The Prince of Ice - 5.
Sziasztok!
Hogy vagytok? Mindenki degeszre ette magát? Nagyon remélem... Én mozdulni is alig bírok, szerintem két hétig nem eszem. XD Éppen ezért valami olyat hoztam, ami pille könnyű, mégis kielégítő. Legalábbis bízom ebben. Kaptatok valami Harry vagy Louis témájú ajándékot? Vagy igazából bármit, amit szívesen megosztanátok? Én kaptam még egy-két olyan Louis lemezt, amivel már nagyon közel kerültem, hogy komplett legyen a gyűjteményem. És ti és ti és ti? Hagyjatok nyomot!
Puszi&Pacsi
.jpg)
Hócsata
Louis talán többszáz éve semmi miatt nem érzett olyan izgatottságot, mint az utóbbi napokban, mióta Harryvel töltötte az idejét. A fiatal férfinak dolgoznia, meg persze aludnia is kellett, ezért Louis napközben és éjszaka is arra kényszerült, hogy lefoglalja magát valamivel. Ez azelőtt soha nem volt probléma, hiszem ebből állt az élete, de kezdett talán egy kicsit még zavaróvá is válni, hogy képtelen másra gondolni, csak Harryre. Hogy mikor találkozhatnak végre újra. Harry azt is felajánlotta neki, hogy töltse a házában az éjszakát, nézzen tévét, vagy olvasson, amihez csak kedve van, de Louis nem szerette volna se zavarni őt, se teljesen lehűteni a lakást reggelre. Inkább elindult, hogy ezúttal London utcáit árassza el hóval. Évek óta nem járt itt, új volt neki megint látni azokat a különleges, piros emeletes buszokat, a késő este is rohanó várost, ami csak azért halkult el és lassult le, mert ő dühös havazást hozott rájuk.
Már szinte senki sem volt az utcákon hajnalra. A legkitartóbb hócsatázó fiatalok is behúzódtak a meleg otthonaikba. Louis fülét mégis halk sirdogálás ütötte meg, amikor az egyik metrólejáró mellett sétált el. Elsőre nem is látta, honnan jöhet a hang, alaposan szét kellett néznie, hogy kiszúrja azt a kék kupacot a Greggs melletti kapualjban. Egy anyuka ölelte a pár éves kislányát, aki megállás nélkül sírt, pedig csak a szemei és az orrocskája látszott ki a vastag takarók közül, amikbe az anyukája bugyolálta.
– Takarjuk be a nózidat is, mert jön Jack Frost, hogy megcsípje – mondta halkan az édesanya, még el is mosolyodott hozzá, még ha ez is volt a világ legkeserűbb mosolya, és a takaróval végül elfedte azt a picike piros orrocskát is. Az anya ezután dúdolni kezdett, de a könnyei végigfolytak az arcán. Louis talán még soha nem látott ennyire szomorú jelenetet, pedig már nagyon sok szomorú pillanatnak volt szemtanúja. Tudta, hogy ezért ő a felelős, azért, hogy ennyire fáznak, hiszen aznap éjszaka mégcsak nem is lettek volna mínuszok, ha ő nem dönt úgy, hogy hóval bénítja meg Londont. Tudta, ha nem segít valahogy, akkor talán a reggelt sem élik meg. Túl hideg volt, ők pedig a hóban ültek. Louis-nak fogalma sem volt, milyen okból kerülhettek utcára, miért nem kértek senkitől segítséget, miért nem húzódtak be egy melegedőbe, vagy akármi, de nem is számított, csak az, hogy valahogy, de segíteni akart.
Louis képtelen volt meleget varázsolni, ahhoz nem volt hatalma, de képes volt megállítani a havazást, és segítséget kérni Freytől. Az egyetlen baj az volt, hogy egyáltalán nem akart szívességet kérni éppen Freytől. Aztán meglátta azt az ikonikus, piros telefonfülkét, amit olyan vastagon fedett be a hó, és azonnal elindult felé. Nem segíthetett közvetlenül, mert se az anyuka, se a kislány nem látta őt, de arra gondolt, más módon kapcsolatba léphet az emberekkel. Egyszer használt már telefont, bár akkor éppen csúfos gúnyt űzött valakiből, és ezért kellett ehhez folyamodnia. Ezúttal sokkal fontosabb volt, hogy sikerüljön elérnie valakit. Amikor beállt a fülkébe, azonnal Harry jutott eszébe. Fogalma sem volt a telefonszámáról, de legszívesebben őt hívta volna fel, hogy mindent elmondjon neki, és hagyja, hogy a fiatal férfi megmondja, mi lehet a helyes lépés. Pánikolt. Ezt az érzést évek óta nem élte át, de akkor pánikolt, mert ott feküdt az a néhány éves kislány a hóban, takarókba bugyolálva, és Louis, bár nem is ismerte, nem veszíthette el. Isteni sugallatként érte, amikor hirtelen a fülke falára ragasztott tábla felé pillantott, amin ott volt minden, ami az esetleges segítségnyújtáshoz vagy kéréshez szükséges lehetett. Louis azonnal levette a kagylót, és tárcsázta a 999-et, hogy mentőt hívjon. Nem volt igazán jobb ötlete, és szerinte igenis a páros élete forgott kockán. Ismerte a hideget, ő maga volt a hideg, tudta, hogy nem bírnák ki reggelig. Tudta, hogy ennek működnie kell, mert annak idején is működött. Ahhoz, hogy lássák őt, hinniük kell benne, viszont egy telefonhívásban nem kell hinni, hogy halld, hogy elhidd, van valaki a vonal másik végén.
– A 999-et hívta, mi a vészhelyzet, amiben segítségre van szüksége? – hallotta a telefonban, és azonnal nyitotta is a száját a válaszra.
– A belvárosban vagyok, a Church Streeten, közvetlenül a Greggs étterem előtt. Egy fiatal nő és a pici lánya takaróba csavarva ül a kapualjban, a kislány már nagyon átfagyott. Ha itt maradnak, nem hiszem, hogy megélik a reggelt.
– Megtudhatom a nevét?
– Louis…
– A teljes nevét?
– Az miért fontos? – értetlenkedett a félisten, mert tudta, ha megmondja a teljes nevét, talán nem veszik majd komolyan. Talán lefuttatnak valami vizsgálatot és rájönnek, nem is létezik már rég senki ilyen névvel. De a Jack Frostot sem mondhatja, mert azzal pláne nem vennék komolyan.
– Csak a jegyzőkönyvhöz lenne rá szükségünk.
– Louis Tomlinson vagyok, és kérem, kérem siessenek, mert egyre hidegebb van idekint, ők pedig nem mozdulnak innen. – Ezzel pedig letette a kagylót. Fogalma sem volt, hogy működött-e, ezért nem mozdult a páros mellől. Leült a hóba, egy kicsivel távolabb tőlük, hogy a saját hidege ne legyen hatással rájuk, és csak nézte őket. Az anyát, aki még mindig halkan sírt, mintha tudta volna, hogy milyen sors vár rájuk odakint, és a kislányt, aki azóta elaludt. Legalábbis Louis minden erejével remélte, hogy csak aludt.
Tizenöt hosszú perc kellett ahhoz, hogy a mentőautó megjelenjen az utcában, és lefékezzen az étterem előtt. Louis izgatottan ugrott fel, és nézte végig a botját szorongatva, ahogy a kedves mentősök felsegítik a nőt a kislánnyal, majd az autóba kísérik és elhajtanak vele. Louis tudta, hogy ezzel még nincs minden rendben, hogy ettől még valamiért nincs hol aludniuk, de azt is tudta, hogy már jó kezekben vannak, segítő kezekben, akik talán nem hagyják őket többé az utcán, hogy megfagyjanak.
Ezzel a szörnyű élménnyel úgy döntött elég is volt idénre Londonból. Inkább felrepült az égbe, hogy Manchesterbe menjen. Ha nem repült túl gyorsan, úgy gondolta, éppen reggelre oda is érhet, hogy még köszönthesse Harryt munka előtt. Már péntek volt. Harry utolsó munkanapja. Másnap pedig szenteste. Tudta, hogy akkor nem lehet kizárólag Harryvel kettesben, de a péntek este, miután végzett az óvodában, csak az övék volt, és ez megmagyarázhatatlanul boldoggá tette.
– Terveztem magunknak valamit – mesélte, amikor Harry már nyakig sálba bugyolálva sétált mellette, hogy időben beérjen dolgozni. Aznap reggel kicsit eljátszották az időt az ablakra rajzolt jégvirágokkal. Harry túlságosan élvezte, ezért Louis képtelen volt leállni velük. Rajzolt, rajzolt és rajzolt. Akkor akadt meg vele, amikor a dérből formált alakjuk megölelte egymást az ablak hűvös üvegén. Zavarba hozta, amikor rájött, annyira vágyik egy ölelésre Harrytől, hogy a varázsereje önálló életre kelt, hogy megmutassa neki.
– Tényleg? És mi volna az? – mosolygott a fiatal férfi, ezt még a sálon keresztül is látni lehetett, főleg a kis ráncokból a szeme sarkában.
– Az titok, viszont meg kell ígérned, hogy munka után találkozunk a házadtól nem messzi parkban – kötötte a lelkére Louis, és forrósággal telt meg a lelke, ahogy meglátta Harryt hevesen bólogatni.
– Alig várom, hogy ott legyünk.
Louis csak erre a mondatra tudott gondolni egész nap. Folyamatosan a fejében volt, ahogy Harry ezt mondta neki. Aztán amikor túl sokat volt egyedül, és annál is többet gondolkodott, talán még pánikolni is kezdett, mert rájött, hogy túlságosan kötődni kezdett hozzá. Hogy ez talán túl sok, és meglehet, nem kellene ennyire közel kerülnie hozzá, végtére is, Harry egy halandó. Halandó… Ő pedig nem volt az. Louis percről percre érezte magát egyre elkeseredettebnek, majdnem reménytelennek, és veszélyesen közel került ahhoz, hogy örökre elhagyja ezt a kisvárost. Anélkül, hogy akár egy szót is szólna róla Harrynek. A búcsúzkodás nem volt az erőssége, és tudta, hogy képtelen lenne elmagyarázni Harrynek, mégis mi a problémája. Mit kellett volna mondania? Ne haragudj, de túl közel kerültem hozzád, és valamiért émelyítően erős vágyat érzek, hogy magamhoz szorítsalak? Ezzel nyilvánvalóan nem állhatott elé, hazudni pedig nem lett volna szép. Ezért inkább csak csendben eldöntötte, hogy az egyik faágon üldögélve megvárja, hogy megjelenjen, és némán elköszönhessen tőle.
Már teljesen sötét volt, a hó pedig keservesen, vagy az is lehet, inkább dühösen szakadt, ezért még kevésbé lehetett jól látni a fákkal teli parkban, de természetesen azonnal felfigyelt Harry érkezésére. A súlyos bakancsa alatt hangosan ropogott a hó, aztán megállt a park közepén, és a füléig felhúzta a vállát, úgy kémlelt körül, fázott. Louis percekig nézte őt a magasból, de képtelen volt elrepülni.
– Louis? – hallotta meg, ahogy Harry a nevén szólongatja. Először csak halkan, aztán egyre hangosabban. Ahogy telt az idő, öt, tíz, húsz, majd talán harminc perc is, a hangja kétségbeesettebb lett. Félelemmel telt meg, ahogy ideges léptekkel forgolódott a kihalt parkban, hátha valamelyik oldalról megpillanthatja a félistent. Louis-nak összefacsarodott a szíve. Másnap karácsony volt, és ő örökre elhagyni készült ezt a férfit, akinek ennyire fontos lett. Aki ennyire rémülten kutat utána.
Hirtelen elhatározás volt, nem megtervezett lépés, de képtelen volt visszafogni magát. Képtelen volt szomorúnak, csalódottnak látni Harryt, ezért formált egy hatalmas, puha hógolyót a levegőben, és egyenesen Harry hátára célzott vele. A férfi azonnal megakadt a mozdulatban és hangosan nevetni kezdett. Ő is lehajolt, hogy gyúrjon egy béna kis hógolyót, de amikor megfordult, Louis-nak nyomát sem lelte, ellenben egy újabb varázslatosan puha hógolyó egyenesen az arcába csapódott.
– Ez csalás! – kiabálta nevetve, ahogy csukott szemmel, csurom havasan elhajította azt az általa készített hógolyót a semmibe. Louis a szája elé szorított kézzel mosolygott. – Hadd lássalak! Fer játékot akarok!
– Azt hiszed, fer játékban van esélyed? – ugrott le a fáról Louis, egyenesen Harry elé, és egy újabb adag hó érkezett, ezúttal a nyakába.
– Egy próbát azért megér – vigyorodott el Harry, és villámgyorsan hajolt le hogy gyúrjon egy újabb hógolyót, de Louis mesterien hajolt el előle. Ahogy a következő tíz elől is, ellenben neki minden hógolyója tökéletes célt talált.
– Hogy lehetek ekkora idióta? – kacagott Harry az ég felé, a sapkája leesett a nagy hócsatában, és a kötött, egyujjas kesztyűje is teljesen átázott már. – Hócsatát vívok a tél istenével!
– Bátor kis halandó vagy – mosolygott Louis, és a nyelvét végigjáratta a fogain, aztán úgy döntött megadja Harrynek a kegyelemdöfést. Közelebb ment hozzá, egészen közel, hogy egy nagy adag havat varázsoljon köré, ami minden irányból egyszerre csap le, de Harry meglepte őt. Elkapta a ruháját, és azon volt, hogy a már vádliközépig érő hóba lökje őt. Szerencsétlenségére Louis védekezett, ellen tartott, és éppen emiatt Harry volt, aki megcsúszott a hóban, és Louis-ba kapaszkodva, de mégis a hátára zuhant. Annyira gyorsan történt, hogy a félisten még csak fel sem fogta, meg sem tudta tartani magukat, pedig ő még soha, soha nem esett el a hóban. Ilyen még életében nem fordult elő. Mégis ott találta magát, Harryn fekve, az arcuk nagyjából csak centikre volt egymástól, a férfi pedig szorosan kapaszkodott belé. Nevetett. Louis egy félmosollyal nézett le rá, figyelte őt, de Harry nevetett.
– Miután csúfos vereséget szenvedtem, megpróbáltam a hóba lökni a tél istenét – hadarta el izgatottan. Louis még mindig mozdulatlanul feküdt rajta és csak nézte Harry arcát, a tekintetét, a vonásait, a vizes, göndör haját elterülni a hóban. – Ennél naivabb ellenfél nem is lehetnék, nem igaz?
– Hősiesen küzdöttél kicsi halandóm – mondta, és ő sem figyelt rá, mit tesz. A mozdulat annyira elemi volt, annyira zsigeri, hogy már csak későn vette észre. Az ujjaival végigsimított Harry ázott tincsein. A víz azonnal bele is fagyott a hajába, hófehér jégvirágok formájában az érintésétől. Mire felfogta, hogy most először ért igazából Harryhez, hogy éppen az egész testük összepréselődik, mint ahogy reggel óta fantáziált róla, a levegő az eddiginál is jobban megfagyott közöttük. Harry arcáról lassan leolvadt minden mosoly, de a tekintete lángolt. Louis-t évszázadok óta először rázta ki a hideg, teljesen jótékony módon, amikor Harry végigsimított a hátán. Annyira jó érzés volt, hogy valaki hozzáér, hogy valaki átöleli, mert ilyen pontosan olyan hosszú évszázadok óta nem történt. Nem igazán panaszkodott volna emiatt, mert valójában nem is érezte, hogy hiányzik neki, de ott, abban a pillanatban rájött, hogy mégis mennyire szüksége volt erre. Élvezte a férfi érintését, az átható pillantását, és ez már csak amiatt is egyértelmű lett, hogy a hóvihar elcsitult körülöttük, a helyét pedig átvette a nyugodtan, romantikusan szállingózó hópihék sokasága.
Nem tudta, hogy helyesen cselekszik-e, csak azt hogy akarja, és nem tudja visszafogni magát. Nem tudott megálljt parancsolni a vágyának, ezért lassan lejjebb hajolt, hogy finoman Harry ajkára szorítsa a sajátját. Varázslat volt ez, nem más. Ez volt az egyetlen magyarázat, a tél istene miért érzett forróságot a mellkasában, ami kész volt felemészteni az egész lényét. Minden mégis akkor robbant fel körülöttük, amikor Harry visszacsókolt, a szája mohón kapott Louis után, amikor el akart hajolni, és az ujjai is a félisten fehér hajába gabalyodtak. Az érzés annyira finom volt számára, tele törődéssel, hogy azt kívánta, bár örökké tartana. A nyelve is végigsiklott Harry alsó ajkán, mire ő halkan felsóhajtott, a lehelete kis ködfelhőt képzett kettejük között, aztán újra egybe forrtak. Ezúttal a nyelvük vívott csatát egymással, és Louis pontosan már azt sem tudta volna megmondani, mióta fekszenek ott a hóban. Csak arra lett figyelmes, hogy Harry egyre erősebben reszket, és amikor kinyitotta a szemét, a látvány is erősen megrémítette.
– A fenébe! – ugrott fel azonnal, és Harryt is magával húzta. Abban a pillanatban döbbent rá, hogy szeretheti Harryt az életénél is jobban, mindig is veszélyt jelent majd számára, ha nem figyelnek oda rendesen. Harry arcát kétoldalról épp olyan gyönyörű jégvirágok kezdték elfedni, amit Louis az ablakra is szokott varázsolni, a férfi haja már szinte fehér volt a megfagyott hótól, a szája pedig egészen elkékült. Ijesztően remegett, és a fogai is összekoccantak tőle. – Gyere gyorsan!
Igyekezett hazarángatni őt, és kénytelen volt elvenni a kulcsokat, hogy ő maga nyissa ki az ajtót, mert Harry kezei túlságosan remegtek hozzá. Azokban a pillanatokban kifejezetten utálta magát, mert tudta, hogy ő tette ezt vele. Próbált segíteni neki. Azonnal a kandallóhoz sietett, hogy felkapcsolja, aztán segített levenni a vizes kabátot, sálat, kesztyűket.
– Jól vagyok, Lou – súgta Harry, és elkapta a félistent, aki éppen a takaró után készült nyúlni a kanapé támláján. Úgy rántotta magához, hogy Louis-nak ideje sem volt ellenkezni, és mire kettőig számolhatott volna, már újra csókolóztak. Szerette volna abbahagyni, mert bosszantotta a tény, hogy fájdalmat okoz vele Harrynek, de képtelen volt. Hálás volt azért, mert Harry maga tette meg. – Oké, talán tényleg nem ártana kicsit felmelegednem mielőtt újra megcsókolsz – nevetett halkan, még a fejét is lehajtotta hozzá. Louis elragadónak találta tőle.
– Csinálok neked egy forró kakaót, azt még tudom is, hogyan kell – indult meg azonnal a konyha felé Louis. – Te vegyél fel valami szárazat és meleget, aztán ülj le a tűz mellé, rendben?
– Igenis!
– Az én halandóm – dicsérte meg Louis mosolyogva, amiért azonnal szótfogadott, és elment átöltözni. Pár pillanat múlva meghallotta a zuhanyzóból érkező csobogó víz hangját, és még jobban örült, hogy Harry talán még a forró víz alá is beállt egy kicsit. Addig is a dohányzóasztalra tette a kakaóját, és összeszedett minden takarót a nappaliban, hogy odakészítse a bolyhos szőnyegre a kandalló előtt.
– Köszönöm, Lou – mondja a férfi azonnal, ahogy visszaért a szobába, és lekuporodott a szőnyegre. A takaróba csavarta magát, és kortyolgatni kezdte az amúgy már kihűlt kakaót. Louis biztos volt ebben, még ha Harry nem is mondta. Látta az olvadó jégvirágokat a bögre szélén. Az ital benne már rég nem lehetett forró. – Túlaggódod.
– Meg is ölhettelek volna – jelentette ki Louis ridegen. Dühös volt magára, amiért ennyire meggondolatlan volt. – Öltem már embert az érintésemmel.
– Lou, kérlek, ülj le ide – mosolygott fel rá Harry, ő pedig csak nem értette, hogy a másik miért nem mérges rá. Miért nem rémült és miért nem akarja, hogy tűnjön el örökre. Louis viszont nem tudott ellenállni. Harry túl szépen kérte rá, ezért törökülésben letelepedett ő is a szőnyegre. – Megcsókolsz újra? Már készen állok rá.
– Harry…
De Harry nem várta meg, hogy mit szeretne mondani. A kék kapucnis pulóvere nyakába akasztotta az ujját, és közelebb húzta magához, hogy a kakaó ízű csókjával kényeztesse. Túl jó volt, túl kellemes, túl finom és meleg, ezért Louis azonnal közelebb hajol, hogy megint végigsimítson Harry arcán. Ezúttal viszont elővigyázatosabb volt. Tudta, hogy óvatosnak kell lenniük, ezért szüneteket tartott a csókok között. Ez viszont nem változtatott a tényen, hogy egész este csak nevettek, beszélgettek, és csókolóztak.
3 Comments
Sziaa.
VálaszTörlésNagyon vártam ezt a részt, ez a harmadik vagy második kedvencem. Nem tudom eldönteni😅 Egyszerűen annyira szereteeem.😍
Olyan édes volt Louis, hogy ő is olyan izgatott és boldog mint Harry. Alig bírják kis egymás nélkül. Megeszem mindkettőjüket.❤️🥺
"– Takarjuk be a nózidat is, mert jön Jack Frost, hogy megcsípje – mondta halkan az édesanya, még el is mosolyodott hozzá, még ha ez is volt a világ legkeserűbb mosolya, és a takaróval végül elfedte azt a picike piros orrocskát is. Az anya ezután dúdolni kezdett, de a könnyei végigfolytak az arcán." Ez annyira szomorú. Megint sikerült megkönnyeznem.😭💔 Összetört a szívem.
Louis egy csoda. Mint mindig.
"Leült a hóba, egy kicsivel távolabb tőlük, hogy a saját hidege ne legyen hatással rájuk, és csak nézte őket. Az anyát, aki még mindig halkan sírt, mintha tudta volna, hogy milyen sors vár rájuk odakint, és a kislányt, aki azóta elaludt. Legalábbis Louis minden erejével remélte, hogy csak aludt." Annyira szívszorító az egész. De szerencsére ott volt Louis és segített nekik.❤️❤️
"Aznap reggel kicsit eljátszották az időt az ablakra rajzolt jégvirágokkal. Harry túlságosan élvezte, ezért Louis képtelen volt leállni velük. Rajzolt, rajzolt és rajzolt. Akkor akadt meg vele, amikor a dérből formált alakjuk megölelte egymást az ablak hűvös üvegén. Zavarba hozta, amikor rájött, annyira vágyik egy ölelésre Harrytől, hogy a varázsereje önálló életre kelt, hogy megmutassa neki." Aww, tudom ezerszer mondtam már, de ezek az ablakra varázsolt dolgok a kedvenceim. Mindig ámulattal olvasom és látom magam előtt😍❄️ csodálatos
"Ezért inkább csak csendben eldöntötte, hogy az egyik faágon üldögélve megvárja, hogy megjelenjen, és némán elköszönhessen tőle." Sose jó ha az ember elkezd gondolkodni...( Jó van amikor igen...) Louis fejezd be!! Nem hagyhatod el Harryt! Karácsonykor meg aztán főleg nem! Amúgy se!! De ilyenkor meg aztán végképp nem!!
"– Louis? – hallotta meg, ahogy Harry a nevén szólongatja. Először csak halkan, aztán egyre hangosabban. Ahogy telt az idő, öt, tíz, húsz, majd talán harminc perc is, a hangja kétségbeesettebb lett. Félelemmel telt meg, ahogy ideges léptekkel forgolódott a kihalt parkban, hátha valamelyik oldalról megpillanthatja a félistent. Louis-nak összefacsarodott a szíve. Másnap karácsony volt, és ő örökre elhagyni készült ezt a férfit, akinek ennyire fontos lett. Aki ennyire rémülten kutat utána." Jaj megszakadt a szívem ahogy Harry kétségbeesetten kereste őt. Látod Louis? Nem teheted ezt vele.😭💔 Te se szeretnéd ezt. Tudom.
"Képtelen volt szomorúnak, csalódottnak látni Harryt, ezért formált egy hatalmas, puha hógolyót a levegőben, és egyenesen Harry hátára célzott vele. A férfi azonnal megakadt a mozdulatban és hangosan nevetni kezdett." Szerencséd Louis😏😂🤍 Itt már mindjárt megnyugodtam és nevettem🥰
Jaaj annyira szereteem. Itt vigyorogok mint egy idióta olyan aranyosak együtt ahogy hócsatáznak. Imádtam ahogy Harry arcába csapódott a hógolyó, sírok. Annyira láttam😂😂
"– Hadd lássalak! Fer játékot akarok!
Törlés– Azt hiszed, fer játékban van esélyed? – ugrott le a fáról Louis, egyenesen Harry elé, és egy újabb adag hó érkezett, ezúttal a nyakába.
– Egy próbát azért megér – vigyorodott el Harry, és villámgyorsan hajolt le hogy gyúrjon egy újabb hógolyót, de Louis mesterien hajolt el előle. Ahogy a következő tíz elől is, ellenben neki minden hógolyója tökéletes célt talált." Annyira neveteeek😂😂 Imádom ezt a részt. Két kis mukii😍🥺
"– Bátor kis halandó vagy" Miért olvadok ezen?? Miért? Aww🥺😍
"– Hősiesen küzdöttél kicsi halandóm –" de komolyan kérdezem, miéért?? Annyira aranyooos🥰
"A víz azonnal bele is fagyott a hajába, hófehér jégvirágok formájában az érintésétől. " Annyira szép. Annyira látom. Varázslatos.❄️
"Élvezte a férfi érintését, az átható pillantását, és ez már csak amiatt is egyértelmű lett, hogy a hóvihar elcsitult körülöttük, a helyét pedig átvette a nyugodtan, romantikusan szállingózó hópihék sokasága." Aww, ez is olyan szép❄️🤍😍
"Varázslat volt ez, nem más. Ez volt az egyetlen magyarázat, a tél istene miért érzett forróságot a mellkasában, ami kész volt felemészteni az egész lényét. Minden mégis akkor robbant fel körülöttük, amikor Harry visszacsókolt, a szája mohón kapott Louis után, amikor el akart hajolni, és az ujjai is a félisten fehér hajába gabalyodtak. Az érzés annyira finom volt számára, tele törődéssel, hogy azt kívánta, bár örökké tartana. A nyelve is végigsiklott Harry alsó ajkán, mire ő halkan felsóhajtott, a lehelete kis ködfelhőt képzett kettejük között, aztán újra egybe forrtak. " Varázslat volt bizony. Aww. Az első csókjuk a romantikus hóesésben. Csodálatos. *Szerelmes sóhaj* Gyönyörű első csók🤍
Olyan édesek együtt.💚💙
"– Jól vagyok, Lou – súgta Harry, és elkapta a félistent, aki éppen a takaró után készült nyúlni a kanapé támláján. Úgy rántotta magához, hogy Louis-nak ideje sem volt ellenkezni, és mire kettőig számolhatott volna, már újra csókolóztak." 🥺🥰❤️😭
"A kék kapucnis pulóvere nyakába akasztotta az ujját, és közelebb húzta magához, hogy a kakaó ízű csókjával kényeztesse. Túl jó volt, túl kellemes, túl finom és meleg, ezért Louis azonnal közelebb hajol, hogy megint végigsimítson Harry arcán." Kakaó ízű csók😍🥺 Aww, szétolvadok tőlük.
Elolvadtam itt a rész végére.
Annyira szeretem. Olyan csodálatos. Csak mosolygok és mosolygok. Mindig megmelengeti a szívemet ez a kis történet.
Köszönöm!❤️❤️
Én szívesen elmondanám, hogy mit kaptam, de mi évek óta nem ajándékozzuk egymást csak a gyerekeket. Azokat az ajándékokat élvezzük mi is😂, mint most az egyik társasjátékot😁
Ui: Szeretnék kérni majd képet a gyűjteményről!! 😍😍
Szia!
VálaszTörlésNagyon szerettem ezt a részt is! Köszönöm szépen, hogy olvashattam!