Mocskos elit - 6.
Sziasztok!
Itt is vagyok a következő résszel, remélem, hogy szeretni fogjátok, amennyire szeretni lehet, ebből már rá lehet jönni, hogy ez egy sokkal összetettebb mese lesz, mint aminek elsőre tűnik. Rengeteg modernkori, és átlagemberi problémát dolgoz fel a hazugságtól, a felsőbbosztályba tartozás utáni vágytól, a tinédzser homoszexualitás elfogadásán át a családon belüli erőszakig... Mindent szép lassan ki is fogunk fejteni. Addig is, hagyjatok nyomot!
Puszi&Pacsi
6. fejezet
Mióta elkezdődött a suli, alig láttam a szüleimet. Hetek teltek el úgy, hogy vagy túl későn értem haza, vagy haza se mentem, inkább Zaynnél aludtam. Pillanatok alatt lett igazi ősz, és a szünet a nyakunkon volt. Addig koncentrálni se tudtam rá, mert csak arra figyeltem, hogy minden dolgozatom és feleletem jó legyen, közben pedig Zaynnel és Louis-val készültem a féléves vizsgákra.
A szünet előtti utolsó tanítási nap volt, és órák után az ebédlőben ültünk, hogy együnk valamit. Zayn nem maradt bent, mert tervei voltak Gigivel, így csak a többi srác ült mellettem. Jobban mondva, Louis csak testben volt velünk, mert hol a telefonját bújta, hol valamelyik másik asztal felé kacsintgatott. Ma is kitett magáért, az egyenruhája tökéletesen simult a testére, és ezúttal nem fehér, hanem mályva színű inget vett a zakó alá. Nyakkendő persze megint nem volt rajta, csak egy szatén sál, ugyanazzal a mintával, mint mindenki más nyakkendője. Éppen azon gondolkodtam, hogy tudott ilyet szerezni, amikor ez egy fiú gimi, és nyilván rajta kívül senki sem hordott ilyet, a tanárnőink pedig hétköznapi viseletben lehettek. Talán éppen azon voltam, hogy megkérdezzem, amikor kizökkentettek.
- Innen egyenesen hazamentek? - kérdezte Niall két falat között. - Gondoltam még elszívhatnánk valamit, mielőtt elköszönünk egy hétre.
- Elszívhatnánk valamit? - kérdezett vissza Liam félig vigyorogva. - Gyerekes vagy, nyugodtan kimondhatod, a kutya se hall minket.
- Lenne kedved délután füvezni? - kérdezte meg Niall, ezúttal szándékosan fennhangon, Liam szeme pedig azonnal elkerekedett, és körbenézett az ebédlőben. Nem tudtam nem nevetni, és még Louis is felénk pillantott erre a közjátékra. Én csak vállat vontam, ő pedig a fejét ingatva mosolygott rám, de egyből újra a telefonja lett a legérdekesebb pont az ebédlőben.
- Akkora egy fasz vagy! - sziszegte Liam, és felkapott egy darab sültkrumplit Louis szinte érintetlen tálcájáról, aztán Niallhöz vágta.
- A saját kajáddal dobálózz, Payne! - szólt rá színtelen hangon Louis, miközben őrülten gépelt egy üzenetet. Liamet mindig fel lehetett húzni azzal, ha a régi nevén szólították, Louis pedig előszeretettel csinálta, ha szivatni akarta.
- Te meg inkább menj, és dugd meg azt a nyomi kis elsőst, mert már szánalmas a násztáncotok! - vágott vissza Liam, és erre a mondatra kaptam fel a fejem.
- Kussolj... - morogta Louis.
Próbáltam követni az irányt, amerre Louis ült, és amerre nézett minden alkalommal, amikor éppen nem írt valamit. Ahogy kiszúrtam a tömegben a kis latin fiút, már értettem az egészet. Bár a barátai körében ebédelt, neki is a keze ügyében volt a telefonja, és teljes zavarban állta Louis pillantásait, vagy éppen reagált az üzeneteire. Valahogy rajtuk felejtettem a pillantásom, és azon gondolkodtam, mit láthat benne Louis. Hogy mit akarhat attól a fiútól.
- Te, Harry? - lökte meg a kezem Niall, és őszintén fogalmam sem volt, mit kérdezett vagy miről beszélgettek. Azt néztem, ahogy Louis meg az a srác némán távflörtöl egymással. Az is lehet, hogy távszexeltek, mert Louis még a száját is nyalogatta hozzá néha.
- Hm?
- Eljössz a mai edzésünkre? - kérdezte meg újra, amit valószínűleg az előbb is. Niall és Liam baseballoztak a sulis csapatban. Sokszor voltak nyílt edzések, és az évek alatt állandóan ott ültünk velük, mert voltak olyan jók, mint maga egy meccs.
- Haza kellene mennem - sóhajtottam fel, és próbáltam nem arra koncentrálni, ahogy Louis a nyelvét kidugva vigyorog gépelés közben. Azt se értettem, egyáltalán miért idegesített. Sose gondoltam homofóbnak magam, tudtam, hogy nem vagyok az, hogy nem amiatt van, de frusztrált a gondolat, hogy mit művelnek, és legszívesebben valahogy elvontam volna Louis figyelmét. Erre viszont végül nem volt szükség, mert megcsörrent a telefonja, aztán franciául kezdett beszélni, így tudtam, hogy valamelyik családtagja hívta. Amint letette, újra felénk fordult, evett még néhány falatot, és elkezdte összeszedni a cuccait.
- Anyám már otthon vár, akar valamit - magyarázta, és mindannyiunkkal kezet fogott. - Mennem kell. Jó pihit nektek!
Csak inteni volt időm, mert már el is szelelt, azt viszont még végignéztem, ahogy kifelé menet súgott valamit a srác fülébe. Utána még percekig bámultam a fiút, akiről semmit sem tudtam, mégis dühös voltam rá.
- Ki ez a gyerek, akiért Louis ennyire odavan? - motyogtam, ahogy a többiekhez fordultam, és azon voltam, hogy befejezzem az ebédem.
- Omar a neve - válaszolt Liam, mert ő egyébként tényleg mindenkiről mindent tudott. Muszáj volt neki, mert tudnia kellett ki milyen körökben mozog, milyen kapcsolatot érdemes kialakítani vele. Liam mindig mocskosan játszott, de megértettem őt. - Omar Rudberg, ismerős?
- Nem nagyon... - kezdtem bele, már éreztem is, hogy ki kell találnom valamit, miért nem ismerem ezt a nevet, ha mond majd valami nagyon híres személyt, akinek a gyereke, de aztán beugrott az is, hogy ösztöndíjas. Kezdett összeállni a kép, mire Liam is megszólalt.
- Csak azért nem, mert egy senki - vont vállat. A szavai méregként kavarogtak hármunk között, és nekem is fájtak, még ha erről fogalmuk sem volt. Egy pillanatra Omar Rudbergnek éreztem magam. - Ösztöndíjas, a szülei meg kispolgárok. Valahol Brooklynban élnek a lepusztult negyedben. Az egyetlen értéke, amilye van, a hangja, és hogy jó tanuló. Benne van a kórusban is, egész szépen énekel. Louis-t valószínűleg azzal vette le a lábáról, bár még így se értem, miért akar keveredni vele.
- Úgyis csak egy dugásra kell neki, mint mindenki más - legyintett Niall, és akkor már tényleg rosszul éreztem magam. A csapatunkban soha senki nem vette a fáradtságot, hogy megismerje Louis-t. Vagy egyáltalán egymást igazán ismerjük. Én akkor már tudtam, hogy Louis kapcsolatot akar, üldözi a szerelmet, de sehogy sem éri utol, mert a bizalmatlansága, a félelme, hogy valaki átveri vagy kihasználja, az útjába állt.
- Tényleg indulnom kell - álltam fel én is az asztaltól, és miután mindkettejükkel kezet fogtam, leadtam a tálcám és elindultam az ajtó felé. Még egyszer összeakadt a tekintetem Omaréval, és bár rám mosolygott, én nem viszonoztam, csak magam mögött hagytam.
Még az ajtón se léptem be, máris hallottam a kiabálást, és legszívesebben még azelőtt elhúztam volna, hogy megtudják, ott jártam. Anya viszont írt egy üzenetet, hogy aznap mindenképp menjek haza suli után, mert beszélnünk kell. Fogalmam sem volt, mit akar, de egy sóhajjal inkább beléptem a házba.
- Szerinted mégis mit kellene csinálnom, Benjamin? - kiáltotta anya, és már remegett a hangja a dühtől, amikor beléptem a konyhába. Csak ők voltak ketten, még Wyatt is inkább a hátsó verandán ücsörgött, nem volt kedve hozzájuk.
- Nem tudom, Caroline, de te is tudod, hogy hosszú távon ez így nem fog menni - válaszolta apa, én pedig nem is tudtam, mit mondhatnék. Csak álltam ott, mint egy idióta. Aztán... Elszabadult a pokol, és az egész veszekedés egy rémálommá vált. - Beszélj Harryvel, a többit kitaláljuk.
- Mit kell velem megbeszélni? - kérdeztem gyanakodva, és nem moccantam a konyha ajtajából.
- Nagyon megcsúsztunk ebben a hónapban, kicsim - sétált mellém anyu, és olyan bájolgóan, olyan negédesen szólt hozzám, hogy valami filmes díjat is kaphatott volna érte. - Kellene egy kis segítség.
- Nincs pénzem - ráztam a fejem, aztán a fizetésemre gondoltam, amit az ajándékboltból tettem félre. Nem volt sok, mert a legtöbbet arra költöttem, hogy olyan cuccokat vegyek, amiben megjelenhetek Louis bulijain, de azt a keveset végülis bedobhattam a közösbe. - Két-háromszáz dollár. Nem hiszem, hogy kisegít, de odaadhatom.
- Arra gondoltunk, ha esetleg... Tudom, mennyit jelent neked, és utálom ezt kérni, de ha eladnánk a motort, azzal kihúznánk két-három hónapig - mondta ki végül, hogy mire is gondoltak, bennem pedig elpattant valami ott, azon a péntek délutánon. Nem tudtam, mit mondjak, vagy mit csináljak, de a szívem hevesen dobogott, és vöröset láttam a dühtől.
- Micsoda?!
- Nincs rá szükséged, kicsim - folytatta, de minden szavával csak rontott a helyzeten. Minden szava után egyre jobban haragudtam rá. - Van bérleted, mindenhova el tudsz jutni tömegközlekedéssel. Még gyorsabb is.
- Ti komolyan beszéltek! - nevettem fel, apám pedig eddig bírt kedves maradni. Valószínűleg a viselkedésem akasztotta ki, de nekem is betelt a pohár. Ma már tudom, hogy én sem voltam kevésbé igazságtalan, de akkor még csak egy frusztrált kölyök voltam, aki nem értette, miért nem számíthat a szüleire úgy, mint mások. Tele feszültséggel.
- Ne legyél önző, Harry! - szólalt meg apa, a hangja pedig szigorú volt. - Szükségünk van arra a pénzre! Eladjuk a motort, és majd ha kicsit egyenesbe jöttünk, kapsz egy másikat.
- A faszt! - kiabáltam apára, és mindketten meglepetten néztek rám. - Elegem van ebből! Elegem van abból, hogy így élünk, hogy nincs semmink, hogy jövőm sincs, mert esélyem sincs semmire, gyűlölöm azt, ami Wyattel történt, hogy ezért össze van zárva veletek, és nem lehet normális élete, de titeket gyűlöllek a legjobban!
- Harry! - sikoltott fel anya, ugyanabban a pillanatban, amikor apám lekevert nekem egy pofont. Nagy volt, de nem akkora, hogy megrémüljek tőle. Soha nem ütött még meg, maximum ennek a sokkja látszott mindannyiunk arcán. A övén is. Mai fejjel? Nem mondom, hogy nem érdemeltem meg legalább egy kicsit.
- Soha nem fogunk egyenesbe jönni, nem értitek? - mondtam ezt már halkabban, az arcomat szorongatva, mert a bőröm lángolt, és a szememet is eltalálta. - Mindig a szemembe hazudtok, amikor pénzt kértek, és azt mondjátok, majd visszaadjátok! Most is hazudtok!
- Nyugi, Hazza! - éreztem meg Wyatt ujjait a csuklómon, és ő is anyáékat nézte. - Nem ti vettétek neki a motort, nincs jogotok arra kérni, hogy adja el. Majd kitalálunk valamit, de nem ez a megoldás.
- A faszomat az egészbe! - morogtam, és az előszoba felé siettem. Még hallottam anyámat, ahogy azt kiabálja ne menjek el, miközben a cipőimet vettem vissza, és a kezembe kaptam a motorom kulcsait. - Elhúzok, addig se kell semmit költeni rám...
Akkor még az sem tett boldoggá, hogy újra az utakon száguldozhattam. Reméltem, hogy kiszellőzteti a fejem, hogy majd megnyugszom, de nem jártam túl sok sikerrel. Még mindig az egekben volt az adrenalinom, amikor megérkeztem Zaynék házához. Már kezdtem azt hinni, hogy még senki sincs otthon, amikor végre válaszolt a kapucsengőre. Bár ők éltek a legkisebb pompában a gazdag barátaim közül, mégsem lehetett csak úgy besétálni a kertjükbe vagy fel a bejárati ajtóhoz, mint minden más átlag amerikai kertvárosi háznál.
- Mi tartott eddig? - morogtam, amikor beértem az előszobájukba. Zayn ott várt rám a telefonjával a kezében.
- Persze, én is örülök, hogy itt vagy - válaszolt szarkasztikusan, aztán becsukta mögöttem az ajtót, és beljebb tessékelt. - Mizu?
- Csak a szüleim... - kezdtem bele, és azonnal a nyelvembe haraptam. Az aznapi veszekedésünk természetesen nem olyan volt, amit elmondhattam Zaynnek, ezért ki kellett találnom valami mást, ami miatt végül arra kérhetem, hadd töltsek náluk pár napot. A hatalmas hazugságpalotámba újabb téglák kerültek. - Az agyamra mennek már most, pedig egyetlen délutánt töltöttem otthon.
- Jézusom, mi a fasz történt, tesó? - lépett közelebb hozzám, és akkor egy pillanatra nem értettem, mi történik, de ahogy az arcomhoz ért felszisszentem. - Ez...
- Apám volt, de semmi komoly... - legyintettem, viszont ahogy egy tükörrel találtam szembe magam, már láttam, milyen elcseszetten talált el, mert bevérzett a szemem széle ott, ahol eltalált. - Csak szerencsétlenül ért el, nem fájt annyira, mint amilyen szarul néz ki.
- Gyere a konyhába, adok rá jeget - mondta egyből, én pedig követtem. Egy puha textilszalvétába pakolta a jégkockákat, aztán leültünk az asztalhoz. - Mi a fasz van, Harry? Mindig tudtam, mert mindig mondod, hogy nem jössz ki a szüleiddel, anyuék is tudják, kifejezetten élveztem, amikor itt töltötted az estéket, de... Ez már nem oké. Mi a baj?
- Olyat akarnak, amit én nem - vontam vállat, és ezzel végülis nem is hazudtam. - Olyan életet akarnak rám kényszeríteni, amit nem akarok élni.
- Az szopás - húzta el a száját. - Nem tudom, mit mondjak. Tizennyolc vagy, el kellene költöznöd otthonról. Van saját vagyonod?
- Átgondolom - válaszoltam feszülten. Megtehettem volna. Elköltözhettem volna, ha tényleg eladom a motort, átmegyek egy állami gimibe és minden szabadidőmben dolgozom. De nem tettem meg. Fontosabb volt az elit, és hogy egy pillanatra se szakadjak ki belőle, mert ha túl messzire sodródom, akkor talán soha nem kerülök vissza. - Meghúzhatom magam nálatok pár napig?
- Tudod, hogy mindig - kezdett bele, de láttam, hogy még nincs vége a mondandójának, és kezdtem újra ideges lenni. Nem akartam hazamenni. - De elutazunk az őszi szünetre. Anyának konferenciája lesz Salt Lake Cityben, mind odamegyünk.
- Persze, megértem - feleltem, és egyáltalán nem haragudtam Zaynre, viszont haragudtam az egész kibaszott helyzetre. Fogalmam sem volt, hova mehetnék. - Akkor... Találkozunk, ha hazaértél.
- Húzd meg magad egy hotelban - javasolta könnyedén, én pedig elmosolyodtam. - Fizess apád hitelkártyájával, és egyél ki mindent a minibárból.
- Az lesz, tesó! - fogtam vele kezet, és kényszeredetten elmosolyodtam, ő megpaskolta a hátam, és már mentem is.
Visszaültem a motoromra, de nem tudtam, hova tovább. Nyilván nem mehettem hotelba, de még egy redvás motelba se. Gondoltam Liamre, Niallre és Louis-ra is. Velük mind megpróbálkozhatnék, bár még soha egyikükhöz se fordultam, amikor távol akartam maradni otthonról. Liam túl sok kérdést tett volna fel, rizikós volt. Niall csak... Niall. Az egész arról szólt volna, hogy a szülők előtt viselkedünk, de ha épp nincsenek ott, arról a csajról hallgatok sztorikat, és füvescigin élek. Louis. Louis volt az egyetlen, akinek a segítségében bízhattam. Louis volt az egyetlen, aki sose hagyott volna cserben, és általában nem is kérdezett túl sokat. A motorom szinte magától vitt az Upper East Side-ra.
2 Comments
Sziaa☺️
VálaszTörlésÚristen! Annyira de annyira nagyooon szereteeem! Ahh mindig alig várom a szombatokat! Egyszerűen brutál jó ez a történet is!
A képek... Jesszusom. Az 1Ds kép... Itt mindannyian olyan dögösek. Imádooom!!! 😍🤤
Harrynek nagyon is igaza van, egyikőjük se ismeri Louist. Nem olyan amilyennek gondolják. Ő sokkal de sokkal jobba. A legjobb közülük❤️ Egy csupa szív srác, akiért totálisan odáigy vagyok. Ahh annyira szeretem. Ez a karaktere egyszerűen tökéletesen eltalált. 🥺😍🥰
Hát Harry nem is tudom vajon miért zavar ez a dolog, de segítek ha szeretnéd. Mondjuk majd idővel te is rá fogsz jönni😉
"Egy senki..." Liam...azért megcsapkodnám őt is😅 Huh, nagyon egy kis genya, de kell ilyen karakter is. Ezekben a körökben rengeteg ilyen srác van mint Liam. És bármennyire egy nagyképű seggfej, imádom!
Most is nagyon szíven ütött a családi veszekedés. Nehéz ez. Borzasztó nehéz lehet. Én a szülőket is sajnálom, iszonyat nehéz lehet így élni. Igyekszel a gyerekeket nem belevenni a dolgokba, megadni nekik mindent, hogy ne szenvedjenek hiányt, de nem mindig sikerül, mert eljön az a pont mikor már arra sincs pénz... A gyerekeknek is nehéz... Mindenkinek. Megértem mindkét fél kiakadását is. A feszültség a félelem hogy mi lesz. Sajnálom Harryt és a szülőket is. Én őszintén nem is tudom mit tennék ilyen helyzetben. Szörnyű lehet😢
"Elhúzok, addig se kell semmit költeni rám..." Ez azért rendesen szíven ütött.💔
Zaynt is nagyon szeretem, és sajnálom, hogy Harry nem avatta be, ahogy Louist sem a dolgaiba, pedig ők ketten megértenék.
"Louis. Louis volt az egyetlen, akinek a segítségében bízhattam. Louis volt az egyetlen, aki sose hagyott volna cserben, és általában nem is kérdezett túl sokat." Louis❤️❤️
Nagy kedvenvem ez a történet! Brutál jót alkottál ismét! Szeretem mikor ilyen valós, komoly dolgokról írsz és ezzel rengeteget tanítasz az olvasóidnak! ❤️
Köszönöm a részt! Imádtam minden sorát, mégha nem is volt könnyű!
Puszi😘❤️
Sziaaa!
VálaszTörlésTeljesen oda vagyok azért ahogy lefejtegeted a világ egyik leghatalmasabb hagymájáról a rétegeket.
Imádom, hogy ennyi réteg van, meg annyi titokkal és érzelemel körül kerítve, a hagyma belsejében pedig egy bomba ketyek ês kegyetlenül vissza számol és csak arra vár, hogy a szemünkbe és lelkünkbe robbanjon.
Nagyon szépen köszönöm az élményt! Kíváncsian várom a folytatást!