Sziasztok!

Borzasztóan elmaradtam, és nagyon sajnálom. Egy szörnyű szörnyű betegség, aztán betegen kényszerített munkanapok szóltak közbe. Az utóbbi 2 hétben nem sok erőm maradt egyáltalán felnyitni a laptopomat munka után. De most itt vagyok, posztolok, és délután/estefelé egy másik részt is posztolok! Behozzuk a lemaradást. :) Muszáj. Igyekszem a napokban a kommentekre is válaszolni, nagyon fontosak nekem, fontosak vagytok nekem. Imádlak titeket! Jó olvasást ehhez a részhez, és hamarosan hozom a következőt. Addig is hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Louis partija tényleg félelmetesen elegáns volt. Hatalmas karácsonyfa állt a nappali egyik sarkában, és úgy csillogott, hogy azt sem zártam volna ki, valódi gyémántok lógnak rajta. Mindenfelé girlandok, fagyöngyök, szalagok, karácsonyi gömbök díszítették a lakást. Káprázatos volt. Mindenki gyönyörű ruhákban, amik olyanok voltak, mint az ékszerek, a srácok is mind méregdrága öltönyben, és bár nem lógtam ki, mégsem tartoztam oda.

- Zűr van a paradicsomban? - huppant le mellém Zayn, és a martinis poharamhoz koccintotta a pezsgős poharát. - Miért hagyod, hogy más enyelegjen a pasiddal, amíg csak itt ücsörögsz?

- Nem enyeleg vele senki, csak táncol és kussolj már! - mordultam rá indulatosan. - Senki nem tud rólunk, és szeretném ha így is maradna.

- Miért? - kérdezett vissza értetlenkedve. Ott és akkor még Zayn társaságára is kevéssé vágytam. - Nem mindegy, mit tudnak és mit nem?

- Nem mindegy - motyogtam, és inkább fel is keltem, hogy otthagyjam őt, de Zayn visszarántott a kanapéra.

- Szerintem túl sokat adsz Liam véleményére - mondta, de cseppet sem volt dühös vagy frusztrált. Pusztán megjegyezte, elmondta, amit gondolt. - Persze nem ismerem a családod, és azok alapján, amiket mondtál róluk, jobb is ez így, de én a helyedben mindent leszarnék. Louis jó srác, nagyon jó srác, és ti ketten működhettek együtt. Mitől félsz?

- Semmitől - hazudtam, mert nem tudtam, hogyan magyarázhatnám el az igazi félelmeimet. Sehogy. Szóval jobb volt hazudni. - Csak még nem állok készen. Ennyi az egész. Tudod, én eddig...

- Tudom - lökte meg a vállam egy kicsit, aztán a zakója zsebébe nyúlt, és elővett pár tablettát. - Van kedved?

- Basszus... - néztem rá egy pillanatra aggodalommal, de csak legyintett. Annyi jel volt. Most, hogy visszagondolok, olyan kibaszott sok jel volt arra, hogy Zayn egyre nagyobb bajban van, de nem vettem észre. Semmit se tettünk. Elfog a lelkiismeret furdalás, ha a szüleire gondolok, akik tényleg jó emberek, és kedvelem őket. - Ez biztos jó ötlet?

- Csak szórakozunk egy kicsit - vont vállat, és mindketten bevettünk egy-egy tablettát, aztán ittunk is rá.

Elég hamar éreztem a hatását, és bár nem volt olyan durva, mint amitől tartottam, most is mindenre emlékszem, az biztos, hogy ellazított, és felszabadított. Végre kicsit elengedtem magam, és a tömegben táncoltam, egyre közelebb oldalazva Louis-hoz.

- Hiányzol - hajoltam a füléhez, ő pedig egyből elkapta a derekam, hogy megtáncoltasson egy kicsit. Nem csókolt meg, vagy ért hozzám igazán félreérthetően, mégis annyira jól esett. Ott és akkor arra volt szükségem. - Tudom, csomó vendég van itt, de...

- De - bólintott egyből, és elindult a tömegen át, én pedig követtem őt egészen a szobájáig. Ahogy bezárta mögöttünk az ajtót, egyből nekem esett, csókolt, ölelt, és akkor minden annyira intenzív volt. Valószínűleg a gyógyszer és az alkohol miatt, de nagyon élveztem a hatását.

A szobájában is lehetett hallani a dübörgő zenét, de egyáltalán nem volt zavaró, és a fények is romantikusra állítva, épp annyira, hogy lássuk egymást, miközben megfosztottuk a másikat a ruháitól. Ha ma visszagondolok, szerintem hagytam volna, hogy az legyen az első alkalmunk, ha Louis is úgy akarja. Neki viszont más járt a fejében, amivel különlegessé teheti azt a napot.

- Van egy ötletem - suttogta a számba, ahogy elfektetett az ágyon, és amíg ő - teljesen meztelenül, hogy megszédítsen - a gardróbhoz sétált, én kényelembe helyeztem magam a párnáin. - Ezt neked vettem karácsonyra.

- Mi? - ültem fel egyből, ahogy visszalépkedett egy elegáns, fehér dobozzal, amit fekete szalaggal kötött át. Azonnal gombóc gyűlt a torkomba, mert én semmit sem hoztam Louis-nak. Persze, még nem volt karácsony, és tudtam, hogy később is adhatok neki valamit, mégis kicsit rosszul éreztem magam. Főleg mert mégis mit vehet egy csóró gyerek egy milliárdosnak, aminek örül is? Tudtam, hogy valahogy meg kell majd oldanom, de ezt a problémát próbáltam kicsit elűzni abból a pillanatból, és arra a dobozra koncentrálni, amit a kezembe adott.

- Nem volt szükséges, és a te ajándékod sincs itt velem - ráztam a fejem, de egyből hozzám hajolt, hogy megcsókoljon.

- Csak azért adom oda most, mert... Majd meglátod - kacsintott rám, én pedig nem vártam tovább. Egyből kibontottam, és egy gyönyörű, vörös Prada kasmír sálat rejtett a csinos csomagolás. - Gondoltam, jól fog mutatni az egyenruháddal. Imádom a sálakat a hajadban, és ahogy megláttam a boltban, egyből rád gondoltam.

- Gyönyörű - suttogtam Louis szájába, és tényleg az volt. Elképesztően puha, a színe pedig a legszebb vörös, amit valaha ruhán láttam. Természetesen ma is megvan még. - Köszönöm. És mi a terved vele most?

- Megmutatom - nyalta meg az alsó ajkát, aztán a mellkasomra tenyerelve a matracra nyomott. - Add a kezeidet - utasított gyengéden, és élesen be kellett szívnom a levegőt, amikor rájöttem, mire készül. Gondosan, egészen szorosan összekötötte a két csuklóm, aztán a fejem fölé nyomta a kezem. - Tartsd itt, próbálj nem mozogni. Nincs hagyományos ágykeretem, hogy hozzákösselek, szóval csak... Tartsd itt a kezed, oké?

- Rendben - egyeztem bele, Louis pedig megcsókolt. Szenvedélyesen, aztán erőszakosan, és végül alig tudtam tempót tartani vele. Csak arra vágytam, hogy hozzádörgölőzhessek, de amint elkezdtem volna, ő elhúzódott tőlem. A nyakamat kezdte végigcsókolni, aztán a mellkasom, és képtelen voltam visszatartani a nyögéseimet, amikor a mellbimbóimmal játszott. - Lou...

- Ez tetszik? - kérdezte, aztán nagyon óvatosan a fogai közé vette az egyiket.

- Nagyon - lihegtem, és tényleg így volt. Még sose csinálta ezt egyik csaj se, akikkel lefeküdtem, és ez megint valami különleges, semmihez sem hasonlítható érzéssel töltött el. - És ez?

Miután feltette a kérdést, a nyelve már el is indult lefelé, egészen a köldökömig, hogy ott is izgasson vele egy kicsit. Már kőkemény voltam, és ahogy a merevedésem nedves csúcsa néha Louis nyakához vagy állához ért... Csak arra tudtam gondolni, hogy szeretném, ha a szájába venne. Azt persze csinálták már velem, de az ott Louis volt, és mindennél jobb volt vele lenni.

- Meg akarlak kóstolni - jelentette ki halkan, amikor már tényleg csak egy mozdulatra volt a szája az erekciómtól. - Lehet?

- Kérlek! - bólogattam eszeveszett módon, ő pedig elbűvölően mosolygott fel rám, mielőtt finoman a farkam alá nyúlt, hogy a tövére markoljon. Már ennyitől is felnyögtem kicsit, de ami ezután jött... Arra a mai napig alig vannak szavaim. Louis nyelve ott volt mindenhol. A combhajlataimban, a heréimen, aztán a merevedésemen is, mire végre az ajkai közé engedett. Lassan, szenvedélyesen, nedvesen, és olyan sok érzelemmel, hogy már ennyitől majdnem elélveztem. - Istenem... Jó ég...

- Mm... Milyen? - kérdezte, amikor felemelte a fejét, és még a tekintetemet se tudtam elszakítani a nyáltól csillogó ajkairól, vágyban égő tekintetétől. Aztán végignyalt rajtam az erekcióm tövétől egészen a csúcsáig, és újra mélyen a szájába vett.

- Elképesztő... - nyöszörögtem, Louis pedig hihetetlen volt. Egy pillanatra sem hagyott nekem pihenőt. Az ajkai, a nyelve folyamatosan dolgozott rajtam, az ujjai pedig a hasam, a combom, a mellkasom simogatták, markolták. Louis ott volt egyszerre mindenhol, a testemen, az érzékeimen, és éreztem, amikor az egyik kezét elvette tőlem. Muszáj volt ránéznem. Alig tudtam mozogni, megígértem neki, hogy nem mozdítom el a kezem a fejem fölül, de ahogy elkezdte saját magát kényeztetni, miközben az ajkai még mindig a merevedésemen voltak... Kicsinált. Végleg. Próbáltam mozgatni a csípőm, mert minél hamarabb enyhüléshez akartam jutni, de Louis egy morgással leszorította, és itt tényleg minden túl sok volt. A látvány, a forró nyelve és szája, az elfojtott nyöszörgése, mert közben magát is próbálta kielégíteni, és ahogy éppen a combomba mart a szabad ujjaival.

- Louis... Lou! - nyögtem fel, ő pedig azonnal elhajolt, de tovább masszírozta mindkettőnket, végül még fölém is magasodott, hogy összefogja a merevedésünket, és ott vége volt. Ökölbe szorított kezekkel élveztem a hasamra, részben a kezére, aztán engem elengedett, de saját magán kitartóan dolgozott tovább. - Olyan nagyon szép vagy... - lihegtem, ahogy egyre inkább magamhoz tértem, ő pedig megremegett, és majdnem a szavaimmal egyidőben spriccelt el egészen a mellkasomig.

Egyből utána mellém hanyatlott, kioldotta a kezem, majd a plafon felé sóhajtozott. Egyikünk se szólalt meg jó ideig. Csak feküdtünk, lélegeztük, és akkor törtem meg ezt a néma varázst, amikor összefűztem az ujjainkat magunk között a matracon.

- Meg se merek mozdulni - suttogtam, tényleg így volt. Louis csak kuncogott rajtam. - Mocskosnak érzem magam.

- Az vagy - felelte ő is ugyanolyan halkan, aztán felém fordult, felkönyökölt, és a mutatóujjával kente szét a hasamon mindkettőnk nedveid. Éppen mondani akartam valamit, de képtelen voltam, mert egészen sokkolt, amikor az ujját a szájába vette. Direkt figyelmeztettem, mert nem akartam úgy elmenni, hogy nem szólok, és még a szájában vagyok, de ebből kiindulva, valószínűleg nem bánta volna. Louis mindent és bármit megengedett volna nekem, és mindent azért tett úgy ahogy, mert a kezembe adta az irányítást. Én dönthettem el milyen sebességgel és hogyan haladunk. - Isteni vagy, csak hogy tudd - jegyezte meg, aztán megcsókolt, és már hajolt is az éjjeliszekrényhez néhány nedves törlőkendőért. Ilyet is csak Louis lakásában láttam mindenfelé.

Miközben magamat takarítottam le, a saját éjjeliszekrényemre tettem a sálat, amit kaptam tőle, ő pedig a telefonját nyomkodta.

- Tommy, a partinak vége - kezdte, és annyira tetszett, úgy imádtam a komoly, mégis lágyan csengő hangját. - Megtennétek, hogy kiürítitek a lakást? Takarítani ráér holnap is, el ne kezdjétek most! Köszönöm!

- Ó, nem is tudtam, hogy így szoktak végződni a bulijaid - hümmögtem, és próbáltam visszagondolni rájuk. Biztos, hogy sosem maradtam addig, amíg Louis kiteszi az embereket.

- Csak akkor, ha nem akarok ébren maradni - válaszolta, aztán oldalra nyúlt, és lekapcsolta a maradék fényt is a szobában. - Annyira azért nem bízom meg mindenkiben, hogy odakint hagyjam őket. Még rám gyújtják a házat.

- Jogos - értettem egyet, és egyből felsóhajtottam, amikor Louis magunkra rángatta a takarót, és hozzám bújt. - Hogy lesznek az ünnepek? Hol töltöd őket?

- Vasárnap repülök Miamiba - válaszolta, és tudtam, hogy az időnk szarul fog kijönni. Szereznem kellett neki valami nagyon jó ajándékot, és nem is volt sok időm. Péntek este volt, másnap tizenegytől háromig a boltban voltam, ezért utána kellett megoldanom. - Családosan, egy géppel utazunk majd Párizsba. A nagyiékkal ünneplünk. Szilveszterre viszont már itt leszek. Azon gondolkodtam, hogy tartok egy istentelenül nagy partit, de... más mellett döntöttem.

- Igen? Mi mellett?

- Elmehetnénk együtt a Phoenixbe - válaszolta, és adott egy puszit a szám sarkára. - Veled akarok bulizni. Meg akarlak csókolni éjfélkor.

- Ó... Öhm...

- De ha úgy érzed, készen állsz, akkor itt is tarthatunk bulit - feszegette a témát, és azt hiszem, valahol itt kezdődött el. Ennél a pontnál kezdett fogyni Louis türelme, mert ő nem akart titok lenni. Nem is élvezte, hogy titok volt, még ha mindenáron velem is akart lenni. Eddig a pillanatig tartott a teljesen önfeledt boldogságom, de persze nem hibáztatom miatta Louis-t. Én voltam a fasz. Ő szabadságot érdemelt, ahhoz is volt szokva, én pedig újra a szekrénybe zártam őt, ahonnan olyan bátran kitört már egyszer. Legalábbis a kapcsolatunkat tekintve.

- Nekem tetszik a Phoenix terv.

- Rendben.

- Holnap este... van kedved elmenni korcsolyázni a Rockefeller fához? - kérdeztem, kicsit arra is törekedve, hogy témát váltsunk. - Odaadnám az ajándékod.

- Persze! - súgta, és lelkesnek hallatszott, de többet nem szólalt meg. Egy ideig még éreztem, hogy ébren van, néha megmozdította a kezét vagy a lábát, de aztán ellazult mellettem, és egyenletesen kezdett szuszogni a nyakamba. Gyűlöltem magam, amiért tudtam, hogy megbántottam, de nem tehettem mást. Nem tudtam, mi mást tehetnék.

*

Szorongva álltam a boltban a pult mögött, és megállás nélkül azon agyaltam, mégis mit adhatnék Louis-nak. Honnan szerezhetnék neki valami igazán jó ajándékot. Valamikor a munkaidőm első órájában jött az isteni, vagy inkább sátáni sugallat.

- Nem működik jól a pénztárgép, már úton vannak a szerelők, de addig nem tudok blokkot adni, csak kézzel írt számlát, nem gond? - kérdeztem, és minden egyes ilyen alkalomnál nagyokat nyeltem. A pulzusom az egekben volt, hisz épp sikkasztottam a bevételt, de nem volt jobb ötletem.

Persze nem minden vásárló után tettem el a pénzt, muszáj volt a kasszába is pakolnom valamennyit, a legstresszesebb mégis az volt, hogy úgy csináljam takarásban az egészet, hogy a kamera ne lássa, mit művelek. A számlatömböt a zsebembe gyűrtem, mielőtt érkezett volna a váltásom, és óvatosan kivettem azt az ezerkétszáz dollárt, amit összeszedtem a csalással.

A szívem a torkomban dobogott végig, de gond nélkül el tudtam hagyni a boltot, és akkor végre fellélegeztem. Nem tudom, süllyedhettem-e volna akkoriban ennél mélyebbre, hogy lopjak valahonnan, csak hogy Louis-t boldoggá tegyem. De még ez is hazugság volt. Ma már tudom, hogy Louis-nak semmilyen ajándék nem kellett volna, elég lett volna neki az is, ha vele vagyok, meghívom egy forrócsokira és megcsókolom mások előtt. Még ha azok nem is a barátaink. Magamat akartam boldoggá tenni a látszattal, hogy képes vagyok meglepni a szerelmemet valami drága ajándékkal.

- Végre itt vagy! - köszöntött a hatalmas karácsonyfa mellé állított egyik fuvolázó angyal lábánál. - Kezdtem fázni.

- Szeretnél inni valami forrót, mielőtt korcsolyázunk? - kérdeztem, ő pedig bőszen bólogatott. Állati aranyos, egyszerre mégis szexi volt, ahogy a szürke szövetkabátjában állt az egyik magas asztal mellett, és kibújtatta az ujjait a multifunkciós, félig ujj nélküli kesztyűiből. Imádtam, ahogy felhajtotta a kötött anyagot az ujjairól, és megmarkolta a papírpoharat, hogy a gőzölgő tartalmát kezdje fújni. Imádtam a vastag sálat is a nyaka köré tekerve. Aznap már a haja sem érdekelte, elég hideg volt ahhoz, hogy sapkát húzzon.

- Boldog karácsonyt! - tettem elé egy kis dobozkát, az üzletben kértem hozzá díszcsomagolást, és tényleg olyan volt, mintha már rég készültem volna vele.

- Nem kellett volna - mondta, és ma már tudom, hogy komolyan is gondolta. Ennek ellenére öröm volt nézni, ahogy bontogatta, és gyönyörű volt, amikor hangosan, hátravetett fejjel nevetett a tartalmán. - Honnan a fenéből...? Te tényleg figyelsz, Harry Styles. Épp kifogyóban volt. A kedvencem.

- Azt nem tudtam, hogy a kedvenced, de reméltem - feleltem mosolyogva. Egy méregdrága, talán a legdrágább, ezer dolláros Tom Ford parfüm volt. Fucking Fabulous. Ez volt a fantázianeve, és annyira illett Louis-hoz. A neve is, az illata is. Imádtam rajta. Megvesztem érte. Mindig a fürdőszobájában láttam, közvetlenül a csap mellett, és amikor utoljára a kezembe fogtam, majdnem üres volt. Ahogy megláttam a Macy's-ben, tudtam, hogy ezt kell megvennem neki. Nem túl nagy dolog, persze nekem az volt, sose engedhettem volna meg magamnak, de mégse valami Tiffany ékszer volt, vagy hasonló túlzás egy hónap együttjárás után.

Miután mindketten megittuk a forrócsokinkat, amire szintén meghívtam őt, ha már magát a randit is én szerveztem, aztán korcsolyát béreltünk, és a jégre léptünk. Sose voltam nagy korcsolyás, gyerekkoromban sokkal többet jártam görkorizni, de mindig inkább a gördeszka vonzott jobban. Kellett némi idő, amíg belejöttem, de szerencsére Louis-nak is, ő sem volt egyből tökéletesen ügyes a jégen. Csupa mosollyal emlékszem vissza arra a másfél órára, amit a Rockefeller Center előtti jégpályán töltöttünk, olykor szorosan egymást ölelve, olykor kézenfogva süvítve, olykor csak a palánk mellett csókolózva. Sötét volt már, és - bár próbáltam feltűnésmentesen, de - körülnéztem előtte, hogy senki ismerős ne legyen a közelünkben. Persze ki is lett volna ott? A Rockefeller előtti korizás nem a gazdag Upper East Side-i vagy Park Avenue-i réteg kikapcsolódása volt. Azt viszont már tudtam, hogy Louis-nál betalálhatok vele.

- Mikor indulsz?

- Korán reggel - húzta el a száját Louis, amikor már a korcsolyáinkat adtuk vissza a kölcsönzőnél. - De ettől még nálam aludhatsz, ha szeretnél, és anyádék se akadnak ki nagyon. Sokat vagy nálam.

- Nem igazán érdekel, mit gondolnak róla - rántottam vállat, és Louis-val kézen fogva indultunk el a felhőkarcolók között. - Nálad alszom. Hiányozni fogsz.

- Te is - szorított sokkal erősebben, és megremegett tőle a gyomrom. Szinte a zsigereimben éreztem, amit ő is, mintha összekapcsolódtunk volna, és csak egyre jobban, jobban és jobban szerettem azt a fiút. - Nagyon fázol, vagy van kedved hazasétálni? Alig negyven perc, valahol vehetünk vacsit, és megesszük a kanapén.

- Oké - mosolyogtam, és elindultunk Louis-val fel, egészen a flancos Lexington Avenue kellős közepéig, ami Louis miatt addigra szinte a második otthonom lett.