Sziasztok!

Megkésve bár, de törve nem... Még szerda van, ez a lényeg. HDawn tollából egy gyönyörű részt hoztunk nektek, remélem mindenki minimum annyira imádni fogja, mint én, mert akkor már jók vagyunk. Viszont... Épp azért, mert végül úgy éreztük, az események itt lent azért érdemelnek maguknak egy önálló részt, jövőhéten is jelentkezünk, ezúttal már ténylegesen az epilógussal, hogy elbúcsúztassuk a tündérkéinket. Leírni is fáj, de... Még nem sírok. Majd jövő héten. Te viszont hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

H&S

Az első látogatásom a tündérfaluba felér egy álommal, mert minden olyan, mintha egy mesébe csöppentem volna. A temető után nem meglepő, hogy minden növény buján zöldell és virágzik, az erdő állatai félelem nélkül járnak be, és a tündérek szerény, de otthonos és kényelmes kunyhókban élnek. Amikor Harryvel kézen fogva sétálunk az ő házuk felé, körénk gyűlnek a gyerekek, és kíváncsian mérnek végig. A szüleik csak az ablakból figyelnek, de így is elég kellemetlenül érzem magam. Van, amelyik tekintetben csodálatot, de olyan is akad, amiben félelmet fedezek fel. Nem akarom, hogy féljenek tőlem, hiszen ők sokkal erősebbek nálam. Bárcsak megismerhetném mindegyiküket, és beszélhetnék velük, hogy rájöjjenek, semmi okuk tartani tőlem.

Aztán a falu közepére érünk, ahol egy kút van egy kis téren, és Harry megtorpan mellettem. Nem tart sokáig, hogy rájöjjek, miért, hiszen egy vödörrel a kezében ott áll Marco, és minket bámul. Az ő arca is hasonlít egy porcelánbabáéra, mint a testvéréé, Auroráé, de az övét eltorzítja a gyűlölet. A szemeiben nyoma sincs a félelemnek, inkább dühöt és undort tudok belőle kiolvasni.

- Még csak pár napja választottak vezetővé, és máris egy embert hozol ide? - kérdezi Harrytől csöppet sem kedvesen, undorodva ejtve az „ember” szót.

- Louis a párom – feleli neki Harry nyugodtan. Fogalmam sincs, hogy lehet vele ilyen türelmes, de borzasztóan becsülöm ezért.

- Attól, hogy egyesültetek, csak a rabjává váltál, semmi mássá – köpi felénk a szavakat Marco. - Ha elhagy, neked véged.

- Két nap múlva összeházasodunk – szólok közbe ingerülten, amire egy meghökkent pillantást kapok Harrytől. Amióta említette, nem beszéltünk róla, és lehet, hogy akkor sokkot kaptam, de mára megbarátkoztam a gondolattal. - Remélem, ezzel nincs probléma – fordulok felé, és kicsit megszorítom a kezét. Harry döbbenten megrázza a fejét.

- Nem, nincs. Ha te is ezt szeretnéd – teszi hozzá.

- Talán megérted, ha én, és néhány hagyományos elveket valló társam nem akar majd részt venni ezen az ostobaságon, amit ti esküvőnek neveztek. Sosem lenne szabad hagyni, hogy megtörténjen egy tündér és egy ember között – beszél Marco újra Harryhez, mintha én ott sem lennék. Aurora akkor jelenik meg az egyik közeli ház küszöbén, és a fejét csóválva lép a testvére mellé.

- Amúgy meg senki sem kíváncsi a savanyú képedre – veti oda neki, és hogy tovább fokozza a hangulatot, azonnal hozzám lép, és megölel. Látom, hogy Marco szíve szerint elráncigálná tőlem, de végül csak szó nélkül megfordul, és elindul a kunyhók között. - Annyira örülök nektek – mondja Aurora. - Ha jól hallottam, akkor hamarosan összekötitek az életeteket.

- Jól hallottad – helyesel Harry, és szégyenlősen mosolyog felém fordulva. - Mit gondolsz, nem baj, ha csak két nappal előtte szólunk mindenkinek?

- Nem mintha attól kellene tartanunk, hogy valaki nem lesz a faluban – jegyezi meg Aurora kissé ironizálva. - De nem is tartalak fel titeket. Anne és Gemma már reggel óta vár benneteket. Harry, ha szeretnéd, szívesen segítek majd az előkészületekben. Kitalálhatjuk, milyen virág legyen, hogy miben lesztek, meg minden – ajánlja, amire Harry örömmel rábólint.

Mielőtt továbbindulunk, nem bírom ki, meg kell kérdeznem Harrytől.

- Ugye, nem baj, hogy úgy jelentettem be, mintha már meg lenne beszélve? - kérdezem bizonytalanul. - Talán egy kicsit sokkoltalak vele…

- Te, sokkoltál? Hiszen én vetettem fel a semmiből nem is olyan régen – nevet Harry, és ott, a kíváncsi szemek előtt csókol meg, a tér közepén. - Holnapután lesz életem legszebb napja – biztosít róla boldogan.

Ennyi elég is, hogy megnyugodjak, és már vidáman beszélgetve induljunk Harryék házához, nem törődve a Marcoval folytatott beszélgetéssel. Igazából egyikünk sem említi meg, mintha nem akarnánk megmérgezni a boldog pillanatokat.

***

Idegesen mászkálok Harryék házának előterében, ahol a konyha és egy kis közösségi tér kapott helyet ülőalkalmatosságokkal. A helyiség nem nagy, de éppen elég egy családnak két gyerekkel, hogy le tudjanak ülni enni és beszélgetni. Aurora virágokat rendez egy kosárban, és látom, amint használja rajtuk az erejét, hogy sokáig frissek maradjanak. Aztán megfordul, és egy apró csokor világoskék virágot nyújt felém.

- Szellőrózsa, úgy gondolom, nagyszerűen menne a szemed színéhez – mondja mosolyogva. - A tündérek a hajukba szokták tűzni, de… - bizonytalanodik el.

- Igen, az nem én lennék – nevetek fel, és a hajam helyett a sötétkék öltönyöm hajtókájába rendezem a kis virágokat. Aurora is segít, és elégedetten lép hátra, amikor minden szál a helyére kerül.

- Csodásan festesz. De egy kicsit idegesnek tűnsz. Mi a baj? - kérdezi oldalra döntött fejjel, miután végignéz rajtam. Az ő haját fehér virágok díszítik, ami most laza fonatban omlik a hátára. A szín tökéletesen megy a koromsötét hajához.

- Nem minden nap megy férjhez az ember – nevetek zavartan, miközben ki tudja hányadszor túrom hátra a hajam. Jó lenne elszívni egy szál cigit, de helyette ilyen kényszeres viselkedésekkel próbálom lenyugtatni magam.

- Nos, a legtöbb tündér inkább az esküvő után következő dolgok miatt ideges – meséli Aurora. - Az összekötődés miatt.

- Úgy sejtem, leginkább a technikai része miatt – jegyzem meg, de Aurora összezavarodva néz rám. - Vagyis a gyakorlati része miatt – egészítem ki magam egy könnyebben érthető szót használva.

- A szüleink nem voltak túlságosan bőbeszédűek, amikor rákérdeztünk náluk – magyarázza enyhén zavarba esve, de megkönnyebbülésemre gyorsan témát vált. - Ti már túl vagytok sok mindenen. Csak élvezd ki az egészet.

- Igyekszem megfogadni a tanácsod – mosolyodok el.

- Menjünk – karol belém Aurora. - Harryt majd Anne fogja a térre kísérni.

A tér, ahol pár napja összetűzésbe kerültünk Marcoval, nincs messze. Viszont nagyon megváltozott ahhoz képest, ahogy akkor nézett ki. Már akkor is voltak rózsabokrok és más virágok a kút mellett, de most egy egész lugas magasodik felé. Olyan, mintha nem is ott lennék, ahol két napja voltam.

- Ezt… ezt ti csináltátok nekünk? - kérdezem Aurorától, aki először csak titokzatosan elmosolyodik. Már vannak ott egy páran, és nagyon furcsa, hogy a nagy részüket nem is ismerem még, mégis eljöttek az esküvőre. Gondolom, ezzel jár, ha a párod a falu vezetője, de az is lehet, hogy ez afféle tündérszokás.

- Ez a lugas már ősidők óta itt van. Minden pár tovább növeszti egy kicsit, de csak akkor jelenik meg, ha esküvőt tartunk. Kicsit hasonlít ahhoz, ahogy az életfák működnek a temetőben, de mégsem teljesen, hiszen nem pusztul el, ha valakit elveszítünk.

Végignézek a gyönyörű, fehér színű bimbókat növesztő rózsalugason, és hitetlenkedve megcsóválom a fejem.

- Veletek minden nap egy újabb varázslat – mondom áhítattal, aztán egy kellemetlen gondolat férkőzik a fejembe. - Nálunk is működni fog? Nekem nincs varázserőm…

- Harry majd mindkettőtök helyett dolgozik – hallom meg Niall hangját a hátam mögött, és hamarosan egy kéz kerül a vállamra. Megfordulok, és Niall azonnal barátian magához ölel. - Örülök, hogy itt vagy – paskolja meg a hátam. - Lehet, hogy nem ide születtél, de már kötelességed Harry mellett lenni.

- El sem tudnám képzelni, hogy máshol legyek – vallom be, és kedvesen üdvözlöm a feleségét is, aztán megsimítom a kisbabájuk puha, selymes haját. - Csodás itt nálatok.

- Izgulsz? - kérdezi Niall kedvesen.

- Egy kicsit – vallom be a számat rágcsálva. - Bevallom, nyugodtabb lennék, ha Harry már itt lenne. Elveszve érzem magam nélküle.

- Ki gondolná, hogy elveszve érzed magam, miután már egyszer legyőzted a koboldokat? - kérdezi Niall viccelődve, és kicsit meglöki a vállával az enyémet. - De már nem kell aggódnod, itt jön.

A kis kijárt ösvény felé fordulok, ahonnan mi is érkeztünk Aurorával, és eláll a lélegzetem. Harry az édesanyja mellett lépked, és gyönyörű, de ez nem újdonság. A haja befonva, fehér és halványkék virágokkal díszítve. Szellőrózsa, ahogy Aurorától megtanultam előzőleg. Fehér nadrágot és vászoninget visel, és a lábán nincs cipő. Elmosolyodom. Olyan rég láttam már így, hogy egy kicsit elfeledkeztem arról, mennyire földöntúlinak hat ilyenkor, amikor a tündérhagyományok szerint öltözködik. De mégsem ez volt, amitől elfelejtettem lélegezni, miközben a gyomromban a lepkék őrült táncba kezdtek. Hanem az, hogy a szemei csodazölden világítanak, és virágok nőnek ott, ahová lép. A tündérek izgatottan zúgolódni kezdenek, amikor meglátják, de amint hozzánk érnek, teljesen elnémulnak. Tudom, miről beszéltek. Arról, hogy Harry varázsereje mennyire erős.

Végre felébredek a kábulatból, és elmosolyodom, amikor mellém ér, és összefonja az ujjainkat.

- Hogy tetszett a belépőm? - kérdezi suttogva.

- Meglehetősen… fenséges volt – kacsintok rá. Tudom, hogy ez egy kis show volt a falubelieknek, hogy még inkább elfogadják őt, mint vezetőt, de nem bosszankodom miatta. - Nagyon szexi volt – teszem hozzá, miközben Anne megáll a rózsalugas alatt. Tudom, hogy ő fogja vezetni a szertartást, hiszen normál esetben Harrynek kéne.

- Nagyon jól nézel ki – súgja még oda nekem, ahogy az anyja felé sétálunk.

- Te még jobban – felelem, és megszorítom a kezét.

Az egész szertartás előtt el sem engedem. Anne izgul, új neki a helyzet, hogy az egész falu előtt kell beszélnie, ráadásul sokszor elérzékenyül, de a legszebb pillanat az, amikor az eskünk közben Harry odalép hozzá és magához öleli.

- Szeretlek, drágám – simítja meg Anne a fia hátát. - Jó lelked van, talán az egyik legtisztább mindannyiunk közül. És Louis… talán te vagy az egyetlen, aki megérdemli, hogy ilyen párja legyen – nyújtja felém a kezét, és én is melléjük lépek. - Most pedig már csak egyetlen dolgotok maradt.

Harry újra összekulcsolja az ujjainkat, és a rózsalugas vastag, görbe törzséhez vezet. Egy kicsit bizonytalanul állok ott, mert fogalmam sincs, nekem mit kéne csinálni, de amikor a szemei újra felizzanak, és érzem a csiklandozó érzést ott, ahol összeér a tenyerünk, akkor már tudom, hogy az én erőmből is használ egy keveset a varázslathoz. Mert nekem nincs mágikus erőm, de Harryt fel tudom tölteni, és emiatt nagyon büszke vagyok. Úgy érzem, hogy én is hozzáadok ahhoz, hogy a rózsa tovább növekedjen. Az egész nem tart tovább egy percnél, és Harry figyel, hogy egyikünket se fárassza ki nagyon. Amikor végzünk, a tündérek örömteli tapsolásban törnek ki. Csak akkor veszem észre, hogy milyen sokan figyelnek minket, annyira lefoglalt Harry jelenléte. Anne egy-egy fémserleget nyom a kezünkbe, és miután összekoccintjuk, beleiszok. Furcsa, hogy nem alkoholos ital van benne, hanem csak valami finom, gyümölcsös ízt érzek egy cseppnyi mézzel.

A szertartás után még beszélgetünk Harry nővéréékkel, Niallékkal, aztán Aurorának is megköszönjük a sok segítséget. Anne az utolsó, akitől elköszönünk, mert még sötétedés előtt vissza akarunk érni a házunkba. Amint elhagyjuk a teret, lassan a rózsalugas is elhalványul, mintha éppen köddé válna. Szájtátva figyelem, ahogy beleveszik a levegőbe, mintha sosem lett volna ott.

- Attól, hogy nem látszik, még létezik – suttogja Harry a fülembe, és újra az ajkához emeli az italt. - Nem tűnt el örökre.

Én is kiiszom a serleget, mert egészen megszerettem a furcsa ital ízét.

- Mi ez? - kérdezem Harrytől, felemelve az üres poharam.

- Gyümölcsszörp, egy kis varázslattal – kacsint rám Harry, amitől a szemöldököm magasra szökik.

- Varázslat?

- Virágpor.

- Jesszus – nevetem el magam, miközben kilépünk a faluból az erdei ösvényre. - Miért drogoznának a tündérek az esküvőjükön?

- Ellazít. Ami előnyös, ha éppen egy hosszú éjszaka előtt állsz, és az egyesülésre készülsz úgy, hogy közben fogalmad sincs, tulajdonképpen mit kéne csinálnod – feleli Harry.

- Ezzel nem tudok vitatkozni – vágom rá, amikor elképzelem a helyzetet. Ez azt is megmagyarázza, hogy Harry miért tűnik olyan felszabadultnak. - Csakhogy rám nem lehet hatással.

- Ha hazaértünk, majd koccintunk alkohollal is – egyezik bele Harry, mert tudja, hogy az embereknél úgy szokás.

- Mi lenne, ha végighaladnánk a hagyomány összes lépcsőfokán? - kérdezem szemtelenül. - Tudod, esküvő, a varázslatos rózsalugas, virágpor, aztán… hm, nem emlékszem, mi is jön ezek után? - tettetem a tudatlant.

- Nászéjszaka? - kérdez vissza Harry. - Úgy hívják nálatok, nem igaz?

Megállítom őt, és a derekánál fogva húzom magamhoz.

- Én világlátott tündérkém – simítom végig az arcát szerelmesen, mielőtt megcsókolom.

Innentől kezdve sokkal nagyobb iramra kapcsolunk, hogy minél hamarabb hazaérjünk. A koboldok miatt sajnos nem eshetünk egymásnak az erdőben, de szerencsére húsz percen belül a hálószobában vagyunk. A közös koccintás az emberi hagyományok szerint elmarad, de ez egyáltalán nem zavar.

Úgy kapkodjuk le egymásról a ruhákat, hogy egy pillanatra sem hagyjuk abba a másik ajkának felfalását. Szinte vakon botladozunk el az ágyhoz. Szó szerint, hiszen a nadrágom a bokámnál lóg, és mielőtt ledőlnék a matracra, le kell magamról rugdosnom a makacs anyagot. Közben Harry lezuhan a hátára, és néhány fehér meg kék virág kiröppen a befont hajából. Imádom, ha ilyen a haja, de azt még jobban, ha ki van engedve, ezért amikor felé támaszkodom, az első dolgom, hogy az ujjaimmal kibontsam a fonást, ezzel még több apró virágot hullajtva a párnára.

- Olyan gyönyörű vagy – mondom neki, amikor kicsit lenyugodva nézünk egymásra. Az ajkai lehetetlenül pirosak, a szemei máris világítanak, és a tetoválások is egyre erősebben rajzolódnak ki a bőrén. - És most már a ti hagyományaitok szerint is összetartozunk.

- Nem emlékszem olyanra, hogy ez másképp lett volna – feleli Harry a hajamat birizgálva. - Már akkor, gyermekkorunkban is meg volt írva a sorsunk.

- Örülök, hogy újra rád találtam – mondom halkan, és megcsókolom, mert úgy érzem, sosem elég belőle.

Harry lassan felhúzza a lábait, és a szétnyitott combjai közé fekszem. Tudom, hogy mit szeretne, és máris a síkosítót keresem a fiókban, miközben a hasát simogatom. Ha Harryről és a szexről van szó, furcsa mód egyszerre több helyre is képes vagyok figyelni. Az ujjaim lejjebb is kalandoznak, a kezembe veszem a farkát, és pumpálok rajta néhányat, csak azért, hogy láthassam az elnyíló ajkait, és azt, ahogy a lepedőbe kapaszkodik. Nem váratom sokáig, nagyjából öt perc múlva, egy gyors előjáték után már benne is vagyok. Amikor már körülölel a forróság, és Harry karjai is, az első alkalmunk jut eszembe, ami éppen ebben az ágyban történt hónapokkal ezelőtt. Hihetetlen, hogy még mindig ugyanolyan jó vele, mint akkor.

- Gyorsabban – kérlel csukott szemekkel, aztán az ajkába harap. Szemtelenül elmosolyodom, és kicsit lassítok, csak hogy bosszanthassam. Harry kinyitja az egyik szemét, és összevont szemöldökkel olvas az arcomról. Aztán hirtelen átfordít minket, és én kerülök alulra, ő pedig a csípőmön ül, és vadabbul kezd mozogni, amitől rövid percek múlva érzem azt, hogy végem. Azért van valami, ami változott. Miután Harry először megkapta a teljes irányítást, megtanulta használni a hatalmát felettem. Imádom a kis harcainkat az ágyban.

***

Reggel félig csukott szemekkel mászom le a lépcsőn, és keresem Harryt a konyhában, de sehol sem találom. Csak egy alsót rángattam magamra, ezért kicsit érzékenyen érint, hogy ki kell lépnem a teraszra. Korán van még, hiába közeledik a nyár, ezért magam köré fonom a karjaimat, és egy nagyot ásítva pillantok körbe. Harry a ház oldalánál térdel a földön, és valami növény van a kezei között. Ő is csak egy melegítőnadrágot visel, semmi mást, de tudom, hogy nem fázik. Amikor meglát, rajtakapottan néz felém.

- Azt hittem, alszol még – mondja nekem, és otthagyva a növényt, elindul felém. - Menjünk be, még megfázol – próbál terelgetni, de ellenállok.

- Mit csinálsz ilyen korán idekint? Ez valami új növény? - nézek át a válla felett.

- Igen, egy fa – feleli Harry nagy nehezen. - Meglepetés lett volna.

- Meglepetés? - vonom fel a szemöldököm. - Nekem? - kérdezem, és már el is indulok a lépcsőkön lefelé, az udvarra. Semmi különlegeset nem látok a kis facsemetén, de eszembe jut, hogy néhány napja Harry furcsán viselkedik. - Emiatt tűnsz el reggelente?

- Igen – lép mellém Harry az ujjait tördelve. - De most már nem titok. Az én életfám mellé akarom ültetni. Szeretném, ha neked is lenne egy életfád, mint a tündéreknek – magyarázza édesen zavarban.

- Ó, ez sok mindenre választ ad – mondom lassan, barátkozva a gondolattal. Az életfa nagyon hasznos tud lenni, de ugyanakkor szörnyű nézni, ahogy olykor lassan, kétségbeejtően pusztul, mintha féreg rágná belülről. - Azt, hogy miért tűnsz el korán, majd zuhansz be mellém az ágyba, és alszol majdnem délig – vigyorodom el. - Tegnapelőtt sáros volt az ágynemű.

- Sietnem kellett, és sok energiámat elhasználtam – feleli úgy, mint egy rajtakapott gyerek. - Nem akartam a fürdőben beájulni.

- Mikor ültetjük el? - kérdezem izgatottan, témát váltva.

- Akár ma, ha tényleg szeretnéd. De még szükségem van a segítségedre, hogy tényleg az életfád lehessen.

- A vérem kell ahhoz, hogy varázsfa legyen a kis hétköznapi csemetéből? - nevetek, mire Harry csak megforgatja a szemét.

- Ennyire nem drámai a folyamat. De most menjünk be, mert csupa libabőr vagy – simítja végig a vállam.

Amikor belépünk a nappaliba, felé fordulok.

- Nekem is van még számodra ajándékom. Egy utazás – mondom neki, miközben hátrasimítom a kócos haját az arcából. Egy-két virág még mindig van a fényes, barna tincsek között, és elképesztő, hogy mennyire frisseknek tűnnek.

- Tudod, hogy bárhová követnélek – leheli a szavakat az ajkamra, mielőtt megcsókol.