Karácsonyi ének - 1.
Sziasztok!
Hát itt vagyunk, elindult az idei karácsonyi mesénk is, amit sokan már most tudtok, valószínűleg hogyan is fog kinézni. Remélem, aki olvasta, mindenki szereti Dickens Karácsonyi Ének című karácsonyi kisregényét. Nagyon régi, talán mára sokaknak kicsit túlságosan is régi irodalmi klasszikus. Régóta szerettem volna foglalkozni vele, tisztelegni kicsit előtte, mert nekem az egyik nagy kedvencem. Így, ilyen köntösben talán eljuttathatom olyanokhoz is, akik az eredetit esetleg még nem olvasták. Remélem szeretni fogjátok! Hagyjatok nyomot! Holnap este újra találkozunk.
Puszi&Pacsi
A közös történetük
Louis Tomlinson nem élt mindig betegesen a karrierjének. Ez leginkább az utóbbi éveiben élesedett ki ennyire, mert ambiciózusnak viszont gyerekkora óta mondhatta magát. Ha valamibe belekezdett, annak tökéletesnek kellett lennie. Louis soha nem égett fél lángon. Így volt ez az alkalmazottai terén is. Mindenkit úgy válogatott össze, hogy tökéletesek legyenek a saját maximalizmusa mellé.
Louis tinédzser kora óta rajongott a filmekért, minden hétvégén lejárt a doncasteri moziba, a gimnázium kezdetével pedig munkát is vállalt ott. Mozigépésznek vették fel, ami az akkori álommunkájának számított, hisz testközelből csodálhatta a filmeket. A kezében tarthatta a tekercseket, érezhette a súlyukat, a tapintásukat. Ott viszont már nem lehetett megállni. Elhatározta, hogy filmgyártással akar foglalkozni, és a gimnáziumból egyenesen a film és médiatudomány szakra iratkozott be a Manchesteri Egyetemen. Nem volt évfolyamelső, de ennek ellenére is kiemelkedő munkákat produkált már az egyetem alatt is. Rengeteg gyakorló filmet forgatott egyetemi hallgatók szereplésével, egyetlen percig sem vesztegette az idejét, hogy a legjobbá váljon. Minden tanára tudta, hogy meg fogja csinálni.
Így kapott Louis Tomlinson egyből filmrendezői széket a diploma után. Azonnal talált magának témát, amin dolgozni akart, és támogatókat a projektjéhez. Londonba költözött, tudta, milyen filmet akar csinálni, gyűjtött szponzorokat, producereket, de a legfontosabb, találni akart maga mellé egy tökéletes rendezőasszisztenst. Heteket töltött azzal, hogy interjúkat tartson, és nagyon sok ígéretesnek tűnő jelentkező akadt, mégsem voltak az igaziak. Senki. Már a barátai, családja is azzal nyaggatta, hogy adjon lejjebb, ne keressen tökéletest, mert olyan úgysincs, a film pedig hetek óta állt, pedig már a szereplőket is kiválogatták hozzá. Az utolsó pillanatban robbant be az életébe Harry Styles, és még csak nem is egy interjúra jelentkezett.
Louis az egyik stúdióhoz közeli kávézóban üldögélt, és a forgatókönyvet nézte át. Ezredszer. Ott hallotta meg először Harry hangját, ahogy a barátaival beszélte ki az akkortájt moziban futó filmeket. Még azokról is szúrós véleménnyel volt, amik igazi közönségkedvencnek számítottak, de nem ez tetszett meg Louis-nak. Leginkább arra kapta fel a fejét, hogy a srác meglátásai tökéletesen tükrözték a sajátját. Minden egyes filmről. Louis ezek után képtelen volt visszafogni magát, muszáj volt az asztalukhoz sétálnia, hogy beszéljen vele.
- Bocs a zavarásért! - tartotta fel a kezét, ahogy körbenézett mindenkin, egyből utána pedig lenézett a felkontyolt hajú Harryre. Az a smaragdzöld pillantás a mai napig beleégett az emlékezetébe. Néha vissza is gondol rá, akkoriban még mennyire fiatalok, mennyire gyerekek voltak. Főleg Harry, azzal a csodás göndör hajzuhataggal, amit akkoriban birtokolt. - Louis Tomlinson vagyok.
- Harry Styles? - nézett felhúzott szemöldökkel a fiú, mert egyértelműen nem értette, mi történik. Megjelent egy kis ránc az orra felett, és Louis azt is képtelen elfelejteni. Már akkor tetszett neki a srác, különlegesnek tartotta a megjelenését, az arcát, de leginkább a pillantását, ennek ellenére sem erre figyelt akkoriban. Csak a tökéletes partnert kereste maga mellé. Az érzései csak ezután kezdtek évről évre erősödni. - Segíthetek?
- De mennyire! - vigyorodott el Louis, ez pedig Harry számára is fertőző volt. Megmutatta neki a gödröcskéit, aminek Louis valószínűleg már akkor a rabja lett, még ha nem is tudott róla egyből. - Filmrendező vagyok, és bár nem szándékosan, de kihallgattam a beszélgetéseteket. Nagyon tetszenek a meglátásaid. Én éppen... Rendezőasszisztenst keresek. Mit gondolsz, lenne rám egy kis időd? Beszélhetünk valamikor?
- Ó, ez komoly? - lepődött meg Harry, és még végig is nézett a barátain, egyértelműen azt gondolva, hogy tréfát űznek belőle, és ők rendelték oda azt a valakit, aki éppen átverni készül. - De én... Nem értek semmi ilyesmihez.
- Ennek ellenére érdekelne a dolog?
- Azt hiszem...
- Akkor gyere, ülj át velem oda, meg tudom mutatni a forgatókönyvet is - bökött Louis a saját asztala felé. - Csak egy kis ideig rabolnám az idődet. Eskü!
- Rendben - egyezett bele Harry, és valahol itt pecsételődött meg az ő sorsa is Louis mellett. A fiú akkor még egyetemista volt. Egyszerű bölcsész karos, és számára is megváltásnak számított Louis megjelenése, mert végre látott maga előtt valami célt. Onnantól kezdve neki is a filmezés lett az élete, elvégzett két filmrendező és filmgyártás kurzust is, és tökéletes rendező párost alkottak Louis-val. Ő ugyanis nem tévedett, mindenben egyezett az ízlésük, Harry mégis sokszor jobban a dolgok mögé látott, mint Louis. Főleg az utómunkálatoknál. Míg Louis a forgatások alatt brillírozott. Maximálisan kiegészítették egymást.
- Látom, hogy mit akartál itt ezzel a kameraállással, és működik is, ha önmagában nézed - álltak mindketten az egyik nagy monitor előtt, és Harry fejtette ki a véleményét az egyik jelenetről. - De ha a következővel együtt nézed meg, ez a vágás nem annyira szerencsés. Eléggé megszakítja a sodrást, egy pillanatra kiránt a film világából.
- Nézzük meg még egyszer - mutatott a képernyőre Louis. - Bízom benned, csak látni akarom.
- Tudom, nézzük - indította el a jelenetet Harry, és ahogy a végére értek, Louis már pontosan látta, miről beszélt a göndör. Nem is beszéltek róla többet, csak megjelölték a jeleneteket, Louis pedig adott egy puszit Harry halántékára, hálából, hogy egy zseni.
Louis azt a pillanatot sem fogja soha elfelejteni, amikor Harry autója szervizben volt, a sajátja pedig valamiért nem akart elindulni a forgatási helyszín melletti parkolóban, ezért busszal mentek haza Louis-hoz, hogy ott megvacsorázzanak, de elérte őket az eső a megállótól a házig, ezért nevetve rohantak az égszakadásban. Bőrig áztak mindketten, Harry hosszú fürtjei az arcára, Louis rövidebb tincsei pedig a srác homlokára tapadtak. A ruháikból csavarni lehetett a vizet, és annyira fáztak, hogy Louis csak begyújtotta a kandallót, hogy aztán alsónadrágra vetkőzve csavarják magukat pokrócokba a ropogó tűz mellett. A hatalmas ablakon át nézték a szakadó esőt, és órákon át beszélgettek. Nem is főztek semmit aznap, csak rendeltek egy pizzát, és ott maradtak a szőrme szőnyegen egész este. Harry a vendégszobában aludt azután. Sokszor aludtak egymásnál, mert szinte minden napjukat együtt töltötték. Legjobb barátok lettek, és nem is tudták elképzelni a hétköznapjaikat egymás nélkül.
De ugyanilyen különleges pillanat volt az is, amikor Harry először kísérte haza Louis-t a családjához, mert az idősebb be akarta mutatni őt. Mint legjobb barát, mint munkatárs, mint a másik fele minden téren, kivéve a szerelmit, mert abba az irányba valahogy soha egyikük sem tett lépéseket a másik felé. Aznap egész Angliában őrült havazás volt, ezért jobbnak látták, ha nem autóval, inkább vonattal mennek. Harry már akkor nagyon lelkes volt és boldog, amikor meglátták, hogy egy régi, igazi angol típusú kupés vonat viszi őket, és mivel a havazás tényleg őrült volt, az egyébként két órás út három és félre duzzadt. Egy idő után kifogytak a szavakból, és csak nézték az ablakon át, ahogy hatalmas pelyhekben szakad a hó, és vastag takarót képez a szántóföldeken és faágakon. Gyönyörű volt. Harry pedig elbóbiskolt közben, a feje Louis vállára billent, és így utaztak tovább. Az idősebb még át is ölelte őt, hogy biztosan kényelmesen aludhasson, a hüvelykujjával pedig a vállát cirógatta. Akkor megint egy kicsivel többet kezdett érezni a fiú iránt, mint előtte. És ezer meg egy hasonló esemény volt, ami csak táplálta azt a rajongást, amit iránt érez, még ha azon is volt, hogy elnyomja, és a lehető legmélyebbre temesse magában.
Mindennek pedig már közel hat éve. Azóta leforgattak együtt négy filmet, ebből kettő abszolút kasszasiker lett. Ebben az évben készülnek az ötödikkel, aminek január elején meg is kell jelennie. A munkálatok természetesen tökéletesen haladnak, a film gyakorlatilag már rég kész, de Louis ezt nem így látja. Louis sose így látja. Akárhányszor újra nézi, mindig talál benne hibát. Még össze is veszett ezen Harryvel, aki szerint már az évek alatt is érezhető volt a változás a kezdeti lángok óta, de szerinte mostanra Louis abszolút átesett a ló túloldalára, és a maximalizmusa már senkinek sem egészséges. Órákon át üvöltöztek egymással Harry lakásán, mert Louis ezt mégsem így látja. Ő csak dolgozik. Éjt nappallá téve, néhány órás alvással megszakítva, a kávé és cigi élteti, de köszöni szépen, jól van. Harry az egyetlen a helyiségben, aki nincs jól, de ezt Louis is csak egy kis hisztinek tudja be, mert a fiatalabb férfi végülis megjelent reggel a munkában, szóval olyan nagy probléma csak nem lehet közöttük. Ő legalábbis így gondolja. Szereti Harryt. Voltak pillanatok, amikor azt gondolta, talán túlságosan is szereti. Voltak olyan pillanatok is, amikor ezt talán ki is szerette volna mutatni, de végül nem tette. A munka... A munka mindig is sokkal fontosabb volt ennél, és talán tudat alatt attól is félt, hogy ha lépne Harry felé, azzal tönkreteheti a munkakapcsolatukat. Arra gondolt, nem veszítheti el Harryt maga mellől, mint rendezőasszisztenst. Sokkal fontosabb a szakmai jelenléte, mint Louis vonzalma a fiatalabb férfi iránt. Igen, akkor még határozottan így gondolta.
Az utóbbi két évben Harry sokat küzdött azért, hogy Louis egy kicsit lazábban vegye a dolgokat, de egyértelműen nem sikerült neki. Louis-nak mára semmi sem számít a munkán kívül. A családjával is keveset találkozik, egy kezén meg tudja számolni, hányszor látogat haza egy év alatt, Harry pedig nagyon erősen próbálja orvosolni ezt a helyzetet. Felnyitni a másik szemét, hogy mennyire rosszul működik minden. Persze hiába, mert Louis folyton hárít. Így történhetett az is, hogy ez zsinórban a második karácsony, amit Louis Doncastertől távol tölt. Már tavaly se ment haza, de az egészen más helyzet volt, akkor ugyanis legalább csak egyedül dolgozott, az pedig az ő döntése volt. Ezen a karácsonyon viszont már Harryt is berendelte maga mellé, mondván, szüksége van a segítségére. Ezen vesztek össze, és hiába mondta Harry, hogy tervei vannak szentestére, Louis választás elé állította. Soha ezelőtt nem történt még ilyen, Louis még egyszer sem fenyegette őt kirúgással. Igazán nem is tudták, hogyan működhetne az ilyen, mert Louis nem volt kifejezetten a főnöke, mára sokkal inkább társaknak mondanák magukat.
- Ez csak egy túlértékelt nap az évben, Harry! - vágta a fejéhez, a fiatalabb pedig elnyílt ajkakkal nézett rá. - A film sokkal fontosabb néhány égősornál, és a pulykasültnél! De tudod mit?! A te döntésed! Válassz!
Harry pedig Louis-t választotta. Persze a munkáját is szereti, semmi pénzért nem akarná elveszíteni, de Louis pontosan tudja, hogy nem emiatt maradt vele ma este. A fiatalabb is sokkal jobban kedveli őt, mint amennyire egy munkatársat szokás, erre már rájött az évek alatt. Harry sosem volt jó a titkokban. Így történt tehát, hogy ezt a karácsonyt ilyen faramuci módon, egymás mellett puffogva töltik a filmstúdió egyik vetítőtermében.
1 Comments
😍😍😍
VálaszTörlés