És akkor itt lenne a második rész, amit mára ígértem, cserébe, hogy múlthéten Louis koncertje miatt elhagytam a posztolást.

Ezzel egyszerre szeretnék nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánni Minkenkinek!

Puszi&Pacsi

Végül természetesen mind elmentünk Zayn csajának a szülinapi bulijába, és ki lepődik meg azon, hogy semmi sem úgy történt, ahogy kellett volna. Valójában nem is tudom, hogyan kellett volna történnie. Mindenesetre Louis-t leszámítva mind megérkeztünk legkésőbb kilenc környékén, és a vedelés is elkezdődhetett. Gigi persze ezúttal sem adta lejjebb, egész személyzetet bérelt az estére, akik a bárpult mögött adagolták a piákat, vagy épp az ételekkel foglalkoztak, folyamatosan készítették őket, és feltöltötték az üres tálakat. Mindenki nagyon jól érezte magát, és egyáltalán fel se tűnt, hogy valaki házában vagyunk, nem egy valódi szórakozóhelyen.

- Mi volt ma a suliban? - kérdeztem a többieket magam körül, és mindenki csak legyintett, hogy semmi említésre méltó.

- Viszont mindenki utálni kezdte Derekék bandáját - mesélte Niall. Mind az egyik kanapén ültünk, és italokat tartottunk a kezünkben. Zayn már az első füves cigijét szívta. - Behívatták Louis-t is az igazgatóhoz, állítólag a szüleivel is beszélni akarnak. Kiderült, hogy Derek első óta szívózik, Louis-val.

- Fasz se érti, miért nem szólt eddig senkinek - morogta Zayn, és felém tartotta a cigijét. Csak a fejem ráztam, mert úgy éreztem, még korán van betépni. - Vagy legalább nekünk. Mi is elintézhettük volna. Akár iskolán kívül is.

- Harry módszerével? - húzta fel a szemöldökét Liam, aki nyilvánvalóan nem volt erőszak párti. Bár legyünk őszinték, ő valószínűleg senki kedvéért nem kockáztatta volna se a jó hírét, se a testi épségét. - Majd a diri elintézi. Louis jól tette, hogy elmesélt neki minden korábbi esetet is.

Nem mondtam semmit, nem is tudtam, mit mondhatnék erre, mert fogalmuk sem volt, hogy valahol... Valahol talán nem is csak Louis-t védtem. Tudat alatt magamat is, mert az a dolog, ami burjánzott bennem, ezt diktálta.

Mindenki tovább ivott, és faszságokról kezdtünk beszélgetni, Louis viszont még mindig nem volt ott. Biztos voltam benne, hogy nem fogja kihagyni a bulit, ezért azon kezdtem gondolkodni, hogy merre késlekedhet. Agyban egészen máshol jártam, ezért is ért váratlanul az ölembe simuló csaj. Már kész voltam letolni magamról, amikor a nyakamba hajolt, és fel is ismertem őt. Azóta nem beszéltem Lénával, hogy Louis buliján összegabalyodtunk. Vagyis... sokat SMS-ezett, de csak egyszavas válaszokat adtam neki. Bíztam benne, hogy megérti, mennyire nincs vele komoly szándékom.

- Reméltem, hogy eljössz - dünnyögte a fülembe, és... Valamiért furcsán megnyugtató hatással volt rám. Úgy éreztem, ez végre valami, amit ismerek. Amiben jó vagyok. Adott egy pillanatnyi komfortot az elbaszott, új, teljesen ismeretlen és nagyon ijesztő érzéseim mellett. Valami olyan volt, amibe menekülhettem, de közben féltem is tőle. Rettegtem, ha bármit is kezdek Lénával, olyan vége lesz, mint azzal a csajjal Orlandóban. Ő viszont észre se vette, hogy szinte mozdulatlanul ültem, egyedül a kezem volt a hátára simítva, tovább bújt a nyakamba. - Táncolsz velem egyet?

- Nem tudom - húztam el a szám, ő pedig kicsit elhajolt, de eltökélten nézett a szemembe. - A tánchoz még nem ittam eleget.

- Akkor rajta! - mosolyodott el, és intett az egyik pincér felé, aki a kezébe adott két rövidet. Összekonccintotta a poharainkat, és egyszerre le is húztuk. - Most már mehetünk.

- Léna... - kezdtem volna, de ő egyből az ajkaimra hajolt, és adott egy finom, de akaratos csókot.

- Na ettől már az én kedvem is megjött! - nevetett fel Liam, és ott se volt, belevetette magát az egyedül táncikáló csajok tengerébe. Zayn is megkereste Gigit, Léna pedig sikeresen a parketté alakított nappaliba rángatott. Talán a meleg miatt, talán mert ittam welcome pezsgőt is és rá két rövidet, de elkezdett beütni, és nem érdekelt, hogyan mozgok, vagy hogy nem tudok táncolni. Liam is ott hullámzott mellettünk, és mindketten csak röhögtünk. A tömegen át megláttam Louis-t is belibbenni. Épp csak pillanatokra csíptem el, ahogy a tömeget pásztázta.

- Megjött Louis! - kiáltottam Liam felé, aki még csak meg sem próbálta megtalálni őt a tekintetével.

- Szuper! - üvöltötte vissza, de egy cseppet se foglalkozott vele. Louis épp akkor nézett felénk, és intettem is neki, de nehézkesen ment így, hogy Léna körülöttem tekergett megállás nélkül.

- Megyek, köszönök neki - hajoltam a lány füléhez, de nem eresztett el, csak még szorosabban simult hozzám, és halkan kérte, hogy maradjak vele, aztán megcsókolt. Léna képes volt mindenről és mindenkiről teljesen elterelni a figyelmem, kivéve Louis-t. Miután már biztosan tudtam, hogy ő is a partin van, folyamatosan őt kerestem a pillantásommal, de sehol sem találtam.

Végre sikerült kicsit elszakadnom Lénától, és kibotorkáltam a mosdókig, aztán a konyhába, végül a tömegben kerestem, de sehol sem volt. Legalább egy óra eltelt már azóta, hogy megérkezett, és mintha elnyelte volna az univerzum. Talán éppen ezért döngölt a földbe, amikor végre megtaláltam őt. Omarral táncolt a nappali egyik sötétebb oldalában. Amikor megérkezett, és felém intett, még egyedül volt, ebben egészen biztos voltam. Omar az elmúlt egy órában csatlakozhatott hozzá, és... Megkövülten álltam a szoba másik végében, csak néztem őket. Azt, ahogy Omar a nyakát karolta át, Louis pedig közelebb húzta magához a srác csípőjét. Finoman simogatta a latin fiú bőrét, ahol kikandikált a pólója alól, és szinte fizikailag fájt nézni Louis cirógató ujjait. Dühített. Gyűlöltem a látványt, mert a képzeletemben már ott is volt a kép, hogy ezt velem csinálja. Mélyen legbelül azt akartam, hogy velem csinálja ugyanezt. Vágytam rá, és ettől újra olyan rosszul éreztem magam, mint Orlandóban. A kegyelemdöfést viszont az adta meg, amikor Louis összeérintette a homlokukat, és lassan megcsókolta őt. Biztos voltam benne, hogy az első csókjuk, túl intim volt, ismerkedő, óvatos, aminek szerencsétlenségemre szemtanúja voltam. Egyáltalán nem akartam látni, mert őrülten szenvedtem tőle. Szaporán vettem a levegőt, és minden erőmre szükségem volt, hogy ne rontsak rájuk. Omart is meg akartam ütni, pedig semmi rosszat nem tett. Persze ezt akkor nem így gondoltam. Akkor gyűlöltem őt. Szívesen végignéztem volna, ahogy szenved, csak hogy revanst vegyek rajta azért, amit nekem okoztak azzal a jelenettel. Nem tudtam tovább nézni őket. Nehezen, de mozgásra bírtam a lábaimat, és elmenekültem. Zihálva szívtam el legalább három cigit, mielőtt visszamentem a házba, nagyon erősen ügyelve, nehogy az enyelgő, friss párocska felé nézzek.

Niall volt a mentőövem. Ott ült az egyik kanapén, és éppen senki nem volt a közelében. Azonnal le is huppantam mellé.

- Hát te? Mindenki azt hitte, leléptél - próbálta túlharsogni a hangos zenét. - Léna egészen maga alatt volt. Mély nyomot hagyott benne a farkad.

- Hülye! - röhögtem fel, és épp mondani akartam valamit, amikor felém tartotta a kis zacsit, amiben a kedvenc tablettái voltak. - Hm...

- Ne már! - döntötte hátra a fejét. - Tiszta cucc, a legjobb. Biztonságos, csak kicsit kikapcsolja az agyunkat. Látom ám, hogy veled sincs minden rendben. Nem baj, ha nem akarsz beszélni róla, de neked is jár egy kis szünet a sok szar gondolattól.

- Na jó! - adtam be a derekam, és kikaptam az egyik kis rózsaszín port tartalmazó átlátszó kapszulát, aztán a Niall kezében lévő sörrel nyeltem le.

- Hamar meggyőztelek - röhögött, majd ő is lenyelt valamit, és csak bámultuk a tömeget.

- Hamar...

- Szar gondolatok lehetnek a fejedben.

- Fogalmad sincs... - vágtam rá, ő pedig felém nézett, egy kicsit elidőzött rajtam a tekintete, és felsóhajtott. Nem is tudom, mennyi ideig csak ültünk ott és néztük a bulizó embereket, mire elkezdtük érezni, hogy lassan beüt a cucc. Először Niallnél, mert elkezdett minden szarságról beszélni, de fokozatosan nálam is.

- És Ava... Harry fogalmad sincs, Ava milyen gyönyörű volt abban a kék ruhában - áradozott a csajról, akiért már évek óta oda volt, de soha nem vette a bátorságot, hogy bepróbálkozzon nála. Az apja valami üzlettársának, vagy haverjának a lánya volt. Legalábbis nekünk mindig ezt mondta, de azon az estén, hála a tablettáknak, na meg talán annak is, hogy csak ketten voltunk, Niall sokkal többet elárult. Olyanokat, amikre a mai napig nem emlékszik, hogy elmondta. Vagy csak megjátsza, és úgy csinál, mintha nem emlékezne. Ki tudja. Sose kérdeztem rá többet. Megtartottam a titkát. Nekem is volt épp elég titkom ahhoz, hogy ismerjem a súlyát.

- Nem szeretem a kéket - ráztam meg a fejem, és elgondolkodtam. - Talán a piros. A piros ruhákat szeretem rajta.

- Kin?

- Mindenkin - feleltem ködösen, mert volt még annyi eszem, hogy ne mondjam ki Louis nevét, még akkor se, ha valójában rá gondoltam.

- Jó, de Ava nem viselhet mást - mondta, amitől egy pillanatra összezavarodtam. - Anyáméknak van ez az egyenruha mániája a takarítókkal meg szobalányokkal szemben. Mindenkinek kékben kell lennie.

- Ó... - motyogtam, és ebből tudtam, hogy én még tisztább voltam, mint ő. Gondolkodás nélkül árulta el, hogy Ava egy szobalány a házukban, vagy talán a hoteljükben, ezt nem tudtam pontosan kivenni, de egyáltalán nem valami kiemelt személy lánya a felsőbb osztályból. Bár akkor az agyam nem működött száz százalékosan, ma már összeraktam mindent. Niall nem gyávaságból nem hajtott rá Avára. Vagyis, nem olyan gyávaság volt, amire mi éveken át gondoltunk. Amiért három éve gúnyoltuk. Niall szülei valószínűleg a harmadik világháborút is kirobbantották volna, ha megtudják, hogy Niall egy takarítónővel jár. Akkor túl tompa voltam hozzá, de utána nem telt el úgy nap, hogy ne sajnáltam volna Niallt, amikor ránéztem a suliban.

*

Egy teljes hétre felfüggesztettek, ezért nem volt más választásom, mint a szobámban kuksolni, és az interneten lógni. Hetek óta tartott az őrület a fejemben, mégis azon a délutánon vetemedtem először arra, hogy Louis Instagramján nézelődjek. Mindig láttam a megosztásait, de úgy még nem ástam bele magam, mint akkor. Egyenként átnézve mindent. Elemezve a képeket. A ruháját, a pózokat, az embereket, akikkel fotózkodott. Mindent. Sok szelfit készített magáról akkoriban. Erről mára leszokott. És rengeteg kép a ruháiról, cipőiről. Louis szerint fontos dolgok. Minden egyes képpel egyre nagyobb volt a mosoly az arcomon, és többször is visszatértem ahhoz az egyhez, amin a parton volt. Miami, megismertem, együtt is azon a homokon feküdtünk. Nem volt rajta más, csak egy szűk fürdőgatya. A mellkasát néztem, a hasán azt a két vonalat, ami a szálkás izmai miatt látszott annyira. Nem voltak kockái, de így is valahogy... Elindított bennem valamit a köldöke szabályos íve, a kis szőrcsík, ami a nadrágja alá veszett. Az izmos combjai... Nyelnem kellett egyet, de már túl késő volt. Már elindult az egész, és nem tudtam megállítani. Anélkül nyúltam a gatyámba, hogy felfogtam volna, mit teszek. Nem is akartam megállni. Az volt az első alkalom, hogy tudatosan gondoltam Louis-ra, amikor lehunytam a szemem. Azokat a pillanatokat idéztem fel magamban, amikor az öltözőben voltunk, és láttam őt. Nem csak alsóban, teljesen meztelenül is. Korábban valahogy nem tűnt fel... Nem úgy néztem rá. Nem elemeztem ki a teste minden vonalát. Nem bámultam meg a fenekét. Pedig ahogy a farkamat masszíroztam a nadrágomban, rájöttem, sokkal formásabb hátsója volt, mint bármelyik csajnak, akivel együtt voltam. Minél mélyebbre próbáltam ásni, felidézni a hangját is, a nevetését, amikor szerelmemnek hív, amikor tesiórán felnyög egy nagyobb erőfeszítés miatt, vagy liheg futás után. Próbáltam összerakni a fejemben mindezt. Saját, sosem látott képet kreálni belőle. Elképzelni, hogy Louis, a lábaival a csípőm körül adja ki ezeket a hangokat. Ahogy hozzám ér, és hagyja, hogy én is ezt tegyem...

- Basszus... - nyögtem, és néhány hevesebb mozdulattal később ott voltam. Louis-ról fantáziálva élveztem a nadrágomba. A kiborító az volt, hogy soha nem volt még olyan intenzív orgazmusom maszturbálás után, mint akkor. Sose tudtam még elélvezni csupán a gondolataimtól. Mindig kellett legalább egy teljes pornófilm hozzá. Már ebből tudhattam volna. Ott, abban a pillanatban. Helyette megint dühös voltam. Akkor főleg saját magamra. Idegesen dobtam a cuccaimat a szennyeskosárba, és vettem fel tiszta alsót és melegítőt.

Feszülten ültem az ágyam szélén, a körmöm rágtam idegességemben, mert tudtam, hogy ez nem fog elmúlni. Hogy nem fogom kialudni, nem leszek túl rajta másnapra. Helyette inkább egyre mélyebbre fogok süllyedni, és belefulladok. Beszélnem kellett valakivel. Szükségem volt valakire, akinek mindent elmondhatok, mert ha nem, attól tartottam, felrobbanok.

Egyetlen olyan ember volt a világon, aki igazán tudott volna segíteni. Aki mindenre tudta volna a választ, és átsegíthetett volna ezen, miközben a hajamat simogatva azt mondja: "Minden rendben lesz, szerelmem. Te semmit sem csináltál rosszul. Ettől még nem vagy rossz ember." Elkezdtem írni neki egy üzenetet, csak arról, hogy suli után átmehetek-e hozzá, de még azelőtt kitöröltem, hogy elküldtem volna. Nagy hiba volt, de gyáva voltam. Pont olyan gyáva voltam megélni a vágyaimat, és úgy boldognak lenni, ahogy álmodoztam róla, mint Niall. Talán vele kellett volna beszélnem, de még ahhoz is beszari voltam.

Ráérsz órák után, tesó? Átugorhatok?

A válasz másodpercekkel később érkezett is, Zayn neve felvillant a lezárt képernyőn, alatta pedig csak annyi állt, hogy persze, menjek amikor akarok, nincs semmi dolga. Nagy levegőt vettem, nyeltem egyet, és eldöntöttem, hogy összeszedem magam. Beszélnem kellett róla. Muszáj volt.