9. fejezet

Másnap reggel Louis ébred hamarabb. Valójában mindig Louis ébred hamar, de ma ez igazán kapóra is jön, mert így csendben a konyhába siethet, hogy reggelit csináljon Harrynek. Tudja, hogy ő is hibázott, valóban eszébe se kellett volna jutnia ennek a lehetőségnek, és beszélni róla Olivernek volt a legnagyobb hiba. Akármennyire is bántotta, hogy Harry csúnyán beszélt vele, vagy az, hogy este a kanapét választotta, végül bocsánatot kért. Most Louis-n volt a sor, hogy megmutassa, mennyire sajnálja.
Általában Harry van többet a konyhában, Louis csak segít neki, vagy nézi. Ő is tud főzni, megtanult rengeteg dolgot még otthon az anyjától, és azokban a hónapokban is, amikor egyedül élt a bérlakásában. Egyszer csinált angol reggelit Harrynek, aki utána még napokig emlegette, hogy élete legnehezebb, de tagadhatatlanul legízletesebb reggelijét fogyasztotta el. Louis azóta se csinált neki újra, ezért úgy döntött, ma jött el az idő. A konyhából nyílik a nappali, és nem akarja felébreszteni Harryt, ezért csak mindent előkészít. A kolbász baconnel a serpenyőben, a babkonzervet felbontotta és lábosba tette, hogy az alatt is csak meg kelljen gyújtani a lángot. Kikészítette a tojásokat, és a pirítóba tette a kenyeret, csak be kell majd kapcsolnia. Éppen a paradicsomokat szeleteli, amikor lépteket hall, de már nincs ideje megfordulni. Harry kezei a csípőjére simulnak, aztán lassan a pizsama felsője alá siklanak. A kimért légvételei a fiú nyakát cirógatják, de amikor az ajkait is játékba hívja Louis érzékeny bőrén a nyaka és a válla találkozásánál, nem tud tovább a paradicsomokra koncentrálni. Leteszi a kést, és Harrynek dől. Érzi a hátsójának nyomódni a férfi kemény erekcióját, és abba a térdei is beleremegnek. Harry mindig ilyen hatással van rá, pedig már olyan régóta vele van. Igazán megszokhatta volna, de képtelen rá. Hiszen Harry ér hozzá így, ő becézi, mutatja be a legjobb barátainak, és suttog a fülébe olyanokat, hogy Louis szíve félre ver tőle.
- Angol reggeli? - morogja a fiú bőrébe, ő viszont csak bólogatni tud. - Nagyon furdalhat a lelkiismeret.
- Eléggé - sóhajt fel Louis, de nem mozdul, csak lehunyt szemmel hátra dönti a fejét.
- Gondolkodtam, miközben te durmoltál a karjaimban - húzódik el Harry, és ettől Louis úgy érzi, könyörögni és ellenkezni akar, hogy ne tegye. Ölelje még így. - Néha túl durva vagyok. A heves természetemet már nem kell bemutatnom. És hidd el, próbálkozom, de a mai napig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mennyire más világból jöttünk. Én leszarom mindenki véleményét a magánéletemmel kapcsolatban, de tudom, hogy te nem.
- Harry, nem kell magyarázkodnod. Nem neked kell - rázza meg a fejét Louis, és felkapcsolja a lángot a tűzhelyen, hogy befejezhesse a reggelit. Harry viszont azonnal odanyúl, hogy ugyanazzal a lendülettel eloltsa, aztán Louis elpakol mindent a munkalapról, mert elég a párja szemébe néznie, hogy tudja, mire készül. Harry a fiú feneke alá nyúlva az ölébe kapja, hogy felültesse a pultra. Louis ennél romantikusabb típus. Az első néhány alkalommal, ami az ágyon kívül érte őket, zavarban volt, és nem tudta, akarja-e, vagy hogyan vegye rá Harryt, hogy vigye a hálóba, de aztán… Minden egyes pillanat elvette az eszét, és rájött, hogy Harryvel minden más. A férfi annyira szenvedélyes, tökéletes szerető a számára, hogy amint lekerülnek róluk a ruhák, Louis már azt sem tudja, ki ő. Mint most, ezekben a pillanatokban, amikor Harry mindent lehámoz róla, és ő teljesen meztelenül ül a konyhapult tetején, amíg a férfi a nappaliba sétál síkosítóért. Azt már a beköltözésük után két nappal a dohányzóasztal fiókjába tették.
- Azt hiszem, eljött az idő, hogy a konyhában is elrejtsünk egyet - mutatja fel a kis tubust Harry, de a szemei elsötétülve néznek végig az elpirult fiún. - Imádom, hogy még mindig ennyire zavarba tudlak hozni.
Louis semmit sem mond, csak hagyja, hogy Harry irányítsa. Szerencséjükre a konyha hatalmas, a pultok pedig szélesek, így Louis könnyedén a hátára tud feküdni, amikor Harry a gránitlap szélére húzza őt, és feltolja a lábait, hogy előkészítse. Mire a férfi már ott tart, hogy lassan elmerüljön Louis-ban, addigra a fiú egészen máshol jár. Harry pedig tetézi az extázisát a szavaival és tetteivel. Olyan lassan mozog benne, megállás nélkül.
- Köszönöm, hogy reggelivel készültél nekem - duruzsolja Harry a nyakába, aztán újra felegyenesedik előtte, és a már felszeletelt paradicsomot kezdi Louis hófehér bőrére pakolni. Egy vonalban a mellkasától a köldökéig, és Louis mozdulni sem mer, csak nyel egy nagyot, és nyöszörögve várja, hogy mire készül Harry. Amikor a férfi előre hajol, egyszerre nyög fel amiatt mert mélyebben érzi őt magában, és attól, ahogy Harry néz rá. - Az előétel a kedvencem.
- Harry… - zihálja Louis, amikor a férfi elkezdi leenni róla az ételt, és közben gyengéden mozgatja a csípőjét a fiú lábai között. Olyan lassan nyalogatja végig a testét, és apró falatokban tűnteti el a paradicsomokat, hogy Louis nem bírja tovább. Éppen akkor élvez el, amikor Harry már az utolsó falatot veszi a szájába, és egy nagyobbat lök rajta. A teljes megsemmisülés mégis akkor éri utol, amikor érzi, hallja a férfi nyögésein, hogy őt is elragadta az orgazmusa, miközben éppen Louis hasát nyalja másodszor is tisztára.

Amikor már az asztalnál ülnek, Louis nem bírja visszatartani a vigyorát, ahogy Harry jóleső hümmögését hallja. Most már biztos, hogy az angol reggelivel bármikor leveheti őt a lábáról.
- Szóval, mikor jönnek a szüleid? - néz fel a férfi Louis-ra, aki először fél, hogy netán megint veszekedni fognak, ha Harry megtudja, mennyire közel a dátum, ezért csak halkan válaszol.
- Péntek este megyek értük a reptérre. - Harry viszont csak hangosan felnevet ezen, amivel alaposan meglepi Louis-t is. A fiú hirtelen azt sem tudja, mit mondjon vagy tegyen. Ő is nevessen? Vagy húzza meg magát, mert ez egy vészjósló nevetés? Utálja ezt az egész helyzetet, mert normális esetben magabiztos szokott lenni, és bátor, de most egész máshogy érzi magát.
- Hát, nem sietted el - szólal meg nem sokkal később az idősebb, aztán a szájába dob egy darab pirítóst. - Megoldjuk. A dolog nagyon egyszerű. Levesszük a képeket, én meg az egyik vendégszobában alszom majd. Azt mondjuk, bérlem tőled, és ezért lakom itt. Neked plusz bevétel, nekem kedvező ajánlat, és még barátok is vagyunk. Ha ebbe is belekötnek, nem tudom, hova tegyem magamban a szüleidet.
- Nem! - vágja rá egyből Louis, bár a szíve megtelik melegséggel, hogy Harrynek annyira fontos, hogy képes lenne megjátszani magát napokig, ha az őt boldoggá teszi. - Nagyon szeretlek, Harry, és értékelem, hogy megtennéd ezt, de nem akarom.
- Akkor? - néz fel Harry, és a szép zöld szemei most is ugyanolyan hatással vannak rá, amikor így mustrálja Louis-t, mint a legelső találkozásaiknál.
- Elmondom nekik - válaszolja a fiú, és nagyon próbál laza lenni, még ha belül szét is veti az ideg. - Ha most nem mondom el, ugyanott vagyok. Veled akarok lenni, és nem akarok titkolózni többet.
- Oké - mosolyodik el az idősebb, és úgy tömi magába a reggelit, mintha muszáj lenne. - Csak azt akartam, hogy tudd, elfogadom, ha még nem állsz készen.
- Néha nagyon szeretnék annyira magabiztos és bátor lenni mindenben, mint te - ábrándozik a fiú, és iszik egy kortyot a reggeli teájából. - Semmivel sem foglalkozni, csak a saját boldogságommal.
- Ez így nem igaz - rázza meg a fejét Harry, és elveszi Louis-tól a bögréjét, hogy ő is belekortyoljon. A fiú máris mosolyog, mert Harry első kóstolásra is utálta az angol teát. Louis ráadásul extra sok tejjel szereti, hogy krémesebb legyen. Most is fintorog egy kicsit, és egyből vissza is teszi Louis tányérja mellé. - Nem csak a saját boldogságommal törődök. Most már a tied is fontos. A yorkshire tea fél liter tejjel pedig még mindig borzalmas. Hogy a fenébe tudtok így élni? Minden reggel ilyen nehéz kaják, tejes teával leöblítve. Ezért ilyen karót nyeltek az angolok? Mert egész nap gyomorfájással küzdenek?
- Nem esszük ezt minden reggel - nevet fel Louis, de még mindig az a mondat visszhangzik a fejében, hogy Harry most már az ő boldogságát is élvonalba helyezte. El tudna olvadni ettől, de próbál természetes maradni. - De én például ugyanígy nem értem az amerikaiaknak a marhasült mániáját este kilenckor. Ó, pontosítok, nyers marhahús mánia.
- Valamikor szívesen elmennék veled Angliába, hogy körbejárjunk mindent, és megmutasd az egész országot - gondolkodik el Harry. - Oxfordot. Tudod, hány legenda tanult ott?
- Legenda? - kérdez vissza Louis, Harry viszont csak a fejét ingatja, mert tisztában van vele, mire gondolhat a fiú.
- Nagyon édes srác tudsz lenni, tudod? - kérdez vissza vigyorogva, Louis pedig érdeklődve néz fel, mert most az egyszer nem érti, miről beszélgetnek. - De amikor arról van szó, hogy ki okos a világban rajtad kívül is, egy nagyképű…
- Nagyképű mi? - kérdez vissza Louis mosolyogva. Biztos benne, hogy Harry azért akadt meg, mert semmit sem talált, amit szívesen használna a fiúra, a szándéka pedig nem az, hogy megbántsa őt. - Amúgy meg ez nem nagyképűség. Csak tisztában vagyok a képességeimmel. Egyértelműen én vagyok a legokosabb ember a világon. Persze ezekben a pillanatokban. Lehet, hogy már megszületett az utódom. Vagy csak most fogan. De igazat kell adnom. Hawking professzor is ott tanult. Ő tényleg egy legenda.
- Felsorolhatnék még néhány Nobel díjas tudóst - erősködik tovább Harry, Louis viszont csak a szemét forgatja.
- A Nobel díjat is elég sokaknak osztogatják manapság - legyint egyet a fiú, és tovább majszolja a tojást a tányérjáról. - Mi mást néznél még meg?
- A Hadrianus falat, a Stonehenge-et, Cornwallt, a Skye-szigetet, és persze a skót felöldet is - sorolja Harry, a fiú pedig mindegyik után bólint egyet. - Érdekel a szülővárosod is, na meg London. Cserébe én is körbeviszlek egyszer Amerikában. De nem nagyvárosokat fogunk megnézni. Autóval megyünk, és olyan varázslatos helyeket mutatok neked, amiknek a létezéséről sem tudtál.
- Kevés olyan dolog van, amit nem tudok - kacsint Louis a férfira, aki azonnal felnevet, és meg is jegyzi, hogy tessék, megint nagyképű seggfej. - Egyszer el kellene mennünk ezekre az utakra. Szívesen megmutatom Angliát, és én is szeretnék veled egy autós kirándulást körbe Amerikában.
- Bármikor - mosolyodik el Harry, és miután befejezik a reggelit, segít mindent elpakolni Louis-nak, aztán a kanapét is visszacsukja. Louis tudja, érzi, a nézeteltérésük hivatalosan is véget ért. Minden rendben, és most már csak a szülei beavatásával kell megbirkóznia. Csak remélni meri, hogy velük is könnyed lesz majd az egész. Addig pedig előkészülnek a szülőkre.
Miután végeznek a központban, elmennek egy nagybevásárlásra, és biztos, ami biztos, annyi kaját meg italt vesznek, ami egy esküvőre is sok lenne. Harry még az autót is lemosatja péntek reggel, mielőtt dolgozni mennek, Louis pedig sírni tudna. Nem csak mert annyira ideges az este miatt, hanem mert Harry ennyire mellette áll, és mindent megtesz, hogy a találkozó tökéletes legyen.
Amikor megérkeznek a reptérre, Harry felajánlja, hogy az autóban megvárja őket, Louis pedig csak bólint, és az érkezők csarnokába indul. A szülei mosolyogva közelednek felé, a bőröndjeiket maguk után húzva. Mindig annyi holmival mennek egy pár napos kiruccanásra is, mintha egy hónapra pakolnának. Szorosan megölelik egymást, és Louis csak feszülten az útról kérdezősködik.
- A tábla szerint arra van a taxiállomás - áll meg az apja, és a fejük feletti jelzésre mutat, Louis pedig vesz egy nagy levegőt, mert tudja, elkezdődött. - Vagy már megszerezted a jogsid, és nem is mondtad?
- Már tanulok, de még nincs meg - rázza a fejét Louis. - Közel vagyok. Harry… Ő jött értetek velem, a garázsban vár ránk.
- De kedves tőle! - mosolyodik el Louis édesanyja, a fiú pedig próbálja utánozni, csak sokkal erőtlenebbre sikerül. - Ezek szerint jóban maradtatok az űrkaland óta.
- Mondhatni - felel Louis halkan, és gyors léptekkel igyekszik az autó felé. Amikor Harry meglátja őket, egyből kiszáll, és kinyitja a nagy és kényelmes Tesla csomagtartóját is.
- Harry, örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk! - nyújtja a kezét Louis édesanyja, és a fiú csak alig észrevehetően megrázza a fejét, ezzel jelezve, hogy még semmit sem mondott, és imádja, hogy Harry bólint, mert már egyetlen rezdülés alapján is tudnak kommunikálni.
- Üdvözlöm, Margo! - fog kezet Harry az asszonnyal, és rögtön utána Robert felé fordul. - Mr. Tomlinson!
- Örülök a találkozásnak - nyújtja a kezét az apa is. - Tegeződjünk! Nagyon köszönjünk, hogy kijöttél értünk.
Miután mindenki beül a kocsiba, Louis kezd el kérdezősködni, hogy milyen kaját adtak a repülőn, illetve arról, hogy vannak a nagyszülei, mert nagyon hiányoznak neki. A szituáció akkor válik veszélyesen forróvá a fiú számára, amikor hazaérnek, és Harry a garázsba áll be. A csend már akkor túl nagy az autóban, amikor a férfinak saját garázsnyitó gombja van az autóban, de végképp kínossá válik az egész, amikor be is csukja maga után az elektromos ajtót, és leállítja az autót, aztán kiszáll.
Louis még semmit sem mond. Szeretne leülni a szüleivel a kanapéra, és nyugodtan átbeszélni ezt. Harry úriember módjára, mindkét bőröndöt beviszi a házba, és leteszi őket a nappali sarkába, aztán ledobja a cipőit. Louis itt már észreveszi a szülei kérdő, de szerencsére egyáltalán nem dühös pillantásait.
- Anyu, apu… öm… Üljünk le a nappaliban - kéri őket, miután ő is kilép a kényelmes tornacipőjéből. - Szeretnék beszélni veletek valamiről.
- Hozhatok egy italt? - kérdi Harry, Louis pedig azonnal bólogat. Margo csak egy pohár vizet kér, Robert viszont igent mond egy üveg sörre. Amikor mindenki a kanapén ül, Louis látja az anyján, hogy ő már tudja. A képeket nézi a falon, és abból a hülyének is egyértelmű lehet. Harry mindegyiken olyan birtoklón öleli át, vagy szorítja magához.
- Fogalmam sincs, hogyan mondjam, szóval csak… mondom - kezdi el a fiú, és idegesen szorongatja a poharát, amiben kávélikőr van. Louis még mindig nem szereti a sört, vagy a túl erős alkoholt, de Harry éppen ezért pakolta tele a bárszekrényt krémlikőrökkel. - Harry és én… Mi együtt… vagyunk. És együtt is élünk.
Louis már szinte felrobban a felgyülemlett feszültségtől, Harry pedig idegesen a száját rágcsálja, a fiú tökéletesen látja a szeme sarkából. A szülei viszont semmit sem mondanak. Margo úgy néz ki, mintha valami rettenetes hírt kapott volna, Robert pedig nagyokat kortyol a söréből. Louis már tudja, hogy ez szörnyen fog menni, hiába reménykedett a legjobbakban. Innen pedig már nem táncolhat vissza. Nem mondhatja, hogy csak viccelt.
- Kérlek… mondjatok valamit - könyörög Louis halkan, az anyja pedig egyből felé pillant.
- Miért csak most hallunk erről? - kérdi végül, és Louis-t egy kicsit meg is lepi ezzel. - Gondolom már Harry előtt is tudtad magadról ezt a dolgot, de legalábbis Harry óta, akkor mi miért csak most tudjuk meg? És mióta éltek együtt? Azt ne mondd, hogy december óta!
- De - bólint Louis lassan, és az apját kezdi figyelni, aki még mindig nem mond semmit. - Tudtam. Hát… Eléggé régóta tudom magamról, de mindig féltem. Nem akartam, hogy másképp nézzetek rám.
- Adtunk neked okot arra, hogy félj a véleményünktől? - szólal meg most először Robert is. Dühösnek tűnik, de ő sem amiatt, mert Louis meleg. Mindketten azért mérgesek, mert a fiú eltitkolta előlük az egészet.
- Nem, én… nem tudom, mit mondjak.
- Csalódtunk benned, Louis, és nem azért, aki vagy, hanem ahogy kezelted ezt velünk szemben - veszi át a szót Margo, és a fiú már mondani akar valamit, de nagy meglepetésére Harry szólal meg mellette. Tisztes távolságra ült le tőle, mert nem akarta tovább szítani a tüzet.
- Louis fiatal, én az ő korában még egy komoly kapcsolatot se tudtam volna elképzelni - próbálja megvédeni a fiút Harry, és ettől Louis arcán egy hálás mosoly terül el. - Mindig is büszke voltam magamra, de én család nélkül éltem tinédzser korom óta. Ő egészen más. A helyében talán én is aggódtam volna, hogy fogadják a hozzám legközelebb álló emberek. Ez inkább a szeretetét bizonyítja felétek, a megfelelni akarását, nem azt, hogy rossz gyerek.
- Megértjük az álláspontod, Harry, de lehetne, hogy ezt most a fiunkkal beszéljük meg? - néz Margo a férfi szemébe, de Louis tisztán látja, hogy ezzel Harry nem igazán ért egyet. Összeszorítja az állkapcsát, és pár pillanat múlva újra megszólal.
- Nem tudom, szerintem nekem is közöm van ehhez - szúrja oda, és most jött el a pillanat, hogy Louis legszívesebben kimenekülne a szobából. Vagy a házból is. - Elvégre én élek vele már egy ideje.
- Mióta is? - kérdezi Robert, de nem Harrytől, Louis-ra néz, és tőle várja a választ. Louis pedig feladja. Megtörten elmesél mindent, egészen attól a perctől, hogy realizálta az igazságot, egészen addig, hogy ő már milyen régóta szerelmes volt a férfiba, amikor is tavaly lehetősége volt vele dolgozni, és összegabalyodtak. Azóta is együtt élnek. Végül halkan hozzáteszi, mennyire nem akarja, hogy feszültség legyen köztük, mert ő nagyon szereti Harryt.
- A fenébe is, Louis! - ingatja a fejét Margo, és a vize után nyúl. - Igenis bánt, amiért ennyi évig nem hitted, hogy leülhetsz velünk úgy, mint most.
- Senki sem tudott rólam, anya - folytatja Louis, és reméli, hogy hamarosan ennek a nagyon kényelmetlen beszélgetésnek a végére érnek. - Oliver se. És akkor is kibuktam, amikor megtudtam, hogy a NASA látta ahogy… megcsókolom Harryt odafent.
- Órákig ezen pörgött - bólint Harry, és Louis csak egy mosollyal gondol vissza azokra a pillanatokra. Az első szeretkezésük után volt. Mintha már évtizedekkel ezelőtt lett volna.
- Én inkább… Nem a ti szégyenetek vagyok, vagy csak előttetek szégyelltem, ha ez a jó szó… - vallja be, és most látja először a szülei pillantásán, hogy egy kicsit ellágyulnak. - Az egész világ elől. És ezzel higgyétek el a meleg közösség szégyene is vagyok, akik azt hirdetik, hogyan legyünk büszkék. Nekem még ma is nehezen megy, pedig Harry rengeteget segít abban, hogy magamat is könnyebben elfogadjam.

A véget érni nem akaró beszélgetés idővel mégis elhal, mert Harry mindenkit emlékeztet, hogy eléggé későre jár, és vacsorázniuk kellene. Az étel már csak sütésre várt, ezért hamar asztalhoz ülhetnek. Louis egy kicsit felszabadultabb, de érzi, hogy nincs minden rendben. A szülei még mindig haragszanak rá, vagy feszültek, vagy bármi, de nem olyanok, mint máskor. Beszélgetnek velük, kérdezősködnek Harry családjáról is, aki nem igazán akar róluk beszélni, ezt Louis pontosan tudja, de hogy neki segítsen, most még erre is hajlandó. Még azt is elmeséli, hogy Louis-nak köszönhetően vette fel velük újra a kapcsolatot karácsony után.
Amikor mindenki elvonul a szobájába, a fiú egy nagy sóhajjal esik be az ágyba. Tudja, hogy az egész mehetett volna sokkal rosszabbul is, de így sem elégedett. Látja a szülein, hogy nem értik meg őt, sem az indokait. Leginkább Margo. Az apja egy fokkal kezelhetőbbnek bizonyult, de rajta is látta a csalódottságot. Vagy inkább azt, hogy értetlen.
Louis még órákig forgolódik az ágyban, csak hallgatva Harry egyenletes légvételeit, de végül feladja, és lesétál a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet. Az ablak a hátsó udvarra nyílik, így azonnal látja, hogy az apja a kerti székek egyikén ül, és dohányzik. A fiú kivesz egy üveg sört a hűtőből, és magával viszi a poharát is, a nappali egyik polcáról pedig leemeli a sakktáblát.
- Sajnálom, apa - sóhajt fel, amikor leül az egyik székre, így a kerek asztal van csak kettejük között. Kinyitja a sört az apjának, aztán a sakktáblát is, hogy elővegye a bábukat, és elkezdje felpakolni a kezdő pozícióba. - Bárcsak visszamehetnék, és egyből elmondhatnám. Nem akartalak megbántani titeket.
- Kisfiam… - ingatja a fejét a férfi, és elnyomja a csikket a hamutálban, amit Louis azonnal felismer. A házukból való, az apja dolgozószobájából. Felé fordítja a székét, és segít a bábuk rendezésében, hogy elkezdhessenek játszani. - Nagyon szeretünk. Végtelenül büszkék vagyunk arra, hogy te vagy a gyerekünk. Boldog vagy?
- Igen - feleli azonnal, és végre úgy érzi, hogy ez most egy sokkal mélyebb beszélgetés lehet, mint az volt ott a nappaliban. Az annyira kényelmetlen volt, és a szüleit is kiborította. Nem tudtak komolyan beszélgetni erről, de majd most. A legmélyebb beszélgetései az apjával egyébként is mindig sakkozás közben folytak. - Harry boldoggá tesz. Apu, soha nem éreztem még, hogy ennyire jó helyen vagyok, mint most.
- Szóval jól bánik veled? - kérdez vissza Robert, és Louis-nak muszáj elmosolyodnia ezen, mert az apja még csak nem is sejtheti, hogy mennyire csodálatos minden nap, amit a férfival tölthet. Olyan sokat ábrándozott róla, de valójában soha nem hitte, hogy valaha valósággá válhat. - Louis, ő idén töltötte a harmincat. Küldtél képeket a szülinapjáról az intézetből. Nem felejtettem el. Ez egy eléggé nagy korkülönbség. Ő mennyire gondolja ezt komolyan?
- Most mit akarsz tudni, hogy szándékozik-e megkérni a kezem? - mosolyodik el Louis, és lép egyet a futójával. - Én még kiskorú vagyok ebben a hülye országban. Annyira a kapcsolatunkat sem verjük nagydobra. Az intézetben tudnak róla, de például egyikünk sem posztol közös képeket az interneten. De úgy érzem, hogy igen. Komolyan gondolja. Nem játszadozik velem. Először én is tartottam attól, hogy csak kaland volt neki, ami köztünk történt, de… nem így van.
- Remélem is, mert még nagyon fiatal vagy, Louis - mondja az apja, miközben leüti a fiú egyik gyalogját. - Ő egy felnőtt férfi, és tudnom kell, hogy biztonságban vagy, hogy rábízhatlak. Már nem tilthatok meg neked semmit, főleg nem egy másik kontinensről, de ettől még a kisfiam vagy, akiért aggódom.
- Én fogom kiherélni, ha összetöri a szívem, ne aggódj! - nevet fel Louis, az apja is elvigyorodik ezen, és bólogatni kezd. - Nagyon megbántottam őt, ő pedig csak annyit tett, hogy felemelte a hangját velem szemben, és azok után is ő kért bocsánatot. Harry jó ember, apa.
- Én is ezt mondanám annyiból, amennyit eddig megismertem belőle - ért egyet az apja, és lép négyet a bástyával. - Hogy fogadták ezt az intézetben?
- Sehogy - vonja meg a vállát Louis, aztán leüti a bástyát, amivel a férfi az előbb lépett. - Harryről már régen tudták, hogy meleg. Lekoptatott néhány lányt, mire elterjedt a híre, hogy miért is nem randizik senkivel. Aztán pletykáltak róla, meg egy programozó srácról, ami eléggé felbosszantott, de nem sokkal utána történt köztünk néhány dolog, és egyértelművé tette, hogy nincs senkije.
- Ő… hmm… Harry volt az első férfi az életedben? - kérdi Robert, de Louis tökéletesen érzi a hangján, hogy mennyire zavarban van ettől a témától, még ha úgy is tűnik, hogy tényleg érdekli ez a részlet is.
- Nem - válaszol Louis halkan, de őszintén, aztán kilép egyet a királynőjével, hogy megkezdje a végső hadjáratot az apja ellen. Robert talán akkor tudta őt utoljára legyőzni, amikor Louis még csak hétéves volt. - Volt előtte néhány, de azok… szóval, Harry az első kapcsolatom. Előtte még soha nem jártam senkivel.
- Oké, nem akarlak erről faggatni - lép egyet Robert a lóval, Louis viszont a következő lépésével már le is csapja. - Csak annyit mondj, hogy soha senki sem bántott téged. Az ember hall ezt-azt.
- Nem, apu - nevet fel kínosan Louis, és leüti Robert egyik futóját is. - Harry pedig tényleg nagyon jól bánik velem. Nem kell féltened tőle.
- Nagyon szép a ház - tér át a férfi egyből egy másik témára, és ez ellen Louis sem hadakozik. - Miután anyád lefeküdt, kicsit jobban körbejártam. Harry imád képeket csinálni rólad.
- Ne is mondd! - nevet fel Louis, és sakkot ad Robert királyának, de a férfi egy néhány másodperces gondolkodás után még talál biztonságos kiutat. - Van legalább ötféle fényképezőgépe. Azt hiszem, a polaroidok a kedvencei. Egyébként a házat nagyobbrészt ő rendezte be.
- Van hozzá érzéke - vallja be Robert, és már a második sakkból menekül ki, de Louis tökéletesen látja előre, hogy hány lépésük van még hátra a meccs végéig. - Otthonos és mégis letisztult. Közösen vettétek meg?
- Nem - motyogja Louis, és elhúzza a száját, aztán leüti Robert királynőjét, amivel eddig a királyt bújtatta. - Csak az én nevemen van, én is fizettem. Féltem…
- Tőlünk? - csodálkozik el Robert, és nem is tud pillanatnyilag a játszmára koncentrálni, Louis pedig csak bólint. - Kisfiam, Harrynek igaza van. Tényleg dolgoznod kell azon, hogy büszkébb legyél magadra, mert ez így sokkal több fájdalmat fog okozni. És tudod, a helyzet az, hogy te bántod saját magad.
- Tudom - sóhajt fel Louis, és mattot ad az apja királyának. - Sakk matt.
- Karácsony óta vagytok együtt, jól mondom? - néz fel Louis-ra, aki egyből bólint, közben pedig segít a fiúnak elpakolni a sakkbábukat. - Szerintem, mint az egy éves évfordulós és karácsonyi ajándék egyben, meg kellene lepned egy tulajdoni lappal, amin az ő neve is szerepel. Persze, ha addig is ugyanolyan boldognak érzed magad vele, mint most.
- Ez egy nagyon jó ötlet - mosolyodik el Louis, és nagyot ásít. - De segítened kell, mert eleve is csak a te segítségeddel tudtam megvenni. Mint szülőm, kellesz ahhoz is, hogy megosszam a tulajdont.
- Megoldjuk - kacsint Robert a fiára, aztán egyből felkel, és betereli őt, hogy ideje lefeküdnie. - Anyádnak pedig adj egy kis időt. Mindig te voltál a szeme fénye. Most duzzog egy kicsit, amiért ezt nem tudta előre, de ki fogja heverni. Kedveli Harryt, ezt már elmondta, mielőtt elaludt.
- Köszönöm, apu - öleli meg Louis a férfit, és egy puszit is nyom az arcára, mielőtt int neki, és az emeletre indul, hogy mostanra már sokkal nyugodtabban másszon vissza Harry mellé. Az álom is pillanatokon belül utoléri.

Bár az első este kellemes volt, és Robert már sokkal inkább úgy viselkedik, mint bármikor máskor, ettől még az egész hétvége ebben a meghatározhatatlan, leginkább kínosnak titulálható hangulatban telik, és ez nagyon idegesíti a fiút. Egyetlen igazán kellemes, vagy inkább önfeledten nevetős pillanat kerekedik körülöttük, amikor a szülők előveszik Louis régi füzeteit, és mappákba fűzött tervrajzait, amiket még kisiskolásként vagy épp a gimiben készített. Harry alig bír elszakadni tőlük, mert zseniálisnak tart mindent, és imádnivalónak, hogy már a kis Louis is ennyire komolyan vette a mérnöki munkát.
Végül az utolsó estéjükön Louis el akar menni egy igazán jó étterembe, ezért a nosztalgiázás abbamarad. Ezt a remek helyet még Harry mutatta neki, amikor elhozta egy első igazi randira. Persze mert Louis azon dünnyögött, hogy nem is volt igazi randijuk. Annyira beleszeretett a helybe, ami a Ferhérháztól két utcányira van, hogy azóta minden hónapban tartanak itt egy randi estét.
Másnap nagyon korán megy a szülők gépe vissza Angliába, és Harry olyan álmosan pislog a volán mögött, hogy Louis szabályosan megsajnálja. Soha nem kelnek ennyire korán, és bár a szülők felajánlották, hogy a taxi is tökéletes nekik, aludjanak csak, Harry ragaszkodott a fuvarozáshoz. Hiába, hogy az egész ittlétük ebben a furcsán kényelmetlen hangulatban telt, búcsúzkodásnál Harryt is éppúgy megölelik, mint Louis-t, és megígértetik velük, hogy Angliában töltik a karácsonyt, ha már tavaly nem jött össze.
- Tudom, hogy nem volt tökéletes, de ez egy nagyon jó kezdet, Loulou - szólal meg Harry, amikor már az autóban ülnek, és a belváros felé tartanak, hogy megreggelizzenek valahol, mielőtt a központba indulnak. - Lehetett volna milliószor rosszabb is. Elfogadnak, csak nagyon meglepted őket. Ki fogják heverni.
- Tudom - bólint Louis, és egy nagy sóhaj után bekapcsolja az egyik kedvenc zenéjét, ami hangosan dübörög az autó hangszóróiból, Harry pedig felnevet, és a fejét rázza. - Csak tudod, mennyire maximalista vagyok. Jobb lett volna, ha minden tökéletesen megy, bár apa a végére teljesen feloldódott. A te szüleid olyan könnyedén vették az egészet.
- Az én szüleim húsz éve voltak utoljára józanok - nevet tovább Harry, és leparkol az egyik mellékutcában. Louis már tudja, hogy ez egy Starbucks reggeli lesz, de ő tökéletesen rendben van vele. - Persze, hogy lazán vették. Talán anyádékat is le kellett volna itatnunk előbb a kocsiban.
- Lehet - ért egyet Louis egy vigyorral, és máris sokkal jobban érzi magát. Harry mindig tudja hogyan, miként, milyen módszerekkel, vagy csak milyen szavakkal nyugtassa meg őt, amikor a feszültsége már kezd egészen kezelhetetlenné válni. - Szeretlek.
- Tudod, hogy én is - hajol át Harry a kettejük közötti könyöktámaszon, és megcsókolja Louis-t, mielőtt kimásznak a kocsiból, hogy jóllakjanak munka előtt.