Sziasztok!

Az utolsó előtti részhez értünk. Valószínűleg ez volt a legszomorúbb, hiába a jövőbe kukkantottunk, de ennek ellenére mégsem keserű véggel. :) Az utolsó résszel holnap este jelentkezem, imádlak titeket! Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi 

Louis szinte kétségbeesve mászkál fel és alá a nappalijában, most még a Niall által odavarázsolt díszítés, kandallóban lobogó tűz, vagy kinti hóesés se érdekli. Csak vissza akar térni a valóságba, beszélni akar a családjával és Oliverrel, de leginkább csak nagyon szeretné megvigasztalni Harryt. Tudatni vele, hogy itt van, számíthat rá, akkor is, ha eddig nem pont úgy viselkedett, hogy ez egyértelmű legyen. Legszívesebben felüvöltene annak a harmadik kísértetnek, hogy jöjjön már, mert menten megüti a guta, de ebben a pillanatban meg is jelenik egy fekete füstfelhő némi fénylő, csillámszerű porral. Louis ezen a belépőn már meg sem lepődik, ellenben türelmetlenül várja, hogy vége legyen a jelenségnek, és indulhassanak, akárhova is kell menniük.

- Végre! - morogja, amikor a szellem teljes valójában megjelenik előtte a nappaliban. - Üdv, már vártalak!

- Így sem köszöntöttek még - mosolyodik el a fekete hajú pasas, aki ránézésre valami rockernek tűnne Louis-nak, ha nem tudná pontosan, hogy egy kísértet. - Zayn vagyok, az Eljövendő Karácsonyok Szelleme, de megkockáztatom, hogy már tudod.

- Igen, Niall már előre szólt rólad - feleli a férfi, és az ujjait tördelve várja, hogy mire számíthat ezúttal. - Én... Készen állok. Mehetünk.

- Nagyszerű, minek is húzzuk az időt? Úgy sejtem, még sok rendbe hozni való vár rád ma este - ért egyet a szellem, és már tapsol is egyet, amitől újabb fekete füst kezd növekedni a szobában, ezúttal Louis-t is bekebelezve, hogy mire eloszlik, már egy teljesen más helyen legyenek. Louis azt gondolta, Oliver lakása lesz, vagy Doncaster, esetleg Harry, bárhol is lesz a jövőben, de ez a hely ismeretlen számára. Hatalmas és fényűző. Ahogy Louis körbenéz, először a magasra nőtt pálmafa tűnik fel neki, ami az udvarban áll. Értetlenül néz Zayn felé, de ő semmit sem mond. Louis úgy dönt, maga jár utána, és ahogy az ablakok elé sétál, egyből felismeri Hollywoodot elterülni az óriási villa lábánál. Sőt, még az ikonikus Hollywood felirat is látszik a nem túl messzi hegyoldalban. Gyerekkorában minden álma volt eljutni eddig. Hollywoodi filmrendező lenni, akit elismernek, aki betegre keresi magát, és aki minden neves filmes eseményen meghívott vendég, mert számolnak vele a szakmában. Valami rosszra számított itt a jövőben, ezért meglepi, hogy Zayn idehozta őt.

- Mit keresünk itt? - néz hátra a szellemre, aki csak keserűen elhúzza a száját.

- Ez itt a te házad tizenöt évvel azután, ahol most tartasz az életedben - kezd bele, Louis pedig figyelmesen hallgatja. - Nézz le! - utasítja őt Zayn, Louis pedig teszi amit mond, ezért veszi észre saját magát a kertben ücsörögni teljesen egyedül. Odakint már aranyra festette a várost a naplemente. - Karácsony este van, neked pedig nincs terved, mert nincs akivel tölthetnéd. Tizenöt év után ez az első karácsony, amikor nem dolgozol, de haza nem akartál menni. Meglepetésből meghívtad a családodat, fizetni akartad nekik az utat, de nekik már más terveik voltak, amit nem mondtak le érted.

- Miért nem mentem haza?

- Évek óta el se hagytad az országot.

- Évek óta nem láttam a szeretteimet? - nyel egy nagyot Louis a hallottaktól, és egyenesen retteg a választól.

- Nem, mert sokat dolgozol - von vállat Zayn. - Szépen lassan lemondtak rólad.

- Oliver?

- Borzasztóan összevesztetek, amikor közölted vele, hogy nincs kapacitásod a szánalmas kis problémáira, a te időd sokkal többet ér ennél - sóhajt fel a szellem, Louis szeme pedig könnybe lábad. Nem lehet, hogy ezt mondta a legjobb barátjának. Hogy lett belőle ekkora szörnyeteg? Azelőtt minden más volt. Még a jelenben is, pedig már ott sem tökéletes semmi sem. - Azóta a veszekedés óta ő nem keresett, te pedig kicsit örültél is neki, hogy eggyel kevesebb kötelesség nyomja a vállad, amire nem vágysz.

Louis nem szól semmit, csak lesiet a lépcsőkön, és kiszalad a kertbe, hogy alaposan megnézze a negyvenöt éves önmagát. Teljesen ősz haj, néhány ránc, cigi a kezében, és igazán keserű arccal kémleli a várost. Látszik a szemében, hogy felfogta, mit tett. Hogy mi mindent vesztett el a saját nyavalyás hibájából.

- Hol van Harry?

- Meg fogom mutatni, de előtte még van egy állomás, amit látnod kell - válaszolja Zayn, aki egyszerűen csak megjelent mellette a semmiből. - Mehetünk?

- Azt hiszem.

Újra felbukkan a fekete füstfelhő, és pillanatok alatt Doncasterben vannak, ahol éppen a nap kel fel karácsony reggelén, hiszen Los Angelesben a naplemente utolsó sugarait nézték. Az ugyancsak felnőtt testvérei mégis ott ülnek álmosan a még sötét nappaliban, és boldogan bontogatják az ajándékokat a fa alatt. Pontosan úgy, mintha még mindig hatévesek lennének. Louis alig hisz a szemének, ahogy az idős édesanyját nézi a kanapén ülve egy meleg mosollyal az arcán. Louis végignézi az egész jelenetet. Minden ajándék kibontásra kerül, de sehol sincs egy sem, ami az övé lenne. Se olyan, amit ő küldött, se olyan, ami rá várt volna. Senki sem számított rá. Senki nem számolt vele. A család beszélget. Mindenről. Lottie ötéves kisfiáról, ahogy éppen tippeket cserél Daisyvel, aki várandós. Aztán Doris jelenti be, hogy a barátja eljegyezte őt előző este. Ünnepelnek. Pezsgőt bontanak rá hajnalok hajnalán, de őt senki sem hívja fel a hírrel.

- Nem köszöntél el édesapádtól, mert éppen forgattál. A temetésére sem jöttél haza, mert dolgoztál. Azt sem tudod, hogy Daisy várandós - szólal meg Zayn, és Louis még össze is rezzen miatta egy kicsit, mert nem számított a hangjára. A szavai viszont minden másodpercben egy éles tőrt döfnek a szívébe. Elképzelni sem tudja, hogy ezt tette. - Sose találkoztál még Lottie fiával, és mint látod, most sem hívnak fel, hogy elújságolják Doris eljegyzését. Senki nem említ téged, mert mindenki úgy gondolja, hogy úgysem fogod felvenni a telefont, mert elfoglalt vagy. Mert valami fontosabb dolgod van, mint számtalanszor korábban.

- Egy távoli rokona lettem a családomnak - suttogja Louis, és legszívesebben tényleg sírna. Zokogna és toporzékolna, hogy ez nem történhet meg, hogy hazugság az egész, de tudja jól, hogy nem. Tudja, hogy valóban valami ilyesmi várhat rá, ha folytatja azt, amit elkezdett. Persze, nem holnap vagy két hét múlva, de tessék. Itt vannak tizenöt évvel később, és ő nem része a saját családjának. Elpazarolt minden időt, amit az apjával tölthetett volna, és többé már nem mondhatja meg neki, hogy sajnálja. Lottie, és valószínűleg az összes többi húga gyerekei is úgy fognak felnőni, hogy csak névről ismerik Louis-t, ez pedig darabokra töri a férfit. - Mit tettem?

- Rengeteg hülyeséget - feleli Zayn, pedig Louis valójában nem igazán várt választ a kérdésére. - Szeretnéd látni az egyik legnagyobbat?

- Azt hiszem, nincs más választásom - hunyja le a szemét Louis, a könnyei pedig kicsordulnak tőle. De ha nem a családját látva történt volna, valószínűleg az elétáruló jelenet okozza majd. Azt gondolta, a legnehezebb az lesz, ha látja, milyen szomorú a családja nélküle, ezért hatalmas pofon volt számára, hogy nem is azok, egyszerűen elengedték, és boldogok. A végső döfés mégis ez itt, amit most néz.

Harry kuporog egy vastag, kötött takaróba bugyolálva a kanapén, és az Igazából Szerelmet nézi. Egymillió éves film akkorra már, de ez az egyetlen olyan, amit mind a ketten imádnak, minden karácsonyi film közül a legjobban. A szoba gyönyörű. A kandalló gazdagon díszített mindenféle karácsonyi csodával, lobog benne a tűz, a karácsonyfa fényei csillognak a nappali sarkában.

- Peter, gyere már! Most jön a legjobb rész! - kiáltja, és nem sokkal később egy nála valamivel idősebbnek tűnő, ősz férfi lép be a szobába két forrócsokis bögrével a kezében, aminek a tetején mini pillecukrok úszkálnak. Odakint havazik, Louis jól látja, ebből tudja, hogy a két férfi nem Los Angelesben van. Harry egyértelműen nincs már vele. - Mmm, isteni, köszönöm! - hálálkodik Harry Peternek, aztán felé fordul és megcsókolja, majd újra a filmet bámulják mindketten. Louis-nak maró fájdalom hasít a szívébe, amikor mindkettejük bögrét szorongató kezén meglátja a karikagyűrűket. Ugyanolyanok, egyértelműen házasok, és fogalma sincs, mit mondjon. Mit gondoljon. Mit érezzen. Fáj, ebben egészen biztos. Most már látja, hogy erre a pillanatra mindent elveszített.

- Hogyan? - kérdez csak ennyit, mert pontosan tudja, hogy Zayn érteni fogja, mire gondol, és igaza is lesz.

- Úgy tíz évvel ezelőtt kirúgtad őt...

- Micsoda?!

- Próbált megállítani téged, valahogy megértetni veled, hogy rossz úton haladsz, és mindent tönkre fogsz tenni, de te úgy érezted, ellened van, hogy hátráltat téged - meséli a szellem, Louis pedig alig hisz a fülének, közben mégis ott van előtte tisztán, hogy mi is történt. Megtette, egyértelmű, még ha ezt a mostani fejével elképzelni sem tudja. Aztán belegondol, hogy megtette Oliverrel, a családjával, miért ne tette volna meg Harryvel is? - Megmondtad neki, hogy hiba volt, amiért egy képzetlen, tudatlan srácot vettél fel a kávézóból, tudhattad volna, hogy fele olyan elkötelezett se lesz, mint te. Ő sírt, bevallotta neked azt is, hogy szerelmes beléd, és csak segíteni akar, de te az arcába vágtad az ajtót.

- Istenem...

- Utána elég sokáig nem volt önmaga, de te sem, Louis - néz rá a szellem, aztán megint mindketten a filmet néző párost figyelik. Boldognak tűnnek, sőt, egyértelműen azok, Louis pedig elképzeli, hogy ő is ülhetne Peter helyén azon a kanapén. Ő is viselhetné azt a jegygyűrűt, és ő is csinálhatott volna forrócsokit Harrynek, hogy hálásan megcsókolja érte. Vágyja a csókját, ezekben a pillanatokban válik egyértelművé számára. Peter akar lenni, és nem elbaszni a lehetőséget erre.

- Mit kell tennem, hogy mindent helyre hozzak?

- Törődni a szeretteiddel - válaszolja Zayn nemes egyszerűséggel. - Nincs szükségük drága ajándékokra, Louis, amiket minden évben elküldtél nekik. Nincs szükségük a képeslapjaidra sem. Nem éheznek a pénzedre. Rád van szükségük, és arra, hogy ott legyél nekik. Minden évben azt mondogatni, hogy majd jövőre velük leszel, egy idő után csúnyán visszaüt, és azzal fogsz szembesülni, hogy elszalasztottál minden olyan pillanatot, amit velük tölthettél volna. Egyedül fogod találni magad a világ másik felén, és rádöbbensz, hogy a bolygó minden pénze, hírneve és szakmai elismerése sem képes kárpótolni a magányért, amit érzel. Most a kezedbe adtunk valamit, ami keveseknek adatik meg, és nálad a lehetőség, hogy megakadályozd ezt a jövőt. Rajtad áll, hogy élsz-e vele.

- Miért pont én?

- Mert nem vagy rossz ember, Louis - válaszolja egyszerűen, aztán a fekete füst eltünteti Harry lakását, hogy visszarepítse a sajátjába. - Egyáltalán nem. Ott van benned a szeretet, a törődés, csak elnyomod, mert azt hiszed, a karriered fontosabb ennél. Látnod kellett, hogy ez mennyire nem így van, mert benned volt a változás lehetősége. Ezért vagyunk itt, ezért jöttünk el, hogy segítsünk neked.

- És most mit tegyek?

- Az már rajtad áll, és tudom, hogy jól fogsz dönteni - válaszolja Zayn, aztán sokkal bizalomgerjesztőbben mosolyodik el, mint az ittléte alatt valaha. - Miután eltűnök, fel fogsz ébredni, másodpercekkel azután, hogy valójában elaludtál. És Louis... Ne cseszd el!

- Igyekszem - sóhajt fel a férfi, és mélyen a szellem szemébe néz addig a pillanatig, amíg el nem nyeli a fekete sötétség, és ő is furcsán zuhanni kezd a semmibe. Pontosan az az érzés, amikor elbóbiskolsz, és zuhansz, aztán összerándul az egész tested, amikor felriadsz. Louis éppen ezt éli meg ezekben a pillanatokban, a szíve pedig hevesen ver, miközben körülnéz a szobában.

- Minden rendben? - kérdezi meg Harry rekedt hangon, aztán meg is köszörüli a torkát. - Pihenj egy kicsit nyugodtan, rád fér. Én folytatom.

- Hm? - kezd magához térni a férfi, és minden emlék egyszerre tódul a fejébe, ahogy Harryre néz. Látja maga előtt a könnyeit, a szomorúságát, aztán a megalkudott boldogságát Peterrel. Minden ott van a szeme előtt, és nem hagyhatja, hogy meg is történjen. Mindennek csak rémálomnak kell maradnia. - Nem... Nem alszom. Te pedig nem dolgozol.

- Mi...? - kérdez vissza összezavarodva, miközben Louis-t nézi, ahogy kimászik a kényelmes irodai székből, aztán kikapcsolja a gépeket és monitorokat.

- Karácsony este van - válaszolja Louis, a másik pedig egyértelműen teljesen össze van zavarodva, de mégis valami felcsillan a szemeiben. - Egy állat vagyok, Harry. Egy orbitális nagy barom, most pedig segíts kicsit összerámolni a stúdióban, rendben hagyjuk itt.

- Hova megyünk?

- Te haza a családodhoz, már nagyon várnak - jelenti ki az idősebb ellentmondást nem ismerve, ahogy kicsit összepakolják a dolgaikat. - Én... Majd csak holnap reggel megyek haza. Úgy lesz időm összepakolni, aztán... még Oliverrel is beszélnem kell. Ha nem bánja, a ma estét lehet, hogy vele töltöm.

- Valószínűleg nem bánja, ha felhívod, de úgy tudom, egy órán belül családi vacsorára hivatalos. Talán holnap - vigyorodik el a fiatalabbik, aztán a táskájába dugja az összes jegyzetfüzetét és tollát. Louis csak ugyanazt a szégyent és szomorúságot érzi a saját viselkedése miatt, mint álmaiban is. Harry még ezt is tudja Oliverről, neki pedig fogalma sem volt. Pedig az ő legjobb barátja. Bár miből is gondolta, hogy szenteste egyedül lesz otthon? - Mitől gondoltad meg magad? Nagyon elkötelezett voltál.

- Igen, nos... Csak jött egy sugallat, és rádöbbentem, hogy nem vagyok normális - sóhajt fel Louis, ahogy felveszi a dzsekijét, aztán Harry kabátjáért nyúl a fogason. Kihúzza az ujjából a sapkát és sálat, mert a fiatalabb mindig oda rejti el őket, aztán felsegíti a fiúra. Egymással szembe állnak meg, túlságosan is közel, Louis tüdejében pedig elakad a levegő. Szinte fuldoklik némán, mert semmi másra nem vágyik, csak Harry csókjából lélegezni. Az ujjai megremegnek, ahogy felemeli a másik sapkáját, hogy alá rejtse a mára rövid, de így is egyértelműen hullámos tincseket. Már a sálat simítja a nyaka köré, amikor már tényleg túl sok abból, hogy mindez túl kevés. A kasmír sálat felhasználva húzza lejjebb magához Harryt, és érinti össze finoman az ajkaikat. Tűzijáték, szélvihar, cunami... minden egyszerre rohamozza meg ettől az apró érintéstől, és Louis tudja, hogy ennek így kell lennie. Hogy Harry az. Máskülönben ez nem lenne ennyire csodálatos, nem igaz?

- Mit művelünk? - suttogja Harry az szájára, de ezzel egyidőben megérzi a forró tenyerét, ahogy a kabátja alatt a felcsúszott pulcsija miatt egyenesen a csípőjére simul, ettől pedig elveszti minden önkontrollját.

- Éppen valami nagy hibát követünk el - morogja, aztán az előszoba falának szorítja Harryt, hogy ezúttal sokkal szenvedélyesebben csókolja. - Vagy csak helyrehozok egy hibát, amit még el sem követtem.

- Egy szavadat sem értem - nevet halkan Harry, közben zihál, mert alig kap levegőt Louis heves csókjaitól. - Gyere haza velem!

- Tessék? - hajol el az idősebb férfi most először, és bizonytalanul, zavarban néz Harry szemébe.

- Nem töltheted egyedül a szentestét, és... A családommal is szeretnék lenni - magyarázza Harry, miközben most először sokkal gyorsabban pörög a nyelve, mint valaha. Louis ebből tudja, hogy mennyire izgatott. - Gyere haza velem ma este, holnap reggel pedig elviszlek Doncasterbe. Tudom, hogy utálsz hajnalban vezetni, amikor még álmos vagy.

- És... Velem maradnál Donnyban? - lép megint egy kicsit közelebb. Harry nyelve végigszalad az alsó ajkán, ez kicsit eltereli a figyelmét, de amikor a fiú igenlő választ ad, valami megmagyarázhatatlan, addig soha nem érzett forróság árad szét az egész testében. Egyenesen a szívétől indul, és mintha a majdnem jéggé dermedt tagjait, lelkét azonnal felolvasztaná. - Nem állíthatok be a családodhoz ajándék nélkül. Semmim sincs nekik.

- Nem is érdekli őket, mi leszünk az ajándék - legyint azonnal Harry, Louis-nak pedig eszébe jut Zayn minden szava, amit búcsúzóul mondott neki. - Nekem ráadásul a szükségesnél is több ajándékom van nekik. Majd osztozunk. Mit mondasz?

- Hogy legalább ugorjunk be hozzám egy üveg borért.

Harry nem is lehetne ennél boldogabb, ezt Louis is tökéletesen jól látja. Elhalmozza csókokkal, és még akkor is nagyon nehéz elszakadniuk egymástól, amikor már kint állnak az autóik mellett a hidegben. Külön kell hazamenniük, hogy aztán Harry autójával menjenek tovább ketten. A fiú azt mondta, megvárja odakint, járatja a motort mert kimondhatatlanul hideg van. Louis meg is ígérte neki, hogy nagyon siet, csak felkap egy palackot az egyik legjobb vörösborból, amije van, de meg kell szegnie az ígéretét, amikor megtorpan a nappali előtt. A hatalmas karácsonyfa ott terpeszkedik a sarokban, az illata elárasztja a szobát, és az egősorok pedig fényárba vonnak mindet. Niall varázslata nem csak az álmaiban élt. Valóság volt. Louis a végére már hitte, hogy nem csak az esze ment el, de ezzel most már biztos is benne. Minden valódi volt, mégha csak a fejében is történt. A büszke mosoly, ami az arcán terül el, egészen biztosan levakarhatatlan lesz az egész este folyamán.