Sziasztok!

A második szellemünk is megérkezett. Személy szerint Niallt szerettem a legjobban írni. Fogadjunk most már mindannyian tudjátok, ki lesz a harmadik szellem. Holnap este találkozunk. Addig is hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Louis azt gondolta legalább egy kis pihenője lesz, amíg átgondolhatja a történteket. Szeretett volna mindent alaposan kielemezni, amit látott. A korábbi éveket, hogy melyik volt az a pillanat, amikor minden megváltozott, és a jelen többé nem kapcsolódott a múlthoz. Liam szavait arról, hogy nem lehet minden az övé, miközben ő mégis ezt szeretné. Az egyensúlytól, amit meg kellene hoznia az életébe a számára fontos dolgok körül, valamiért mégsem megy igazán. Viszont nem is agyalhat ezen túl sokat, mert Niall, a szellem, akinek az érkezéséről előre tudott, megjelenik a nappalijában. Arcán egy hatalmas mosollyal int Louis felé, aztán körbenéz a szobában.

- Borzasztóan lehangoló egy ház ez karácsony este - jegyzi meg, ahogy közelebb lebeg Louis-hoz. - Niall vagyok, a Jelen Karácsonyok Szelleme, bár Liam már biztosan bemutatott. Sose hagyja, hogy meglepetés legyek, és az alanyunk ne számítson rám egyből. Ez amolyan... Régi bors, amit szeret az orrom alá törni.

- Igen, én... Louis vagyok - szólal meg bizonytalanul, mert az egész szituáció megint annyira kegyetlenül furcsa és idegen. Ez kezd már úgy is túl furcsa lenni, hogy minden csak a fejében történik, amivel tisztában is van. - Örülök?

- Nem tudom, tőlem kérdezed? - nevet fel Niall, és közelebb libben a férfihoz. - Én örülök neked. Sok mindent kell megmutatnom abban az egy óránkban, amink van.

- Egy teljes óra? - kérdi Louis elhűlve, mert egyáltalán nem érzi magában a vágyat, hogy egy teljes órát eltöltsön Niall társaságában. - Mi mindent szeretnél mutatni nekem?

- Nagyon sok dolog van, amit látnod kell, Louis - komolyodik el kicsit a hangja a szellemnek, aztán suhint egyet a kezében lévő, sétapálcának tűnő faággal, a szoba pedig fényárba burkolózik. Fényfüzérek csillognak minden ablak körül, még a kandalló párkányán is a fenyő girland körül. A szoba sarkában eközben egy hatalmas karácsonyfa díszíti fel saját magát, Louis pedig elnyílt ajkakkal nézi. Ez a hely még soha nem volt ennyire gyönyörű, mint ezekben a pillanatokban. Három éve él ebben a házban, de ez az első alkalom, hogy karácsonyi díszbe öltözik a szoba. Louis sose foglalkozott ezzel. Amíg tartotta a karácsonyt, addig azért nem, mert úgyis mindig hazautazott Doncasterbe, és nem itt ünnepelt. Azóta meg azért nem, mert nem érezte értelmét. Úgyis dolgozik, gyerekek nincsenek a közelben, miért áldozna órákat arra, hogy feldíszítsen mindent, hogy aztán nem sokkal később órákig tartson leszedni a vackokat a lakás különböző pontjairól. - Muszáj volt, fájdalmas késztetést éreztem. Nem hozhatlak vissza egy díszítetlen lakásba. Mindenkinek szüksége van karácsonyi fényekre az életében.

- Rendben, csak... Menjünk, oké? - kérdez vissza feszülten Louis, mert semmi mást nem akar annyira, mint végre ennek az őrült álomnak a végére érni, aztán felébredni.

- Ahogy óhajtod! - mosolyodik el Niall, aztán megint suhint a sétapálcájával, Louis pedig szédülni kezd. Az első alkalommal nem érezte ezt, legalábbis nem így, nem ennyire erősen. Egészen rosszul lesz, és előre kell hajolnia, hogy a térdére támaszkodjon, és ne dobja ki a taccsot. - Minden oké, öreg harcos?

- Jól vagyok - motyogja, aztán nagyokat sóhajtozva felegyenesedik. Hirtelen össze is zavarodik, mert eléggé biztos volt abban, hogy megint Doncasterbe mennek, de a hely hirtelen egészen idegennek tűnik. Másodpercek kellenek, hogy felismerje Oliver, a gyerekkori legjobb barátja lakását. Együtt jártak iskolába, egy foci egyesületnél játszottak, aztán az egyetem alatt is rendszeresen összejártak inni, vagy szórakozni, pedig más-más iskolában tanultak tovább. Louis meggyőződése, hogy nincs ember a világon, aki Olinál jobban ismeri őt, és azonnal fájdalmas görcsbe rándul a gyomra. Hetek óta nem beszélt vele. Oli írt neki néhány üzenetet arról, hogy valamikor találkozzanak, cseréljenek ajándékot, de Louis-nak eszébe jut, hogy még csak nem is vett neki semmit. Teljesen elfelejtette a munka mellett. Sőt, visszahívni is, mert pár napja Oli többször is hívta őt, csak akkor éppen túl elfoglalt volt. - Oliver...

- Hát ez? - érkezik egy hang a szoba másik feléből, Louis pedig hirtelen pördül meg, hogy lássa, kik vannak a helyiségben. Oli kisebb karácsonyfája áll a nappali ablaka előtt, alatta pedig az ajándékok, amiknek a csomagolásával éppen készen vannak, a papírtörmelékek még ott hevernek mindenütt. Oliver és a nővére ülnek a földön az ajándékok között.

- Louis-é - feleli a jó barátja halkan, a férfi szíve pedig összefacsarodik már ennyitől is, retteg attól, mi várhat rá ezek után. - Fel kell adnom postán a két ünnep között, ezért nem csomagoltam be. Már hamarabb kellett volna.

- Miért csinálod ezt?

- Mit?

- Futsz utána, mint egy pincsikutya - ingatja a fejét Andrea, Louis tisztán kihallja a szavaiból a rosszallást. Egyértelmű, hogy dühös rá, amiért ilyen helyzetbe hozza az öccsét. - Mindig is így voltatok ti ketten, de az utóbbi években kifejezetten ez jellemző rátok. Ő a kisujját sem mozdítja, te meg a csillagokat is lehoznád érte. Nem érdemli meg a barátságodat és a hűségedet, öcsi.

- Nem számít, mert ő Louis - von vállat Oliver, amitől az említett kissé keserűen elmosolyodik, és nem is tudja, mit érezzen vagy gondoljon. Tombol benne a harag, az önostorozás, a szeretet. Nem akarja így látni a barátját, mégis gyógyszer a lelkének a srác törődése és kitartása. - Mindig is a barátom volt, és mindig az is marad.

- Ahogy akarod.

- Nyilván nem így akarom, de ez van - sóhajt fel Oliver, aztán felkel a földről, és Louis ajándékával a kezében az előszobába lép, hogy a komódra tegye a csomagot. Louis tudja, hogy tényleg ezt fogja tenni. Huszonhetedikén elmegy a postára, és feladja neki, hogy akkor is biztosan megkapja a neki szánt ajándékot, ha Louis baszik áldozatokat hozni, és találkozni vele munka helyett. Sőt... Ennek áldozatnak sem szabadna lennie. Nem szabadna így hívnia. - Tudom, hogy az ő élete már egészen másról szól, össze se egyeztethető az enyémmel, éppen ezért nincsenek is elvárásaim. Sokkal nagyobb ember lett nálam, örülök, ha van rám egy pici ideje akármikor. Az nekem már elég.

- Nem... - suttogja Louis a fejét ingatva, és csak ezekben a pillanatokban jön rá, mit művelt. Milyen érzést keltett a legjobb barátjában, és emiatt képes lenne szálanként kitépni minden haját, üvölteni, a falba verni a fejét, mert nem ezt akarta. Olivernek sose szabadna azt éreznie, hogy kiváltságos, ha Louis szán rá egy kis időt. Soha.

- Nagyon szeret téged, tudod ezt, ugye? - kérdi Niall, Louis viszont csak bólintani képes, miközben nyel egy nagyot.

- Látod, ő sem felejtett el, csak nagyon elfoglalt - mutat Oliver egy elegáns, királykék csomagolópapírba bevont egészen nagy dobozra, amin néhány fehér, szőrös hópihe pihen, és nagy betűkkel, hogy Louis-tól. - Remélem az új X-boxot vette meg, azt ugyanis nagyon kihasználnám.

- Sose fogsz felnőni.

Louis megnyugodhatna most. Ott egy csomag a fa alatt, amin az ő neve áll, Oliver nem fogja azt hinni, hogy teljesen elfelejtette őt, és mégsem érzi jobban magát.

- Harry... - leheli maga elé, mert tudja, hogy ő volt az. Ő volt, aki mindig látta Oli hívásait, amiket Louis ignorált, és azt is tudta, hogy Louis nem ment el ajándékot venni neki. Fogalma sincs, honnan, de tudta, és intézkedett. Érte. Hogy ne kerüljön veszélybe a barátsága Olival. Louis talán még soha nem akart ennyire elbújni, és leginkább senki szeme elé sem kerülni, mint ezekben a pillanatokban. Lehetetlenül szégyelli magát, és tart tőle, hogy ez még csak a kezdet, hiszen még alig telt el idő, mióta elindultak erre az utazásra Niallel. Fogalma sincs, mi vár még rá, mit fog még látni, de készen áll, amennyire készen állhat. - Menjünk... Menjünk tovább.

- Kérésed parancs - suhint Niall, Louis pedig, ahogy várta is, a szülei házában találja magát, pontosan ugyanannyira megszédülve, mint az előző alkalommal, amikor Oliverhez tartottak. - Bár nem tudom, mennyire fogod élvezni, amit itt látsz.

- Tartok tőle, hogy semennyire - motyogja a férfi magában, ahogy felegyenesedik, és körbenéz a szobában.

Az édesanyja, Jay éppen az asztalra pakolja a karácsonyi vacsorát, és mindenki ott ül a hatalmas étkezőben. Az egész család jelen van, Louis minden testvére, és még a nagyszülei is. Egyedül ő hiányzik. Mindenki más ott van, beszélgetnek, kézről kézre adják a krumplipürés meg sültes tálakat, nagy a zsivaj, mégis minden meghitt. Louis eddig a pillanatig el is felejtette, mennyire imádja ezt, és mennyire hiányzik neki, hogy a hatalmas családja ezekben az órákban egy kicsit lehiggadjon, és békesség honoljon a szülői házban.

- Hiányoznak?

- Igen - suttogja, és közelebb sétál az asztalhoz, hogy mindenkit jobban lásson. Ami minden körülmény közül talán a legjobban összetöri a szívét, az a szabadon hagyott szék az asztalnál. Nincs fent teríték, ennek ellenére is úgy készültek, ha Louis váratlanul, meglepetésként betoppanna, legyen hova ülnie. Nem tudja, mi fájna neki jobban, hogy vártak, számítottak rá, hittek benne, vagy ha nem is készültek volna neki.

- Louis tavaly megígérte, hogy itt lesz - szólal meg Lottie, amit mindenki jól hall. A férfi és a szellem is.

- Hamarosan mozikba kell kerülnie a filmnek, nagyon sokat dolgozik - mentegeti őt Jay, de Louis csak a száját rágva hallgatja. Itt lehetett volna időben. Egy estét szánhatott volna a családjára. A filmnek nem volt akkora szüksége rá ma este, mint ezeknek az embereknek itt az asztal körül, és ezt csak most érti meg. - Jövőre biztosan itt lesz velünk. Most megértőnek kell lennünk, Louis sokat dolgozott azért, hogy sikeres legyen a karrierje.

- Igen, de karácsonykor... - morogja Daisy, és nem is folytatja. A fejét rázva vesz a szájába egy falat sültet.

- Jövőre itt lesz - zárja le csak ennyivel Jay, Louis pedig el tudna süllyedni szégyenében. Előbb Oliver a nagy megértésével, most az anyja, neki pedig nincs metsége.

- Mi van, ha nem leszek?

- Ha akarod, ha nem, hamarosan az is kiderül - húzza el a száját Niall. - A legtöbb ember a játék utolsó szakaszában szokott rádöbbenni arra, mennyire fontos a család, a barátok, a szeretet, ami az ünnepekkor igazán körbelengi őket. De te nem vagy hülye, kedves Louis.

- Nem vagyok hülye.

- Hát én is ezt mondom - kacsint rá Niall, aztán kicsit közelebb lebeg a karácsonyfához, és rámutat valamire. Louis-nak muszáj követnie őt, hogy jól lássa, mire gondol a szellem, de megint elakad a lélegzete, amikor meglátja az ajándék dobozokat. Természetesen felismeri mindet, néhány napja még ott voltak a háza előszobájában. Együtt vacsoráztak Harryvel, hogy megnézzék a meccs késő esti ismétlését, aztán ott is aludt nála a vendégszobában. Beszélt neki a csomagokról, amiket még el kell juttatnia a családjához, de Louis észre se vette, hogy eltűntek a komód mellől. Olyan jóban lettek az elmúlt hat év alatt, hogy Harrynek kulcsa van a házához, de még soha nem vette észre, hogy bármilyen cuccához is hozzányúlt volna. Ez volt az első alkalom, de Louis ezt is csak most látja. Harry elküldött minden ajándékot a családjának, hogy kibonthassák karácsony reggel, és konkrétan vett valamit Olivernek Louis nevében. Még fogalma sincs, hogyan fogja mindezt meghálálni neki. Már eddig sem volt közömbös a fiatalabb srác iránt, évről évre egyre közelebb akar lenni hozzá, de most meg akarja ölelni. Ahogy eszébe jut mindez, a gondolataiba férkőzik egy apró, parányi kis sugallat, egy érzés, hogy meg akarja csókolni őt, miközben a karjaiban tartja, és elmondani neki, hogy ő a legjobb. Hogy senki sem csodálatosabb nála, és sose változzon meg. Tudja, mindig is tudta, hogy Harry többet érez iránta, de azzal is tisztában volt, hogy soha nem tenné meg az első lépést Louis felé, ez pedig nagyon kényelmesnek bizonyult. Louis mindig tartott attól, hogy ha kezdeményezne Harrynél, és megpróbálnák együtt, végül valami miatt szakítanának, és onnantól a közös munkának is vége. Nem veszíthette el Harryt maga mellől.

- Látod, nem kell aggódnod, nem maradnak ajándék nélkül - mosolyodik el Niall, aztán megpaskolja Louis vállát, az pedig, hogy ezt érzi, hirtelen meg is lepi a férfit. De persze van értelme, hogy ő is egyfajta szellemféleség ezekben a pillanatokban, hiszen Niallön kívül senki sem láthatja őt. - Van még valami, amit meg kell mutatnom neked, Louis.

- Mi az? Nem volt még elég?

- Nem - rázza meg a fejét, aztán suhint a pálcájával, és a helyszín elkezd csillogni, így látni sem lehet, mi történik körülöttük, hogyan változik a helyszín, és hová tartanak. Igazából elképzelni sem tudja, mert nem nagyon van más hely, ahol ma este számíthatnak rá. A környezetük viszont egyre felismerhetőbbé válik, ami teljesen összezavarja Louis-t. Mire minden letisztul előttük, már látja, hogy a filmstúdióban vannak. Ő, a valódi önmaga ott alszik a kényelmetlen irodai székében, miközben Harry lekapcsolja a lámpákat, hogy biztosan jól aludjon, és ne zavarják őt a fények.

- Fontos vagy neki, öreg harcos - jelenti ki Niall, mintha Louis nem tudná. Mintha nem lenne tisztában vele, mennyit jelent Harrynek, és nem érezné kellőképpen a lángok égetését minden alkalommal, amikor közel vannak egymáshoz. - Azért ide jöttünk legutoljára, mert mindenki közül, neki vagy a legfontosabb.

- Miért? Semmit sem tettem érte... - motyogja Louis halkan, de Niall nem válaszol, csak elmosolyodik, és int, hogy figyeljen.

Harry halkan a szekrényhez sétál, és egy ott tartott régi, kopott pokrócot vesz elő, hogy óvatosan betakarja vele legalább Louis lábait. A férfi a száját rágcsálva nézi végig, ahogy a barátja visszaül a saját székébe, és folytatja a munkát. Képkockáról képkockára fésüli át a filmet, és pontosan azokon a pontokon állítja meg és jegyzetel, ahol Louis is tenné. Harry elmismásolhatná a munkát, mondhatná, hogy átnézte, befejezte nélküle, és mehetnek haza. Hazudhatna, átverhetné, de nem teszi. Harry akkor is hűséges hozzá, amikor fogalma sincs, hogy Louis látja őt. Ez igazán szíven üti, és most először tényleg meg akarja csókolni, miközben azt suttogja a szájára, hogy köszöni, amiért itt van neki, mindig, mindenben.

- Mondtam... Szeret téged, sokkal jobban, mint gondolnád - erősíti meg a korábbi szavait Niall. Ahhoz képest, hogy Liam azt mondta, a következő szellem milyen vicces lesz, cseppnyi humort sem lát a szöszke kísértetben, és tudja azt is, hogy ez miatta van. A helyzete nem valami poénos, és tudja jól, látja, hogy mennyit hibázik, és mekkora szörnyetegként viselkedik a szeretteivel karácsony este, pedig valójában ő is szereti őket. Mindenkit. Harryt is. Louis éppen mondani akar valamit, valószínűleg bevallani, hogy ő is hasonlóan érez a srác iránt, csak próbálta tartani magát, elnyomni, tudomást sem venni róla, amikor megcsörren Harry telefonja, és inkább arra figyel.

- Szia - szólal meg halkan, nehogy felkeltse Louis-t, és még felé is pillant, mert meg akar bizonyosodni róla, hogy a férfi még mindig békésen alszik. Fogalma sincs róla, hogy valakik álmában fogva tartják, és akkor se tudna felébredni, ha ágyút durrogtatnának mellette. Hiába van egyik kezében a mobilja, hogy beszéljen valakivel, közben is folytatja a munkát. Louis tudja, hogy nagyon szeretne már végezni és hazamenni. - Igen, még dolgozunk. Reméltem, hogy nem gondolja ennyire komolyan, és majd elmehetünk korábban, de nem.

Louis közelebb sétál hozzá, és a fiatalabb vonásait kezdi nézni, miközben a hívó, feltehetően egy családtagja, bizonyosan az anyja, beszél hozzá. Nagyon szeretné őt is hallani, de most kénytelen Harry vonásaira és szavaira hagyatkozni, hogy megfejtse, miről is szól a beszélgetés, mit mondhat az illető a vonal túlsó felén. Épp olyan pillanat ez, mint a filmekben, amikor a néző sem hallja a másik oldalt.

- Sajnálom, anyu, tényleg - suttogja Harry, és igen, ebből már kiderül, hogy Louis-nak igaza volt, bár kicsit el is szorul tőle a torka. - Mindent megpróbáltam, de Lounak szüksége van rám. Nem hagyhatom cserben.

Louis lehunyja a szemét, és legszívesebben most meg is szűnne létezni, mert ahogy Harry hangja elcsuklik a mondat végén, az végleg darabokra töri a lelkét. Ráébreszti, hogy milyen elcseszetten viselkedett, és mennyi szerettét bántotta meg karácsony este. És nem csak a sajátjait. Harry családját is azzal, hogy munkára kényszerítette a srácot.

- Igazad van, nem is akarom cserbenhagyni. Tudod jól, hogy miért, anyu! - feleli már kicsit ingerültebben, de még mindig suttogva. Ez az első pillanat, amikor Louis könnyeket lát csillogni Harry szemében. Egy hajszál választja el attól, hogy könyörögni kezdjen Niallnek, mert vissza akar térni a valóságba, és megvigasztalni Harryt. - Nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki rám. Ez a nagy baj... És igen, igazad van, talán soha nem lesz köztünk semmi, de nekem ez is elég. Csak vele akarok lenni. Ha végeztünk, megbeszélem vele, hogy a holnap délelőttöt veletek tölthessem. Megígérem, hogy mindent megteszek, oké?

- Nem akarom ezt! - néz Louis Niall felé, aztán saját magára, ahogy édesdeden alszik a kényelmes bőrszékben. - Hogy ébredhetek fel? Nem hagyhatom, hogy itt legyen ezzel egyedül. Haza kell mennie, majd én befejezem, vagy nem tudom, de... Nem maradhat itt.

- Esélyed lesz mindent rendbe hozni, de még nem ébredhetsz fel - rázza meg a fejét a szellem, és Louis tisztán látja rajta, hogy mellette áll, legszívesebben megtenné, hogy segítsen neki, de nem teheti. Valószínűleg nem ő dönt ebben a dologban. Talán Orson Welles áll az egész ügy hátterében, és ő irányít mindent. Még belegondolni is őrülten hangzik, de Louis eléggé kétségbe van esve, mert Harry ott van mellette, egyedül, és sírva dolgozik, miközben ő csak alszik. - Gyere, menjünk!

- Nem akarok, engedd, hogy...

De Louis hiába kezdene rimánkodni, a szoba megint fényárban úszik, eltűnnek a formák és a színek, aztán újra a saját házának nappalijában találja magát.

- Miért hoztál vissza?! Segítened kell, Niall!

- Azt teszem - válaszolja a szellem, aztán felsóhajt, és egy kicsit közelebb lebeg Louis-hoz. - Küldöm a harmadik testvérünket. Ő lesz az utolsó. Megmutat neked mindent, te pedig szabad vagy. Onnantól mindent úgy kell tenned, ahogy szerinted a legjobb. Nem segíthetünk a továbbiakban.

- De Harrynek most van rám szüksége, kérlek!

- A harmadik utazásod után vissza fogsz kerülni abba a pillanatba, amikor majdnem elaludtál - magyarázza el neki Niall, Louis pedig emiatt egy picit csillapodni kezd. Ha pont akkorra, az azt jelenti, hogy még lesz ideje a telefonhívás előtt. Még hazaviheti Harryt a családjához, még talán ő is hazamehet, hogy a karácsony reggelt a saját családjával töltse. Még felhívhatja Olivert, hogy megbeszélje vele, találkozzanak huszonhatodikán. Még lesz ideje mindenre. - Vigyázz magadra, és ne legyél hülye többet, oké? Nem akarok visszajönni, hogy agyonverjelek a pálcámmal - vigyorog rá Niall, és ez az első pillanat, hogy Louis is halkan felnevet. - Készen állsz?

- Készen.