Sziasztok!

Hoztam nektek egy újabb részt, közeledünk, közeledünk. Ígérem. Persze azért még lesznek történések, de közeledünk. Hamarosan a kommentekre is válaszolok, csak kicsit elhavazódtam mindennel. Azért mindenképp hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Miamiban még október végén is nyári meleg volt, Louis csak nevetett rajtam, amikor végül mindössze néhány rövidnadrágját vettem kölcsön, és még pólót sem húztunk fel. Igaz, a házban, vagy inkább palotában, folyamatosan ment a légkondi, így is kellemes volt félmeztelenül flangálni. Kimondhatatlanul élveztem, hogy elképesztő kajákat ettünk, és semmi mást nem csináltunk, csak süttettük magunkat a napon, vagy éppen videójátékoztunk Louis szobájában.

- Louis? - kérdeztem egyik nap, amikor kint feküdtünk a parton, és az óceán a lábunkat nyaldosta. Sok ember volt körülöttünk, de egyikünket sem zavarta. Alaposan bekentük magunkat naptejjel, és órákig odakint voltunk.

- Szerelmem? - kérdezett vissza, és ezúttal elmosolyodtam az egyébként Louis-tól megszokott megszólításon. Jó érzés volt életemben először azt érezni, hogy ő tényleg a barátom, nem csak egy gazdag haver. Nem tudom, ennek az érzésnek mi köze volt a megszólításhoz, de nem is számít. Akkor, ott úgy éreztem.

- Mesélsz nekem a családodról? Hogy miért vagy ennyire feszült, amikor szóba kerülnek? - kérdeztem, ő pedig azonnal felém fordította a fejét. Mintha azt próbálta volna felmérni, komolyan kérdezem-e. Hogy tényleg kíváncsi vagyok-e rá.

- A szüleim... Nem könnyű esetek - sóhajtott, feltette a fejére az addig mellettünk heverő napszemüvegét, így a szemét már nem láthattam, mert elrejtette előlem. A mai napig nem tudom, hogy ez tudatos volt vagy sem, de ha választanom kellene, azt mondanám, direkt csinálta. - Ne érts félre, nagyon szeretem őket, és hálás vagyok azért a rengeteg dologért, amit értem, értünk tettek, tesznek a mai napig. Nem akarom sajnáltatni magam. De ezzel egyidőben valahogy... Valahogy gyakran azt kívánom, bárcsak ne venne körül minket ekkora cirkusz. Ha apa nem várná el, hogy már most valamilyen formában kivegyem a részem a cégből, az üzleti életből, ha nem próbálna feleséget keresni nekem, csak mert az jól mutatna mások előtt.

- Meg fogsz házasodni? Mármint... egy nővel? - kérdeztem bele, mert tetszett, hogy Louis ennyire megnyílik előttem, és beenged a családi életébe is.

- Dehogy! - nevetett fel erőtlenül, és a fejét csóválta egy ideig, aztán folytatta. - Nem is tudnám megtenni. A legkevésbé se vonzanak a csajok. Elképzelni sem tudom. Még akkor se, ha csak kirakat. És ez persze nem tetszik neki. Látom rajta, mennyire frusztrált emiatt - húzta el a száját. Csak az ajkait és a mimikáit tudtam nézni, ha már a szemeit elrejtette. - Nem bánja, hogy meleg vagyok, szerencsére nem homofób vagy ilyenek. Csak a helyzet idegesíti az üzleti presztízsre nézve. Mintha mások esetleg azért nem vennék őt vagy engem komolyan a jövőben, mert srácokkal alszom.

- Utálom ezt mondani, de valahol elképzelhető - mondtam ki óvatosan a gondolataimat. Nem akartam megbántani, de akkor is így éreztem. - Lehet, hogy ő maga nem, de mások lehetnek homofóbok odakint.

- Ő is ugyanezt mondta - nevetett fel megint. Szerettem a nevetését, mert valahogy elvette minden dolog súlyát és élét. - Amire azt feleltem, hogy talán nem is akarok olyannal dolgozni, aki egy homofób fasz. Persze ez sem volt oké, mert akkor egyből jött azzal, hogy az üzlet nem így működik... Patthelyzetben vagyunk, mert egyikünk se nagyon akar engedni a véleményéből.

- Nem erőszakolhat rád egy esküvőt - feleltem, hogy érezze, a szavaim ellenére, én tényleg az ő oldalán állok. - Vagy de?

- Nem, persze, hogy nem - sóhajtott fel, de meg sem mozdult. Továbbra is hagyta, hogy a nap aranyra fesse a bőrét, jobban mint általában, a víz pedig a lábujjait áztassa. - De megkeseríthet minden pillanatot, amikor ezerféle súlyt tesz a vállamra, és azt mondja, rajtam a felelősség. Én meg csak... Szeretnék egy lenni a srácok közül, akikkel Omar deszkázni jár Brooklynban.

A csend úgy feszült közöttünk, hogy a terhe szinte agyonnyomott mindkettőnket, de fogalmam sem volt, mit kellene felelnem minderre. Szerettem volna enyhíteni Louis nehéz helyzetén, de nem tehettem semmit. Ezt nehéz volt elviselnem.

- Nem tudom, te mit kapsz majd a ballagásodra, de biztos valami sokkal szórakoztatóbb dolgot, mint én - horkantott fel, és vissza akartam kérdezni, de nem volt rá szükség, szinte egyből folytatta. - Az én ajándékom az lesz, hogy már másnaptól munkába állhatok, mert onnantól hivatalosan a nevemre kerül apám egyik cége. Minden frissen érettségizett álma.

- Őszintén szarul hangzik. Mármint... - kezdtem bele, és nagyon erősen próbáltam megtalálni a legjobb szavakat. - Ez persze csodálatos, és irigylésre méltó, lesz egy saját céged, pedig még olyan fiatal vagy, és innen minden csak felfelé vezet majd. De... Egyben megértem, hogy úgy érzed, pórázra vagy kötve, és hol engednek egy kicsit, hol visszahúznak, de a póráz akkor sem kerül le soha.

- Eléggé jó hasonlat - vigyorodott el Louis. Még ezek ellenére sem éreztem, hogy majd felrobbanna, vagy gyűlölné az egész családját, minden embert. Valahol elfogadta, valahol hálás volt ő is mindenért, de közben szenvedett, és ez senkit sem érdekelt. - Még soha nem beszéltem ezekről. Te vagy az első.

- Miért?

- Mert van sok barátom, akiknek ez az élete, és öngyilkosak lennének, ha másképp lenne, úgysem értenék meg - magyarázta, a napszemüveget pedig még mindig nem vette le a szeméről. - Aztán van pár, akik csillogó szemekkel vágynak arra, ami az én jövőm, ők se értenének.

- És ott van Liam, Niall és Zayn...

- Pontosan - nevetett fel, és az eget bámulta. - Csak a szemüket forgatnák a meleg haver hisztijein.

- Liam talán... - válaszoltam, és elképzeltem, hogyan reagálnának minderre. - Lehet, hogy Niall se venné komolyan három percnél tovább, bár szerintem ő azért eléggé hasonló cipőben jár, mint te. Talán ő is örülne, ha valaki csak rákérdezne, mint most én nálad.

- Igazad van - mondta halkan.

- Zayn sokkal emberibb, mint amilyennek mutatja magát - fejeztem be a felsorolást a legjobb haverommal. - Mindig őt tartottam a legjobb barátomnak.

- Te is sokkal emberibb vagy, mint amilyennek három évig mutattad magad - mondta Louis, és a szavai után nyelnem kellett egy nagyot. Fogalma sem volt, mennyire az vagyok. Mennyire nem tartozom az orrát fent hordó elithez. - Azt hittem, nincs benned sokkal több a folyton bulizó és csajozógépnél. Nem igazán mutattál annál többet. Annyit tudtam, hogy nem vagy egy kitörően jókedvű srác, inkább olyan, aki mindig másnapos. Ez is hitelt adott a bulizó és csajozógép gondolatomnak. És hát... Tévedtem.

Nagyon szerettem volna bármit is mondani erre, de nem igazán tudtam. Rosszul éreztem magam, mert Louis őszintén megkedvelt, de csak részben engem. Mert akit ismert, akinek ismerte valamennyire az élete körülményeit, az a srác nem létezett.

Időközben mindketten megéheztünk, és bár én megelégedtem volna egy hotdoggal is a parton, Louis egyből visszaindult a házukba. Nem voltunk messze, nagyjából öt perces séta után máris a kapun húzta le a mágneskártyáját.

- Azt mondtad, mindig Zaynt tartottad a legjobb barátodnak - kezdte, ahogy a kertben sétáltunk a bejárat felé. - Van még olyan, akit annak gondolsz? Úgy értem... Jó barátnak.

- Te vagy a másik legjobb barátom, Loulou - jelentettem ki, akkor először becézve őt, és a bizakodó mosoly, ami elterült az arcán, engem is azonnal feldobott.

- Loulou - visszhangozta már a konyha felé menet. - Ez tetszik.

*

Anya azóta próbált elérni telefonon, hogy megtudta, Miamiba utaztam, de egyszer sem vettem fel neki. Az első alkalom, amikor válaszoltam egy telefonhívásra az ittlétem alatt az volt, amikor Mateo hívott. Épp Louis-ék hátsó udvarán voltunk, én úsztam egyet, ezért éppen az egyik napozóágyon száradtam, Louis pedig mini golfozott a legidősebb húgával.

- Ne már, Léa! Ez csalás! Ez a kör az enyém! - kiáltotta Louis, a húga pedig durcásan lépett hátrébb a pályától.

- Minden kör a tiéd, komolyan ennyire sajnálod ezt az egyet?

- Oké... Legyen - sóhajtotta Louis, és ezt a jelenetet nézve, vigyorogva vettem fel a telefonom.

- Szia!

- Harry, basszus, anyáék teljesen ki vannak borulva, hogy eltűntél, mi a szar? - hadarta a fülembe Mateo, de egy szaván se tudtam felhúzni magam. Nem úgy, ahogy egyébként tettem volna. Valahogy ez itt a Tomlinson család otthonában olyan volt, mint egy kis paradicsom. Egy buborék. - Hol vagy valójában?

- Miamiban.

- Igen, ők is ezt mondták, de senki nem hitte el - rökönyödött meg, még a hangján is tisztán lehetett hallani.

- Nem hazudtam, itt vagyok. Louis családja itt él, és elhozott magával a szünetre - foglaltam össze röviden a történteket. - El kellett szakadnom otthonról kicsit.

- Nem biztos, hogy így kellett volna - motyogta pontosan olyan hangon, amivel azt akarta elérni, hogy rosszul érezzem magam.

- Apának nem biztos, hogy meg kellett volna ütnie - vágtam vissza, Mateo pedig hallgatott. Hosszú másodpercekig egyikünk sem szólalt meg.

- Megütött?

- Igen, Wyatt is ott volt, kérdezd meg nyugodtan - védtem be magam egyből, mintha a szavaimban nem hinne. Pedig ma már tudom, hogy Mateo és Wyatt igazi testvérek, és bármi történt, ők mellettem álltak. - Azt akarták, hogy eladjam a motort, de nem tettem. Ez nem tetszett nekik.

- Jól tetted - állt végül mellém, és az egész beszélgetésünk hangulata megváltozott. - Még soha nem mentek ennyire messzire.

- Alig várom, hogy leérettségizzek - sóhajtottam, és eldőltem a napozóágyon. Nem figyeltem tovább a testvérpár golfozását, csak Mateo hangjára koncentráltam, és a jövőmre gondoltam. - Egyből beiratkozom valami fősuliba, messze New Yorktól, és elhúzok otthonról.

- Ez a legjobb, amit tehetsz - értett egyet Mateo is, és fogalma sincs, mennyit jelentettek a szavai azon a délutánon. Végre úgy éreztem, tervem van. Csak a féléves vizsgákat kellett tökéletesen teljesítenem, és előttem volt a lehetőség egy jó egyetem ösztöndíjas helyére is. Vagy... Ami mindig a szemem előtt lebegett, feleségül venni valami gazdag csajt, és kivenni a részem a családja vagyonából. Nyilvánvalóan ez a legkönnyebb út, hogy valaki gazdagságra tegyen szert, és ezt már akkor is tudtam. Valószínűleg emiatt követtem el annyi szörnyű hibát a jövőmben.

- Minden oké, kedvesem? - zuttyant le mellém Louis, és már kapta is le a pólóját, aztán elfeküdt a szomszédos napágyon.

- Persze - mosolyogtam Louis-ra, ő pedig oldalra nyúlt, hogy megcirógassa a térdem. - A bátyámmal beszéltem. Most tudta meg, hogy összebalhéztam anyáékkal, de mellettem áll, ez a lényeg.

- Igen, ez a legfontosabb. A te családod se kevésbé elcseszett - válaszolta, és abban a pillanatban a ház kertbe nyíló dupla ajtaján Louis apja lépett ki. Talán az első évünkben láttam utoljára, azóta nem. - Baszki... A falra festettem az ördögöt.

- Sziasztok! - sétált egész közel hozzánk. Kedves volt, még velem is, de szerencsére rám nem fordított túl nagy figyelmet. - Miért nem öltöztél még fel, Louis? Mr. Graham cégének örökösei hamarosan itt lesznek. Kértelek, hogy készülj el, mert be akarlak mutatni!

- Nem lehetne, hogy inkább csak elbújok a szobámban, vagy lemegyünk a partra? - kérdezett vissza Louis, és nem is mozdult a saját ágyáról. - Semmi kedvem ehhez, apa.

- Ezek az emberek fontosak lehetnek a jövőd szempontjából - rázta meg a fejét azonnal Mr. Tomlinson, akinek akkor még a keresztnevét se tudtam. - Azt akarom, hogy tíz perc múlva öltönyben várj a társalgóban.

- Apa, kérlek, ne már...

- Nem kérés volt!

Ezzel ott is hagyott minket, Louis-nak tulajdonképpen esélye sem volt tovább vitatkozni, mert az apja hallani sem akarta.

- Akarsz még beszélgetni arról a pórázról? - motyogta, aztán sóhajtva feltápászkodott a napágyból, de nem indult el azonnal, helyette a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen. - Mondd, hogy nem hagysz egyedül!

- Mi? - jöttem zavarba azonnal, és nem is tudtam, mi a fenét mondjak erre. Egy valamiben voltam biztos, hogy nem akarok ott lenni. - Nem... Ez nagyon nem jó ötlet.

- Kérlek, Hazza - nézett mélyen a szemembe, én viszont már akkor sem voltam olyan, mint Louis apja. Képtelen voltam nemet mondani arra, ha Louis így kér tőlem valamit.

- Ah, baszki...

- Köszönöm, bébi! - vidult fel azonnal, de én attól sem lettem boldogabb. Egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy öltönyben parádézzak olyan emberek között, akiknek elég egy kérdésükre rosszul válaszolnom, hogy a felépített kártyaváram leomoljon. Féltem, kibaszottul féltem, de nem tudtam cserben hagyni Louis-t, még ha neki valójában nem is volt égető szüksége rám. - Ígérem, jó bulivá teszem neked. Nem fogod megbánni.

- Remélem...

Természetesen nem volt nálam semmi elegáns ruha, ezért Louis lakás méretű gardróbját kellett feltúrnunk, ahol nagy nehezen találtam valamit, ami tetszett is és kényelmes is volt.

- Mm, ha nem tudnám, hogy a puncikra buksz, ma este egészen máshogy bánnék veled, szerelmem - döntötte oldalra a fejét, amikor kiléptem a mosdóból, és szembe találtam magam vele. Abban a pillanatban tudtam, hogy életemben először egy srác nézett meg magának. Pontosan olyan módon, amivel kegyetlenül zavarba hozott, és ezt elképzelni sem tudtam korábban. Nyelnem kellett egy nagyot, és amikor érezhetően felforrósodott az arcom, mert biztos voltam benne, hogy lehetetlenül elpirultam, akkor felnevetett, és megpaskolta a hátam. Barátin, zéró szenvedéllyel. Valamiért mégis remegve fújtam ki a levegőt, amikor eindultunk lefelé a nappaliba.