I Love You To The Moon And Never Back - 24.
Sziasztok!
Ez volna az utolsó fejezet, és most figyeljetek! Még nem itt fogtok virtuálisan meggyilkolni, csak a következőben. Hehe. Én már alig várom amúgy. :)) Jövő szombaton epilógus. Mit gondoltok eddig? Senkinek sejtése sincs, hogy mire megy ki a játék és mit terveztem nektek? Osszátok meg az ötleteket. Hagyjatok nyomot!
Puszi&Pacsi
huszonnegyedik
Másodpercek választják el őket, hogy belépjenek a galaxisba, ahova négy és fél éve igyekeznek eljutni. Az a négy és fél év nem volt valami egyszerű, hiába nem kellett semmi különöset csinálniuk. Főleg azért, mert semmit se kellett csinálniuk. Volt egy nagyobb veszekedésük is valentin nap környékén. Csupán néhány hónapja. Harry valami különlegessel készült Louis-nak, de a meglepetés valahogy veszített a szépségéből, amikor Harry meg is szólalt mellé.
- Mindenképp most akartam odaadni. Az utolsó űrhajón töltött valentin napra - nyújtotta át a hosszúkás dobozt Louis-nak. - Semmi nagyon különleges, de...
Louis azonnal nekiállt letépni a piros csomagolást, és meglepve látta, hogy egy márkás szemüvegtokot tart a kezében. Ahogy felnyitotta, el is érzékenyült. A keret sima fekete volt, kicsit nagyobb, mint amit ő szokott hordani, de imádta. Mindenekelőtt a kis asztronautát az egyik száron, mellette a monogramjával, míg a másik oldalon a márkajelzés pihent.
- Ezt te csináltattad? - nézett fel Harryre, aki csak szeretetteljesen vigyorgott le rá. Addigra nagyjából sikerült megszoknia a rövidebb haját, és rájött, mennyire hülye volt, amikor könnyek között vágta le neki. Harry így is pont olyan dögös volt számára, ráadásul sokkal férfiasabb is. - A te ötleted volt az egész? Nagyon szép!
- Hát, Seth is mondta, hogy... - kezdett bele Harry, és Louis egyből látta rajta, ahogy rágni kezdte a szája szélét, hogy azon agyal, miképp folytassa. Az említett név azonnal élesítette a bombát, ami kettejük között hevert azokban a pillanatokban. - A lényeg, hogy tetszik...
- Seth? - húzta fel a szemöldökét a fiatalabb, a hangja pedig vészjósló volt, ezt még ő maga is hallotta. - Mi volt Seth-tel?
- Semmi említésre méltó - forgatta meg a szemét Harry, és ezzel valahogy még jobban felidegesítette Louis-t. Egyetlen pillanat alatt. Mindketten tudták, hogy Seth az egyik leggyengébb pontja, ezért azt is, hogy ennek a beszélgetésnek aligha lehet jó vége. - A bevásárlóközpontban jártam, éppen karácsony előtt voltunk, te meg be voltál zárva a kabinba. Összefutottam Seth-tel, és csatlakozott hozzám. Vettünk ajándékot az ő családjának is, meg mint látod, neked is. Ennyi történt.
- Ennyi?
- Együtt ebédeltünk, aztán kávéztunk egyet...
- Semmi különös - csattant fel Louis, és valahol mélyen persze tudta, hogy nincs értelme az egésznek, de Seth... Seth miatt ki tudott szaladni a világból. Nyilván ezért veszítette el annyira a fejét azon az estén. - Végülis, az említésre sem méltó, amikor a volt pasiddal randizol, miközben én be vagyok zárva egy kibaszott kapszulába, mert valóra akarom váltani az álmodat!
- Jézusom, de drámai vagy - nyögött fel Harry, menekülni próbált volna ebből a helyzetből, csak fogalma sem volt, hogyan. - Köze sem volt a randihoz. Mi a francért randiznék valakivel, miközben téged szeretlek?
- Nem tudom, mondd meg te, hogy miért!
- Nem randi volt, bassza meg! - kiáltott fel Harry is, és ezzel hivatalosan is újra egy hatalmas veszekedés közepén voltak. - Seth nem az exem, az pedig nem randi volt! Összefutottam egy munkatárssal, együtt kajáltunk, dumáltunk, és mindenki ment a dolgára! Bolhából csinálsz kibaszott elefántot, Louis!
- Tényleg, akkor miért most hallok erről először? Lassan öt évvel később? - tárta szét a karját Louis. Gyűlölte azt a pillanatot, olyan nagyon ideges volt, de közben képtelen volt lenyugodni. Iszonyú dühös volt Harryre. - Miért titkoltad egészen eddig, ha annyira csekélység, és tényleg nem történt semmi? Mi a fene okod volt rá?
- Mégis mit gondolsz, mi a jó isten történt?! - kínlódott Harry is, de Louis képtelen volt leállni. - Hazavittem, és megdugtam a közös hálónkban? Hisz' úgyse nyithatsz ránk, be voltál zárva!
- Vagy ő dugott meg téged - ment végképp túl messzire Louis, amit tudott is, mégis csak úgy ömlöttek a szavak a szájából. Mintha már minimális kontrollja se lett volna a saját nyelve felett. - Az utóbbi hónapokban kiderült, hogy eléggé éhezel arra a szerepre, épp csak nekem nem volt fogalmam róla!
- Te teljesen hülye vagy - morogta Harry, és Louis biztos volt benne, ha nem egy űrhajóban lettek volna, Harry talán újra faképnél hagyja. Menekülési lehetőség híján viszont kénytelen volt csak a konyhába trappolni, és elkezdett összerakni magának egy erős feketét. Louis a száját rágva, a térdét rázva ült a nappali helyiségben, és próbálta összeszedni magát, amikor Harry visszatért. - Nem mondtam el neked, mert mindig elmegy az eszed, ha Seth-ről van szó. De leginkább azért nem, mert mire kiszabadultál a fülkéből, és végre várt ránk egy boldog közös karácsony, aztán az amerikai körutazásunk, egyszerűen el is felejtettem. Talán nem hiszed el, de én eléggé ritkán gondolok Seth-re. Valószínűleg jóval kevesebbszer, mint te. Lehet nekem kellene féltékenynek lennem.
- Elbagatellizálod...
- Nem, csak egyszerűen nem érdekel Seth! - vágta rá Harry megint kicsit erélyesebben. - És kezd kurva zavaró és idegesítő lenni, hogy téged ennyire.
- Esetleg ne találkozgass vele, és töltsétek együtt a napot a tudtomon kívül - vágott vissza újra Louis, és tovább ütötte a forró vasat. Feleslegesen persze.
- Nem mintha esélyem lenne rá, jó ég...
- Talán szeretnél.
- Állj le! Komolyan mondom, Louis! - figyelmeztette Harry, amitől nyelt egyet, és tényleg próbált a nyelvére harapni. - Túl messzire mész, amikor semmit sem követtem el. Pont úgy viselkedsz, mint tizenkilenc évesen, pedig jó lenne, ha elengednéd ezeket a hisztiket. Elvileg felnőttél.
- Kapd be!
- Megyek, nézek valami filmet, ahogy terveztem is a mai esténkre - jelentette ki az idősebb, és el is indult a hálófülkéjük felé. - Ha kilógtad magad, csatlakozhatsz.
Louis eléggé sokáig nem lógta ki magát. Valamikor egészen későn bújt ágyba, amikor Harry már aludt. Nem is feküdt közel, egészen az ágy szélén virrasztott, mert persze utált, nem is tudott úgy elaludni, hogy feszültség van közöttük. Néhány napig még csendesen, alig egymáshoz szólva kerülgették a másikat, és az egész felesleges hiszti végét az jelentette, amikor Harry besokallt, és alaposan a matracba döngölte Louis-t. Mindketten tudták, hogy nem a legjobb dolog szexszel megoldani a problémákat, de addigra már azt is, hogy ez nem is igazán egy lényeges probléma. Csak át kellett szakítaniuk valahogy ezt a feszült gátat, és ebben mindig segített nekik a testiség.
Talán ez volt a legnagyobb összezörrenésük az egész űrutazás alatt, most pedig itt a perc. Visszavettek a sebességükből, és lassan úszva az ismeretlen galaxisban, igyekeznek elérni a várva várt bolygóig. Az egész NASA rádiókapcsolatban van velük, tudják, hogy odahaza élő adásban nézik őket, ahogy megérkeznek a küldetésük végéhez, ők pedig a lélegzetüket visszatartva nyelnek nagyokat, hogy felfogják, mi történik.
- Kapcsolt be a jeladót! - szólal meg Louis, Harry pedig azonnal nyúl az említett alkatrész kapcsolójához. Louis fejlesztette ki, és a létező összes formában próbálja elektronikus úton felvenni a kapcsolatot az idegen civilizációval. Hallanak sistergést, különböző furcsa, sípoló zajokat, aztán a készülék jelez, hogy valakik fogadják az űrhajójuk adatait, és szintúgy próbálnak kapcsolatba lépni velük. - Megpróbálom a programmal a mi nyelvünkre kódolni a jeleket. Bármit is próbálnak üzenni...
- Ez kibaszott izgalmas, Okoska - vigyorodik el Harry, de ettől még mindketten egyszerre izgatottak és idegesek, fogalmuk sincs, valójában mi vár rájuk ebben a Naprendszerben. Most nehezedik rájuk leginkább a súlya a fene nagy bátorságuknak, hogy csak úgy elindultak, bízva abban, hogy minden rendben lesz. Hogy a bolygó népe barátságos, és nem lehet semmi probléma. Talán naivak voltak, de ezt nem hajlandóak tudomásul venni. Muszáj volt pozitívan állniuk mindenhez, ez volt az egyetlen esélyük, hogy ne golyózzanak be, mire odaérnek. - Sikerül?
- Rajta vagyok, várj... - motyogja Louis, és a nyelve hegye kikandikál az ajkai közül, ahogy koncentrál, és a kódnyelveket finomítja a saját maga által írt programban. - Talán így...
- Sh! Hallok valamit! - hajol közelebb Harry a hangszórókhoz, mert valami furcsa, beszédszerű zajok szűrődnek át rajta. - Finomíts még egy kicsit ugyanazon a fokon.
- Rajta vagyok.
A susogó hangok elkezdenek akadozni, aztán egyre élesebben ki lehet hallani az emberi beszédet a rádióból.
- Itt... az... hallanak... - válik végre valamennyire érthetővé, Louis pedig azonnal a mikrofon után nyúl.
- Itt Louis Tomlinson a Föld bolygóról, az űrhajónk neve Tommo28. Ketten vagyunk a fedélzeten. Békés szándékkal jöttünk. Engedélyt kérek a légtérbe lépésre és leszállásra - próbálja olyan érthetően mondani, ahogy csak lehetséges, közben tovább igazgatja a kapcsolókat.
- Itt Andreas Neetarko a Dlöf bolygóról, a leszállási koordináták 51°36'51.1"N 0°08'43.4"W. Mire ideérnek, felkészülünk a fogadásukra, vége.
- Köszönjük, vége - vágja rá Louis, és diktálni kezdi a koordinátákat Harrynek, hogy ő beírhassa, így megfelelő irányba állítsák az űrhajót. - Megvagyunk?
- Meg - feleli Harry, és egy hatalmas mosollyal néz Louis-ra. - Megcsináltuk. Kapcsolatba léptünk velük, beszéltünk hozzájuk, minden rendben, Okoska.
- Nem tudom...
- Miért bizonytalankodsz?
- Nem igazán tudom, hogy most csak úgy csináltak, mintha szívesen látnának, vagy tényleg ennyire egyszerűen ment - vallja be a félelmeit a férfinak, akinek egyből leolvad a mosoly az arcáról.
- Ebben a négy és fél évben rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi minden sülhet el rosszul az utazásunk vagy épp érkezésünk alatt - kezdi el magyarázni, miért is nyugodtabb az elvártnál. - Mára úgy döntöttem, hogy bár elővigyázatos maradok, és persze odafigyelek mindenre, főleg rád, de megpróbálom nem mindenben az ördögöt lesni. Megpróbálom elhinni, hogy nem a semmiért tettük meg ezt a hosszú utat, és van egy bolygó, ahol talán szenzációk lehetünk, és szívesen látnak minket. Megtanulhatjuk, amit ők tudnak. Talán segíthetünk a saját bolygónknak, hogy túléljék, ami rájuk vár. Hogy megmentsék a Földet. Hogy mi ketten mentsük meg.
- Igen, megértelek - mosolyodik el Louis is egy kicsit, ahogy a férfi arcát fürkészi. - Nézzük pozitívan.
- Ez a beszéd! - hajol közelebb a fiatalabbhoz, és nyom egy csókot a szája szélére, mielőtt visszafordul az irányítópulthoz, és kiélesíti a rádiót. - Földi irányítás, itt Styles. Felvettük a kapcsolatot a bolygóval, a neve Dlöf, és megkaptuk a leszállási koordinátákat. 51°36'51.1"N 0°08'43.4"W.
- Mi mást mondtak még? - hallják meg Emmett izgatott hangját a hangszórókon át. - Tudunk bármi mást?
- Nem, egyelőre csak ennyi.
- Töltött fegyverekkel a kezetek ügyében hagyjátok csak el az űrhajót, megértettétek? - figyelmezteti őket a főnökük. - Legyen mivel védekeznetek, ha valami balul sülne el.
- Mindenképpen.
- Mennyi idő, amíg odaértek?
- A kompjúter szerint hat óra és negyvenhét perc - válaszol ezúttal Louis. - Azonnal jelentkezünk, ahogy van lehetőségünk a landolást követően.
- Várjuk a hívásotokat - ért egyet Emmett. - Nagyon büszkék vagyunk rátok, ezt remélem tudjátok. A küldetésetek a legfontosabb, legizgalmasabb szakaszába érkezett. Nagyon vigyázzatok magatokra.
- Bekerültünk már a hírekbe? - vigyorodik el Harry, és természetesen Louis se tudja visszatartani, főleg a férfi hangsúlyát hallva.
- Ezután fogjuk leközölni, hogy kapcsolatba tudtatok lépni a bolygóval, és megkezdtétek a leszállást - nevetgél Emmett is a vonal végét. - Hatalmas sztárok vagytok idehaza fiúk. Nem is sejtitek.
- Kár, hogy nem láthatjuk - mereng el hangosan Louis, mert valamiért egész életében szerette, ha imádják. És ezekben a pillanatokban hősként kezelik, ami nem akármi, szívesen fürdőzne abban a népszerűségben. Főleg mert a tudománnyal, a munkájukkal érték el.
A landolást megelőző maradék néhány órában már csak csodálják az ismeretlen bolygót. Ránézésre kevesebb a víz, mint a Földön, de egyértelműen elég ahhoz, hogy a bolygó egészséges legyen. A légkörbe beérve az űrhajó azonnal elvégzi nekik a méréseket, és egyből jelzi a monitor az adatokat.
- Az oxigén szint majdnem megegyezik az otthonival - mutat rá Louis, miközben elemzi a kapott információkat. - Idefent nekünk kicsit alacsonyabb volt. Ez furcsa lehet majd az első pár órában.
- Túl fogjuk élni - bólint Harry, és ő is a kijelzőket fixírozza. Izgatottan a rövid tincsei közé túr, és ez megmosolyogtatja Louis-t. - Látsz bármi olyat, ami problémát okozhat?
- Egyelőre nem - válaszolja Louis, és kikapcsolja a robotpilótát, hogy a saját kezébe vegye az irányítást. - Vedd elő a fegyvereket, legyenek kéznél.
- Megtöltöttem őket már amikor a közelbe értünk - fordul meg Harry a székével, és a mögötte lévő tároló dobozba nyúl, majd Louis-nak adja az egyik pisztolyt. Kaptak hozzá övet is, így csak fel kell csatolniuk, hogy biztonságosan elrejtsék a ruhájuk alatt. - Két sugárhajtású repülő közeledik felénk!
- Mit... - kezdené Harry, de a rádió hangja félbeszakítja a mondandóját.
- Üdv a Dlöf bolygón, kísérjük magukat - hallják, vélhetően az egyik gép pilótáját, de Louis-n már azelőtt eluralkodik a pánik, hogy egyáltalán megszólalhatna.
- Harry... Nem én vezetek - kezd el szinte zihálni egyből. Ez a helyzet most nem játék. Most nem csak egymást szívatják Harryvel. Tényleg baj van. - Átvették a teljes irányítást a gépünk felett! Nem férek hozzá!
- Mi? - sápad el Harry is. Próbál a rádión állítani, hogy beszéljenek Emmettel, de ahhoz sincs többé hozzáférésük. - Bassza meg!
- Szerinted ellenségnek tekintenek? Csak eljátszották, hogy tárt karokkal várnak?
- Nagyon úgy fest - motyogja Harry, miközben a létező összes kapcsolót ellenőrzi, csak hogy ő maga is megbizonyosodjon róla, semmit sem tehetnek. - Oké, van fegyverünk. Nem adjuk könnyen magunkat, rendben? Legfontosabb, hogy elérjük a hajlandóságukat a beszélgetésre. Ha nyugodt körülmények között beszélhetünk velük, nem lehet baj.
- Szerinted hagyni fognak beszélni? - kérdez vissza remegő hangon Louis. Amilyen őrült dolgokba fogtak már életük során, már edzett lehetne, mégis... Még soha életében nem félt ennyire, mert ez most valami más. Itt most ők a megbízhatatlan idegenek, és mégis hogyan győzhetné meg a bolygó lakóit az ellenkezőjéről?
- Muszáj lesz nekik, mert eszünkben sincs elhallgatni. Hallod, Lou? Nem fagyhatsz le!
- Megértettem! - feleli feszülten Louis. Aztán Harry felé hajol, hogy megcsókolja őt. Nem akarja ezt, de mégis ahogy egymás ajkait ízlelik, azon gondolkodik, vajon ez lesz-e életük utolsó csókja. Egymás kezét szorítva nézik a hatalmas pilótafülke szélvédőjén át, ahogy szépen, óvatosan földet érnek. Gondoskodtak róluk, nem csapódtak be, a gép és ők is épségben vannak, ez pedig talán egy jó jel. Talán itt is van egy, a NASA-hoz hasonlító szervezet, akiknek van válság terve, ha idegenek érkeznek a légkörbe, és csak a protokollt követték a saját maguk védelmében. Louis ezért nem tudná hibáztatni őket. Nagyon erősen próbálja elhinni magának, hogy erről van szó, de ettől még nagyon fél.
- Szeretlek, biztosítsd ki a fegyvered! - néz a szemébe Harry, amikor meghallják az űrhajó ajtajának hangját, amint lassan kinyílik.
- Én is szeretlek - bólogat őrült módjára Louis. Mindketten kikapcsolják a biztonsági öveket, és lassan a nyitott ajtó felé indulnak. Louis még utoljára feljebb tolja a szemüvegét az orrán, de egyből le is dermed, mert odakint páncélos fegyveresek várják őket védőruhában és maszkokban, mintha valami fertőzést hoznának a bolygójukra.
- Harry Styles vagyok - szólal meg a férfi egyből, és mindkét kezét megadóan feltartja. - Ő pedig Dr. Louis Tomlinson. A Föld bolygó tudósai vagyunk, és békés szándékkal jöttünk. Az utazásunk célja mindössze a felfedezés lenne. Tudományos céllal jöttünk. Összesen ketten ültünk a gépen.
- Lassan sétáljanak le a rámpáról és kövessenek minket! - parancsolja meg az egyik fehérbe öltözött maszkos alak. - Ne tegyenek hirtelen mozdulatot, és ne érjenek semmihez.
- Rendben - vágja rá egyből Harry, és továbbra is feltett kezekkel követi a férfit, aki kiadta nekik az utasításokat. Louis mindent pontosan úgy csinál, ahogy Harry is, így biztosan nem eshet baja. Legalábbis addig nem, amíg Harrynek sem. És ha neki baja esne, Louis-nak úgyis mindegy. - Mi ez a hely? - kérdezi Harry, amikor elérnek egy bár világos, mégis kamra vagy börtön szerű helyiséghez, ami nyitva várja őket.
Senki sem szól hozzájuk, nemes egyszerűséggel lefogják őket, és két maszkos férfi átkutatja mindenüket, így természetesen a fegyverüket is elveszik.
- Menjenek be! - utasítják őket megint, és Harry már épp megszólalna, amikor a szószóló alak folytatja. - Pusztán elővigyázatosság. A szoba egyik fala plexi üveg és vannak mikrofonok, azon keresztül tudunk beszélgetni.
- Rendben.
Louis nem igazán tud mit mondani, Harry beleegyezett, hogy gyakorlatilag bezárják őket, így csak gyorsan besiet a férfi után a cellába. Vagy szobába, ahogy ők emlegették, bár neki sokkal inkább börtön érzetet kelt a dolog. A helyiség egészen tágas, az egyik felén egy hosszú paddal, amit a falra szereltek, a sarokban pedig egy kisebb, elkerített WC fülke, nyitott ajtóval. Louis valamiért már annak is örül, hogy ha tartósan itt kell maradnia, legalább nem kell mások előtt elvégeznie a dolgát.
- Szerinted bajban vagyunk? - lép azonnal Harry mellé a fiú, és összefűzi az ujjaikat, hozzá simul, mert minél közelebb akar lenni hozzá. Csak így érzi biztonságban magát.
- Fogalmam sincs, Okoska - suttogja neki, és a tincsei közé puszil, aztán közelebb húzza magához, és szorosan megöleli Louis-t. - Szeretném azt hinni, hogy nem, de semmit sem tudunk róluk. Még bármi lehet.
- Csak... Bármi is történik, soha ne hagyj hátra, jó? Ne hagyd, hogy elválasszanak minket - motyogja Louis az idősebb nyakába, Harry pedig csak bőszen bólogat.
- Soha. Előbb halnék meg, minthogy hagyjam, hogy elhurcolják valamelyikünket.
Louis-nak fogalma sincs, mert nincs náluk se telefon, se óra, de érzetre hosszú órák telnek el bezárva. Már azt sem tudják, mit kezdjenek magukkal. Ülnek a padon, és Harry vállára hajtotta a fejét, a férfi pedig az ujjait simogatja az ölében. A gondolatai ezerfelé cikáznak. Eszébe jut, hogy órák óta nem tudnak róluk semmit, és így egyenesen a szülei is, akik valószínűleg halálra izgulják magukat, sírnak, és semmit sem értenek. Az anyja biztosan sír, erre az életét is feltenné.
- Félek...
- Tudom - morogja Harry, és eltolja magától a fiút, hogy fel tudjon kelni a padról. Louis összerezzen, amikor Harry kiabálni kezd. - Hahó! Hall minket valaki? Hé, seggfejek! Mostanra rájöttünk, hogy foglyok vagyunk, de beszélhetnénk? Valaki, aki képes velünk értelmesen kommunikálni idetolná a képét?!
- Szerinted hallanak minket?
- Biztos vagyok benne - fordul felé Harry, aztán azonnal vissza, mert hangokat hallanak a plexi mögül. Hirtelen felkapcsolódik egy lámpa is a túloldalon, így látják, amikor néhány ember besétál a számukra tökéletesen látható, de elérhetetlen szobába. Épp csak a szájuk marad tátva. Louis még össze is szedi magát annyira, hogy képes legyen felállni, és közelebb sétálni, egészen Harry mellé. Már az egészen sokkolja, amikor Emmett, a Földön élő főnökük tökéletes hasonmása sétál az ablak elé, de képes lenne elájulni is, amikor az üveg másik oldalán megjelenik ő maga, és Harry. Vagy akárhogy is hívják őket. Ha egyáltalán léteznek. Louis már kezdi egészen őrültnek érezni magát. Tart tőle, hogy talán be is golyózott az utazásuk alatt, és ezt az egészet csak képzeli.
- Ez egy párhuzamos univerzum - leheli Harry olyan halkan, hogy Louis is alig hallja, a plexi mögött tutira senki. - Ők mi vagyunk. Egy párhuzamos univerzumba csöppentünk.
- Üdv Louis és Harry - köszön nekik az Emmett hasonmás, aztán a kezében lévő tablet szerűséget kezdi nézni, de szakadatlanul hozzájuk beszél. - Szükségünk volt egy kis időre, amíg mindennek utánanézünk, alaposan tanulmányozzuk az űrhajót, amivel érkeztetek, és megtervezzük a további tennivalókat.
- És... Mik volnának a további tennivalók? - kérdez vissza Harry, és Louis tulajdonképpen hálás érte, mert ő jelen pillanatban megszólalni sem tud.
- Bátor dolog volt tőletek felkutatni minket, és hívatlanul a bolygónkra jönni, hogy felfedezzetek egy vélhetően ismeretlen civilizációt - magyaráz tovább Emmett. A hangja éppen olyan megnyugtató és monoton, mint a valódinak. Vagy legalábbis a másiknak, bármelyik is legyen valódi, és a párhuzamos univerzum kreálta utánzat. Louis már abban sem volt biztos, hogy ő maga valódi és nem csak egy utánzat. Tekintve a bolygó fejlettségét és technológiáját, valószínűleg sokkal intelligensebbek, és régebb óta élhetnek, mit a Földlakók, mert ami arra enged következtetni, hogy a Dlöf az anyauniverzum része, a Föld pedig a párhuzamos utánzat. - Éppen emiatt a bátorság miatt szeretnénk beavatni titeket a terveinkbe, és lehetőséget adni nektek a szabadságra - néz fel a férfi a tabletjéből, egyenesen Louis szemébe. - Te vagy a zseni, jól mondom? Te találtad ki az egészet, és építetted az űrhajót is. William pontos mása vagy, aki a mi bolygónk legnagyobb élő tudóslegendája. Biztos vagyok benne, hogy nagy dolgokra lennétek képesek együtt.
- Elég sértő pontos másomnak nevezni - teszi karba a kezeit a fiú a plexi túloldalán. Nem visel szemüveget, mint Louis, és a ruhái is kicsit extravagánsabbak, mint neki, van néhány tetoválása és még egy piercing is az orrában, de mindezt leszámítva, mintha tükörképei lennének egymásnak. Akárcsak Harry és a kint álló másik személy. Csak ő viszont szemüveges, nem úgy mint a Louis mellett álló Harry. - Az az űrhajó egy roncshalmaz. A gyerekkori játékaimból jobbat építettem volna. Csoda, hogy az a rakás szemét eljutott idáig.
- A saját bolygónk legfejlettebb technológiáját használtuk hozzá - vág vissza Louis, mert ezekre a mondatokra már képtelen nem reagálni. - Így találtunk meg titeket. A műholdjaink segítségével rábukkantunk a folyamatosan kialvó, majd újra fényt kapó Napotokra. Tudtuk, hogy ez csakis külső beavatkozás eredménye lehet, mert túl szabályos időközönként történt. Ugyanebből azt is biztosan tudtuk, hogy ez a bolygó fényévekkel fejlettebb a miénknél. Semmi ellenséges szándék nem volt az utazásunkban. Csupán felfedezni egy új világot, ami talán élhetőbb, mint a miénk. Felfedezni egy új társadalmat, ami talán okosabb, mint a Földön élő emberiség. Ezzel pedig megmenthetnénk a saját, mára már gyors ütemben haldokló bolygónkat.
- Minderre nincs lehetőség. Tudnotok kellene, hogy mindig jobb nem bolygatni az ismeretlent. Ennek ellenére nem fogunk bántani titeket. Nagy utat tettetek meg, és éppen ezzel értétek el, hogy méltónak találjunk, és hagyjuk, hogy megpróbáljatok beilleszkedni a mi világunkba. Munkát találni nektek a mi tudósaink körében. Ki fogunk engedni titeket onnan, és kaptok egy házat, ahol élhettek - sorolja egyszerre rémisztően és megnyugtatóan Emmett. - Mi is látjuk, hogy nem akartok nekünk ártani. Viszont azt meg kell akadályoznunk, hogy a Földről újabb hajóval újabb emberek érkezzenek hozzánk. Éppen ezért William és Edward fognak felszállni az űrhajótokkal, beszélni a bolygótokon élő irányítással, majd pedig megrendezni a halálotokat, hogy többet ne léphessenek kapcsolatba veletek, ne kaphassanak információkat tőletek, esély se legyen arra, hogy egy második, vagy harmadik azonosítatlan űrhajó esetleg már erőszakosabban akarjon az életünkre törni.
- Nem, ez... Ez teljességgel felesleges - kezd egyből ellenkezni Harry. - Ha beszélünk velük, egyszerűen megmondhatjuk nekik, mit találtunk, és hogy jól vagyunk, hogy...
- Sajnos bármit is mondtok nekik, nincs garancia arra, hogy veletek őszinték lesznek, és tényleg nem küldenek ide újabb felderítőket vagy éppen honfoglalókat, hisz' ti magatok mondtátok, mennyivel fejlettebb civilizáció vagyunk, a bolygótok pedig a végét járja - szakítja félbe őt a férfi. - A halálotok megrendezése az egyetlen lehetőség.
- Kell, hogy legyen más!
- Valójában is megölhetünk titeket, ha az jobban tetszik - vág közbe Edward, és emiatt Louis csak nyel egyet. A hangja pont olyan, mint Harrynek, csak sokkal barátságtalanabb, és egyértelműen nem szívesen húzna ujjat vele.
- De... A szüleink, a barátaink... Gyászolni fognak... Szenvedni - dadogja erőtlenül Louis, mire Edward csak felsóhajt, William pedig a szemét forgatja.
- Na jó, mielőtt még el is pityeredünk, inkább csináljuk. Sokkal fontosabb dolgaim vannak - jelenti ki Will, és az orrához nyúl, hogy kivegye belőle a piercinget, aztán a haját kezdi úgy beállítani, ahogy Louis viseli, Edward pedig leveszi és a zsebébe teszi a szemüvegét. - Remélem elég, ha csak beülök mellé, és nem kell egymáshoz érnünk - bök a fejével Edward irányába, aki csak bemutat neki, és elhagyja a szobát. Louis fejében szépen minden összeáll. Ez a bolygó mindenben ellentétesen halad a sajátjukkal. A nevek, az események, hiszen innen nem mentek galaxisokon átívelő expedícióra, hanem ide érkeztek ők, a kapcsolatok is, mert egyértelmű, hogy Will és Edward ki nem állhatják egymást. Még az is lehet, hogy mindketten heterok, Louis feje pedig beleszédül ebbe a rengeteg új információba. És még azt sem fogta fel, mi történik.
- Ki fogunk szabadulni, rendben? - súgja neki Harry, amikor mindenki elhagyja a szemben lévő szobát, az ajtó pedig nyílik, hogy kikísérjék őket a hangárba. - Megszerezzük a technológiai titkaikat, és megígérem, hogy hazaviszlek. Vagy bárhova máshova, ahol boldogan élhetünk.
- Felőlem az űrben is keringhetünk örökké, engem már tényleg csak az érdekel, hogy együtt legyünk.
- Megcsináljuk - helyesel Harry. - Hagyjuk, hogy kicsit leülepedjen minden. Hogy lankadjon a figyelmük. Kivárunk. Beépülünk. Tanulunk. Aztán a magunk javára fordítjuk, és elmenekülünk.
Will és Edward viszont éppen ezekben a pillanatokban másznak ki a gépből, láthatóan veszekszenek egymással. Idekint vannak, ahol landoltak is a hajóval. Louis egészen leragad a hasonmása bámulásánál, ezért váratlanul éri, amikor a hatalmas robbanás gyakorlatilag sokkolja őket, és még a füle is tompán cseng miatta. Mire felfogja, mi is történt, már folynak a könnyei az arcán. Látják megsemmisülni az űrhajójukat. - Nem, nem, nem... Nem!
6 Comments
Szia Shopie Anne!
VálaszTörlésKépzeld pár napja mendegélek itt ebben a Te csoda univerzumodba. Be kukkantok az egyik zugba ott közös akció van, édesség szomorúság ikerség ami nem is ikersêg, nálam ámulat és körömrágás északából reggel és huss vége a történetnek. Ajtó becsuk. Emésztgetés. Mindenképp mendegélek tovább aztán jön a " kis talláros szexi atya" és lett itt atya gatya, meg az összes szentek. Mély gödör és hökkenet, de már elkapott az őrület. Robogtam tovább..egyrészesek, sok sok mondanivalóval. Aztán újra egy kis közös társas együttműködés és én már is mesefalván vagyok minden varázslatával együtt. Aztán Au pair... Hát persze édes baba édes papa édes Au pair szökik itt arcomra pír... Meg elönt a méreg mit tehetnek egyes emberek meg. De a vége melengedte lelkem. Aztán itt aztán itt egy újabb csoda aminek mindjárt vége, de minden sorát êlvezem. És habár nekem egyszerre volt itt mindenből habzsi dőzsi, izgatottan várom mivel lepsz meg bennünket lekközelebb! Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi êlménnyel gazdagodhsztam a történeteid által!
Szia!
TörlésAwwww, hát ezt a kömmentet végigmosolyogtam! Imádom, ahogy összegezted, mi mindenre bukkantál itt, mégbedig rímekbe szedve! Csodálatos! Bearanyoztad a napomat! Remélem, még sok-sok olvasmányra bukkansz majd, amit szeretni fogsz!
Köszönöm, köszönöm!!!
Aztán a fordítások is nagyon êlvezetesek ám, köszönöm szépen, hogy lehetővé tetted, hogy ezeket a történeteket is elolvashassam, nagyon élveztem őket!
VálaszTörlésLesz még mindenképpen, de a TTS a legjobb valaha. Örülök, hogy tetszett!
TörlésÉs már látom, hogy egy csomó mindent kihagytam...de száz szónak is egy a vége, szeretem a törtêneteidet egytől egyig.
VálaszTörlés<3333
Törlés