Sziasztok!

Hát szóval... Nagyon sokan írtatok, hogy folytatást akartok, deeeeee igazából nem igazán tartottam jó ötletnek egy végtelenül hosszú, valóban másik világba beilleszkedő történetet. Ezt tartottam jó ötletnek, és ilyet még egyébként sem írtam soha, holott mennyire messzemenően klisé? :D Néhányan egyébként kitaláltátok, hogy mit terveztem, és ennek egészen örültem.

Nagyon örülök, hogy végül itt is végigértünk. Egyrészt, mert ez egy újabb lezárt történetet jelent, másrészt, mert ez tudjátok, mi mást jelent még? :) Új történettel jelentkezem jövő szombaton. Ez újra egy nagyszabású mese lesz, hasonlóan nagy, mint a Live Porn illetve az Au Pair. Hosszra pedig... Még azoknál is hosszabb. :D Szóval nagyon várom már a következő szombatot, amikor végre elkezdhetjük azt az utazásunkat is.

Puszi&Pacsi

Louis zihálva, levegő után kapkodva, izzadtan tér magához. Felül az ágyban, ahol még a takaró is fojtogatja, teljesen a teste köré csavarodott, szinte az életéért küzd, miközben a földre rugdossa. Fogalma sincs, mi történik körülötte. Hogy hol van, hova zárták be, és ahogy körbenéz, Harryt sem tálja sehol, és ettől pánikol be igazán.

Aztán ahogy a szobát kémleli körbe, hogy felmérje a helyzetét, valami nagyon furcsa érzés lengi körül. Elbizonytalanodik, teljesen összezavarodik, mert otthon van. Ez az ő saját hálószobájuk a saját házukban. Ezt az ágyneműt Harry választotta a HomeGoods-ban, az éjjeli lámpákat pedig a Targetben vásárolták együtt. A falon ott vigyorog minden képkeret, benne az összes fotóval, amit valaha Harry készített róluk. Louis a Földön van, csak azt nem érti, ez mégis hogy a fenébe lehetséges. Egy pillanattal ezelőtt még zokogva vetette magát Harry karjaiba, mert megsemmisítették az űrhajót, amivel hazajuthattak volna, most pedig...

Louis képtelen feldolgozni mindezt. Lassan kimászik az ágyból, és mindenen végigsimít a szobában, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg valódiak. Óvatosan lesétál a lépcsőn, és a száját rágcsálva, remegő ujjakkal várja, hogy felfedezze a nappaliból érkező zajok mibenlétét. Ahogy egyre lejjebb lépked, már hallja a halk zenét, aztán meglátja Harryt, amint papírokat és dobozokat pakol a nappaliból az irodába.

- Harry?

- Csak nem felébredtél, Okostojás? - nevet fel a férfi, amikor meglátja őt, aztán a kezébe vesz egy nagyobb dobozt, és a fiú mellett elsétálva ad neki egy üdvözlő csókot, mielőtt újra eltűnik az irodájukban. Louis tökéletesen el van veszve, de a házban minden pont olyan, amilyennek lennie kellene. - Már kezdtem aggódni, hogy talán beteg leszel. Lassan dél van. Sose aludtál még ennyit, kis medvebocs. Jól érzed magad?

- Kicsit olyan, mintha egy másik univerzumba csöppentem volna - nyögi Louis, és a szavai iróniáján még el is kell mosolyodnia.

- Mint én, ha elalszom délután - kuncog Harry, de tovább folytatja a pakolászást. - A szüleid nemrég írtak, hogy minden rendben volt az utazásukkal. Épségben hazaértek hajnalban. Anyukád pedig nagyon kedves volt velem.

- Anyáék?

- Igen, bébi - néz rá hatalmas mosollyal Harry. - Tudod, akik elől el akartál rejteni. Kisült, hogy kedvelnek - kacsint rá a férfi. - Nemrég főztem új kávét ebéd utánra. Menj, igyál egyet. Az ebéd is kész. Ezt még elteszem, és jövök utánad.

- Oké - feleli Louis, és szófogadóan a konyhába siet, hogy töltsön magának egy erős feketét. Rá egyáltalán nem jellemző módon minden nélkül, hátha az majd értelmet tud adni a körülményeknek. Az agya ugyanis áruló módjára cserben hagyta. A telefonja ott hever a pulton, ahol tisztán emlékszik rá, hogy sok évvel ezelőtt felejtette, ezért este nem tudta nyomkodni az ágyban, ahogy mindig. De annak már... Pontosan nem is tudja, hány éve. Az még akkor volt, amikor a szülei először jöttek hozzájuk látogatóba, és olyan félve vallotta be nekik, hogy meleg, és hogy Harryvel él. Ahogy a kezébe veszi, és a dátumra pillant, valahogy minden értelmet nyer. Vagy nem... De az biztos, hogy pontosan ott tartanak. A szülei tegnap este repültek haza, ő, valószínűleg a stressztől, mély és kimerítő, felkavaró álomba zuhant, amiből csak most ébredt fel. Minden csak álom volt. Semmi sem történt meg. Nem tervezett űrhajót a gyerekkori naiv rajzai alapján, nem kapott Nobelt - ami egy kicsit fáj is neki -, és nem estek fogságba egy idegen párhuzamos univerzumban - ami viszont kárpótolja a Nobelért. Mindez váratlan nyugalmat és megkönnyebbülést zúdít a nyakába. Olyan ez, mint egy hirtelen megváltás, amiért bár könyörgött, mégsem hitt benne. A telefonja viszont egyértelmű bizonyíték, a dátum, a házuk, Harry, még az az istenverte undok macska is, aki ott morog - Louis esküszik rá, hogy ez morgás - az asztal körül, mert érzi az ebédre készült húsgolyók illatát. Sírni tudna a megkönnyebbüléstől, amikor felnéz, és tényleg felfogja, az egész csak egy nagyon elbaszott álom volt.

Harry ott áll az ajtókeretnek támaszkodva, Louis pedig a nyakába akar ugrani, hogy megszeretgesse.

- Figyelj csak... - motyogja a férfi, és minden figyelmét a kezében tartott papíroknak szenteli. Fel se néz Louis-ra. - Ezek a rakéta tervek az egyik dobozban voltak, amit a szüleid hoztak... Okoska, ezek nagyon jók!

- Hm... - köszörüli meg a torkát Louis. Lehunyt szemmel a pultra teszi a kávés bögréjét, majd elindul Harry felé, hogy elvegye tőle az űrhajó terveit. - Add csak ide nekem.

Ahogy a kezébe veszi, darabokra tép minden tervet, és a kukába hajítja a fecniket.

- Jó ég, te őrült zseni! - kiált fel Harry, de nem dühből, sokkal inkább meglepettségből. - Ezt meg miért csináltad?!

- Mert azok a tervek elavultak, hülyeség az egész, a tartós űrutazásra még nem állunk készen - válaszolja könnyedén Louis, aztán Harry elé lép, átkarolja a nyakát, és mélyen megcsókolja. - Ígérem, egy nap tervezek neked egy űrhajót. De nem ma, nem mostanában. Most csak élvezni akarom az életünket, oké?

- Ez meglepően érett gondolat tőled.

- Nem vagyok gyerek - húzza fel a szemöldökét Louis, és nem bírja levenni a szemét Harry komisz vigyoráról. - Ha akarod, be is bizonyíthatom, hogy tudok férfi lenni.

- Tényleg? - kérdez vissza Harry, de a hangja valahogy kicsit meg is változik. Louis-nak azonnal eszébe jut, miket csinált vele álmában. Akarja. A valóságban is, és meg fogja próbálni, bízva abban, hogy Harry itt is ugyanúgy fogja élvezni és akarni őt, mint álmaiban tette.

- Menjünk fel egy kicsit, utána megebédelünk.

- Nem vitatkozom.

Louis boldog, hihetetlenül boldog, és úgy érzi, kapott egy második esélyt, hogy nagyravágyás nélkül csak boldog legyen Harry mellett a közös életükben, pedig semmi sem történt, csak volt egy furcsa álma. Az álma pedig ráébresztette, hogy semmi sem fontosabb, mint Harry és a biztonságos életük. Nem akar elmenekülni, inkább itt helyben segíteni, hogy az ő tudásával harcolhassanak a bolygójukért. Talán egy nap majd tényleg megépít egy űrhajót, de biztosan nem arra a bolygóra fogja vinni magukat, ahová álmában utaztak. Azt a leckét már megtanulta az emberi kíváncsiságról és telhetetlenségről.