Mocskos elit - 4.
Sziasztok!
Megérkeztem a negyedik fejezettel, bár nem ébredésre, de most sikerült idekeverednem. Azért itt már elindulnak kicsit a dolgok. Legalábbis fejben, Harryben biztosan gyanűssá válik, hogy mégis miért érez furcsa dolgokat. De adjatok neki időt, jó? Ez egy igazán slow burn történet. Remélem szeretitek az olyat. Én imádom. Hogy vagytok? Mindenki jól van? Hagyjatok nyomot!
Puszi&Pacsi
4. fejezet
Gondoltam rá, hogy suli után hazaugrom, csak átöltözni, hogy visszaadhassam Louis-nak a ruháját, de végül letettem róla, mert igazából semmi kedvem nem volt márkás puccba vágni magam, csak mert visszamegyek Louis-hoz este. Helyette beültem az egyik McDonaldsba a Central Park mellett, és megírtam minden házit, amit rögtön a második nap osztottak ki. A Collegiate sose szarozott, a tanulás az első, és ennek mindig hangot is adtak. Én voltam a fasz, amiért az első években nem vettem ezt maximálisan komolyan.
- Üdv, Harry! - köszönt az Upper East Side legelegánsabb lakóépületének portása, ahogy beléptem az előcsarnokba. Inkább nézett ki az egész úgy, mint egy az életemnél is drágább szálloda, nem pedig apartman. - Hogy telt a nyarad?
- Jól, meleg volt - válaszoltam mosolyogva, Calvin, a portás pedig már le is húzta a kártyáját a liftnél, aztán bekódolta, hogy az pontosan Louis nappalijában tegyen ki. - Köszi!
Louis lakása majdnem az épület tetején volt, húsz emelet felfelé, és már a liftből látni lehetett az egész Central Parkot. Szerettem Zaynék házát is, otthonos volt, nem hivalkodó, és bár számomra túl sok pompa volt Liam és Niall szüleinek a villájában, ott is kellemes volt, de ez a lakás… Azt hiszem, az eleje óta ez volt a kedvencem, de még magamnak sem ismertem be. Fogalmam sincs, miért.
- Louis? Megjöttem! - sétáltam a nappaliba, onnan pedig a konyhába, mert a lakás üresnek tűnt. Megragadtam egy banánt a konyhapult gyümölcstartójából, és azt rágcsálva vártam Louis-ra, de a hangja előbb érkezett, mint ő maga.
- Je m'en fiche du tout, papa! Tant que mes résultats scolaires sont parfaits, je fais ce que je veux. C'est ce sur quoi nous nous sommes mis d'accord! - kiabálta a telefonba, bár ez nem is a legjobb szó, inkább feszültem darálta el. Nem beszéltem jól franciául, bár sokat tanítgatott, ezt akkor se biztos, hogy megértettem volna, ha perfekt vagyok. Louis villámgyorsan forgatta a nyelvét, ha franciául beszélt, és annál is gyorsabban, ha idegesen beszélt franciául. Annyiban voltam biztos, hogy valami nem tetszik neki, és hogy az apjával beszél. - Je dois y aller, j'ai des projets. On se parle plus tard.
Úgy rontott ki a hálószobákra nyíló folyosóról, hogy még össze is rezzentem miatta, de a pillantása valahogy azonnal ellágyult, amikor meglátott.
- Minden oké? - kérdeztem teli szájjal, ahogy épp a banánt ettem, ő pedig azonnal elmosolyodott, és nem válaszolt, csak bólintott.
- Ha elszopogattad a banánod, drága, akkor tanuljunk - lépett mellém, de egyáltalán nem számítottam rá, hogy meg fog ölelni. Átkaroltam, mint mindig, amikor Louis spontán ölelkezett, de tudtam, hogy ez más. Az apja nagyon kiakasztotta valamivel, és épp megnyugodni próbált. Louis nagyon szerette az emberi érintést. Louis egyszerűen csak nagyon szerette az embereket.
- Elmondhatod - jegyeztem meg halkan, és csak magam mellé tettem a banán héját a pultra, hogy rendesen megöleljem.
- Tudom - felelte, aztán már el is húzódott tőlem. Megragadta a banánhéjat, és a szemetesbe dobta. - Apám baszakodik velem, nem tetszik neki, hogy jól érzem magam, meg partizok, de egyet mondhatok neked; soha nem fogok hozzáérni egyetlen puncihoz se, csak mert szerinte az jót tenne az üzletünknek.
- Helyes - vágtam rá, mert azt tényleg képtelen lettem volna elképzelni. Louis-t bármilyen lány mellett… Még belegondolni is természetellenes volt, bár talán csak mert Louis mindig is nyíltan vállalta magát előttünk. Sose titkolózott. - Mióta vagy szemüveges? - kérdeztem helyette az orrán csücsülő fekete Prada keretre mutatva. Még sose láttam rajta.
- Mindig is az voltam, csak lencsét hordok - vigyorodott el, és kicsit úgy tűnt, jobb lett a kedve is, ettől pedig büszkének éreztem magam. - Úsztam egyet, mielőtt jöttél, és nem szeretem visszatenni a kontaktlencséket a klóros víz után. Irritálja a szemem.
- Jól áll - mondtam esetlenül, mert valahogy sose tudtam, hogy dicsérjem Louis megjelenését. Mindig nagyon ügyelt minden részletre, egyértelműen nem volt szüksége megerősítésre, mert nála magabiztosabb, öntudatosabb személyt nem ismertem.
- Köszi, életem - adott egy sokkal jobb kedvű puszit az arcomra, kicsit beleborzolt a hajamba, aztán a nappali felé indult. Már mindent kikészített, poharak, üdítő, tollak, papírok és tankönyvek vártak a hatalmas üveg dohányzó asztalon.
Sokkal korábban jöttem, mint ahogy megbeszéltük, mégis sokáig maradtam, odakint már csak a város csodálatos fényei világítottak, és persze a terasz szélén beépített óriási medence színváltó ledjei. Elfáradtam. Louis jó, de kegyetlen magántanár volt, és addig nem nyugodott, amíg nem tudtam úgy visszamondani az anyagrészt, ahogy ő szerette volna hallani. Viszont nem volt olyan nehéz dolgom, mintha az unalmas töritanárnak kellett volna felelnem, mert az anyag felét már akkor megtanultam, amikor Louis mesélt róla. Mert nem igazán tanított, inkább mesélt arról, milyen volt a hidegháború, én pedig magamat is meglepve, érdeklődve hallgattam.
- Mit ennél vacsira? Vagy anyádék várnak? - fogta a kezébe a telefonját, amikor úgy ítélte meg, hogy eleget tanultunk, és gondolom kaját akart rendelni.
- Nincsenek otthon, az unokahúgom hangversenyére mentek, utána meg étterembe - hazudtam azonnal, holott nem is volt unokahúgom, a húgomnak semmi köze nem volt a zenéhez, anya pedig biztos, hogy várt vacsorával, de az általában spagetti, pizza, vagy valami olcsó mexikói kaja volt majdnem minden este. Néha belefért egy kis csirke, vagy disznósült, esetleg maradékok a burgerezőből. Ha választhattam, természetesen Louis-val akartam enni valamit, amit ezer éve nem. Valami minőségit. Anya nagyon jól főzött ugyan, de rossz vagy túl olcsó alapanyagokból ő se tehetett csodát. - De… Van itthon bármi is? Főzhetek valamit, nem muszáj rendelésre várni.
- Főzni? Azt ne mondd, hogy tudsz főzni! - nézett rám felhúzott szemöldökkel és a szája a füléig ért.
- Hát pedig… - tápászkodtam fel, aztán a konyha felé indultam. - Nézzük, mink van.
- Nagyjából minden - mondta Louis, ahogy csatlakozott hozzám a konyhában, de esze ágában sem volt segíteni, ez egyértelmű volt abból, ahogy felszökkent a pultra, és törökülésbe rendezte a lábait. Előtte fel se tűnt, hogy csak egy alsó van rajta, mert mindenét fedte a barna szatén köntös, ebben a pózban viszont feltűnő volt. A meztelen hasa, ahogy finom ráncokba rendeződött a görnyedt tartás miatt, és a piros, feszes alsója is. - Anya minden héten iderendel nekem egy halom cuccot, fogalmuk sincs, hogy bár fizetjük a bejárónőt ugyanúgy, én lecsökkentettem az óraszámát, és csak heti egy-két alkalommal jön rendet tenni a konyhában, a szobákban. Olyankor általában haza is vitetem vele a hűtő tartalmát.
- A szüleid kiakadnának, ha megtudnák, de ez rendes dolog tőled - mondtam, ahogy kipakoltam a pultra mindent, amire szükségem lehet, és elkezdtem egy kicsit felolvasztani két nagy csirkemellet. - És mit szoktál enni?
- Reggelire tojást, vagy palacsintát, azt azért még meg tudom csinálni - mesélte tovább, miközben nekem a hozzávalók bontogatása miatt járt a kezem, és csak néha néztem fel a szemébe. - A suliban szoktunk ebédelni, vacsorára meg szendvicset, vagy rendelek valamit. Néha barátokkal elmegyünk étterembe.
- Sok olyan barátod van, akit nem ismerünk? - kérdeztem, és elkezdtem összekeverni a sajtkrémet a fűszerekkel, amiket találtam, így saját fűszervajat kreálva. Ez volt a kedvencem, amit valaha csináltam, és tudtam, hogy Louis-nak is ízleni fog. Nyilván nem egy Ramsay-féle sokcsillagos vacsora lesz, amihez szokott, de akkor is bíztam magamban. Főzni mindig is tudtam.
- Mint tudod, akarva akaratlanul is tapadnak rád az emberek, ha gazdag vagy - vonta meg a vállát, és a hangja egy hangyányival komolyabb lett. - Közel akarnak lenni hozzád, mindenhova elkísérni, de nem őszinték. Sose azok. Nem miattam vannak velem, hanem a pénzem érdekli őket. Hamis az egész, de ezt már rég tudom, és én is így állok hozzá. Persze, ezt nyilván te is tudod.
- Igen - húzom el a szám. Én soha nem azért lógtam ezzel a négy sráccal, mert akartam a pénzüket. Tényleg kedveltem őket, a legjobb barátaim voltam. Cserébe irigyeltem őket, és emiatt is kellően rosszul éreztem magam akkor, amikor Louis a hamis barátokról beszélt. Valahogy éreztem, ha megtudná rólam az igazat, én is egy lennék közülük, és emiatt azonnal keserű lett a szám íze. - Öhm… - köszörültem meg a torkom, aztán valami egész más témával folytattam inkább. - Összeszedted a kis elsős srácot, ahogy tervezted?
- Még nem, olyan kis édes és ártatlan - mondta ábrándos hangon, és ebből tudtam, hogy tényleg akarja azt a fiút. - Tegnap meg sokat ittam a visszatérésünk örömére, nem teljesen kikészülve akartam őt. Emlékezni szeretnék rá.
- Talán valami állandót akarsz vele? - kérdeztem meglepetten, mert ez a szöveg valahogy túl romantikusan hangzott Louis szájából. Sose gondoltam erre, mert mindig csak kalandozott, azt hittem, élvezi, és nem is szeretne többet. Hogy mindez teljesen szándékos.
- Mindig és mindenkivel - mosolyodott el, őszintén, lágyan, és nem tudtam nem viszonozni. Ezzel egyidőben teljesen összezavarodtam. Három év alatt szerintem még egyszer se töltöttem együtt egy fél napot Louis-val kettesben, és akkor jöttem rá, mennyire félreismertem. Hogy talán nem is ismertem őt. - Nem tehetek róla, hogy senki se alkalmas rá. Vagy csak én nem tudok senkiben megbízni.
- Mikor jöttél rá, hogy… tudod… hogy homokos vagy? - kérdeztem, ő pedig félig felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Jobban preferálom, ha melegnek hívsz - jegyezte meg, és csak akkor vettem észre magam. Korrigálni akarta, vagy valahogy enyhíteni rajta, de nem hagyott rá időt, mert egyből mesélni kezdett. - Tulajdonképpen, már kisiskolásként tudtam. Van sok fotó, ahol három-négy évesen tütüben, meg anyám kiegészítőiben flangálok, és azt állítják, mindig én kértem őket. Szeretem a csinos, szépen tervezett, finom szabású dolgokat, bár ez nem titok. És már gyerekként is szerettem. Valahogy nem volt idegen az sem, hogy tetszenek a fiúk, és közel akarok lenni hozzájuk.
- Mikor… nem tudom… fogadtad el és kezdted tényként kezelni? - kérdezek tovább, miközben kicsit beirdalom a már egész szépen kiolvadt csirkét, szerencsére nem is volt kővé fagyva, valószínűleg az érkezésem előtt kerülhetett a fagyasztóba, és visszateszem a vízbe, aztán a zöldségeket kezdem összevágni. - A szüleid, hogy kezelték, amikor elmondtad?
- Hetedikes lehettem - gondolkodik el, aztán bólint is egyet. - Igen, hetedik végén, osztálykiránduláson voltunk, és este a szállodában, valahogy nagyon vonzott a szobatársam. Jó barátom is volt. Merevedés, meg minden szar - neveti el magát a kínos emlékeken, és én is kénytelen vagyok. - Persze ő vérhetero volt, gondolhatod. De ja, ott tekintettem először úgy magamra, hogy meleg vagyok, és ez már tuti.
- És a szüleid?
- Azonnal elmondtam nekik - vett a kezébe egy szelet répát, és egyből a szájába hajította, aztán hangosan összerágta. - Anya tök jól kezelte, nem igazán érdekelte, ki tetszik, amíg boldog vagyok. Ez ma is így van, csak persze kicsit félt a szerinte “féktelen” életmódom miatt. Apám meg… - sóhajtott fel, és az egyik lábát lelógatta a pult széléről, hogy lóbálhassa kicsit. - Ő is azt akarja, hogy boldog legyek, de aggódik az üzlet miatt, és hogy talán rosszul ítélnek meg, amiért sokszor látnak más és más sráccal az oldalamon. Ami igaz lehet, mert nem tudhatna róla, ha valaki nem adta le neki a drótot, vagy nem pletykálnak. Nem hibáztatom, amiért fontos neki az üzlet. Inkább csak azért, mert elég fontos neki az üzlet ahhoz, hogy megkérjen, randizzak lányokkal is. Nyilvánvalóan nem érti, hogy működik ez.
- Értem.
Végül elkezdtem megkenni a csirkemelleket, jó sok fűszervajat csináltam, szóval csak gazdagon, mindkét oldalát, aztán bedobtam a sütőbe, és nekiálltam összerakni a salátát.
- És te mióta tudod magadról? - kérdezte az előző témához visszacsatolva, amikor újra a pult mellé léptem, közvetlenül az örökmozgó lába mellé.
- Mi…? Én… nem… - kezdtem dadogni, és annyira ledermedtem a kérdéstől, hogy még a kés is megállt a kezemben, nem tudtam folytatni a zöldségek előkészítését. Addig álltam így, mint lófasz a hideg vízben, amíg Louis hangosan fel nem nevetett, aztán játékosan megrúgta a csípőm.
- Csak hülyülök veled! - kacagta, én meg nyeltem egy nagyot, és halkan, kínosan nevetve kifújtam a levegőt. Nyilván tudnom kellett volna, hogy csak szórakozik, de valahogy hirtelen elhittem a komoly hangját. - Bár azt be kell vallanom, hogy első nap, amikor megismerkedtünk, a radarom kicsit összezavarodott a közeledben. Nem voltam biztos benned.
- Nem vagyok meleg, elhiheted - válaszoltam egyből, akkor már sokkal jobb kedvvel, és magabiztosan, bár az megragadt a fejemben, hogy jelzett a radarja a közelemben. Fogalmam sem volt, mi ez, vagy hogyan működik, de tudtam, hogy a melegek valahogy megérzik egymást. A téma viszont mégis valahogy furcsán kínosan érintett, ezért nem akartam folytatni. Sokkal inkább lerázni magamról.
- Most pedig, hogy még nem csináltál komolyabban semmit azzal a sok növénnyel, baszd bele a mosogatóba, és inkább csináljunk sültkrumplit.
- Sokkal finomabb lesz salátával - akadékoskodtam, ő pedig a szemét forgatta, de nem vitatkozott. Elfogadta, hogy én, mint szakács mit akarok, és láss csodát, igazam is lett, mert amikor végre elkészültem, mindent a hatalmas étkezőasztalra pakoltunk, és enni kezdtünk, Louis kiborult. Hangosan nyöszörgött minden falat után, és még a salátát is két pofával tömte befelé.
- Bassza meg, Hazza, ez valami mennyei! - nyögte teli szájjal, és amikor lenyelte, ivott gyorsan két kortyot a vizéből, aztán folytatta az evést, és megint teli szájjal kezdett beszélni. - Felveszlek szakácsnak. Mennyit kérsz? Főznöd kell rám minden este!
- Örülök, hogy ízlik - vigyorogtam büszkén. - Csinálhatunk belőle ilyen… Haveri hagyományt, vagy valami. Amikor jövök tanulni, te a szart is kivered belőlem, mint tanár, én meg főzök vacsit.
- Bármidet kiverem, ha minden korrepetálás után főzöl nekem valamit - jegyezte meg, és ezen hangosan felröhögtem, képtelen voltam visszafogni, mert olyan komikus volt. Minden, azon az estén. Akkor döbbentem rá, hogy kedvelem Louis-t. Sokkal jobban, mint hittem, mert addig nem is ismertem igazán. Attól az estétől kezdve lett Zayn és Louis is a legjobb barátom.
4 Comments
Szia!
VálaszTörlésImádom, imádom, imádom!
Frenetikusan mesélsz!
Csak úgy pörögnek a történések a szemem előtt, az érzelmeik zubognak a véremben...aggódok értük, szurkolok értük -eddig még amblokk mindenkiért- és előre félek mikor borul a bili.
- a tanítás; igen drágám nagyon nem mindegy, hogy KI és HOGYAN adja le az anyagot
- Lou tetszik az élethez és az identitásodhoz való hozzáálásod
- micsoda remek szokás kialakítására került ma sor hm hmhm
Minden sorát imádtam! Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam kíváncsian várom a folytatást!
Awwww, nagyon köszönöm! Megmosolyogtatott a kommented! Meg az előzőek is, csak most jutottam ide, hogy végre reagáljak.
TörlésNos igen, Louis jó tanár, ő biztosan megtanítja a leckét Harrynek. Valószínűleg az életre is, nem csak a történelemre a végére....:P
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik, ennyire szereted!
Pusziii
Sziaa☺️
VálaszTörlésVégre ideértem. Már alig vártam, hogy olvashassam, mert egyszerűen annyira szeretem ezt a történetet is! Ahh, a halálom lesz újra és újra!
Louis ahogy franciául beszél... Nem nem akartam elképzelni. Noooo! Nem szabad! Istenem, Lou mindennel kicsinál. Meg te is mert úgy írod meg, hogy mindig haldoklom.
Louis szemüveggel. Végem. Még jó hogy jól áll neki. Ahh. Végem.
Amúgy szívesen tanulnék én is Louisval. Bárcsak mindenhol így tanítanának, én is okosabb lettem volna és jobban érdekeltek volna a sulis dolgok, mint a szárazon ledarált anyagok. Louist hallgatni meg a legcsodálatosabb dolog a világon, szóval Harry mázlista kis... 😏😂
Jaj ez a főzés, ezt annyira szerettem olvasni. Ahogy Louis ott ült a pulton aww. Miért csinál ki mindig mindennel??
"A meztelen hasa, ahogy finom ráncokba rendeződött a görnyedt tartás miatt, és a piros, feszes alsója is." A kis ráncok. A piros alsó. Jajj nekem.
Amikor a barátokról beszélt az nem volt kellemes dolog, sajnos amikor híres vagy, gazdag, akkor nem egyszerű a barátkozás sem, mert sosem tudod ki miért akart veled lenni. És hát ugye ott van Harry is... Rosszul is esett neki, mert tudja jól mit is művel.
"- És te mióta tudod magadról? - " ezen jót nevettem.😂 Főleg Harry reakcióján. Amúgy ha Louis érzett valamit mikor meglátta, én hiszek neki😜
Annyira szeretem Louist. A gondolkodását, mindent. Kell nekem. Szükségem van egy ilyen csodálatos emberre🥺❤️
"- Örülök, hogy ízlik - vigyorogtam büszkén. - Csinálhatunk belőle ilyen… Haveri hagyományt, vagy valami. Amikor jövök tanulni, te a szart is kivered belőlem, mint tanár, én meg főzök vacsit." Aww, imádoooom! Ez a legjobb "haveri" hagyomány😍😍
Annyira szeretem! Egyszerűen fantasztikus lett, mint mindig! Köszönöm, mindig feldobod a napjaimat a részekkel!
Puszillak😘❤️
Sziaa!
TörlésA kommentjeid mindig feldobnak, akkor is, ha már amúgy mi ketten túl vagyunk ezen az íráson. Imádom a lelkesedésed!
És a kiemeléseidért élek halok, hogy melyik mondatok hagytak nyomot. Főleg a meztelen hasán a pici ráncok okozott nálam is nevetést. :P Az közös kedvenc... Ugyebár. :P
Köszönöm, hogy itt vagy!
Millió puszi