Sziasztok!

Hogy vagytok így karácsony utolsó napjára? Én már mozdulni sem tudok, remélem ti sem. Mehgoztam a következő részt, de persze ez még nem a vége, még ha fény is derült néhány apróbb és nagyobb titokra is. Holnap találkozunk! Kellemes utolsó karácsonyi napot Mindenkinek!

Puszi&Pacsi

Sophie

A vendéglő valójában egy teljesen egyszerű kocsma volt, amiben még a dohányzást sem tiltották, így meglehetősen nagy füst is volt. Edwardot ez egyértelműen nem érte váratlanul, még ha nem is járt oda sokat, látszott, hogy ismeri a helyet.

– Ülj le oda! – mutatott az egyik fa boxhoz, ami a sarokban helyezkedett el. Olyan volt az egész kocsma, mintha kézzel faragták volna helyi fából. Ezzel elérte, hogy legyen egy különleges hangulata, legyen személyisége a helynek. – Hozok inni.

– Én hívtalak el – akadékoskodtam egyből, ő viszont már az első pillanattól nem vett komolyan. – Én fizetek.

– Jól van, nyitok egy számlát magunknak, majd fizethetsz mielőtt megyünk, ha nagyon szeretnél – kacsintott rám, és már hátat is fordított nekem.

Nem voltak sokan a helyen, közepesen hangosan szólt a zene, kifejezetten sötét volt, de az asztalok közepén égett már egy félig leolvadt gyertyaszál. Az ember arra számított volna, hogy talán egy ilyen kis helyen mindenki ismer mindenkit, és Edward is jóban van a helyiekkel. Főleg amilyen vidám személy, és ránézésre villám gyorsan alakít ki ismereteket és köt barátságokat.

– Ezer féle híres alaszkai koktél van – ült vissza velem szembe, és letett elénk egy tálcát, rajta két feles pohárral és egy-egy nagy korsó sörrel. – De ezen a helyen nem készítenek ilyen puccos italokat. Marad a vodka és a sör. Hacsak nem szereted jobban a whiskeyt! Akkor megiszom a vodkád.

– Nem, nem! – csaptam le azonnal az egyik feles pohárra. – Nem szeretem a whiskeyt, de imádom a vodkát. Beletrafáltál.

– Tökéletes – mosolygott rám, és felemelte a poharát. Volt valami ebben a srácban, amit egyszerűen képtelen voltam hova tenni. Ez az érzés, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Koccintottam vele, aztán egyszerre lehúztuk a vodkát. – Basszus…

– Mmmm… – szorítottam össze a szemem. Nem számítottam rá, hogy ennyire erős lesz. Forróságot hagyott maga után a torkomban és a gyomromban. – Ez aztán tényleg melegen tart ezen a helyen.

– Nem árthat – dőlt a falnak maga mellett, és olyan pillantással nézett rám, ahogy eddig még soha. Majdnem zavarba is tudott hozni vele. Érzetre percekig tartott ez a megfigyelés, de valójában biztosan nem. – Mi a fenét keresel ezen a helyen, Louis?

– Te aztán nem kertelsz – horkantottam fel, ami halk nevetésbe fordult át. Beleittam a sörömbe, amíg a válaszon gondolkodtam.

– Bocs, nem nagyon ismerem mások határait – szabadkozott egyből. – Ebben nem vagyok túl jó.

– Még egyetlen határomat sem lépted át – biztosítottam róla, amitől láthatóan újra egyből megnyugodott. – És… Túlélni jöttem ide.

– Ezt hogy érted? – komolyodott el, és kicsit helyezkedett is a székén. A sörét iszogatta. A csapos pedig bár nem számítottam rá, hozott nékünk még egy kör vodkát, amit Edward azonnal meg is köszönt. Ezek szerint valamit megbeszélt vele azzal kapcsolatban, mit és mennyit szándékozunk inni. Nem voltam nagy ivó, de ennek ellenére egészen jól bírtam az alkoholt, szóval szívesen belementem Edward játékába.

– Egy építőipari cégnek dolgozom – kezdtem mesélni magamról, ha tényleg ezt szerette volna. – Fairbanks közelében.

– Szóval csak időszakos munka?

– Ennyire egyértelműen nem vagyok alaszkai? – húztam fel a szemöldököm.

– Nagyon egyértelműen – bólogatott vigyorogva.

– Chicagoban születtem, ott is nőttem fel, mentem egyetemre, és ott is akartam dolgozni, de a cégem pár éve ide helyezett egy nagyobb projekt vezetésére – részleteztem, hogy kerülök ide. – Volt egy kis... afférom a főnök fiával. Persze akkor még nem tudtam, hogy a fia. Nem ért jó véget, és rögtön utána lettem ide helyezve, szóval eléggé egyértelműen büntetésből vagyok itt.

– Nem annyira élvezed ezt az államot, jól mondom? – kérdezte, meglepő módon egészen nagy megértéssel a hangjában. Ennek ellenére nem akartam volna nagyon sértőn kritizálni Alaszkát. Nem az állam volt a hibás azért, hogy nem tartoztam oda.

– Gyönyörű hely, de valóban eléggé… Nehéz megszokni a természeti körülményeket itt – vallottam be óvatosan. – És az árakat is.

– Minden sokkal drágább itt fent – fintorodott el. – Főleg, amikor eljön a Polar Night időszak. Sötét van, hideg, vastag hó és jég borít mindent. Van, amikor hetekig nem jut ide semmilyen szállítmány.

– Hogy bírod, amikor hónapokig sötét van?

– Már megszoktam – vont vállat, és nagyot kortyolt a söréből. – Ilyenkor fáradtabb vagyok, többet tudnék aludni.

– Ez nem derült ki múltkor – mosolyogtam rá a poharam fölött. – Azt hittem, sosem alszol.

– Bárcsak többet alhatnék – felelte drámaian. – Imádok ágyban lenni, olvasni, filmezni, forró teát kortyolni. Emiatt élvezem a Polar Nightot. De sokkal jobban szeretem a Midnight Sunt. Az igazán különlegessé teszi ezt a környéket.

– Talán visszajövök majd, hogy azt is lássam.

– Megéri! – csapott le az ötletemre azonnal. – Van egy nagy tó fentebb északon, csodálatos látvány, amikor a nap éppen a horizonton úszik át éjfélkor, és aranyban úszik tőle az egész táj, táncol a fénye a tavon.

– Szeretsz itt élni.

– Bizonyos módon – bólintott, aztán megfogta a feles poharát, és felém tartotta, hogy újra koccintsunk. Ugyanolyan nehéz volt leküldenem ezt az adagot is, mint az előzőt, de nem maradtam el Edward mögött. – Vissza hozzád. Meddig vagy az államban?

– Azt még nehéz megmondani – hümmögtem. – Eléggé jól halad az építkezés, de… Tényleg egy hatalmas beruházás. Apartman komplexumok, pláza, lakópark. Van mit befejezni. Talán még egy-két év. Főleg, mert a téli időszakban le kell állnunk egy huzamosabb időre.

– Érthető – forgatta a kezében a feles poharat. A szemei már csillogni kezdtek, látszott, hogy hatással van rá az alkohol, bár részegnek még nem mondtam volna. – És… Nem vár otthon feleség, gyerekek karácsonyra?

– Anya várt egyedül – ingattam a fejem, de nem tudtam visszafojtani a mosolyom, mert a hangsúly, a szavak, az egész kérdés esetlensége, túl aranyosnak és egyértelműnek hatott, pedig még mondtam is, hogy a főnököm fiával szűrtem össze a levet, azért biztosra akart menni. Édes volt ez a srác, és ez egyre erősebb hatással volt rám. Talán az alkohol is segített abban, hogy feloldja a gátlásainkat a másik irányába, talán a beszélgetés jött nagyon jól, de valami mindenképpen működött. Én is kevésbé éreztem magam magányosnak itt a világ végén. – De törölték a járatom, és mire kicsit enyhült a havazás már minden más gépre fullon voltak a foglalások januárig. Nem volt semmi esélyem kijutni innen. Szóval… Gondoltam, ki kellene hozni a legjobbat ebből az elcseszett ünnepből, ha már egyedül maradtam. Ezért jöttem ide.

– A legjobb helyet választottad – mondta teljes meggyőződéssel, én pedig hittem neki. – Mikor mész az Északi Fény lesre?

– Holnap este, ha minden igaz – húztam el a szám. – Még nem döntöttem el, hogy akarok-e menni vagy sem.

– Mi?! – akadt ki teljesen, még előre is hajolt, de akkor megzavartak minket egy újabb kör vodkával.

– Addig itatsz, míg nem tudok majd magamról, aztán megetetsz a farkasaiddal? – kérdeztem, ahogy a kezembe vettem a feles poharat. Koccintottunk és megittuk. Egyre kevésbé égetett, de ez csak annak a jele volt, hogy kezdett beütni és már nem éreztem annyira az erejét. Már csak élveztem.

– Nagyon szeretném őket, ha ilyen jó vacsit adnék nekik – húzta kihívó félmosolyra az ajkát, és ez már teljesen egyértelműen flört volt. Nem képzelődtem. Bár az alkohol akkor semmit sem tett túl egyértelművé nekem. – Nem kérsz többet? Bármikor leállíthatom Macket.

– Talán még egyet…? – mondtam bizonytalanul, ő pedig bólintott, de már ennyiben is hagyta, visszatért az előző témához, amiről reméltem, hogy elfelejtette.

– Szóval, miért nem akarsz elmenni a kirándulásra?

– Mert ezek a programok nem olyan szórakoztatóak, ha egyedül vagy – vontam vállat hanyagul, ezzel leplezve a zavarom és némi elkeseredettséget, amiért nincs kivel elmenni ilyen romantikus utakra. – Jobb az, ha meg tudod osztani valakivel.

– Ebben egyet tudok érteni – lepett meg egy kicsit a válaszával, mert azt hittem, mindent meg fog tenni, hogy meggyőzzön arról, mennyire nincs igazam. – Láttad már a fényeket?

– Igen, bár csak a belvárosból, ott az utcai lámpák biztos rontottak az élményen.

– El kell menned, Louis – jelentette ki ellenkezést nem tűrő hangon.

– Gyere velem! – jött a hirtelen ötlet, és hála a sok alkoholnak, már nem volt kontroll a szavaimon. – Dolgozol holnap?

– Igen – mondta gondolkodás nélkül. Kicsit hátra döntötte a fejét, és egy nagyon vonzó szögből, félig csukott szemmel nézett rám. – De szabaddá tudom tenni az estém. Eve tartozik nekem egy műszak cserével.

– Komolyan beszélsz? – húztam ki magam egyből. – Ha velem jössz, elmegyek az esti túrára.

– Ha szabaddá tudom tenni az estém, én viszlek el egy esti túrára – javította ki a szavaimat, és nyelnem kellett egyet a hallottaktól. Meglepett a nyers magabiztossága, de így utólag mindent az alkoholra fogok azon az estén. – Nem mehetek veled a hotel szervezett kirándulására, miután elcseréltem egy műszakot. De elvihetlek egy sokkal jobb helyre, ahol megnézhetjük a fényeket, és se a farkasok se a medvék nem falnak fel.

– Benne vagyok.

Megérkezett az utolsó pohár vodka is, Edward jelezte a csaposnak, hogy nem kérünk többet, de a sörös korsónkat még egyszer utoljára azért tele töltötte.

– Te itt születtél? – kérdeztem Edwardtól váratlanul, amikor egy időre kifogytunk a szavakból, és a nevetgélésünk is csillapodott.

– Nem – könyökölt az asztalra, és az állát a tenyerébe támasztotta. Egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust, és ezt végtelenül élveztem. Nem is akartam, hogy megtegye. – De már több, mint tíz éve itt élek.

– A családoddal?

– Egyedül.

– Miért? – kíváncsiskodtam tovább. Edward nem volt könnyű eset. Ugyan válaszolt egyből, ha kérdezted, mégis mindent ki kellett húznod belőle.

– Vezekelek – felelte, és felnevettem rajta, de ő nem csatlakozott hozzám. Mosolygott ugyan, de semmi több. Ebből tudtam, hogy tévedtem, és egyáltalán nem viccelt. Ezzel kifejezetten kíváncsivá tett.

– Mit tettél?

– Valami elbaszottat – húzta el a száját. – Nem hiszem, hogy tudni akarod. Akkor elszállna az az indokolatlan varázs, amit én sem tudom, miért, de érzel.

– Ha mégis megkérdezném, elmondanád? – döntöttem oldalra a fejem. Kicsit forgott velem a kocsma, és láttam, hogy Edward sincs jobb állapotban, sőt. A szája folyamatosan mosolyban ült, a szeme pedig csábosan csak félig volt nyitva, lassú pislogásokkal megtűzdelve.

– Soha senkinek nem mondtam el ebben a faluban – nézett hihetetlenül mélyen a szemembe. Még közelebb hajolt hozzám az asztal fölött. Bizalmasan, mintha azt akarná, hogy ne is hallja senki más. Nem mintha erre sok esély lett volna. Alig volt valaki a kocsmában, és senki sem a közelünkben. – Miért pont neked kellene?

– Mert nem leszek itt sokáig – feleltem halkan, én is előre hajoltam. – Hamarosan örökre eltűnök, és a titkod biztonságban lesz nálam.

– Biztonságban lenne? – kérdezte, én pedig nem feleltem, csak bólintottam. Húzóra kiitta a maradék sörét. A mozdulatai már nem voltak túl koordináltak. – Ez a hely az én fegyházam. Itt töltöm az önkéntes büntetésem. Én, aki imádja a meleget, a napsütést, a homokos, forró tengerpartot. Los Angeles pörgését, ahol felnőttem – sorolta. A nyelve néha beleakadt a szavakba. – Mindig is a szociális élet központja voltam, rengeteg barát, hatalmas bulik… A családom közelsége. Azóta nem beszéltem velük, hogy itt vagyok. Senkivel a régi életemből. Még a szüleimmel sem.

– Miért csinálod ezt? – kérdeztem zavarodottan. Próbáltam komoly lenni, de valójában fogalmam sincs, ez mennyire sikerülhetett.

– Mert túlságosan élveztem az életet és a szabadságom – válaszolta ködösen, vártam a folytatásra, hogy meg is értsem. – Ezzel majdnem megöltem egy egész családot. – Nagyot nyeltem a szavai hallatán, és várt tőlem valamilyen reakciót, de nem tudtam megszólalni. Tudni akartam az egész történetet, és nagyon reméltem, hogy ha elég kitartóan várok és figyelek, megkapom, amit akarok. – Hollywoodban éltem, már saját villám volt Beverly Hillben, pedig akkor töltöttem a tizennyolcat. A szülinapomra vettem magamnak egy Lamborghinit. Volt egy nagy buli, és meg akartam mutatni a haveroknak a kocsit, meg hogy milyen királyul gyorsul. Már eléggé részeg voltam, sötét is volt. Nem vettem észre az autót, ami kifordult a másik sávba, ők meg a sebességem nem látták. Beléjük mentem, és… – csuklott el a hangja, alkohol ide vagy oda. – Egy fiatal pár meg a kisbabájuk volt a kocsiban. Az anya azóta is tolószékben van.

– Basszus – suttogtam, Edward szemei pedig valamivel jobban csillogtak, mint egy pillanattal előtte. Az asztalon heverő kézfejére simítottam a tenyerem, ezzel megnyugtatva őt. – Mi történt aztán?

– Mentőt hívtunk, vállaltam a felelősséget mindenért – vágta rá azonnal, mintha mentegetni próbálta volna magát, hogy ő mindent megtett, amivel bármilyen szinten is jóvá teheti a tetteit. – De végül nem ítéltek el. Kaptam öt év felfüggesztettet. Meg elvették a jogsim. Szóval… Ezért vagyok itt.

– Úgy érted, te ennél durvább büntetést akartál? – kérdeztem összezavarodva. Igyekezve megérteni őt. Egy felfüggesztett börtönbüntetés is eléggé komoly dolog.

– Azt éreztem, megérdemlem a büntetést – kezdte rágcsálni a száját. – Biztos voltam benne, hogy börtönbe kerülök. De rosszabb volt, amikor azzal szembesültem, hogy a rajongók, akik addig imádtak, ellenem fordultak, a média darabokra tépi a karrierem, a családom az én vétkem miatt szenved minden nap, amikor mások az orruk alá dörgölik. Rosszabb lett a szabadság, mint a börtön maga.

– Rajongok és média… – ízlelgettem a szavait, hangosan gondolkodva, miért kezd ez az egész történet egyre ismerősebbé válni, aztán hirtelen minden kép beugrott. Mint valami felgyorsított diavetítés peregne a szemem előtt. A filmek, amiket láttam és imádtam, a rövid, göndör hajú, zöld szemű srác, akinek a kis mosoly gödrei már akkor megőrítettek, amikor még csak tizenhat volt. Megjósoltam, hogy egy igazi szívtipró lesz belőle. Rohadt tehetséges színésznek tartottam, és a tökéletes külseje csak egy extra pont volt, hogy a lehető legsikeresebb karriert fussa be. – Harry… – néztem fel rá, ő pedig beharapta a száját. Némán hagyta, hogy rájöjjek mindenre, összeálljon a teljes kép. Harry Styles, minden idők egyik legsikeresebb, legimádottabb gyereksztárja volt, Hollywood kedvence, mindenki a lábai előtt hevert. Filmekben, musicalekben szerepelt. Aztán egy szörnyű tragédia túl hirtelen, túl váratlanul vetett véget a karrierjének. Elvett tőle mindent, az egész jövőjét. Senkinek fogalma sem volt, hova tűnt. Voltak suttogások, hogy Európába költözött, ahogy arról is, hogy elvonóra küldték és elzárták, de valójában senki sem tudta. Nem akartam elhinni, hogy én vagyok az, aki rájött a titokra. Aki megtalálta őt egy eldugott, alaszkai kis faluban, farkasokkal övezett sötétbe zárva. A saját maga kreálta börtönben. – És hány évre ítélted magad?

– Nem tudom – ingatta a fejét. – Majd ha már úgy érzem, hogy készen állok visszatérni. Talán holnap, talán soha.

– Zárunk, srácok – jött az asztalunk mellé Mack, mire egy kicsit mindketten igyekeztünk összeszedni magunkat.

– Megyek, fizetek – keltem fel, és bár kicsit dölöngéltem, messze nem annyira, mint Harry, ezért gyorsan, mielőtt még ellenkezni kezdhetett volna, a pulthoz sétáltam és fizettem.

Ő már odakint várt a friss levegőn a kocsma előtt, amikor végeztem és utána eredtem. Nem tűnt úgy, hogy képes lenne egyedül biztonságosan talpon maradni, ezért megragadtam a karját, és segítettem neki az úton tartani a lépteinket.

– Most nem vagyunk veszélyben a farkasaidtól? – kérdeztem kuncogva, mire hangosan felnevetett, és utána kellett kapnom, nehogy elessen.

– De, igazából nagyon is, szóval igyekezzünk – vigyorgott, és húzni kezdett az egyik közeli ház felé. Az egész falu csak alig három utca volt, szóval nem lepett meg, hogy Harry nem lakott túl messze. Egy apró kis házikó volt, teljesen sötét, ebből is látszott, hogy egyedül él, bár a tető vonalában égősorok voltak felszerelve, és szép karácsonyi díszítés volt a pici kertben is. – Szeretnél bejönni?

– Nem, én… – bizonytalanodtam el, mert tényleg mindketten túl sokat ittunk. Élveztem az estét, nagyon is, de nem akartam, hogy valami elcseszetten meggondolatlannal zárjukm amikor mindketten részegek vagyunk. És akartam a másnap esti beígért randit is. Randi volt? Így akartam gondolni rá. – Jobb, ha visszamegyek a hotelba. Holnap találkozunk. Ne feledd, randink lesz!

– Randink – bólogatott, aztán sóhajtott egy nagyot, egy pillanatra eltűnt a szeméből a ragyogás, de aztán összeszedte magát, rám mosolygott, majd hátat fordítva elindult a veranda felé. Még megvártam, amíg kinyitja az ajtót, addig nem indultam el.

– Siess vissza a hotelba – kiáltott még felém. – Nem vicceltem a farkasokkal.