizonyossággal a hangjában.
- Vagy csak egyszerűen nem voltam neki szimpatikus - erőltette tovább Louis a téma lezárását. Nem volt kedve tovább erről beszélni, és komolyan nem érdekelte a dolog. Már réges régen túltette magát azon, hogy Dan és ő soha nem lesznek puszipajtások. De amíg az anyját ténylegesen boldognak látta mellette, addig ez egyáltalán nem érdekelte.
Miután megérkezett a pizza, és degeszre ették magukat, Louis kidőlt a kanapén, Lottie pedig a mellkasán pihentette a fejét, összebújva bátyjával a szűkös fekvőhelyen.
- Na, most már elmondod, amit akartál? - kérdezte Louis, miközben Lottie egyik szőke hajtincsét csavargatta az ujja körül.
- Megismertem valakit - felelte egyszerűen a lány, és egy kicsit megemelve a fejét, felnézett Louis-ra. - Az étterem melletti elektronikai bolta kellett álmennem, mert sikeresen elszaggattam a telefonom töltőzsinórját. Ez múlt hétvégén történt. Telefonszámot cseréltünk, és azóta minden nap váltunk néhány üzenetet. Annyira kedves. Hihetetlen. A héten szeretne találkozni. Meghívtam az éttermünkbe, miután végzek. Már most annyira izgatott vagyok.
- Ez jól hangzik - mosolyodott el Louis is húga boldogságának látványára. - Mi a neve?
- Jeremy - felelte vigyorogva a lány, és az arca teljesen kipirult az izgalomtól. - A neve is gyönyörű, és ő is. Ha meglátnád… Tuti belezúgnál.
- Nagyon vicces - forgatta meg a szemét Louis.
Lottie volt az egyetlen a családjukban, aki tudta, hogy a férfiakhoz vonzódik, és bár azt is tudta, hogy megesküdött, mégis folyton ezzel húzta őt. - De ha úgy érzed, hogy komolyabbra fordul, én is szívesen megismerném.
- Persze - nevetett fel Lottie. - Hogy elmondhasd neki, hogy ha nem vigyáz rám, Istennel és veled gyűlik meg a baja?
- Természetesen - bólintott Louis, de ő is mosolygott közben. - Aztán eldöntheti, melyikünktől tart jobban.
- Ugye tudod, hogy nem vagy túl ijesztő? - húzta össze a szemeit a lány, és kidugta a nyelvét a fogai közt. - Jeremy pedig olyan magas, és meglehetősen izmos. Én nem húznék ujjat vele a helyedben.
- Én sem magammal az ő helyében - biztosította Louis a húgát, és a hangjában nem volt helye viccnek. - A sátánnal is csatába szállnék érted. Tudod ezt.
- Persze - puszilta arcon a testvérét, aztán egy sóhajjal feltápászkodott a kanapéról. - Tényleg nagyon kedves.
- Örülök neked, Lott - mosolyodott el Louis, és ő is felült a puha párnák közt.
- Annyira dühös vagyok anyára - váltott témát olyan gyorsan, hogy Louis szinte beleszédült. - Azt a rohadt iskolai meccset választotta helyetted.
- Rendben van, Lottie - erősködött tovább a férfi, mert már le akarta végre zárni ezt a dolgot. Komolyan nem akart több energiát beleölni ebbe.
- Nincs rendben - ingatta a fejét szomorúan a lány, és töltött maguknak egy-egy teát. - Bárcsak ne kellene dolgoznom hétvégente! Akkor legalább azokon a miséken veled lehetnék.
- Fárasztó lehet minden nap - helyeselt Louis, és elvette tőle az egyik bögrét. - Ott kellene hagynod a hétvégi helyet. Szükséged van némi pihenésre is.
- De a pénzre is - válaszolta a lány, és arcán egy legyőzött mosoly játszott.
- Tudok neked segíteni - fordult komolyan a húga felé. - Az egyház eléggé jól fizet.
- Ne! - figyelmeztette testvérét Lottie, de a hangja kedves maradt. - Megoldom. Majd ha valami nagy gáz van, ígérem, szólok.
- Esküszöl? - kényszerítette Lottie-t, hogy ígéretet tegyen neki.
- Igen - nevetett fel a lány, aztán újra a kedves, titokzatos idegenről kezdett el áradozni bátyjának, és megmutogatta neki az összes üzenetet, amit váltottak a hét folyamán. Louis csak remélni tudta, hogy az a srác tényleg annyira kedves, mint ahogy azt Lottie elmondta, és nem fogja átverni, vagy megbántani a húgát.
Bár a lány erősködött, hogy elviszi őt, Louis úgy döntött innen is sétálva megy haza. Egy kicsit távolabb volt, mint az anyja háza, de nem bánta. Örült neki, hogy egy kicsit kiszellőztetheti a fejét. Soha nem vallotta volna be, még talán magának sem, de bántotta, ahogy Daniel viszonyult hozzá. Zűrzavart érzett magában, és csak tetézte az egészet, amikor a hűvös esti levegőre kilépve, feje újra megtelt a késő délelőtti eseményekkel, amik a saját lakásában zajlottak.
Talán negyed órája sétálhatott, éppen kiérve a központból, amikor dühösen megrúgott egy követ a járdán, az pedig nagyokat pattogva csapódott egy közelben parkoló autó gumijának.
- Dühösnek tűnsz - szólította meg egy mély, és túlságosan is ismerős hang. - Minden rendben?
- Francba! - morogta Louis az orra alatt, hiszen éppen a Harry körül keringőző gondolataival próbált valamit kezdeni, és egy kicsit sem hiányzott neki, hogy megjelenjen gondolatai főszereplője is.
- Nem ment jól a családi ebéd? - kérdezte Harry, és Louis már az illatát is érezte, ahogy felzárkózott mellé a járdán, és hosszú, ezúttal egy szűk fekete farmerba bújtatott lábaival könnyedén tartotta az ő tempóját.
- Rendben volt - fogalmazta meg ezt a mondatot a mai napon már sokadszorra, és saját magát is próbálta meggyőzni vele.
- Úgy nézel ki, mint akinek szüksége van valamire - dugta kezeit a szűk zsebbe a csípője alatt, és tovább sétált kitartóan Louis mellett.
- Pokolian biztos, hogy semmi olyasmire, amire gondolsz! - csattant fel Louis, és megtorpanva, most először nézett fel Harryre. Az esti lámpák fényében az arca ugyanolyan szépnek tűnt, a szemei viszont sötéten csillogtak. Haja nem volt összefogva, hullámos tincsekben lógott a vállára. Egy fekete-fehér mintás ing volt rajta, ami egy számmal nagyobb lehetett rá, így kényelmesen lengedezett az enyhe szélben, ami körülvette őket.
- Csigavér! - tartotta fel a kezeit maga előtt, és egy lépést hátrált is, miközben még mindig mosolyogva nézett le az alacsonyabb férfire. - Csak egy italra gondoltam, vagy valami. Mondjuk itt, ez a bár jó lesz?
- Inkább hazamennék - felelte egyből a férfi, mert mindent akart ebben a pillanatban, csak nem ezzel a fiúval tölteni az idejét.
- Elvihetlek - ajánlotta fel Harry, és a közelben parkoló autója felé mutatott.
- Nem szükséges - tiltakozott Louis, aztán szó nélkül továbbindult az úton.
- Nem az - válaszolta Harry, a hangja pedig már sokkal keményebben hasított az esti, csendes levegőbe. - De megteszem.
- Oké - vágott vissza Louis. Minden találkozással egyre több erőt érzett magában a másik férfival szemben, de legbelül még mindig félt tőle, és ez volt, ami elgyengítette. - Akkor igyunk valamit. Itt.
Az épületre mutatott, amin csak valami kopott felirat és egy “nyitva” tábla villogott. Kilelte a hideg a helytől, amikor beléptek, de úgy érezte, hogy ezerszer inkább ez, minthogy este kettesben Harryvel egy autóban, vagy amilyen szemtelen, a lakásán.
Leült egy asztalhoz, ami az ablak, és egy billiárd asztal között volt, majd várakozásteljesen nézett Harryre.
- Itt nincs pincér - nézett le rá a fiatalabb fiú, miközben teljesen fölé magasodott. - Neked kell odamenned, ha inni akarsz. Bár hozhatok is neked valamit, ha megmondod, hogy mit innál.
- Oh, öm… Egy sör tökéletes lesz - mondta, aztán elővette a mobilját, hogy megnézze mennyi az idő, és eltervezhesse, hogy nagyjából mennyit fog itt időzni a göndör fiatallal, mielőtt hazaindul. Egyedül. Azt mondjuk még nem tudta, hogyan fogja lerázni őt, de biztos volt benne, hogy nem vele fog hazamenni.
- Tessék - tért vissza Harry, és elé tett egy üveg sört, meg kettő kis stampedlit.
- Ez mi? - fintorgott a víztiszta italra, majd az orrához emelte, hogy megszagolja.
- Vodka - válaszolta egyszerűen, aztán felhajtotta a saját poharát, amit utána az asztalra csapott. - Eléggé zaklatottnak tűnsz. Jót fog tenni.
- Csak az egyiket - felelte Louis, majd Harry elé tolta a kis pohárkának a párját.
- Hát jó - rántott vállat a fiatalabb, és felhajtotta a második adagot is. - Te jössz.
Miután Louis is megitta a sajátját, aztán meglehetősen hamar kiürítette a sörösüvegét is, kellemesen szédültnek érezte magát, és aminek a legjobban örült, sokkal nyugodtabbnak.
- Van kedved játszani? - mosolyodott el Harry, és ő is kortyolt egyet az üvegéből. Még a felét sem tüntette el a saját sörének.
- Mit? - nyelt egy nagyot Louis, és egyenesen a legrosszabb dolgokra gondolt.
- Biliárd, vagy darts? - bökött a fejével a bárnak abba a sarkába, ahol ezek foglaltak helyet.
- Nem igazán - rázta meg a fejét Louis. Tulajdonképpen semmihez sem volt kedve. Komolyan haza akart menni, és csak ledőlni aludni. Miután evett valamit, ami felszívja az alkoholt. - Szerintem hazamegyek.
- Rendben - felelte Harry azonnal, és Louis már egy pillanatra felderült. Ez sokkal könnyebben ment, mint gondolta. Attól félt, Harry majd itt akarja tartani, vagy leitatni. Esetleg valami annál is rosszabb. - Menj a kocsihoz, én még elmegyek a mosdóba. Csak egy perc.
- Már mondtam…
- Én meg azt mondtam, várj meg a kocsinál, Louis! - morogta a férfinak, aki ettől összerezzent, és egy bólintással a kijárat felé indult.
Megkereste a szemével Harry autóját, és egyből elindult abba az irányba, de aztán hirtelen megtorpant. Talán az alkohol az ereiben, talán csak a vágy, hogy ne engedje uralkodni maga felett a fiút, de úgy döntött, hogy a fenéket fog az autónál várni. Szaporán kezdte szedni a lábait a házak közt a templom felé. Nagyjából húsz perc séta. Egyáltalán nem sok, és úgy gondolta, addig van ideje kijózanodni is. Arra viszont nem gondolt, mert a vodka, egy kis sör kísérővel, teljesen elhomályosította a józan ítélőképességét, hogy Harry utána fog menni, és nem hagyja annyiban a dolgot. Miért nem gondolt erre?
Egy hatalmas motorbőgést hallott meg az utca végéből, amiben éppen haladt, aztán nem sokkal később éles kerékcsikorgásokat, majd égett gumiszag csapta meg az orrát. Az autó ajtaja kivágódott, Harry pedig azonnal mellette termett, mindezt olyan laza mozdulatokkal, hogy Louis alig hitt a szemének.
- Mi a faszt mondtam neked?! - kiáltott rá fölé magasodva a fiatalabbik, aztán megragadta a vállát, és az autó oldalának szorította Louis-t. - Úgy tűnik még nem tudod, hogy mennyire kell engem komolyan venned.
- Ez fáj - szűrte ki Louis a fogai közt, ahogy próbált szabadulni Harry kezei közül. A fiú viszont nem eresztette, csak erősen nekinyomta a fémnek, és hátulról teljes testével hozzá simult.
- És úgy tűnik, te élvezed ha fáj - felelte Harry, és az előbbinél is erősebben szorította őt, Louis pedig felszisszent.
- Miért élvezném? - nyöszörögte legyőzötten, és az arcát az autóra hajtotta.
- Mert úgy fest, az lett a hobbid, sőt egyenesen sportot űzöl abból, hogy feldühíts - sziszegte Harry a fülébe, és ettől a közelségtől lángolni kezdett a mellkasa.
- Az nem túl nehéz - kontrázott vissza az idősebbik, pedig nem tervezte, hogy ezt fogja tenni. A szavak csak kicsúsztak a száján.
- Szállj be! - utasította hidegen Harry, miután vett egy frusztrált levegőt. Louis érezte rajta, ahogy minden erejével arra koncentrál, hogy visszafogja magát. Nem tartotta jó ötletnek tovább feszíteni a húrt, így csak bólintott, és amikor Harry lazított a fogásán, beszállt a kocsiba.
A fiatalabbik olyan gyorsan szelte az utcákat, hogy Louis úgy érezte, szeretne megkapaszkodni valamiben, de helyette inkább csak elfordította a fejét, és kibámult az ablakon, várva, hogy ismerős házak bukkanjanak fel a láthatáron, ám azok sehogy sem akartak jönni.
- Hová megyünk? - fordult végül Harry felé.
- Hozzám - felelte hidegen a göndör hajú, aki még mindig feszülten szorította a kormányt. Louis csak nyelt egy nagyot, és remélte, hogy nem ez lesz élete utolsó estéje.
7 Comments
Szia.
VálaszTörlésOhh, Louis nyugalom nem ez lesz az utolsó estéd. 😊
Hihetetlen, hogy milyen baszottul jól írsz, s fogalmazol. Hihetetlen. Egyszerűen ez a tanulságos, s egetrengetően izgalmas történet, mely befészkelte magát szívembe, s elmémbe lenyűgöző. Szinte minden nap gondolok rá, és izgatottan várom, hogy legyen rész. Köszönöm, hogy előbb hoztad. 😍
Nos úgy tűnik, ha Harry elélvez utána kicsit nyitottabb lesz, s őszinte. Örülök, hogy kicsit tudtunk róla is valamit. Louis és a családi kaja, Lottinak lehet igaza van, s félti a pozícióját, vagy Dan sejti, hogy Louis meleg, vagy tudja és ezért nem csípi. Izgatottan várom a további eseményeket. 😍😋
Szia!
TörlésNem bizony! :)
Annyira köszönöm! Nagyon kedves vagy, és ezekért a visszajelzésekért nagyon megéri folyamatosan dolgozni, és küzdeni, hogy jobb és jobb legyen. :)
Minden nap a fejedben van? Akkor biztosan elértem a célom a történettel, és még hol a vége húúúha! Annyira kíváncsi vagyok arra, hogy mit írsz majd az utolsó fejezet után. Borzasztóan várom! :DD
Ahogy tudom, hozom a folytatást. Persze, meg van írva, de még tovább is kell küldenem drága Carmennek, hogy böngéssze át nekem. :))
Igyekszünk. Puszi!!
Kiváncsi vagyok!😍😍
VálaszTörlésAkkor jó! Az jó hír! Remélem tetszik majd a folytatás. :))
TörlésSzia Drága!
VálaszTörlésEgy kérdés kavarog a fejemben!
Harry ugye nem Louis testvérére vetette ki a hálóját?
Ugye nem?
Harrytől egy kicsit paráztam ebben a részben. Talán túl erőszakosan tűnt. Vagy talán csak én akartam nagyon, hogy jó útra térjen. De a természetén nem könnyű változtatni. Ha akar egyálltalán. Ez tényleg nem egy szimpla szerelmi történet, ahol a jó győz és a szerelmesek ellovagolnak a naplementében.
Lehet nem is lesz heppy end?
Imádom a soraidat, mindig öröm olvasni!
És, hogy ilyen sűrűn! Őrület! ❤️
Pussz 😘
Szia szia!
TörlésA kérdésed érdekes, de semmiképp sem válaszolhatom meg, az nem lenne fair. :P
Annak örülök, ha Harrytől féltél, ez jó, révén sorozatgyilkos, és mindenáron ezt a hatást igyekeztem elérni. :))
A happy end fogalom nagyon tág, meglátjuk hogyan lesz... :))
Nagyon imádom, hogy mindig itt vagy, igazán szeretem a kommentjeidet. :)))
Puszii :)
Sziaa!
VálaszTörlésHa nem is egy hosszúval, de talán egy novellát majd pihenés gyanánt a hosszúak alatt, írni fogok. ;)
Igen, az otthon lesz a kulcs, nagyon jól kalkuláltál, de a teljes igazságig még várnunk kell egy kicsit. :))) És hálás vagyok, amiért ezt türelmesek ki is várod. :DD Remélem, nem fogok csalódást okozni vele.
Igggggen, Lou és Lottie jó tesók. David meg.... Nem jó apa, de hát ez van. Nem lehet mindenkit szeretni. Sajnos.... De azt hiszem, hogy a lényeg, Lou tudja őt kezelni, és nem vesz mindent magára. Kisebb gondja is nagyobb most Davidnél.
Itt most kihagyok pár választ, mert nem lenne jó elspoilerezni a következő részeket. :P
Annnnyira örülök, hogy tetszik ez a történet. Imádkozom, hogy ez kitartson a végéig. Köszönöm, hogy vagy és itt vagy!
Vigyázz magadra! Millió puszi!