Sziasztok!

Szááándékosan őrült időben, talán valakit még ébren csípek el. Én Lou koncertre várva, talán ti is, éééés legalább nem csak holnap este esem ide a résszel a munka miatt. Szóval itt volnánk. Emoji lover Louis és bizonytalan Harry kalandjainál. Mit gondoltok? Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Azonnal motorra pattantam, és miután a Shakespeare Kert csak nagyjából tizenöt perc séta Louis-ék lakásától, megint ott parkoltam le. A parkolás Manhattanben nem csak drága, de majdnem lehetetlen is. Mindig mindenhol minden foglalt, ez már akkor is így volt, ezért valóságos megváltásnak számított, hogy Louis-ék garázsában bármikor ingyen parkolhattam.

Mivel futólépésben tartottam a megbeszélt találkahely felé, még tizenöt perc se kellett. Louis-t a kert lépcsője melletti szépen faragott fakorlátnak támaszkodva találtam, két hotdogot tartott a kezében.

- Remélem éhes vagy - szólalt meg először ő, és felém nyújtotta azt, amelyiken csak majonéz volt. Egyik este, főzés közben, meséltem neki, hogy nem szeretem a ketchupot, és nagyot dobbant a szívem, hogy megjegyezte. Persze, nyilván én is mindent megjegyeztem vele kapcsolatban, de az más volt. Én titkon egyre jobban rá voltam pörögve, ő ellenben semmit sem sejtett, mégis fontos volt neki, hogy figyeljen rám, és mindent észben tartson. - A kedvedért ma nem kértem rá pirított hagymát.

- Igen? - mosolyogtam, ő pedig azonnal ellökte magát a korláttól, hogy elém lépjen. Olyan finoman, olyan sok érzelemmel csókolt meg, hogy nyelnem kellett egyet. Hirtelen azt is elfelejtettem, hol vagyok, és már csak akkor néztem gyorsan körbe, amikor Louis elindult felfelé a lépcsőkön. - Hova megyünk?

- Van itt egy pavilon a dombtetőn - magyarázta, ahogy egyre feljebb értünk a hosszú lépcsősoron. - Még sosem jártál itt?

- Nem, ez az első - ingattam a fejem, és hamarosan meg is láttam a kőből készült építményt. Már azokban a másodpercekben is felemésztett a kíváncsiság, hogy mégis hogy ment a dolog Omarral, de nem akartam lerohanni Louis-t.

- Ez a kis búvóhely az egyik kedvencem az egész Central Parkban - mondta lágyan, aztán bevettük magunkat a pavilonba.

- Sok srácot hoztál már ide? - sandítottam rá oldalra, aztán le akartam ülni az egyébként valószínűleg jéghideg kőre, de Louis megakadályozott. Levette a hátizsákját, és leterített alánk is egy pokrócot, aztán ahogy leültünk, a lábunkra is tett egyet. Máris sokkal kevésbé fáztam a télen fagyos New Yorkban.

- Nos… Volt rá példa - vallotta be őszintén, és még mosolygott is mellé, nem érezte rosszul magát tőle, ezért valahogy nem is esett rosszul. Van ebben bármi logika? Nem hiszem. De akkor is így volt. Tetszett, hogy azt mondta, persze, nem te vagy az első, de most veled vagyok itt.

Louis-n egy elképesztően elegáns és szexi, vastag szövetkabát volt, meg egy vastag, ránézésre is puha, vajszínű kötött sál. Sapkát nem viselt úgy, mint én, gondolom tartott tőle, hogy mit művelne a tökéletesen beállított hajával. Imádtam a haját.

Majdnem egyszerre haraptunk bele a hotdogjainkba. Finom volt, és nem túl nagy, ezért nem tartott sokáig, amíg elpusztítottuk. Tényleg csak három-négy nagyobb harapás, de közben is őt figyeltem. Valahogy még nem fogtam fel, hogy mi a fenét tettem. Hogy tényleg elé álltam, még ha béna is voltam, elbaszott, és rettegtem, mert fogalmam sem volt, hogy fog reagálni rá.

- Bámulsz - jegyezte meg teli szájjal, amikor az utolsó falatot is megette, és a szalvétával törölgette a kezét. Csak akkor, abban a fényben láttam, hogy megcsillant a fény a körmein. Egész biztos voltam benne, hogy valami drága manikűrös dolgozott rajta. A kezei is szépek voltak.

- Mert gyönyörű vagy - motyogtam teljes zavarban, és amikor hosszú ideig hallgatott, felé pillantottam. Borzasztóan el volt pirulva, és ezt elhinni is nehezemre esett. Biztos voltam benne, hogy naponta hallotta ezt a bókot, ő mégis megcáfolta ezt a gondolatom.

- Még sose bókoltak nekem ennyit - válaszolta, én pedig meglepetten néztem rá. - Mármint… Persze, nyilván, de nem így, nem ilyen őszintén és valóságosan, mint ahogy te teszed mindig.

- Csak az igazat mondom - vontam vállat, és tényleg, iszonyúan zavarban voltam. Még csajoknak is nehézkes zsigerből bókolni, valahogy az ilyenben nem voltam jó soha, igaz szerencsére Manhattanben könnyen csábítható csajok éltek, de Louis-val… Vele minden más volt.

- Hoztál nekem csokit? - kérdezte izgatottan, és kicsit hálás is voltam, hogy nem beszéltünk erről tovább. Hogy csak elfogadta, bókolni akartam, és kimondani, nem feszegette tovább a témát.

- Az emojikkal kiérdemelted - vigyorogtam rá, és olyan édes volt, ahogy összecsapta a kezeit, miközben azt nézte, hogyan veszem ki a zsebemből a csomagnyi Kisses csokit.

- Mi…? - nézett rám lenyűgözve, és azt éreztem, hogy szeretném megcsókolni, aztán eszembe jutott, hogy végre megtehetem. Nem érdekelt tovább semmi. Közelebb hajoltam, és nyomtam egy puszit az ajkaira. - Szóval mindig figyelsz, ha?

- Sokszor hoztál ilyet a suliba - válaszoltam, ő pedig kibontotta a nejlont, aztán a kis alumínium fóliába csomagolt falat csokit is. Végig akartam nézni, ahogy a szájába dobja, helyette az enyém felé közelített vele, és zsigerből nyitottam is neki. Arra számítottam, majd finoman a nyelvemre teszi a csokit, helyette visszahúzta a kezét, és messziről hajította a számba. Nagyon kellett nevetnem, de elszopogattam a lágy tejcsokit, miközben kicsomagolt egy újabb darabkát, és a saját szájába dobta. A gyomromban már egy hatalmas csomó kezdett növekedni, ezért nem tudtam tovább magamban tartani, muszáj volt rákérdeznem, hogy mi történt korábban. - Szóval… Hogy ment?

- Szörnyen - sóhajtott fel, majd hátradőlt a pavilon falának, és a fejét is nekidöntötte. Nem nézett rám. - Csak ültem a kocsimban, és alig tudtam kiszállni. Fogalmam sem volt, hogy csináljam, és… Ne vedd magadra, oké? Kérlek! De… Egy kicsit azt is éreztem, hogy nem akarom megtenni. És ez nem miattad volt, hanem… Miatta. Omar jó srác, és a legjobbat érdemli. Szóval nyilvánvalóan nem engem, aki az első adandó alkalommal a legjobb barátja szájába dugta a nyelvét.

- Megbántad? - szólaltam meg halkan. Azt néztem, ahogy odakint sötétedni kezd, és egyre hidegebb is lesz, mert már a leheletünk is látszik. - Hogy szakítottál vele.

- Nem. Nem, mert izgatott vagyok miattad - vallotta be, és ha ma visszagondolok, mosolyognom kell azon, milyen ügyesen bánt már akkor is a szavakkal. Mennyire jól tudta használni őket, hogy ne bántson meg senkit, mégis az igazat mondja. - Tényleg elgondolkodtam ott a kocsiban ülve, hogy mit tegyek. Mérlegeltem, hogy mit akarok jobban. Nem voltunk együtt régóta, és vele sokkal kevesebb időnk volt egymásra, mint veled. Nyilván téged sokkal jobban és mélyebben ismerlek, és… Te fontos vagy nekem. Nem csak mint egy szép arcú fiú, aki aranyos, jószívű és jól csókol, és talán komoly is lehet a dolog. Te Harry vagy. Ahogy tegnap is mondtam. Nem tudom máshogy elmagyarázni, ami bennem van. Szóval végül döntöttem. Téged… szeretnélek jobban.

- Ez kicsit úgy hangzik, mintha mérlegre tettél volna minket, és mindent, amit jelentünk neked, aztán vártad, merre billen - magyaráztam, és tudtam, hogy akkor, abban a pillanatban hirtelen mégis kicsit sértett voltam, de nem tehettem ellene. Szar voltam ebben, kezdő, teljesen kezdő és tapasztalatlan. Csak Louis-t akartam közel magamhoz.

- Pontosan ez történt - válaszolta gond nélkül. Valahogy az egész szitu annyira elbaszott volt, mégis… Persze, mégis megértettem őt. - Ne haragudj, amiért rosszul érzem magam Omar miatt, ki fogom heverni ezt, ahogy ő is, de… Ja. Nem szeretek megbántani másokat.

- Tudom, és persze semmi baj - dőltem én is hátra, egyből érte nyúltam, hogy közelebb húzzam magamhoz. - Kezdtél már annyira tapasztalatlan sráccal, mint én vagyok?

- Olyannal már igen, akinek előttem még nem volt kapcsolata - mesélte, és közben folyamatosan, felváltva nyúltunk a csokis tasak felé. - Olyannal még nem, mint te.

- Mint én?

- Aki kvázi… Miattam jött rá, hogy meleg. Vagy bi… - javította ki egyből magát, mert valami olyasmiben állapodtunk meg végül, de a lelkem mélyén tudtam, hogy már akkor is csak áltattam magam. Még biszexuális sem lehet valaki, aki képes teljesen elfelejteni a nők iránti vonzódását, aki rájön, hogy az csak egy rossz vicc volt Louis-hoz képest, velem pedig az történt. Valahogy mégis megállapodtunk ebben a biszex dologban, és onnantól annak címkéztünk fel engem. Nem ellenkeztem ellene.

Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy Louis talán hibát követett el. Hogy nem engem kellett volna választania, mert Omar mellett szabad és boldog lehetett volna, míg én… Én nem tudtam, mit akarok. Rajta és Zaynen kívül senki sem tudta, mit érzek, hogy mi történik bennem, és valahogy azt éreztem, nem is akarom, hogy tudják. Tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel, felőrlő kételyekkel, bizonytalansággal. És ne felejtsük el a vágyat, hogy egyszer én is legyek valaki. Hogy végre számoljanak velem, és ismerjék a nevem. Tudom, ma már tudom, hogy betegesen éheztem erre. Ha visszamehetnék, elmondanám az éretlen, tizennyolc éves énemnek, hogy ne legyen idióta, és ne csináljon hülyeségeket. De talán szükségem volt mindarra, ami történt, arra a hosszú útra, amit azóta bejártam, hogy ma értékelhessek mindent. Legfőképpen Louis-t. Borzasztó nélküle.

- Louis? - kérdeztem meg, mert addigra már hosszú ideje csak gondolkodtam. Mindenen. Hogy mit tegyek, hogyan lesz, merre lépjek. Érdekelt Louis terve. - Mit fogsz csinálni a gimi után?

- Felajánlottak egy ösztöndíjas helyet a Yale-en - mondta, és soha nem számítottam volna erre a válaszra.

- Ösztöndíjas? De miért lenne az jó neked? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, ő pedig kicsit elhúzódott, és egy pillanatra furcsán nézett rám.

- Ösztöndíjat ajánlottak fel a kiemelkedő tanulmányi eredményem miatt, amit az ország egyik legszigorúbb fiú gimnáziumában értem el - magyarázta, én pedig ültem ott, mint egy szerencsétlen, és féltem megszólalni, mert nem tudtam, mik a jó szavak. Louis hangja vészjósló volt. - Ez megtiszteltetés. A Collegiate ösztöndíjas diákjait se nézem le úgy, mint mások. Sokkal jobbak, mint néhány pénzeszsák, akik csalással mennek át a vizsgákon.

- Korábban nem tudtam, hogy így érzel.

- Én meg azt nem, hogy te másképp - jegyezte meg, kicsit talán csípősen, és fürkésző pillantásokkal nézett rám. - Néhányszor már elcsíptem furcsa megjegyzéseket, és Omarnak is durván beszóltál nemrég. Tényleg, azt gondolod, hogy…

- Nem, ez… - kezdtem bele, és nagyon erősen gondolkodtam, mivel húzhatnám ki magam, mert Louis nem tudta, és nem is tudhatta meg, mi zajlott bennem. Hogy miért volt kényes pont az ösztöndíjprogram. - Omart tényleg sajnálom, ott igazából… Direkt voltam fasz. Féltékeny voltam.

- Nem annyira mentség - mondta egy kicsivel lágyabb hanghordozással, hogy azért értsem, nem haragszik végtelenül. Még mosolygott is mellé egy kicsit, így feloldva a feszült hangulatot. - Tényleg lenézed őket? Az ösztöndíjasokat.

- Nem, én csak… - kezdtem, és próbáltam összeszedni a megfelelő szavakat. - Azt gondolom… Nem tudom, hogy mondjam, Lou. De nem nézem le őket. Viszont mindketten tudjuk, mennyire fontos a pénz és a rang a mi világunkban.

- Sajnos - sóhajtott fel, és a csokis zacskóba nyúlt. - Az egész elcseszett, de ez van. Én viszont büszke vagyok arra, hogy maga a Yale ajánlott nekem tanulmányi ösztöndíjat. Te hova tervezed tovább?

- Nem tudom még - vallottam be őszintén, és ez is volt az igazság. Még nem döntöttem. Csak azt láttam, hogy a Harvard kiküldte nekem az ösztöndíj pályázatokat. Azóta is ott hevert az asztalomon bontatlanul, hogy anya felvitte nekem a szobámba. - Gondolkodtam a Harvardon, de még nem vagyok biztos benne.

- Oda könnyedén bekerülnél a Collegiate-ből - jegyezte meg, és tudtam, hogy igaza van. A Harvard gimnáziuma voltunk, de akkor sem voltam biztos benne.

- Gondolkodtam simán csak az New York Egyetemen is.

- Nem akarsz kiszakadni innen végre egy kicsit? - kérdezte, miközben egy darabka csokit szopogatott. - Hidd el, édes, ez a hely hosszútávon mérgező. Mindenkinek kell egy kis szünet.

- Még nem döntöttem.

- Az NYU tényleg jó, nyilván a Harvard is - folytatta a sulik elemzését, én pedig csak hallgattam a hangját. Louis okos volt, sokkal okosabb nálam, és már akkor tudtam, hogy elfogadja majd a Yale ajánlatát. Ezért valahogy én is kevésbé húztam az NYU vagy a Harvard felé, tudva, hogy Louis Connecticutban lesz. Bár annyira nincs messze New Yorktól, alig két óra autóval, mégsem az a táv volt, ami akkor választott el minket. Az, amit bármikor megtehettem, ha írt egy üzenetet, vagy hívott. - De nézz szét alaposan. És ismerve a kapcsolatod a szüleiddel, talán tényleg jobb, ha kicsit lelépsz innen. Akár a Yale-re - kacsintott rám, és nem tudtam nem elmosolyodni, még úgy is, hogy belül üvöltöttem. A hazugságaim súlyától, és azért is, mert legszívesebben én is a Yale-re mentem volna Louis-val, de tudtam, hogy ott esélyem sincs.

Egészen sötétedésig beszélgettünk a pavilonban a pokrócokba csavarva, mire még azokkal együtt is kellően átfagytunk, és elkezdtünk összepakolni. Az összes csokit megettük, ezért egy kisebb cukormérgezést lábon kihordva nevetgéltünk, amíg elértünk Louis-ék házáig. Kérlelt, hogy maradjak vele, hogy megint aludjak náluk, de muszáj volt hazamennem, mert aznap este dolgoznom kellett a boltban egészen éjfélig, én zártam. Másnap viszont vele akartam lenni, szóval szükségem volt tiszta ruhákra, eltüntetni a munkaruhám, magammal vinni a könyveimet és jegyzeteimet, mert aztán hétfőn onnan akartam suliba menni.

“De holnap? Holnap nálam alszol? 🥺” - érkezett az első üzenet rögtön azután, hogy beálltam a pult mögé, a munkatársam pedig egyedül hagyott az ajándékboltban.

Miközben az üzenetére vártam, kivittem egy csomó dobozt az eladótérbe, hogy feltöltsem a polcokat, amiket aznap leraboltak. Szerettem, amikor esti műszakra osztottak be, mert olyankor szinte senki nem ment be a boltba. Egy utcával lejjebb volt, mint a Times Square, és bár volt néhány vásárló, teljesen elenyésző.

Holnap délelőtt hazarepül Miamiba.🥳🥳🥳 Egyedül leszünk. 💗 Nem mintha számítana, ha itt van, akkor is veled akarok lenni.

Nem azért kérdeztem

Küldd haza a házvezetőt is. Főzök vacsit

Tudsz chilit főzni? 👀

Aha

🥳😋😋🙌👏🍛

Ez mi? Ez nem chili :-D

Nincs chili emoji 😒

Szívás :-D

Oké, akkor chili lesz

Van hozzávaló?

Tele a hűtő. Minden csak rád vár.

Főzzünk pudingot is.😛

Rendben

Hm. Viszek magammal pár cuccot, ha nem gond

De elsősorban magadat hozd.😊

Később felhívhatlak? Gyorsan lezuhanyozom

Várlak 😘