Sziasztok!

Naaaa, tudom, tudom... A legjobb helyen vágtam el. De!!!! Most már tényleg készül valami.. Valami nagyon jó! Tartsatok kiii! Addig is mondjátok el, hogy szerintetek mi lesz ebből. Harry végre elég bátor lesz-e? Hagyjatok nyomot!

Nagyon elmaradtam a kommentválaszokkal, ne haragudjatok miatta, csak annyira kaotikus heteim voltak, hogy arra szavak sincsenek. Viszont már hivatalosan is megoszthatom veletek, hogy az új lakhelyemen berendezkedve, Írországból jelentkezem, minimális időeltolódással, és igyekszem, hogy a blogom is visszatérjen a régi kerékvágásba. Értem ezalatt a one-shotokat is.

Suliba menni, és Louis-ék szemébe nézni pontosan olyan elcseszett volt, mint amilyenre az események után számítottam. Amikor rájuk pillantottam, folyamatosan képek ugrottak be elém. Omar olajbarna bőre, ahogy a combját Louis oldalához szorítja. Amikor Louis odament hozzá a szekrényeknél, hátulról megölelte, aztán megcsókolta őt. Ott volt a szemem előtt, ahogy Omar kezeit a feje fölé szorítva, szenvedélyesen mozog a lábai között, a srác pedig tehetetlenül csak élvezni tudja a helyzetet, mert megmozdulni sem képes, hozzáérni sem. Csak beleharap a saját bicepszébe, hogy valahol legalább levezesse a saját felgyülemlett energiáit. Minden kurva pillanat ott volt előttem, nem csak emlékeztem rá, élesen láttam.

- Jól vagy? - lépett mellém Zayn, és bár nem mondta ki, még csak a fejével se bökött feléjük, tudtam, hogy a gerlepárról beszél.

- Jól - morogtam, aztán visszafordultam a szekrényem felé, hogy kiszedjem belőle a következő órához szükséges könyveket és jegyzeteket. - Már úgyis mindegy… Nyilván.

- Ugyan már! - dőlt a szekrényemnek, és felhúzott szemöldökkel nézett rám. - Mióta vannak együtt? Két napja? Három? Beszélj Louis-val!

- Gigi szülinapján már smároltak - húztam el a számat, aztán bezártam a szekrényem, még egyszer a csókolózó párocska felé néztem, és elindultam a terem felé. Inkább látni se akartam őket. - De amúgy sem számít, Zayn.

- Dehogynem számít - jelentette ki magabiztosan, ahogy a lépcsőn tartottunk felfelé, de tudta, mennyire diszkréten kell kezelnie ezt a helyzetet, mert talán még soha nem beszélt ilyen halkan hozzám. - Pontosan látom, mennyire vergődsz magadban, H. Csak beszélj vele!

- Meglátom - zártam le ennyivel a témát. De magamban még semmiben sem voltam biztos. Se abban, hogy tényleg lesz merszem beszélni vele, se abban, hogy az lenne a legmegfelelőbb lépés.

Persze az egész kurva nap ebben a hangulatban telt, meg a következő is, és az azutáni is. Azzal is maximálisan tisztában voltam, hogy Louis haragszik rám, valószínűleg a beszólásaim miatt, amiket Omar felé intéztem, ugyanis többször is lemondta a délutáni korrepetálást valamilyen indokkal.

- Louis, beszélhetnénk? - léptem mellé már a második így töltött hét vége felé, amikor az ebédlőbe készültünk, és ők a csapóajtó mellett beszélgettek Omarral, meg két másik elsőssel. Louis már folyton velük lógott helyettünk. Muszáj volt véget vetnem ennek. - Kérlek!

- Persze - mondta végül lágy hangon, elhúzódott Omartól, és elindult a padok felé, amik a hallban álltak a falak mellett.

- Sajnálom - mondtam ki egyből, ahogy lezuttyantam mellé. Az ebédelni tartó embereket néztük, nem is pillantottunk egymásra, volt valami megfoghatatlan, de nagyon erős fal közöttünk. Én építettem oda a faszságaimmal és a kimondatlan vágyaimmal. - Ne haragudj, amiért gecin viselkedtem veletek, és… Nem tudom… Hiányzol?

- Ezt kérdezed vagy mondod? - mosolyodott el egy kicsit, és ott már tudtam, hogy nyert ügyem van. Hogy nem lesz ez olyan nehéz, mint amitől féltem. Valahol persze a szívemet is megmelengette, hogy nem kell sokat könyörögnöm neki, mert kedvel engem.

- Mondom.

- Te is hiányzol, bébi - ölelte át a vállam, és úgy borzolt a hajamba, hogy kiesett belőle a piros kendő, amit reggel találtam a szekrényben. Ő nevetett, mert nyilván direkt csinálta, én meg morgolódva újra a hajamba tekertem a sálat, aztán Louis-ra néztem.

- Akkor találkozunk valamikor?

- Hétvégén nem tartok bulit, anyám is a városban van - forgatta meg a szemét, de egyből folytatta is. - Hétfő délután mindenképp gyere fel. Közelegnek a vizsgák. Szerintem kirázod a kisujjadból, de azért dolgozzunk rá.

- Rendben - egyeztem bele, még ha kicsit kedvetlenül is, mert arra számítottam, esetleg láthatom hétvégén. - Velünk ebédelsz?

- Aha - vágta rá, és amikor visszafelé indultunk az ebédlőbe, Omar persze ott várt rá a fal mellett. Louis halánték puszival köszöntötte újra, aztán együtt álltunk be a sorba. Louis, mint mindig feltornyozott egy csomó sültkrumplit és ketchupot a tálcájára, Omar valami tésztát, én meg maradtam a salátánál, de… Fogalmam sincs, Louis hogy volt mindig olyan sovány, amikor mindennap teleette magát műanyag kajákkal.

Ez volt az első alkalom, hogy Omar odaült az asztalunkhoz. Liam egyértelműen nem örült ennek a fordulatnak, alig szólalt meg egész ebéd alatt, Niall is valahogy idegenül érezte magát a szokatlan helyzetben, de azért mesélt kicsit Avaról. A szobalányról, akiről csak én tudtam az igazat, mindenki másnak továbbra is a kőgazdag családi barát volt.

- Mit csinálsz ma délután? El kell mennem valami előadásra, amit a szüleim tartanak, és Gigi nem ér rá - magyarázta nekem Zayn. Pontosan tudom, hogy csak a figyelmem próbálta elterelni, és értékeltem is, de nem sikerült. Bámultam, ahogy Louis sültkrumplival eteti Omart, és gyomron akartam rúgni magam, amiért én kértem őket, hogy velünk egyenek. Kibaszott rossz ötlet volt, és szét akart szaggatni a féltékenység. De ettől még próbáltam Zaynre is figyelni. Kisebb-nagyobb sikerrel. - Velem jössz?

- Nem t’om - morogtam a kajámba, mert amúgy tényleg nem volt kedvem Zaynnel menni. Önsajnálathoz volt kedvem a szobámban, és a sebeimet nyalogatva semmit sem tenni. - Legutóbb, amikor elmentem egy ilyenre, közel voltam hozzá, hogy halálra unjam magam. Megígértem neked, hogy több ilyenre nem megyek el.

- Te minek mész egyáltalán? - kérdezett közbe Niall, aztán egyből Louis felé bökött a fejével. - Péntek van, Louis-party nap.

- A-aaa - válaszolta az említett teliszájjal, és mindenki felé fordult. Még Omart is meglepte a dolog. - Itt van anyám, szóval ma nem lesz nálam semmi. Viszont hatalmas retro habparty lesz a Phoenixben. Gyertek oda!

- Ne már, Louis! - nyögött fel Liam akkor először. - Az a legmelegebb meleg szórakozóhely a városban. Mondtam, hogy az égvilágon semmi bajom a melegekkel, cukik vagytok - mutatott rájuk -, de nem megyek olyan helyre, ahol esélytelen csajokat felszedni, és farkak dörgölőznek a seggemhez.

- Elfogadom az érveidet - vigyorgott Louis, és a mosolyától valahogy nekem is mosolyognom kellett. Csak akkor olvadt le az arcomról, amikor egyből Omar felé fordult. - Te eljössz velem?

- Nem tudok - mondta a srác szomorúan. Szerettem volna azt mondani, hogy kamuzott, vagy le akarta rázni Lou-t, és ezért utálni is akartam, de tényleg őszintén elszomorította, hogy valamiért nem tudja elkísérni Louis-t. - Délután edzésem van, este meg családi program.

- Mentsd ki magad valahogy - vont vállat Niall, mert nálunk ez volt az általános. Tökéletesen leszartuk, mit akar a család, ha a bandával volt program, leráztuk a családot.

- De én velük akarok lenni, már egy ideje tervezzük ezt - válaszolta Niallnek.

- Megértem, édes - simított végig Omar arcán a srác, akiről addigra valamiért már hónapok óta nem tudtam levenni a szemem. Aznap is szép volt, a fellakkozott hajával és a szorosra kötött kis kendővel a nyaka körül. Aznap gyűrűk is voltak az ujján, pedig az nem volt gyakori Louis esetében. - Legközelebb velem jössz. És valaki más? Ne már, ne kelljen egyedül mennem!

- Passzolom, anyámékat kell megnéznem - rázta a fejét Zayn. Komolyan gondolta azt a szart, én viszont nagyon nem akartam vele menni. Louis azonnal rám nézett, és még színpadiasan az alsó ajkát is lebiggyesztette, úgy könyörgött némán. Igent akartam mondani azonnal. Bólogatni és megígérni, hogy ott leszek, amikor akarja, hogy elmegyek vele bárhová, de nem tettem. Valószínűleg, ha meg is szólal, és azt mondja, kérlek, akkor elbuktam volna, de így tudtam tartani magam. Egy kibaszott habparty Louis-val valószínűleg tönkretett volna.

- Zaynnel megyek - feleltem halkan, Louis pedig csak felsóhajtott és újra a kajájába merült.

- Szánalmas bagázs… - dőlt hátra Louis, és feladta a győzködésünket.

*

Csak anya volt otthon meg Wyatt, együtt ettünk a banánkenyérből, amit anya csinált. Megint elmondta, hogy elképesztőek vagyunk, amiért hagyjuk megbarnulni a drága banánt, de csak vigyorogtunk. Szeretem a banánt, mindig is szerettem, de való igaz, ha választanom kellett volna, akkor inkább anya banánkenyere.

- Ez Zayn, lassan indulnom kell hozzájuk - mutattam a telefonomra, anyáék meg csak intettek, ahogy felrobogtam a szobámba. Már nyitottam az ajtót, amikor válaszoltam Zayn hívására. - Hali, már készülődök, mit vegyek fel?

- Valamit, amit nem sajnálsz ha vizes meg habos lesz - jelentette ki, én pedig egyből lerogytam az ágyam szélére. Persze tudtam, miről beszél.

- Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet - ráztam a fejem, mintha láthatta volna. - Kettesben Louis-val, egy meleg éjszakai klubban…

- Megértelek, a Phoenix a legforróbb, legvörösebb zóna most számodra - kezdett bele, és meg is mosolyogtatott, mert az a hely tényleg szeretett játszani a vörös színekkel is a beltérben. Egyszer, még talán másodikban elkísértük Louis-t, de túlontúl homokosnak bizonyult a hely ahhoz, hogy mind jól érezzük magunkat. Zayn és Liam többször is kiakadtak, amikor valaki rájuk hajtott. - Viszont el kell menned. Soha az életben ennél jobb lehetőség nem adódhat. Már akkor rád akartam szólni, amikor Louis könyörgött neked, de Omar miatt inkább befogtam.

- Jól tetted - jegyeztem meg, de igen, még a neve is bosszantott. Abban a pillanatban is. - A végén meggondolta volna magát, és ő is elmegy Louis-val.

- De nem így történt, és Louis hamarosan egyedül indul el a Phoenixbe - mondta sejtelmesen, és szinte biztos voltam benne, hogy közben még a szemöldökét is húzogatta. - Vegyél fel valami fehéret, ami majd jól mutat vizesen is a mellkasodon.

- Aha, mintha olyan sok mutogatnivaló lenne rajtam - forgattam a szemem, de azért felkeltem, hogy a szekrényemhez gyalogoljak és keressek valami fehéret.

- Ha gondolod megint elkezdhetsz gyakrabban átjárni, nagyon elszoktál innen. - Zayn hangja is kicsit távolabbról szólt, egész biztos csinált valamit, valószínűleg ő is öltözködött. - Folytathatjuk a közös edzéseket. Én is elpuhultam kicsit.

- Kipattintjuk magunkat a ballagásra? - nevettem fel, de tulajdonképpen tetszett az ötlet, mert szerettem Zaynnel edzeni. - Holnap átmehetek, viszem a boxkesztyűket.

- Jól hangzik - kiáltotta ezúttal messzebbről, de még hallottam. - De azt se bánom, ha nem látom a képed holnap, mert le se akartok szállni egymásról Louis-val. Tényleg dobd be magad, H, még azelőtt, hogy nagyon összemelegszik ezzel az Omarral. Utána már nem fair.

- Talán már most sem… - bizonytalanodtam el, de valószínűleg nem hallotta, mert egy ideig néma csend volt a vonal másik felén.

- Na, leteszlek, tesó, még nekem is el kell készülnöm, csak azért hívtalak, hogy meg ne lássalak itt - darálta el gyorsan Zayn, aztán már el is köszöntünk.

Szűk félóra múlva készen álltam a tükör előtt. Fekete farmerban, és fehér atlétában. Végülis, egészen jól mutatott a néhány tetoválásommal, ami akkoriban volt, egyelőre csak a karomon, meg egy-kettő a mellkasomon. Több nyakláncot is feltettem, mert a fehér felső miatt üresnek éreztem a nyakam, meg néhány karkötőt. Bár november volt, ezért kint kurva hideg, tudtam, hogy a klubban meg fogok dögleni, ezért a kabát alá semmit se terveztem húzni. Épp egy fekete kendőt kötöztem a fejemre, amivel fel tudom fogni a hajam a homlokomból, amikor anya kopogott a fürdő ajtaján.

- Indulsz is? - kérdezte, én meg csak hümmögve válaszoltam neki. - Péntekenként később szoktál menni.

- Ma nem Louis-hoz megyek, mondtam lent is - feleltem egyszerűen, anyu pedig csak bólintott, amikor felé fordultam. Nyilván okkal jött, és átgondolatlanul kezdett beszélgetésbe. Nem is figyelt arra, mit mond. - Mi a helyzet?

- Meg akartalak kérdezni, hogy döntöttél-e már a Harvarddal kapcsolatban.

- Még nem - húztam el a szám, és valahogy egy pillanat alatt kedvem szegte a téma. Nem mintha nem izgultam volna amúgy is kurvára az egész készülődési procedúra alatt, még ez is. - Lehet, hogy valahova máshova adom be a jelentkezésem. Még szét kell néznem.

- A gimi miatt egyből ösztöndíjas programba kerülnél a Harvardon is - erőltette tovább a témát, én meg csak álltam, és nem tudtam, mit mondjak minderre. - Mindenképpen az lenne az okosabb döntés, Harry. Nem biztos, hogy össze tudunk szedni elég pénzt egy közösségi főiskolához.

- Ne aggódj, nem is álmodtam ilyesmiről, anya - legyintettem, és láttam, éreztem, hogy ezzel bántom őt, de nem tudtam mit tenni. Az otthoni helyzetünk, az elcseszett anyagiak valamiért mindig is vörös posztó volt nekem. - Még nem tudom, hogy a Harvard, vagy valami más. De vannak más ösztöndíj programok is az országban, majd találok valamit.

- Mi a baj a Harvarddal?

- Nincs vele baj, csak ez az én jövőm, anya! - válaszoltam már sokkal erélyesebben, és éreztem, hogy ennek megint nem lesz jó vége, ha nem hagyjuk abba. Nem is értettem, miért kellett odajönnie, és erőltetnie ezt a kérdést. - Majd én eldöntöm, hogy hova szeretnék menni. Azért agyalok még mindig, mert nem biztos, hogy itt akarok maradni a közelben. Talán el akarok menni LA-be, vagy Seattle-be. Ott is vannak jó egyetemek.

- Megértem, hogy félsz, és még nem tudod, merre lépj, csak… - motyogta, aztán az ajtó felé indult, amikor én is. - Sürget az idő, és a jó egyetemek ösztöndíjas pályázataira hamarosan be kell nyújtanod a jelentkezésed.

- Tudom, de ha tovább stresszelsz ezzel, mint amennyire már eddig is stresszeltem magam, azzal nem segítesz - vágtam rá, és még egyszer utoljára ellenőriztem, hogy megvan-e mindenem, aztán felvettem az egyik márkás, fekete bőrcsizmám. Elbizonytalanodtam, hogy vajon motorral menjek-e, aztán arra jutottam, hogy elmegyek vele Louis-ék épületéig, leparkolok a mélygarázsban a Corvette mellett, és onnan metróval maximum húsz percnyire volt a Phoenix. Persze Louis nyilván nem metróval utazgatott azon a távon sem, hanem taxival, ezért nem aggódtam, hogy összefuthatok bárkivel is.