Sziasztok!

El is hoztam a harmadik részt. Icipicit késve, már mélyen a szombatban járunk, de azért remélem most is ugyanúgy örültök majd neki. Hagyjatok nyomot, hogy tetszik eddig? Valakinek vannak már elképzelései, merre fog fordulni haladgatni a történet?

Puszi&Pacsi

A buli csupán takarékon égett, mire odaértem, de minél hamarabb le akartam lépni otthonról. Szerintem még nem volt nyolc óra se, amikor felértem a lifttel. Louis szűk, fehér farmert és hófehér inget viselt, a haja még több odafigyelést kapott a buli előtt, és egy laza piros nyakkendő lógott a nyakában. Az inge ki volt gombolva, a nyakkendő a csupasz mellkasán pihent. Mégis, ami igazán feltűnt akkor, hogy mezítláb flangált és rendezgette az alkalmazottakat, akik az italokért és ételekért feleltek. Valahogy előtte soha nem szúrt annyira szemet, de ahogy visszagondoltam, rájöttem, hogy mindig cipő nélkül bulizott, amikor nála voltunk. Akkor is, ha a penthouse tetején vagy épp a belső kertjében volt a parti. Nem tudom, miért szeretett ennyire mezítláb mászkálni, és azóta se kérdeztem meg tőle.

- Harry! - kiáltott fel azonnal, amikor meglátott, és mindenki, aki már jelen volt, felém nézett. - Korán érkeztél, szívem.

- Balhéztam anyámmal - húztam el a szám, ő pedig csak együttérzően összeszorította az ajkait és már nyúlt is egy pohár koktélért. Valószínűleg Cosmo lehetett a színe alapján, de egyből a fejem ráztam rá. Sose szerettem ezeket a szarokat, főképp töményet vagy éppen sört ittam ezeken a bulikon. Amikor elutasítottam vállat vont, és belekortyolt helyettem, aztán a kezembe adott egy pohár tequilát. Azt már sokkal jobban értékeltem, és le is húztam egyből, egy pillanatig sem gondolkodtam rajta. Még körítésekkel se bajlódtam, vagy valami kísérővel. - Ki ez a sok új arc, és mit keresnek itt ilyen korán?

- Elsősök - felelte könnyedén, és miután kiosztott néhány utasítást a bárpultnál, már mellém is huppant a puha kanapén.

- Mióta lógunk elsősökkel? - néztem Louis felé felhúzott szemöldökkel, ő pedig felnevetett. Hangosan, karcosan. Bár akkoriban még sokkal gyermekibb, selymesebb volt a hangja, mint ma.

- Mióta ilyen angyali arcuk van - válaszolta megjátszott áhítattal. Úgy nézett a szoba másik felében beszélgető kis latin fiúra, mintha ott helyben meg akarná erőszakolni, és a srác mérhetetlenül zavarba is jött tőle. A haverjához kezdett csacsogni, aki mellette ült, de a szeme sarkából még mindig Louis-t nézte. - Az a kis göndör teljesen levett a lábamról, amikor összefutottunk a tanárinál.

- Ösztöndíjas, Liam halálba fog cikizni, amiért meghívtad - jelentettem ki, és a srác helyett is kezdtem rosszul érezni magam.

- Bazd meg, Hazza, ne kezd te is! Mindketten azok - forgatta meg a szemét, aztán megrúgta a bokám, ahogy kicsit jobban elterült a kanapén. Louis nem volt egy kigyúrt izompacsirta, de szálkás volt, és tónusos, amit ezek a fények a kigombolt inggel tökéletesen kihoztak. Valószínűleg ez is volt a cél, meg akarta mutatni. A latin fiúnak. Egy csipetnyi abból, amit majd később megkaphat, ha jól viselkedik. - Ne legyél olyan, mint Liam. Nem a pénzed mondja meg, milyen ember vagy. Vagy te is hiszel abban a sok szarban, amit Liam hord össze?

- Nem - motyogtam halkan, és egy pillanatra el is szégyelltem magam. Louis-nak igaza volt. A multimilliárdos Tomlinson család “trónörököse” tett olyan megjegyzést, amit nekem kellett volna, de akkor még nem értettem. Az érzés viszont már akkor elkezdett a hatalmába keríteni, hogy Louis talán megértene. Talán ha nem hazudtam volna három éven át, hanem az első percben elmondom, hogy én is ösztöndíjas vagyok, akkor ő tényleg megértett volna. Akkor viszont úgy éreztem, már túl késő. Már nem lehettem őszinte, csak túl kellett élnem még egy évet, aztán fülem-farkam behúzva elmenekülni a közelükből. - Szóval, egyszerre akarod a kettőt, vagy külön-külön?

- Csak a göndörkét akarom - döntötte oldalra a fejét, és rá is kacsintott az említettre. Mondani akartam valamit, de elkezdtek szállingózni a népek, és Louis felkelt mellőlem, hogy mindenkit üdvözöljön. Én meg úgy döntöttem, addig is ledöntök még egy rövidet, míg a srácok ideérnek. Kicsit körbejártam, leültem a medence szélére és egy cigire is rágyújtottam várakozás közbe. Anya szavai jártak a fejemben, és az, milyen paraszt voltam vele, de neki is meg kellene értenie, hogy ez nem ennyire egyszerű. Rettegtem a jövőmtől, és ezt senkinek se mondhattam el.

- Csá, haver! - csapott hátba Zayn, és leült mellém. Már vette is elő a cigijét, és ahogy a szájába tette, felé nyújtottam az öngyujtóm. - Minden oké? Egész nap olyan vagy, mint aki kutyaszarba nyalt, mi van? Vagy ez még mindig a vizsgák miatt van?

- Minden miatt - sóhajtottam fel, de ennél ködösebben nem is fogalmazhattam volna. - Gigi?

- Bent van, hozta magával Lenát is - bökött a fejével a nappali felé, és meg is láttam őket koktélt szürcsölve a szobában. Lena azonnal elmosolyodott, mintha csak azt várta volna, hogy rájuk nézzek, és bájosan intett felém. Abban a pillanatban meg is volt, kit viszek szobára aznap este, a lányok pedig végtelenül megkönnyítették nekem ezt a dolgot.

Amint beindult a buli, literszám hordták ki a piát, amin osztozkodtunk, és csak néhány óra kellett, hogy már a parketten, ami Louis nappalija volt, magunkról alig tudva táncoljunk. Lena forrón simult hozzám, és egymás szájából szívtuk a jointot. A végére kellemesen szédültem, és úgy éreztem, minden gondom elszállt. Csak én voltam és Lena, a kívánatos teste, ahogy a szűk koktélruhában tapadt rám, és mire észbe kaptam, már csókolóztunk.

- Gyere! - mondtam, ahogy kicsit is elhúzódtunk egymástól, és a kezét megragadva rángattam magammal a hálók felé. Louis mindig azt mondta, azt és ott dugunk meg a lakásában, akit és ahol akarunk, de normál keretek között, és ne tegyünk tönkre semmit. Ez persze csak a csapat öt tagjára vonatkozott. Másokat mindig megkért, hogy takarodjanak a tetőkertre, vagy a kocsijukba. Na nem így, sokkal Louis-sabban, valószínűleg becézgetve őket, hogy édeseim, vagy drágáim, de a lényeg ugyanaz volt. Húzzanak a faszba, és ne kenjenek össze semmit. Normálisan mindig ugyanazt a szobát használtam, de azon az estén iszonyú sokat ittam, és a fű is beütött addigra. Nem tudtam, merre tartok, csak egy zárható szobát kerestem, és így nyithattam rá pont Louis-ra. Először fel sem tűnt neki, csak amikor Lena kuncogva a hátamnak ütközött, én viszont lefagytam, ahogy szembenéztem Louis-val. Persze épp pasival volt, bár nem azzal a latin fiúval, akiről beszéltünk. Esküdni mertnék, hogy a faszi, aki előtte térdelt, és épp Louis hasát, majd merevedését nyalta végig, dupla annyi idős volt, mint ő. Talán aggodalom. Az lehetett az első érzés, ami végigfutott a testemen. Hogy Louis tudja-e, ki ő, vajon ismeri-e, és tudja, mibe nyúlt. Reméltem, hogy a pasas nem fogja bántani, vagy szarul bánni vele. Louis törékenynek tűnt mellette. Ennek ellenére úgy festett, ura volt a helyzetnek.

- Baj van, édes? - kérdezte Louis halkan, egy apró sóhajjal, mert a faszi épp a szájába vette őt, de a hangja komoly volt, tényleg igyekezett rám figyelni azokban a pillanatokban, nekem pedig összeszűkült a gyomrom. Csak megráztam a fejem, aztán már vissza is csuktam az ajtót, hogy a szomszéd szobába cibáljam Lenát. Ő valószínűleg semmit se vett észre az egészből, engem viszont valahol… sokkolt? Nem ez a jó szó, nem is tudom szavakba önteni, hogy mit éreztem, de kellettek Lena ügyes kezei és finom szája, hogy kitöröljék a fejemből a képeket, amik kísértettek. Nem fektettem le valakit minden egyes buliban, de azon az estén mindenre szükségem volt, ami elterelheti a figyelmem az elbaszott életemről. Még az is eszembe jutott, hogy talán éppen egy ilyen gazdag csajszit kellene összeszednem állandóra, és valahogy beenni magam a családjába. Valahogy az ő segítésgükkel boldogulni a kibaszott elit világban, mert ötletem sem volt, egyedül mitévő legyek. Akkoriban a legrosszabb rémálmaim közé tartozott, hogy egy nap majd átvegyem apámtól azt a kibaszott burgerezőt, és az legyen az életem, hogy azt vezetem. Hogy ne szóljanak másról a hétköznapjaim, csak a számlákról, fizetésekről, adókról, és késedelmi kamatokról. Mert pontosan ez volt apám élete azokban a napokban, nem várt rám semmi egyéb.

- Figyelsz? - kérdezett Lena, és ezzel azonnal kirángatott a gondolataim közül, így megint csak szédültem, ahogy a hatalmas ágyon feküdtem, Lena pedig a csípőmön ülve várt arra, hogy rá koncentráljak. - Van nálad…?

- Hm? - kérdeztem vissza, mert nem pontosan tudtam, miről beszél, legalábbis nem első pillanatban, de ezt is az alkoholra és a fűre fogtam. Amikor végre leesett, mire gondolt, csak a fejem ráztam, ő pedig akadékoskodni akart, de csak magam alá fordítottam, hogy teljes gőzzel belevessem magam abba az elterelésbe.

Köhögve ébredtem, és valami kibaszottul csikizte az orrom, ezért próbáltam elfordulni, de semmi hatása nem volt. Ugyanúgy folytatódott, az idegesítő érzéstől pedig végül tüsszentenem is kellett. Akkor hallottam meg Louis karcos nevetését, és éreztem, ahogy elfekszik mellettem az ágyon.

- Mm… - morogtam, és a szememet is alig tudtam kinyitni, mert olyan kibaszottul álmosnak éreztem magam. A fejem is zsongott, és úgy éreztem nagyon lassan forog velem a szoba, pedig egész biztos egy helyben állt. Szerintem, még sose voltam előtte olyan másnapos, mint akkor.

- Valami használhatót is tudsz mondani? - kérdezte Louis, és az ő hangja már egyáltalán nem volt álmos, sőt, kifejezetten energikusnak tűnt. - Fel kellene kelned, egy óránk van beérni a suliba, indulnunk kell.

- Baszki… Már reggel van? - dörzsöltem meg az arcom, és nagy nehezen rábírtam magam, hogy kinyissam a szemem. Oldalra néztem Louis-ra, aki egy hatalmas, A 20’ évek kosztümjeit idéző piros tollal cirógatta a saját arcát. Ez valahogy együtt járt Louis-val, a szép dolgok, és a piros szín. Ő már az egyenruhájában volt, így akkor fogtam fel, hogy tényleg reggel van, és suliba kell mennünk. - Nincs nálam az egyenruhám.

- A nagyobb baj, hogy anyukád nagyjából kétszázszor hívott - jegyezte meg, aztán az oldalára gördült, és megint engem simogatott a tollával. A meztelen mellkasom és a nyakam, amitől azonnal kirázott a hideg. Muszáj volt elmozdulnom, pedig Louis még sosem ért el nálam ilyen hatást. Előszeretettel flörtölt, de tudva, hogy nem veszi komolyan, én se pirulgattam miatta, vagy éreztem szarul magam, amiért egy meleg srác kikezd velem. Mindketten tudtuk, hogy a dolognak köze sincs ehhez. - Bátorkodtam felvenni, és…

- Mi?! Beszéltél anyámmal? Mi a fasz, Louis?! - ültem fel azonnal, és az alsómat kerestem, amit valahova az ágy mellé dobtam le az este, ennyi még rémlett. - Mi jogon veszed fel a telefonom?

- Szívesen, Harry! - váltott ő is sokkal komolyabb hangnemre, és felkelt az ágyból. Aznap is a saját magának kreált egyenruhát viselte, sokkal szebben simult a testére, mint bármelyik srácnak, és nem vett fel nyakkendőt, csak sálat. - Nagyon szívesen, hogy elsimítottam neked a dolgot, ezért anyád nem őrjöng többé! Hoztam alsót, zoknit, meg egyet a saját uniformisomból, és ott egy nyakkendő is, én úgyse használom őket, csak vizsgákon. Ó, és még egyszer, nagyon szívesen, Mr. Styles!

Semmit se tudtam kinyögni, mert teljesen letarolt a hirtelen dühével, ha nevezhetem egyáltalán így.

- Tíz perced van elkészülni, vagy itt hagylak a faszba - mondta még az ajtóból, aztán végképp magamra hagyott. Szarul éreztem magam, ez nem kérdés, de közben a fejem is majd’ szétrobbant, ezért nem tudtam sok dologra koncentrálni egyszerre. Gyorsan felöltöztem, és bár Louis ruhái nem voltak tökéletesek, itt-ott szűknek éreztem, még mindig jobb volt, mint a semmi, ezért nem panaszkodtam. Amikor nagyjából indulásra készen álltam, azért még beszaladtam az egyik fürdőszobába, és kiöblítettem a szám, aztán megmostam az arcom. Nagyjából annyit ért, mint halottnak a seggbe rúgás, de mégis tettem legalább valamit azért, hogy szalonképesen csatlakozzak Louis-hoz a konyhában.

- Tessék - tolt elém egy tányért. Hatalmas szendvics volt, csupa finomsággal töltve, és be is csomagolta, ezzel jelezve, hogy útközbe kell megennem. Meg hozzám vágott egy üveg vizet, aztán már indultunk is a lift felé. A kibaszott lift felé, ami ebben a palotában a nappaliba nyílt, és mindig is imádtam.

- Várj! - ragadtam meg Louis karját, erre mindenki felém nézett a szobában. A takarítók már ezerrel dolgoztak, hogy újra lakható környezetet biztosítsanak Louis-nak, ha hazaér. - Van esetleg kölcsön valami piros sálad a hajamba?

- Persze, hercegnő - mondta kedves hangon, amivel meg is lepett, mert azt hittem, egész nap fújni fog rám. Elszelelt a szobájába, és alig két perc múlva már ott is volt egy bordó kasmír sállal, amit már elvenni is kellemetlen volt, tekinve, hogy csak a mosásra szoruló hajamba kötöztem. - Megtarthatod, már rég nem is használtam. Viszont megy az egyenruhánkhoz, neked jól fog állni, bébi - kacsintott rám, amikor bezárult a lift, én pedig gyorsan a hajamba ügyeskedtem a sálat. Már nem is volt furcsa, amikor becézgetett. Louis-val épp azok a pillanatok voltak idegenek, amikor nem csinálta. Ritkán szólított meg embereket a saját nevükön.

Ahogy leértünk, már be is pattantunk Louis - természetesen - tűzpiros Corvette-jébe, aminek a motorja olyan hangosan bőgött fel, hogy el kellett mosolyodnom rajta, aztán már úton is voltunk. Ezért szerettem Louis-val lenni. Vele valahogy mindig úgy éreztem, hogy én is egy vagyok közülük. Nem lógtam ki, mert Louis le se szarta, hogy mije van. Nem érdekelte, hogy a Corvette-ben ettem a szendvicset, amit csinált nekem, ahogy az sem, hogy véletlenül kilögyböltem a vizet az egyik kanyarnál.

- Kit érdekel? - nevetett fel, és legyintett is, amikor elkezdtem feltörölgetni a vizet a lábam alatti szőnyegről. - Ezek csak tárgyak, bongyorim. Nem jönnek velem a sírba.

Akkor úgy néztem rá, mint valami idiótára. Megint előjött a negatív oldalam, és gyűlöltem őt. Gyűlöltem, amiért egy cseppet sem érdekli semmi, amire én epekedve vágytam, és amiért mindenemet odaadtam volna. Nem értettem Louis-t. Nem az volt a bajom, hogy nem kezeli kincsként a tárgyait, az volt a bajom, hogy magát a pénzt sem kezelte kincsként. Egy elborult pillanatában még azt is mondta, hogy nem érdekelné, és ha egyszer minden pénzt elvennének tőle, azt is leszarná, mert tudja, hogyan maradjon talpon. Én, mint a srác, aki egész életében le volt égve, és fogalma sincs, milyen birtokolni mindazt, ami körülvett a barátaim által, egyszerűen csak nem értettem őt.