Sziaszok!

Meghoztam a következő részt. Tuuuudom, most sokan nem szerettek annyira, de Dam nem akar senkitől komolyat. Ígérem. Harry is csak egyvalakitől akar komolyat. Szóval.... Ez a rész. Ezt remélem attól még szerettétek. Én megírni nagyon. Azoknak, akik annyira nincsenek otthon Måneskin téren, a dalszöveget nem én találtam ki, és kötelező meghallgatni az eredeti zenéket a srácokkal. Måneskin - For Your Love, és Måneskin - I wanna be your slave. Nos... Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

- Összenyomsz - panaszkodott rekedt hangon Dam, én pedig nyeltem egy nagyot, amikor kinyitottam a szemem, és tudatosult bennem, hogy az ő ágyában aludtam el. Igyekeztem kicsit arrébb mászni, hogy ne feküdjek ennyire rá, miközben Dam ásított egy nagyot. - Jól vagy? Kibaszott nyugtalanul aludtál. Fogadok, hogy kék-zöld a lábszáram, és nyöszörögtél is.

- Jól csak… Vannak ezek a leküzdhetetlen rémálmok, amióta… - kezdtem magyarázkodni, aztán ki akartam mászni az ágyból, de Damiano nem engedte.

- A szakítás óta tart? Azóta se csitultak? - lett egy kicsivel aggódóbb a hangja.

- Aha, de tudom kezelni.

- Baszki, Harry! - nyögte, ahogy megdörzsölte az arcát. - Láttam néha, hogy beszedsz valamit esténként, de azt hittem, valami vitamin, vagy nem tudom… Mit szedsz rá? Mondd, hogy orvos írta fel!

- Szerinted elmentem ezzel orvoshoz? - hitetlenkedtem, ő pedig egyből elengedett, és felkönyökölt mellettem, hogy az arcomba bámulhasson. Karikásak voltak a szemei, a tegnapi sminkjét nem mosta le teljesen, mert ott virított elkenődve a szeme alatt, de mindez nem számított. Csak a csalódott és meglepett vonásait tudtam figyelni. Azokban az időkben senkim nem volt Damianon kívül, kifejezetten rettegtem tőle, hogy valamilyen faszságom miatt őt is elveszítem. - Mégis mit mondtam volna, hogy rossz álmaim vannak, doki, írjon fel nekem valami durvát, ami kiüt?

- Mi a szar van abban a dobozban? - kérdezte, magához képest egészen vészjósló komolysággal. - Azt ne mondd, hogy valami drog, mert kibaszottul belemártom a fejedet a vécébe, de csak miután belehugyoztam!

- Nem drog! - vágtam rá egyből, ő pedig kicsit megnyugodni látszott. - Bár egészen érdekes, hogy pont te akadsz ki ezen ennyire.

- Hogy érted, hogy pont én? - nézett rám összeszűkített szemekkel.

- Gondolom, mint rockbanda, azért buliztok eleget, és biztos nem vagytok mindig jó gyerekek - forgattam meg a szemem, de egyből nagyra tágultak, amikor Dam a pólómba markolt, csak mert el akarta érni, hogy egyedül rá figyeljek.

- Szoktunk bulizni, és nagyon sokat szoktunk inni, de nem drogozunk, Harry - tagolta az arcomba, és tökéletesen láttam a sértettséget a szemében.

- Sajnálom, oké? - vettem sokkal halkabbra a hangom. Szinte már csak suttogás volt. - Ahonnan én jövök, a fű elengedhetetlen, a kicsit keményebb kábszerek meg hétköznapiak. Nekem ezelőtt az volt a normális.

- Ez elég nagy baj - húzta el a száját, aztán elengedett, és átszökkenve felettem, kiugrott az ágyból. - Szóval mit szedsz? Megnézhetem?

- Nem hiszel nekem, hogy semmi komoly?

- Elhiszem, hogy csak valami gyógyszer, de kíváncsi vagyok, mi az - válaszolta, és igazából meglepett vele, mert szinte biztos voltam benne, hogy a múltam miatt a fejemhez fogja vágni, hogy is bízhatna meg bennem. Damiano soha nem tette, egyszer azt is elmondta, hogy nem érdekli a múltam, csak a jelenünk, és hihetetlenül hálás voltam neki ezért.

- Ott van az íróasztalom felső fiókjában.

Damiano egyből indult, hogy megnézze, és miután elolvasta a címkét, és hogy orvosi rendelvényre valami ismeretlen névre lett kiadva, csak a fejét rázta, aztán visszatette a fiókba.

- Altató - mondtam végül. - Nem valami iszonyú erős válium szerű cucc, csak sima, álmatlanságra felírt altató, csak nem nekem írták fel, hanem úgy... vettem. Kordában tartja a rémálmaimat.

- Mióta szeded? - kérdezte sokkal lágyabb hangon, közben pedig elkezdett felöltözni.

- Lassan egy éve? - vallottam be félénken, de inkább csak egy még szomorúbb arcot kaptam Damianótól harag helyett. - Nem ezzel kezdtem, hanem egy kurva ütős nyugtatóval, de… Az egy idő után elfogyott, nekem meg nem volt pénzem új adagra. Szóval… Ezt szedem azóta.

- Hála az égnek, hogy nem volt pénzed, és nem arra szoktál rá.

- Nem szoktam rá semmire - feleltem talán egy kicsit sértődötten. - Jól vagyok, bármikor abba tudnám hagyni, a tegnap éjszakát is túléltem, csak ha nem szedem… Láthattad, milyenek az estéim olyankor.

- Ha azt várod, se fogom áldásomat adni rá, hogy tizenkilenc évesen altatóval alszol.

- Nem várom az áldásod, csak hogy ne utálj miatta - sóhajtottam fel, ahogy kimásztam az ágyából, és a sajátom felé indultam, de elkapta a karom, és magához ölelt.

- Nem utállak, Morgó - puszilt a reggeli kócos hajamba. - Csak aggódom. A kettő kurva messze van egymástól.

- Dam?

- Hm?

- Valamikor eljössz velem, hogy csináltassak egy tetoválást? A tieidet imádom.

- Persze!

*

Már a taxiban ültünk a srácokkal, de én még mindig nem tudtam, hová tartunk, vagy mégis milyen buli lesz az, ahova Dam ilyen őrülten öltözött fel. Bőrnadrágban volt, és egy fekete csipke felsőben, ami még az ujjait is fedte, mint egy végtelen kesztyű. A sminkje ezúttal is vad volt, még csillámot is használt hozzá. De a többiek se voltak kevésbé elvetemültek, egyedül én éreztem, hogy kilógok a sorból a lila, szivecskés ingemben, és fekete farmerben, pedig először még ebben is úgy éreztem, hogy hülyén festek.

- Szóval, hova megyünk?

- Béreltünk egy kis helyiséget, próbateremszerűséget ma estére - kezdett bele Vic. - Nagyon nagy buli lesz. Főképp zeneszakosok persze, mindenki énekelni és zenélni fog.

- És inni - korrigált Damiano, mire a két srác csak bőszen bólogatni kezdett. - Elkészültünk egy új számmal, alig várom, hogy halld.

- Én is - vigyorogtam, Dam pedig nézte egy ideig az arcom, aztán elnevette magát.

- Göndörke ártatlansága fog egyszer kinyírni - közölte a többiekkel, de mindenki csak nevetett, én viszont… Egész biztos, hogy elpirultam ezen, és mivel Dam ezúttal Thomas és Victoria között ült, őket átölelve, csak egy puszit küldött felém.

Amikor beléptünk abba a raktárépületszerűségbe, amit kibéreltek, már láttam, hogy ez tényleg elmebeteg lesz. Volt egy kicsi színpad az egyik sarokban, és néhány asztal a másikban, amin kibaszott sok pia sorakozott. Nem voltunk őrülten sokan, de azért kellemesen megtöltöttük a helyet. Természetesen senki sem várt semmire, mind egyből elkezdtünk italokat tölteni magunknak, és élveztük a zenét, ami végig élő volt, mert azok a zeneszakos srácok aztán tényleg értettek a zenéhez. Annak ellenére, hogy az egész annyira más volt, mint a gimis bulijaink, mégis eszembe jutottak mind. Zayn, Liam, Niall és persze, hogy Louis is, hiszen ha buliról volt szó, Louis lehagyhatatlan volt.

- Hé, ne lógasd az orrod, ez a te partid is! - karolta át a vállam Damiano, közben pedig a cigije végét szívta.

- Csak titeket ismerlek.

- És? - nevetett fel a vállát vonogatva. - A legfontosabb személy szobatársa vagy. Ez nem adatik meg mindenkinek, szóval legjobb lesz, ha megbecsülöd. Na, Harry, komolyan! Igyál még velem, vagy valami. Hamarosan a mi kis mini koncertünk jön, és azt akarom, hogy tombolj!

- Még sose hallottalak titeket színpadon úgy, hogy közben nem kellett alkeszeket kiszolgálnom - mosolyodtam el, miközben Damiano a piák felé ráncigált, és a kezembe adott egy túl nagy pohár vodka-gyömbért.

- Itt volt az ideje - puszilt homlokon Dam, aztán ő is beleivott a saját frissen töltött poharába.

Mindenki jól érezte magát, Vic egy lánnyal enyelgett a parketten, miközben valami egészen kellemes popzenét játszottak a színpadon, Ethan ivott egy nagyobb társasággal, Thomas pedig fogadásból szkanderozott az egyik asztalnál. Dam… Ő mellettem volt, mert megígérte nekem, hogy életem legjobb buliját fogja összehozni, és eléri, hogy kikapcsoljak, ezt pedig nagyon komolyan vette, ezért mindketten vészesen gyorsan részegedtünk le, miközben egymás szörnyű vicceit hallgattuk, vagy éppen valami nemlétező ritmusra táncoltunk.

- Måneskin! - kiáltotta bele valaki a mikrofonba, amikor a korábbi zene elhallgatott, és az egész raktárépület sikoltozni meg üvölteni kezdett. Imádták őket már úgy is, hogy még el se kezdték, és legyünk őszinték, tényleg ők voltak a legjobb banda. Nem csak azon az estén, szerintem az egész Harvardon.

- Gyere, gyere! - rángatta a kezem Damiano, ahogy a színpad felé sietett, és már csak akkor engedett el, amikor odaértünk és megfogta a mikrofont. Felém hajolt még egyszer, amíg a többiek hangoltak és beálltak a helyükre. - Maradj közel! Látni akarlak közben.

Ezután fel is ugrott a színpadra, és csupán néhány perc hangbeállás után Thomas bele is tépett a gitárja húrjaiba, elkezdve vele a bulit.

- Két egészen új számot is hoztunk ma estére, még senki se hallhatta rajtunk kívül - üvöltötte a mikrofonba Dam, ami abban a kis térben dobhártyaszaggató volt, de csak vigyorogtam. Aztán egyenesen rám nézett, és kacsintott egyet, mielőtt elkezdte volna a dalt. Egészen úgy éreztem magam, mint valami kivételes rajongó, aki ismerheti a bandát, akikért mindenki rajong. Mindenki elvesztette az eszét, és ugrálva táncolt Damiano hangjára.

Én akarok lenni az első férfi, akit kiszemelsz ma este

Gyökeret akarok ereszteni a fejedben, és megvadítani téged

Irányítani téged a reggel első sugaráig

És magadra hagyni az éjszaka közepén

Jó ember akarok lenni, és mosolyogni látni

A combjaid közé akarok úszni

Addig akarlak dugni, amíg sikítva sírsz

Szeretnélek ma éjjel a karjaim között tartani

Bármit megteszek a szerelmedért, amit csak akarsz

Szóval, elégíts ki végre, bébi

Annyi mindenem van, amit adhatok neked

Valószínűleg Damianonak fogalma sem volt róla, milyen hatással van rám, mert semmit nem csinált kifejezetten a kedvemért, egyszerűen csak énekelt, és kiengedte magából azt a démoni vadságot, amit minden alkalommal. Élvezte, és pontosan tudta, mennyire odavannak érte, hogy mit vált ki az emberekből. Nem tudom pontosan, mit láthatott az én arcomon vagy viselkedésemen azon az éjszakán, de valamiért végül leugrott a színpadról, és bár összesimult másokkal is, amikor hozzám lépett… Nem tudtam összeszedetten lélegezni.

Mondd, mit szeretnél, meg akarom adni neked, bébi

Mondd, mit szeretnél, meg akarom adni neked, bébi

Miközben a lehető legerotikusabb hangon énekelte a refrént, többször is hozzám passzírozta magát, én pedig elvesztettem önmagam. Előtte valahogy soha nem éreztem ilyen erős vonzalmat Dam iránt. Leginkább semmilyet. Tetszett, amikor megcsókolt, élveztem mellette elaludni, sokszor szükségem volt a nyugtató érintésére, de az, amit ott éreztem… Miközben úgy táncolt, mint valami hímringyó, és tökéletesen hozzám dörgölőzött… Volt egy pillanat, amikor elkapta a derekam és táncra próbált bírni, és akkor ott volt a szemében a felismerés. Érezte, hogy mennyire felizgultam, valószínűleg a dalszövegtől, tőle, az érintése, az illata, mindentől egyben, nem tudom. Az biztos, hogy nagyon meglephettem őt, mégsem engedett el. Sőt, szorosabban tartott, és amikor épp nem kellett énekelnie a nyakamba temette az arcát. Felnyögtem attól, ahogy megharapott, miközben gyakorlatilag szárazon szexeltünk, annyira mocskos mozdulatokkal táncoltatott. A nyögésem lehetett az, legalábbis szerintem, mert utána éreztem meg, ahogy már nem csak én, ő is kőkemény a nadrágjában, és összesimul a merevedésünk az ő lenge bőrnadrágja, és az én szűk farmeremen át.

Mert bébi, bármit megteszek a szerelmedért, amit csak akarsz

A szerelmedért megteszek bármit, amit csak akarsz

Még egyszer mélyen a szemembe nézett, aztán kegyetlenül elengedett, és visszaugrott a színpadra. Leforrázva éreztem magam. Nem tudom, mégis mire számítottam ott, abban a pillanatban. Hogy levetkőztet a raktár közepén? Iszonyú hülyén éreztem magam, és el akartam menni. Otthagyni az egészet, mert féltem attól, amit Damiano kiváltott belőlem, de akkor egyszerűen új zene indult, ő pedig újra énekelni kezdett. A mai napig azt gondolom, az a dal lett a végzetem. Túl sok volt, én pedig elvesztettem miatta a kapcsolatom a külvilággal. Csak Damiano volt és én. Mindenki más megszűnt létezni körülöttünk.

A rabszolgád akarok lenni, a gazdád akarok lenni

Azt akarom, hogy a szíved száguldozzon, mint egy hullámvasút

Jófiú akarok lenni, gengszter akarok lenni

Mert lehetnél a szépség, én pedig a szörnyeteg

Ma reggel óta szeretlek, és nem csak a kinézeted miatt

Meg akarom érinteni a tested, olyan kibaszott izgató

Tudom, hogy tartasz tőlem, azt mondtad, túl furcsa vagyok

Kisírom minden könnyem, és ez kibaszott szánalmas

Éhessé akarlak tenni, aztán pedig megetetni

Meg akarom festeni az arcod, mintha te lennél az én Mona Lisám

Győztes akarok lenni, vesztes akarok lenni

Akár még bohóccá is válok, mert csak szórakoztatni akarlak

A szexjátékod akarok lenni, a tanárod akarok lenni

A bűnöd akarok lenni, prédikátor akarok lenni

Azt akarom, hogy belém szeress, aztán el akarlak hagyni

Mert édes, én vagyok a te Dávidod, te pedig az én Góliátom

Nagyon nagy levegőket vettem, hogy egyáltalán talpon tudjak maradni. A szám magában lehetett volna olyan kibaszottul obszcén és szörnyű, ha bárki más énekelte volna, de valójában csak… Damiano volt maga, én pedig képtelen voltam kezelni. Minden tökéletes volt. A hangja, a mozdulatai, a ruhája, a sminkje, a pillantásai, a zene… Minden hatással volt rám. Gondoltam rá, hogy talán csak az volt a problémám, hogy közel egy éve nem ért hozzám senki saját magamon kívül. Vagy talán Damianonak tényleg volt egy túlságosan is erős szexuális kisugárzása, ami kíváncsivá tett, és izgatónak találtam. Mindezt úgy, hogy azt sem tudtam, ő valójában melyik nemhez vonzódik. Tudtam, hogy csókolgat mindenkit, ahogy ő magyarázta mindig, azért mert olasz, de azt sose mondta, hogy konkrétan vonzódna a srácokhoz. Viszont, ahogy hozzám dörgölte a merevedését… Az letagadhatatlan volt. Ez mind ott lüktetett a fejemben a szám közben, és úgy éreztem, felrobbanok.

El akarlak hallgattatni, fel akarlak idegesíteni

Fel akarlak szabadítani, de olyan kibaszottul féltékeny vagyok hozzá

A húrjaid közé akarok tépni, mintha a gitárom lennél

És ha használni akarsz, lehetek a bábod

Mert én vagyok az ördög, aki megváltást keres

És ügyvéd vagyok, aki megváltást keres

És gyilkos vagyok, aki megváltást keres

Egy kibaszott szörnyeteg vagyok, aki megváltást keres

Ha jól emlékszem, ez volt az utolsó sor, amit még meghallgattam a zenéjükből, mert Dam megcsókolta Thomast, aztán nyeltem egyet, és valaminek sikerült annyira észhez térítenie, hogy képes legyek mozgásra bírni a lábaimat. Az eszét vesztett tömegen áttörve kisiettem a raktárból, és csak akkor lélegeztem fel, amikor az éjszakai hideg levegő megcsapta az arcom. A rockzene halkabban dübörgött, és ez is jót tett. Mivel nem volt nálam semmi más, kénytelen voltam a vodkás gyümölcslevemet tovább inni, mert hirtelen hihetetlenül szomjasnak éreztem magam. Elindultam a konténerek és épületek között, és az egyik oldalában fáradtam el annyira, hogy lerogyjak mellé, és a konténernek vessem a hátam. Érdekes módon az volt az első pillanat, hogy eszembe jutott Louis, de mintha Damiano tényleg valamiféle őrangyalom lett volna, aki saját magamtól igyekszik mindig megmenteni, ott állt nem messze tőlem.

- Jól vagy? - kérdezte rekedt hangon, és közelebb sétált. Rajta volt kabát, én bent felejtettem a sajátomat. - Nagyon hideg van.

- Igen. Vagyis… Jól vagyok, nem fázom - válaszoltam, de abban a pillanatban kirázott a hideg, ő pedig csak elmosolyodott, aztán levette a rá is egyébként egy számmal nagyobb szövetkabátját, és kettőnk hátára terítette. Hálás voltam érte, de megint körbevett az illata, ami elszédített. Elég volt ennyire közel ülnie mellettem, már éreztem, hogy még mindig kicsinál. Még mindig ugyanúgy felizgat a közelsége, mint bent a minikoncert közben. Végignéztem, ahogy rágyújt, aztán a szabad kezével átölelte a derekam a kabát alatt, és közelebb húzott magához.

- Nem akartalak kiborítani - súgta, ahogy a vállamra hajtotta a fejét. Ha bárkinek is, aki nem ismerte Damianot, csak a színpadról, azt mondtam volna, hogy képes a világ egyik legédesebb pasija is lenni, valószínűleg kiröhögött volna. Pedig így volt. - De közben… Pontosan azt akartam.

- Én is úgy éreztem - hajtottam le a fejem, és el is mosolyodtam a szavain.

- Én meg úgy éreztem, élvezed - mondta óvatosan, és miután kifújt egy adag füstöt visszatemette az arcát a vállamba, a nyakamba. Pont úgy, mint odabent, muszáj volt lehunynom tőle a szemem. - Most is - motyogta a felhevült bőrömbe, aztán hol a fogait, hol az apró csókjait éreztem a nyakamon.

Magamat is valahol meglepve, én nyitottam felé, és fordultam a csókjaiba, ő pedig azonnal mozdult, és egy szempillantás múlva már az ajkaimon éreztem őket. Sokkal szenvedélyesebben, mint az a két apró kis puszi, amiket korábban adott. Ezek inkább felperzseltek, elevenen elégettek. A nyelve mesterien kényeztette az enyémet, és nem volt kérdés, hogy ki kinek a bábja azon az estén, csak hogy a dalukból idézzek.

- Rabszolga? Szexjáték? - kérdeztem lihegve két csók között a szájába, ahogy átkaroltam a nyakát, és valahogy végül szembe vele az ölében kötöttem ki.

- Az szeretnél lenni, Puppet? - morogta, ahogy kirángatta az ingemet a nadrágomból, és alá simultak a kezei. Hideg volt, de egyszerre égetett is. - Haza kellene mennünk…

- Annyit nem bírok ki - ráztam hevesen a fejem, de azt sem tudtam, mit kezdjek magammal. Hol érjek hozzá, hozzáérjek-e egyáltalán. - Kérlek, csak… Csak érints meg…?

- Ez kérdés vagy könyörgés? - játszadozott velem, a szexi ajkai is felfelé kunkorodtak miközben beharapta a szélét. Olyan kibaszott önelégült képe volt, hogy legszívesebben otthagytam volna, vagy csak megütöm, de egyiket se tettem. Az egyik keze után nyúltam, és a farmerem legjobban feszülő pontjához húztam. - Éhes, éhes, éhes…

- Dam…

- Shhh - nyalt végig a száján, hogy megint csókoljon, közben pedig kigombolta a nadrágom, és lassan kiszabadított alóla. Biztos állatias hangon nyöghettem fel, amikor a merevedésem köré fonta a hosszú ujjait, mert egészen bevadult tőle. A szabad kezével a hajamba markolt, és az ajkamba harapott, durván csókolt. Máris kurva közel voltam a végéhez, hála a koncert közbeni kis előjátékunknak, de Damiano hirtelen elengedett, és a hátsóm alá nyúlva nagy nehezen felkászálódott a földről. A mögöttünk lévő konténer oldalának szorítva csókolt, aztán elengedett, és letérdelt előttem. Egészen biztos valahol ott vesztettem el az eszem, amikor a forró és nedves ajkai közé vett. Egy hosszú éve senki sem csinált velem ilyet, ő pedig olyan szenvedélyes volt, annyira olasz, hogy képes lettem volna teleélvezni a száját, ha nem hajol el időben. Olyan időben, hogy az orgazmusomat is megakadályozza. Ha csak öt másodperccel tovább csinálja, már visszafordíthatatlan lett volna, így viszont… - Ne elégedetlenkedj, Puppet. Velem fogsz elélvezni, hallod?

- Jó… - ziháltam, Damiano pedig olyan piszkosul élvezte, ahogy apró kicsi szilánkokra hullottam a kezei között.

A saját nadrágját is letolta a combjára, ezzel felfedve néhány tetoválást, amit… Mondhatnám, hogy ritkán láttam, de inkább csak ritkábban, mint a többit. Minden feltüzelt azon az estén, de főleg Damiano gyönyörűen meredező farka, ami miattam volt olyan merev és kemény. Az övé tagadhatatlanul valamivel nagyobb volt, mégis kényelmesen össze tudta fogni mindkettőnkét, és ott teljesen elvesztem. A csókjaiba nyögve élveztem a kezére, és még csak arról sincs fogalmam, ő vajon mikor ért a nyomomba. Mire magamhoz tértem, már a vállamra döntötte a fejét, és lassan sóhajtozott, de még mindketten a kezében voltunk.

- Basszus…

- Bizony - értett egyet, aztán mindkettőnket ő öltöztetett vissza, mert én megmozdulni is képtelen voltam. Utána csak magához ölelt, a hajamba csókolt, én pedig elengedtem magam. Csak élveztem, ahogy a karjaiban tart. - Erre egyáltalán nem számítottam ma este, de cseppet sem bánom. Remélem te se. Szar lesz a meztelen testem bámulni még két és fél évig, ha mégis.

- Hülye - nevettem erőtlenül vele együtt. - Nagy szükségem volt erre.

- Valami jóra, de kötetlenre?

- Úgy valahogy.

- Nos - hajolt el végül. Félmosollyal az arcán nézett le rám, akkor még magasabb volt nálam, bár az évek alatt beértem őt. - Ebben bármikor a szolgálatodra állhatok. De most menjünk vissza a kabátodért. Hazamehetünk, ha akarsz, vagy bulizhatunk tovább, de kurva hideg van itt kint így.

- Hogy-hogy még sose beszélgettünk arról, hogy meleg vagy? - kérdeztem végül, még mielőtt visszaértünk volna, mert ő rágyújtott még egy cigire és éreztem, hogy van időnk.

- Mert nem feltétlen mondanám magam annak - vont vállat. - Mondjuk, hogy minden vagyok és semmi.

- Hm?

- Nem kellenek a címkéid - vigyorgott rám felhúzott szemöldökkel. - Ember vagyok. Szabad. Azt csinálok, amit akarok és ami jól esik. Azzal, akivel akarom. Most veled akartam.

- Most én is. - És az volt az első pillanat, amikor eszembe jutott Louis, Damiano meg mint aki egyből megérezte, magához ölelt, és adott egy puszit a hajamba.