Nagy reményeket fűztem a sok alváshoz és késői keléshez, de valamiért még éjfélkor is csak forgolódtam. Pedig túl voltam egy jó forró zuhanyon, a kandalló is be volt kapcsolva, minden adott volt egy kellemes éjszakához. Nem tudom, miből gondoltam, hogy jó ötlet lesz, de úgy döntöttem, talán ha kérek egy pohár meleg tejet, és teszek egy kis sétát odakint a hidegben, az majd elálmosít. A tej mindig működik.
A recepciós pultnál még akkor is a vidám srác ült, bár éppen elszundított a székében, amikor leértem. Halkan szuszogott, a feje picit oldalra billent, de a szék támlája tartotta. A hosszú szempillái néha megrebbentek álmában. Akkor volt először lehetőségem alaposabban megfigyelni őt, anélkül, hogy fura stírölőnek könyvelnének el. Öltönyt és nyakkendőt viselt. Az ujjain két-három gyűrű díszelgett, és teljesen biztos voltam benne, hogy valami átlátszó, fénylő lakkal, ki voltak festve a körmei. Túl szépek voltak. Ott láttam először mosoly nélkül az arcát. Edward. Ezt a nevet írták a kis arany névtáblára, ami a zakója hajtókájára volt erősítve. Az érzés, hogy ismerem őt valahonnan, nem akart szabadul engedni.
Már legalább öt perce álltam ott, és láttam, hogy tettek egy kis csengőt a pult szélére, de képtelen lettem volna felébreszteni. Helyette az étterem felé indultam, mert emlékeztem rá, hogy volt egy kávégép a fal mellett, és igazam is volt. Abból tudtam venni sima egyszerű meleg tejet, és a gőzölgő italt fújva indultam el a kijárat felé. Edward még mindig aludt, amikor elmentem mellette, éppen ezért ijedtem meg annyira, hogy sikeresen magamra borítottam a tejet is, amikor hozzám szólt.
– Hová készülsz ilyenkor, Louis? – a hangja érdes volt és mély, de ez nem gátolta meg a rémületem.
– Bassza meg! – ráztam a kezem, amit megégetett a tej, és mivel már úgyis mindegy volt a kabátomnak, azt is egyből fájdalmamban sziszegve beletöröltem.
– Sajnálom! Nem akartam így rád hozni a frászt! – sietett egyből mellém néhány papírzsepivel. – Vedd le a kabátod, holnap kitisztíttatjuk.
– Semmi gond – ingattam a fejem. Természetesen nem valami vízálló télikabát volt, egy egyszerű, szürke szövetkabát, így alaposan át is ázott az egész. Hagytam, hogy lesegítse rólam, bár tartok tőle, ha nem hagyom is lerángatta volna a vállamról. Az egyik kanapé támlájára fektette, majd elsietett a felmosóért. – Hagyd csak, majd én! Én voltam a béna.
– Csak mert rád szóltam – vitatkozott, és már kezdte is a felmosást. Zavarban volt, és azt is láttam mennyire dühös magára a történtek miatt, pedig én egy cseppet sem voltam az. Persze lehet addigra már minden téren elfogyott minden dühöm, és alaposan kibosszankodtam magam az elmúlt napokban, így egy ilyen incidens már nem volt rám hatással. Miután végzett a felmosással már ő is sokkal nyugodtabbnak tűnt.
– Hova indultál? – nézett rám kíváncsian, majd megragadta a kabátom és a felmosót.
– Sétálni egyet, nem tudtam aludni – vontam vállat, aztán a még kezemben lévő negyed pohár megmaradt tejre néztem.
– Sétálni? Odakint? Egyedül az éjszaka közepén? – botránkozott meg teljesen a válaszomon. – És ha felfalt volna egy farkasfalka?
– Nem szándékoztam az erdő felé venni az irányt – mosolyogtam rá, amiért így aggódott a biztonságomért. – És itt folyton éjszaka van.
– Ez a falu éjszaka a farkasoké, Louis – felelte teljesen nyugodtan, de maximális bizonyossággal. – Mi itt nem tartunk nyílt területen házi állatokat, és nem megyünk magányos sétákra a sötétben.
– De... Itt egész télen sötét van – értetlenkedtem ezen újra, hogy akkor mégis hogyan élnek itt emberek egyáltalán.
– A nappali órákban még ha sötét is van, azért biztonságosabb az utcán mászkálni – magyarázta tovább, és közben eltette a felmosót a recepciós pult mögé, majd egy műanyag szatyorba kezdte tuszkolni a kabátomat. – De olyankor amúgy is nagyobb a forgalom az utcákon. Ilyenkor egy lélek sem jár kint, csak a farkasok és a rénszarvasok.
– Ez... Egyfelől szép, másfelől viszont... Jó, hogy időben felébredtél – nevetgéltem a szerencsémen. Végre újra mosolygott rám, ami furcsa elégedettséggel töltött el. Az, hogy miattam teszi, hogy én váltottam ki. – Inkább nem megyek ki.
– Motoros szánnal, ha nem térsz le az főbb utakról, valószínűleg nem történne bajod – gondolkodott el hangosan. – De inkább maradj itt, nyugodtabb lennék.
– Maradok – biztosítottam róla, aztán néhány másodpercig kényelmetlen csend állt be közöttünk. Néztünk egymásra, vagy én a már csak langyos italomba.
– Segíthetek valamivel, hogy könnyebbel elaludj? – kérdezte végül, megtörve a némaságunk, de még mielőtt válaszolhattam volna felnevetett, és én sem bírtam visszafogni. – Ezt egyáltalán nem úgy értettem, mint ahogy hangzott. Ne haragudj!
– Ezért a világért se tenném – mentem bele én is a játékba, de persze komolytalanul. Nem szándékoztam valódi flörtölésbe bonyolódni vele. De már ennyitől teljesen zavarba hoztam, és ezzel valamelyest világossá vált számomra az, hogy valószínűleg hatással tudnék lenni rá, ha akarnék. Ez elég volt ahhoz, hogy büszke legyek magamra, mert Edward egy igazán jóképű srác volt. Még sosem volt dolgom hozzá hasonlóval. – Megyek, megpróbálok aludni.
– Rendben – vágta rá egyből. – Holnap estére biztosan kész lesz a kabátod, felviszem majd a szobádba.
– Köszönöm!
Nem volt váltó darabom, ezért ez azt jelentette, hogy estig nem hagyhatom el a szállodát, de úgy voltam vele, hogy annyit kibírok. Majd eszem, iszom, és tévézek egész nap. Ilyet úgyis nagyon régen csináltam utoljára. Gondoltam, még mondanom kellene valamit, de végül csak egy jó éjszakátra futotta mindkettőnktől, és már mentem is fel a szobámba. Az elalvás ezek után sem ment olyan gyorsan, de utóbb csak sikerült.
Másnap nem mentem le reggelizni, majdnem tizenegy volt, mire felébredtem, és egyáltalán nem éreztem a vágyat, hogy felöltözzek, és lemenjek. Éppen ezért esett nagyon jól, amikor nem sokkal tizenegy után megcsörrent a telefon az éjjeliszekrényen, és Edward hangja szólt bele.
– Nem jöttél reggelizni, szeretnél valamit a szobádba? Az ebéd csak egytől kezdődik.
– Nem tudtam, hogy ilyen opció is van – vigyorogtam, a hangom még érezhetően karcos volt, mivel akkor használtam aznap először.
– Csak a teljes ellátásért fizető vendégeknek – nevetett a vonal végén, de volt egy olyan érzésem, hogy nekik sem. Hogy valamiért csak engem hívott fel. Vagy csak ezt akartam hinni, de eldöntöttem magamban, hogy így van. – Nem hívogatok mindenkit, aki úgy döntött, kihagyja a reggelit.
– Értem már, nem is vagyok különleges – nyögtem fel, és igazából át sem gondoltam, mit mondok éppen, a szavak kontroll nélkül hagyták el a számat. Aztán meg már késő volt visszaszívni őket. Edward néhány pillanatig hallgatott a telefonban, és az a pár másodperc rettenetesen kínos volt.
– Ezt nem mondtam.
– Akkor... – nyeltem egyet, és próbáltam visszaterelni a beszélgetést oda, ahonnan indultunk. – Csak egy kis tojást és szalonnát szeretnék. Meg tejet.
– Tejet a szalonnához? – volt vidám a hangja újra, és ettől valahogy megkönnyebbültem. – Látod? Különleges vagy te! – nevetett fel. – Pár perc és felvitetem.
– Mondd csak, te soha nem mész haza? – gondolkodtam el, mert gyakorlatilag azóta volt műszakban, hogy becsekkoltam a hotelba, és már kezdett gyanússá válni a dolog.
– Már voltam, aludtam is néhány órát – biztosított róla, de nem volt igazán meggyőző, hogy ez így oké. – Akkor váltottak, amikor aludni mentél, és most kezdtem. Ne aggódj értem, a munkámért élek.
– Az nagyon nagy hiba – sóhajtottam fel. Mondani akartam még valamit, de akkor úgy tűnt valaki beszélni kezdett hozzá, ezért sűrű bocsánatkérések közepette elköszönt tőlem.
A reggelim, ahogy ígérte is, megérkezett a szobámba, én pedig pizsamában, az ágyban, tálcával az ölemben fogyasztottam el. Közben valami idétlen karácsonyi vígjátékot néztem. Elhatároztam, hogy minden nap nézni fogok valami karácsonyit, régit vagy újat, teljesen mindegy. Mivel úgy alakult, hogy az egész napot a szobámban töltöm, kitettem a ne zavarj táblát is, mert nem volt szükségem takarításra, egyedül a reggelim maradékait hagytam az ajtó előtt. Aztán az ebédét is, mert azt is fent akartam megenni. Utána végre kipróbáltam a csodálatos fürdőkádat is néhány relaxáló, ünnepekre emlékeztető fürdősóval. Az elmúlt hosszú időszak legkellemesebb napja volt, ez teljesen biztos, és kipihenten, kisimultan indultam el lefelé a lépcsőn, hogy a vacsorát már az étteremben töltsem.
A lelkes mosoly egyből leolvadt az arcomról, amikor Edward helyett egy fiatal, kreol bőrű lány fogadott odalent. Ő is kifejezetten kedves volt, bár nem köszöntött név szerint, és nem is volt olyan végtelenül boldog, mint az a srác minden pillanatában. Kissé csalódott voltam, mert arra számítottam, megint tudunk beszélgetni kicsit, de persze azért nem voltam túlságosan látványosan elkeseredve. Elfogyasztottam a vacsorára felszolgált, egyébként isteni homárt, ittam hozzá egy pohár Chardonnayt, és lassan elkezdtem felballagni a szobámba. Meglepődtem, amikor a civilbe öltözött Edwardot az ajtóm előtt találtam, de aztán a ruhazsák a kezében mindenre magyarázatot adott.
– Ahogy ígértem! – mosolygott rám, és felém nyújtotta a professzionálisan kitisztított kabátomat.
– Ugye ezt nem saját költségedre csináltad? – szűkítettem össze a szemem, mert gyanús volt, hogy akkor hozta el nekem, amikor láthatóan nem volt munkaidőben.
– Számít az?
– Persze, hogy számít! – hitetlenkedtem, de elvettem tőle a zsákot. – Ha a hotelnak nem volt ilyen szolgáltatása, én is megcsinálhattam volna.
– Biztosan nem – rázta a fejét egyből. – Az én hibám volt, és ragaszkodtam volna hozzá. Te pedig egy idő után már nem tudtál volna tovább vitatkozni velem. Nem fogadtam volna el kifogást.
– Az jó.
– Igen? – vigyorgott értetlenül.
– Mert akkor most én sem fogadok el kifogást – vettem elő a szobakulcsom, hogy beengedjem magunkat, bár Edward véletlenül sem követett a szobába. Ott állt az ajtóban, csupa kérdőjellel a tekintetében. – Ha már úgysem dolgozol, ihatnál velem egy kávét.
– Kávét este nyolckor? – húzta fel az egyik szemöldökét.
– Forró csokit?
– Azt csak akkor szokás, ha előtte jól átfagytál odakint a hóban – folytatta a jól kifundált kifogásokkal.
– Mit szólnál egy italhoz?
– Nem mehetek le veled a bárba akkor sem, ha épp nem dolgozom – rázta meg a fejét, és ebben a válaszban már kevesebb játékosság volt. – Ez hotel etikett kérdése.
– És mi van, ha nem a hotel bárjába megyünk? – vontam vállat, aztán elkezdtem kicsomagolni a kabátom, hogy magamra kapjam. – Te jobban ismered ezt a falut, és hogy hova érdemes menni.
– Itt? – nevetett fel megint. – Sehova.
– Nem könnyíted ezt meg nekem – ingattam a fejem lassan, és a szempilláim alól néztem fel rá, amikor szembe sétáltam vele. A tárcám, telefonom és kulcsom dugtam épp a zsebembe. – Mutasd meg a helyet, ahova jársz.
– Oké, ha most azt mondom, nem járok sehova, azt hiszed, le akarlak rázni? – vakarta a tarkóját zavartan. – Mert esküszöm... Én már nem az a srác vagyok, aki élvezi a tömeget, a kocsmákat, a bulikat, meg ilyenek. Inkább csendben üldögélek otthon, olvasok, filmet nézek. És a Midnight Sun idején kivételesen szeretek éjszakai sétákat tenni. Izgalmas, amikor még éjjel egykor is látod a napot.
– Azt elhiszem – mosolyogtam a szavain. Azt hiszem, ez lett a mi közös cselekedetünk, ettől voltunk azok akik, amikor együtt voltunk. Folyton csak mosolyogtunk a másikra. Ezt igen gyorsan sikerült kiváltania belőlem, és előtte még soha senki nem csinált ilyet velem. Magam sem értettem, hogyan lehetséges.
– Oké, ihatunk egyet a helyi vendéglőben – ment bele végül, és ennek valamiért nagyon örültem. Normálisan én sem voltam az a nagy társasági ember év közben, és itt sem terveztem az lenni. Ide igazából csak túlélni jöttem, Edward viszont egy igazán kedvelhető ember volt. Úgy éreztem, hogy szívesen tölteném vele az időt, akár megtudnék róla többet is, ha ő sem bánja. – De!
– Ó, máris jönnek a kifogások, érzem... – ugrattam a korábbiért, amit azonnal fel is vett.
– Nincs kifogás! – nevetett. – De nem akarok bajba kerülni a főnököm előtt. Előbb én megyek, aztán kint találkozunk pár perc múlva.
– Mekkora ez a falu? – ráncoltam a homlokom. – Ha a vendéglőben látnak minket, az nem ugyanolyan?
– Ott mondhatom, hogy összefutottunk és nem volt tervezett – vont vállat, és igaza volt. Meg amúgy is, tényleg nem akartam bajba sodorni, főleg ha ezek esetleg még bele is voltak írva a szerződésébe, és fontos etikett volt. Sosem értettem az ilyet teljes egészében, mert hát nem szabhatod meg az érzelmeidnek, hogy kit kedveljenek, kiben láss potenciális barátot vagy akár szerelmet. Véleményem szerint ezek a dolgok nem egészen így működtek, de persze ki voltam én, hogy véleményt mondjak bármi fontosról is. Ráhagytam a dolgot Edwardra, és előre engedtem. Még elfutottam mosdóba, felvettem a sálamat is, és csak aztán zártam be a szobám, hogy lehetetlenül lassan sétáljak le a hallba, majd ki a rettenetesen hideg Arctic Village-i éjszakába.