The Prince of Ice - 1.
Sziasztok!
Ha karácsony, akkor Larry Christmas itt a blogomon. El is hoztam az idei karácsonyi mesénk első részét. Igazán különlegesre és varázslatosra sikerült, remélem, hogy nektek is tetszeni fog, és elhalmoz titeket karácsonyi hangulattal.
Jó olvasást hozzá!
Puszi&Pacsi
.jpg)
Jesse fantáziája
Harry még csak alig két éve dolgozott pedagógusként az óvodában, de minden percét imádta. Oda volt a gyerekekért, és bár sokan szkeptikusan fogadták, hogy épp óvóbácsi akar lenni, de őt ez soha egy percig sem érdekelte. Hitt is abban, hogy jó lesz benne, mert mindig nagyon jól kijött a csöppségekkel. Igazi tapasztalatokkal rendelkezett, mert hatalmas volt a család unokatesókkal, és neki is született három kisebb testvére.
Karácsonyhoz közeledett az idő, december első hetében jártak, amikor Harry elővette a karácsonyi mesekönyveit, amiket az évek alatt gyűjtött össze. Mindig hatalmas karácsony rajongó volt, és nem is csak a szakmája miatt, maga miatt is gyűjtött karácsonyi történeteket. Minden napra kiválasztott egy különlegeset. Azon a napon Jack Frost története következett, amit ő is annyira szeretett gyerekkorában. Hatalmas beleéléssel mesélt a kisfiúról, aki a hóesésért felelt, akit csak az láthatott, aki hitt is benne. Mosolyogva emlékezett vissza az időre, amikor még ő maga is óvodás volt, és hitt Jack Frostban.
Miután becsukta a könyvet, minden kisgyerek elkezdett szétszéledni, visszamentek játszani, az ebédig már csak fél óra volt hátra, addig szabadfoglalkozás, ami igazából mindenki kedvence volt a csoportban. Egyedül a kis Jesse maradt a szőnyegen, és olyan elgondolkodó arckifejezéssel meredt maga elé, hogy Harry egészen édesnek találta tőle. Látszott a fiún, hogy nagy gondolatok futnak át a parányi buksiján.
– Minden rendben, Jesse? – ült le mellé törökülésben, és bár a többiekre is figyelt azért, igyekezett komoly figyelmet szentelni a kisfiúnak.
– Szerintem a meséd hibás – válaszolta teljes bizonyossággal a hangjában. Harry nem tehetett róla, de kuncogott picit, mielőtt visszakérdezett.
– Miért gondolod így?
– Mert… – kezdte Jesse, és olyan volt, mintha egy pillanatig tartana attól, hogy beavassa Harryt, csak hogy ő is pont annyira kedvelte a férfit, amennyire ő Jesset. Ezt Harry pontosan tudta. – Valójában nem ez a neve. Még csak nem is hasonlít.
– Ismered őt? – ment bele a játékba Harry, és pontosan úgy diskurált a fiúval, mintha egy felnőtt lenne. Igyekezett minden szavát komolyan venni.
– Barátok vagyunk – bólintott Jesse teljes magabiztossággal. Harry máris elirigyelte tőle a csodálatos képzelőerejét, kreativitását. Csodálta, mi mindenre képes a gyermeki elme, milyen elképesztő történeteket tud kreálni, még akkor is, ha csak egy délutáni játékról van szó. – Tényleg ő felel a hóért, de az ő feladata valójában sokkal fontosabb annál, mintsem játsszon a hógolyózó gyerekekkel. Ő egy felnőtt.
– Valóban? És mi a dolga?
– Azt… Azt nem tudom olyan pontosan elmondani, mint ahogy ő mesélte el nekem, de azt tudom, hogy azért van nagy bajban, mert egyre kevesebb ember hisz a létezésében, és ezért… Ezért a jegesmedvék is veszélybe kerültek – hadovált a kisfiú, de Harry valahogy mégis látott logikát a szavai mögött. – De ami biztos, hogy te az előbb róla meséltél, viszont az ő neve nem Jack Frost. Ez csak valami bugyuta balgaság, amit a felnőttek találtak ki!
– Jesse – döntötte oldalra a fejét Harry, mert látta, hogy a kisfiú egyre jobban belelovalja magát a dologba, és ami biztosan nem történhetett meg az ő csoportjában, az az, hogy valaki is felindultságból csúnya szavakat használjon. Jesse kezdett közel kerülni ehhez, jobb volt még idejében visszafogni. – Nyugodj meg, én nem akarok balgaságból valami új nevet adni neki, ha valójában már van neve. Inkább mondd el nekem, hogy hívják őt.
– Louis – mondta ki hevesen a kisfiú, és Harryt valójában kicsit meg is döbbentette, hogy nem valami aranyos mesebeli név, nem valami kreatív, kedves kis elnevezés, hanem ennyire… hétköznapi? Már ha a Louis-t hétköznapinak lehetett gondolni. Ő személy szerint senkit sem ismert ilyen névvel, de tudta, hogy olyan borzasztóan azért nem ritka. – Az ő neve, Louis. Bár tény, hogy sokan Jack Frostnak nevezik őt, ezt már mondta nekem.
– Értem – bólintott, és nagyon igyekezett továbbra is ugyanolyan komoly maradni ebben a beszélgetésben. – És honnan ismered?
– Az… Az eléggé titok – húzta össze magát a fiú, Harry egyértelműen biztos lehetett benne, hogy nem viccel, tényleg valami titkot őriz.
– És ha megígérem, hogy tudok titkot tartani? – hajolt picit közelebb, és még meg is koppintotta Jesse orrocskáját, ahogy rámosolygott.
– Hát… Ha nem mondod el senkinek, és főleg nem anyunak, akkor elmondhatom – felelte bátortalanul a kisfiú, aztán hosszú mesélésbe kezdett. Szó volt egy tavaly decemberi téli napról, amikor végre hatalmas hó esett, akkora, amekkora már évek óta nem volt tapasztalható Manchesterben. Harry nem is tudta, mikor látott utoljára akkora havat, napokig szünetet hirdettek az iskolák és óvodák is. Persze, hogy emlékezett rá. Jesse pedig arról hadart el egy aggasztó történetet, hogy ebéd után, amikor csendes pihenőn kellett volna lennie a szobájában, titkon kiszökött a házukhoz közeli parkba, hogy játszhasson a hóban. Harry egyből megrémült, amikor azt hallotta, hogy a kisfiú nem figyelt a hidegre, csak játszani akart, és valahogy egyre álmosabbnak érezte magát, de akkor sem akart visszamenni a szobájába, hogy aludjon. Egyből lepergett a szeme előtt, hogy a mínusz tizenöt fokban, ami akkoriban volt, egy ilyen apró kis test mennyire könnyen átfagyhat és kihűlhet, főleg ha nem is a szülei öltöztették fel, csak a négy éves fiú kapott fel valamit a szökés előtt. – Akkor láttam meg őt először. Mintha a semmiből tűnt volna elő. A haja szikrázó ezüst, anyu karácsonyfa díszeire emlékeztetett. Kék ruhát viselt és volt egy furcsa botja. Picit megijedtem tőle.
– Mi történt ezután? – sürgette Harry, mert már nagyon érdekelte ennek a furcsa történetnek a vége.
– Azt mondta, haza kell mennem – folytatta Jesse, nagyon izgatott volt minden elhangzott szótól. – Segít nekem, csak induljunk el, mert a hó szép, de veszélyes. Szóval elindultunk haza, és pont úgy viselkedett, mint egy felnőtt, segített felhúzni a kabátom cipzárját, és addig nem ment el, amíg szót nem fogadtam és be nem mentem a házba.
– Nagyon jól tetted, hogy szót fogadtál neki, Jesse – bólogatott Harry. – A hideg tényleg veszélyes tud lenni.
– Nem értem, miért.
– Könnyen megbetegedhetsz – próbálta neki érthetően elmagyarázni, agyalt, hogyan írja körül, de azt is tudta, hogy nem ijesztheti halálra szegény fiút a kihűlés részleteivel. – Ha Jack Frost…
– Louis!
– Bocsánat – kuncogott Harry, és még a kezét is kitartotta Jesse felé, hogy jelezze, mennyire sajnálja, amiért rossz nevet mondott. – Ha Louis azt mondja neked, vége a játéknak és nyomás a meleg házba, akkor fogadj szót szépen, mert ha valaki, akkor ő tudja, mikor van itt az idő.
– Tudom – mondta szomorú hangon Jesse, még a vállai is kicsit leestek a hirtelen jött keserűségtől.
– De a legjobb az lenne, ha soha nem szöknél ki a hidegbe a szüleid tudta nélkül – folytatta Harry, mert bár bájosnak találta a történetet Jack Frostról, tartott tőle, hogy a fiú képzelte oda a túlzott hidegben, és puszta szerencse, amiért a tudatalattija azt súgta neki, hogy azonnal vissza kell mennie a házba. Szörnyű tragédia is lehetett volna ebből a dologból. – Megígéred nekem?
– De ha mindig szólok a szüleimnek, akkor sosem láthatom Louis-t – érvelt Jesse, a hangja pedig panaszos volt, majdnem hisztis. – Ő csak akkor jön el, ha senki sincs a közelemben. Nem jön ki túl jól azokkal, akik nem hisznek benne. Őket szereti megviccelni.
– Értem – mosolyodott el Harry, és összeborzolta a kis Jesse szőke bozontját, mielőtt felkelt a szőnyegről. – Azért vigyázz magadra, rendben?
– Rendben.
Harry először tényleg nem fordított túlságosan nagy figyelmet a Jesse történetében szereplő Louis-nak, de aztán egyre több alkalommal keveredett civakodásba a kisfiú, egyszer egyenesen verekedésbe egy másik fiúval, aki szerint Jack Frost a neve és amúgy sem létezik. Ellenben a Mikulással, aki igen, és szerinte ciki hinni valamiben, ami nem a Mikulás. Harry egyszerre volt bosszús emiatt, és sajnálta is Jesse-t, aki hagyta, hogy szárnyaljon a fantáziája, ez volt minden bűne, semmi több. Csak olyankor jött ki a sodrából, ha valaki nem tartotta tiszteletben, hogy ő hisz ebben. Bár aztán már ő is erőszakosan meg akarta értetni mindenkivel, hogy neki van igaza, és ez volt az a pont, amikor Harrynek közbe kellett lépnie.
– Sokat gondolkodtam a történeten, amit meséltél nekem – kezdett bele Harry, és próbálta minden egyes szavát gondosan megválogatni. Ez különösen fontos volt, ha gyerekkel beszélt. – Találkoztál azóta Louis-val?
– Nem, sajnos idén még nem jött el, de tavaly azt ígérte, hogy legkésőbb karácsony hetére minden csupa hó lesz a városban! – lelkesedett a kisfiú, és ez az idő bizony egyre közeledett. Már csak két hét volt vissza karácsonyig. – Már nagyon várom, hogy hógolyózhassak vele, abban verhetetlen, mert tud repülni. Viszont hóembert apával szeretek jobban építeni. Louis hóemberei mozognak, és az kicsit félelmetes.
– Megértem – mosolygott Harry kedvesen, olyan kedvesen, ahogy csak tudott. Azon agyalt, hogy vajon meddig tart az ártatlan, gyermeki fantázia, és mikortol válik ez a dolog egészségtelenné. Valamivé, amivel kapcsolatban talán beszélnie kell majd Jesse szüleivel, de őszintén remélte, hogy ez a pillanat nem jön el. – Viszont az jutott eszembe, hogy talán Louis nem örül annak, hogy ennyi embernek feltárod a titkait. Talán azért jelent meg neked, mert bízik benned, barátjaként tekint rád, és jobb lenne, ha megtartanád a titkait, ahogy tőlem is kérted.
– De én csak azt akarom, hogy mások is higgyenek benne, mert attól talán megerősödhet.
– Tudom, és nem is azt kérem, hogy soha többet ne beszélj róla, csak azt, hogy ha valaki úgy tűnik, hajthatatlan, és nem hisz benne, az az ő vesztesége. Louis sem hiszem, hogy örülne neki, ha folyton zűrbe keverednél miatta.
– Lehet, hogy nem – motyogta halkan Jesse, és annyira elszomorodott, hogy Harry kezdte úgy érezni, nagyon rosszul tette, hogy leült Jesse-vel.
– Ha beszélni szeretnél róla, velem tedd! – jött a lelkes ötlete, hogy mégis kicsit felvidítsa a kisfiút. – Én meghallgatlak bármikor, rendben?
– Oké – egyezett bele az ajánlatba Jesse, és ez meglehetősen megkönnyítette a következő napokat.
Jesse egyre-egyre izgatottabb lett, mert közelgett a karácsony, és tudta, hogy ez azt jelenti, először is, hogy kap ajándékokat a Mikulástól, másodszor, hogy rengeteg édességet ehet, de igen, a felsorolásban volt a havazás is, amit Louis ígért neki. Harry kicsit sajnálni is kezdte őt, mert figyelte az időjárás előrejelzéseket, és sajnos egyelőre nem hogy havat nem jósoltak karácsony hetére, egyenesen napsütés és plusz nyolc fok volt beígérve. Nagyon nem vágyott látni a csalódott és szomorú Jesse-t. Tényleg nagyon kedvelte azt a kisfiút. Így nem tehetett mást, mint reménykedve várta, hátha mégis valami csoda folytán, ha nagy hó nem is lesz, de legalább egy kis hószállingózás megesik karácsony környékén.
*
Louis már készenlétben állt, behavazta egész Skandináviát, Kanadát, és éppen a magasabban fekvő városokat járta körbe, hogy azokra a helyekre is elvigye a telet. A november, december és január volt mindig a kedvenc időszaka az évben, de jó ideje nem úgy mentek már a dolgok, ahogy korábban. A hatalma korlátozódott, és sokszor nem tűnt határtalannak, mint a kezdetekkor. Először azt gondolta, talán túl sokat használta, talán nem kellett volna annyi csínytevésre elpazarolnia, amikor nem volt indokolt, pusztán borsot akart törni az emberek orra alá, akik megkérdőjelezték a létezését. De aztán rájött, hogy a gond nem vele volt, és azzal, mennyi varázserőt használ. A gond az emberekkel volt, akik elkezdtek nem törődni a tél fontosságával, a hó és fagy jelentősségével, és azon voltak, hogy felforralják a bolygót. Louis-nak el kellett veszítenie a varázsereje egy részét, és fel kellett nőnie ahhoz, hogy megértse ezt. Eljött az idő, amikor az emberek már nem foglalkoznak tovább a környezetükkel, csakis saját magukkal, nem hisznek, és nem imádkoznak többé különféle istenekhez, akik megsegítik a természetet, mert nem érdekelte őket többé, így az istenek jelentőssége is kezdett a semmibe vesznii. Louis-nak volt néhány barátja, hozzá hasonló skandináv istenek, akikkel a modern kor már negyed annyit sem törődött, mint akár csak néhány száz évvel ezelőtti őseik. A legfájdalmasabb az egészben mégsem az volt Louis számára, hogy bár nagyon lassan, de öregedni kezdett, vagy hogy már nem három-négy, csupán egy hónapig tartott az igazi tél, az fájt neki a legjobban, ami az Északi-sarkon történt. A kedvenc jegesmedvéi elvesztése, akiknek a hátán olyan gyakran henyélt sok évtizeddel ezelőtt. Már alig volt néhány barátja, akik életben maradtak, és ez igazán elszomorította. Emiatt különösen csalódott az emberekben, mert egymaga semmit sem tehetett. Jack Frost, vagyis Louis, egy isten volt a világot megmentő hatalom nélkül, amibe bele tudott volna őrülni. Sokszor kért segítséget, vagy csak tanácsot más istenektől, de mind ugyanazt mondta neki, az emberekkel szemben egymaga nem védheti meg a telet. Túl sokan vannak és túl intenzíven folyik a pusztítás. Így mondhatni, beletörődött abba, hogy öregszik, és abba is, hogy egy nap majd meghal, a hó pedig örökre eltűnik a világból.
Azon a héten viszont még sok dolga volt, több gyereknek is - akik hála a mondókáknak és énekeknek, még hittek benne-, megígérte, hogy visz nekik havat karácsonyra. Ez volt a legkevesebb, amit megtehetett azokért, akik számítottak rá.
Karácsony előtt két nappal ért Manchesterbe, hogy őrülten nagy havat varázsoljon a kis Jesse-nek, akit egy évvel azelőtt ismert meg. A kisfiú halálra fagyott volna, ha nem viszi haza, és valamiért elragadónak találta, hogy ennyire rajongott a hóért. A saját gyerekkori énjét látta benne, még amikor ember gyerek volt, és amikor az ő végzete is a tél lett. Azóta sokat gondolkodott rajta, vajon miért lett azzá halála után, ami, de a választ soha nem kapta meg. A leghihetőbb magyarázatnak azt tartotta, hogy ő volt a legnagyobb télfanatikus minden élő entitás közül, ezért valaki, valami nála is hatalmasabb, kiválasztotta erre a célra.
Ezúttal is a meglepetés erejével akart élni, így kérdés sem volt, hogy az éjszaka leple alatt hozza el a havat a kisvárosnak, ahol Jesse élt. És csak hogy a kisfiú biztosan tudja, ő volt az, az ablaka elé repült és csillámló érintésekkel keltett életre jégvirágokat az ablakon, amik pontosan őt mintázták, ahogy int Jesse-nek odabentre. A kisfiú mélyen aludt, Louis pedig leült az ablaka külső párkányára, és csak nézte a heves havazást, amit hozott nekik. Alig várta a másnapot, mert tudta, hogy Jesse órákig játszani fog vele a hóban, és egy gyerek kacaja, akit ő tett boldoggá, a világgal is felért neki.
3 Comments
Szia!
VálaszTörlésFantasztikus! Varázslatos! Nem meglepő módon tanulságos!
Ó imádom a kissrácot és, hogy Harry a olyan oda adóan végzi ezt a hívatást .
Lou hát nem csodálom, hogy, majdnem hogy reményvesztett több, mint nehéz ez a helyzet.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvashattam! Kíváncsian várom a folytatást!
Sziaa
VálaszTörlésJaj hol is kezdjem. Tegnap már elkezdtem a hangolódást, mert megnéztem a filmet és olyan jó volt utána ezt olvasni. 🥹😍 Aww, még mindig nagy kedvencem a film és tudod jól, hogy a történeted is. Mikor először megláttam Louisról ezt a képet, azonnal az jutott eszembe, hogy kérlek valaki írjon egy Dér Jankós Larryt. Már jó pár éve ez az álmom ééés itt vagyuuunk! A legnagyobb ajándék számomra, főleg, hogy te írod! Szóval nekem már nagyon de nagyon boldoggá tetted a karácsonyomat! Köszönöööm neked! ❤️❤️🥹🥹
Olyan szép lett a kép is! Csodálatos!🥹 Louis Jack Frostként... Halálom. És Harryről is imádom ezt képet! 💙💚 Na de befejeztem az ömlengést! Imádlak, ennyi!
Imádom Harryt óvóbácsiként, tökre el tudom képzelni őt a gyerekek között. Édes. 🥰
"Mindig hatalmas karácsony rajongó volt, és nem is csak a szakmája miatt, maga miatt is gyűjtött karácsonyi történeteket. Minden napra kiválasztott egy különlegeset. Azon a napon Jack Frost története következett, amit ő is annyira szeretett gyerekkorában. Hatalmas beleéléssel mesélt a kisfiúról, aki a hóesésért felelt, akit csak az láthatott, aki hitt is benne. Mosolyogva emlékezett vissza az időre, amikor még ő maga is óvodás volt, és hitt Jack Frostban." Aww, imádoom! Én is karácsony rajongó vagyok! A legszebb ünnep az évben!
Jesse valami eszméletlen édes. Annyira imádtam olvasni, ahogy Louisról beszélt. Egyszerűen megenni való. És imádom a Harryvel való kapcsolatát is. Aranyosaaak. Elolvadok.
"– Az… Az eléggé titok – " Awww, olyan cukii. Ezen behaltam. Kis édes manó.
"– Akkor láttam meg őt először. Mintha a semmiből tűnt volna elő. A haja szikrázó ezüst, anyu karácsonyfa díszeire emlékeztetett. Kék ruhát viselt és volt egy furcsa botja. Picit megijedtem tőle." Az a szikrázó ezüstös haj... És hozzá azok a szikrázó kék szemek... Az a gyönyörű arc... Azok a... Jó, befejeztem 😅😂
Karácsonyfa dísz - ezen jót mosolyogtam.
"Szóval elindultunk haza, és pont úgy viselkedett, mint egy felnőtt, segített felhúzni a kabátom cipzárját, és addig nem ment el, amíg szót nem fogadtam és be nem mentem a házba." 🥹🥰
" Tényleg nagyon kedvelte azt a kisfiút. Így nem tehetett mást, mint reménykedve várta, hátha mégis valami csoda folytán, ha nagy hó nem is lesz, de legalább egy kis hószállingózás megesik karácsony környékén." Én is imádkozom, hogy ne tavasz legyen nálunk... Ide is jöhetnél Louis... Kérlek. Hozz jó nagy havat! De jó is lenne.
Törlés"A november, december és január volt mindig a kedvenc időszaka az évben" Nekem is. Lehetnék én is Dér Jankó női változatban? Szeretem a hideget, a havat. Szerintem tök jó lennék, bár én nyáron is hoznám a hideget szóval sokan utálnának. De kit érdekel 🤣
"A gond az emberekkel volt, akik elkezdtek nem törődni a tél fontosságával, a hó és fagy jelentősségével, és azon voltak, hogy felforralják a bolygót. Louis-nak el kellett veszítenie a varázsereje egy részét, és fel kellett nőnie ahhoz, hogy megértse ezt. Eljött az idő, amikor az emberek már nem foglalkoznak tovább a környezetükkel, csakis saját magukkal, nem hisznek, és nem imádkoznak többé különféle istenekhez, akik megsegítik a természetet, mert nem érdekelte őket többé, így az istenek jelentőssége is kezdett a semmibe vesznii. " Szomorú, mert ez annyira nagyon igaz. Semmi sem fontosabb az embereknek csak saját maguk, pedig a minket körülvevő környezet mindennél fontosabb. Jó lenne, ha ezt felfognánk végre...
" Túl sokan vannak és túl intenzíven folyik a pusztítás." Sajnos...
"Ezúttal is a meglepetés erejével akart élni, így kérdés sem volt, hogy az éjszaka leple alatt hozza el a havat a kisvárosnak, ahol Jesse élt. És csak hogy a kisfiú biztosan tudja, ő volt az, az ablaka elé repült és csillámló érintésekkel keltett életre jégvirágokat az ablakon, amik pontosan őt mintázták, ahogy int Jesse-nek odabentre. A kisfiú mélyen aludt, Louis pedig leült az ablaka külső párkányára, és csak nézte a heves havazást, amit hozott nekik. Alig várta a másnapot, mert tudta, hogy Jesse órákig játszani fog vele a hóban, és egy gyerek kacaja, akit ő tett boldoggá, a világgal is felért neki." Aww. Megeszem. Egyszerűen imádom! 🥹🤍❄
Csodálatos lett, mint mindig minden írásod! Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy ezt megírtad!
Alig várom a folytatást!
Köszönöm! ❤️