Sziasztok!

Ugyan kimaradt egy hét, végül visszatértem az űrkalandunkkal, hisz megígértem. Remélem, mindenki jól van, én már sokadjára betegeskedek itt ősszel, pedig ennyire azért nem a mániám :P

Közeledünk a végéhez, lassan, lassan, ha jól számolom, még idén befejezzük ezt a mesét is, de semmi vész, mert lassan készen vár a háttérben egy új, nagyon hosszú, nagyon zúzós történet, amit remélem imádni fogtok. Na de maradjunk még kicsit Okoskáéknál. Hogy tetszett? Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Amióta Harryt bezárták a kabinba, Louis a korábbinál is többet dolgozik. Már reggel ötkor a hangárban van, és éjfél is elmúlik, mire hazaér. Nyilvánvalóan minden este kamerázik Harryvel, de úgy döntött, hogy azt a hangárból is tud, mert tíz körül már mindenki hazamegy, és csak ő marad itt.

- Többet kellene pihenned, ne hajszold túl magad, Okoska - mondja Harry minden áldott este, Louis pedig mindig csak a szemét forgatja. Tudja, hogy a párjának igaza van, de végre látja a haladást, látja, hogy egyre közelebb vannak, és sok alkatrésznek hamarosan elkezdhetik a tesztelését. Nem hagyhatja abba, nem állhat le, csak hogy többet aludjon. Aludhat majd eleget azokban az években, amit az űrben fognak tölteni.

Most is hajnali egy van, amikor végre hazaesik, és bár a holnap nemzeti ünnep, még ha csak egy napos is, nincs munka, senki se dolgozik, ezért úgy döntött, sokáig fog aludni.

Ahogy sétál felfelé a hálószobába, a pillantása megakad egy fotón a falon. Az anyja bújik hozzá boldogan, az apja pedig a vállát karolja át büszkén. A diplomaosztón készült, Louis fején a szögletes kalap, a keze tele virágokkal. Boldog nap volt még úgy is, hogy Harry nem tudott vele lenni, és azonnal hiányozni kezdenek a szülei. Ezek a szülők, akik szeretik őt, és nem próbálják visszafogni, amikor nagyot mer álmodni.

Letusol, és alaposan fogat is mos, bekeni az arcát az éjszakai krémmel, amit úgy imád, aztán csak nézi magát a tükörben. Szemüveg nélkül sokkal idősebbnek tűnik, valamivel komolyabbnak, főleg ha kicsit hagyja kiborostásodni az arcát, mert hogy végre arcszőrzete is nő, Harry mégsem hagyja, hogy kontaktlencsét hordjon. Szereti, hogy Louis a kis kölyökképű fiúja, ez a gondolat pedig megmosolyogtatja. Egészen addig, amíg ágyba nem bújik, és újra eszébe nem jutnak a szülei.

Önkéntelenül ragadja meg a korábban töltőre dugott telefont, és kezdi el tárcsázni őket. Ott már reggel van, talán még nem indultak dolgozni.

- Louis! Végre, csak hogy visszahívtál! - látja meg egyből az anyja aggódó arcát, és ahogy a nappaliba rohan, aztán leül a kanapéra.

- Hát, több, mint egy hete nem próbáltatok hívni, szóval technikailag nem visszahívtalak, csak hívtalak - von vállat, és az ágy támlájának dől, felhúzva a takarót egészen a hasáig. - Apa? Már dolgozik?

- Igen - válaszolja egyből, és Louis az öltözékéből tudja, hogy ő is lassan indulni készült. - Harry? Ott van valahol?

- Nem, most egy hónapig egyedül vagyok - feleli a kérdésére, és látja, ahogy elcsodálkozik a válaszon. - Már a kiképzésén van a mesterséges gravitációs kabinban.

- Már… Már itt tart a projekt? - csuklik el az asszony hangja egy pillanatra, mert Louis ezzel rohadtul meglepi.

- Még senkinek nem mondtam, de nagyon szeretném jövő ilyenkorra befejezni - válaszolja halkan, tagoltan, hogy az anyja minden szót biztosan értsen. - Épp ezért… A francba anya, szeretlek titeket és hiányoztok, de… Nem akarom ezt. Nem akarom, hogy Harryt hibáztassátok, amiért ezt csinálom, nem akarom, hogy bárkit is hibáztassatok. Már kisgyerekként megterveztem a rakétát. Már akkor bennem volt a vágy hozzá.

- Tudom, Louis… Tudom - próbálja leállítani a fiát, mert már egészen gyorsan kezdett hadarni. - De meg kell értened minket is. Egyik pillanatról a másikra vesztettünk el. A világ másik felére mentél tanulni, és nagyon büszkék voltunk, de akkor is elmentél. Aztán váratlanul ért minket Harry szerepe is az életedben, és most hirtelen közlitek, hogy talán örökre elhagyjátok a bolygót? Meg kell értened, hogy kétségbe vagyunk esve, kicsim.

- Megértem, és hogy őszinte legyek, egy kicsit én is - vallja be lehajtott fejjel. - De akkor sem hibáztathatjátok mindenért nyíltan Harryt. Szeretem őt, és ő is engem, tény, hogy nélküle talán soha nem veszem a bátorságot, hogy a NASA elé tárjam a terveimet, de büszkének kell lennetek rám, anya… Emmett azt mondta, valószínűleg Nobelt kapok.

- Komolyan beszélsz? - mosolyodik el gyengéden az asszony, mert bár már pedzegették ezt akkor is, a veszekedésük elnyomta a tény súlyát. - Büszkék vagyunk rád, Louis. Fogalmad sincs, mennyire. Hogy hányszor dicsekszünk el mindenki előtt, milyen zsenit neveltünk. Csak nehéz elfogadni a kész tényeket, ami elé állítottál minket.

- Sajnálom, anyu - rázza a fejét Louis, és tényleg elszomorítja, hogy így van, de közbe meg már nem érzi gyereknek magát. - Idén huszonegy leszek. A világon mindenhol felnőtt, és…

- Tudom, oké? Tudom, hogy felnőttél, nekünk pedig már nincs többé jogunk döntéseket hozni feletted, ettől még nehéz elfogadnom. Teljesen mindegy, hol élsz és mennyi idős vagy, Louis, te mindig az én kisbabám maradsz.

- Veletek akarok lenni karácsonykor - szólal meg hirtelen a fiú, és szinte kétségbeesve néz az anyja szemébe a mobilon át. - Harry annyira nincs jóban a családjával, és azt terveztük, ő elvisz engem egy igazi, amerikai road tripre, én pedig megmutatom neki Anglia legszebb pontjait. Benne vagytok? Hogy ott karácsonyozzunk? Mind együtt?

- Mégis milyen kérdés ez? - nevet fel az anyja, és Louis látja, hogy alig tudja visszatartani a könnyeit. Hercegnő éppen most dönt úgy, hogy az ágy másik oldalára szökken, ezzel kirántva Louis-t ebből a lelkizős állapotból, és csak nézi őt, ahogy megszaglászza Harry párnáját, aztán összegömbölyödve lefekszik mellé. Neki is hiányzik a férfi, nem csak Louis-nak. Most először mászik fel hozzá az ágyba, mert amúgy nem különösebben rajonganak egymásért, de ez most is biztosan Harrynek szól, nem Louis miatt jött. Louis az anyja hangjára kapja vissza a fejét a telefon felé. - Enélkül is úgy készültem, hogy együtt ünnepelünk. Hívj vissza valamikor, amikor apád is itthon van, és beszéljük meg. Beszéljünk még.

- Rendben - ásít is egyet végszóra most, hogy lassan negyed három, és megígéri, ahogy felébred, újra felhívja őket. Valószínűleg még igazán le se ér a feje a párnára, amikor már el is alszik a kimerültségtől.

*

Csak néhány nap telik el, Louis éppen azt tervezgeti, most, hogy valamennyire, részben azért megbékélt az anyjáékkal, felhívja Olivert, mert nagyon elhanyagolta, és a srác ennek hangot is ad üzenetekben. Eddig minden hétvégén vagy bármikor, amikor szabadok voltak mindketten, online videojáték csatákat tartottak, vagy épp filmeztek, csak hülyültek, akármi. Most viszont… Louis már a napját se tudja, mikor ült le utoljára az Xbox elé, vagy nézett meg egy filmet. Egyfelől Harry nélkül semmi sem olyan, másfelől ideje sincs rá, mert minden szabad percben dolgozik. Vagy Harryvel telefonál.

Éppen tárcsázza Olit, amikor megcsörren a telefon a kezében, és Niall nevét írja. Bár Harry a legjobb barátja lelkére kötötte, hogy vigyázzon meg figyeljen Louis-ra, mintha valami kisgyerek lenne, eddig még csak kétszer próbálkozott, hogy sörözni hívja a fiút, de ő mindig lemondta, mert dolgoznia kellett. Egy ideje már nem hívta, és Louis azt hitte, feladta, de úgy fest mégsem.

- Szia, Niall - mondja kedvtelenül, de egyből bunkónak érzi magát, mert Niall Harry egyik legjobb barátja, és kedvenc kollégája, aki csak segíteni akar, vagy legalább itt lenni neki, ha már Harry nem tud. - Mi újság?

- Szia - köszön vissza azonnal a férfi, de a hangja ezúttal nem olyan kellemesen laza és csevegő, mint lenni szokott. - Be kellene jönnöd a központba.

- Mi történt? - hűl meg a vér azonnal Louis ereiben, és már kapja is magához a tárcáját, meg a kocsikulcsát, hogy bevágódjon az autóba. - Harry?

- Nincs túl jól - vallja be, és még sóhajt is egy nagyot, Louis pedig a lábát rázva, szentségelve várja, hogy teljesen felnyíljon végre az a rohadt garázsajtó. Miközben Niall arról magyaráz, Harry milyen kellemetlen tüneteket produkál, Louis olyan sebesen hajt ki az útra, hogy többen is felé néznek az utcában, akik csak sétálnak vagy épp a saját házuk udvarában tesznek-vesznek. - Persze, nem akarta elmondani, hogy már napok óta szenved. Hősködött. A mai egészségügyi rutin alatt derült ki, amikor vérnyomást mért magának. Azt mondja a legrosszabb a fej és a fülfájás. Minden más teljesen elviselhető.

- Oké, nagyjából fél óra és ott vagyok - nyomja ki a telefont Louis, aztán csak ledobja maga mellé a pohártartóba. Túl gyorsan megy, tudja jól, a kocsi is jelzi, hogy az isten verje meg a túl okos Teslákat, de egy cseppet sem érdekli. Minél hamarabb ott kell lennie, addig pedig ki kell találnia, hogyan állítson a rotáló alkatrészen, hogy Harry jobban legyen. Duplán ideges, mert elsősorban nem akarja, hogy Harrynek baja essen vagy csak szenvedjen, másodsorban pedig nagyon nem akarja, hogy a férfi kiessen a program kiképzési folyamatából. Muszáj végigcsinálnia épségben.

Amint beér a központba, hiába köszöngetnek neki többen is, kérdezik, hogy van, régen látták, ő csak mindenkinek int egyet és már ott sincs. Először a kiképző kapszuláknál áll meg, és támaszkodik lihegve a térdeire. Mindenki itt van, Louis pedig nagy levegőket véve lépked közelebb. Harry ott áll a plekszi mögött, a szemei karikásak, beesettek, mert valószínűleg napok óta alig alszik a középfület érő folyamatos inger miatt, ami a magas vérnyomást, és a fejfájását okozza.

- Louis! - üdvözli a fiút Emmett, és mindenki rá is néz.

- Ne nyissák ki, ne szakítsák félbe a kiképzését! - kéri egyből Louis, köszönés nélkül, miközben mindenki csak bólogat vagy köszönget felé. - Meg tudom oldani. Finomítok a rotáló alkatrészen.

- Nem nyitottuk ki a kabint - jelenti ki Emmett, de Louis közben a büszkén és fáradtan, nagyon-nagyon fáradtan mosolygó Harry arcát nézi. - Harry se engedte, ki akar tartani, de ha nem sikerül elhárítani a problémát, nem hagyhatjuk bent.

- Tudom - bólint Louis, és amint Harryre kacsint, ő felnevet, bár a hangját idekint nem hallani, és a fiú már indul is a kabin oldalához, hogy nekiálljon a szerelésnek. Niall már ott van, kezében csavarhúzó, és egy másikat Louis felé nyújt.

Orvosi csapatok veszik körbe őket, miközben dolgoznak, és Emmett sem megy el, folyamatosan Harry értékeit figyelik, és az órák csak úgy repülnek, miközben Louis és Niall mindent bevetnek, ami csak a fiatal zseni eszébe jut az alkatrész állítgatását tekintve.

- Két lehetőség maradt - motyogja magában, és újra nekiesik a szerelésnek, de Niall a keze után nyúl, elveszi tőle a forrasztópákát, és mélyen a szemébe néz.

- Igyál valamit, szusszanj egyet - mondja törődően, aztán a páka helyett egy üveg vizet nyom Louis tenyerébe. - Menj, beszélj Harryvel.

Az üveget a kezében tartva indul a kis plekszi ablak részhez, és ahogy bekukkant rajta, Harry éppen a telefonján nézeget valamit, elsőre észre sem veszi, hogy Louis ott van. A fiú csak nézi őt, és összeszorul a mellkasa a hiányától. Attól a kettős érzéstől, hogy legszívesebben azt mondaná, nincs mit tenni, nem tudja megjavítani az alkatrészt, Harrynek el kell hagynia a kabint, és egyszerre akarja, hogy ott maradjon a kiképzés végéig. A haja már most is kicsit hosszabb, mint volt, pedig még csak alig három hete, hogy odabent van. A borostája erős, holott egyébként soha nem szokta meghagyni, szeret borotválkozni, de Louis arra gondol, kényelmetlen minden abban a hangyafasznyi kis mosdó fülkében. Szürke leggings feszül a formás, hosszú lábaira, és hozzá egy fekete kapucnis pulcsit vett fel. Louis azt kívánja, bárcsak a karjaiba bújhatna, hogy a nyakába szagoljon, aztán a mellkasába, a puha pulóvere anyagába temethetné az arcát.

Felveszi a telefonkagylót, amin át kommunikálni tudnak Harryvel, akárcsak egy börtönben, és a füléhez teszi, de a férfi még mindig nem figyelt fel rá. Louis hallja, hogy zenét hallgat, nem túl jó minőségben, szóval valószínűleg a telefonjából üvölt. LP. Mindig LP-t hallgat, amikor egyedül van, Louis tudja jól. Valami furcsa módon nagyon vonzza annak a nőnek a zenéje, mégsem beszélgettek még soha róla. Ez valószínűleg olyan, hogy Louis meg Elton Johnt hallgat, amikor szomorú. Ezt Louis sem veri nagydobra, mert csak az ő kis meghitt rituáléja.

Halkan bekopog az ablakon, Harry pedig azonnal felé pillant, és már ki is kapcsolja a zenét, aztán az ablakhoz sétál. Mosolyog, miközben a füléhez teszi a telefont.

- Okoska… - suttogja vággyal a hangjában. Nem olyan vággyal, amitől azonnal forróság fut végig Louis-n. Olyannal, amit a fiú is érez. Hogy megérinthesse az arcát, megfoghassa a kezét, megölelhesse. - Próbáltam kitartani.

- Megoldom, ne aggódj - vágja rá egyből Louis, és csak nézik egymást az üvegen át.

- Fogytál - húzza fel az egyik szemöldökét Harry, ahogy a műanyagnak dönti a homlokát, és így végig tud nézni a fiatalabbon egy kicsit. - A kamera tényleg kövérít. Telefonon át nem tűnt fel.

- Nem sokat, ne aggódj - rázza egyből a fejét, mert nem akarja, hogy erről beszélgessenek. Bármiről, csak ne erről. Ne róla. - A stressz miatt is, meg akarok felelni, sokat dolgozom. De… Hiányzol. Annyira hiányzol.

- Te is - válaszolja Harry egyből. - Van egy sorozat, most került fel Netflixre, előnéztem magunknak. Imádni fogod.

- Mindig ezt csinálod - neveti el magát Louis halkan, és le is hajtja a fejét. Miért ennyire nehéz ez most? Még a telefonon át beszélgetni, Facetime-olni se ennyire rossz. - Miért jó neked kétszer megnézni egy sorozatot?

- Nem tudom, szeretem letesztelni, mielőtt megnézem valaki mással - von vállat Harry. - Niall itt van még? Nagyon elkötelezett volt, hogy marad veled, és segít a szerelésben.

- Nem sok hasznát veszem - suttogja az igazat Louis, mert tényleg így van, de ettől még nagyon értékeli Niall támogatását. - De nagyon igyekszik, és sokat segít.

- Hazaviszed, és adsz neki vacsorát ezután? - kérdi kíméletlenül Harry, és a fiú pontosan tudja, miért csinálja. Tényleg szemmel akarja tartani, hogy rendesen eszik, hogy otthon is minden oké, és nem csak úgy mondja, egy kémet is a házba akar küldeni. Louis valamiért mégsem tud haragudni rá emiatt.

- Persze - leheli a fiú, aztán megint csak néz a fakó zöld szemekbe. A férfinak sokkal több pihenésre lenne szüksége. A vonásai viszont még mindig ugyanolyan gyönyörűek, mint bármikor. - Legszívesebben kinyitnám ezt az ajtót, hogy bemásszak melléd a végéig.

- Dolgoznod kell - kacsint a fiúra, és igaza is van. - Hogy álltok most épp?

- Nagyon jól - feleli lelkesen, és elkezd nagyvonalakban mesélni mindenről, amit tegnap tesztüzembe helyezhettek. Nagyon nagy a haladás az elmúlt hetekben, és erről Louis is büszkén mesél.

- Úgy hangzik, mintha jobban dolgoznál, amikor nem vagyok melletted - cukkolja Harry, és ezek azok a megjegyzések, amiknél Louis szeret a nyakába ugrani, hogy megbosszulja.

- Igen, sokkal - megy bele a játékba, ha már nem teheti, amit szíve szerint tenne. - Nem hátráltatsz.

- Gazember - vigyorodik el ördögien Harry, és Louis klisésen éppen oda teszi a kezét a plekszin, ahol az övé van a másik oldalon. A pillantása szórakozottból forróvá, szerelmessé válik. - Menj dolgozni, Okoska. Fáj a fejem.

- Megyek, csak Niall ide száműzött pihenni kicsit - magyarázza meg Louis, viszont igaza van, ideje végre befejezni a szerelést, hogy Harry is jobban legyen. Kelleni fog neki néhány óra, mire elmúlnak a most tapasztalt tünetek, de jobb későn, mint soha. - De van egy ötletem, annak már tényleg működnie kell az eddigi finomítások mellett. Akkor a rotációt 70% alatt tudom tartani, azon az értéken még eléri a várt hatást, de nem szabad ennyire megterhelnie a szervezetet.

- Bízom benned.

- Én pedig a tudományban - kulcsolja össze két ujját a fiú, és feltartja, mintha szorítana saját magának. Működnie kell.

- Azért köszönj majd el, mielőtt lelépsz a haverommal - mondja kacéran Harry, és leteszi a telefont. Louis válaszolni se tud rá semmit, mert egyből el is fordul, és visszaül a korábbi helyére.

Niallnek igaza volt, szüksége volt egy kis pihenőre, és arra is, hogy beszélgessen egy kicsit Harryvel. Sokkal több energiával tudja folytatni a munkát, és talán két óra se telik el, mire sikerül befejezni, és a mérőműszerek pontosan azt az értéket mutatják, amire szükségük van.

- Végre - sóhajt fel Louis, és a kabin oldalának dönti a homlokát. - Holnap reggelre Harrynek jobban kell lennie. Ha nem így lesz… Az baj.

- Bízzunk benne, hogy minden rendben lesz - paskolja meg Louis vállát Niall, és van olyan jófej, hogy engedi elköszönni Harrytől, amíg ő visszacsavarozza a burkolatot a kapszula oldalára. Még nincs túl késő, ha Louis a hangárban lenne, még bőven nyakig lenne a munkában, Harry viszont tényleg megesketi, hogy innen egyenesen hazamegy, Niall-lel az oldalán, és bőségesen megvacsoráznak.

- Nem akarom, hogy elveszítsd a díjnyertes hátsód, mire kiengednek ebből a börtönből - motyogja álmosan a telefonba, Louis viszont csak vigyorogni tud. - Na menjetek!

- Aludj jól, holnapra jobban kell lenned.

- Bízom benned, Okoska - mondja még, aztán küld a fiúnak egy puszit a plekszin át, és még intenek mind a hárman, mielőtt Louis a mélygarázs felé indul Niallel.

- Elcseszett dolog, hogy Harryvel szinte legjobb barátok vagyunk, de mi ketten még soha nem lógtunk igazán együtt - jegyzi meg a lift felé menet, Louis pedig csak hümmög. - Még hármasban se nagyon. Tavaly karácsony előtt le se lehetett vakarni, ha valami buli volt tervben, mindig csináltunk valamit, mentünk valahova.

- Igen, mesélte, hogy főképp veled meg néhány közös barátotokkal mászkáltatok el.

- Aztán jöttél te, Harry pedig többé nem érdeklődik a hangos zene és haveri összejövetelek iránt - löki oldalba Niall, amikor már a liftben állnak, és lefelé tartanak a kocsijaikhoz.

- Hát…

- Ne érts félre! - mentegetőzik azonnal Niall, ahogy a fényes korlátnak dől az ajtóval szembe. - Imádom látni, ahogy két méterrel a föld felett lebeg miattad. Előtted se volt egy szűz kisfiú, sőt, általában volt neki valaki a képben, de ilyennek még soha nem láttam.

- Sokat pasizott ezekben a bulikban? - kérdi Louis kíváncsian, mert Harry erről az oldaláról sose mesélt neki. Tud néhány srácról, de Harry valahogy mindig elterelte a témát, ha a múltban felszedett pasikról volt szó. Akkor is, ha Louis exeiről, nem csak ha az övéről, most viszont érdekeli, mert Niall talán kapható rá.

- De mennyire! - nevet fel, aztán ellöki magát a faltól, és Louis előtt lép ki a liftből, amikor nyílik az ajtó. A fiú csak szapora léptekkel követi. Nem tagadhatja, egy kicsit sokkolja a válasza, vagy a nevetése, vagy együtt a kettő. Nem mintha Harry nem lenne egy kibaszott félisten, de… Akkor is. - Olyan volt mindig, mint valami mágus. Tök mindegy, hova mentünk bulizni, kocsma, játékterem, bár, diszkó, vagy épp házibuli valakinél, ő mindenhol felszedett valakit. Pedig melegbárban soha nem jártunk. Gondolom a radarotok fullos, vagy nem tudom, hogy talált mindig mindenhol valakit.

- Ezek ilyen… Buli partnerek voltak, akikkel elvolt ott, vagy… - kérdi Louis feszülten, és még nyel is egyet, mielőtt folytatná. - Haza is vitte őket?

- Hát, azt nem tudom, buli után merre mentek, de általában velük hagyta el a partikat, aha - von vállat Niall. Louis örül, hogy a férfi nem látja, mennyire kiakasztja ezzel, normálisan kezeli az egészet, és áldja az eget, hogy itt parkol közel, ezért gyorsan beülhet a kocsijába.

- Megígértem neki, hogy hazaviszlek vacsorázni - darálja el, Niall pedig figyelmesen hallgatja. Louis tudja, ha gyorsan beszél és ideges, túl erős az akcentusa. - Harry főzött egy csomó kaját, és mindent lefagyasztott nekem. Keresünk valami jót.

- Harry állati szakács, szóval benne vagyok - válaszolja egyből egy kis mosollyal.

- Követsz vagy…?

- Nem tudom pontosan hova költöztetek, még nem hívtatok megmutatni a házat - dönti oldalra a fejét félig viccelődve, Louis viszont kicsit zavarban érzi magát, mert ez talán tényleg nem volt kedves tőlük. - Követlek.

- Rendben - vágja rá gyorsan Louis, és már be is ül a kocsiba, hogy megvárja, amíg Niall idejön a sajátjával, és így együtt indulhatnak el. Tudja, hogy Harry sokkal idősebb nála, és nem ő az első srác az életében, de akkor is valamiért rosszul érinti, amiket Niall mondott. De biztos abban, hogy nincs olyan srác a világon, aki ne érezne ugyanígy, ha egy olyan férfit birtokol, mint Harry. Valahogy egész hazaúton ez jár a fejében.

- Ó, basszus! - hallja Niall hangját, amikor körbesétál a nappaliban. - Harry rendezte be a házat, fogadni mernék.

- Igen - válaszolja Louis egyből, és ez végre megmosolyogtatja. - Szerintem soha nem tudunk úgy elmenni a Targetbe, vagy akármelyik nagyáruházba, hogy ne vegyen valamit a lakás részlegen is.

- És még mindig sokat fotóz.

- Igen - kiabálja ki a konyhából, mert azt is tudja, hogy mostanra alig van szabad falterület a helyiségekben, amit Harry nem dobott fel valami elképesztően kreatív keret kombinációval és a közös vagy épp szóló képeikkel. - Lasagne jó lesz? Az hamar kiolvad.

- Tökéletes - megy utána a konyhába is Niall, és ott is alaposan szétnéz. - Szép ház, őszintén büszke vagyok Harryre, pillanatok alatt kötelezte így el magát. Tényleg fontos vagy neki, remélem tudod.

- Tudom - feleli Louis, és miközben a lasagne-t teszi tepsibe, hogy a sütőben gyorsan kiolvadjon, elpirul Niall szavai miatt.

- A lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rád, de nem könnyíted meg a dolgom - ül le a férfi az egyik székre, ami a konyhából nyíló étkezőben van. Vigyorog, a hangján is hallani, de amikor Louis felé néz, látja is.

- Nem igazán van rá szükségem - válaszol a szemét forgatva, Niall viszont felnevet ezen.

- Hát én is ezt mondtam neki, de őt megnyugtatta, hogy megígértem, néha összejövünk inni vagy ilyesmi.

- Nem is értem, miért aggódik ennyire - rázza a fejét Louis, és magának tölt egy pohár jeges teát, Niall elé pedig letesz egy doboz sört, aztán leül mellé. - De persze jól esik.

- Alig fogom fel, hogy ez komoly - szólal meg egy nagy korty után elmerengő hangon Niall. - Talán hamarosan elhúztok innen. Mindig ezt tervezgettük Harryvel, aztán tessék… Lecserélt.

- Neked van valakid, nem? - kérdi kíváncsian Louis, mert mintha tavaly Emmett azért nem őt, hanem Harryt hívta először, mert csak Harry volt egyedül otthon. Lett volna… - Vagyis, így tudom.

- Volt, menyasszonyom volt - helyesbít, aztán elhúzza a száját, és iszik még egy kortyot, mielőtt folytatja. - Pár hónapja felbontottuk a jegyességet.

- Sajnálom…

- Érdekes, mi annyira nem - rázza meg a fejét, Louis viszont csak a száját beharapva figyel. - Évek óta csak jegyesek voltunk, és valahogy kihűlt a dolog, mielőtt odajutottunk volna. Nem izgulsz? Mármint… Fél éve ismered egyáltalán közelebbről Harryt, és épp a bolygóról készültök kettesben elköltözni.

- Hát… A kapcsolatunk miatt nem izgulok - válaszol őszintén Louis, de az ujjait birizgálva, motyogva folytatja. - Minden mást figyelembe véve, rohadtul félek, így is mondhatjuk. De akarom, és minél hamarabb végezni akarok a projekttel.

- Megértem, de… Anyám, kibaszott géniusz vagy - nevet fel végül Niall, hogy egy kicsit oldja a feszültséget, amit építettek maguk körül. - Remélem, megkapod a Nobelt.

- Én is! - tárja szét a karját Louis, aztán felkel, hogy kivegye a vacsorát a sütőből, mert már biztosan felmelegedett. - Csalódás lenne anélkül elmenni.

Ezután sokkal békésebb témákról beszélgetnek, miközben megvacsoráznak. Niall mesél arról, Harry mennyire szeret fogadásokat kötni velük, és persze sokszor nyer is, és hogy egyszer nyilvánosan összeverekedett az egyik sráccal a baráti társaságukban, mert a pasi bunkó volt a barátnőjével, Harry beszólt neki, hogy ne legyen paraszt, onnan pedig már elmérgesedett a dolog. Ezután a lány azt hitte, talán azért volt, mert tetszik Harrynek, és egész sokként érte, hogy ő meleg. Azóta is együtt vannak, és próbálnak nem beszélni az egészről. Valójában Louis-nak egy kicsit megjött a kedve, hogy megismerje Harryt a barátai körében is, és eldöntötte, hogy rá fogja venni, menjenek majd el néha a bandával, amikor kijöhet a fülkéből. Kicsit azt is megbánja, hogy az elején olyan elutasító volt Niall-lel, mert a vacsora végére hangosan nevetnek egymás viccein, a kezdeti szorongó, feszült, ki mit mondjon hangulat feloldódik, és Louis egész szívesen jönne össze vele máskor is egy kicsit.