Mocskos elit - 47.
Sziasztok!
Hát... Igen. Louis nagyon alaposan felkavart és megkavart mindent, és könnyen lehet, hogy innentől végzetes lesz ez a kavarása. De szerintem ennek itt Zorán kívül mindenki örül, hehe. Szerintetek, mit tesz Harry ezek után? Hagyjatok nyomot!
Valamint, egy kis előre vetítés. Jövő héten karácsony, és a posztolás napjain még mindig a karácsonyi történetet fogom megosztani, minden nap egy részt, éppen úgy, mint minden évben, ezért a jövőheti rész valószínűleg kimarad. Vagy ne maradjon? Erre is adjatok választ, hogy csak karácsonyi hangulatot akartok, vagy egy kis drámát is?
A karácsonyi mese pedig szerdán startol el, figyeljétek majd a profilom. Nagyon várom már, hogy olvassátok. (:
Puszi&Pacsi
47. fejezet
Nem volt könnyű összeszedni magam. Azt sem tudom biztosan, mennyi ideig ültem és sírtam Damiano szállodai ágyán, amiért Louis ilyen kegyetlenül elbánt velem. Gyűlölni akartam őt érte, ezért abban a pillanatban el is hitettem magammal, hogy gyűlölöm. Azt éreztem, hogy nem érdemeltem meg, amit kaptam. Megérdemeltem volna minden sértő, üvöltő szavát, még azt is, ha megüt, ha elmondja, hogy örökre utálni fog, és soha nem bocsát meg nekem, de azt nem, amit tett. Tönkretett mindent. Az éppen megköttetett házasságomat, és a lelkemet is újra darabokra törte. Aztán amikor óvatosan kinyílt az ajtó, és Damiano lépett be rajta, már nem is csak Louis-t hibáztattam.
- Mi történt? - kérdezte mély, komoly hangon, ahogy közelebb jött, és alaposan szemügyre vette a könnyes szemeimet. Még mindig meztelenül ültem az ágy szélén, és ő volt, aki adott nekem egy nedves törlőkendőt a fürdőből, aztán a ruháimat, hogy felöltözzek.
- Miért tetted ezt? - kérdeztem tőle ridegen, amikor már a nyakkendőmet igazgattam el, és a kis virágcsokrot a hajtókámban. - Miért csináltad, Damiano?
- Mert életed legnagyobb hibáját követted ma el, és te magad mondtad, hogy Louis az egyetlen, aki…
- És?! - üvöltöttem rá, amitől egyértelműen meglepődött. Soha, azelőtt egyszer se használtam ilyen hangot vele szemben. - Ez az én kibaszott életem! Az enyém!
- A legjobb barátom vagy, Harry! - kiabált vissza, és láttam, hogy ő is dühös, mérges volt rám. - Nekem a bandán kívül sose voltak igazán jó barátaim, de te az vagy! És szeretlek! Bocsánatot kellene kérnem azért, mert hónapok óta próbálok értelmet verni a fejedbe?
- Igen! - léptem közelebb, és bár épp csak egy hangyányival voltam magasabb, azt is kihasználtam ellene. Dam viszont egy pillanatra sem rémült meg az eszeveszettül őrjöngő énemtől. Még csak nem is hátrált. Utólag visszatekintve, örülök, hogy így volt, de akkor nem gondolkodtam tisztán. - Bocsánatot kellene kérned, és könyörögnöd érte, hogy a barátod maradjak azok után, amit csináltál! Mindent tönkretettél, Damiano! Sose kértem a segítségedet abban, hogy visszaszerezzem Louis-t! Nem is akartam visszaszerezni, mert tudtam, hogyan érez velem kapcsolatban, és te idehívtad őt! Hagytad, hogy megalázzon! Hogy tönkretegyen mindent! Ti ketten tehettek az egészről! Mégis hogyan kellene ezek után Zora szemébe néznem?!
- Azzal az eddigi hazudságaid miatt se volt problémád…
- Működött volna! - kiabáltam magamból kikelve. - Igenis működni fog, megértetted? Akármilyen módon is próbálod szabotálni a jövőmet, mert ezt teszed! Hónapok óta! Szóval igen, bassza meg! Bocsánatot kellene kérned!
- Neked minden maradék eszed is elment! - nevetett fel kínjában. - Tudod, nem vagy akkora főnyeremény, hogy könyörögnöm kelljen neked. Ismerem a múltad. Tudom, honnan jöttél, és mennyire szenvedtél az elvesztett jövőképed és barátaid miatt. Jó irányba kezdtél változni, aztán amikor egyedül maradtál, és újra Niallel cimboráltál, visszacsúsztál ebbe a szánalmas életbe, amiből egyszer már megmenekültél. Olyan vagy, mint egy visszaesett kábszeres, és igen, segíteni akartam, hogy ne bassz el végleg mindent...
- De nem érted már meg, hogy nem kérek a kurva segítségedből?! - löktem meg őt, amitől épp csak megmozdult, mert szerencsére nem voltam durva. Ma nagyon utálnám magam érte, ha kezet emeltem volna Damianóra. - Azt kérem, hogy szállj le rólam, és ne avatkozz folyton az életembe! Tudom, mi a jó nekem!
- Az szuper! - morogta vissza, és beljebb sétált, hogy a vállára vegye a sporttáskáját az egyik fotelból. - Akkor sok sikert!
Minden további szó nélkül hagyott magamra, és vágta be maga után az ajtót. Nyelnem kellett egyet a dühe okozta hullám miatt, ami mellkason vágott, de aztán vettem néhány mély lélegzetet. Bementem a mosdóba, hogy kicsit megmossam az arcom, lehűtsem magam, és ne legyek ennyire egyértelműen kiborulva, amikor visszamegyek Zorához, de nyilván nem sikerült, mert azonnal látta rajtam, hogy valami nem stimmel. Még szerencse, hogy épp időben értem vissza a vacsorára, és nem mindenki rám figyelt.
- Hol a fenében voltál? - kérdezte Zora fojtott hangon, miközben egy pohár bort hajtottam le egy ivásra. - Majdnem egy órája mentél el.
- Tudom, Louis volt itt…
- Louis? - kérdezett vissza értetlenül Zora, én pedig csak kelletlenül bólintottam. Meséltem neki Louis-ról. Azt nem, hogy milyen kapcsolat fűzött hozzá valójában, arról nem mertem mesélni, de azt elmondtam, hogy Louis a legjobb barátom volt a gimiben, és egy hiba miatt elvesztettem őt. - Te hívtad meg?
- Nem én - ráztam meg a fejem, és már megint éreztem, hogy egyre idegesebb vagyok. - Damiano próbálta már egy ideje tönkrevágni az esküvőnket, mert…
- Annyira tudtam! - sziszegte, és láttam, hogy Damet keresi a tömegben, de azt is tudtam, hogy hiába. Ma már nem is értem magam, miért kellett ezt elmondanom Zorának. Talán mert azt éreztem, úgyis vége a barátságomnak Damianóval, most már teljesen mindegy, hogy Zora tud-e arról, mennyire nem kedveli őt vagy sem.
- Azt gondolta, Louis majd meg tud győzni, hogy ne vegyelek el.
- Mi a francért tette volna Louis? - értetlenkedett, teljesen jogosan, mert amiről magyaráztam, annak az ő tudomása szerint semmi értelme nem volt. - Egyáltalán mi a baja velem Damianónak?
- Nem tudom, Zora… Fogalmam sincs - sóhajtottam fel, amikor a pincérek végre letették elénk a vacsoránkat. - Mindenesetre eléggé összevesztem mindkettejükkel, szóval elmentek. Most már nyugi lesz.
- Örülök - mosolyodott el, és felém hajolt egy csókra, amit csak gyors puszinak képzeltem, de az egész násznép tapsolni meg füttyentgetni kezdett, ezért kénytelen voltam kicsit elhúzni.
Próbáltam ellazulni, kibírni az egész esküvő mizériát. Táncolni Zorával, meg az anyjával és nagyanyjával is, utána az én anyámmal, meg Ariával, aztán megint Zorával… Mosolyogni, úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, pedig belül üvöltöttem. El akartam szabadulni onnan, egyedül lenni, és talán hosszú ideje először elszívni egy füves cigit. Mivel erre nem volt lehetőség, csak ittam. Túl sokat és túl gyorsan, ezért mire elmúlt éjfél, már nem egészen voltam önmagam. De könnyebb volt minden. A lelkem, a testem, kibírni a partit a körülöttem lévőkkel.
Hajnali egy volt, mire végre mindenkitől elköszöntünk, és becsukhattuk magunk mögött a nászutas lakosztály ajtaját. Egyetlen aprócska dologra nem számítottam totálisan részegen, mert annyira szét voltam esve, hogy az volt a nászéjszakánk. Nem találhattam ki semmit. Nem rázhattam le Zorát. Nem aludhattam el… Muszáj volt vele lennem. És Zora el is várta, mert a romantikus fényekbe burkolt szobában egyből átkarolta a nyakam, és megcsókolt. Pontosan úgy simult hozzám, mint minden alkalommal, amikor szeretkezni akart. Nyelnem kellett egyet, ahogy a derekát simogattam, aztán a hátát, ahol elértem azt a sok apró kis gombot a gyönyörű ruháján.
- Jól vagy? - kaptam utána, amikor kicsit jobban hátrahajolt a kelleténél, és úgy tűnt elveszti az egyensúlyát.
- Persze, csak megszédültem - nevetgélt, ahogy felém hajolt. - Egyszer már reggel is, gondolom a stressztől. Talán kicsit túl sokat ittunk mindketten. Szólj, ha nem megy, segítek - dünnyögte a számba, miközben én még mindig a gombokkal bajlódtam.
- Képes vagyok levetkőztetni a feleségemet a nászéjszakánkon - hitetlenkedtem kuncogva, mert… Bár szerencsére nem annyira, mint a legénybúcsúmon, ettől még hülyén viselkedtem, tudom jól. De olyan kibaszottul próbálkoztam. Persze sikertelenül, mert kigombolás helyett sokkal inkább szaggattam azt a sokezer dolláros ruhát, de Zorát ez valahogy inkább szórakoztatta, mert hangosan nevetve zuhant az ágyra, amikor végre le tudta rázni magáról az anyagot. Néztem őt, miközben vetkőztem. Ott visszhangzott a fülemben a feleség szó, amit használtam. Aztán a nászéjszaka. Néztem Zora tökéletes idomait, napbarnított bőrét, miközben szexin tolta le a harisnyát a lábairól. A hófehér, csipkés Victoria Secret fehérneműt, amit pontosan emlékeztem, mikor mutatott nekem egy magazinban, hogy megkérdezze, mit gondolok róla. Azt mondtam dögös, ő pedig megvette. Nekem. Aznap estére. És én nem éreztem semmit. Csak azt, hogy menekülni akarok. Hogy Louis-t akarom. Újra. Mindazok után is, amit aznap délután tett velem, csak az ő bőrét akartam érezni a sajátomon, nem Zoráét.
A feleségem halkan, jólesően sóhajtozott, ahogy a lábai közé simultam, és a nyakát, vagy a melleit halmoztam el csókokkal, de én nem voltam ott. Minden idegen volt, és kényelmetlen. Ha lehunytam a szemem, Louis-t láttam. Ahogy az ágyra lök, ahogy uralkodik felettem, mint egy igazi férfi, mint soha azelőtt fiatalabb korunkban. Élveztem, izgatott, szerettem minden pillanatát, ahogy hozzám ért, ahogy a hajamat tépte közben, ahogy kiélte rajtam a dühét, miközben egyáltalán nem bántott. A csókjai a hátamon, a nyakamon, néha egészen lent a derekamon tele voltak törődéssel, akkor éreztem, hogy szeret, hogy számítok neki. Sőt, azt éreztem, én vagyok Louis egész világa, még ha ez valójában nem is így van. Azokban a csókokban akkor is benne volt mindez, a durva mozdulatai ellenére. Vágytam erre, hogy valaki férfi legyen felettem azokban a pillanatokban is, amikor Zorával voltam, ez pedig nagyon dühített. Nem akartam, hogy Louis-nak vagy Damianónak igaza legyen. Mindent meg akartam tenni azért, hogy ne így legyen, hogy megcáfoljam őket.
Soha nem voltam még olyan elszánt Zorával szeretkezés közben, mint a nászéjszakánkon, amikor a legjobb akartam lenni. Férfi, aki mindent megad a feleségének és annál is többet, Zora pedig nyilvánvalóan vevő volt rá. Szította a tüzet a forró bőre, hogy mennyire nedves volt, hogy mennyire puha, és amikor elmerültem benne, mennyire hangos. Egy pillanatig se próbálta meg visszafogni magát, a kéjjel, szenvedéllyel telt mozdulatai és csókjai közben pedig úgy kellett volna éreznem magam, amire vágytam. Férfinak, erősnek, legyőzhetetlennek, aki képes a tenyerén hordozni a feleségét, fenntartani egy háztartást, ellátni egy családot, ha gyerekeink lesznek. Akartam ilyen lenni, de nem voltam. Belül felemésztett a düh, másodpercről másodpercre, mert ahogy az orgazmus felé közeledtem, csak azt éreztem, hogy nem akarom ezt. Csak Louis-t, Louis-t és Louis-t… Amikor elért a beteljesülés édes pillanata, az is Louis arcával a lehunyt szemem előtt, és a nyögéseivel a fülemben ért utol. Alig tudtam koncentrálni, amikor Zora is ott volt.
- Ne állj meg, édes! - nyögte a nyakamba kapaszkodva, szinte könyörgött. - Ne hagyd abba, gyorsabban!
Tettem, amit kért, de alig voltam magamnál. Meg akartam ütni valakit, vagy legalább valamit. Üvölteni, őrjöngeni, kirohanni a világból… Azt hiszem, ezt a feszültséget sűrítettem bele minden mozdulatomba, soha nem voltam még olyan durva Zorával, mint azon az éjszakán, de élvezte, elfojtott sikollyal élvezett el alattam. Büszkének kellett volna lennem magamra, amiért képes voltam erre, amiért Zora arcára nézve tudtam, hogy a legjobb nászéjszakában volt részünk, amire csak számított tőlem. Az is bizonyította, hogy egyből hozzám bújt, amikor mellé feküdtem, és magunkra húztam a takarót. Puszikkal halmozott el, és simogatott, én pedig rosszul voltam magamtól.
- Szeretlek, édes - suttogta a nyakamba. - Nagyon szeretlek. Ez életem legboldogabb napja. Legalábbis egyelőre.
- Én is szeretlek, kicsim - pusziltam a hajába, és lehunytam a szemem, mert semmi másra nem vágytam, csak elaludni. Bíztam benne, hogy segíteni fog ebben a véremben keringő alkohol és a durva szex utáni zsibbadtság is.
*
Hittem, hogy minden nappal jobban leszek. Hogy nem fogom azt a dühöt és feszültséget érezni magamban, mint az esküvő napján, de nem így volt. A nászutunkat Hawaii-ra terveztük, mert amikor Zora megtudta, hogy gyerekkori álmom volt eljutni oda, de még soha nem sikerült, eldöntötte, hogy két hetet fogunk eltölteni egy hawaii-on bérelt óceánparti házban, ahol majd ő fog főzni kettőnkre, és egész nap mást sem csinálunk, csak élvezzük, ünnepeljük a szerelmünket, pancsolunk az óceánban, és napozunk a homokon.
Ennek ellenére szótlan voltam, kedvetlen, folyamatosan leráztam magamról Zora kéréseit, még a kényeztetését vagy törődését is, mert csak egyedül akartam lenni, szenvedni és nyalogatni a sebeimet magamban, de persze ő ezt nem hagyta. A második hetünk kezdetén már éppen csak egy hajszál választott el attól, hogy ráförmedjek valami miatt, amikor megkaptam azt a telefont anyámtól.
- Ne haragudj, hogy a nászutadon zavarlak ezzel, de… - sírta a telefonba, én pedig már tudtam, hogy miért keres. Mi másért is hívna fel sírva, amikor tudja, hol vagyok és miért. - Apád… - Meghalt. Tudtam már akkor, amikor megszólalt a vonalban. Hetek óta nem láttam apát, az esküvőmre sem jött el, mert dolgoznia kellett, de küldött egy lapot. Egy átkozott képeslapot. Soha nem sikerült, és már soha nem is lesz alkalmunk rendezni a kapcsolatunkat, ennek valahol volt egy tompán bizsergő nyoma bennem.
Zora a halálhírt követően még elviselhetetlenebbé vált, mint előtte. Valószínűleg azért, mert én meg még dühösebbé, de ő azt gondolhatta, hogy kiborított apám elvesztése. Annak ellenére is, hogy egyébként közel sem álltunk apa-fiú kapcsolatban már évek óta. Pátyolgatni próbált, szeretgetni, úgy bánt velem, mint egy kibaszott kisfiúval, és valószínűleg emiatt pattant el a cérna.
- Hoztam egy kis levest, nekem mindig segít, amikor magam alatt vagyok, és tudom, hogy te is szere…
- Zora, az istenért, szállj már le rólam! - szakítottam félbe. Nem kiabáltam, de egy cseppet sem voltam kedves.
- Tessék? - lehelte elkerekedett szemekkel, mert el sem tudta hinni, hogy komolyan ilyen módon szóltam hozzá. Soha ezelőtt a kapcsolatunkban, akkor pedig épp csak friss házasok voltunk.
- Csak… Unom már! - keltem fel a kanapéról, magamhoz vettem a telefonomat, és azt kerestem, hol hagytam a cipőmet legutóbb. El kellett mennem. - Jól vagyok, oké?
- Nem tudom, mi bajod, de nem vagy jól! - szállt be a veszekedésbe, és miből is gondoltam, hogy annyiban fogja hagyni. Miért tette volna? Zora mindig is belevaló nő volt, ez volt az egyik dolog, amit tulajdonképpen nagyon is szerettem benne. - Igazából, már azóta nem, hogy Damiano és Louis kiakasztott az esküvőn, de most aztán pláne nem, hogy megtudtad, meghalt az apád. És nem is várom el, de veled akarok lenni, segíteni akarok, Harry. Hagyd, hogy…
- De már olyan kibaszottul elegem van abból, hogy mindenki segíteni akar nekem! - üvöltöttem, amitől összerezzent, én pedig azonnal egy utolsó szarházinak éreztem magam, de nem álltam le. Túlcsordult minden. Kikeltem magamból, és úgy viselkedtem, mint egy eszelős. Túl sok volt. Mindenből. És ott volt a vége. Összeomlottam, végleg. - Csak kurvára elegem van már belőle! Mindenki csak segíteni akar, Damiano, Louis, te, de nem értitek, hogy nincs rátok szükségem?!
- Mi…?
- Meg tudom oldani a problémáimat egyedül is!
- Éppen csak a házasság arról szól, hogy már nem vagy egyedül! - kiabált vissza. - A te gondod az enyém is, akkor is ha nem akarom, mert lassan két hete nézem a savanyú képedet, miközben ennek az utazásnak életem legcsodálatosabb élményének kellene lennie! Segítek, egyáltalán nem az!
- Akkor mi a faszt csinálunk még mindig itt?! - tártam szét a kezem, a mély hangom betöltötte az egész nappalit. - Induljunk haza!
- Nagyon jó ötlet! Jelenleg látni se bírlak! - indult el a háló felé. - Áttetetem a repjegyet ma délutánra, és összecsomagolok…
- Nagyszerű! - morogtam, és inkább tényleg kimentem a házból. Szívni egy kis friss levegőt vagy bármit, mert valamire szükségem volt. De ahogy végül elgyalogoltam egy trafikig, hogy vegyek magamnak egy doboz cigit, az óceánparton szívva, nézve a végtelen hullámokat se voltam képes megnyugodni. Csakis az járt a fejemben, hogy beszélnem kell Louis-val. Muszáj elmondanom neki mindent, ami bánt, elmondanom, hogy mindent tönkretett. Újra. Éreztem, hogy szükségem van arra a beszélgetésre. Szükségem volt a lezárásra, mert másképp esélyem se volt rendbe hozni az eleve szarul indult házasságom.
3 Comments
Szia! A részt még nincs időm olvasni viszont a kérdésedre válaszolok, ha van időd nekem drámát is ban kedvem olvasni ha nincs időd azt is posztolni bőven rendben van, ha "csak" a karácsonyi mese-amit előre is köszönök szépen-jön.
VálaszTörlésHelloo
VálaszTörlésMegérkeztem ide is és azzal fogom kezdeni, hogy mi ez a kép Dam-ról??? Te jóságos ég! Imáádom ezt a képet! Kész. Végem. Meghaltam...
Na jó ennyit a pár perces halálomról, jöhet a rész!
Jaj Harry... Nem is tudom mit mondjak már... Annyira megcsapkodnám még mindig... Dam csak segíteni szeretett volna neked fiam. Ilyen igazi barát, aki nem hagyja, hogy ekkora faszságokat művelj...Aki kitart mellett akkor is, ha ilyen lüke vagy mint mostanában... Térj észhez kérlek.
"- Mert életed legnagyobb hibáját követted ma el, és te magad mondtad, hogy Louis az egyetlen, aki…" 💔😭 Ajj Dam... Sírok
"- Nekem a bandán kívül sose voltak igazán jó barátaim, de te az vagy! És szeretlek! Bocsánatot kellene kérnem azért, mert hónapok óta próbálok értelmet verni a fejedbe?" Dam... Életem. Én szeretnék a barátod lenni🥹 Harry vedd már észre mit meg nem tesz azért, hogy végre észhez térj! Nem kell bocsánatot kérned Dam! Nagyon nem! Én örülök, hogy ezt csináltad! Kellett ez, nagyon is!
"Ti ketten tehettek az egészről! Mégis hogyan kellene ezek után Zora szemébe néznem?!
- Azzal az eddigi hazudságaid miatt se volt problémád…" Dam odabaszott. Ennyi. Köszönöm Dam.
Persze Harry, működött volna... Hagyjuk már légyszi... Ezt te sem gondolod komolyan.
"Olyan vagy, mint egy visszaesett kábszeres, és igen, segíteni akartam, hogy ne bassz el végleg mindent..." Itt van egy ilyen rendes barát, mint Dam, aki tényleg bármit megtenne hogy helyrehozza Harryt ő meg egyszerűen csak... Fú... Kivagyok! Nagyon is!
"- Az szuper! - morogta vissza, és beljebb sétált, hogy a vállára vegye a sporttáskáját az egyik fotelból. - Akkor sok sikert!
Minden további szó nélkül hagyott magamra, és vágta be maga után az ajtót. " Dam, életem, sajnálom, de te mindent megtettél, amit tudtál. Reméljük, hogy hamarosan megvilágosodik Harry. Damot is elmartad magad mellől...
"Mosolyogni, úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, pedig belül üvöltöttem. El akartam szabadulni onnan, egyedül lenni, és talán hosszú ideje először elszívni egy füves cigit. Mivel erre nem volt lehetőség, csak ittam. Túl sokat és túl gyorsan, ezért mire elmúlt éjfél, már nem egészen voltam önmagam. De könnyebb volt minden." 😢💔
A nászéjszakás hetero szexről csak ennyit mondanék: "Minden idegen volt, és kényelmetlen." 😅
"Ha lehunytam a szemem, Louis-t láttam. Ahogy az ágyra lök, ahogy uralkodik felettem, mint egy igazi férfi, mint soha azelőtt fiatalabb korunkban. Élveztem, izgatott, szerettem minden pillanatát, ahogy hozzám ért, ahogy a hajamat tépte közben, ahogy kiélte rajtam a dühét, miközben egyáltalán nem bántott. A csókjai a hátamon, a nyakamon, néha egészen lent a derekamon tele voltak törődéssel, akkor éreztem, hogy szeret, hogy számítok neki. Sőt, azt éreztem, én vagyok Louis egész világa, még ha ez valójában nem is így van. Azokban a csókokban akkor is benne volt mindez, a durva mozdulatai ellenére. Vágytam erre, hogy valaki férfi legyen felettem azokban a pillanatokban is..." Ez a rész... ❤️💔😭 Mindig is Lousra vágytál és vágysz. Ennyi.
Annyira sajnálom Zorát... Fájó volt ezt végigolvasni, hisz nem ő tehetett a dolgokról, semmiről sem. Ahogy Dam és Lou sem.
"- Csak kurvára elegem van már belőle! Mindenki csak segíteni akar, Damiano, Louis, te, de nem értitek, hogy nincs rátok szükségem?!" Dehogynem Harry! Pont hogy erre lenne szükséged! Csak hallgattál volna rájuk baszki!
Igen, kellene már az a beszélgetés. Nagyon is.
Fú felvitte a vérnyomásomat ez a rész. 😅😂 Imádtam, ahogy ment fel bennem a pumpa. Ah, mindig ki tudsz készíteni! Imádom!
Köszöntem! ❤️❤️
UI: Mindent is szeretnénk Karácsonyra! Én Louist meg Damot a fa alá csak egy mikulás sapival a khmm... fejükön, mert jó kislány voltam. De tényleg. Komolyan mondom. Szóval előre is köszönöm! Ja, hogy nem erről volt szó? Bocsánat, elkalandoztam. 😅
Komolyra fordítva a szót, ahogy van időd, úgy posztolj nekünk. ❤️
Szia!
VálaszTörlésHarry tudom mostanában mindig ezzel jövök, de Damnak igaza van! És neked biztos könnyebb így, de nem megy a vêgtelenségig, hogy másokat hibáztatsz mikor magad is nagyon jól tudod (majdnemhogy) az egyedüli hibás itt ezekben a dolgokban te vagy, itt bele mehetnénk mélyebben értem én az ok okozatot is, de volt választásod, most meg főleg.
Zorát pedig nagyon, de nagyon sajnálom.
Rêszvétem apukád miatt, bármi bárhogy volt, csak az apukád volt! Kíváncsi vagyok, hogy Damot mennyire üldözted el magad mellől...tudom, hogy kitartó igaz barát, de gondolom egyszer nála is túlcsordul a pohár. Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!