Az első néhány órában, amikor még nem tudtak fénysebességre kapcsolni, a hálófülkéjükben kialakított ablak mellé ültek le az ágyra. Itt játszanak már egy ideje, és csak az tereli el a figyelmüket, amikor közvetlen közel kerülnek a híres Rozetta-ködhöz. Ez Louis egyik kedvenc űrlátványossága, és képtelen nem az ablakra tapadni, hogy bámulja azt. A gyönyörű, vörös köd hatalmas ilyen közelről.

- Nem hittem, hogy valaha láthatom élőben, testközelből - szólal meg mögötte Harry, és közelebb mászik hozzá, hogy átkarolja a derekát. A fiú vállára támasztja az állát, és úgy nézi ő is az ablakon át. - Amit tettél mindezért, az elképesztő. Kezded már felfogni? Én még nem annyira.

- Én is nehezen hiszem el, hogy négy és fél évre összezártam magam veled - ugratja őt Louis, de persze mind a ketten nagyon is jól tudják, hogy mennyire csak viccel. Hiszen már abban a két hónapban is majdnem meghalt nélküle, amíg be voltak zárva a tesztkapszulába. - Szeretlek.

- Én is, Okostojás - puszilja halántékon a férfi, aztán kimegy a szobából, hogy igyon. Louis hallja, ahogy kibont egy üveg vizet. Most van itt az ideje alaposan megcsodálni a látványt az ablakokon át, mert hamarosan fénysebességre fognak kapcsolni, és akkor már semmit sem láthatnak odakint. Így a maradék egy órában csak ott ülnek az ablak előtt, és gyönyörködnek a kilátásban. Harry ad neki egy váll- és nyakmasszázst, amit különösen értékel, de még csak nem is nagyon beszélgetnek. Sokkal inkább mindketten megélik a pillanatot.

Miután végül mégis fénysebességre kellett kapcsolni a gépet, Louis szinte remegő kezekkel ül a pilótafülkében. Persze a tesztelések mind jól mentek, nem volt hiba a rendszerben, és úgy tűnt, az összes alkatrész megfelelően működik, de akkor sem lehet soha tudni, milyen váratlan meghibásodások léphetnek fel.

- Minden rendben, Loulou - teszi a térdére a kezét Harry, ő pedig egy kicsit végre kifújja a levegőt. Megnyugodhat. Elengedheti magát, mert minden a tervek szerint működik, és semmi hiba nincs a rendszerben. - Remélem csak átlagos izgalom volt, nem pedig tényleg ennyire tartottál tőle, mit tapasztalunk.

- Hidd csak el, eléggé tartottam tőle.

- Szóval felhoztál minket, hogy meglássuk, meghalunk-e ebben a pillanatban vagy nem? - nevet fel Harry, és Louis biztos benne, hogy a férfi negyed annyira sem veszi komolyan a néhány perccel ezelőtti pánikhelyzetét, mint amennyire az valójában komoly volt. - Kedves. Mindenesetre működik, minden rendben, és kapcsolatban maradtunk az otthoniakkal is.

- Minden működik.

- Igen - helyesel Harry, aztán felrángatja Louis-t a székből. Magához öleli, és forrón megcsókolja, annak ellenére is, hogy mindketten tudják, ebben a helyiségben kamerák veszik őket a nap huszonnégy órájában. - Ideje aludnunk egy kicsit. Állítsuk be valamelyikünk telefonját. A napkeltére itt aligha ébredünk majd fel.

- Oké.

Louis valamikor az első űrben töltött évük reggelén Harry kiabálására ébred fel, de a férfi nincs mellette, ezért a dolog természetesen nagyon megrémíti. Azonnal a szemüvege után kezd kutatni, de még azelőtt robban be az idősebb férfi a hálófülkéjükbe, hogy Louis magára tudná kapni.

- Krisztusom, mi a baj? - kiált Harryre recés hangon, a férfi pedig annyira rémültnek tűnik, hogy Louis pulzusa az egekbe szökik, és azt sem tudja, mit tegyen. Ölelje magához, menjen ki a pilótafülkébe, hogy megnézze, mi történik? - Harry, beszélj már!

- Nem vagyunk egyedül, Louis! - néz mélyen a fiatalabb szemébe, a teljes kétségbeesés pedig üvölt róla. Már csak abból is, hogy nincs semmilyen becézgetés vagy akár csak próbálkozás arra, hogy higgadt maradjon. - Bekerítettek minket!

- Micsoda? Kik? Jézusom, mi történik? - fordul mégis az éjjeliszekrényük felé, hogy felvegye a szemüvegét, és remegve közelebb másszon az ágy széléhez, bár abban igazán nem biztos, hogy szeretne kimerészkedni a hálófülkéjük pillanatnyi biztonságából. Tudta, hogy az egész expedíció hatalmas nagy őrültség. Hogy egyáltalán nem szabadna belevágniuk az ismeretlenbe, mert benne van a pakliban, hogy olyat találnak, amit nem szabadna bolygatni. Ő ezt már rohadtul az elején is tudta, de boldoggá akarta tenni Harryt, és most tessék! Visszaüt az egész. Megtámadni készülnek őket, legalábbis minden valószínűség szerint, és fogalma sincs, mihez kezdjenek. Főleg, ha még Harry is ennyire rohadtul rémült. Akkor ő mégis mit tehet? Mi juthat eszébe, ami megmenti a helyzetüket, ha a tapasztalt űrhajós Harry pánikol? - Harry szedd össze magad! Mit tehetünk?!

- Nincsenek beépített fegyvereink, nem harci űrhajót építettél, de miért nem!?! - kiált fel Harry, és ingerülten a hajába túr. Persze, hoztak magukkal kézi fegyvereket is, arra az esetre, ha valami baj történne, de való igaz, hogy Louis nem valami Star Warsba illő harcos szerkezetet tervezett, amivel megvédhetik magukat a Halálcsillaggal és Darth Vaderrel szemben.

- Hogy néznek ki? Láttad őket? Vagy csak űrhajót? Mit láttál? - kérdezgeti Louis, de a kezei remegése nem akar enyhülni. Soha életében nem félt még ennyire, és már csak egyetlen kurvavékony hajszál választja el a sírástól. - Mit tehetünk, Harry?

- Hát... Szerintem nincs más választásunk, jobb ha szeretkezünk addig, amíg ránk robbantják az űrhajónkat - feleli Harry, a hangja sokkal nyugodtabb, és egy apró mosoly jelenik meg a szája sarkában. Louis egészen biztosan sokkos állapotba kerül, és képtelen felfogni, hogy mi történik. Ő még mindig remegve ül, Harry pedig nevetve öleli őt magához, szóval vagy egyből meg is bomlott az elméje, vagy valamit nem ért, ami pedig nem jellemző rá.

- Mi...? - leheli, és ahogy Harry hatalmas mosollyal az arcán hajol el tőle, elkezdi felfogni a történteket.

- Hülyéskedtem veled, semmi sincs odakint. Hogy is lehetne, te őrült zseni? Fénysebességgel haladunk - erősíti meg a gondolatában Harry, de Louis még mindig le van fagyva, és a remegés is alig akar enyhülni. Kicsordulnak a már korábban összegyűlt könnycseppek a szeméből, és amikor végre képes megmozdulni, püfölni kezdi Harry mellkasát, aki még mindig csak nevet, ráadásul egyre hangosabban.

- Nem lehetsz ekkora fasz! Édes istenem, nem lehetsz ekkora! - kiabálja, Harry pedig végül leteperi őt a matracra, és megcsókolja, csak hogy hallgasson el, de most nem fogja ennyivel elfeledtetni vele ezt az egészet. - Kockázatos kis játékot űzöl, Styles! - jegyzi meg, ahogy átfordítja magukat az ágyon, és rá nem jellemző erőszakkal szorítja Harry csuklóit a feje fölé.

- Ó, felhúztalak? - nyalja meg az ajkait az idősebb, Louis pedig tényleg eldönti, hogy most aztán édes a bosszú, és ezúttal tényleg nem fogja kímélni Harryt. Persze csak az ésszerűség határain belül, de nem fogja. - Most megfizetek?

- De meg ám! - morogja Louis, és durván megcsókolja Harryt, de mire a férfi elkezdhetné élvezni, már el is hajol, hogy feljebb helyezkedjen a mellkasán. Még soha nem csinált ilyet, és most sem biztos benne, hogy menni fog, de vágyik rá, és ez már eleve új energiákkal tölti fel. - Nyisd ki a szád - kéri az idősebbet, még nem azzal a magabiztossággal, amit a férfi birtokol az ilyen pillanatokban, de elég ahhoz, hogy Harry belemenjen a játékba, és elnyílt ajkakkal nézze végig, ahogy Louis kicsomagolja magát az alsóból, amiben aludt. Bár az ijedtség és sokk miatt még csak félmerev, azt is Harry csillogóan várakozó ajkai váltják ki belőle. - Engedj be! - szól most Harryre sokkal követelőzőbben, a másik pedig gond nélkül teszi amit parancsol neki. Nagyra nyitja a száját, és Louis nem kertel, néhány lágyabb lökés után egészen mélyre csúszik Harry szájában. A férfi hangosan bele is nyög a mozdulatba, és Louis csípője után kap, hogy megkapaszkodjon benne, de az ellenkezése csak egy pillanatig tart. Szemmel láthatóan próbál ellazulni, és olyan mélyre engedni a fiút, amennyire csak képes rá. Vagy még annál is mélyebbre, mert Louis egy-egy erősebb lökése után még a szeme is könnybe lábad. Louis abban a másodpercben, amikor mélyen Harry torkára élvez, kifejezetten a világmindenség urának érzi magát. Ezelőtt még nem gondolt erre, valahogy meg sem fordult a fejében, hogy Harry fölé kerekedjen az ágyban, de most kifejezetten élvezte.

- Basszus... - törölgeti a vöröslő ajkait Harry, amikor Louis mellé heveredik, és még mindig liheg egy picit a korábbi orgazmusától. - Ez eléggé... Szokatlan volt?

- Jól szokatlan vagy rosszul szokatlan?

- Határozottan jól - vigyorodik el a férfi, és szeretteljesen bújik Louis-hoz. - Ennyire kiakadtál rám a kis viccem miatt?

- Ennél is jobban - morogja Louis, de ettől még szorosan öleli a szerelmét. - Kicsit sem volt vicces.

- Dehogynem! Látnod kellett volna az arcod, és akkor te se ezt mondanád.

- Kapd be!

- Megint? - húzza fel a szemöldökét a férfi, ahogy egyre lejjebb kúszik Louis testén. - Nem bánom...

Így telik minden napjuk. Szeretkeznek, megviccelik egymást, szórakoznak, társasoznak, néha egymásnak, néha magukban olvasnak. Karácsonykor megünneplik Louis huszonkettedik születésnapját, aztán nem sokkal később Harry harminckettedik szülinapját is, amire Louis különleges ajándékkal készül. Kiszámolta, hogy nagyjából mikorra érnek el egy aszteroida mezőt, ahol egyébként is muszáj lelassítaniuk, hogy ne okozzanak kárt a gépben, és ki tudják kerülni őket. Különleges vacsorát tervezett kettejüknek a hálószoba ablaka előtt, ahol láthatják az aszteroidákat is, amik mellett elhaladnak, aztán szeretkezhetnek az eszüket vesztve, amíg a robotpilóta irányítja a gépet.

A második évük végén, amikor Harry isteni vacsorát főz kettejüknek karácsony este, a fiú kedvenceit, csak hogy meglepje Louis-t is a szülinapján, valami érezhetően más. Louis borostás, a haja hosszabb, mint amikor feljöttek, mert eddig egyáltalán nem vágtak belőle, Harry pedig valahogy tényleg más szemmel néz rá. Látja a férfi tekintetében.

- Baj van? - kérdi Louis, amikor már a vacsora végén járnak. A semmiből jött a kérdés, mert egészen eddig nagyon jól elbeszélgettek a telített áramkörökről.

- Nincs - ingatja a fejét a férfi, ahogy az utolsó falatot is megeszi, és a tányérba teszi a villáját és kését. - Miből gondolod, hogy baj van?

- Az utóbbi hetekben... Furcsán viselkedsz.

- Mire gondolsz?

- Nem tudom, csak... Amikor rám nézel - vonja fel az egyik vállát Louis, és kezd is kicsit zavarba jönni. Attól tart, hogy csak túlreagálta a dolgot, és olyat lát, ami ott sincs. Ez is az egyik olyan pillanat, amitől félt a bezártságukat illetően. - Valahogy máshogy nézel rám.

- Talán mert három hete úgy döntöttél, hogy borostát növesztesz, és a szemüvegedet is sokszor elhagyod valahol a hajó különböző pontjain, amikor éppen csak teszel-veszel. Megjegyzem a legtöbbet csak egy alsóban, vagy melegítőben - válaszolja Harry teljesen őszintén, Louis pedig meglepetten néz rá, mert nem is gondolta, hogy ennyire könnyű lesz kiszedni a férfiból, hogy mi zavarja. Ha zavarja valami egyáltalán. - A szemüveg nélküli, borostás Louis férfias, és kibaszott dögös. Másképp, mint a szemüveges, csupasz Okoska a piros nadrágjaiban, hózentrógerrel a vállán. És éppen ezért... Egészen más vágyakat is ébreszt bennem.

- Hogy érted? - kérdi halkan a fiú, és ő is egyértelműen befejezi az étkezést, csak Harryre figyel.

- Emlékszel, amikor valamikor az ismerettségünk elején beszélgettünk, és az egyik kérdésedre, csak hogy zavarba hozzalak, azt feleltem, alul szeretek lenni?

- Igen...?

- Volt benne igazság - dönti oldalra a fejét a férfi, és úgy néz Louis-ra, ahogy ezelőtt talán még soha. - Mindig is univerzális voltam ilyen téren.

- Sose mondtad, hogy máshogy szeretnéd.

- Mert eddig nem akartam máshogy - bólogat a férfi, felkel a székéről, hogy Louis mellé lépjen, és a kezét megragadva, őt is felhúzza magával. Lágyan a hálójukba irányítja őt, és úgy ül le az ágy szélére, hogy a lábai közé húzza Louis-t. - Mit szólsz hozzá, ha most már másképp is szeretném?

- Ez azért van, mert borostám nőtt? - húzza fel a szemöldökét csipkelődve Louis. - Mert csak, hogy tudd, eddig is volt, csak gyakrabban borotválkoztam. Furcsa lenne, hogy a tudat, miszerint van arcszőrzetem, még ha nem is gyakran látod, kevés volt a képzelőerődnek.

- Louis, szívem, lehetne, hogy nem gondolod túl, és nem okoskodsz minden áldott pillanatban, amikor próbálok komoly lenni?

- A farkamat akarod? - suttogja Louis, miközben feltérdel a matracra, és elfekteti Harry. A férfi nyel egy hatalmasat, csak utána van ereje halványan bólintani, és ez máris feltüzeli a fiút. Az, hogy ekkora hatalma van felette, hogy most először igazán minden irányítást a kezébe adott, és neki ezzel kezdenie is kell valamit. - Csak akkor kapod meg, ha továbbra is Okoskának hívsz. Nem tetszik ez az új módi.

- Ez könnyű, most már kérem a farkad - liheg Harry, amitől a fiatalabb el is mosolyodik. Még soha nem látta ilyennek Harryt, ennyire vágyakozónak, kiszolgáltatottnak. Annyira akarja Louis-t, és ez sugárzik minden sejtjéből. Az is, ahogy felnyúl a párna alá a síkosítós flakonért, éppen úgy, mint a legelső szeretkezésük alkalmával is. Louis közben a nyakát, és a négy mellbimbóját kényezteti, mert tisztában van azzal, hogy mennyire elképesztően szereti, és csak azután tesz némi hűs zselét az ujjaira, hogy Harry szinte zihál alatta az izgatottságtól. - Csak óvatosan, rendben? Tudod...

- Tudom - csókolja meg őt Louis, és nagyon gyengéden simogatja végig a nedves ujjaival, hogy felkészíthesse. Louis soha nem csinált még ilyet, de azzal tisztában van, hogy muszáj magabiztosnak lennie, neki kell vezetnie, mert Harry teljesen átadta magát a fiatalabbnak. - Hogy bízhatsz bennem ennyire? - kérdi Louis, ahogy az egyik ujját mélyen Harrybe tolja, és az állkapcsát csókolva csodálja a férfi kéjes arcát.

- Szeretlek, az életemet is rád bíznám - motyogja Harry, és Louis képtelen nem őt nézni, ahogy az izmai megfeszülnek a karjában, és az ágytakarót szorítja. - Tulajdonképpen, rád is bíztam. Most is mindent a kezedbe adok.

- Nem bánod meg, ígérem.

- Mindenben te vagy a legjobb, tudom, hogy nem fogom - ragadja meg Louis haját, ami már lenőtt egészen a tarkójára, és Harry többször mondta, mennyire szeret belekapaszkodni. - Szerintem készen állok.

- Biztos? Ez csak két ujjam volt, édes - leheli Harry szájába, de a férfi csak ellenvetést nem tűrve bólint. Louis-nak muszáj megtennie. Persze saját magát is alaposan bekeni síkosítóval, mielőtt lassan elmerülne Harryben. - Ó, istenem...

- Tudom - sóhajt fel Harry is, és felhúzza az egyik lábát, hogy még jobb szöget biztosítson Louis-nak. - Én is imádok benned lenni, tudtam, hogy te is imádni fogod.

- Tudtam, hogy ez isteni lehet, de... - zihálja Louis reszketeg hangon, és megcsókolja Harryt. Szenvedélyesen, szerelmesen, Louis pedig óvatosan mozogni kezd. Képtelen tovább beszélgetni. Csak szeretkezni akar és csókolózni, és leginkább azt, hogy soha ne legyen vége. Harry valami elképesztően gyönyörű, ahogy a végére darabjaira hullik a karjaiban, és ha lehetne, ezt a pillanatot örökre egy üvegcsébe zárná, hogy soha ne felejtse el. Hogy bármikor visszaidézhesse. - Csodálatos vagy, szeretlek...

- Én is... Elképesztő vagy.

- Azért van még mit tanulnom, nem? - cukkolja őt Louis, de már ő is nagyon közel van a végéhez, érzi, hogy nem kell több néhány lökésnél. - Nyugodtan mondd meg, szeretek tanulni.

- Hogy ebben is mesteri legyél, tudom - mosolyodik el Harry, és még mindig lihegve szorítja magához a fiút, aki abban a pillanatban utol is éri őt. - Mesteri vagy, Okoska. Ebben is. Szeretlek.

- Szerencséd, hogy ezt mondtad - nyögi a férfi nyakába, és a tagjai lassan ellazulnak. Egészen elfekszik Harry mellkasán. - Nem viseltem volna el, ha azt mondod, nem volt tökéletes.

- Ismerlek már ennyire, de tudod, hogy nem hazudnék csak a lelkivilágodért.

- Tudom, tudom - mosolyodik el Louis, és mindketten halkan felnyögnek, ahogy kicsit eltávolodik Harrytől, és lefekszik mellé. Percekig némán nézik a plafont, és egymás combját meg karját cirógatják. - El tudod hinni, hogy majdnem félidőben van az utazásunk?

- Hihetetlen. Kibírtam. Már nincs sok vissza.

- Szopj le, Styles! - nevet fel Louis, és Harry fölé gördül, hogy megint csókba vonja őt.

Valahol a negyedik évük vége felé járnak, amikor Louis-n először uralkodik el a mélabús hangulat. Nem volt még ilyen, mindig sikerült feldobnia magát, vagy Harry egyből észrevette, és csinált valamit, de most csak mögé ül az ágyon, és a vállára hajtva a fejét, simogatni kezdi a hátát. Louis leteszi a könyvet, amit a kezében tart, és felsóhajt.

- Hiányzik a Nap - jelenti ki halkan, mert meg akarta előzni a kérdezz feleleket, hogy mégis mi bántja. - Egyszerűen csak valami furcsa szomorúság ült rám, mert nagyon hiányzik a Nap, és a meleg, amit a bőrömön érzek miatta.

- Nekem is, de hamarosan odaérünk, már egyáltalán nincs sok vissza - vigasztalja őt Harry. - Néhány hónap, és ott vagyunk. Itt az ideje felkészülnünk rá, mit gondolsz? Beizzítani a kommunikációs csatornákat, hogy biztosan felvehessük velük a kapcsolatot, még mielőtt a légkörükbe érünk. Mit szólsz? Ha elkezdjük a felkészülést, az talán eltereli a figyelmedet.

- Jól hangzik - mosolyodik el keserűen Louis, de oldalra dönti a fejét, hogy hozzáérjen Harryéhez. - Hol kezdjük?

- Ott hogy levágod a hajam - válaszolja Harry, Louis pedig csak lehunyja a szemét, felsóhajt és bólint. - Nem akarlak még jobban elszomorítani, de már nagyon hosszú, és nincs kedvem mindig az alját vagdosni. Nem tudjuk, mi fogad majd ott minket, semmit se tudunk, és, az sokkal kényelmesebb lenne. Kérlek.

- Rendben.

- Ez csak haj, visszanő, ha úgy akarjuk.

- Tudom, oké, menjünk, vágjuk le - adja be a derekát Louis, és nyom egy csókot Harry nyakára, mielőtt felkelnek. - Levágom neked, jó?

- Köszönöm - mosolyodik el a férfi, és amikor a mosdóba érnek, magához húzza a fiatalabbat egy csókra. Az utóbbi időben Harry nem képes eleget hangsúlyozni, mennyire férfias, és gyönyörű, meg dögös lett mostanra, és már egyáltalán nem fiú. Louis pedig valójában egészen élvezi a helyzetet. - Aztán, ha végeztünk, kicsit erősíthetsz bicepszre.

- Igen? Hogyan? - vigyorodik el Louis, mert már pontosan tudja, mire gondol Harry, de azt akarja, hogy kimondja. Harry felfoghatatlanul rákapott a szerepcseréikre, és szinte rajongott minden alkalomért, amikor Louis szerette volna leigázni őt, nem pedig fordítva, de a fiú leginkább azt imádta, amikor Harry maga kérte erre, vagy netán még könyörgött is.

- Mi lenne, ha a zuhanykabin oldalának szorítva, a lábaimat pedig az alkarodon tartva dugnál meg? - kérdi Harry Louis füléhez hajolva, aztán még finoman bele is harap a cimpájába. - Legutóbb is eléggé ügyesen csináltad.

- Eléggé ügyesen?! - húzódik el Louis, és úgy néz Harryre, mintha valami komolyan sértőt mondott volna. - Na vetkőzz!

- Azt hittem, előbb levágjuk a hajam, aztán...

- Vetkőzz már... - motyogja Louis, ahogy megragadja Harry pólójának a gallérját, és azonnal az ajkai közé nyal. Persze mindketten tisztában vannak azzal, hogy Harry csak szivatja őt, hogy pontosan azért fogalmaz mindig így, mert tudja, mik Louis gyenge pontjai, és ki is használja azokat. Louis is jól tudja, de a maximalizmusa, és persze közös játékokra hajlamos énje képtelen annyiban hagyni Harry megjegyzéseit. Szinte még mindig hihetetlen számára, mennyire megfordult közöttük minden, és mennyit változtak ebben a négy évben idefent, de ezzel egyidőben imádja is magukat. Imádta a régi önmagukat, és mostanra végre tényleg képes elhinni, hogy őket egymásnak teremtették, és Harrynek is ő a végzete. Főleg az ilyen pillanatokban. A zuhanyzó falának dőlve, és hangosan sóhajtozva.