Sziasztok!

Tádámm! Tökéletes időben a résszel, elhiszitek ezt? Én nehezen. XD Nagyon szerettem volna egy San Francisco jelenetet, mert ha valahol, hát ott igazán szóra érdemes a meleg közösség Amerikán belül. Remélem szerettétek a részt, még ha kezd egyre vészjóslóbb és gyanúsabb lenni Harry fogalmazásmódja. Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Louis tényleg minden erejével azon volt, hogy ellazítson. Próbált rábírni, hogy kapcsoljak ki, koncentráljak másra. Egy teljes héten keresztül mindent megtett, hogy elterelje a figyelmem. Elvitt korcsolyázni a Central Parkba, vacsorázni egy kurva drága, de neki csak aprópénzért kaját osztogató elegáns étterembe, filmeztünk, sőt, Louis még edzeni is levitt a házuk alagsorában működő magán edzőterembe, amit csak a lakók használhattak. Az tulajdonképpen egészen el tudta terelni a figyelmem, és még élveztem is, hogy csak ketten voltunk lent.

- Basszus, Louis! - néztem rá egészen elvarázsolva, amikor felvette a boxkesztyűket, és a zsákot kezdte püfölni. Ha ma gondolok vissza erre, olyan fiatalok voltunk még. Gyerekek… Mégis kibaszott szexi még az emlék is, amikor először láttam őt ilyesmit csinálni. A legjobb pillanat tagadhatatlanul az volt, amikor eltűrte az izzadt haját az arcából, és rám nézett.

- Hm?

- Semmi - motyogtam, és még a fejemet is megráztam hozzá. Ő csak elmosolyodott, aztán visszaterelte a figyelmét a boxolásra. Fogalmam sincs, mit csinál manapság. Amikor utoljára láttam őt, és… Istenem, volt alkalmam alaposan szemügyre venni, akkor nem volt kérdés, hogy edz, de fogalmam sincs, mit. Talán még ma is boxol, és ennek az elképzelése a múltbéli emlékképeknél is sokkal kellemesebb.

- Arra gondoltam - kezdte, amikor kellően elfáradt, és lezuttyant mellém a nyomópadra -, hogy bármi is lesz az eredmény, hétvégén elmehetnénk valahova. Csak mi ketten.

- Ha nem megyek át a vizsgákon, valószínűleg vissza se akarok majd jönni - horkantam fel, aztán letettem a súlyt, Louis-hoz csúsztam, és közelebb hajoltam egy gyors csókra. - Hova szeretnél menni?

- Voltál valaha San Franciscoban? - nézett rám, és a szemei egyből felcsillantak, ahogy kimondta. - A Castro Negyedben?

- Nem, még soha.

- Akkor muszáj elmennünk - jelentette ki magabiztosan, miközben levette a boxkesztyű alá felvett védő fáslit is. - Az Amerika legelső, kizárólag melegek lakta városrésze. A hangulat, az egész atmoszféra egyszerűen elképesztő. Muszáj buliznunk ott egyet.

- Jól hangzik - válaszoltam, de nyilván nem tudtam nem gondolni arra az aprócska kis tényre, hogyan fogunk odajutni. Nekem nem volt minimum háromszáz dollárom a repjegyekre. Vagyis… Ahogy Louis ajándékára, erre is tudtam volna szerezni, de nem akartam többet azt tenni. Bíztam benne, hogy nem kell soha többé. - Hogyan terveztél odautazni?

- Majd beszélek apámmal, és elkérem a magángépet - felelte egyből, és ettől szerintem hangosan fellélegeztem. - Még nem tudom, odaadja-e, de anya nem szereti, ha önállóan repkedek mindenfelé. Van ez a hülye gondolata, hogy még mindig gyerek vagyok, szóval szereti, ha a pilótánk és a személyzet kíséretében utazok, bárhová is megyek.

- Nem bánom, hogy magángéppel megyünk - dugtam ki a nyelvem, Louis pedig csak felnevetett ezen, aztán közelebb húzott magához, és úgy csókolt meg, hogy abban ezúttal benne volt a folytatás ígérete. Tudtam, ha felmegyünk a lakásba, nem sokáig fogja majd vissza magát.

- Le kellene zuhanyoznunk - motyogta a számba, és már tudtam is, hol fogjuk folytatni, amit odalent elkezdtünk. - Együtt.

- Mindenképp együtt.

- Csakis együtt - vigyorodott el úgy, hogy az ajkai még mindig az enyémet érték, és már rohantunk is fel.

*

Azon az éjszakán nála aludtam, és tudtam, hogy suli után is vele akarok majd lenni, ezért nem bajlódtunk azzal, hogy én a motorommal menjek iskolába. Louis vitt minket a Corvette-tel, és borzasztóan élvezte, hogy megbámulták miatta. Emlékszem arra a bájos mozdulatra is, amikor közelebb hajolt a visszapillantóhoz, és megigazította benne a selyem sálat, amit azon a napon megint szorosra kötött a nyaka körül. Akkor gondoltam először arra, hogy kicsit olyan vele, mint egy kiscica, akit éppen ajándékba adnak az új gazdájának, és kötnek egy masnit a nyakába. Egy borzasztóan dögös kiscica.

- Ne félj, oké? - kérdezte, és a kezem után nyúlt, aztán még közelebb akart hajolni, hogy megcsókoljon, de bepánikoltam miatta. A suli diákjai mind ott voltak körülöttünk, a kocsit kerülgetve igyekeztek a bejárat felé, és Liam meg Niall is ott dohányzott a lépcsőn ülve. Azt gondoltam, azon a napon bántottam meg először komolyabban Louis-t. Nem mondta, egyszer sem, de láttam a szemében, ahogy elhajolt tőlem, és bezárta utánunk a kocsit. Megint gyűlöltem magam, a régről jól ismert érzés újra ott volt. Düh és gyűlölet minden és mindenki felé, mert tényleg szerettem őt, de ezzel egyidőben képtelen voltam engedni neki. És egyre erősebben éreztem, hogy valószínűleg soha nem fogok. Csak azt nem tudtam, miképp fogom ezt elmondani neki anélkül, hogy kiakadjon. Louis nem ezt érdemelte, és én ezt már azokban a pillanatokban is tudtam, azt, hogy nem érdemlem meg őt.

- Mr. Evens azt mondta, összesen hét diák bukott meg a vizsgákon a végzős évfolyamból - fogadott minket Liam a hírekkel, miközben összeérintettük az ökleinket. - Az nem túl sok.

- Elég ahhoz, hogy ne legyek nyugodt - morogtam, és én is elővettem a doboz cigimet, hogy rágyújtsak velük. Louis csak állt mellettünk és a telefonja képernyőjét bámulta, hozzánk se szólt. Legszívesebben megöleltem volna, mégsem tettem meg. - Mikor tudjuk meg?

- Rögtön az első órán - magyarázta Liam, és elkezdett valami csajról beszélni Niallel, akiről valószínűleg azelőtt kezdtek el társalogni, hogy ideértünk volna.

A teremben Louis mellé akartam ülni, ahogy egyébként az elmúlt hetekben minden nap és minden órán, de keresztülhúzta a számításaimat azzal, hogy lehuppant Evelyn padjába. Régóta jóban voltak, előttem sokszor mellette ült, és tudtam, hogy ez egy büntetés. Kénytelen voltam némán tudomásul venni, és leültem Zayn mellé, aki azóta szintén befutott.

- Hát te meg mit keresel mellettem? - kérdezte halkan, amikor bejött a tanár, és pakolászni kezdett az asztalon.

- Ez ma egy ilyen nap - vontam vállat.

- Aha - dörmögte Zayn, de nem firtatta a dolgot, tovább rajzolt egy műalkotást a füzete egyik lapjára. Elővettem a telefonom a pad alatt, és csak… Muszáj volt beszélnem Louis-val.

Tudom, hogy egy fasz vagyok

Kérlek, ne haragudj

Semmi baj, Harry

Szeretlek ❤️

Van baj, mert Harrynek hívtál

És van baj, mert nem ülsz mellettem

Minden oké, Harold, csak adj nekem egy kis teret. 🙂

Az elején megmondtam, hogy várok, de ez egy mocskosul nehéz dolog, amikor mindennél büszkébb vagy a párodra. És én magamra is az vagyok, ezt jól tudtad. Ennyi. 🙂

Értem

Hamarosan. Ígérem

Oké, bébi. 😘

Nem tudtam, mi mást írhatnék neki, ezért csak vártam. Mr. Evens már a kezében tartotta a vizsgáink eredményét, és minden csak túl sok volt. Louis és a vizsga miatt is aggódni. Úgy éreztem szükségem lenne még egy cigire, amikor a tanár letette elém a lapom. A lábamat ráztam, miközben az eredményeket lestem.

- Na? - lökött oldalba Zayn, és majd’ szétszakadt az arcom, akkora mosolyra húzódtak az ajkaim.

- Megvan! - jelentettem ki, és még fel is nevettem. A teremben viszonylag nagy volt a hangzavar, mindenki az eredményeket beszélte ki, és senki sem figyelt a tanárra, aki próbált minket csitítani.

- Sikerült? - fordult felém Louis, és azzal valahogy teljessé vált az a napom. Tudtam, hogy egy kicsit szarban vagyunk, de egyszerűen mindent megtett azért, hogy sikerüljenek a vizsgáim, és láttam a szemében az izgatottságot az eredményekkel kapcsolatban. Csak bólogattam, ő pedig elmosolyodott. - Tudtam, hogy így lesz - kacsintott rám, aztán a saját papírját kezdte böngészni és vígan csevegett Evelynnel az eredményeikről. Nem mondanám, hogy felhőtlen volt a nap, de megvoltak a vizsgáim, és ezt istenigazából semmi sem tudta elrontani.

*

Némán ültem Louis-ék magángépén, és a felhőket néztem, amik pont úgy néztek ki alattunk, mint a filmeken. Vagy inkább mesékben. Hatalmas vattapamacsok, és az ember úgy érezheti, hogy szeretne rájuk ugrani, aludni rajtuk. Ezen gondolkodtam ott, mert amilyen ritkán esélyem volt repülőn ülni, nekem ez nagy csodának számított.

- Szeretlek - fordultam Louis felé, aki mellettem ült, és valami iskolai ajánlott olvasmányban merült el utazás közben.

Felnézett rám, de nem is válaszolt, egyszerűen csak elmosolyodott, felém hajolt, hogy megcsókoljon, aztán vissza a könyvbe. Látott minket a légiutas kísérőjük, de az nem érdekelt.

San Francisco sokkal szebb hely, mint amilyenre számítottam. Ha már Kalifornia, akkor valahogy mindig a napfényes Los Angeles jutott eszembe, oda vágytam volna inkább. Aranybarnára sült, görkorizó vagy deszkázó lányok, folytonos bulik, strand, napszemüveg… Szerintem mindenkinek ez jutna eszébe, ha Kaliforniára gondol. De az életem fenekestül felfordult, amikor Louis beleköltözött, és valahogy tényleg jobban élveztem San Francisco melegnegyedét, mint LA-t.

Az egyik kávézóban ültünk, éppen ebédeltünk, amikor megjelent egy pár, és feldobták mindenki napját.

- Anyák lettünk! - kiabálták körbe az egész kávézóban, és megemelték kicsit a hordozókat a kezükben. Egyértelmű volt, hogy sokan ismerték őket, mert kérdés nélkül nyúltak mindkét csecsemő felé. Louis azonnal mozdult, pedig nem mondta, hogy tudja, kik ők.

- Gratulálok! - lépett az egyik anyához, és egyből mosolyogva megölelték egymást. - Hogy hívják őket?

- Sookie és Elijah - válaszolta kedvesen mindkettő, szinte kórusban, és Louis meg is foghatta a kisfiút. Úgy gügyögött neki, mintha a kicsi tényleg érthetné, vagy felfogna bármit is a körülötte zajló eseményekből, és ez valahogy elragadó volt. Hónapok óta randiztunk, együtt voltunk, és mégse láttam soha azelőtt Louis-nak ezt az oldalát. És nem csak megjátszotta, tényleg érdekelte az ismeretlen leszbikus házaspár története. Kérdezett, ők pedig meséltek. A válaszaikből kiderült, hogy az egyiket az egyikük, a másik babát a másikuk szülte, és sperma bankkal dolgoztak együtt, így fogalmuk sincs, kik az apák. Úgy kezelték, hogy nincsenek is apák, és valahogy megmosolyogtatott a dolog. Ahogy beszéltek, azonnal elhittem nekik, hogy tényleg nincs szükségük férfiakra maguk mellett. Felhőtlenül boldogok voltak, gyönyörűek, és erősek.

- Á, szóval New Yorkból jöttetek - nézett rám az egyikük, amikor ők kezdték el kifaggatni Louis-t. - Akkor ezért nem voltatok ismerősek.

- Gyertek át holnap vacsorára! - szólalt meg egyből a párja, Louis pedig mosolyogva nézett rám. Azt szerette volna, ha én döntök, és ez megmelengette a lelkem. Nem ismertük ezt a párost, Louis mégis szeretett volna velük kicsit megismerkedni, és ki voltam én, hogy nemet mondjak neki? Ha már amúgy is annyi mindenben korlátoztam, erre mindenképpen rá kellett bólintanom.

Számot cseréltek, megadták a címüket, Louis pedig visszaült mellém az asztalhoz, hogy befejezzük az ebédet.

- Ezért imádok itt lenni - mondta egyből, ahogy a szájához emelte a már kihűlt grillsajtos szendvicsét. - Mindenki kedves, mindenki nyitott. Teljesen mindegy, hogy nem is ismered őket, egyszerűen csak olyanok, mintha a barátaid lennének. Legalább ezer éve.

- Igen, látom - válaszoltam, és néha oldalra kacsintgattam a még mindig büszkélkedő pár felé a babákkal. - Nagyon más világ, de tetszik.

- Te azt mondtad a Chrysler Buildingben szeretnél élni - kezdte, és mosolyogva fordultam vissza felé, mert emlékezett erre az apróságra, amit csak mellékesen mondtam el neki valamikor a kapcsolatunk elején a tetőn ücsörögve. - Én itt. Nagyon régóta álmodozom róla.

- Nem is tudtam.

- Nem szoktam reklámozni, meg miért is tenném? - vont vállat, közben pedig kitartóan evett, néha teli szájjal válaszolgatva. - Még nem nagyon beszélgettünk ilyesmiről a csapattal.

- Ez igaz.

- Miért félsz tőlük? - nézett élesen a szemembe. A tekintete kíváncsi volt. Már majdnem számonkérő, és eszembe is jutott, hogy talán még mindig dühös rám a suliban történtek óta, de ha így volt, akkor nagyon igyekezett leplezni. Pedig szerintem még akkor is ott volt benne az a harag. Vagy inkább értetlenség. Tekintve a későbbi eseményeket.

- Nem félek tőlük - válaszoltam, de talán túlságosan elhamarkodva. Louis nem engedte el ezt a koncot, amit elé dobtam.

- Akkor nem hiszem, hogy teljesen megértelek, szívem - ingatta a fejét, és tényleg zavarodott volt. - Beszélnünk kellene erről, mert… A picsába, nagyon próbálok türelmes lenni, esküszöm, kérlek, hidd el.

- Tudom, Lou! - kaptam egyből a keze után, mert olyan kétségbeesetten próbálta megértetni velem, hogy hirtelen nem is tudtam, miképp nyugtassam meg. - Tudom, és fogalmad sincs, mennyire hálás vagyok ezért. Hogy minden téren ennyire türelmes vagy velem. Nem hálálom meg eléggé.

- Nem, ez… Az a baj, hogy már nem érzem magam olyan türelmesnek, pedig szeretnék az lenni - vallotta be, szinte elkeseredve, és tényleg nem tudtam, mihez kezdjek, mert boldoggá akartam tenni, közben meg… - Próbálkozom.

- Nagyszerűen csinálod - szorítottam meg az ujjait. - Sajnálom, amiért ennyi gondot okozok ebben a kapcsolatban.

- Édesem…

- Te is tudod, hogy így van - szakítottam félbe, de csak elhúzta a száját. - Sokszor eszembe jut, hogy talán hagynom kellett volna, hogy Omarral maradj, hogy vele boldogabb lehetnél, aztán meg a fejemet verném a falba, mert akarlak, és szeretlek, csak… Ez nehéz, amikor egész életedben azt látod, hogyan bánnak a melegekkel, mennyi módon különböztetik meg őket, mennyire kirekesztettek sokszor a mai napig is, és igenis sok helyen hátránnyal indulnak. Én pedig… Félek. Azt hiszem. De veled akarok lenni, ezt tudom. Mert boldoggá teszel.

- Én is szeretlek, drágám - mosolyodott el, de tudtam, hogy nem őszinte. Volt ott valami a szeme csillogásában, amiből tudtam, hogy valamit nem mond ki. - De nem élhetsz így, egyik melegnek sem szabad így élnie. És te egyébként sem vagy meleg. Téged egy kicsivel jobban elfogadnak majd, mert a puncitól is feláll - kacsintott rám, de a hangja csak suttogás volt. - Komolyra fordítva, muszáj lesz elfogadnod magad, és büszkének lenni, hogy elfogadtasd magad másokkal is. Én borzasztó büszke vagyok rád. Így szeretnék élni veled, amilyen olyankor vagy, ha nincsenek ismerősök a környéken.

- Igyekszem - motyogtam, és belül a számat rágtam, mert fogalmam sem volt, mennyi időm van még. Meddig tart Louis türelme, és mikor lesz elég.