Sziasztok!

Nagyon elsodortak a magánélet és felnőttlét teendői, de nem felejtettem el ezt a kis gyűjteményünket sem. Pride hónap van, szóval semmiképp nem maradhat ki legalább egy kis szösszenet. És ez most tényleg az lesz, szinte csak smut, történet alig, de azért remélem szeretni fogjátok. Már nagyon hiányzik, hogy újra sok-sok apróságot hozzak nektek ide is. Addig is hagyjatok nyomot erről itt. 

És nagyon boldog pride hónapot! 💙💚💛🧡🤎💜❤️🏳️‍🌈

Puszi&Pacsi

Utáltam a munkám. Elbaszott dolog volt minden nap így felkelni, mégis kénytelen voltam. Valamiből finanszíroznom kellett az albérletet, és bár ez a munka egy szar volt, sajnos túl jól fizetett ahhoz, hogy csak úgy otthagyjam. Talán hülye voltam, amikor apám azt állította, képtelen vagyok felkelni a videójáték mögül és saját életet kezdeni, miután otthagytam az egyetemet, én pedig vitába szálltam vele. Azt mondtam, téved, igenis alkalmas vagyok rá diploma nélkül is. Ennek akkor már három éve. Azóta is ugyanazt csináltam. Futárkodtam. Kibaszott egyenruhás futár voltam abban a potenciál tekintetében halott kisvárosban. Szerettem vezetni, életem legjobb napja volt, amikor megkaptam a jogosítványomat, és amikor emberesen összevesztem apámmal, majd elköltöztem otthonról, először Uber sofőr voltam. Aztán hamar rájöttem, hogy bár vezetni imádok, az embereket utálom az autómban, amikor minden áron beszélgetni akarnak velem, vagy épp panaszkodnak, pletykálnak olyanokról akikről lövésem sincs, és még sorolhatnám. Így az a karrierem hamar véget ért. Kerestem valami olyat, ahol vezethetek, de egyedül vagyok az autóban. Az Amazonnak futárkodás pedig bevált. Állati jól fizettek, és bár maga a munka szánalmas, jobban kerestem, mint a diplomás apám, ezért eszemben sem volt váltani. Egy kicsit még az orra alá akartam dörgölni. Plusz egyébként meg is becsültek, mivel nem sokan adják erre a fejüket a városunkban. Sőt a környező kisvárosokban sem, mert amikor rendelés akadt, oda is engem küldtek. Elég nagy részt fedtem le felváltva egy lánnyal, aki akkor ugrott be, amikor szabadnapos voltam.

Viszont voltak napok, mint az a bizonyos is például, amikor egyszerűen csak nem volt kedvem kikelni az ágyból és bemenni a raktárba a csomagokért. Ettől még persze meg kellett tennem, de akkor kifejezetten keserű szájízzel indultam el. Még a tükör előtt se töltöttem túl sok időt, csak a fejembe húztam az egyenruhához tartozó baseball sapim, és mentem.

– Késtél! – szólt rám a műszakvezető, James, azonnal, ahogy betettem a lábam a hatalmas helyiségbe, ahol már halmokban álltnak a dobozok és nagy borítékok. – Sok munka lesz.

– Látom, ma a nagyobb kocsit viszem – húztam el a számat. Amikor kevesebb volt a szállítani való csomag, olyankor csak a saját autómba pakoltam be, esetleg fordultam kétszer, de nem számított, legalább kényelmesen azzal furikázhattam a városban, a cég úgyis fizette az üzemanyagom. Ilyenkor viszont rengeteg idő esett ki azzal, ha oda-vissza ingáztam a raktár és a város között.

– Könnyebbség, hogy sok küldemény ugyanoda megy, letudod majd egy körben – vont vállat, aztán újra a csíptetős mappájába temetkezett, hogy feljegyzéseket írjon és szállítóleveleket töltögessen ki.

– Baszki, nem vicceltél – nyögtem fel, amikor már vagy a tizedik, ugyanannak a címzettnek szóló nehéz dobozt tettem a kisteherautóba. – Harry Styles megrendelte a fél raktárkészletet? – olvastam le a nevét az éppen kezemben lévő csomagról.

– Isten se tudja, mi baja a pasasnak – legyintett, és amikor a kezembe adta a nekem szánt csíptetős mappát, már ott is hagyott. Természetesen szakadt az eső, ami ugyan kicsit sem volt meglepő ezen a helyen, viszont pontosan ugyanannyira bosszantó minden egyes alkalommal. Vannak olyan emberek, mint amilyen például az anyám, akik esőkabáttal a táskájukban járnak mindenhova, és vagyok én, aki csak folyton elázik. Így volt ez aznap is. Szerencsére mindenki nagyon kedves volt, többször is megköszönték a kiszállítást, már akik épp otthon voltak, és egy pár hetente látott idős néni még forró teát is felajánlott nekem, hogy kicsit felmelegedjek.

– Na jó! De nem a tea miatt, Mary, kizárólag a társasága vonz – csókoltam neki kezet, amikor nagyobbra nyitotta az ajtót, de komolyan se vett, csak felnevetett, aztán megcsapott a kezében lévő könnyű borítékkal.

– Folyton udvarolsz.

– Csakis önnek, kedves, csakis önnek – mosolyogtam rá, ő pedig a fejét rázta. – Hogy van, drága?

– Ahogy mindig – sóhajtott fel, de Mary sose panaszosan. Mindig csak fáradtan, beletörődve, hogy már nem fiatal. Egyébként gyönyörű idős hölgy volt még hetvenévesen is. – Öregesen. Hogy iszod a teát?

– Sok tejjel, kevés cukorral – feleltem egyből, de nem helyeztem magam kényelembe, inkább mellé léptem a konyhában, és a kezembe vettem a tejes dobozt, hogy kitöltsem magamnak.

– A tejjel kezded? – nézte zavarodottan, mit művelek. – Hát van neked bármilyen hited, fiam? Nem félsz te isten csapásától?

Nem is tudtam egyből felelni, hangosan felnevettem. Marynek volt humora, ez tagadhatatlan.

– Gyerekkorom óta így csinálom, előbb a tej, aztán a cukor, végül a víz és a teafilter – vigyorogtam le a bögrémbe. – De ne aggódjon, a saját anyám se érti, hol rontotta el.

– Tessék, kész a víz – nyújtotta át a forralót, és töltöttem mindkét pohárba, aztán leültünk a konyhaasztalhoz. Picike ház volt, apró bútorokkal. Valószínűleg Mary nem itt nevelt gyerekeket annak idején, inkább csak az idős napjaira költözött ide. A férje néhány éve halt meg, az tudom, mennyire megviselte. – Mesélj nekem, Louis, hogy vagy mostanság?

– Megvagyok. Nincs okom panaszra.

– Figyellek ám, és már hetek óta szomorúnak tűnsz.

– Nem mondanám – ráztam egyből a fejem, de valahol mélyen tudom, hogy igaza volt. – Talán csak az ősz. A sok eső, a hideg. A fene se tudja. Fáradt vagyok.

– Minden héten itt vagy. Mikor voltál utoljára szabadságon?

– Nem mostanában – kuncogtam az orrom alatt, és kortyoltam egy aprót a forró teámból. Az a helyzet, hogy a családom is folyton elfoglalt volt, már gyerekkoromban sem mentünk sose kifejezetten nyaralni valahova. Így pedig, hogy egyedül éltem, annyira az sem volt kecsegtető, hogy otthon üljek szabadságon. A munkám azért nem volt annyira fárasztó, hogy bele kelljen halnom, szóval teljesen jól elvoltam vele szabadság nélkül is. - De jól van ez így.

– Dehogy van jól! Tudod, hova kellene elutaznod? – lelkesedett fel a kelleténél sokkal jobban. Csak mosolyogni tudtam. A nagyszüleim sajnos hamar meghaltak, ezért már rég nem élveztem ilyen nagymamás viselkedést magam körül. – Láttam az egyik tévéreklámban, hogy milyen gyönyörű az a görög sziget. Na mondd már, mi a neve!

– Nem tudom… Kréta?

– Dehogy! Az már slampos ahhoz képest – legyintett, én pedig megint hangosan nevettem. Hihetetlen forma volt a néni. – Zákinthosz vagy micsoda…

– Ó, igen, tudom, tudom. De nem hinném, hogy annyira élvezetes lenne egyedül süttetni a hasam azon a homokon.

– Akkor ideje felcsípni hozzá valakit – kacsintott rám, de én csak a szemem forgattam, és ahogy hűlt a teám, egyre nagyobb kortyokban szürcsöltem. Azért nem üldögélhettem ott órákat.

– Talán igaza van – kacsintottam rá, aztán felkeltem, hogy összeszedjem magam, és visszatérjek a munkámhoz. Sok kézbesíteni való várt még rám. Köztük volt az az egy bizonyos is, egészen a város szélén. Pont ezért, szándékosan utoljára hagytam. Hosszú ideig tartott, míg az összes csomagot a verandára pakoltam, és végre becsengethettem. Aztán újra, majd újra, de percekig senki nem jelent meg.

– Jézusom, jövök már! – tépte fel végül az ajtót egy fiatal, szerintem nálam is fiatalabb srác. A hullámos tincsei nedvesen simogatták a vállát, a zöld szeme pedig egy pillanatra számonkérőn, aztán szégyenlősen csillogott rám. – Ó…

– A csomagjaid – mosolyodtam el, hogy kicsit őt is ellazítsam, mert eléggé feszültnek tűnt, de nem mondanám, hogy segített a helyzeten. Teljesen elpirult tőle, aztán a földre pakolt dobozokat kezdte vizslatni. Nem is nézett rám. Zavarba jött, ezt a vak is láthatta, csak azt nem tudtam, pontosan mitől.

– Köszönöm, de egyszerűen csak itt is hagyhattad volna – motyogta, és végre, bár csak a szempillái takarásában, de a szemembe nézett. – Az Amazon általában ezt teszi, ezt szeretem bennük. Vagy nem ebben a városban?

– Ez egy kisváros, a környékbeliek mindenhol ismerik egymást, valószínűleg nem lenne baj belőle, és senki sem lopná el őket – vontam vállat, ahogy azt magyaráztam, én miért nem szeretem csak úgy az ajtó előtt hagyni a csomagokat. – De itt egyedül én dolgozom, vagyis főképp… És szeretem biztonságban tudni a kézbesített megrendeléseket. Ez nem cégpolitika, ez Tommo politika.

– Tommo?

– Louis Tomlinson – nyújtottam neki kezet, ő pedig esküdni mernék, hogy reszketegen viszonozta.

– Harry Styles.

– Új vagy, igaz? Még sose hoztam neked semmit, meg amúgy se láttalak eddig errefelé.

– Igen, pár napja költöztem ide – bólogatott hevesen, egész gyorsan megtelt némi élettel, és bár lassan, megfontoltan beszélt, cserébe sokat. – Nemrég végeztem az egyetemen, Manchesterben. Jelentkeztem egy csomó helyre, de nekem fontos az, hogy otthonról dolgozhassak, végül ide vettek fel. Vagy inkább úgy mondom, itt ígérték a legjobb fizetést és az itthoni munkát. De még barátkozom a hellyel. Semmit és senkit nem ismerek.

– Akkor feltétlenül be kell ülnöd egyik este a The Little Plough-ba, ott garantáltan barátokra lelsz majd – adtam neki tanácsokat, hogyan érezze magát kicsit otthonosabban a városban. – Na meg a Doncaster Dome, ott sok olyan rendezvény van, amit nem szabad kihagyni. Télen még jégpálya is van. Mindenki ezekre a helyekre jár.

– Te is?

– Ha épp nem dolgozom – vontam vállat, aztán megigazítottam a baseball sapkám, és hátrálni kezdtem, hogy elköszönjek. Az volt a nap utolsó fuvarja, alig vártam, hogy a kanapémra zuhanjak, és chipset zabálva meccset nézzek. – Talán még összefutunk. Minden jót, Harry!

– Neked is, Louis – mosolygott szomorkásan, aztán elkezdte becipelni a dobozokat. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy felajánlom a segítségem, de annyira nem akartam tolakodó lenni. Pedig valószínűleg megengedte volna.

*

A helyeken, amiket javasoltam neki, egyszer sem futottunk össze, pedig a haverokkal tényleg mindig abban a pubban ittunk esténként. Pár nappal később viszont volt néhány újabb csomag, amit kivittem neki.

– Az Amazon futár, aki megvárja, míg ajtót nyitnak – mosolygott rám azonnal, ahogy meglátott. Ezúttal száraz volt a haja, és valamivel kevesebb zavart, több önbizalmat láttam benne. Nem vagyok benne biztos, hogy ez imponált jobban, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett már ott és akkor az a srác. Volt valami a tekintetében. Valami élettel teli, bizakodó csillogás, ami pillanatok alatt képes volt levenni a lábamról. Aznap azért még nem voltam teljesen biztos abban, hogy meleg. Volt egy ilyen megérzésem, a radarom azért általában jól működött, de mérget soha nem mertem rá venni. Főleg manapság, amikor egyre nőiesebben viselkednek az egyébként hetero pasik is. Sminkelnek, körmöt lakkoznak, talán még flörtölnek is veled, de a farkuk tabu. Vetődtem zátonyra így néhányszor. – Hogy vagy, Louis?

– Fáradtan, ma sok volt a csomag – sóhajtottam, és karba tett kézzel ácsorogtam az ajtóban. Kellemetlen is lehetett volna, de valójában vártam, hogy Harry házához érjek. – Viszont te vagy az utolsó címem, szóval vár a zuhany és talán egy könyv. De lehet, hogy sorozat.

– Jól hangzik. Tényleg te vagy az egyetlen futár a városban?

– Igen, de azért nekem is jár szabadnap – vigyorodtam el, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne bámuljam feltűnően, ahogy újra és újra az ajtókeretnek döntötte a csípőjét. Egy annyira szűk farmerben volt, hogy akár a második bőrének is nevezhettük volna. – Olyankor a szomszéd városból jönnek át. Azért Donny nem túl nagy, simán megbirkózom vele egyedül is.

– Jó tudni, hogy az idő nagy részében a csomagjaim jó kezekben vannak – mondta, aztán beharapta az alsó ajkát. Már itt rámondtam volna, hogy flörtölni próbál velem ez a fiú, de válaszolnom se kellett, magától pirult el és jött egészen zavarba. Hirtelen felkapott egy dobozt, és nagyon sietőssé vált, hogy bevigye mindet.

– Akarod, hogy segítsek?

– Akarom, de… azért egyedül is menne – nevette el magát. Édesem, olyan nagyon nem ment ez neki. Fogalmam sem volt, próbált-e valaha felszedni egy idegent. – Nem azért akarom, mert egyedül nem menne.

– Elhiszem – vigyorogtam, de ezzel még jobban zavarba hoztam. Inkább megfogtam két nagyobb csomagot, és utána eredtem a házba. – Hova tegyem őket?

– Csak ide… öhm… oda… csak tedd le akárhova – dadogta, és amíg ő visszament a maradékért, egy percre körül tudtam nézni. Ennyi elég is volt, hogy biztos legyek benne, ebben a lakásban nem egy heteró pasi él. Feltéve, ha nem hazudott, és tényleg egyedül van. Festmények a falon, színes bútorok, rózsaszín, kötött takaró a kanapé oldalára dobva.

– Nehéz nap volt? – kérdezte, amikor visszatért mellém.

– Igen, van valami pasas, aki állandóan egy csomót rendel tőlünk – forgattam a szemem, Harry viszont mintha még nem értette volna meg, miről is beszélek. Nem hülye a fiú, csak túlságosan zavarban volt, másra koncentrált. – Általában hozzá jövök utoljára. Új a városban.

– Ó! Öhm… Ne haragudj, mármint…

– Krisztusom! Csak viccelek veled! – érintettem meg a vállát, amitől megint elpirult. Édes jézus, de tetszett ez nekem. Tele volt vele a fejem, miket tudnék művelni vele. Az volt az első nap, amikor elkezdtem másképp nézni rá. Elképzelni más közegben. – Nem volt vészes napom. Hát a tied?

– Még nem ért véget – vette elő a telefonját a zsebéből, és amikor felém mutatta, láttam hogy egy csoportos Zoom meetingen van, csak kikapcsolta a kameráját és a mikrofont. – Hosszú nap.

– Akkor nem is zavarlak tovább, én is éhen halok, jó lenne már hazaérni – szabadkoztam, és az ajtó felé sétáltunk, de Harry még felmutatta az ujját, ezzel kérve, hogy várjak rá egy pillanatot, aztán eltűnt. Reméltem, hogy nem borravalót akar adni nekem, vagy valami. Az rém megalázó lett volna. Ehelyett visszatért egy Mars szelettel.

– A Milky Wayt jobban szeretem – húztam el a szám, de itt rájöttem, hogy Harry nem olyan, mint mindenki más. Vagy nem értette rendesen a vicceket, vagy ő is pont annyira ágyba akart bújni velem, mint én vele, és mindent véresen komolyan vett.

– Ó! Az nem biztos, hogy…

– Nyugi már, Harry – nevettem el magam, aztán elvettem tőle a csokit. – Még rá kell hangolódnod a kisvárosi humoromra.

– Igyekszem – vigyorgott rám.

– Pár nap és újra látlak, igaz?

– Azt írta az applikáció – válaszolta a tarkóját vakargatva. Imádnivaló volt. – Csütörtökön.

– Két nap – kacsintottam rá. – Vigyázz magadra!

*

Harry nem hazudott, két nappal később reggel megkaptam a listát, hova kell kézbesítenem, és az ő neve is szerepelt rajta. Aznap viszont már csak egy csomaggal. Nem is volt túl nagy, valószínűleg addigra többnyire mindent beszerzett az új házba, amire leginkább szüksége volt.

Amikor becsengettem már szinte ismerősökként csevegtünk el a napunkról, ő fogadta a bókjaimat, én pedig igyekeztem flörtölni, amitől zavarba jött és dadogni kezdett.

– Nagyon elegáns vagy ma, jól áll a nyakkendő – mutattam felé, aztán még bátorkodtam egy pillanatra meg is érinteni. – Drágának tűnik. Gondolom ez nem az Amazonról van.

– Nem – nevetgélt, és nagyokat nyelt. Nyeregben voltam. Ez volt az, amit látni akartam, újra és újra. Egyfajta szokássá vált, hogy flörtöljünk, hobbim lett előidézni a zavarát. – Te is jól nézel ki!

– Az Amazon egyenpólómban, elnyűtt melós cipőben és baseball sapiban? – húztam fel a szemöldököm. – Látnál nélküle…

Majdnem megfulladt, olyan élesen szívta be a levegőt, hogy kezdtem aggódni érte, a pír pedig pillanatok alatt kúszott fel az arcán, még az orrára is.

– Fenébe! – nyögte, amikor a csend már tartott egy ideje. Nem akartam visszavonni vagy megmásítani a szavaimat. Azt akartam látni, hogy erre reagál, de a telefonja közbeszólt. – Indulnom kell. Sajnálom, én… Legközelebb majd úgy intézem, hogy… Majd…

– Most azért esedezel a bocsánatomért, nekem, egy egyszerű futárnak az ajtódban, mert dolgozni kell menned? – néztem mélyen a szemébe. Kibaszottul imponált a viselkedése. Ahogy néhány leplezetlen flörtölő szóval teljesen kiforgattam a világából. Ahogy rózsaszín arccal, dadogva alám rendelte magát. – Mikor látlak?

– Két nap múlva.

– Alig várom! – nyúltam előre, és végighúztam az ujjam az egyik göndör hajtincsén, ami a vállán pihent. Harry bár ledermedt tőle, de aztán kapcsolt, hogy dolga van, és intett egyet, majd válaszolt a telefonhívásra.

Imádni kezdtem a lopott Amazon-randevúinkat. Onnantól kezdve mindig tartogatott valamit. A következő alkalommal nekem kellett sietnem, időre visszaérni a raktárba, de azért szántam néhány percet arra, hogy lássam őt elpirulni. Azután egy műanyag borítékban hoztam neki valamit. Nehéz volt, ő pedig már attól zavarba jött, hogy a kezemben tartottam és felé nyújtottam. Kezdett végtelenül erős lenni közöttünk ez a szexuális feszültség. Akartam őt, ezért elhatároztam, hogy öt törvényen kívüli villámrandi, ahol lassan megőrjítjük egymást, már elég ahhoz, hogy a következő alkalommal valódi randira hívjam. Valahova, ami nem egyikünk verandája vagy előszobája, és nem viselek baseball sapkát sem.

Természetesen utoljára hagytam őt, és aznap sietnem sem kellett sehova. Bíztam benne, hogy ő sincs éppen nagy munkában, és tudunk beszélgetni egy kicsit, hogy el tudom hívni.

– Bassza meg! – káromkodtam hangosan, amikor az utolsó előtti kiszállításnál az egyik nehéz doboz kicsúszott a kezemből, egyenesen Harry csomagjára. Ezúttal viszont papír borítékban, amit a doboz sarka sikeresen felsértett. Mondhatnánk azt is, hogy szerencsés baleset volt, mert így amikor visszaültem a kocsiba, kezemben a borítékkal, véletlenül a tartalmát is megláttam. – Harry, Harry, Harry…

Szerintem egész úton vigyorogtam, amíg a házához nem értem. Képtelen voltam elhinni, hogy ez komoly, hogy ez tényleg velem történik. Végig azon agyaltam, mit mondjak majd. Említsem meg neki, hogy tudom, mi van a csomagban? Vagy csak célozgassak rá? Frappánsnak kellett lennie. Valaminek, amivel teljesen kibillentem az egyébként sem létező egyensúlyából, mert látnom kellett darabokra hullani.

– Már vártalak! – nyitotta ki az ajtót hatalmas lelkesedéssel. Virágos inget viselt, mintha Hawaiin lenne, és újra egyet azokból a veszélyesen szűk farmerokból. Esküszöm, ez fel se menne egy heteróra. – Ma nem sietted el, legutóbb korábban jöttél.

– Türelmetlen vagy – jegyeztem meg. Nem kérdeztem, nem is állt szándékomban. Tényszerű megállapítás volt. A csomagot úgy tartottam a kezemben, hogy ne lássa rajta a sérülést. – Engem vártál ennyire, vagy a rendelésed?

– Ó! Öhm…

– Vagy engem a rendeléseddel? – léptem közelebb hozzá, amitől ő hátrált egyet, de még így is vészesen közel álltunk egymáshoz. Az ajtókeretnek támaszkodtam, aztán lenéztem a borítékra. Megforgattam az ujjaim között, így láthatta ő is. Azonnal érte nyúlt, kikapta a kezemből, és instant pirult el. Nagyot nyelt, összeszorította az állkapcsát. Ennyire még sosem kínlódott zavarában, mint most. – Legutóbb is ezt rendelted?

– Én… ez…

– Szeretsz játszani velük? – faggattam tovább, de sokkal halkabbra véve a hangomat. Azért a szomszéd ház nem volt olyan vészesen messze. – Kérlek, mondd, hogy van egy egész gyűjteményed!

– Hány darabot lehet gyűjteménynek nevezni? – nyögte ki végül lassan és akadozva. Rettenetesen felizgatott a viselkedése. Ahogy közben a kezében tartotta a csomagot, aminek a tartalmát mindketten jól ismertük.

– Ha ötnél több.

– Akkor egészen nagy gyűjteményem van.

– És már alig vártad, hogy megérkezzek az új darabbal – nyaltam meg a szám sarkát. Nem a szemembe nézett, a nyelvemet figyelte. – Szeretnéd egyből kipróbálni?

– Valószínűleg, csak néhány napos garancia van rá – vette fel ő is a kesztyűt. Sokkal bizonytalanabbul flörtölt, de elszántan állta a sarat, és ez vadító volt.

– Ha visszáruzni kell a terméket, azért én jövök el – adtam a tudtára. – Megkímélhetném magam ettől a kitérőtől…

– Louis…?

– Megvárom, amíg kipróbálod – mondtam ki az első igazán egyértelmű mondatot. Minden körítés nélkül. Harry megremegett tőle, halk, nyöszörgő hangot hallatott, ahogy nézett rám. Nem vártam tovább, a nadrágja, a viselkedése, a nonstop pír az arcán, egyértelmű volt, hogy nem fog ellenkezni. A kezem a tarkóján volt, a göndör hajába simulva, az ajkam pedig hevesen talált rá az övére. Egy másodpercig sem ellenkezett. Még csak nem is lepődött meg, hogy nekiestem, azonnal a derekamba kapaszkodva húzott magához, a csomag is a csípőmhöz csapódott, és Harry odaadóan viszonozta a csókomat.

– Az első naptól fogva erre vágyom – morogta a számba, ahogy beljebb húzott. Még az utolsó pillanatban sikerült a lábammal becsapnom az ajtót magam mögött, mert olyan erőszakosan kezdett végigrángatni az előszobán, aztán a nappalin, végül nyálas, koordinálatlan csókolózás közepette a hálóba értünk.

– Nem hagyhattuk ki az előjátékot – utaltam a sok találkozásra a küszöbön.

– Sok pénzem bánta, de nem érdekelt – motyogta a számba, aztán az ágyra dobta a borítékot, és erőszakosan a pólóm után nyúlt, hogy lehúzza rólam. – Az utóbbi pár rendelésem csak rólad szólt. Nem volt kifejezetten szükségem rájuk. Bár a mai…

– Arra se lesz kifejezetten szükséged, de azért játszhatunk vele, ha szeretnéd – vigyorogtam rá, és azt néztem, ahogy az inge gombjaival bajlódik, de végül megunta, és csak áthúzta az anyagot a fején, aztán a sarokba hajította. – Egész nap loholtam, Harry… Nagyon vágyromboló lenne, ha lezuhanyoznék? Hidd el, nem vagyok valami kívánatos.

– Dehogynem – lépett közelebb hozzám, aztán a nyakamba csókolt. Nyúlt a sapkám után, de elkaptam a csuklóját.

– Gyere velem a zuhanyzóba! – haraptam az alsó ajkába, és már ennyitől is úgy nyögött fel, mintha a számba vettem volna a farkát. Velem tartott, nem kellett könyörögnöm érte. Tulajdonképpen minden szavamat leste, engedelmeskedett, bármit is kértem. Például, hogy vetkőzzön le, és álljon meg előttem. – Te vagy a legszebb teremtés, akit eddig meztelenül láttam.

– Ne már… – nézett félre, az arca pedig a jól ismert pírban úszott. – Nem kellenek az édes hazugságok, csak érj már hozzám.

– Először is, nem hazudok, nyilvánvaló, hogy anélkül is megkapnálak – kezdtem el vetkőzni. Először a pólómat hajítottam félre, aztán a nadrágom következett. – Másodszor, nagyon türelmetlen fiú vagy, de tetszik. Mikor értek hozzád utoljára?

– Régen.

– Mikor? – erősködtem tovább, pedig láttam, hogy nem akar beszélni róla. Amíg vártam a válaszára, teljesen meztelenre vetkőztem előtte. Annyira elbaszott volt az egész szituáció. Ahogy álltunk ott egymással szemben, takartuk a merevedésünket, mintha nem épp azok miatt lettünk volna ott. – Tudni szeretném. Több okból is.

– Nem kell rám vigyáznod. Emlékszel a játszótárs gyűjteményemre? – mosolyodott el, aztán a zuhanyzó felé fordult, hogy megengedje a vizet. Képtelen voltam visszafogni magam. Muszáj volt mögé lépnem, hogy hozzásimuljak. – Formában tartanak.

– Tudom, hogy azt ígértem, kipróbáljuk, de nem akarom – motyogtam nyakába a háta mögül. – Magamnak akarlak.

– Talán egy második alkalommal – vetette fel, és akkor még nem is tűnt fel, hogy ez amolyan rejtett érdeklődés volt. Meg akart bizonyosodni róla, hogy nem csak egyszer kell nekem. – Gyere a kabinba!

– Gyere ide! – nyúltam utána, amikor már mindketten, az egyébként kifejezetten tágas, egészen biztosan két személyre tervezett zuhanykabin két végében álltunk. Szót fogadott, felém lépett, és egyből egymásba olvadtunk. Szenvedélyesen, hol vadul, hol lassan csókolóztunk, simogattuk egymást. Néha egymás fenekébe markoltunk, de semmi több. Percekig tartott ez a néma, vizes előjáték, én pedig nagyon élveztem. Holott nem szoktam, sokkal hamarabb a tárgyra térek az alkalmi partnereimmel. Az ott mégis annyira kellemes volt, annyira vággyal teli, izgalmas. Egy ponton viszont nem bírtam tovább. Az ujjaim az ánuszára tévedtek, és ott kezdtem masszírozni. Szinte éreztem, ahogy az izgalomtól görcsös izmai ellazulnak a simogatásomtól.

– Ez az… – sóhajtottam, aztán az egyik ujjam megpróbáltam beljebb tolni, de nem jártam teljes sikerrel. A víz egyáltalán nem használható segítség ehhez. – Kell valami…

– Mindenem a hálóban van – dühöngött Harry, de csak mosolyogtam rá, aztán a kezembe vettem a tusfürdő flakonját.

– Nem minden – kacsintottam rá. Persze, ez sem a legjobb síkosító, de egyszer megteszi. Gondoltam, legalább mindkettőnknek intenzív lesz. Az ujjam így már sokkal könnyebben okozott végtelenül nagy örömet Harrynek. Imádtam a hangját. Szerintem, abban a pillanatban, amikor a vállamra döntötte a homlokát, és mély hangon a nyakamba nyögött, végzetesen beleszerettem. Az első perctől kezdve vonzott, a heteken át tartó villámrandevúink megadták az alapot, és akkor, ott a zuhany alatt, beleszerettem. – Hiszel a véletlenekben?

– Már mondtam… – morogta. – Miattad rendeltem annyi mindent. Mélyebbre, Louis…

– De elsőre… – feleltem, de közben tettem, amit kért, még ha a póz így nagyon kényelmetlenné is vált.

– Valami idehozott, ebbe a városba – értett egyet végül, aztán az ajkamra tapadt. Nem hagyott tovább beszélni, csak csókolt, a számba zihált, és élvezte, ahogy előkészítem. – Dönts a csempének, igázz le, Lou! – motyogta két puszi között, és ahogy elhúztam tőle a kezem, már meg is fordult.

– Óvszer…

– Baszki!

– Tiszta vagyok, esküszöm! – ígértem meg neki, mert lehetetlen volt, hogy ott és akkor elzárva a csapot a hálóba menjünk. A farkam már lüktetett, annyira akartam. – Ha te is, és nem bánod…

– Ha te nem bánod, én sem – rázta a fejét. – Én is tiszta vagyok, nagyon rég nem voltam senkivel – súgta a végén.

– Milyen rég? – simultam a hátához, és átkaroltam a derekát.

– Évek.

– Basszus – leheltem a válla bőrébe, aztán alaposan beszappanoztam magam, és óvatosan, lassan elmerültem benne. Soha nem figyeltem még senkire ennyire, pedig szűz sráccal is voltam már. – Egy kincs vagy.

– Dehogy… – nyögte, és amikor már nem tudtam előrébb tolni a csípőm, amikor már minden centim az övé volt, elengedte magát. Hangosan nyöszörgött az összes mozdulatomnál, és morogva nyögött az erősebb lökéseimnél. Az enyém volt, éreztem, hogy így van. Azon a délutánon a kezembe adott mindent. A zuhany se volt képes elnyomni a bőrünk, a szeretkezésünk hangját, de a legszebb az volt, amikor Harry elélvezett. A hangja, a lágy reszketése, az izmai rándulásai. Lehunyt szemmel a vállamra döntötte a fejét, és csak pihegett. Én még nem voltam ott, meg is álltam egy picit, hogy gyönyörködjek benne. A pilláin megültek a parányi vízcseppek. Varázslatos volt.

– Istenem… - sóhajtott fel, aztán rám nézett, elmosolyodott, majd megcsókolt. Puhán, tele érzelmekkel. – Most te jössz, adj bele mindent! Ne kímélj, Lou! Használj!

– Ne csináld ezt! – szűrtem a fogaim között, de annyira beindított a szavaival, hogy a hátára tenyerelve szorítottam a csempéhez, és őrült tempóval hajszoltam magam egészen az orgazmusig.

Természetesen ezután mindketten alaposan megmosakodtunk. Vagy inkább egymást mosdattuk meg, és egymásba gabalyodva, boldogan másztunk ki a fürdőből. Fel is öltöztünk, de nagyon nem akartam magára hagyni.

– Vissza kell vinnem a kocsit, ki kell csekkolnom a raktárban – sóhajtottam fel bosszúsan. – Figyelj csak… Megbeszéltük a haverokkal, hogy este összejövünk kicsit a pubban. Iszogatunk, vacsizunk. Nincs kedved velünk tartani?

– Ó, öhm… – pirult el újra, ahogy ezelőtt is mindig, mintha nem alig negyed órája nyögte volna, hogy dugjam meg durván és ne kíméljem. – Van valami, amit még nem tudsz rólam.

– Igen?

– Van némi… Na jó, inkább egy elég erős szociális fóbiám – vakargatta meg a tarkóját. Nem volt nehéz megmondani, mennyire szégyelli magát emiatt. – Ha nem így lenne, hidd el, már elmentem volna oda akkor, amikor először azt mondtad, arra a helyre szoktatok járni esténként.

– Ezt egyébként örömmel hallom – mosolyodtam el azon, hogy valójában szándékában állt kezdeményezni is akár egy semleges helyen. – Hallottam már erről, de még nem találkoztam olyannal, aki ettől szenved. Mennyire súlyos?

– Hát ez nagyon eltérő – vont vállat, ahogy keresztülsétáltunk a nappalin, vissza a már jól ismert előszobába. – Egyéntől függ. Az enyém valamiért… eléggé erős. Nem véletlenül rendeltem első alkalommal annyi mindent az Amazonról. Próbálom még a boltbajárást is elkerülni. És itthonról dolgozom. Csak akkor lépek ki a házból, ha nagyon muszáj.

– Hűha… Akkor ezért nem örültél annyira, amikor becsengettem, és nem csak itt hagytam mindent.

– Pontosan.

– Hm…

– De már sokat javult! – nézett rám bizakodva, hogy talán annyira nem ijeszt el ezzel az igazsággal. – Régen még a családommal is nehéz volt egy légtérben tartózkodnom, vagy felszabadultan beszélgetnem. És nézz rám, ma már akár szexuális kalandra is képes vagyok.

– Harry… – ingattam a fejem mosolyogva. De még milyen szexuális kalandra. – Bár nem túl gyakran, ezek szerint.