The Prince of Ice - 4.
Sziasztok!
Elhoztam a ma esti karácsonyi részt is, két főhősünk egyre közelebb kerül egymáshoz, és a karácsonyi hangulat is erősödik, ahogy mi is ideértünk. Azért hagyjatok nyomot, mit gondoltok, mit éreztek!
Nagyon kellemes, szeretetben, boldogságban gazdag ünnepeket kívánok Mindenkinek!
Millió puszi!
.jpg)
Karácsonyi vásár
Sajnos túl hamar eljött az idő, amikor Harrynek dolgozni kellett menni, de már csak négy nap volt vissza a hétből. Négy nap volt vissza karácsonyig is. Mégis… Képtelen volt rendesen koncentrálni a gyerekekre és a vészesen közelgő ünnepre, mert csak az járt a fejében, hogy munka után újra találkozhat Louis-val. Ennek tudatában az egész nap azzal telt, hogy az órát nézegette, és számolta vissza a perceket. Aztán amikor az utolsó gyerek is hazament, neki pedig nem maradt más dolga, mint kitakarítani a helyiséget másnapra, nevetnie kellett saját magán. Annyira idétlen volt az egész, a görcs a gyomrában, az izgalom a zsigereiben, a vágy, hogy Louis-val lehessen. Mégis… Szinte szaladt, amikor végre indulhatott haza, hogy kiérjen az óvoda hátsó bejáratához.
– Megvárakoztatsz egy istent? – kérdezte Louis a háta mögül, amikor az ajtót zárta be, Harry pedig megugrott erre egy picit. Még a hangját is elmélyítette kicsit, így sokkal rémisztőbb hatást keltett Harry számára, bár valójában cseppet sem félt tőle. – Bátor húzás, halandó!
– Mivel engesztelhetlek ki, drága isten? – ment bele a játékba Harry is, mert tudta jól, hogy Louis egyáltalán nem komoly. – Esetleg egy kis csokis süti? Van hozzá tésztám.
– Na jó, így hogy legyen az ember dühös? – változott vissza Louis hangja pont olyan magassá és karcossá, amilyen mindig. – Több, mint száz éve nem ettem semmit, szóval… Miért is ne?
– Micsoda? – döbbent le Harry, bár reggelről tudta, hogy Louis-nak nincs szüksége élelemre, azért azt gondolta, élvezetből mégiscsak szokott enni. – Akkor… Mit szólnál, ha inkább elmennénk valahova enni? – tette fel az elsőre jó ötletnek tűnő kérdést, de amint szembe találta magát Louis fürkésző pillantásával, elbizonytalanodott, hogy tényleg ezt kellene csinálniuk vagy sem.
– Ha nem használom a varázserőm, az emberek nem látnak – emlékeztette Harryt, hogy egy vacsora, valami nyilvános helyen, nem is annyira izgalmas vele. Legalábbis a hanglejtése alapján Harry úgy érezte, Louis így gondolja, pedig neki bármi izgalmas volt, ha Louis volt mellette hozzá. – Talán jobb, ha valami olyat csinálunk, ahol nem látnak sokan.
– Oké, akkor jobb ötletem van – jutott máris eszébe a belvárosi kis karácsonyi vásár, ahol vehettek valami finomat, amit aztán a hazaúton megesznek, vagy akár megállnak valahol. Harrynek millió ötlete volt, az egyetlen probléma tényleg csak azzal volt, hogy mások nem láthatták Louis-t, és ez megnehezítette a dolgot. – Menjünk, vegyünk vacsit és édességet a vásáron.
– A karácsonyi vásár? – csillant fel Louis szeme, ezután pedig már nem is volt kérdés, hogy ezt választják.
Az apró pavilonok a főtéren voltak kipakolva, az óvodától nagyon hamar oda lehetett érni. Harry vett két hotdogot, és egy egész zacskó édességet, rengeteg grillázzsal és cukorba forgatott mandulával, mert azt imádta. Tudta, hogy Louis-nak is ízleni fog. Elsétált vele egészen egy mindentől távol eső padig, ahol bár embertelenül fázott, de minden erejével azon volt, hogy ezt elrejtse.
– Van kedvenc helyed a világban? – kérdezte Harry váratlanul, ezzel kicsit meg is lepve Louis-t. – Valami, ahova szeretsz visszajárni. Vagy akár az otthonodnak tekinted.
– Az Északi-sark – felelte a hóisten néhány pillanatnyi gondolkodás után. – Azt mondanám otthonomnak, ott érzem a legjobban magam. Egyszer el kellene jönnöd velem.
– Egyszer szívesen – mosolygott Harry, aztán harapott egyet a hotdogjából.
– Mi a helyzet veled? – kérdezett vissza Louis is, a hangja tele volt érdeklődéssel, Harry tudta, hogy nem muszájból teszi. – Hol érzed magad a legjobban?
– Nem tudom… Még nem sok helyen jártam Manchesteren túl – vont vállat a fiatal férfi, egy kicsit szégyellte magát emiatt. Nagyon szeretett volna sokat utazni, de ahhoz sokkal jobb anyagi háttérre lett volna szüksége. – Egyszer voltam Kanadában a családommal. Az nagyon kellemes volt, csak hideg.
– Igen, Kanada az én felségterületem – kacsintott rá Louis, és ő is majszolni kezdte a furcsa ételt. Harry könnyedén meg tudta mondani, hogy valószínűleg még soha életében nem evett hotdogot. – Hm… Finom.
– Örülök – töltötte el a büszkeség Harryt, amiért ezek szerint nem nyúlt mellé a vacsorájukat tekintve. – Szóval… A mondák a csínytevéseidről híresek…
– Sötét hős? Ezt mondtad rám? Az nagyon tetszett – fordult kicsit Harry felé, és sokkal gyorsabban pusztította a hotdogot, mint bárki más, akit Harry enni látott életében.
– Van kedvenced a csínytevésed közül? Valami, amin azóta is jót nevetsz, ha eszedbe jut?
– Ma nagyon beszédes vagy, át kell még gondolnom ezt a barátkozást veled – döntötte oldalra a fejét Louis, de minden porcikájából áradt, hogy csak viccel. – Eldöntötted, hogy mindenről kifaggatsz?
– Olyasmi – bólogatott nagy elánnal Harry. – Elvégre, nem minden nap ismerheti meg az ember a valódi Jack Frostot.
– Nem rajtam múlik, ugyebár? – dugta ki a nyelvét incselkedve Louis, egyértelműen a hitetlen emberiségre utalva. – Egyszer, nem is olyan régen, havazást hoztam Egyiptomra, és befagyasztottam az összes vízvezetéküket.
– Istenem, erre emlékszem! – nevetett fel Harry hangosan, mert még akkor is ott volt a fejében a sok cikk a megmagyarázhatatlan éghajlati jelenségről. És persze a sok bosszankodó emberről az elavult vízhálózat miatt, ami olyan könnyen befagyott a nagy hidegtől. Napokig voltak bajban. – Miért tetted?
– Az a rohadék Ámon-Ré az oka! Nem én kerestem a bajt, ő orrolt meg rám valami hülyeség miatt – védekezett ösztönből Louis, mintha valaki éppen őt hibáztatná mindenért, pedig messze nem így volt. Harryt hidegen hagyta, kinek ártott ezzel, tényleg viccesnek találta a dolgot, és persze komolytalan is volt. – Felgyújtotta a botom, majdnem teljesen tönkrement. Napokig tartott, amíg helyrehoztam.
– Kicsoda Ámon-Ré?
– Az egyiptomi napisten – felelte olyan félvállról, mintha ez egy teljesen hétköznapi dolog lett volna. Persze, természetesen, a napisten, hisz mindenki tudja. – Megérdemelte azt a havazást, miután megjavítottam a botom. De vele azóta sem jövünk ki túl jól.
– Szóval… Ezek szerint az istenek tényleg léteznek? Mind? – kérdezte szinte suttogva Harry, mert bár mindig is hitt valamiben, valami megfoghatatlanban, de pontosan sosem tudta magában sem megfogalmazni, mi is volt az. Aztán megjelent Jack Frost, és mindenféle létező istenekről kezdett mesélni neki, ami végképp mindent összezavart, amiben egészen addig hitt, vagy nem hitt.
– Eléggé sok, igen – kapta be Louis jóízűen az utolsó falatot is a hotdogból. – Ott vannak az azték, a bráhman, görög és egyiptomi istenek, ők például mindig mindenkit csak bosszantanak, annyira nagyra vannak magukkal. Aztán meg kell említenünk a római katolikust, aki azt hiszi mindenki felett áll, de a többi isten nem igazán vesz róla tudomást, magának való egy teremtés. Ezen felül még a buddhista, kínai, kelta, konfuciánus, inka, maja, mezopotámiai, taoista, védikus… Ők mind egymással vannak elfoglalva, és az egész életük puszta versengés, ki a jobb. De valójában mind unalmasak, semmi tűz nincs bennük. Aztán ott vannak még a szlávok, akikkel egészen jó a kapcsolatom, mert nekik is a természet a legfontosabb. De a legjobbak tagadhatatlanul mi vagyunk, germán istenek. Most meg én beszélek túl sokat, inkább adj abból a cukros borzalomból!
– Tessék – nyújtotta Louis felé a grillázsos zacskót. – De beszélj még! Kérlek! Nagyon élvezem. Loki? Tényleg olyan, mint a filmekben?
– Jaj ne, mondd, hogy te nem vagy Loki rajongó! – nyögött fel Louis, és hátraejtette a fejét a pad támlájára. Nagyon drámai képet festett. – Mindenkit Loki érdekel. Mindig mindenkit.
– Hagyjuk Lokit – legyintett Harry, mert bár tudta, hogy Louis csak viccel, valójában szeretett volna bókolni neki azzal, hogy ő csak egyvalakiért érdeklődik igazán az istenek között. – Engem te érdekelsz.
Louis hirtelen kapta fel a fejét, és nézett Harry felé. Érezhetően megfagyott körülöttük a levegő, kivételesen nem Louis-nak köszönhetően. Vagy inkább felforrósodott? Nehéz lett volna megmondani, mert Harry magát is meglepve vele, nyíltan flörtölt, és ez elindított benne egy furcsa érzést. Vajon mennyire egészséges az, ha vonzódik Jack Frosthoz, a tél istenéhez? – Van olyan, akit mindenkinél jobban utálsz? Isten vagy ember, mindegy…
– A háború isteneit – felelte erre Louis, miután egyértelműen alaposan átgondolta a választ. – Majdnem minden vallásnak van háború istensége, akik mindig csak a bajt keresik, mindig mindenkibe belekötnek, és azt hiszik, nekik mindent szabad. Az igazán nagy háborúk pedig még soha nem hoztak jót a világunkba.
– Ez igaz – suttogta Harry. – Mi a kedvenc állatod?
– Beleszédülök a kérdéseidbe, te göndör kis halandó – nevetett Louis, amin Harrynek is mosolyognia kellett. Büszke volt magára, amiért képes volt megnevettetni őt, és persze maga a nevetés sem volt semmi. – A pingvin.
– A pingvin?
– Ne mondd, hogy nem haláliak! – kuncogott Louis olyan módon, ahogy még soha előtte. – Ahogy totyognak, és olyan kis tehetetlenek, de a legjobb, amikor hasra vágódnak, és csúsznak meg csúsznak meg csúsznak. Jól lehet szórakozni velük.
– Egyszer olvastam, hogy van valahol egy meleg pingvin pár.
– Meleg? – kérdezett vissza értetlenül Louis, Harry pedig tényleg úgy látta, hogy az istennek fogalma sincs róla, miről beszél. – Hogy érted?
– Mármint… Két hím pingvin, akik egy pár, és mindig lopnak maguknak tojást, amit kikelthetnek.
– Vagy úgy! Igen, a pingvineknél nem igazán számít a nem, sokan a saját nemükkel párosodnak. Példamutató teremtmények. A Déli-sark urai – bólintott Louis, és végignyalta a grillázst, amitől Harrynek is összefutott a nyál a szájában. – A tojáslopás pedig nagyon vicces! Ha ott lettem volna, még segítek is nekik.
– Nem kétlem.
– Hol történt?
– Nem is emlékszem, megkeressem neked? – kérdezett vissza Harry, és a telefonját szorongatta a kezében, aztán amikor Louis bólintott, gyorsan rákeresett erre a hírre az interneten. Amint megtalálta, hangosan kezdte felolvasni. – “Egy holland állatkertben élő meleg pingvinpár tagjai már elég régóta szeretnének szülők lenni, legutóbbi akciójukban pedig addig mentek, hogy egy másik pingvinpártól loptak el egy egész fészeknyi tojást. Nem ez az első ilyen eset Amersfoortban: a pápaszemes pingvinek korábban már egy másik madár lakhelyét is meglátogatták hasonló céllal. Sander Drost állatgondozó az nzherald szerint azt mondta, a pingvinek eléggé „elszántak„ és a fészket egy olyan pillanatban tulajdonították el, amikor éppen nem voltak szem előtt. Sajnos a próbálkozásuk hiábavaló: két nem megtermékenyített tojást sikerült lenyúlniuk. Drost hozzátette: hiába nem várható kispingvin a tojásból, a pingvinek bőszen gondozzák a fészket.”
– Elképesztőek! – nevetett hangosan Louis, hihetetlenül jót szórakozott a történeten. – Valamikor viszek nekik egy meglepi tojást.
– Ne lopj tojást más pingvinektől! Nem szép dolog! – korholta le Harry, de persze semmi igazi komolysággal, azért ott volt a hangjában, hogy tényleg nem tartja barátságos dolognak. – Az olyan, mintha ellopnánk valaki gyerekét. Sose lopnál gyereket, ugye?
– Persze, hass csak a lelkiismeretemre, halandó – forgatta meg a szemét Louis, és könnyen lehet, hogy sértésnek szánta, Harry mégis valamiért élvezte, hogy már többedszer halandónak szólította. Nem hangzott sértésnek a szájából. – Pedig a tojás technikailag még nem a fióka maga. A fiókákat nem lopnám el!
– Tojást se lopj, te sötét isten! – kacagott még mindig, aztán gyorsan elhallgatott és az édességbe temetkezett, amíg egy szerelmespár andalgott el előttük. Csak akkor szólalt meg legközelebb, amikor a pár már messze járt. Akkor is csak suttogni merte a szavakat. Ez egy igazán személyes kérdés volt. – Voltál már szerelmes?
– Nem igazán, nem – rázta a fejét Louis, aki mintha picit zavarba jött volna ettől a kérdéstől. – Talán még emberként. Rémlik valami… És te?
– Voltam, de valahogy sosem végződnek jól a nagy szerelmeim – legyintett a fiatal férfi, és a szájába dobott három cukrozott mandulát. – Azt ígértem, mesélek a gyerekekről – próbálta inkább elterelni a témát, amit ő maga hozott fel. Nyilvánvalóan hibásan. Így inkàbb elmesélte, miért szereti annyira a gyerekeket, mesélt arról is, hogy már a gimi alatt sem olyan munkái voltak, mint másoknak, hanem a szülei barátainak volt a bébicsősze. És imádta csinálni, valamelyik ilyen napján nyilallt a fejébe, hogy szívesen dolgozna kisgyerekekkel. Így döntött az óvoda pedagógia mellett. – Mondd csak, szereted a karácsonyt?
– Önző indokból – dugta ki a nyelvét. Újra gyalog indultak el Harry otthona felé, és már az utca végében jártak, és Harrynek, a rengeteg karácsonyi dekorációt, és csodálatos fényfüzért látva jutott eszébe ez, az egyik legfontosabb kérdés, amit még nem tett fel. – Karácsonykor mindenki havat akar, ez az egyetlen idő, amikor igazán sokan könyörögnek hozzám, még ha nem is tudják pontosan, kihez teszik. Ezt élvezem.
– Ünnepelni is szoktad?
– Nem, azt nem igazán – rázta a fejét Louis, és a botjára támaszkodva megállt Harry előtt, amikor hazaértek. A fiatal férfi még nagyon nem akart bemenni, pedig már késő volt, és azt is tudta, hogy másnap megint dolgozni kellett mennie. Ezúttal a nagyon korai műszakban, bár abban legalább az volt a jó, hogy tudta, hamarabb fog végezni, mint aznap. Több ideje lesz Louis-ra. – Nem nagyon van kivel.
– Louis… – lehelte szomorúan Harry, mert ennél elkeserítőbbet még soha életében nem hallott. Jack Frost, minden gyerek egyik ikonikus hőse, aki nélkül nem létezne ez a varázslatos állapot, a fehér karácsony, aminél szebb és békésebb nincs az egész világon, és nincs kivel ünnepelnie.
– Ne aggódj értem, halandó – mosolyodott el, most először tényleg egyszerűen csak melegen. Nem volt benne semmi rosszcsontos, amikor az ember tudja, hogy azon gondolkodik, a következő pillanatban mivel viccelje meg a másikat. – Beérem azzal, ha látom az embereket az ablakon át.
– Nem…
– De, mindig így…
– Úgy értem, nem. Idén nem – szakította félbe elszántan. – Idén velem töltöd a karácsonyt. A családom úgysem láthat, és ha elmennek, csak… Csak mi leszünk, és a rengeteg édesség, meg ajándékok.
– Tényleg ezt szeretnéd, vagy csak megsajnáltál? – húzta fel az egyik szemöldökét, de Harry csak nyelt egy nagyot, és a fejét rázta. Louis olyan különlegesen nézett ki aznap este. A haja sokkal kócosabb volt, mint korábban, mert kicsit fújt a szél, a tekintete viszont ragyogóbb volt, mint valaha. Boldognak tűnt, ez pedig még vonzóbbá tette. Harry önkéntelenül nyalta végig a száját, valószínűleg észre sem vette, és kezdett egyre közelebb hajolni Louis felé. Annyira közel, hogy majdnem meg is csúszott, Louis pedig elkapta a kezét, de ezzel csak még közelebb került hozzá. A télisten érintése hideg volt, sokkal hidegebb, mint amire számított, mégis úgy érezte felperzseli a pillanat. Meg akarta csókolni, érezni, hogy vajon az ajkai is olyan hűvösek, mint az ujjai a csuklója körül?
A lehető legrosszabbkor csörrent meg a telefonja, amitől úgy rebbentek szét, mintha valami veszély lenne. Azonnal eltávolodtak, Louis még a torkát is megköszörülte, egyértelműen zavarban volt, Harry viszont legszívesebben hangosan káromkodott volna, hogy bárki is kereste, a lehető legjobb percet találta meg hozzá. Még az sem érdekelte, ha az anyja, vagy a nővére, ott és akkor, mindenkit a pokolra kívánt, amiért tönkretették a pillanatot.
2 Comments
Szia!
VálaszTörlésMinden sorát imádtam!
Ahogy:
-Harry idegeskedett a Louval való találkozás miatt, várta a munka végét, gyomra görcsben volt.
-Lou hülyéskedett mikor Harry végzett és találkoztak
- a beszêlgetésük részletességét:
-a pingvineket,
-Lou kedvenc helyêt
Ahogy Harry eldöntötte együtt töltik a karácsonyt!
Nagyon nagyon szerettem olvasni! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvashattam!
Még egyszer Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked!
Sziaa
VálaszTörlésTudom, hogy már vagy ezerszer elmondtam már, de akkor is el fogom mondani megint, hogy annyira nagyon szereteeem ezt a kis karácsonyi mesét! Varázslatosan csodálatos! 🤍❄💙😍
Annyira aranyos Harry, ahogy izgatottan várja, hogy újra találkozzon Louisval. Megeszeeem. Kis szerelmes.
"– Megvárakoztatsz egy istent? – kérdezte Louis a háta mögül, amikor az ajtót zárta be, Harry pedig megugrott erre egy picit. Még a hangját is elmélyítette kicsit, így sokkal rémisztőbb hatást keltett Harry számára, bár valójában cseppet sem félt tőle. – Bátor húzás, halandó!" Imádom Louist! Annyira jókat tudok nevetni a szövegein! És imádom, hogy halandónak hívja Harryt. Szerintem aranyooos.
"– A karácsonyi vásár? – csillant fel Louis szeme, ezután pedig már nem is volt kérdés, hogy ezt választják. Ahogy Louisnak felcsillant a szemee! Megeszeeem! A karácsonyi vásár nagy kedvencem. Mindig minden évben elmegyünk, mert megalapozz a hangulatot. 😊 És mindig olyan nehéz ellenállni az ottani édességeknek...
Az Északi-sarkra engem is vigyetek pls!! De jó is lenne...
"-Sötét hős? Ezt mondtad rám? Az nagyon tetszett." Nekem iiiis.
"– Ma nagyon beszédes vagy, át kell még gondolnom ezt a barátkozást veled – döntötte oldalra a fejét Louis, de minden porcikájából áradt, hogy csak viccel. – Eldöntötted, hogy mindenről kifaggatsz?" Mindig olyan jókat nevetek a szövegén XDD De meg lehet érteni Harryt. Nem minden nap találkozik valaki Jack Frosttal. Én is mindent is tudni szeretnék róla XD
Az az Egyiptomi havazás. Huncut Louis. 😜😂
"– Hagyjuk Lokit – legyintett Harry, mert bár tudta, hogy Louis csak viccel, valójában szeretett volna bókolni neki azzal, hogy ő csak egyvalakiért érdeklődik igazán az istenek között. – Engem te érdekelsz.
Louis hirtelen kapta fel a fejét, és nézett Harry felé. Érezhetően megfagyott körülöttük a levegő, kivételesen nem Louis-nak köszönhetően. Vagy inkább felforrósodott? Nehéz lett volna megmondani, mert Harry magát is meglepve vele, nyíltan flörtölt, és ez elindított benne egy furcsa érzést. " Kit érdekel Loki?? Kit? Ahogy kimondta, hogy engem te érdekelsz. Awww, itt olvadoztam. Jaj a szívem. Én is olvadok itt. Alakul a buliii 😜❤️
"– Beleszédülök a kérdéseidbe, te göndör kis halandó " Miért ilyen édeeeek? Meghalok tőlük. 😭❤️
Hát persze, hogy a pingvin! Olyan kis cukiiik. Louis olyan édes, ahogy mesél róluk. Megeszem. A két him pingvinről hallottam és valami eszméletlen cukik már. 😊😊
Olyan jó volt őket olvasni, ahogy beszélgettek, ahogy ugratták egymást. Nagyon jókat derültem rajtuk.
"-Nem nagyon van kivel" Persze, csináld csak. Itt megy a cukiskodás, aztán meg bumm, pillanatok alatt összetöröd a szívem... "-Beérem azzal, ha látom az embereket az ablakon át." 😭💔 hagyjál békén...
"– Idén velem töltöd a karácsonyt. " Aww, ezzel jóvá tettél mindent!
"Louis olyan különlegesen nézett ki aznap este. A haja sokkal kócosabb volt, mint korábban, mert kicsit fújt a szél, a tekintete viszont ragyogóbb volt, mint valaha. Boldognak tűnt, ez pedig még vonzóbbá tette. Harry önkéntelenül nyalta végig a száját, valószínűleg észre sem vette, és kezdett egyre közelebb hajolni Louis felé. Annyira közel, hogy majdnem meg is csúszott, Louis pedig elkapta a kezét, de ezzel csak még közelebb került hozzá. A télisten érintése hideg volt, sokkal hidegebb, mint amire számított, mégis úgy érezte felperzseli a pillanat. Meg akarta csókolni, érezni, hogy vajon az ajkai is olyan hűvösek, mint az ujjai a csuklója körül?" Ezt meg muszáj volt kimásolni, mert olyan szép pillanat! Elolvadtam, mosolygok meg minden is. ❤️❤️
"Még az sem érdekelte, ha az anyja, vagy a nővére, ott és akkor, mindenkit a pokolra kívánt, amiért tönkretették a pillanatot." Megértelek. Én is így vagyok ezzel, pedig... (tudod jól😜)
Csodálatooos! Végem van ismételten! Nagyon szereteeem!
Még egyszer Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok neked!! ❤️❤️