Mocskos elit - 45.
Sziasztok!
Megérkezett! Tudom, hogy végtelen hosszúnak tűnt, de kellett, nagyon kellett nekik is ez a távollét, vagyis Lounak, és most Harrynek kell nagyon, hogy Lou visszatérjen. Tudom, még csak most várjátok majd igazán a jövő hetet, deeee ez már jó, nem? Szerintetek mi fog történni? Mit tesz vagy mond Louis? Hogy kerül ide? Tippeljetek! Hagyjatok nyomot!
Puszi&Pacsi
45. fejezet
Március eleje volt még csak, alig három hete költöztünk össze Zorával, már azt éreztem, hogy sok. Nem ő maga, a francba is, nem az ő hibája volt! De ténylegesen minden reggel mellette kelni, vele reggelizni, aztán hozzá hazaérni, hogy együtt vacsorázzunk, együtt nézzünk tévét, és mellé feküdjek le este, hogy aztán másnap minden kezdődjön elölről. Ezen felül persze minden egyes alkalommal megadni neki, amire vágyik, miközben… Túl sokra vágyott. Teher volt, pedig még házasok se voltunk. Egyértelműen kiütközött, hogy még barátként se szeretem eléggé, mert ugyanakkor Damianóval nem lett volna gond, ha együtt élünk. Tettük is három évig. Nagyon bíztam benne, minden erőmmel azon voltam, hogy javítsak ezen. Hogy megpróbáljam legalább közepesen élvezni, mert éppen arra adtam a fejem, hogy leéljek egy életet Zorával.
- Hahó, nagyon elgondolkodtál - tértem magamhoz Zora hangjára, ahogy egy kötényben mellém sétált. Éppen valami süteményt készített, csak ennyire emlékszem, mert imádott sütni. Hobbi volt, nem házimunka. - Anyukád hív. Furcsa.
- Anya? - csodálkoztam el, ahogy kivettem a kezéből a telefonomat. - Tényleg furcsa.
Zora nem tudott sokat a családomról, csak hogy nem túl jó a kapcsolatunk, és a kötelező körökön kívül, mint szülinapok, ünnepek, nem igazán beszélünk. Ariaval néha, Mateoval és Wyattel már ritkábban, de a szüleimmel tényleg kizárólag sátoros ünnepekkor. Mondjuk ennél több tudnivaló nem is volt, amit megoszthattam volna Zorával a jelenemről. A múltamról meg úgy éreztem, nem kell tudnia.
- Halló?
- Szia, Harry - köszönt anya halkan, én pedig a számat rágva vártam, mit készül mondani. Egyből arra gondoltam, hogy Ariától tudják, mit csinálok, és pénzt akarnak. - Megkaptuk az esküvői meghívódat, és…
- Nem muszáj eljönnötök, ha nem akartok, én csak… - kezdtem egyből, mintha védekeznem kellene anyámmal szemben. Vagy bármivel is bánthatna. - Gondoltam, ha már megnősülök, talán ott akarnátok lenni.
- Szeretnénk, én és a testvéreid mindenképp - mondta, azon viszont meg sem lepődtem, hogy apát nem sorolta oda. - Köszönjük, hogy gondoltál ránk.
- Nem kell megköszönni.
- Igazából, nem csak ezért hívtalak - csuklott el a hangja, amiből már tudtam, hogy itt valami komoly dolog van a háttérben, de még nem sejtettem, mivel fog előállni. Ma már kicsit utálom magam, amiért elsőre azt gondoltam, valami szánalmas kuncsorgásra készül. - Apád kórházban van. Nem vettük észre, mert… Nem panaszkodott, az utolsó pillanatig nem mondott semmit.
- Miről van szó, anya?
- Rákot diagnosztizáltak nála - mondta ki végül, és nyelnem kellett egy nagyot. Erre számítottam legutoljára. Nem hittem, hogy ilyen miatt fog telefonálni hamarosan, teljesen váratlanul ért, hirtelen azt sem tudtam, mit kellene mondanom vagy egyáltalán gondolnom. - Mostanra már mindenhova szétterjedt, a tüdejére, a májára…
- Mit lehet tenni? - kérdeztem vissza, de tudtam, hogy a hangom milyen nagyon érzéketlen. Tulajdonképpen nem is tudtam, mégis mit kellett volna éreznem azokban a pillanatokban. Valószínűleg kétségbeesést, félelmet, és vágyat arra, hogy hazamenjek és velük legyek. Hogy támogassam apámat, de nem éreztem, hogy ezt akarom, még akkor sem, ha egyébként nyilván hatással volt rám a hír.
- Felajánlották, hogy próbálkozhatunk műtétekkel, felkerülhet a transzplantációs listákra, de… - csuklott el anya hangja, én viszont csak a számat rágtam. Vártam, mit mond, hogy mi fog történni apámmal, bár a sok áttéttel, nem éreztem, hogy sok esélyünk van. - Pár hónapnál többet nem jósolnak. Apád pedig nem is szeretne reménykedni… Én… Nem tudom, mit csináljak.
- Mit tudnál csinálni, anya? - lágyult el egy kicsit a hangom, mert ő már sírt a telefonban. Attól még, mert apám évek óta nyíltan kezelte, hogy egy percre se kíváncsi rám, persze sajnáltam, és anyát is. Mégiscsak a szüleim voltak. - Van, amikor már nincs mit tennünk, még ha akarunk is.
- Mi lesz velünk, ha…
- Megoldjuk - próbáltam azért megnyugtatni. - Oké? Nem maradsz egyedül. Mind a négyen itt vagyunk. Én is…
- Hazajössz valamikor?
- Nem hiszem, hogy olyan nagyon vágyna pont az én jelenlétemre vagy sajnálatomra - motyogtam, mert az, hogy anyának esetleg jólesik, ha kicsit normálisabban viszonyulunk most egymáshoz, egy dolog. Apa eléggé más világ. - De ha akarod, hazamehetek a napokban. Öhm… Amúgy is bemutatnám Zorát - néztem oldalra, mert a komoly hangomat hallva Zora is mellém ült, és csak figyelt, jól vagyok-e. - Illene találkoznotok legalább egyszer az esküvő előtt.
- Rendben, csak szólj, hogy mikor, és főzök valamit.
- Oké, és… - kezdtem, de még mindig a számat rágtam az egész kialakult helyzet miatt. - Próbálj megnyugodni, mert… Sajnos nem sokat tehetünk.
- Mi történt? - kérdezte Zora azonnal, ahogy az asztalra dobtam a telefonomat. Aggódónak tűnt, ezért csak magamhoz öleltem, és eldőltem vele a kanapén. Nem akartam hazarohanni, nem éreztem azt, amit kellett volna, és azt hiszem, az emiatt érzett kétségbeesésemet csillapítottam Zora közelségével.
- Apám haldoklik - mondtam halkan, és szorosabban öleltem őt, amikor megfeszült a karjaim között. - Az orvosok csak néhány hónapot jósoltak neki. Anya meg… Csak azt akarja, hogy menjek valamikor haza.
- Szerintem is ezt kellene tenned - bújt a nyakamba, közben néhány finom csókot hagyott az állam vonalán. - Nagyon sajnálom, édesem. Veled vagyok. Mindig.
- Tudom - suttogtam a hajába.
- Szeretnél hazamenni? Akár most? Megértem.
- Nem - ráztam a fejem, aztán lehunyt szemmel csak élveztem, ahogy vigasztal. Egész más dolog miatt, mit amit gondolt.
Tényleg elszántam magam arra, hogy úgy másfél héttel a telefonhívás után meglátogassuk őket. Apám, ahogy számítottam is rá, éppen nem tudott otthon lenni, mert halaszthatatlan munkája volt a burgerezőben, de rajta kívül mind együtt ebédeltünk. Talán attól a naptól kezdve egy kicsit jobb lett a kapcsolatom anyával is. Igazán megkedvelte Zorát, sokat beszélgettek sütés-főzésről, amíg ott voltunk, és azóta is gyakrabban hív telefonon. Nem lettünk az a fajta minden este beszélünk anya és fia, mert bennem volt az a pillanat, amikor végignézte, miképp ver péppé az apám, és semmit se tett ellene, de több lett, mint ami eddig volt közöttünk.
Néha felhívott olyankor is, amikor láthatóan romlott apa állapota. Valószínűleg csak azért, mert valakinek ki kellett sírnia magát, és éppen én voltam soron a testvéreim közül, de nem bántam. Mindig próbáltam megnyugtatni kicsit, és ez egyfajta mindenkori menetrend lett. Még akkor is próbáltam időt szakítani a hívásaira, amikor már nagyon közel volt a vizsgaidőszak, és minden percemben tanultam. Tökéletes diplomát kellett tennem, ha már a négy év alatt is a tökéletesre törekedtem, és szerencsére ezt mindenki meg is értette körülöttem. Egyetlen dolog frusztrált csak, hogy a diplomaosztóm azt jelentette, hogy kifutottam minden időből, és el kell vennem Zorát.
Ő próbált bevonni az esküvő szervezésébe, először kérdezgetett a dekorációról, aztán a színekről, majd a koszorúslányok ruhájáról, de amikor látta, mennyire mélyen vagyok a tanulmányaimban, és mennyire komolyan veszem, hogy ez nem csak egy diploma, ez A diploma, megértette, hogy csak minimálisan fogok részt venni ebben a szervezésben. Ettől még mindenre rá kellett bólintanom nekem is, de ennél több dolgom nem volt.
- Szóval, tedd szabaddá magad hétvégére - jelentette ki Damiano az egyik telefonhívásunkban, amikor már a vizsgáim is elkezdődtek, és néhány hét volt vissza a végéig. Na meg az esküvőmig. - Vegasba megyünk. De egye fene, ezúttal repülővel.
- Szórakozol, Dam? Nem mehetek el, tanulok! - rivalltam rá a mobilon keresztül.
- Ha eddig nem tudod annyira, hogy levizsgázz, nem azon a három napon fog múlni - magyarázta, és teljesen biztos voltam benne, hogy még a szemét is forgatta hozzá. - Senki sem köthet pórázra úgy, hogy előtte Damiano ne szervezze meg neked a legállatibb legénybúcsút. Ajánlom, hogy igent mondj, mert fel fogok szólalni annál a résznél, ahol a pap azt mondja…
- Oké, oké - szakítottam félbe, mert pontosan tudtam, hogy igaza van. Jobb, ha nem küzdök ellene, mert így vagy úgy, de el fog rángatni egy legénybúcsúba. - Ez a hétvége?
- Pontosan, már megvannak a jegyek, és foglaltunk szobát egy puccos hotelban, ugyanis Zayn is velünk tart - magyarázta, ezen pedig elmosolyodtam. Jól esett, hogy Dam rá is gondolt, Zayn pedig velünk tart. - Össze akartuk dobni mindennek az árát, de a haverod ragaszkodott hozzá, hogy neki ez aprópénz. Még sose láttam egyetlen drága szállodát se belülről. Mi ketten egy szobában leszünk. Úgy gondoltam, jobb, ha van veled valaki, aki majd tartja a szép göndör fürtjeidet, ha hánynod kell.
- Alig várom! - nevettem fel Damiano hadarására. - Most viszont engedj vissza a jegyzeteimhez, mert előre be kell hoznom azt a néhány nap kimaradást majd.
*
Azt hittem, már az utazás is őrült lesz, de Damiano és a többiek is gyakorlatilag szinte végigaludták a majdnem hatórás repülőutat. Tudtam, hogy nem pihennek eleget, de ez a mutatványuk erős bizonyíték is volt.
- Hogy áll az esküvő? - kérdezte Zayn, amikor óvatosan a pohár felé nyúltam, amit a stewardess hozott nekem. Nehezen tudtam mozogni, mert Dam feje a vállamon volt.
- Zora felfogadott valami luxus szervezőt, szóval eléggé jól.
- Csak engem és Niallt hívtad meg?
- Igen - motyogtam, aztán eszembe jutott az az elbaszott jelenet, amikor Louis nevét írtam fel az egyik borítékra. Bámultam legalább öt percig, mire meggondoltam magam, és összetéptem. - Se Liam, se Louis nem jönne el. Felesleges meghívnom őket.
- Hihetetlen, hogy csak néhány hét… - nevetgélt magában. Fogalma sem volt, hogy nekem hatalmas, undorítóan szőrös gombóc nőtt a torkomban tőle. - Miért pont Manhattanben tartjátok? Valami különlegesebb helyszín kellett volna.
- Mert ez a legegyszerűbb mindenkinek - vontam vállat, legalábbis az egyik oldalon, hogy ne ébresszem fel a szuszogó Damianot. - Épp csak lediplomázunk, közben dolgozom, ez volt a legjobb döntés.
A szállodába érve már a banda is egészen eleven volt, énekelve és kiabálva csekkoltunk be, míg én csak magamban vigyorogtam.
- Húzd ki a fejedet a seggedből, szépfiú! - karolt át Vic és Thomas két oldalról, ahogy a lift felé igyekeztünk. - Ez a hétvége a buliról szól!
- Helyesen beszél a szőke! - kiáltott utánunk Damiano a liftajtót tartva nekünk.
Mindenki lepakolt a saját szobájában, aztán a Dammel közös lakosztályunkban volt gyülekező. Hoztak magukkal gitárokat, és őrültebbnél őrültebb göncöket, ezért a buli már csak így hatunk között elkezdődött.
- Emlékszel erre a dalra? - ölelt át hátulról Damiano, nekem meg nyelnem kellett egyet. Persze, hogy emlékeztem, de ő azért a fülembe suttogott, hogy halkan még fel is nyögjek. - Annyira, de annyira felizgultál tőle…
- Ne csináld… - leheltem, Dam pedig felnevetett, aztán elengedett.
- Szerintem ideje lemennünk a klubba! Azt mondanám eleget ittunk itt magunkban!
- Menjünk, menjünk! - ujjongott mindenki. Ethan és Thomas kirobbantak az ajtón, Vic Zayn hátán lovagolt, Dam pedig összefűzte az ujjainkat, adott egy puszit a nyakamra, és maga után vonszolt. Tényleg eleget ittunk. Nagyon is. Kiürítettük a szobánk minibárját, és további ivászatra készültünk odalent.
- Mi az isten? - torpantam meg a szálloda klubjának bejáratában, amikor megláttam az elmebetegségig túltolt drag queen showt odabent. Gondolhattam volna, hogy Damiano nem éri be egy egyszerű bulival, de akkor is megakasztott egy pillanatra.
- Boldog legénybúcsút, Puppet! - hajolt meg Dam színpadiasan, miközben a többiek már be is vetették magukat a tömegbe, aztán közel jött, átölelte a nyakam, és lehelt egy puszit a számra. - Bárcsak ne csinálnád ezt, de ha már igen… Hát méltóképp!
- Köszönöm.
- Mit?
- Mindent!
Táncoltunk, ittunk, és táncoltunk felváltva. Mindenkivel. Ethan, nagy meglepetésemre egyből hagyta, hogy vezessem, én legyek a főnök, Vic ellenben már nem volt ilyen kezesbárány, mégis nagyon élveztem. Thomas is megrángatott egy kicsit, és bár Zayn kimaradt a szórásból, Damiano triplán pótolta. Mint mindig, akkor is túl sok volt. Legalább két órán keresztül ölelt, mozgott velem, itatott, kábított csak a puszta jelenlétével. Akartam őt, pont úgy, mint azon az estén, amikor először ért hozzám a minikoncertjük után. Már nem csak ő mozgatott, mint egy rongybabát, én is táncoltam vele. Minden pillanatban éreztem, ahogy a merevedése hozzám simul, miközben ugyanaz volt a problémám az én nadrágomban is. Gyakorlatilag további egy órán át, már szédülve a piától, szárazon, ruhán át szexeltünk a tömegben, mire Damiano megragadott, és a kijárat felé rángatott. Alig láttam, egész biztos történtek párbeszédek, vagy csak én magyaráztam valamit, nem tudom, mert nem igazán emlékszem rá. Leginkább csak apró emlékfoszlányok, képek vannak meg az estéből.
Ahogy Dam belök a liftbe, megnyomja az emeletünk gombját, aztán felken a falra, és erőszakosan csókol. A rosszabbik, hogy emlékszem, ahogy visszacsókolok, de… Damiano soha nem akart tőlem semmit, és minden más barátjával is pont így viselkedett, ezért nem zavart. Nem ellenkeztem. Akkor sem, amikor a nyelve megtalálta az enyémet, vagy amikor bezárta utánunk a szobaajtót és durván lökött az ágyra. Akkor sem ellenkeztem, amikor levetkőztetett, közben egymillió forró csókot hagyva a testemen. Damiano is meztelen volt, ahogy széttárta a combjaimat, majd közé siklott, de ezt is hagytam neki. Zihálva és szédelegve… Aztán… Nem tudom, mi történt közöttünk. Valamit mondhattam, mert már csak a dühös Damiano képe van előttem, ahogy hátratúrja az izzadt haját, és felül az ágyon.
Veszekedtünk. Hangosan, szinte üvöltözve, bár az is eléggé homályos, pontosan miket vágtunk egymás fejéhez. Tudom, hogy azt mondta, szánalmas fasz vagyok, amiért ezt teszem. Meg hogy undorító, ahogy kihasználom Zorát. Valamit visszakiabáltam, de már nem emlékszem. Annyi biztos, hogy megbántottam őt, mert dühből hozzám vágott egy díszpárnát. Nagy volt, nehéz, és emlékszem, hogy nem kellemes, mert teljes erejéből vágott arcon vele.
- Azért csináltad ezt az egész cirkuszt? Hátha megakadályozhatod az esküvőmet? - üvöltöttem, erre tisztán emlékszem.
- Bíztam benne, hogy a ma estéből megérted, mi kell neked valójában! Elég egyértelmű ugyanis!
- Te? Te kellenél nekem?
- Egy fasz, Harry! Faszra vágysz, lásd már be végre!
Nem tudtam felelni rá. Kapkodtam a levegőt, rettenetesen dühös voltam, mert a lelkem mélyén tudtam, hogy igaza van, még ha minden erőmmel azon is voltam, hogy elnyomjam. Csak álltunk egymással szemben perceken át, szédültem, és végül képtelen voltam leküzdeni a feléledő hányingerem. Tudtam, hogy túl sokat ittam, és meg is volt a böjtje. Nagy meglepetésemre viszont Damiano is mellém térdelt, és még időben kapta el az addigra már túlságosan is hosszúra nőtt hajamat. A hátam simogatta, és halkan dúdolt. Ez nem enyhítette a hányás kellemetlenségét, a lelkemnek viszont nagyon is jót tett.
- Nem értelek… Annyira próbállak érteni, de nem megy - suttogta, amikor már úgy tűnt ennyi volt, és nem jön rám több rosszullét-roham. - Bárcsak legalább te értenél engem. Annyira féltelek. Féltem a fiút, akit megismertem. Aki morgott abban a kurva koliszobában, mert belenéztem a szekrényébe, aki a legjobb barátom lett, és hagyta, hogy televarrjam tetoválásokkal.
- Szarul is néznek ki - kuncogtam rekedt hangon.
- Kuss, tudom, hogy mindet imádod - szólt le egyből. - Az a Harry nagyon értékes. Akivé válni készülsz…
- Megígérted, hogy nem veszítelek el.
- Nem fogsz - nyugtatott meg egyből. - De… Nem vagyok boldog az új Harry miatt. Tehetek bármit is, amivel megakadályozhatom ezt? Akármit, Harry! Mondd, és megteszem!
- Valószínűleg… Nagyjából egy ember van ezen a világon, aki tehetne bármit is, de ő nyilván nem fog… Csak… Mindig maradj mellettem.
- Melletted fogok - nyugtatott meg, aztán segített kicsit rendbe szedni magam, és ágyba bújni. Szorosan ölelt magához, és úgy suttogott nekem. - Fogalmad sincs, milyen gyönyörű férfi lettél. Ha csak ezt nézzük, Zora nagyon szerencsés, hogy veled élheti le az életét.
*
Még mindig a torkomban dobogott a szívem, amikor kiléptem az egyetem épületéből. Nem akartam elhinni, hogy vége, hogy ennyi volt. A kezemben a diplomám, hétvégén pedig egyetlen lépcsőfokot kell lépnem, hogy enyém legyen minden, amiről valaha álmodtam.
Puppet
Megcsináltam
Master
Persze, hogy megcsináltad!
Gratulálok!
Szombaton iszunk rá
Puppet
Ugye korán odajössz a hotelba?
Segítesz elkészülni meg minden…
Master
A tanúd vagyok, mit gondoltál, hogy majd előtte öt perccel esek be?
Ott leszek már kora reggel
Miután nem volt tovább kifogásom, Zora minden esküvővel kapcsolatos információt rám zúdított. A ruhák érkezésétől kezdve, a vendégek elszállásolásán át, a vacsora legapróbb részletéig. Nem bántam, mert legalább nem éreztem saját magamat is vendégnek az esküvőmön.
- Ne haragudj, amiért ennyire passzív voltam, de…
- Tudom, édesem - ölelt magához az esküvőnk előestéjén. - Többször gondoltam rá, hogy nem kellett volna hallgatni nagyapára, és nyár végére tenni a lagzit, vagy akár őszre. Több időt és teret kellett volna adni neked a diploma miatt. Tudtam, hogy neked ez mennyire fontos. Az, hogy ott tökéletesen teljesíts minden vizsgán.
- De túl vagyunk rajta - vontam vállat, mert már tényleg nem számított. Én meg azt is tudtam, miért siettette Jamie annyira a bulit. - Már itt vagyok.
- Izgulsz?
- Nagyon - nevettem el magam, és ebben nem is volt egyáltalán hazugság.
A másnap viszont őrült volt. Először Zora vesztette el minden eszét, még sose láttam olyan türelmetlennek és stresszesnek, mint azon a reggelen, amíg a szervezőnk megnyugtatta, hogy mindent kézben tart, neki nincs min izgulnia. A második infarktus akkor érte, amikor Damiano és a srácok mind fehér öltönyben jelentek meg. Victoria is fehér öltönyben volt, én meg csak nem értettem, mire volt ez jó nekik, mert egyértelműen jól szórakoztak Zora kiborulásán, amiért képtelenek voltak bármilyen más színt választani. A többi kiakadását már nem hallottam, mert addigra felöltöztünk, én pedig már nem láthattam őt.
Az egész szertartás csak… Olyan volt, mint amikor kívülről nézed saját magad. Onnantól kezdve, hogy beálltam az anyakönyvezető elé, csak léteztem, de a fejemben valami furcsa köd uralkodott. Egyik pillanatban, mintha Louis-t láttam volna az utolsó sorban, de amikor jobban megnéztem, természetesen nem volt ott. Ez a képzelődésem megalapozta a hangulatomat. Megérkezett Zora, és gyönyörű volt. Meseszép abban a csipke és kristály ruhában, amiben felém sétált, a gondolataimat mégis a vészharang zaja, az a fülrepesztő riasztó töltötte meg, hogy nem kellene ott lennem. Hibát követek el, aztán arra gondoltam, maga az esküvő nem is hiba, de egészen másvalakinek kellene elfoglalnia a helyet velem szemben. Aztán az jutott eszembe, hogy azok után, amit a gimi alatt csináltam, aztán hogy Zorának is hazudok, mert ez volt az igazság, megérdemeltem, hogy rosszul érezzem magam. Hogy műmosollyal mondjam el az eskümet, és húzzam fel a gyűrűt Zora ujjára. A görcsöt a gyomromban, amikor aláírtam a papírt, és megcsókoltam Zorát. A van-e valakinek ellenvetése - résznél, talán kicsit izgultam, hogy Damiano ne csináljon valami szerinte poénosat, de ahogy ránéztem, egy félmosollyal csak megvonta a vállát.
Minden zökkenőmentesen és tökéletesen zajlott. Jamie úgy ölelt magához, mint a saját unokáját, és úgy láttam, anyáék is jól érezték magukat, még ha nem is ismertek az égvilágon senkit. Mondjuk én se túl sok embert. Az én vendégeim egyedül a családom, Niall, Zayn, a munkatársaim a pubból, ahol három évig dolgoztam, és a banda voltak. Nem volt másom, akit meghívhattam volna, de nem igazán keserített el. Így is főképp Zorát ünnepelte mindenki, ez egyértelmű volt az elejétől kezdve. Bár kezdetben úgy éreztem, nem így lesz, végül mégis vendég lettem a saját esküvőmön.
- Most szóltak, hogy Damiano és valamelyik vendéged az első emeleti folyosón veszekednek - súgta Zora, amikor már túl voltunk a fotókon, a vacsoráig viszont volt még egy kis idő. - Nézz rájuk, mielőtt a biztonságiakat küldöm oda. Damiano amúgy is a bögyömben van ma este.
- Megnézem - sóhajtottam, és mit sem sejtve indultam el az említett folyosó felé. Ott voltak a vendégeinknek kibérelt szobák, és az is, amiben majd mi töltjük a nászéjszakánkat. Halvány elképzelésem se volt, hogy mégis kivel kerülhetett összetűzésbe Dam, aki az én vendégem. Se Niall, se Zayn nem volt az a vitatkozós fajta, okuk se értettem, mi lett volna erre, a családom meg egyenesen abszurd ötletnek tűnt. Abban maradtam, hogy valószínűleg Vic vagy Thomas, velük átlag három naponta háborúzik valamin.
A valóság ellenben sokkoló volt. A szó minden értelmében, mert ledermedtem, amikor megláttam őt. Fekete öltönyt viselt, elegáns cipővel, a haja gondosan elrendezve a feje tetején, a kék szeme pedig szikrákat szórt, ahogy valóban Damianóval kiabáltak egymásra. Ahogy Louis dühös alakját bámultam, úgy éreztem, menten elájulok. Hogy ez csak valami rossz vicc, egy tréfa, csak az agyam játszik velem. De ahogy többször is pislogtam, a délibáb nem tűnt el. Valóság volt. Tényleg ott állt. Elegánsan és gyönyörűen. Alkalomhoz öltözve. Az esküvőmre jött, pedig nem én hívtam meg. Abban a pillanatban semmit sem értettem, és semminek sem volt értelme.
2 Comments
Szia!
VálaszTörlésHarry nem igazán fog meglepni mert már vagy harmadik rész amikor azt irom, hogy Dammal értek egyet. És igazad van neked is ..abban, hogy nem szé0 amit Zorával művelsz. Lou tudna tenni valamit....oké értem, hogy miért mondtad de neked kellett volna lépned...nem neki... Mert neked ez már megrögzöttség ..
Pedig, ha egy kicsit átgondoltad volna...tudom könnyen magyarázok...de hiszem, hogy másképp is feljebb léphettél volna
Te jó ég! Ott van Lou! És habár megérteném ha csak simán elsétálna mikor észre vesz nem fog.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy, hogy lesz újra szerves része az életednek!
Apukádat sajnálom. Örülök, hogy nem fordítottál hátat anyukádnak! De teljesen érthető, hogy miért érzel ugy ahogy.
Egyébként szerintem a legénybúcsú estéjén Damot Lounak szólítotzad.
Ah micsoda "lázadás", hogy Damék fehérben jelentek meg. Egyébként szerintem Dam és Zayn keze van abban, hogy ott van Lou. Nem mintha amúgy nem értesült volna az esküvőről.
...jajj a saját szemével akart róla meggyőződni, hogy tényleg tönkre teszed az életed és Zoráét is.
Nagyon szépen, köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam! Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon kíváncsian várom a folytatást!
Sziaa.
VálaszTörlésMegérkeztem. Picit megint késve, de itt vagyoook. Ja és Holly vagyok, csak valamiért a blogger nem szeretné ha a fiókommal írnék komit😏 nem tudom mi baja van. Na mindegy.
Szóval kezdjük azzal, hogy a képeeeek! Louis gyönyörű, mint mindig! Dam meg fehérben... Hagyjuk is.
Harryt még mindig megcsapnám, de szerintem ezzel nem leptelek meg. Rosszul vagyok attól, amit tesz. Nem is értem hogyan lehet ezt csinálni. Gyomorforgató. Soha, semmi pénzért nem tudnám ezt csinálni.
Zora nem ezt érdemli. Annyira rendes lány. Sajnálom, hogy pont Harryt fogta ki...
Dam minden szavával egyetértek. Imádom a pasit. Nagyoooon. Bárcsak Harry hallgatna rá és nem csinálna ekkora hülyeséget...
Imádom a bandát! Hatalmas arcok mindannyian😂
"- Bárcsak legalább te értenél engem. Annyira féltelek. Féltem a fiút, akit megismertem. Aki morgott abban a kurva koliszobában, mert belenéztem a szekrényébe, aki a legjobb barátom lett, és hagyta, hogy televarrjam tetoválásokkal." 💔 Hiányzik nekem is az a Harry... Ott minden úgy látszott, hogy javul. Erre tessék, megint minden elromlott.
"- Valószínűleg… Nagyjából egy ember van ezen a világon, aki tehetne bármit is, de ő nyilván nem fog… Csak… Mindig maradj mellettem.
- Melletted fogok " Louiiis💔😭 Gyere, mert ez a kis lüke megint idiótaságot fog csinálni... És csak te mentheted meg. Pedig neki is kéne tenni valamit. Ő cseszett el mindent...
Pedig amúgy Harry mindezt simán elérte volna anélkül is hogy beházasodna a családba. Látszik hogy ért a munkájához. Jó, tudom, hogy ha ismersz valakit, akkor minden egyszerűbb és gyorsabb. De milyen áron?... Tönkre teszi magát is meg egy másik embert is.
"A második infarktus akkor érte, amikor Damiano és a srácok mind fehér öltönyben jelentek meg." Imádom őket🤍
És megtörtént, amire annyira nagyon vártuuuunk!! Louiiiis!!! Ott!! Van!! Az!!! Esküvőn!!!
Most is annyira izgulok mint először! Emlékszem tisztára be voltam zsongva, mikor Harry mondta hogy mintha Lout látta volna! Aztán meg Dam és Louis vitája!! NdjxkNdjdjsjkdkfld
Imádtam mint mindig! Várom a kövit! 😘❤️