Sziasztok!

Megkésve bár de itt vagyok. Ma dolgoztam... Arra gondoltam, lehet majd péntek este bekészítem mindig draftban, és akkor szombat reggel csak meg kell osztanom. Működött ez korábban is. :D Na szóval hát haladuuuunk, mit gondoltok? Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Élveztem a pillanatot. Louis finom ízét, a nyelve simogatását, az ujjai cirógatását a nyakamon, és nem akartam, hogy vége legyen. Úgy éreztem, örökké ott akarok maradni. Abban a helyzetben, Louis-t ölelve, ártatlanul, mert még csak nem is csináltunk ennél többet. Csókolóztunk, és simogattuk egymást, mégis jobban élveztem, mint bármelyik, eddig őrülten jónak hitt szexet valamelyik volt csajommal. Ez csak… Ebben benne volt minden. A válasz is a kérdéseimre, és hálás voltam Louis-nak, hogy tudta, mivel válaszolhatjuk meg őket. Mivel segíthet, hogy mindent megértsek. És mindeközben annyira kegyetlenül élveztem, amit Louis kiváltott belőlem. Panaszosan nyöszörögtem, amikor végül elhajolt. El akartam bújni, elrejtőzni. Úgy éreztem magam, mint egy újszülött, aki még nem akart megszületni, de mégis világra segítették. Védtelennek, egyedül. Pedig ott volt velem Louis.

- Nézz rám, kicsim - suttogta, és amikor nem mozdultam, le akart mászni az ölemből. Azt egyáltalán nem hagyhattam. Közel akartam őt tudni. Felnevetett, amikor szorosabban húztam magamhoz. - Szóval nem undorodsz tőlem ezek után sem, vagy ilyesmi. Ez jó jel.

- Milyen voltam? - motyogtam a nyakába, és imádtam, ahogy kicsit mindig elakadt a lélegzete, vagy megremegett a hangja, amikor játékosan beleharaptam a puha bőrébe.

- Az elején elveszett, és remegtél, ami a kelleténél sokkal jobban beindított - válaszolta halkan, teljesen őszintén. Nagyon értékeltem, hogy ilyen nyíltan tudtunk beszélgetni. - Aztán akaratos, és éhes. Az még jobban beindított, szóval… Talán most le kellene szállnom rólad.

- Nem akarom - ingattam a fejem őrült módjára. Valahogy a rémületem, hogy el kellene engednem, felbátorított annyira, hogy a fenekére simítsam a kezem, és kicsit közelebb húzzam. A fehér farmerja szűk volt, és elég vastag anyagból készült, mégis éreztem őt, tudtam, hogy ő is engem, mert egyből egymás szájába nyögtünk. Újabb hosszú percekig csak csókolóztunk, egymás nyelvével, ajkaival játszottunk, mire lenyugodtunk kicsit, és képesek voltunk megint egymás szemébe nézni.

- Beszélj, szerelmem, hogy…

- Imádom, ha így hívsz - szakítottam félbe, ő pedig melegséggel a tekintetében nézett rám. - Ezt szeretem a legjobban minden őrülten nyálas és modoros beceneved közül. Hívj mindig így, akkor is, ha nem igazi. Ha csak egy szófordulat. Egyelőre…

- Mondd el, mit éreztél.

- Attól tartok, itt még biszexualitásról is csak jóindulattal beszélhetünk - ráztam meg a fejem, Louis pedig próbált komoly arccal nézni rám, de tudtam, hogy tetszik neki a válaszom. - Ez a néhány perc csókolózás kielégítőbb volt, mint bármelyik szexuális élményem a múltban. Akkor… Mostantól melegnek kell hívnom magam?

- Úgy hívod magad, ahogy jól esik, ez ebben a szép - próbált megnyugtatni. Tudom, hogy így volt, mert heteronak, ami a legkényelmesebb és legegyszerűbb lett volna, nyilván nem hívhattam magam. Álszent lett volna, de minden mással is ezt éreztem. - Adj magadnak időt, ne akarj mindent egyből megérteni, feldolgozni, vagy felcímkézni. Csak… Adj magadnak időt. És itt vagyok veled, nem leszel egyedül.

- Köszönöm, Loulou - sóhajtottam fel, és megint szorosan öleltem. - És… Mi lesz Omarral? Mármint… Nem fogok hazudni, magamnak akarlak, de… Tudom, hogy a bénázásom alatt összejöttetek.

- Holnap találkoznom kell vele - jelentette ki, és egy pillanatra görcs ült a gyomromba, hogy talán nem tervezi elhagyni. Hogy miközben mi a háttérben vagyunk, ők majd a kirakatban, és ez az ötlet egyáltalán nem tetszett. - Majd átmegyek Brooklynba, és beszélek vele. Nem akarom megcsalni, az… Az nem én vagyok.

- Már megtetted - mondtam óvatosan, ő pedig szorosan lehunyta a szemét, mintha fájtak volna neki a szavaim.

- Igen, és ez is épp elég rossz. Úgy értem, nem akarom hetekig csinálni, vagy ilyesmi - magyarázta egyértelműbben. - Sose csinálok ilyet. Senkivel nem voltam még addig se, amíg őt próbáltam becserkészni. Tiszteletben akartam tartani, ami alakul köztünk.

- Ezt észrevettem, és… Igazán kedves tőled.

- Kedvelem őt. Szóval… Most kicsit szarul érzem magam. Más srácért nem hiszem, hogy ezt tenném - döntötte a mellkasomnak a fejét, így nem láthattam az arcát, de tudtam, hogy zavarban van.

- Akkor miért pont értem? - kérdeztem halkan, pedig kicsit féltem is a választól. Vagy inkább attól, hogy ő is elgondolkodik, aztán rájön, mennyire hülye, és inkább Omarral marad. Felnézett rám, legalább egy teljes percig bámult a szemembe, majd lágy mosoly ült ki az ajkaira, és megsimogatta az arcom.

- Mert te Harry vagy - mondta egyszerűen, és láthatta az értetlen arckifejezésem, mert halkan felnevetett, és folytatta. - Ezzel szerintem röviden, de mindent elmondok. Te Harry vagy.

- Aha, elbaszott, néha idegbeteg, és… Nem, tulajdonképpen semmit sem mondasz el vele. Ugyanúgy nem értem.

- És ezzel nincs is semmi baj - rázta meg a fejét, aztán előrehajolt, hogy adjon egy puszit a számra. - Elég, ha én értem.

- De…

- Fontos vagy nekem - vágott a szavamba, aztán már hiába próbáltam visszatartani, mégis lemászott az ölemből. - Fázom! Menjünk le. Itt alszol?

- Ha nem gond - válaszoltam, és segítettem neki összehajtogatni a pokrócokat, hogy visszategyük a csomagolásba. Valószínűleg holnap reggel valaki úgyis feljött volna a személyzetből, hogy megtegye ugyanezt, de Louis… Ő más volt, mint bármelyik másik kőgazdag sorstársa.

- És… - kezdte, ahogy lehajolt, hogy felvegye a cipőit, de nem húzta vissza őket, csak a kezében tartva, zokniban indult el a lift felé. Már bent álltunk, és csukódott az ajtó, amikor hozzám bújt és folytatta. - Velem alszol?

- Naná! - motyogtam a hajába.

Érdekes volt a kettőssége annak, mennyire közel akartunk lenni a másikhoz, ezért óvatosan, de érintettük egymást, cirógattuk egymás ujjait a liftben. Mégis mintha zavarban lettünk volna, elveszve. Én biztosan, ő pedig semmit sem sürgetett vagy erőltetett rám.

Már éjfél is jócskán elmúlt, amikor kiszálltunk a liftből, és Louis-ék lakásában teljes sötétség uralkodott. Csak a konyha apró ledjei és a medence fénye adott némi támpontot, merre is kell mennünk. Talán Louis anyja arra számított, hogy a fia részeg lesz, ezért hagyta égni a konyhai lámpákat, de Lou egyből lekapcsolta, amikor a folyosóra értünk. Néma csendben botorkáltunk el a szobájáig, és ott… Ott csak nem tudtam visszafogni magam. A ruhájába markolva húztam közelebb, és ezúttal én csókoltam meg, én kezdeményeztem. Persze ennél tovább nem mentem, nem is akartam, mert fogalmam sem volt, hogyan reagálnék rá, és még minden annyira új volt, de büszkeséggel, magabiztossággal töltött el a lépésem. Az, ahogy Louis a karjaimba olvadt, és élvezte a csókom, épp annyira, mint én az övét. Az egész annyira… Meseszerű volt akkor. A boldogság, hogy Louis mellettem van, elnyomott minden szart az életemben, és olyan idétlenek voltunk. Ahogy vihogva mostunk fogat egymást fröcskölve, míg végül a mosdókagylónak szorítva találtam magam, és Louis zihálva harapdálta a nyakam, vagy ahogy kiszabadultam a kezei közül, és nevetve vetettük az ágyba magunkat.

Louis szobájában nem fáztam egy szál alsóban sem, és a takarója is vastag volt, mégis ami szinte lángra lobbantott, azok a puha simogatásai voltak a paplan alatt. Elaludni is nehezen tudtam, mert csak az elmúlt órák eseményei pörögtek a fejemben. Minden megváltozott, többé semmi sem volt a régi, és rettegtem a változástól, de vágytam is rá. Arra, ami ott volt Louis szobájában. A békés csendre, a figyelmére, a törődésére, a biztonságra, amit abban a szobában éreztem. Ha ma valaki azt mondaná, csak egy napra visszatérhetek oda, boldogan igent mondanék.

Reggel előbb ébredtem, mint Louis. Így volt szerencsém alaposan megfigyelni őt, ahogy alszik. Az a vicces, hogy cseppet sem olyan volt, mint egy hollywoodi filmben. Az arca kipirult a paplan melegétől, a haja pedig eszeveszettül kócos volt, igazából röhejesen nézett ki a feje tetején. A szája enyhén elnyílva, és bár nem horkolt, emlékszem a halk hortyogásra, ami a nyitott szájából tört fel. Mosolyognom kellett rajta. És egyszerre csodáltam is őt. A homloka hibátlan bőrét, és az orra tökéletes ívét. Annyira csábító volt, hogy finoman végig is simítottam. Volt két-három apró, anyajegy szerű pötty az arcán, és valahogy hívogatott, hogy azokon is végighúzzam az ujjam. Aztán ott volt a szája, amivel már tudtam, milyen elképesztően csókol, de ezúttal nem volt duzzadt és piros miatta. Puha volt, rózsaszín és tökéletes. Hozzá kellett érnem, de azzal elcsesztem. Louis szinte azonnal megmozdult, és a szemét is résnyire nyitotta.

- Hasznos képesség, hogy egyből felébredsz, ha valaki a szádat basztatja - vigyorodtam el, Louis pedig felnevetett, a hasára fordult és nyújtózkodni kezdett, mint egy kismacska.

- Legközelebb mást is basztathatnál, amikor ébreszteni próbálsz - jegyezte meg álmos, reszelős hangon, én pedig nyeltem egyet. Elképzeltem, amire gondolhatott, és furcsa érzés volt félni tőle, miközben fájdalmasan akartam. Kicsit, mint az első szex előtt, amikor még szűz voltam, és fogalmam sem volt, mit érezhetek egy csajjal, vagy hogyan csináljam, hogy bánthatom-e őt, ezért óvatosnak kell lennem. - Ah, úgy értem… Ez nem…

- Oké - szóltam közbe, mert a korábbi megjegyzése egyértelműen zsigerből jött, amit aztán próbált visszaszívni, amikor rájött, hogy velem ez az egész komplikáltabb. - Minden oké. Nem kell lábujjhegyen óvatoskodnod körülöttem. Csak… Ez még mind új, de ettől még veszem a poénokat.

- Értettem, bébi - mondta egy kicsit nyugodtabban, aztán felém fordult és félig a mellkasomra mászott. - Akkor most kérem a jó reggelt csókom.

Nem szóltam semmit, csak mosolyogtam, és közelebb hajoltam, hogy egy kicsit magamévá tegyem a száját. Valahogy… Ezt minden csajjal utáltam. Előtte mindig csak egy kiadós fogmosásra vágytam, lehetőleg tőlük is, és aztán semmi akadálya, de Louis-val ez is más volt. Cseppet sem bántam, hogy álmosan, párnától összegyűrt arccal, reggeli lehelettel, alvás szaggal ölelkezünk. Már itt tudnom kellett volna, hogy ez a kapcsolat több, hogy ez mindent megér, és hogy ne basszam el. Bárcsak azt is tudtam volna, hogyan ne basszam el.

*

Nagyon ideges voltam azon a délutánon. Próbáltam elterelni a figyelmem, és másra gondolni, nem pedig Louis-ra és Omarra, de nehezen ment. Igyekeztem az előző este pillanatait felidézni, hogy Louis milyen kibaszott izgatóan nézett ki a habpartyn, aztán az első csókunkat a tetőn. Akkor nem is figyeltem arra, milyen elbaszottul romantikus volt. Csak mi ketten a város felett egy novemberi hűvös éjszakán, a Chrysler Building fényei a háttérben, a Central Park sötétje pedig elterült a házak mellett.

Aztán az éjszakára gondoltam, amit nem aludtam végig, sokszor felébredtem, mert szokatlan volt Louis ágyában feküdni. És az is szokatlan volt, hogy nem egy csaj ölel át, hanem Louis fekszik a mellkasomon, aki miatt, mivel nagyjából egy súlycsoportban voltunk, néha levegőt is alig kaptam. Aztán a reggelre, ahogy órákig csak feküdtünk az ágyban és beszélgettünk. Mindenről, mert kérdeztem, ő pedig nyitott volt. Mesélt az első srácról, aki megtetszett neki, aztán arról, hogy a húgai hogy viszonyulnak ehhez, a szüleiről addigra már tudtam. Aztán áteveztünk olyan témákra, hogy ki hova szeretne egy nap eljutni. Na neki nem volt túl sok hely a listáján, mert minden évben utazgatott a családjával. Végül kilyukadtunk ott, hogy éhesek vagyunk, és mit szeretünk a legjobban reggelire. Szerencsére az anyja már nem volt otthon, ezért bevehettem magam a konyhájukba, hogy amíg Louis zuhanyzik és elkészül, addig süssek európai, vékony palacsintát, amit nutellával és banánnal töltöttem meg. Louis majdnem elájult, amikor meglátta, azonnal a konyhapulthoz ült az egyik bárszékre, és habzsolni kezdte. Legalább négyet vagy ötöt megevett, mire jóllakottan elterültünk a kanapéjukon.

Ott már nem nagyon beszélgettünk. Valahogy mindkettőnket elsodort a hangulat, a kellemetlen feszültség, mert Louis-nak Omarral kellett találkoznia, és nyilván arra készült, hogy szakítson vele. Ő ideges volt, mert nem akarta megbántani a srácot, én pedig azért, mert attól tartottam, Omar majd valahogy mégis ráveszi, hogy együtt maradjanak. Hogy adjon neki egy esélyt. És tudtam, ha ez megtörténik, akkor vesztettem. Omar sokkal jobb volt nálam. Őszinte, kedves, élettel teli, cseppet sem elbaszott. Rólam egyiket se lehetett elmondani, ezért csak feküdtem az ágyamon, és azt vártam, hogy Louis jelentkezzen. Imádkoztam, hogy így legyen.

- Szia, Harry! - sétált be a közös szobánkba Aria, és leült az íróasztalához, gondolom, hogy házit csináljon. Azért a szüleink addigra annyit megtettek, hogy mobil könyvespolcokkal, meg függönyökkel megpróbálták két részre szeparálni a szobát, így mindkettőnknek lehetett egy kis privát szférája legalább alvás közben, de ettől még közös szoba volt. Nem volt mit szépíteni rajta.

- Köszöntem - nézett rám hátra az asztalától, és a tekintete szikrákat szórt.

- Hallottam - vágtam vissza, de rögtön utána a szemem is megforgattam, és inkább visszaköszöntem.

- Képzeld, Wyatt és Miranda ma egész délután a kertben beszélgettek - pletykálta nekem. - Szerinted összejönnek?

- Miranda az utca végéből? - kérdeztem vissza, mert azt az egy Mirandát ismertem, de addig fogalmam sem volt, hogy Wyatt jóban van vele. Akkor arra is rájöttem, hogy talán többet kellene beszélgetnem a családommal. Persze, ha kevésbé frusztrált volna mindannyiuk közelsége.

- Aha, remélem összejönnek, mert cukik - csiripelte Aria, de igazán nem is figyelt rám, a füzetébe írkált valamit. - És akkor talán összeköltöznek, mint Mateoék, aztán végre lehet saját szobám.

Eredetileg válaszolni akartam valamit, de azonnal minden gondolatot kivert a fejemből a telefonom rezgése. Úgy ültem fel az ágyamon, mintha áramot vezettek volna bele, és azonnal Louis üzenetét kezdtem olvasni.

Találkozzunk a Central Parkban. A Shakespeare Kertben leszek, hotdogra vágyom. 🌭 Ha útba esik valami kisbolt, hozz nekem csokit, légysziiiii 🙏🏻🍫

Az üzenet semmi feszültséget nem hordozott, sokkal inkább szomorúságot és fáradtságot. A végétől és Louis szenvedélyesen sokat használt emoji figuráitól pedig csak mosolyogni tudtam. Azonnal indultam, mert egyetlen pillanatot sem akartam elvesztegetni, amit Louis-val tölthettem.