Szép estét!

Hát ez volna az idei karácsonyi mesénk legvége. Nagyon remélem, hogy szerettétek, jól szórakoztatok közben, és örömmel emlékeztek majd vissza erre a pár napra. Sikerült megalapoznunk a holnapi karácsonyi hangulatot? Írjátok meg! Mind készen álltok a holnapra? Én már nagyon. Imádlak titeket, ugye tudjátok? Ti vagytok a legjobbak! Mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánok! Jövő szombaton találkozunk!

Puszi&Pacsi

Louis talán soha nem volt még annyira tele finom karácsonyi ételekkel, mint ma este. Anne csak kérte és kérte, hogy egyen még, ő pedig kellőképp jólnevelt ahhoz, hogy ne legyen képes nemet mondani. Kétszer is repetázott a csirkéből és krumpliból, a desszert pedig hatalmas tányéron érkezett.

- Meg se bírok mozdulni - dől el az ágyon Louis, és tényleg csak a plafont bámulja. Járt már Harry lakásán, de a családja birtokán még soha. Ez a szoba is teljesen új neki, amit Anne készített elő, amikor megtudta, hogy ő is jön ma este. Valószínűleg a vendégszoba, Harry mégis vele tartott ide fel, és mellette terül el a matracon.

- Nem vagy hozzászokva a Styles karácsonyhoz - mosolyodik el a fiú, Louis pedig vissza akar vágni, hogy pontosan ilyenben nőtt fel, sőt még ilyenebb volt a helyzet a rengeteg testvérével, de képtelen bármit is mondani. Harry ujjai a csuklóját, aztán a kézfejét cirógatják. Annyira jó, annyira kellemes és szokatlan Harryvel ennyire közel lenni egymáshoz. Az ő keze is megmozdul, és már egymást cirógatják, a végén pedig összefűzik az ujjaikat. - Ha fáradt vagy, hagylak pihenni. Mikor induljunk reggel?

- Hm... - hümmög Louis, mert nem igazán van képe ilyet kérni a mai nap után, mégis nagyon szeretne legkésőbb hétre otthon lenni, mert akkortájt ébred a család és kezdi kibontani az ajándékokat. - Öt körül? Nagyon korán van neked?

- Nem, felőlem indulhatunk ötkor, akkor pláne ideje aludni - suttogja Harry, és mozgolódni kezd, de Louis nem engedi el a kezét. - Szólok anyának, hogy hajnalban megyünk.

- Nem bánják ugye?

- Itt voltam ma, nálunk ez a nagy este, mindig este ajándékozunk, szóval nem, ne aggódj - mosolyodik el a fiatalabb, Louis viszont még mindig nem akarja elengedni a kezét.

- Utána visszajössz? - húzza egy kicsit közelebb magához Harryt, így már meg tudja csókolni. Akarja őt, ez egyértelmű, de elsietni sem akar semmit. De vajon nevezhető-e elsietésnek, ha évek óta vágyik a fiúra, és kerülgetik egymást? Valószínűleg nem. Harry felsóhajt, és leheletfinoman megremeg, amikor Louis felvezeti az ujjait a pulóvere alá, és érzi a forró bőrét a tenyere alatt. - Kérlek, gyere vissza...

- Jövök! - bólogat Harry, közben érzi, hogy a másik sem akar elszakadni tőle. Forró csókokkal halmozza el. - Sietek!

- Nagyon siess!

- Nagyon-nagyon!

- Na menj már! - nevet fel az idősebb, és elengedi Harryt, hogy tényleg leszaladhasson a nappaliba, beszélni a családjával. Hevesen dobogó szívvel várja vissza. Meg se mozdul az ágyon, csak kiterülve bámulja a plafont, és hallgatja az öreg ház motyogását. Az apró zajokat, amiket mindig hallani ezeréves házakban. Már csak akkor pillant az ajtó felé, amikor Harry megjelenik benne, és halkan visszacsukja.

- Ha szeretnél zuhanyozni, vagy fogat mosni, hoztam pár dolgot - mutatja fel a kezében lévő kék neszesszert, aztán leteszi az éjjeliszekrényre.

- Gyere ide - nyújtja felé a kezét Louis, ő pedig elfogadja, és újra elfekszik az ágyon. - Hát ez?

- Fagyöngy.

- Nem késtünk el vele egy kicsit?

- Talán nem csak a csókra érvényes - suttogja Harry, és mosolyogva teszi az apró kis növényt az ágytámla tetejére.

- Nem cseszünk el mindent ezzel, ugye?

- Mire gondolsz?

- Tudod... Eléggé régóta nézlek kicsit... Más szemmel? - kezd bele. Meglehetősen zavarban van, de mikor máskor hozakodjon elő mindezzel, ha nem itt és most? - Mégis tartottam attól, hogy bármi is történjen közöttünk, mert nem akartalak elveszteni, mint tökéletes munkatársat, mint barátot. Biztos voltam benne, hogy ez lesz, ha lépek feléd.

- Én sose tartottam ilyesmitől - rázza a fejét Harry, ahogy a másik a válla mellett felkönyököl. - Sokkal inkább, hogy amit érzek, az nem kölcsönös, és csak én vagyok ennyire szánalmas és elbaszott, hogy beleszeretek a... főnökömbe? Papíron végülis az vagy.

- Na ez az, amire soha nem gondoltam - nevet fel Louis, és imádja, ahogy Harry is mosolyog rá. - Mármint, hogy a főnököd vagyok. Valahogy mindig is egyenrangúként tekintettem rád. Aztán annál is többként, még ha nem is nyitottam soha feléd.

- Akkor most... miért?

- Mondtam, valami furcsa sugallat - válaszolja Louis, mert abban egészen biztos, hogy a három szellem látogatásáról senkinek se fog mesélni. Az csak az ő titka, hiába tehet mindenről. Hiába ez az oka annak, hogy minden megváltozott körülötte, de leginkább az, ahogy az életét szemléli. - De abban biztos vagyok, hogy belehülyülnék, ha valaki mással látnálak, és ez ráébresztett, hogy ez ellen csak egy dolgot tehetek.

- Nagyon okos gondolat - hajol lejjebb Harry, és egy finom csókot lehel Louis ajkaira. Aztán egy kicsit hosszabbat, kicsit durvábbat, kicsit szenvedélyesebbet, és mire Louis észbe kap, a fiú már egészen fölé mászik, és éhesen simul hozzá.

- Harry... - sóhajtja a másik nevét, és átfordítja magukat az ágyon, hogy minden pillanatot lásson. Hogy ő maga irányíthasson, ahogy lassan levetkőzteti Harryt, és végigsimogatja, aztán végigcsókolja minden porcikáját. Lassan, szerelmesen, Harry pedig már remeg alatta, amikor leér a hasához, és finoman a kezébe veszi őt. Forró, lüktet, és annyira selymes, mint amilyennek el is képzelte már annyiszor a kezében tartva. Ez arra ösztönzi, hogy a szájába vegye, mert azt is már milliószor elképzelte, és most itt a lehetőség, ezért idióta lenne kihagyni. Muszáj megtennie. Akarja is. Annyira. Mindennél jobban. És amikor lassan az ajkai közé csúsztatja Harry merevedését, akkor minden a helyére kattan. Végre megérti, hogy ennek pontosan így kell történnie. Soha nem volt még jobb helyen, mint ezekben a pillanatokban.

- Lou... Istenem... - lihegi a fiatalabb, és Louis fel is bátorodik ettől. Persze, sose volt rossz ebben, azért akadtak srácok, akikkel hazament, vagy akiket hazavitt, de ez itt most Harry, és karácsony este van, mindent tökéletesen akar csinálni. Pedig ezelőtt nem is hitt a tökéletes első alkalmakban. - Kérlek... Csak téged akarlak már... Olyan rég várok rá.

- Meg fogod kapni - próbálja megnyugtatni őt, közben végigcsókolja a belsőcombját, fel egészen a csípőjéig, aztán a hasán át araszol egyre feljebb, amíg el nem éri az ajkait. - Szükségünk lesz...

- Minden ott van a neszesszerben - szakítja félbe Harry, Louis pedig kénytelen hangosan felnevetni.

- Elképesztő vagy - ingatja a fejét, és miközben a kis kék táskáért nyúl, tovább csókolja a fiút. - Álmomban sem gondoltam, hogy ma este itt fogsz feküdni alattam.

- Boldog karácsonyt? - nevet halkan Harry, és egyértelműen zavarban van. Abban már novemberben megállapodtak, hogy egymásnak nem vesznek semmit, és Louis nagyon boldog volt odalent, hogy Harry tényleg betartotta a megállapodásukat. Mostanra ugyan már bánja, és azt kívánja, bárcsak lenne egy szépen kidekorált csomag, amit átnyújthatott volna ma este a fiatalabbnak, de annak legalább örül, hogy Harry se rejtegetett semmit a számára.

- Te lennél az ajándék? - mosolyodik el, miközben elővesz egy kis tubus síkosítót, meg egy óvszert. - Azzal tudok élni. Talán még viszonozhatom is valamivel.

- Boldoggá tesz az ajándékod? - kérdi Harry, de a hangja megváltozik, amikor Louis nedvesen csillogó ujjai a lába közé simulnak. - Örülsz neki? Mm...

- A legjobb ajándék - bólogat Louis veszettül, és egyszerre nyögnek fel, amikor az egyik ujja mélyen eltűnik Harryben. - Harry...

Innentől a mondanivalójuk leszűkül arra, hogy egymás nevét sóhajtozzák a másik szájába, amíg úgy nem ítélik, hogy mindketten készen állnak. Vicces módon Louis az, aki sokkal kevésbé érezte, hogy tökéletesen készen áll, de akarja, annyira nagyon akarja Harryt, hogy már szinte remegve térdel a lábai közé. Az óvszert is sokadjára ellenőrzi, hogy biztosan jól álljon rajta, mire végre úgy érzi, itt az idő. Megsimogatja Harry nedves fenekét a makkjával, aztán lassan, óvatosan előre nyomul, hogy a lehető legközelebb kerüljenek egymáshoz.

- Tudom... Jól tudom, hogy ez a legrosszabb, amit tehetek... Ez a legrosszabb pillanat erre, de... Szeretlek - mondja ki Harry, ahogy kétségbeesetten szorítja magához Louis izzadt, forró testét. - Olyan régóta szeretlek.

- Azt hiszem, én is - zihálja a férfi, mert már mindketten közel vannak. Rettenetesen közel, pedig szinte még csak most kezdték. Mégis már csak a tudat, hogy végre egymással lehetnek, már az is a határra sodorja őket.

- Azt hiszed? - nevet rekedten Harry, Louis pedig a nyakába temeti az arcát, és finom puszikkal halmozza el.

- Pár órája minden a feje tetejére állt az életemben - magyarázza a másik bőrébe morogva. - Váratlanul utolért ez a...

- Sugallat, tudom - vigyorog tovább a fiatalabb, Louis hallja a hangján, és megőrjíti az ezzel keveredő apró nyögések, amik Harry ajkai közül szöknek ki. - Bármilyen sugallat is volt, hálás vagyok érte... Istenem!

- Basszus... - káromkodik Louis is, és a korábbi szavaik egyből a semmibe vesznek, mert nem tud másra koncentrálni, csak hogy megtalálta a legszebb pontot Harryben, a fiú izmai pedig megfeszültek körülötte. - Harry... Annyira...

- Igen, tudom... Abba ne hagyd! - parancsol rá Harry, ő pedig csak még gyorsabban, még erősebb lökésekkel repíti mindkettejüket a fellegekbe.

Mélyeket lélegezve, még az embertelen orgazmustól reszketve heveredik le Harry mellé a matracra, és tépi le magáról az elhasznált óvszert. Szó nélkül gondoskodik Harryről is, alaposan megtörölgeti, utána pedig végigpuszilja a hasát a nagy pillangó tetoválás mentén. Aztán fel a karján, egeszen a fiú izzadt válláig.

- Velem alszol, ugye?

- Még szép! - suttogja Harry, és a lámpakapcsolóhoz nyúl, hogy sötétbe burkolja a szobát, amíg Louis magukra rángatja a vastag takarókat. - Azt akartam mondani amikor... Szóval azt, hogy nem tudom, mi történt, de tudtam, hogy az a valaki nem te vagy. Hogy te nem lennél ilyen. Hogy ott van benned a régi Louis, akit megismertem. Akibe beleszerettem. Aki inkább... pontosan így töltené az ünnepeket, és nem munkával. Dolgozhatunk az év háromszázhatvankét napján, de ez a három...

- Ezen a három napon soha - fejezi be Harry szavait a férfi, aztán szorosan magához öleli. Ez amolyan ígéret is. Annak szánja. - Ez a három nap másról szól. Nem fogom elfelejteni többé.

*

Bár már este elköszöntek Harry családjától, mert korán kellett indulniuk, hogy reggel hétre Doncasterbe érjenek, mindenki felkelt, hogy boldog karácsonyt kívánjanak. Anne még három doboz süteményt is csomagolt Louis családjának, amiért a férfi nem is lehetne hálásabb. Legalább nem megy üres kézzel.

- Már meg akartam köszönni, csak minden annyira hirtelen és gyorsan történt - szólal meg a kocsiban ülve Louis. Már közel járnak, átlépték Donny határát.

- Mit?

- Hogy elküldted az ajándékaimat Olivernek és a családomnak - teszi tisztába a hálája mivoltát, és Harry combjára simítja a kezét. - Tudtad, hogy el fogom felejteni. Sőt, Olivernek te vetted meg, tudom jól.

- Nem hagyhattam, hogy ezt tedd magaddal - von finoman vállat a fiú, de nem néz Louis felé, az utat figyeli maguk előtt, mert itt már ráadásul havazott is, nem akarja az árokba vezetni magukat. - Tudtam, hogy sose hagynád őket ajándék nélkül, csak... Valahogy az agyadra ment a munka az utóbbi időben.

- Igen, eléggé... - motyogja Louis, aztán a következő utca felé mutat. - Ott a legelső ház az. Már ég a villany, ébren vannak.

- Akkor ideje beállítanunk - mosolyodik el Harry, miközben lelassít, és felhajt a garázs előtti kocsibeállóra.

- Köszönök mindent - hajol közelebb Louis, és lehel egy óvatos csókot a másik szájára. - Azt is, hogy hittél és bíztál bennem.

- Menjünk be.

Louis természetesen elfelejtette elhozni a doncasteri lakáskulcsát, az ajtó pedig zárva, ezért muszáj csengetnie. Így már nem is annyira bánja, hogy a családja ébren van. Az viszont kifejezetten filmbe illő, ahogy Lottie kinyitja az ajtót, és mindenki ott áll mögötte, azt lesve, ki érkezett karácsony kora reggelén.

- Louis! - ugrik a nyakába a lány, Harry pedig épp az utolsó pillanatban engedi el a kezét, hogy megtarthassa a húgát, és ne essenek el. Mindenki alaposan végigölelgeti őt, aztán beljebb tessékelik mindkét srácot az előszobába, hogy levetkőzhessenek. Harry is köszön a szülőknek, átnyújtja a sütis dobozokat, hogy levehesse a kabátját.

- Annyira örülök nektek, gyerekek! - lelkendezik Jay, miközben a konyhába viszi a süteményt. - Gyere ide, kisfiam! - tárja szét a karját egy ölelésre, amikor visszatér, Louis pedig úgy bújik az anyjához, mintha még mindig kisgyerek lenne. - Tudtam, hogy nem hagynál ki még egy karácsonyt.

- Hát... Ez inkább Harry érdeme - bontakozik ki az ölelésből, és az említett felé nyújtja a kezét, összefűzi az ujjaikat, és úgy húzza közelebb magához. Még egy apró puszit is ad az arcára, hogy ezzel tisztázza, Harry már nem csak mint munkatársa és jó barátja van jelen, hanem már valami sokkal több.

- Na végre! - nevet fel Dan, és megpaskolja Harry vállát, mintegy üdvözlésképp a családban. Louis pedig semmit sem ért. Az égvilágon semmit, de azért mosolyog, ahogy az anyja elérzékenyült arcára néz.

- A lányok megvesznek majd az örömtől, hogy végre nem kerülgetitek egymást tovább.

- Ideje lenne megszoknom, hogy ti mindent már azelőtt tudtok, hogy én magam rájönnék, igaz?

- Ideje - kacsint rá Joy, és mind boldogan sétálnak be a nappaliba. A díszítés, a fa, az ajándékok, minden pontosan úgy néz ki, mint ahogy Niall mutatta neki. Alig hiszi el, hogy sikerült, és tényleg ekkora ajándékot kapott a sorstól karácsonyra. Rendbe hozhatta az életét, megmenthette a kapcsolatait, magáénak tudhatja Harryt, és ha minden jól megy, soha nem kell megtudnia, ki az a Peter. Hogy Liam, Niall és Zayn segítettek neki rájönni, mi is az igazi érték az életben, és mik a valódi kincsek. Máris hiányoznak neki, ennek ellenére nagyon reméli, hogy soha többet nem kell találkozniuk. Most már nem ronthatja el. Most már mindent jól kell csinálnia, és akkor a legboldogabb élet vár rá, mint ahogy az idei lett élete legboldogabb karácsonya.