Sziasztok!

Késve késve, de itt vagyok. Nem maradunk el a héten. Visszakaptuk Harryt is, remélem tetszett a rész, és izgultok már, hogy mégis mi járt a fejemben, amikor egy ilyen kalandba dobtam őket. Hamarosan kiderül. :P Addig is, hagyjatok nyomot...

Puszi&Pacsi

Louis képtelen elhinni, hogy kibírt több, mint három hetet Harry nélkül, bár az is tény, hogy a legtöbb idejét a hangárban töltötte. A rakétának már van alakja, felépítették a vázat, és Louis teljes erőbedobással dolgozik a hajtóműveken. Azokat tesztelni is kell, mielőtt beszerelik őket, ezért úgy érzi, sürgeti az idő, még ha ez nem is így van.

Mindenesetre az űrhajó alapjai kész vannak, Louis minden embere szorgosan dolgozik rajta, vagy épp valahol a hangárban, valamelyik apró részletet szerelve, és béke van. Louis szereti a békés munkát, amikor senki nem kapkod, senki nem veszekszik, mindenki a keze alá dolgozik, és azon vannak, hogy a lehető leghatékonyabbak legyenek.

- Louis, van egy kis időd? - lép a fiú mellé Chris, az első számú zseni, akivel dolgozni szeretett volna, mert Louis szerint ő a második legokosabb ember a világon. Szigorúan ő maga után.

- Persze, mi a helyzet? - néz fel a kollégájára, és feljebb tolja a szemüveget az orrán.

- Gondolkodtam a hajtóművön - mondja a férfi elmerengő hangon, és közben hol a papírjaira, hol a Louis előtt kiteregetett tervekre pillant, de egyszer sem a fiúra. Elmélyülve koncentrál arra, amin dolgoznak.

- Igen?

- Mit szólnál ahhoz, ha a jobb oldali hengerelést egy kicsivel feljebb tennénk, és akkor több szabad teret kapna a sugárhajtómű kivezető nyílása? - teszi fel a kérdést lassan és összeszedetten, Louis egészen biztos is benne, hogy már egy ideje gondolkodik ezen, és alaposan átgondolta, mielőtt felvetette az ötletet.

- Miért? - kérdez vissza Louis, és próbálja minden tiszteletét belesűríteni ebbe a kérdésbe. Nem szándékozik bunkó vagy sértő lenni, főleg nem Chrisszel szemben.

- Mert ha nagyobb a szellőzés, kisebb az esélye annak, hogy a hajtómű valaha is túlmelegedjen - válaszolja egyértelműen Chris, és mutatja is a számításokat, amiket elvégzett, mielőtt Louis-hoz fordult volna. - Közel négy évig lesztek úton, folyamatos mozgásban, okosabbnak tartom, ha gondolunk erre.

- A számításaid jók - mutat Louis a papírra a férfi előtt, aztán egyenesen Chris szemébe néz. - De én is elvégeztem a sajátomat.

- Tudom, láttam őket, de úgy gondolom, felesleges lenne kockáztatnunk - magyarázza, Louis-t pedig valamiért nagyon felidegesíti, amit a férfi mond. Még ha tudja is, hogy nyilvánvalóan jót akar, nem pedig tévútra vezetni. Chris anélkül is megkapja a sokezer dolláros havi NASA-fizetését, hogy bármin is változtatni akarna.

- Az én terveimben semmi kockázat nincs - feleli Louis érzelemmentes arccal és hangon. - Semmi az égvilágon.

- Nem támadni akarlak, Louis - próbál Chris egy kicsivel kedvesebb és békülékenyebb hangot megütni. - Csak kicsit biztonságosabbá szeretném tenni nektek a dolgot. Szerintem így az lehetne.

- Az én terveim is biztonságosak - erőlteti tovább Louis, mert tényleg nem érti, miről is beszélgetnek. Egymilliószor leült a tervek fölé, és nem csak ő, Harry is alaposan átnézte őket, aztán Emmett és a vezetőség is. Nyilván egyikük sem ér Chris és Louis nyomába ebben a témában, de Louis akkor is ezzel nyugtatta magát.

- Nem annyira, mint ezek, ezt te is tudod - szólal meg lágy hangon Chris, de Louis-t egy cseppet se nyugtatja meg vele, éppen ellenkezőleg.

- Figyelj, ezeken a terveken dolgoztam már kisiskolásként is, és most tökéletesítettem őket - kezd bele Louis, ezúttal cseppet sem tiszteletteljes hangon, vagy kedvesen. Sokkal inkább kioktatva a másikat, és egy életre megtanítva neki, hogy ne szóljon bele a terveibe és a munkájába, mert Louis aztán pontosan tudja, mit csinál. - Pontosan tudom, hogy mit csinálok, és azt is, hogy sose sodornám életveszélybe se Harryt, se saját magam. Hidd el, minden rendben van az én terveimmel is.

- Ez így van, Louis, csak…

- Nem, Chris - rázza meg a fejét azonnal, a férfi pedig elhallgat, leteszi a kezében lévő lapot a számításokkal, és már szemmel láthatólag is feladta, mégis végighallgatja Louis-t. Tiszteletből, amit a fiú nem igazán ad meg neki ezekben a pillanatokban, de valószínűleg csak azért, mert túlságosan ideges. - Eldöntöttem, hogyan legyen. Bemutattam mindenkinek. Sokan átnéztétek a terveket, átszámoltátok. Te se cáfolod meg azt, hogy működhet. Mert működhet.

- Most sem mondom, hogy nem.

- Akkor itt zárjuk is le a témát, nem változtatunk a terveken - válaszolja Louis ingerülten, és újra a kezébe veszi azt a csavarhúzót, amivel már azelőtt is dolgozott, hogy Chris megjelent volna az asztala előtt. - Minden ugyanúgy megy tovább.

- Ahogy akarod - mondja a férfi, a hangja viszont sokkal inkább csalódott, kedvtelen, mintsem sértett, és ez valamennyire kijózanítja Louis-t. Legalább annyira, hogy megértse, bunkó volt.

- Hé, Chris! - szól a férfi után, amikor az már el is fordult, hogy visszamenjen és folytassa a saját munkáját. Louis hangjára viszont visszafordul, és kíváncsian néz a fiú felé. - Ne haragudj, fasz vagyok. Tudom, hogy nem mentség, de nagyon hiányzik már Harry, és a projekt miatt is nagy rajtam a nyomás. Minél előbb végezni akarok.

- A nagy sietségben hibákat véthetsz, Louis - jelenti ki Chris pont olyan megnyugtató hangon, ahogy egy japán bölcs tenné. Louis mindig is hitt abban, hogy a japánokban van valami varázslatos. Valami mágikusan megmagyarázhatatlan. Kézzelfoghatatlan. - Viszont, tudom, mit érzel most. Én valószínűleg ugyanígy viselkednék, mint te, és senki sem mondhatná meg nekem, hogyan csináljam, mert megvannak a saját terveim és elképzeléseim. Szóval megértelek.

- Köszönöm - motyogja Louis, és a térdét kezdi rázni kínlódásában. - Értékelem. És az ötleteidet is, hidd el, de tudom, mit csinálok, és tudom, hogy nem keverem magunkat életveszélybe.

- Rendben - mosolyodik el Chris, és tényleg nem tűnik sértettnek vagy haragosnak Louis ellenkezése miatt, amitől a fiú is elkezd kicsit megnyugodni és felengedni. Fontos neki Chris barátsága, és hogy igent mondott erre a projektre. Megtiszteli egy akkora zsenivel együtt dolgozni, mint Chris, de Louis-nak eszében sincs bárki alá is rendelni magát ebben a munkában. - De azért… Gondolkodj el azon, hogy néha nem árt, ha másokra is figyelünk, mert előfordulhat, hogy valamit nem veszünk észre, emberek vagyunk, mind hibázhatunk. A mi munkánkban ez gyakran akár végzetes is lehet.

- Észben tartom - jelenti ki Louis, de a gondolatai mást tükröznek. Persze, az emberek hibázhatnak, de nem Louis. Ő nem vét hibákat, mert az agya sem úgy működik, mint az átlagos embereknek. Nevezze bárki nagyképűnek, vagy önteltnek - igazából szokták is, nagyjából nyolc éves kora óta -, de akkor se hibázik. Ő mindig kicsit másképp látja ezeket a dolgokat. Ha ránéz egy számolásra, egyből az univerzum tárul elé, és mintha a gyakorlatban is életbe lépne a számítás, amit elvégzett. Tényleg kevesen értik meg, Louis mennyivel másabb az átlag emberektől. De még az MIT-s diákoktól is mennyivel különbözőbb.

- Nem az ötletével volt bajom - rázza a fejét nagy elánnal a volán mögött Louis, mintha Harry láthatná őt a telefonbeszélgetésükön át, és éppen bekanyarodik a házuk garázsába. Ahogy beér a konyhába, hogy egyen valamit, egyből videó chatre váltanak, és Harry már végig is nézheti, ahogy felmelegít egy adag zöldséges-húsos rizst magának, ami még abból van, amit a férfi főzött neki. - Felesleges tovább ezen agyalni, Harry. Az ötlete és számításai nyilván jók voltak, de ettől még az enyém se volt rossz, szóval nincs miről beszélni.

- Nekem végülis mindegy, amíg nem ölsz meg mindkettőnket.

- Nem foglak megölni - forgatja a szemét Louis, és amíg a rizs a mikróban melegszik, kezébe veszi a telefonját, és alaposabban megnézi Harryt. Nincsenek hatalmas, sötét karikák a szeme alatt, és visszaszedte azt a két-három kilót, amit a szenvedése alatt leadott, mert nem volt étvágya. Akkor sem volt látványos, csak a karikás szemeivel ütközött ki eléggé a különbség. - El tudod hinni, Harry? Végigcsináltad. Hamarosan vége, kijöhetsz onnan, elkezdődik a fizikai felkészítésed, és te már biztosan repülhetsz.

- El tudom hinni, de még nem bontunk pezsgőt - jelenti ki a férfi, Louis pedig egyértelműen azonnal tudja, hogy miért mondja ezt. - Előbb neked is végig kell csinálnod. Na majd utána pezsgőzünk.

- Tudod, hogy jobban szeretem a…

- A likőröket, igen, igen - nevet fel Harry, Louis pedig hirtelen azon a napon érzi magát, amikor először elmentek biliárdozni, Louis pedig olyan csúnyán berúgott az erős likőrtől. Aztán eszébe jut, ahogy Harry zavarba hozta őt, ahogy megfogta a hátsóját, aztán a bókokra az autóban. Louis már ott rájöhetett volna, hogy Harry talán többet is szeretne tőle, de nem figyelt ezekre a jelekre. Túlságosan elképzelhetetlennek tartotta a dolgot. - De pezsgőzni és bulizni fogunk, ha túl vagyunk a kiképzéseken. Ha tetszik, ha nem.

- És elviszel egy olyan buliba a barátaiddal - mutat rá Louis. A Nialles beszélgetésük után Louis megemlítette ezt Harrynek is, hogy a barátai hiányolják, és talán néha el kellene menniük együtt is kikapcsolódni. Megérti, ha Harrynek szüksége van rá, a férfi pedig nagyon értékelte a felajánlást. Elmondta, hogy csak azért nem erőltette eddig, mert azt gondolta, Louis már a buli említésétől is rosszul lett volna.

- Megbeszéltük.

- Öhm… - köszörüli meg a torkát Louis, mert olyat akar kérdezni, amiben nem is biztos, hogyan kellene megkérdeznie, hogy ne legyen belőle vita. Bár már jó ideje nem vitatkoztak komolyabban, valahogy mégsem pont most akarja elkezdeni. Inkább kiveszi a rizst a mikróból, és kevergetni kezdi, hogy ne is kelljen közben Harry szemébe néznie.

- Nyögd ki, Okoska!

- Ha be leszek zárva én is egy hónapra, akkor… - kezdi, és továbbra sem sétál vissza a kamera látószögébe, de oldalról figyeli Harry reakcióit. Azt, ahogy lassan kiszélesedik a mosolya. Szívesen letörölné a képéről. Szeretettel. - Akkor majd elmászkálsz velük megint mindenféle bulikba?

- Igen, és halomra szedem majd fel a pasikat - válaszolja Harry, és meg se próbál komolyságot erőltetni magára. Egyetlen pillanatig sem. Vadul vigyorog Louis telefonjának a képernyőjén. - A közös ágyunkban fogok aludni velük. Szerintem egyszerre kettővel, lehet hárommal.

- Kapd be, Harry - neveti el magát erőtlenül Louis is, és leül az asztalhoz, hogy ha csak virtuálisan is, de együtt megvacsorázzanak.

Már késő éjjel van, talán éjfél is elmúlt, mire Louis kimászik a fürdőszobából, és beveti magát a hatalmas ágyba. Angyal azóta az este óta minden alkalommal ott fekszik Harry helyén, egyből fel is kapja a fejét, és már-már haragosan néz Louis-ra, amiért fel merte ébreszteni.

- Undok dög… - motyogja, ahogy a kezébe veszi a telefont, és szinte leesik az álla, amikor a macska ugyanilyen flegmán nyávog egyet az orra alatt, és visszafekszik. Louis pedig a macska visszabeszélésének sokkja alatt tárcsázza az apja számát. D.C.-ben péntek este van, és bár holnap korán kell kelnie Harry szabadulása miatt, az apja legalább biztosan otthon van szombat reggel.

- Louis, de örülök, hogy hívtál! - üdvözli őt a férfi. Louis látja, hogy még pizsamában van, a fotelban ül, és valószínűleg a megszokott reggeli kávéját szürcsölte egy kis olvasnivalóval. - Már azóta vártam, hogy anyádnak megígérted, de tudtam, mennyire elfoglalt vagy, nem akartalak zavarni.

- Igen, nagyon jók a teszteredmények, és eddig minden sínen van - kezd bele Louis, és igazából lelkes, még ha egy kicsit tartott is ettől a beszélgetéstől az apjával. Ő volt, aki leginkább Harryt hibáztatta mindenért. - A projekt előrébb tart a jelenlegi szakaszban, mint ahogy becsültük. Elégedett vagyok.

- Harry? - kérdi az apja egy kis egymásra mosolygás után. - Ott van valahol? Kiengedték már?

- Nem, majd csak holnap.

- Figyelj, kisfiam - kezd bele a férfi agy nagy sóhaj kíséretében. - Bocsánatkéréssel tartozom, amiért úgy beszéltünk veletek, ahogy. De még mindig nagyon ideges vagyok az egész miatt. Nem örülök neki, még ha büszke is vagyok rád. Egyáltalán nem örülök a terveteknek.

- Tudom, de történelmet írunk, és… - magyarázza Louis, de a végére erőtlenné válik a hangja. - Utálom a tudatot, hogy itt kell hagynunk titeket. És félek, rettegek az egész utazástól. De egyben izgatott vagyok, és akarom. Történelmet akarok írni.

- Tisztában vagyok vele, fiam - válaszolja, Louis pedig olyan melegséget lát még kamerán át is az apja tekintetében, amit ritkán, pedig imádja. Ez a kedvence. Ez az az apa, akivel órákat sakkozott gyerekként, és akivel bármiről tudott beszélgetni. - Ismerlek már ennyire. És azt is tudom, hogy decemberben huszonegy leszel, és onnantól a világ minden pontján, hivatalosan is azt csinálsz, amit csak akarsz. Ennek ellenére, nem kell díjaznom azt, hogy talán örökre elveszítem az egyetlen fiam.

- Nem veszítesz el - suttogja Louis elszorult torokkal, mert már nem tudja, mit mondjon, hogyan csinálja. Néhány napja lefolytatta ugyanezt a beszélgetést Oliverrel is, már sokadszor, és bár a srác nagyon próbálta elrejteni, Louis látta, hogy a feszültség miatt szinte a sírás kerülgette. Pedig még soha nem sírtak egymás miatt. Talán még egymás társaságában sem. Ebből tudta Louis, hogy Olit tényleg borzasztóan megviseli ez a dolog, és a mai napig fogalma sincs, hogy nyugtassa meg azokat az embereket, akik nagyon közel állnak hozzá, de kénytelen a Földön hagyni őket. - Megígérem, hogy nem veszítesz el.

- Hogy van Harry? - kérdezi a férfi egy pillanatnyi csend után, és ahogy szipog egyet, Louis tudja, hogy ő is éppen visszanyelte azokat a bizonyos könnyeket. - Hogy bírta a terhelést?

- Ez most nem fizikai volt - kezdi mesélni Louis, ezzel kicsit mindkettejük figyelmét elterelve az előbbi témáról. - Az általam tervezett és kivitelezett mesterséges gravitációt teszteltük rajta, hogyan bírja a szervezete. Volt egy kritikus pillanat, de sikerült annyit finomítanom a szerkezeten, hogy ne terhelje annyira a belső fület és a dobhártyát.

- De ezek szerint megoldottad a problémát.

- Na mit gondolsz? - nyújtja ki a nyelvét a fiú, és felhúzott szemöldökkel néz az apjára, aki ettől hangosan felnevet.

- Elképesztő vagy - ingatja a fejét a férfi, és Louis-nak igaza volt, hogy éppen a reggeli kávéját élvezte, mert kortyol is belőle egyet, mielőtt újra megszólal. - Ezután mi következik?

- Be kell fejeznem a hajtómű kialakítását, addig Harrynek fizikai teszteken és edzéseken kell átesnie - sorolja Louis hatalmas lelkesedéssel, mert boldog, hogy végre beszélgethet az apjával minderről. - Ha kész vagyok a hajtóművel, akkor a csapatom átáll az egyszerű, belső lakótér megépítésére, ahhoz nem igazán kellek, legalábbis nem kizárólag ott a helyszínen. Szóval engem zárnak be egy hónapra. Karácsony előtt fogok “szabadulni” - mutat kis idézőjelet az ujjaival Louis.

- És egyből repültök ide?

- Utána igen, nagyjából egyből gépre szállunk, és megyünk haza - biztosítja az apját Louis, hogy a karácsonyi terveik még mindig változatlanok. - Megmutatok Harrynek mindent.

- Hiányzik, igaz?

- Nagyon - hajtja le a fejét Louis, és még a szemét is behunyja, hogy el tudja nyomni a hirtelen belé maró, égető hiányérzetet. - De már nem kell sokat várnom. Tudod apa, a mai napig nem nagyon értem, miért pont én.

- Mire gondolsz?

- Hogy miért pont engem választott - tisztázza egy kicsit Louis, hogy miről is beszél, és az apja arcán is látja a megvilágosodást. - Tudom, legutóbb azt mondtad, valószínűleg csak ezért van velem, meg hogy…

- Nem, Louis - szakítja félbe a férfi olyan hevességgel, hogy Louis akkor is csendben maradna, ha nem lepődött volna meg ennyire. - Nem így gondolom, csak borzasztóan ideges voltam, és valakit hibáztatnom kellett. De ott voltam, láttam, hogy néz rád, hogy bánik veled. Tudom, hogy szeret. Tőle is bocsánatot kell majd kérnem azért, amiket mondtam.

- Az nagyon jól esne - mosolyodik el hálásan Louis, aztán ásít egy nagyot.

- Na menj aludni, kölyök, alig vagy magadnál! - nevet a férfi, és csupa szeretettel néz a fiára.

- Igen, nagyon sokat dolgoztam ebben az egy hónapban - helyesel Louis, és lejjebb csúszik a takaró alá, hogy onnan nézhessen az apjára, ahogy elköszönnek egymástól, és megígérik a másiknak, hogy néhány nap múlva megint beszélnek. Akkor már Harryvel együtt. A fiú csak leteszi a mobilját az éjjeliszekrényre, és izgatott mosollyal az arcán alszik el, mert holnap végre újra megölelheti Harryt.

Louis Angyal hangos nyervogására ébred fel, és még az is a fejében van, hogy valamit hozzá vágjon, például az egyik kispárnát, hogy elüldözze. Nem utálja a macskát, csak egyszerűen kölcsönösen inkább elhatárolódnak egymástól. Ez a helyes megfogalmazás. De ha a macsek úgy döntött, hogy mostantól szabotálja Louis pihenését is, amiből nem jut neki túl sok, akkor igazán nem lesznek jóban.

Már készülne visszaaludni, amikor négy hete nem hallott hang üti meg a fülét. Angyal heves dorombolása valahol a szobában. Ez kellően összezavarja ahhoz, hogy a hasáról a hátára forduljon, aztán nagy nehezen kinyissa szemét, hogy a macskát keresse a szobában. Első pillanatban az zavarja össze, hogy sokkal világosabb van, mint lennie kellene hajnalban, aztán csak eláll a lélegzete, a szíve is kihagy egy ütemet, mert nem hiszi el, amit lát. Harry ott áll az ajtókeretnek támaszkodva, karjában a macskával, aki azért dorombol, mert végre a gazdájához bújhat.

- Bocsáss meg, Kisherceg, felébresztettelek legédesebb álmodból? - kérdi a férfi felhúzott szemöldökkel, és szemtelen vigyorral néz Louis-ra. Aki még mindig nem tud megszólalni a sokktól. Titkon egy kicsit azt gondolja, az egész csak egy álom, de Harry nem válik kámforrá a következő pillanatban, amikor kipattan az ágyból és felé szalad. - Na végre! Ha már elfelejtettél… - morogja a férfi Louis nyakába, miután a macsek Louis-tól megrémülve kiugrott a kezéből, így a fiú ölelhette magához.

- Hogy kerülsz ide? Jézusom… hány óra?! - nyöszörgi Louis, de egy pillanatig sem ereszti az idősebbet. Egyetlen kósza másodpercig se.

- Elmúlt kilenc, álomszuszék.

- Baszki! - motyogja Louis, de nem hogy elengedné, még erősebben szorítja magához Harryt. - Hatra akartam állítani a telefonom, de… elaludtam. El akartam menni érted, esküszöm!

- Nem érdekel, Okoska - rázza meg a fejét Harry, aztán egy kicsit eltolja magától Louis-t, de épp csak annyira, hogy a szemébe tudjon nézni. - Csak az, hogy végre velem vagy.

Louis-nak épp csak annyi ideje van, hogy nyeljen egy nagyot, és Harry már hajol is közel hozzá, az ajkaik összeérnek, a világ pedig azonnal felrobban körülöttük. Semmi más nem létezik, csak ők ketten, és a mindent felperzselő csókjuk.