Sziasztok!

Nos... Nem csinált balhét, deeee természetesen nem is annyira hagyta annyiban, hogy Louis Omarral volt. Na most... Ez a rész legalább annyira kellemetlen, mint amennyire szükséges volt, szóval kellett ide. :D Ti mit gondoltok? Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Az egész buli teljesen más hangulatban telt, mint az előző években. Feszült voltam, pedig már a sokadik italt döntöttem le a halloween szellemében. Csak ültem az egyik fotelben, és a tömeget kémleltem. Sokan voltunk, mint mindig, amikor Louis-nál van buli. Mindenki jól érezte magát, tele voltunk szuperhősökkel, kurvás nővérkékkel, macskanőkkel, minden olyannal, amire csak a kiéhezett csajok és srácok vágyhattak. Rövid időn belül kellően fülledtté vált a lakás, ahogy az emberek elkezdtek fokozatosan könnyíteni az öltözékükön, a buli hangulata mégis egyre forróbb lett. Igazából nem is érdekelt, ki mit csinált. Louis-t néztem. Az elejétől kezdve csak őt tudtam nézni. Próbáltam megfejteni, miért vonzza annyira a tekintetem hetek óta. Miért nem bírok magammal, ha a közelben van, miért leszek ilyen kibaszott dühös, ha csak rá gondolok. Próbáltam úgy nézni őt, ahogy előtte a csajokat, kielemezni a vonásait, a haját, az alkatát, a mozdulatait, a szeme csillogását, az ajkai vonalát. Aztán azon igyekeztem, hogy képes legyek feldolgozni az érzést, a gondolatot, hogy Louis szép. Hogy szépnek látom őt, és ezt egyelőre csak magamban, de ki merjem mondani.

Akkor, abban a pillanatban libegett be a helyiségbe egy martinis pohárral a kezében. Az ing már ki volt gombolva rajta, a haja pedig kócosan állt a feje tetején. Amikor meglátta a parketten őrületesen táncoló latin fiút, ravasz mosoly ült ki az arcára, kortyolt még egyet a poharából, aztán letette az egyik asztalra, majd elindult felé. Eszelősen festhettem, ahogy órák óta a szoba különböző pontjairól, de őket bámultam. Komoly arccal követtem figyelemmel azt, ahogy táncol vele. A srác elképesztően jó táncos volt, Louis viszont nem, de még így is, mintha tökéletesek lettek volna. Azonnal érezték egymás ritmusát. Követte a szemem Louis minden egyes kézmodulatát, ahogy Omar mellkasát simította végig. Az ujjai a fiú nyakát cirógatták meg, majd lassan, egyetlen ujját az álla alatt tartva közelebb húzta magához, és megcsókolta. Szenvedélyesen csinálta, mintha élete szerelme lenne a kis latin srác, elakadt lélegzettel figyeltem, miként táncol egymáson a nyelvük is. Omar kezei már Louis derekánál jártak, de nem ment tovább, még csak a fenekére se simította a tenyerét, és valamiért csak szánni tudtam érte, mert én megtettem volna a helyében. Louis birtokolta azt a srácot. Leigázta egyetlen csókjával, érintésével, és nagyot kellett nyelnem, ahogy megrándult a farkam a gatyámban, mert Louis viszont nem finomkodott, és a srác combját megragadva húzta közelebb magához. Felemelte Omar egyik lábát, egészen a saját derekáig húzta, aztán egy kicsit hátra döntötte a fiút, úgy csókolta tovább. Azt hiszem, az volt az a pillanat, amikor kiszáradt a torkom, elhalkult a körülöttem dübörgő zene, és már csak rájuk tudtam figyelni. Addigra tényleg csak ők léteztek. Valószínűleg a lelkem porrá égett, mert valahogy nem fájt már úgy.

- Miért csinálod ezt? - ült le mellém Zayn, én pedig összerezzentem attól, ahogy megszakította a hosszú ideje tartó programomat. - Menj, és szedj fel valakit, H. Akár egy srácot, eleget ittál, próbáld ki. De ne bámuld már őket így, mert hátborzongató.

- Nem tudom nem bámulni - morogtam, Zayn pedig felsóhajtott, és ott is hagyott. Csak azért jött, hogy legalább megpróbáljon valamicske kis értelmet csepegtetni a fejembe, de nem küzdött túl kitartóan. Igen hamar feladta. Talán, ha akkor nem adja fel, és rám erőszakol egy másik srácot, vagy valamelyik csajt, akkor minden másképp alakul. Akkor nem gyorsult volna fel a szívverésem, amikor Louis Omar füléhez hajolt, hogy súgjon neki valamit, amitől a srác elpirult, aztán a folyosó felé indultak. Akkor nem feszült volna meg minden izmom, és valószínűleg nem lettem volna akkora kibaszott őrült, mint amilyen végül voltam.

Utánuk indultam, bár teljesen őszintén, a mai napig nem tudom, milyen szándékkal, mert megtorpantam, amikor becsukódott, majd a zár is kattant Louis szobájának az ajtaján. Ezúttal nem akarta, hogy bárki is véletlen rájuk nyisson. A lábaim maguktól mozogtak. Kivittek a teraszra, és átmászva a virágokon, a medencén és még két jakuzzin meg bárszekrényeken, végül kilyukadtam Louis szobájának az ablakai előtt. Louis mindig azért pakolt annyi szart a jakuzzik meg a medence közé, hogy a terasz ezen részére senki ne jöjjön át, és sikeres is volt az akció, mert az erkélye sötét volt, teljesen kihalt. Csak én támaszkodtam a szobája ablaka melletti falnak, lélegeztem mélyeket, mert nem tudtam, mit csináljak. Részeg is voltam, de tudtam, hogy józanul is tanácstalan lettem volna. Legszívesebben rájuk törtem volna könyörögni Louis-nak, hogy ne tegye, de aztán? Abban sem voltam biztos, hogy én beállnék Omar helyére. Vágytam rá, vágytam Louis figyelmére, szeretetére, de még soha nem ért hozzám úgy se ő, se más srác. Nem tudtam, hogyan reagálnék. Még csak melegpornót se néztem előtte. Ahogy ez a fejembe ötlött, óvatosan megfordultam, és bekukucskáltam az ablakon. Odabent sem volt fényár, Louis a leglágyabbra vette a mennyezeti fényeket. Már az ágyon voltak, lekéstem azt, ahogy levetkőznek, mert addigra Louis már a matracon fekvő, szinte reszkető Omar mellkasát és hasát csókolta végig. Az is lehet, hogy használta a nyelvét, ismerve Louis-t, de onnan, ahol én álltam, csak csókoknak tűnt. Láttam már Louis fenekét az öltözőben, három éve tipegett előttünk vele tesiórák után, amikor zuhanyozni mentünk, de abban a percben, csak azt tudtam bámulni. Ahogy a sarkán ült Omar lábai között, és még kerekebbnek tűnt, de amint felemelkedett a térdeire megfeszültek az izmai és… Istenem, csak meg akartam érinteni! Elcseszettnek éreztem magam a nadrágomban feszülő erekcióm miatt, de nem érdekelt, nem tudtam levenni a szemem arról, ahogy egymást érintették, ahogy Louis a srác combjain játszott a szájával, és nem sokkal később már a merevedése is a szájában volt. Sajnáltam, hogy furcsán, hátulról és átlósan látom az eseményeket, de néha elém villant Louis arca, ahogy a torkára engedi Omart. Szerintem még soha életemben nem kapkodtam úgy a levegőt, mint akkor. Érezni akartam, ahogy velem csinálja. A nedves, forró ajkait magam körül. Betegesen vágytam rá, és tudom, hogy ezért nyúltam a nadrágomba. Szükségem volt valamire, ami enyhít mindazon, ami bennem tombolt.

Louis mozdulatai megleptek, de képtelen voltam akár egy pillanatra is másfelé nézni. Egész ismerettségünk alatt azt gondoltam, Louis olyan… Gyengéd, csinos, békés. Néha magánál sokkal… Férfiasabb? Ez lehet a jó szó? Sokkal férfiasabb srácokkal kavart, és azt gondoltam ő a csaj. Basszus. Még abban sem vagyok biztos, hogy kell ezt hívni, mert lehet, ettől megsértődne az, aki alul van. Ráadásul ott voltam én, aki valahogy azonnal készséggel képzelte el, hogy Louis ujjai őt kényeztetik úgy. Minden összeborult a rendszeremben, és újra kellett telepítenem magam, csak azt nem tudtam, milyen lesz a végeredmény. Féltem a végeredménytől.

Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy Louis feltépett egy óvszert a fogával, aztán egy szempillantásnyi idő alatt magára is simogatta. Mesteri mozdulatok voltak, biztos voltam benne, hogy mindent rosszul gondoltam, és Louis talán nem is fekszik túl gyakran mások alá. Lehet, sose fekszik mások alá, nekem ennek ellenére csábító volt a gondolat, hogy az ágyába másszak. Nem értettem saját magam.

Síkosítót is használt. Minden mozdulata annyira gyengéd, mégis lángolóan szenvedélyes volt. De én megszűntem lélegezni és szinte élni is, amikor elmerült Omarban, és a srác lábait a derekára kulcsolva hajolt le hozzá. Ahogy a szó minden romantikus értelmében szeretkeztek. Csak néztem, és minden másodpercben egy kicsit meghaltam belül, amiért nem én vagyok ott. Ennek ellenére végignéztem a… Ki tudja, talán első szeretkezésüket, és a kezem megállás nélkül masszírozta a sziklakemény, valójában Louis érintésére éhező merevedésemet. A számba harapva élveztem Louis teraszának a díszkövére, és valahogy abban a pillanatban, hogy túl voltam rajta, máris betegnek éreztem magam. Rosszul voltam magamtól. El kellett menekülnöm, de a legszörnyűbb az volt, hogy magam elől, hogy a gondolataim elől nem volt hova rejtőzni. Kétszer is majdnem elestem, ahogy visszafelé másztam a nappaliból nyíló terasz felé, és mindenkit meglöktem, aki az utamba került szökés közben. Beszálltam a liftbe, mert úgy gondoltam az egyetlen lehetőségem, hogy épeszű maradjak, ha azonnal lelépek a buliból, de végül az ujjam megállt a gombok felett. Nem a mélygarázsba küldtem a liftet, hanem egyenesen a tető felé. Nem volt egyetlen emelet sem Louis-ék lakása felett, csak valami tárolók, meg ilyenek, az épület tetőterasza pedig közös tulajdon volt. Voltak virágok, kisebb, kaspóban növögető tuják, padok és napágyak. Az egyik padra ültem le, és New Yorkot néztem. A Chrysler Building fényeit, és megint elképzeltem, hogy egy nap ott fogok élni. Hogy itt hagyok minden szart, és beköltözök egy szabad épületbe a hatvanadik emeleten, ahonnan már jól látom az egész várost. Aztán arra gondoltam, onnan talán Louis-ék épületét is látnám. Elgondolkodtam a jövőmön, és hogy vajon képes lennék-e melegként élni. Hogy mi lenne, ha minden bátorságomat összeszedném, és Louis elé állnék az érzéseimmel. Aztán erre a gondolatra már érkezett is a másik. Vajon mit éreztem Louis iránt? Igazán még soha sem voltam szerelmes előtte. Persze, voltak csajok, akiknek azt mondtam, szeretem őket, de mindig befuccsoltak a kapcsolatok, és nem is fájt istentelenül a hiányuk. Aztán átváltottam az egyéjszakásokra, de az, amit Louis miatt éreztem azon az estén, az valami ismeretlen volt. Túlságosan fájt ahhoz, hogy ne legyen valódi. Azon az estén eldöntöttem, hogy beszélnem kell majd Louis-val. Valahogy, valahonnan, de össze kell szednem a bátorságom, és beszélni vele. Elmondani neki mindent. Könyörögni azért, hogy bocsásson meg a faszságaimért, és törődjön velem. Velem, és ne Omarral.

*

Másnap nem beszéltem senkivel. A buliba se mentem vissza. Szombat volt, hétfőn már mehettem suliba, és a hétvégét még ki akartam húzni valahogy. Fel akartam készülni, mert tényleg az volt a tervem, hogy hamarosan valahogy Louis elé állok. A hétfő délutánok mindig Louis délutánok is voltak.

- Harry? Bent vagy? - kopogott az ajtón anyám, én pedig csak kikiabáltam neki, hogy jöjjön be. Nem akartam felkelni, túl kényelmesen feküdtem az ágyamban a tévét bámulva. - Mi ez itt?

- Mi az ott? - szemtelenkedtem, miközben egy papírlapot tartott a kezében, de nem láttam el odáig, hogy meg tudjam mondani, miről beszél.

- Azt írják, felfüggesztettek egy hétre verekedés miatt - felelte anya szigorúan, és bár nyeltem egyet, olyan nagyon azért nem rettegtem a következményektől. - Mi a fene, Harry? Teljesen elmegy az eszed?!

- Önvédelem volt - vontam vállat, anya viszont hitetlenül nézett rám, nyilván egyetlen szavamban sem bízott. - Igazából… Louis-t támadta be az egyik köcsög osztálytársunk, szóval Louis-ért ütöttem. Nem kértem bocsánatot, és most sem bánom.

- És ezt miért így kell megtudnom? - kérdezett újra, de a hangja már nem volt olyan dühös, sokkal inkább fáradt, vagy elkeseredett. - Miért érzem úgy, hogy kicsúszol a kezeim közül, Harry?

- Honnan tudnám?

- Minden testvéredhez közelebb érzem magam - vallotta be, aztán beljebb jött a szobámba, és leült az ágyam szélére. - Még a felelőtlen bátyádhoz, Mateohoz is közelebb.

- Nem tudom, anya… Ha ez segít, én magam sem tudom, mi történik éppen bennem - vallottam be, és a lábam ráztam, meg a számat rágtam idegességemben. Nem akartam elmondani neki semmit abból, ami miatt hetek óta szenvedtem, de valahogy megsajnáltam őt a miattam érzett kétségbeesése miatt. - Csak nagyon szeretnék túl lenni a vizsgákon, és megtudni, hogy záróvizsgázhatok-e.

- Sokat vagy Louis-nál és Zaynnél, hogy tanuljatok - szólalt meg egy lelkesítő mosoly kíséretében. - Menni fog, fiam. Tudom, látom, mennyire fontos ez neked, hogy nem vagy önmagad már év eleje óta, és tudom, hogy mindent beleadsz. Szeretnék itt lenni neked, de lehet, azzal segítek többet, ha csak hagylak. Mondd meg te! Segíts jobb anyának lenni, Harry, mert tanácstalan vagyok.

- Jó anya vagy - ültem fel egyből, és megöleltem őt. Közel voltam ahhoz, hogy sírjak, de nem ezért. Nem csak ezért. Mindenért, ami hetek óta nyomasztott, és az a rengeteg feszültség valahogy ki akart szabadulni. Szóval sírni akartam, de mégsem. Nem álltam készen, hogy elmondjam anyának, hisz én magam is épp csak kezdtem elfogadni az egészet, kezdtem felfogni, megérteni. Még abban sem voltam biztos, hogy segített, amikor Zaynnek elmondtam. Annak a feszengése is bennem volt, nehogy valaha elszólja magát. - Jól vagyok, oké? Csak… adjatok most egy kis időt és teret, jó?

- Ha az kell - motyogta a vállamba, és még néhány másodpercig szorított, aztán elhajoltunk egymástól. - Megjöttek a felvételi lapok a Harvardról is - tette hozzá, és felém nyújtotta a kövérre tömött, nagyméretű borítékot. Szinte üvöltött rajta a piros címer és a csupa nagybetűkkel írt Harvard Egyetem felirat. Ez hiányzott akkor a legkevésbé. Ezen is aggódni. Mert nem tudtam, hogy mit akarok. Nem tudtam, melyik egyetem, melyik szakára menjek, vagy inkább hol pályázhatok meg valami ösztöndíjat. A hullámok tényleg kegyetlenül kezdtek összecsapni a fejem felett, és tanácstalan voltam. Gyakorlatilag minden létező problémámmal szemben teljesen tanácstalan voltam.

- Letennéd az asztalomra? Majd átnézem.

- Persze - felelte anya, és miután lerakta a borítékot, még megállt az ágyam mellett. - Gondoltam, ehetnénk reggelit vacsorára. Van kedved segíteni? A te sajtos rántottád a legjobb.

- Rendben - mondtam halkan, egy erőtlen mosollyal, aztán kikapcsoltam a tévémet, és anya után indultam.

- Addig sütök palacsintát, meg bacont - lelkesedett fel, és bár csordultig voltam egymillió féle feszültséggel, elmosolyodtam rajta, aztán megsimogattam a vállát, ahogy lefelé mentünk a lépcsőn.