Mocskos elit - 46.
Sziasztok!
Hát ide is eljutottunk. Mit szóltok? De ami még fontosabb, mit gondoltok, ezek után mi lesz? Hagyjatok nyomot!
Puszi&Pacsi
46. fejezet
Nem láttak meg, sokáig állhattam ott a folyosó lépcsőfordulójában úgy, hogy fel sem tűntem nekik, mert túlságosan el voltak foglalva egymással.
- Ja, végülis, tényleg itt vagy! - tárta szét a karját Damiano. Ritkán annyira dühös, mint akkor volt. - Csak mindenki kitörölheti veled! Csendben végignézted az egészet, semmit sem csináltál!
- Azt vártad tőlem, hogy szóljak közbe? - horkantott fel. Akkor ért a felismerés, hogy nem képzelődtem. Tényleg Louis-t láttam a szertartás előtt néhány perccel a vendégek között.
- Hogy akadályozd meg, te idióta! - förmedt rá Louis-ra Dam, és mivel jóval magasabb és izmosabb is volt nála, még nekem is ijesztőnek hatott. - Mi a faszért jöttél ide, ha nem ezért? Nem szorulsz rá az ingyen bulikra!
- Te miért akarod annyira szabotálni ezt? Nekem boldognak tűntek ott az oltárnál…
- Hát abból, amiket Harry mesélt rólad, ennél sokkal okosabbnak hittelek…
- Nincs jogod… - ragadta meg Louis Damiano zakójának a nyakát, és a falnak lökte őt.
- Mihez?! Te voltál az utolsó kurva fegyverem! - kiabált Louis arcába Dam, a hangjától pedig nyelnem kellett egyet. - Négy éve kívül-belül ismerem őt, jobban, mint Harry saját magát! Éppen tönkretesz mindent!
- Miért harcolsz ennyire? - sziszegte Louis, de az ő arcát már nem láttam, ebben a pózban háttal állt nekem. - Bele vagy esve, vagy mi? Neked is lehazudta a csillagos eget? Meg is dugtad? Látom rajtad...
- Harry soha nem hazudott nekem - mondott csak ennyit Dam, Louis pedig szinte undorodva engedte el a ruháját, hogy hátrébb lépjen. Tudta. Dam ezzel elárulta neki, hogy volt köztünk valami, és ez az undor, az ebből fakadó düh sugárzott Louis-ból.
- Akkor talán nem engem kellett volna iderángatnod… - motyogta Louis, és sarkon fordult, hogy otthagyja Damianot. - Ugyanis akkor te vagy az egyetlen ezen a világon, akinek nem hazudik - folytatta, de már úgy, hogy távolodott tőlünk. A lift felé tartott. - Engem ezek szerint nem szeretett annyira, mint téged.
- Akkor ennyi? - kérdezte Dam. - Eljöttél, de semmit sem teszel? Okkal vagy itt!
- Egyszer én is hibázhatok...
Ez nem volt igaz. Louis szavaiban minden hamis volt. Dühített, hogy azt gondolta, őt nem szerettem eléggé, mert ez minden volt, csak nem igaz. Soha, senkit nem szerettem úgy, mint Louis-t. A mai napig szeretem őt. Ahogy közelebb sétáltam, Dam meglátott, és egyből ellökte magát a faltól. Láttam a felcsillanó reményt a tekintetében. Damiano… Tényleg mindent megtett, hogy megmentsen saját magamtól.
- Louis! - kiáltott fel Dam, mert valószínűleg látta, hogy én megszólalni sem tudok. Megrémültem, amikor lendületesen elindult Lou felé, aztán megragadta az öltönyét. Annyira váratlanul érte őt, hogy ellenkezni sem tudott, csak próbált talpon maradni, ahogy Dam betaszigálta őt abba a szobába, amit neki béreltünk az emeleten. Aztán én következtem. Louis világa is megállt, amikor felfogta, hogy ott vagyok, tisztán láttam. Nem szólalt meg újra, csak nézett rám. - Beszélni fogtok! Kurvára beszélni fogtok egymással, mert addig egyikőtök sem jöhet ki a szobából! - kiabálta Dam, aztán kiviharzott, és hangosan bevágta maga után az ajtót. Le se tagadhatta volna, hogy olasz vér folyik az ereiben, és imádja a drámát.
Hosszú percekig bámultunk egymásra, szinte nem is pislogtunk, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe miatta. Visszatekintve, egészen biztosan sokkos állapotba kerültem, miközben Louis-val szívtam egy levegőt.
- Ezt is a pénzért csinálod, ugye? - Ez volt az első mondata hozzám négy végtelennek tűnő év után. - Képes vagy elvenni őt ezért?
- Szeretem Zorát. - A hónapok alatt már alaposan betanultam ezt az önvédelmi mondatot. Úgy ömlött ki a számon, mintha tényleg a sajátom lenne. Louis viszont nem hitt nekem. Láttam rajta.
- Szereted? - horkantott fel a fejét rázva. Gúnyolódott rajtam. Azt gondolta, hazudok. Nem voltam szerelmes Zorába, de mint embert szerettem őt, ennek ellenére igaza volt, minden más hazugság volt. Nem tudtam, mennyit árult el neki Damiano, de Louis biztos volt benne, hogy az egész csak színjáték. Talán a múltunk miatt látott át rajtam olyan könnyedén. Már tudta, mire számíthat tőlem. - Fogalmam sincs, tudod-e egyáltalán, mit jelent szeretni valakit, de legalább hitelesen tudod elhazudni Zorának. Nekem is ügyesen tetted.
- Az sosem volt hazugság!
- Ja, most pedig hirtelen hetero lettél, és kevesebb, mint egy év alatt olyan mélyen beleszerettél ebbe a lányba, hogy el is vetted! - kiáltott rám. Ez nem az a Louis volt, akire emlékeztem. Durva volt, dühös, kemény kezű, és férfi. Többé nem volt az az édes, meleg srác a baráti körömből. Árnyéka sem maradt benne. Louis felnőtt. - Ne hazudj már! Most először a kibaszott életünkben ne hazudj nekem, Harry!
- Nem hazudok.
- Szereted őt! - mutatott rám ingerülten, a másik kezét pedig az öltönynadrágja zsebébe fúrta.
- Igen.
- Szerelmes vagy belé!
- Igen… - nyeltem egyet, ő viszont tudta, hogy hazudok. Látnia kellett, különben nem tette volna, amit tett.
Elmosolyodott, megrázta a fejét, aztán közelebb lépett. Levegőt is alig kaptam, ahogy megragadta a gondosan a mellényembe tűrt nyakkendőmet, és magához rántott. Fulladoztam, mozdulni sem mertem, miközben mindennél jobban vágytam arra, ami éppen történt. Az ajkai az enyémhez értek, a világom pedig darabokra szakadt. Csak ő létezett. Olyan voltam, mint egy elcseszett kisbolygó, tehetetlen, miközben Louis a Nap, ami körül keringtem. Felemésztett, bekebelezett egyetlen pillanat alatt. Ziháltam, a pulzusom pedig az egekbe szökött, és hosszú másodpercek kellettek, hogy mozgásra bírjam magam. Hogy végre visszacsókoljak, akkor pedig már a bolygóm se létezett tovább, felrobbant a világom, mert ez volt az. Louis ajkai és nyelve, a finom sóhajai, az ujjai a nyakamon és a hajamban… Ez volt az, ami után évek óta sóvárogtam, és lehettem volna házas addigra akárkivel a világon, senki más nem érdekelt, csak Louis.
Minden pillanat olyan volt, mint egy álomban lebegni. Louis isteni volt, az ajkai íze, mint a legzamatosabb gyümölcs, az érintésébe beleremegtem. Minden alkalommal. Ő pedig élvezte ezt, ki is használta, mert nagyon figyelt rá, hogy egyetlen levegővétel erejéig se engedjen el. Lendületesen lesöpörte rólam a zakómat, és szinte letépte a mellényem meg az ingem. Aggódnom kellett volna, mi lesz, ha elveszítek egy gombot, hogyan magyarázom meg Zorának, mit találok ki, de akkor ez eszembe sem jutott. Én is ugyanolyan elánnal szaggattam le Louis méregdrága, elegáns ruháit, és egyszerre rúgtuk le a cipőinket, hogy a nadrágok is eltűnhessenek. Elé térdeltem, hogy segítsek levenni az övét, Louis viszont a hajamba markolt, miközben kilépett a nadrágjából, és a még alsóba rejtett erekciójához simogatta az arcom. Remegtem érte, annyira akartam érezni, a számban, magamon, magamban… bárhogy, ő pedig élvezte. Ördögi vigyorral az arcán tolta lejjebb a bokszerét, és vette a kezébe saját magát, miközben még mindig a hajamat markolta. Fájt, már égett a fejbőröm, ahogy rángatott, de élveztem. Annyira, hogy a saját alsóm már teljesen átázott tőle, mire végre hagyta, hogy a számba vegyem. Azt hittem, soha többet nem érezhetem az ízét, hogy többé nem hallhatom a sóhajait és halk nyögéseit, miközben kényeztetem. Végig a szemembe nézett, csak néhány pillanat volt, amikor mélyebbre engedtem, ő pedig a plafon felé emelte a fejét, de azonnal újra megkereste a tekintetemet. Obszcén hangok milliói töltötték meg a szobát, a kezem meg az alsómba csúszott, mert biztos voltam benne, hogy csak ennyit kapok, ki kell hát élveznem, de meglepett. Ugyancsak a hajamnál fogva jelezte, hogy álljak fel, de még egészen elé se magasodtam, amikor az ágyra lökött.
- Nézz magadra… - nyalt végig a száján. Ő már teljesen meztelen volt, a merevedését simogatta, és úgy nézett végig a testemen, mint egy puma, aki éppen lecsapni készül. Elidőzött a tekintete az alsómból kikandikáló farkamon, jól láttam, de alig tudtam a gesztusaira figyelni, mert elvonta a figyelmem a rengeteg tetoválás a karján, a felirat a mellkasán. Korábban elképzelni se tudtam volna arról az édes srácról, hogy ennyire kivarratná magát, de tényleg ideje volt felfognom, hogy ez itt egy sokkal vadabb Louis, mint amilyen a gimiben volt. Már-már ördögi. - Miért nem támadsz nekem, hogy ne csináljam?! Hogy hibát követsz el ezzel?!
Megszólalni sem tudtam, csak kapkodtam a levegőt. Még mindig iszonyú dühös volt. Durván rángatta le rólam a bokszerem, és tolta szét a lábaimat, hogy közéjük mászhasson. A számba furakodtak az ujjai, hogy az én nyálamat használja. Nem volt gyengéd, mégis éreztem, hogy odafigyel, és amikor felszisszentem, azonnal rám kapta a tekintetét, aztán lassított. Bántani akart, láttam rajta, de képtelen volt rá, és érdekes módon én emiatt tudtam volna sírni. Hogy ilyen dühösen, ennyi méreggel az ereiben, négy év távlatából is törődik velem. Odafigyel minden levegővételemre.
Minden mozdulata közben kirajzolódtak az izmok a bicepszén, és a látványtól, ahogy a combomat, vagy a hasamat nyalta végig, el tudtam volna élvezni. Úgy éreztem, ez a kéj felbecsülhetetlen, hogy ilyet még soha nem éreztem, pedig mi ketten is csináltuk már ezt egymással. Az egész testem megremegett, amikor láttam, miképp nyalja végig a kezét, hogy magára simogassa. Hogy saját magát is előkészítse. Tudtam, hogy meg fog történni. A múltban annyi dolog állt közénk, annyiszor majdnem ott voltunk… Aztán jött Damiano, akivel valamiért nem akartam ilyen messze menni, de azon a koraestén, a kibaszott esküvőmön, egyszerűen csak tudtam, hogy most megtörténik. Ellenkeznem kellett volna, minden erőmmel, mert Zora odakint szórakoztatta a násznépet a gyönyörű menyasszonyi ruhájában, a vacsorát kevesebb, mint fél órán belül esedékes volt felszolgálni, én pedig ott feküdtem. Meztelenül. Széttárt lábakkal, nedvesen felkészítve, készen álltam Louis-ra, és hajlandó lettem volna rimánkodni is azért, hogy tényleg megtegye. Nyöszörgő hangon, valódi könnyekkel, térdenállva.
- Könyörögj nekem, hogy ne! - szűrte a fogai között, ahogy megéreztem a makkját a bejáratomnak feszülni. - Könyörögj, hogy ne tegyem! Állíts meg, Harry!
Csak nyeltem egyet, és lihegve néztem fel rá. Azért akartam könyörögni, hogy ne várasson már tovább, ő pedig egyértelműen látta a szememben. Szitkozódott, aztán hasra fordított és a csípőmbe markolt. Megrémültem tőle, de nem azért, mert feltételeztem, hogy bántana, addigra megtehette volna, csak magától a gondolattól, hogy talán nem fog finomkodni, hogy a Damianoval folytatott vitája után, nem is gondolja, hogy még soha…
- Lou… - nyöszörögtem halkan, amikor kaptam még egy adag nedvességet a hátsómra, és tudtam, hogy nincs vissza több lépcső, csak hogy belém hatoljon. - Lou… Én…
- Mondd! - lehelte, amikor a vállam mellett a matracra támaszkodott, az orra pedig súrolta az arcom. Megremegtem attól, milyen közel van hozzám. Talán fel is nyögtem.
- Csak… Kérlek, légy egy picit óvatos - motyogtam akadozó lélegzettel. - Csak az elején, mert én még… Még soha…
- Soha? - kérdezett vissza meglepetten, mert tudtam, hogy azt hiszi, nem ez az első alkalom. Szerettem volna elmondani neki, hogy miatta, hogy ő az egyetlen oka, de nem tudtam összefüggően beszélni, csak a fejemet ráztam.
Viszont az a maradék kis levegő is belém szorult, amikor végül tényleg megéreztem őt magamban. Sok volt, úgy éreztem kitölt, és fáj, de egyben a tudat, hogy Louis tölt ki, hogy végre olyan módon is az övé lettem, ahogy mindig vágytam rá, minden fájdalmamat elfújta. Csak a kéj maradt meg, a mámor, ahogy először csak nagyon lassan mozgatta a csípőjét, én viszont már ennyi élvezettől is üvölteni akartam. Aztán amikor gyorsított, már képtelen voltam tartani magam. Az ágyra terített dísztakarót, meg a párnákat markoltam, Louis minden lökése elé mentem, úgy kínáltam fel magam neki, mint egy ribanc, és hangosan, rekedten nyögtem a szoba csendjébe. Én voltam a hangosabb, ez egyértelmű volt, de Louis sem maradt csendben. Élvezte. Nagyon is, mert ezeket a hangokat viszont jól ismertem. Tudtam jól, hogy büntetni akar ezzel a pozícióval. Nem láthattam őt végig, csak amikor mellém támaszkodott és közelebb hajolt, nem érinthettem úgy, ahogy szerettem volna, de ha azt gondolta, emiatt rossz nekem, hát nagyot tévedett. Azt is ugyanúgy élveztem, hogy közben a hátamat csókolta, néha harapta vagy karmolta. Azok a puha csókok… Törődött velem.
Nem ért hozzám, nekem kellett magamhoz nyúlnom, mert már nem bírtam tovább az ágy súrlódását, és el kellett élveznem. Muszáj volt, mert készültem felrobbanni a rengeteg impulzustól, ami ért. Közel voltam, annyira nagyon közel, ő pedig minden alkalommal hangosan felnyögött, amikor összeszorítottam az izmaimat.
- Legszívesebben benned mennék el… - zihálta a nyakamba két szenvedélyes csók között, amit végre a számra kaptam. - Akkor azzal a tudattal, mocskosan kellene végigcsinálnod ezt a napot, de…
- Csináld! Kérlek, Lou… Kérlek!
Biztos vagyok benne, hogy azért nem tette meg, mert én akartam. Ha nem így lett volna, lehet bennem élvez el, így viszont a derekamon éreztem a forró nedvét, miközben az izzadt homlokát a lapockámra támasztotta. Minden mozdulata maga volt a színtiszta düh és büntetés, én mégis a mennyországba repültem, ahogy összekentem magam alatt a takarót.
Amikor ő már lenyugodott egy kicsit, lehanyatlott mellém, és nagyokat sóhajtva bámulta a plafont. Megmozdulni se mertem. Egészen még magamhoz se tértem, csak néztem őt oldalról. Az orra tökéletes ívét, az ajkait, ahogy nedvesen és vörösen csillogtak. A maximum három napos borostáját. A mellkasa még szaporán emelkedett, de egyre lassult, aztán végül lehajolt a nadrágjáért, hogy elővarázsoljon magának egy szál cigit. Nem érdekelte, hogy tilos dohányozni a szobákban. Láttam rajta, miképp nyugtatja meg egyre jobban minden slukk, és minden kifújt füst adag.
Végignéztem, ahogy lassan elszívta azt a szál cigit, de egyetlen szót sem szólt hozzám. Rám sem nézett. Nagyon rossz előérzetem volt, beszélni akartam hozzá, kérdezni, könyörögni, hogy mondja meg, mi lesz ezután, de képtelen voltam rá. Mindenre képtelen voltam, amikor Louis a közelemben volt. Pláne, ha ilyeneket csinált a közelemben.
Ebbe a kényelmes csendbe burkolóztunk, Louis elnyomta a cigijét az éjjeliszekrényre tett jegyzettömbön, aztán az ágy szélére ült, nekem háttal. Néhány másodpercig csak ült, nézett ki az ablakon, majd egy sóhajjal felkelt, és elkezdett felöltözni. Azon a ponton már egyértelműen kétségbe voltam esve.
- Lou? - cincogtam, mint valami elbaszott árva kisfiú, a kettőnk ondójától nedvesen és ragacsosan megfordultam az ágyon, sőt, fel is ültem, hogy őt nézhessem, amint minden ruháját magára veszi. Szépen lassan, kimérten.
- Ennyit erről… Ideje számot vetned, Harry - jelentette ki fagyos hangon, amikor már a nyakkendőjét kötötte meg újra. - Gondold át még egyszer ezt a hetero házasság dolgot, mert egyetlen pillanatomba telt magam alá parancsolnom téged. Remegve vártad, hogy valaki megdugjon. Zora nem fog ilyet tenni. Tudod, van, amit a pénzed sem adhat meg neked.
- Lou… - leheltem, miután magamra hagyott, és teljesen egyedül maradtam a szobában. Ültem az ágyon, mint egy szerencsétlenség, a könnyeim pedig alattomos módon csorogtak végig az arcomon. - Nem azt vártam, hogy valaki… - szorítottam össze a szemem, és gyűlöltem magam, hogy végre meg tudok szólalni. Végre beszélek, de már megint későn. Túl későn. - Csak te, Lou… Én mindig csak téged.
2 Comments
Szia!
VálaszTörlésDam úgy de úgy éreztem és imádlak!
Egyêbként meg úgy fáj a szívem Louért is és Harryért is sőt Zoraért is.
Hogy pontosan mi jön nem tudom most még ép tippem sincs csak darabkák, de, történjen bármi mindenkêppen nehéz lesz. Ha jó akkor is ha meg nem na akkor meg pláne .
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!
Sziaa
VálaszTörlésTudom, tudom, megint késve, de itt vagyook! ☺️
És muszáj a gépről írnom, mert a telon nem akarja felfogni, hogy én Dreamy vagyok, csak névtelenül enged írni... borzalom
"- Ja, végülis, tényleg itt vagy! - tárta szét a karját Damiano. Ritkán annyira dühös, mint akkor volt. - Csak mindenki kitörölheti veled! Csendben végignézted az egészet, semmit sem csináltál!
- Azt vártad tőlem, hogy szóljak közbe? - horkantott fel. " Igen Louis! Én azt vártam ám! Jó kis buli lett volna pedig...
" - Mi a faszért jöttél ide, ha nem ezért? Nem szorulsz rá az ingyen bulikra!
- Te miért akarod annyira szabotálni ezt? Nekem boldognak tűntek ott az oltárnál…" Louis... ne már... komolyan boldognak tűntek? nyilván Zora igen... Szegény...
Mondtam már amúgy (ezerszer mondtam már, tudom), hogy imádooom Dam-ot!! Jézusom! Ez a pasi nálam mindent visz, mint Louis. Két kis kakas amúgy. (vagy nagy?)
"- Nincs jogod… - ragadta meg Louis Damiano zakójának a nyakát, és a falnak lökte őt." Én tudom, hogy ezt most nem kellene, de halkan megjegyem, hogy olyan rohadt szexiii Louis! Belehalok ebbe! Látom, ahogy megragadja, ahogy a falnak löki és nem. nem lenni jól... bocsának, tudom, hogy komolya dolgokról beszélünk itt. szóval tényleg csak halkan jegyeztem meg 🤫
" Neked is lehazudta a csillagos eget? Meg is dugtad? Látom rajtad..." ☹️
"Ugyanis akkor te vagy az egyetlen ezen a világon, akinek nem hazudik."
" - Engem ezek szerint nem szeretett annyira, mint téged." Dehogynem Louis! Téged szeret a legjobban! Ne csináld! Tudom, hogy fáj, tudom mennyire nehéz, de ne add fel pls!! NEEEEEE!
"Soha, senkit nem szerettem úgy, mint Louis-t. A mai napig szeretem őt." Látod Louis? Én mondtam!
" - Beszélni fogtok! Kurvára beszélni fogtok egymással, mert addig egyikőtök sem jöhet ki a szobából! - kiabálta Dam, aztán kiviharzott, és hangosan bevágta maga után az ajtót. Le se tagadhatta volna, hogy olasz vér folyik az ereiben, és imádja a drámát." Köszönöm Dam, végre! Te vagy az én pasim! Én is ezt tettem volna! Jó csapat lennénk! 😜 "'cause I'm Italiano" 🤌 ennyi
"Ez nem az a Louis volt, akire emlékeztem. Durva volt, dühös, kemény kezű, és férfi. Többé nem volt az az édes, meleg srác a baráti körömből. Árnyéka sem maradt benne. Louis felnőtt." 💔❤️
Szerelmes belé... ne hazudj már megint Harry. kérlek ne!
"Elmosolyodott, megrázta a fejét, aztán közelebb lépett. Levegőt is alig kaptam, ahogy megragadta a gondosan a mellényembe tűrt nyakkendőmet, és magához rántott." Én se vagyok jól, csak gondoltam szólok...
Innentől nem igazán másolnék ki sok dolgot, mert annak sosem lesz vége.😅Minden sorát élveztem, amit a szobában műveltek. Tudod jól milyen hatással volt rám az egész. Olyan brutál jól megírtad, mint mindig. Meghaltam. A szívem is széttépted. Minden is. Egyszerűen fantasztikus lett.
"- Csak… Kérlek, légy egy picit óvatos - motyogtam akadozó lélegzettel. - Csak az elején, mert én még… Még soha…
- Soha? - kérdezett vissza meglepetten, mert tudtam, hogy azt hiszi, nem ez az első alkalom. Szerettem volna elmondani neki, hogy miatta, hogy ő az egyetlen oka, de nem tudtam összefüggően beszélni, csak a fejemet ráztam." Ez... Ez csak... hagyjál békén... Kicsinálsz.
"- Ennyit erről… Ideje számot vetned, Harry - jelentette ki fagyos hangon, amikor már a nyakkendőjét kötötte meg újra. - Gondold át még egyszer ezt a hetero házasság dolgot, mert egyetlen pillanatomba telt magam alá parancsolnom téged. Remegve vártad, hogy valaki megdugjon. Zora nem fog ilyet tenni. Tudod, van, amit a pénzed sem adhat meg neked." Hát igen Harry, jól gondolt át mit teszel... Hogy kiket bántasz meg, hogy sosem leszel boldog így. Hiába is próbálkozol.
"- Csak te, Lou… Én mindig csak téged." 💔😭
Imádtam, mint mindig! Köszönöm!