Bad Romance - 6. Leleplezés
Sziasztok!
Megérkeztem a következő fejezettel. A +18 nem marad el, viszont ez egy (szerintem) nagyon szép rész. :) Remélem nektek is tetszeni fog. :)
Jó olvasást!
Puszi&Pacsi
Mikor eljött
a reggel, Bill a másik fiú nyakába temette az arcát, egyik lába pedig Tom két
lába közt nyugodott. Az éjszaka folyamán rendszeresen felébresztették egymást édes
csókjaikkal, szenvedélyes érintésekkel, vagy csak lágy szavakat súgtak
egymásnak, így még a reggel is egymás karjában érte őket, amikor a napfény első
sugarai áttörtek a horizonton.
De ahelyett,
hogy a kora reggeli fényben lustán egymásba gabalyodva pihenhetnének, Billt egy
hangos kopogtatás riasztotta ki álmainak mély birodalmából és Tom is egyből
megrándult mellette.
- Felség –
mondta, egy frusztráltan csengő hang az ajtón túlról.
- Mi az,
Benjamin? – kérdezte Tom nyersen, azonnal felismerve az egyik felderítőjének
hangját.
A naszád
további előszó nélkül belépett Tom lakosztályába, de egyből elterelte
tekintetét uráról, mikor meglátta Billt a király ágyában fekve. Bill a
mellkasáig húzta a magára terített lepedőt.
- Elnézést
kérek, Felség – mentegetőzött Benjamin. – Beszélhetnénk bizalmasan?
-
Természetesen – mondta Tom, felült az ágy szélén, és magára vette tunikáját,
amit előző este a padlóra dobott. Bill még mindig kócosan és álmosan feküdt,
ami mosolyra késztette Tomot, még így is, hogy nem tudta elnyomni minimális
aggodalmát Benjamin feszült hangja miatt.
Amikor az
uralkodó és felderítője maguk közt álltak a folyosón, Tom mogorván szólt a
másik férfihoz;
- Nos, miről
van szó?
- Az
ellátmányt szállító hajóról – mondta aggódó hangon Benjamin. – Nem érkezett meg
tegnapnapi nap folyamán.
Tom a
homlokát ráncolta. – Hány napi élelem maradt a csapatoknak?
- Nem maradt
semmi, Felség – aggodalmaskodott tovább a felderítő. – Az utolsó tartalékok is
elfogytak, tegnapra várták az új szállítmányt, de nem érkezett meg. Annyi felderítőt
küldtünk a folyópartra amennyit csak tudtunk, de nyoma sem volt a hajónak.
- És az utak
kocsival járhatatlanok, itt és a határ túloldalán is – mondta Tom feleslegesen,
mivel ő és felderítője is pontosan tudták az igazságot. Semmi más megoldás nem
volt, csak egy ló volt képes beutazni a hónapok óta tartó zord éghajlattól
jeges, keskeny utakat.
- Utasítsd a
szakácsokat, hogy készítsenek annyi élelmiszercsomagot, amennyit csak elbírnak
a lovaink. Az enyém, a tiéd, és minden embert mozgósíts, akit csak tudsz, hogy
megfelelően gondoskodhassunk a csapatainkról.
Benjamin
némán bólintott, mielőtt rohant volna teljesíteni a parancsokat, Tom pedig
visszatért a szobába, ahol még mindig Bill várt rá.
Bill
gyönyörű volt, ahogy álmosan, gyűrött ábrázattal ült fel a hatalmas ágyban. –
Minden rendben?
- Korábban
kell visszatérnem a csatatérre – mondta sajnálkozva Tom. Az ellátmány
eltűnésének helyzete váratlan volt, és egyből cselekednie kellett, ha nem
akarja, hogy katasztrófa történjen.
- De ez még
csak… - Bill elgondolkodott egy pillanatra. – Az ötödik napom itt. Nem mehetsz
el.
Tom a másik
fiúra pillantott, akin úgy látszott, valóban felzaklatta a távollét lehetősége,
és ez olyan érzéseket ébresztett benne, amiket még nem érzett… soha. Védelmező,
birtokló érzéseket. Azonnal Billhez lépett, végigsimított az arcán és mélyen
megcsókolta. Bill egy édes, mohó nyögéssel válaszolt és gyengéden engedte át
finom nyelvét.
- De nekem…
- kezdte Tom. – Szükség van rám.
Sürgető
szavai ellenére elmozdította a takarót, így felfedve a másik fiú teljes testét.
Ezt a látványt képtelen volt megunni.
Bill
beharapta az alsó ajkát és várakozón nézett Tomra, miközben kezei már a király
tunikájának övét lazították. – Legalább kaphatok még tíz percet veled?
- Azt
gondolod, hogy fogékony vagyok a bájodra? – kérdezte Tom, de hagyta, hogy Bill
széttárja köpenyét, és egy vállrándítással a szövet újra a padlóra kerüljön. Mikor
a bőr újra bőrhöz simult, Tom megragadta az alkalmat, hogy olyan birtoklón
csókolja Billt, mint előző éjszaka, ujjait a fiú sötét hajába fonva.
Ízlelgette
Billt, és olyan jó illata volt, forrón és álmosan Tom ágyában – az uralkodó
szíve megdobbant a vágytól, hogy minden reggel így kezdődhetne, akár mint ez.
És miért is
ne? Ő volt a király. Ki akarná elutasítani, ha ő marasztalja? Különösen, mert
tudta, hogy milyen hatást gyakorolt a másik fiúra, akinek minden érintésére
reakcióba lépett a teste. Tom ujjai végigsimítottak Bill mellkasán, ingerelve a
kicsi mellbimbóit, míg ajkai nedves csókokkal kényeztették Bill nyakának
tökéletes ívét, és kulcscsontjának vonalát. Bill bőre forró volt, sima és bódítóan
illatos a nyelve alatt, Tom pedig nem vesztegette az időt, elindult hát lefelé
és ujjait nyelvére cserélte Bill rózsás mellbimbóin, ami szinte könyörgött a
figyelemért. Jobb oldalon kedvére harapdálhatta és szívhatta, amennyire csak
jólesett neki, de bal oldalt sokkal óvatosabb volt, ahová Bill már
visszahelyezte az ékszerét. Volt valami különlegesen erotikus abban, hogy
tudta, nyelve minden mozdulatával, amit ezen az érzékeny területen végzett,
nyilvánvaló öröm és remegés járta át a másik fiú testét. Bill felnyögött és
egész teste mozdult az ingertől, ahogy Tom lágyan a szájába szívta a kis
karikát. Bill puha, könyörgő nyögéseket hallatott és kemény férfiasságát Tomnak
nyomta, így vált egyértelművé, hogy Bill épp annyira akarta a királyt, mint ő
Billt.
Tom Bill
combjai közé tolta a csípőjét, farkát nedvesen érintve Bill könyörgő
bejáratának, a fiú pedig éhesen tárta szét a lábait, és vonta magához Tomot egy
gyengéd csókra. Bill ma reggel lágyabbnak tűnt mint valaha, és Tom meglepődött,
mennyire sóvárgott erre a kapcsolatra – úgy, mint még soha. Végigsimított az
oldalán le egészen a combja mentén és megelégedett Bill csábító nyelvével és
azzal, ahogy tekintetük összevillant.
Tom keze
elérte Bill puha ajkait és megbabonázva nézte, ahogy a másik fiú lehunyt
szemekkel, szinte transzban megnedvesítette nyelvével és lágyan szopogatta Tom
durva ujjait. Tom vonakodva visszahúzta a kezét, Bill nyílásához emelte, és
egyszerre mélyült el benne három ujjával, mindössze némi zihálást kiváltva a
másik fiúból.
- Maradj –
mormolta Tom, ahogy megcsókolta Billt és ujjait lustán mozgatta. – Maradj itt,
míg vissza nem jövök. Használd a szobám, az ágyam, a szolgáim. Nem akarom, hogy
elmenj.
- Mmm –
lehelte Bill, és háta ívben feszült, miközben Tom ujjainak ritmusára mozdult.
Nem tett semmilyen megjegyzést, és egyet sem értett. – Tomi, magamban akarlak,
kérlek. Szükségem van rád, magamban.
Tom sietősen
masszírozta be magát olajjal, és olyan természetesen irányította merevedését
Billbe, mintha összetartoznának, és Bill felnyögött az egyesülés örömétől. Tom
megemelte a fiú csípőjét, hogy tökéletes szögben legyen, és lassan siklott újra
előre.
- Itt? –
kérdezte halkan Tom, ahogy szinte belülről simogatta Billt a férfiasságával. Még soha
nem törődött senkivel szexuálisan annyira, ahogy Billel, így most elégedetten
látta, hogy a fiú bólint, mellkasa pedig kéjtől sebesen emelkedik és süllyed a
lélegzete nyomán. Tom lehajolt, hogy megcsókolja Bill nyakát, amin ajkain át
érezte szapora pulzusát, és szorosan tartotta Bill csípőjét, ahogy felvett egy
állandó ritmust, hogy fokozatosan vezethesse majd a másik fiút a megsemmisítő
mámorba.
- Oh, Tom –
zihálta Bill, széttárta combjait, és felemelte a lábát, Tom pedig végigsimítva
rajta, bokájánál fogva a vállára támasztotta, hogy stabilan tartsa a legjobb
szöget.
- Oh, oh, oh
– kiáltozta Bill, mikor Tom újra és újra megérintette a tökéletes pontot, és
Tom elmosolyodott, ahogy olyan közel hajolt Billhez, hogy saját bokája már a
füle mellé simult annak érdekében, hogy szenvedélyesen megcsókolhassa.
- Tomi –
lehelte Bill, két kezébe véve Tom arcát, és szerelmesen csókolta a másik fiút,
miközben Tom lökései lágyan ringatta a testüket. Olyan volt, mint egy puha
szeretkezés, és Tom még nem érezte ezt.
- Szeret…
szeretem ezt – suttogta végül, mert úgy érezte, még nem meri bevallani ami a
szívében van.
- Én is –
válaszolta őszintén Bill. – Soha ne felejtsd… Soha ne gyűlölj meg.
- Nem, soha
– mondta Tom, válaszolva Bill édes csókjaira. Furcsa volt, hogy Bill erre kéri,
de Tom tudta, hogy a szerelmes emberek a szenvedély forró ölelésében, olykor
furcsa és érthetetlen dolgokat mondanak.
Most még
lélegzetük sem maradt a beszélgetésre, Tom céltudatosan simult Billhez,
birtoklón simogatta testét, és ringatta csípőjét. Igen, ez most határozottam
más volt. Ez szerelem volt. A gondolat orgazmus képében mosta át Tom testét, mikor
ezzel egy időben megfeszültek körülötte Bill élvezettől görcsös izmai.
***
Tom felvett
egy gyapjú nadrágot, mielőtt ráhúzta volna a hadi öltözetét, majd befűzte a
meleg bakancsát.
- Biztos,
hogy nem akarsz maradni? Nem vársz meg? – megelégelte már, hogy várjon a
szerelemre, már értette azokat a katonákat, akik küzdenek, mert van miért
visszatérniük.
Bill
határozottan megrázta a fejét. Felvette a saját ruháit, és amire most nem volt
szüksége, sietősen tuszkolta a táskájába.
- Mondd el,
hol talállak majd meg – ragaszkodott Tom, miközben magára vette a legvastagabb
téli zubbonyát. – Elmegyek hozzád.
Bill ismét
megrázta a fejét, és vállára akasztotta a táskát. – Sajnálom, nem tehetem.
- Bill –
szólt rá szigorúan Tom, és megragadta a másik fiú vállát, hogy Bill átható
barna szemei rászegeződjenek. – Ne csináld ezt. Ne most.
Lehalkított
a hangját és körülnézett, noha senki nem volt a láthatáron, aki hallhatná. – Muszáj újra látnom téged.
- Tom –
tiltakozott Bill, és megpróbált az ajtó felé araszolni, amin zsákjával a vállán
békésen távozhatott volna. – Én csak… Nem tehetem. A családom megölne, ha
megtudnák, hogy itt voltam.
- Ez olyan
drámai – mondta Tom, és lopott egy csókot, mielőtt eluralkodhatott volna a
szomorúság Bill szemeiben. – Tényleg nem fogod elmondani, ugye? – kérdezte
hitetlenkedve. Nem tudott volna visszaemlékezni az utolsó alkalomra, mikor
valaki ellenszegült az akaratának, még kevésbé egy ilyen kis dologban, mint ez.
Bill még
egyszer szeretettel megérintette az arcát, mielőtt megfordult, és egy szó
nélkül elsietett.
Tom erősen
küzdött a késztetéssel, hogy utána menjen, de helyette csak magához hívatta
Benjamint.
- Kövesd –
utasította. – De ne engedd, hogy észrevegye. Csak derítsd ki, hová megy, majd
térj vissza a csatatérre. Ott találkozunk, amint összegyűjtöttem a férfiakat és
átkeltünk a hágón.
Benjamin
bólintott és távozott, Tom pedig érzett egy kis megnyugvást a lelkében - a
legtapasztaltabb felderítője volt, és még soha nem hagyta cserben. Meg fogja
találni a módját, hogy újra kapcsolatba lépjen Billel – vigaszt jelentett neki
az őszinte érzelem, amit elválásukkor a fiú arcán tapasztalt. Tom nem mondta ki
azt a szót, hogy szeretlek, csak
magában, de ha őszinte akart lenni, a gondolatra egy meleg, szinte izgató érzés
rohant át a testén - ahogy erre a gyönyörű fiúra gondolt, akivel az elmúlt
napokban megosztotta az ágyát.
Még a
nehézségek ellenére is, ami Tomra várt a csatatéren, képtelen volt letörölni a bugyuta
vigyort, ami elterült az arcán, ha Billre gondolt. Nem volt hajlandó elfogadni,
hogy az elválásuk örökre szóljon. Tom elcsomagolta zsákjába az utolsó
ruhadarabokat is és vállára rögzítette. Ő és Bill hamarosan újra találkozni
fognak. Efelől Tomnak nem voltak kétsége.
***
Billt
egyetlen cél vezérelt, ahogy belépett a hatalmas kastélyba, felkeresni apját a
dolgozószobájában. Rettegett a beszélgetéstől, amit muszáj volt lebonyolítania
a férfival, de elhatározta, hogy minden áron túl jut rajta.
- Visszatértél!
– üdvözölte őt Georg egy nagy mosollyal, amikor elhaladtak a nagyteremben. –
Maximálisan igazad volt az ellátmány hajókkal. Már kettőt elfogtunk, és
figyeljük a továbbiakat.
Billnek
ezekre a szavakra sikerült magára erőltetnie egy kellemetlen mosolyt. –
Köszönöm, Georg. Hogy van az apám?
- Ahogy
mindig? – viccelődött Georg. – Pokoli mogorva.
Bill meg
lenne lepve, ha valami változatosabbat hallott volna. – Azt hiszem, jobb ha
megyek, és besétálok az oroszlán barlangjába.
- Sok
szerencsét – mondta Georg, és megveregette Bill vállát.
Amikor Bill
a király dolgozószobájához ért, megállt az ajtóban egy pillanatra, és
visszaigazolásra várt. A király úgy nézett ki, mintha azalatt a néhány nap
alatt, amiben Bill távol volt, éveket öregedett volna, a bőre pedig
egészségtelenül szürke árnyalatot vett fel. Bill megköszörülte a torkát, hogy
magára vonja apja figyelmét, az idősebb férfi arca pedig azonnal
megkeményedett, mikor megpillantotta fiát.
- Hol voltál
egész héten? – követelt magyarázatot a király.
- Azt mondta
nekem, egy hét múlva vissza kell mennem a csatatérre, így hát vettem egy kis
pihenést az átmeneti időben – mondta Bill egy cseppet sem mentegetőző
hangnemben. Harcolt a vággyal, hogy többet mondjon. Szívességet kérni jött –
egy olyan szívességet, aminek nagyon magas ára lesz.
- Míg távol
voltam, volt némi időm elgondolkodni az előző beszélgetésünkön – mondta Bill,
tekintetét az alattuk elterülő márványpadlóra szegezte.
- Valóban –
nézett megrökönyödve a király.
- Igaza volt
– mondta Bill. – Komolyabban kell vennem a kötelezettségeimet, ami az
örökösödést is magába foglalja. Nem akarok ebben tovább harcolni Önnel… Megnősülök,
akkor is, ha ez ellenkezik a személyes kívánságaimmal.
A király
letaglózottnak tűnt, aztán vonásai meglágyultak Bill váratlan pálfordulásától.
- Már csak
egy kérésem van cserébe – folytatta Bill. Tekintete találkozott a királyéval,
és remélte, hogy most az egyszer sikerül kompromisszumot kötniük.
- Ki vele –
kérte a király.
- Vessen
véget a háborúnak Terra ellen – mondta Bill. – Azt szeretném, ha uralmam
kezdetén béke honolna az országomban.
A király úgy
tűnt tiltakozni készül, így Bill sietve folytatta; - A jövőbeli utódaim
kedvéért kérem ezt - az örököseiért.
A királyon
látszott, hogy zavarban vagy, száját szóra nyitotta, majd sután újra
összezárta, mielőtt megköszörülte volna a torkát, szemeiben Bill még látni
vélte a kicsivel korábbi tüzet.
- Rendben,
megteszem – mondta a király. – De nem késleltetheted a nászt. Az álarcosbálon
választunk neked egy megfelelő nőt, akivel kellő sietséggel házasságra is
léphetsz.
- Igen, Apám
– mondta Bill komoran. – Meglesz.
Amint Bill
elhagyta a király szobáját, utasította Gustavot, hogy készítsen elő neki egy
kocsit, és töltse fel annyi élelmiszerrel, amennyi elfér rajta, majd
felszerelkezett, hogy visszatérhessen a csatatérre.
***
Tomnak
kedvét szegte a táborban uralkodó hangulat. A hasonlat, miszerint a hadsereg
úgy viselkedik, mint a gyomruk, valóban igaznak bizonyult, és a gyomruk most
egész nap morgott. Az ellátmány, amit képesek voltak saját maguk áthozni a
hágón, nagyon szűkös volt, alig jutott mindenkinek elég, akár csak egy
komolyabb étkezésre, és Tom tudta, ha nem tud valami megoldást találni erre a
helyzetre, akkor vissza kell vonulniuk.
Most hogy
már beállt a szürkület, behúzódott a saját kis sátrába, és a pattogó tábortűzön
túl csak az elégedetten jóllakott férfiak mormolását hallotta. Kártyáztak,
tréfálkoztak, hogy távol tartsák azt a sötétséget, ami körülvette és sakkban
tartotta a tábort.
Tom a
sátrában ült, könyökét a térdére támasztotta és gondolataiba mélyedve nézett
maga elé. Az utánpótlás csomagokat valahol elvágták. Vissza kéne vonulniuk. Ez
a gondolat kegyetlenül dörömbölt a fejében, ahogy próbált alternatívákat
találni. De nem volt. A visszavonulás gondolata felemésztette – Tom soha
életében nem vesztett még egy sakkjátszmában sem, így a várható vereség valóban
keserű volt.
Tom
gondolatfolyamát megszakította, mikor felderítője, Benjamin tette tiszteletét
sátra bejárata előtt.
- Felség –
mondta tompa hangon a szőke felderítő, és Tom felemelte, eddig kezein pihenő
fejét.
- Gyere, Ben
– mondta Tom.
A lámpafény
pislákolt a szőke fiú feje fölött, ahogy belépett a sátorba.
- Mi a
helyzet Billel? – kérdezte azonnal Tom. – Hová követted őt?
Benjamin
lehajtotta a fejét, és levette sisakját. – Felség, ezt nem is tudom, hogy
kezdtem, de… követtem őt egészen az Ontovia-i Császári Kastélyig.
- Mi? –
kérdezte Tom zavarosan, és felegyenesedett ültében. – Részleteket. Meséld el
pontosan, mit láttál.
- Valamiféle
társával találkozott, aki nem túl messze a palotától, lóháton várt rá az
erdőben. Felvett egy fekete maszkot, és egyenesen Ontovia határáig lovagolt.
Tom a
homlokát ráncolta, Bill ismeretlen társának említésére.
- És aztán?
– sürgette türelmetlenül.
- Aztán egy
kerülőutat használtak, és a várnak egy hátsó bejáratán léptek be, ami gyorsan
bezárult mögötte. Amikor visszatértem a faluba, tartottam egy kis kutatást és…
- Benjamin lehajtotta a fejét, és sisakját forgatta a kezében.
- És? –
kérdezte Tom, aki már a tűréshatára szélén egyensúlyozott.
- És a
leírás egyezik a Maszkos Hercegével, felség.
- Baromság –
förmedt rá Tom, felderítője pedig ijedten nézett rá.
- Minden,
amit mondok, igaz – mondta makacsul Benjamin. – Esküszöm az életemre.
Tom kavargó
rosszullétet érzett a gyomrában. – Tudom. Tudom. Nem kétséges.
Benjamin
feszengve várakozott még egy pillanatig, míg Tom végül egy durva „Menj!”
utasítással elküldte.
Tom agyában
örvénylettek a gondolatok, visszaemlékezett minden apró interakcióra a másik
fiúval, minden beszélgetésre és kinyilatkoztatásra. Elmondta Billnek az
ellátmányt szállító hajók titkát, és másnap nem érkeztek meg. Az egybeesések
túlságosan egyértelműek voltak, hogy figyelmen kívül tudja hagyni. Tom pillanatnyi
gyengeségében, egy nagyon halk és elfojtott sírást rejtett kezei közé. Nem
hagyhatta, hogy a csapatai meghallják; túl demoralizáló lett volna.
Tom durván
törölte le a könnyeket, amik kitartóan záporoztak szeméből. Ez olyan gyengeség
volt, amit most nem engedhet meg magának, még így sem, hogy a torka annyira
sajgott már, mintha egy duzzanat zárná el az életet jelentő oxigéntől. Bill.
Hogy lehet a szerelme egyben a halálos ellensége? Tom vett néhány mély
lélegzetet, mikor újra lépteket hallott a sátra mellett.
- Felség? –
kérdezte az egyik parancsnok, és Tom adott katonájának egy igenlő választ.
- Elfogtunk
egyet közülük, amint a területünk határán kémkedett.
- Vigyétek a
többi fogoly közé – válaszolta Tom, zavaros volt, hogy az embere mért közvetlenül
ide hozta a hadifoglyot.
- Ő
kifejezetten Felségedet kérte – mondta a parancsnok. – Azt állítja,
felhatalmazták, hogy fegyverszünetet kössön.
- Rendben –
válaszolta szkeptikusan Tom. – Küldjétek a sátramba.
Nemsokára
egy álarcos férfit löktek be a sátrába, háta mögé kötözött kezekkel. Tom
érezte, ahogy a harag és árulás érzése végigfut a testén egy erőteljes borzongás
kíséretében. Bill félelmetesen nézett ki katonai ruhában, egész más volt, mint
az a fiú, aki lenge öltözetben várt rá a kastélya csarnokaiban, mintha egy
másik ember lenne. Abban a pillanatban, hogy magukra hagyták őket, lerántotta a
fiú arcáról a maszkot, szüksége volt rá, hogy lássa Bill arcát.
- Hogy
tehetted ezt? – sziszegte Tom.
- Sajnálom –
mondta Bill, mereven a bejáratnál állva, bár a szemei könyörögtek Tom
bocsánatáért.
Tom nem
akarta látni azokat a gyönyörűen kifejező mélybarna szemeket. Megragadta Bill
karját, és elfordította magától a másik fiút, hogy ne kelljen a szomorú arcát
néznie.
- Meg kéne,
hogy öljelek – suttogta Bill fülébe, ahogy leszorította az asztalra.
Bill
csendben maradt, nem is próbált védekezni, csak feküdt, ahová Tom
kényszerítette.
- Nem tudom
elhinni, hogy kiderült, végül mégis csak egy szajha voltál – mondta keserűen
Tom. – Eladtad magad néhány információért, mint a legaljasabb fajta kém. Nem
tudom elhinne, én azt hittem, hogy tényleg szeretted ezt.
- Én… –
mondta halkan Bill.
- Te, mi? –
Tom olyan dühös volt, hogy igazából hallani sem akarta Bill válaszait.
- Én tényleg
szerettem – válaszolta Bill az asztalra szorítva. – Amikor együtt voltunk… én
elfelejtettem, hogy valójában ellenségek vagyunk.
Tom megrázta
a fejét. – Nem, ez is csak egy hazugság, minden szavad hazugság.
Durván
visszarántotta Billt álló helyzetbe. - Mikor kezdődött? Már az első
találkozónkon? Azzal a szándékkal mentél a klubba, hogy elcsábíts engem?
- Nem –
mondta Bill, és elutasítóan rázta a fejét. – Ez nem így indult.
- Tudod mit?
Nem számít – mondta Tom. – Számomra még a szemétnél is gyomorfogatóbb vagy.
Értéktelen vagy és meg kéne ölni téged az árulásodért, azt érdemelnéd.
- Legalább
hadd mondjam el, milyen üzenetet hoztam – mondta Bill. – Aztán azt csinálsz
velem, amit akarsz.
- Gyors
legyél – köpködte a szavakat Tom. – Nem akarok több időt vesztegetni rád, mint
amit muszáj.
Bill álla
megfeszült, de nem válaszolt a megjegyzésre. – Azért jöttem, hogy
fegyverszünetet ajánljak országaink közt.
Tom a
homlokát ráncolta. – Nem hiszek neked. Ez biztos egy újabb trükk.
- Nem én
kínálom, hanem a király. Nézd meg az aláírt nyilatkozatot a zsebemben –
bólintott le Bill a jobboldali zsebére, és Tom durván belenyúlva megtalálta a
papírost, amit rögvest ki is bontott.
- Miközben
mi beszélünk, a férfiakat már visszautasították otthonaikba – mondta Bill,
ahogy Tom olvasta az aláírt nyilatkozatot, amit maga Ontovia királya küldött. –
Bízom benne, hogy a te néped hamarosan ugyan ezt teszi.
Tom nem
akart egy ilyen békét, mint ez; meg akarta sebezni Bill, ahogy a fiú sebezte
meg őt, de tudta, hogy muszáj elfogadnia az ajánlatot. Áruikat elvágták,
felülkerekedtek rajtuk, és a fegyverszünetre való kilátás egy váratlan áldás
volt, mióta mindketten tudták, Terra a vereség szélén állt.
Tom óvatosan
bólintott. – Amint látjuk, hogy a katonáitok visszavonulnak, mi is ezt fogjuk
tenni.
- Hívd
vissza az embered – utasította Bill. – Nem várom el, hogy hitelt adj a
szavamnak és szabadon engedj. Kérdezd meg, mi folyik a csapatokkal.
Tom
dühöngött, amiért megmondta neki, hogy mit csináljon, de kikiáltott a sátorból.
– Parancsnok!
- Igen, Felség?
– jelent meg a férfi azonnal Tom sátrának bejáratában.
- Küldj egy
felderítőt, hogy tájékoztasson az ellenség tevékenységéről. Azonnal tudasd, ha
van hír.
- Igen, Felség
– bólintott, és ismét eltűnt.
Így Tom és
Bill újra magukra maradtak a kínos csendben.
- Kioldozod
a csuklóm? – kérdezte Bill. – Szavamat adom, hogy itt fogok várni, míg
visszaigazolást nem kapsz.
Tom egy
nagyot sóhajtott.
- A szavad
szart sem ér – motyogta, de közelebb ment Billhez, és elővette tőrét, hogy elengedje.
Bill csuklója annyira finom és sápadt volt, Tom erősen küzdött a vággyal, hogy
hüvelykujjával megsimogassa a kötél hagyta piros foltokat.
- Köszönöm –
mondta Bill, és elfordította a fejét, hogy közelebbről is megnézze Tom arcát.
Tom mogorván
bólintott, aztán visszavonult a sarokban felállított vászonszékbe, és óvatosan
méregette Billt. – Szóval, miért a fegyverszünet?
Bill vállat
vont. – Apám beteg. Én pedig békével akarom kezdeni az uralkodásom.
- Még mindig
azt tervezed, hogy megnősülsz? – kérdezte hidegem Tom.
Bill a másik
tekintetét kerülve lassan bólintott.
Tom
felnevetett és maga elé motyogott; - Ennyi szemetet összehordani.
Bill
felkapta a fejét. – Hogy érted?
- Épp csak
nem tudom elképzelni, hogy összeköltözöl egy fagyos tyúkkal és társadalmi
társalgást folytattok – kuncogott Tom keserűen, és átvetette egyik lábát a
másik felett.
Bill
lecsúszott a szemközti fal mentén a földre, és átölelte térdeit. – Én sem.
- Azt
szeretné a nő, nem igaz? – szurkálódott kegyetlenül Tom. – Te meg a látszat
kedvéért, majd megdugod párszor, aztán cölibátusban éled le az életed.
- Nem tudom –
mondta Bill egyhangúan. – Még azt sem tudom, ki lesz nő. Apám álarcosbált rendez
egy hét múlva, ott kéne választanom.
- Ah –
gúnyolódott Tom. – Sok szerencsét hozzá.
A körmeit
mustrálta, és csak akkor emelte feljebb pillantását, mikor észrevette, hogy
Bill felállt és közeledett hozzá.
- Mindent
nagyon sajnálok, Tom – mondta Bill, ahogy közelített. – Bárcsak megváltoztathatnám
a múltat, de nem vagyok rá képes. Csak próbálom helyre hozni a dolgokat.
Tom
hátradőlt, hogy minél távolabb tudja tartani magától azt a tiszta, édes
illatot, mert mindig eszét veszti tőle a másik fiú jelenlétében.
Aztán Bill
keze a térdéhez ért, és Tom minden erejével küzdött a vággyal, hogy szó nélkül
az ölébe húzza, és újra megcsókolja őt, csak még egyszer. De nem kellett
döntenie, mert a felderítő visszatért, és kényelmetlenül álldogált a
bejáratban.
- Felség?
- Mit
találtál? – kérdezte Tom, Bill pedig hátralépett.
- Az
Ontovia-i hadsereg abbahagyta a támadásokat – mondta izgatottan a felderítő. –
Úgy látszik, épp felszámolják a táborukat.
Tom
bólintott. – Akkor ezt az embert
szintén küldd vissza a táborába – mondta, Billre pillantva.
- És a
kocsi, amit elkoboztunk? – kérdezte a férfi.
- Tartsd meg
a kocsit – mondta Bill, Tomra nézve. – Egyébként is neked hoztam.
Tom
elutasítóan bólintott, és csak a felderítőjéhez szólt. – Vigyétek a szemem
elől.
Amikor Bill
hadseregének nagyobb része már összepakolt, Tom kilépett a sátrából és
leintette az egyik rangidős tisztet, aki egyből elé lépett. – Néhány szó a
kocsi tartalmáról, amit elkoboztak?
- Ellátmány –
válaszolta a férfi. – Elegendő élelem mindünknek, legalább két napig.
Tom
bólintott, a fájdalmasan kavargó érzések már csomót képeztek a gyomrában. De minden
fájdalma közül, a legerősebb mégis az volt, amit a szívében érzett.
0 Comments