Sziasztok!

Ezúttal tőlem olvashattok egy Harry részt, és hát, szerintem érzezni fogjátok, hogy közeledünk a mese vége felé. Ez szó szerint mese, és annyira imádtuk mindketten, még ha nehezebb is volt néha kivitelezni, mint amikor egyedül írsz. Na de, még nem búcsú, csak szentimentalizáltam egy kicsit. Majd mondjátok el, mit gondoltok. Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

H&S

Annyira izgatott vagyok az egész hosszú hétvége miatt. Már nagyon vártam, másról se tudok beszélni napok óta. Biztos vagyok benne, hogy Louis agyára mentem vele, ezért elkezdtem Pennyvel üzeneteket váltani, ahol arról áradoztam, még soha nem voltam ilyen helyen, ő pedig sokat mesélt, mi mindent lehet itt csinálni. Azt mondták, hamarosan elfoglalhatjuk a szobánkat, és valamiért ettől nagyon izgatott vagyok. Csak nézek körbe, felmérem az egész helyet, nézem a gyönyörű csillárokat, a sok embert, aki körülvesz minket, egészen elmerülök a nézelődésben, amikor megérzem Louis-t. Ugyanaz az energia árad belőle, mint akkor, amikor titkolózott előttem. Feszült, kifejezetten ideges valami miatt. Gyengéden a combjára simítom a kezem, aztán magamhoz húzom a karját, hogy összefűzzem az ujjainkat. Azonnal kizökken, és úgy néz rám, mintha rajta kaptam volna valamin. Csak azt nem tudom, hogy min.

- Minden rendben? - nézek a szemébe, amikor felém pillant, és megszorítja az ujjaimat. - Vagyis… Tudom, hogy nem, de mi a baj?

- Csak… - kezdené mondani, amikor Debby megsimítja a vállam, és megáll mellettünk.

- Kész a szobánk, mehetünk - mondja, és el is indulunk a recepciós pult felé, hogy felvegyük a kulcsokat, aztán egyenesen fel az emeletre a szobákhoz, ezért nincs alkalmam újra megkérdezni Louis-t, csak amikor mindannyian begubózunk kicsit a saját szobánkba. Debby szeretne egy kicsit sziesztázni, mert azt mondta, időtlen idők óta nem aludt egyet délután, a többiek pedig szeretnének kipakolni, elkényelmesedni, ahogy mi is. Louis viszont nem hagyja, hogy újra megkérdezzem, vagy felhozzam a témát, azonnal elterül a hatalmas ágyon, felsóhajt, és a plafont nézve beszélni kezd.

- Carl miatt ismerem a nőt, aki ott iszogatott a bárnál - kezd bele, én pedig azonnal felé indulok. Ez mindkettőnknek egy kényes téma. Nekem azért, mert utálom, hogy ilyen veszélyekbe sodorta magát miattam, neki meg csak… Szörnyű élmények. - Csak… Nem akarom, hogy folyamatosan kísértsen ez az egész. Utálom, hogy időről időre valami történik, ami miatt csak… Nem tudom úgy élvezni az életem melletted, mint szeretném, mert elrontja a kedvem.

- Szeretlek, Lou - bújok hozzá egészen közel, Louis pedig magához ölel. - Nincs semmi baj, csak próbáld elengedni magad, rendben? Próbáld meg élvezni ezt a hétvégét. A kedvemért?

- Persze - suttogja, és megpuszilja a homlokom. - Szóval, mi mindent szeretnél kipróbálni, ha már ilyen puccos hotelba hozott minket Debby?

- Penny azt mondta, a pezsgőfürdő csodálatos, és bár nem tudtam, mit jelenthet ez, rákerestem az interneten, és nagyon izginek tűnik - kezdem sorolni, és talán lelkesebb vagyok a kelleténél, mert Louis megint olyan tipikus édes mosollyal néz rám, mint mindig, ha valami mások számára teljesen természetes dologtól ámulok el. - Aztán ott a szauna, meg az úszó medence! És azt is mondta, hogy muszáj kipróbálnom a masszázst.

- Páros masszázs? - szólal meg végre sokkal nyugodtabb hangon, és az energiáin is érzem, hogy egyre jobban ellazul. - Abban én is benne lennék. Csak nézni téged, miközben jól megdögönyözik a hátam.

- Nem tudom… Talán az vonzott a legkevésbé, hogy idegenek tapogassanak, miközben meztelen vagyok. Ráadásul te is ott leszel, és… Nem tudom, akarom-e, hogy valaki tapogasson téged, miközben meztelen vagy.

- Nem muszáj mennünk - nevet halkan, és a hajam cirógatja, olyan elmélyülten, mintha valami különlegeset látna benne. Észre is veszi, hogy mennyire kíváncsian nézek rá, próbálom megfejteni, mire gondol. - Szeretem, amikor ki van engedve, így ismertelek meg.

- Sőt, akkoriban sokszor volt befonva - felelem vigyorogva, ő pedig azonnal az ajkaimra hajol, hogy adjon néhány lágy csókot.

- Azt imádtam - suttogja a számba, ad még egy puszit, és az ágyra könyökölve magasodik fölém, úgy néz le rám. - És a virágokat. Olyan tiszta és ártatlan voltál, édes istenem.

- Tetszett, amikor még az voltam? - kérdezek vissza kacéran. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire kacéran, Louis pedig csak megnyalintja az orrom. - Bármikor megcsinálhatom olyanra, ha más nem lát, de tudom, hogy mások nem díjaznák annyira.

- Dehogynem - válaszolja teljes meggyőződéssel. - Csak furcsa lenne nekik.

- Látva a férfiakat mindenhol a világban, biztos nem értékelnék annyira, mint te.

- Nem baj - von vállat, és megint a számra hajol, miközben az ujjaival a hasam cirógatja. Fokozatosan kicsit feljebb tolja az ingemet, és végigfut rajtam a libabőr, a puha érintésektől.

- Egyik délután néztem egy filmet - kezdem, amikor minimálisan lehetőségem van beszélni a csókjai között. - Abban mondott a nő valami olyasmit, hogy minden hotelszoba megköveteli a szexet.

- Jézusom, ez milyen film volt? - nevet fel, és a nyakamba temeti az arcát. - Egyértelműen már nem vagy se tiszta, se ártatlan. Pornót nézel a nap közepén?

- Mi? Dehogy! - nevetek hangosan, de azonnal elhallgatok, és szaporán veszem a levegőt, amikor Louis lassan, szenvedélyesen harap a nyakamba, éppen akkor, amikor az ujjai a nadrágomba kúsznak. - Az egy… Az… Nem pornó volt…

- Hát, akkor higgyünk neki - duruzsolja a fülembe, és lassan fölém kerekedik, de még mindketten teljesen fel vagyunk öltözve. - Adjuk meg a szobának, amire szüksége van.

***

Az egész csapat úgy döntött, hogy a gőzfürdőknél és medencéknél töltjük a délutánt. Nem mondom, hogy nem voltak vicces pillanatok, amikor Louis egyértelműen Pennyre féltékenykedve próbált mindig valamilyen módon ölelni vagy érinteni. Nagyon erősen próbálta jelezni, mi az, ami az övé és senki másé, és vitatkoztunk már Penny miatt, most mégsem volt zavaró, sokkal inkább imádnivaló, és a többiek is mindig mosolyogtak rajta. Debby még meg is jegyezte, hogy végtelenül aranyosak vagyunk együtt, és még azt is felém súgta, hogy Louis-t ezelőtt sose látta annyira boldognak, mint az utóbbi időben mellettem. Azt hiszem, ez tette igazán gyönyörűvé ezt a napot, mert azóta is csak mosolyogni tudok.

- Terveztek ezen kívül is valami kis vakációt? - kérdi Ginger mindenkitől az asztalnál, és Penny egyből le is csap a válasszal.

- A szüleim szeretnének átmenni Franciaországba síelni januárban - mondja, de nem úgy tűnik, hogy igazán lenne kedve hozzá, én pedig… Nem tudom, mi az a síelés, de majd utána olvasok. - Ez amolyan családi hagyomány, mindenki ott lesz, nagyszülők, unokatesók, mindenki.

- Ez jól hangzik - mondja Louis, miközben megkapjuk a vacsoránkat, és mindenki a kezébe veszi az evőeszközét. Louis elképesztő, most is egy vega, szója burgert rendelt, és nemrég, amikor rákérdeztem, szereti-e, vagy csak miattam eszi, azt mondta, ezeknek a szójafasírtoknak végtére is egészen jó íze van. Szerintem fogalma sincs, mennyit jelent nekem, hogy ezt teszi, pedig soha nem kértem rá.

- Nem, ha te vagy az egyetlen, aki nem visz magával senkit, és hallgathatja a kérdéseket, mikor tervez végre megállapodni valaki mellett - darálja el kedvtelenül, és még a szemét is megforgatja, ahogy a szájába vesz egy falat ételt.

- Van egy jó barátom, Zayn - kezdi Louis, és ötletem sincs, mit készül mondani, mert eddig úgy tudtam, hogy ő Leilával él. - Neki van vagy egymillió kapcsolata, és szeret partikba járni. Ha gondolod, beszélek vele, hátha tud valakit, akinek bemutathat. Januárig még van időnk, talán megkedvelsz valakit addigra.

- Ó, öhm… Ez igazából meglepően kedves - zavarodik össze Penny, valószínűleg azért, mert Louis tényleg segíteni próbál neki. - Erre szerintem igent kell mondanom.

- Szuper, beszélek majd Zaynnel.

- Louis és Zayn időtlen idők óta legjobb barátok - kommentálja Debby is, amikor mindenki más elhallgat, és egyszerre iszunk mindketten a borunkból. Nem sokat iszom, de ma este szerettem volna csak egy keveset. A hangulat kedvéért, és mert mindenki más is iszik. - Nagyon rendes srác, még ha a sok őrült tetkó miatt veszélyesnek is tűnik. Egyáltalán nem az.

- Hé, a munkánkról beszélsz! - háborodik fel Louis, persze egyáltalán nem komolyan, és mindenki kuncog miatta.

- Tudod, hogy a te sok tetoválásodért se voltam soha oda - kontrázik rá Debby, és bár mosolyog, a fejét ingatja. - Szerencséd van, hogy Harry azokkal együtt szeret

- Tudtad, hogy neki is van? - húzza fel a szemöldökét kihívóan Louis, én pedig kicsit el is pirulok, mert tudom, hogy nem azokra gondol, de eszembe jut minden tetoválásom, amit csakis Louis képes előcsalogatni a semmiből. - Én csináltam.

- Tényleg? - csodálkozik el Debby is, és egy kicsit összezavarodom, hogy ez most egy rossz dolog idekint, vagy mi. Louis-nak ez a munkája, Pennynek is van egy kis szivecske a csuklójára tetoválva, egészen megszokottnak tűnik, nem gondoltam, hogy ez probléma lehet. - Nem is tudtam.

- Igen - vallom be, de nem tudom megmutatni, mert hosszú ujjú ing van rajtam. - Ez az első, de beszéltünk róla, hogy lenne még. Szerintem Louis egy művész, és nagyon szépen dolgozik.

- Nem vitatom, mindig is gyönyörűen rajzolt - válaszolja, és mind elmosolyodunk ezen. - Annak idején rengeteget festett, bár nekem azok a rajzai voltak a kedvenceim, amiket grafittal csinált. Sokszor csak ült a buszon vagy metrón, és lerajzolta a vele szemben ülő idegeneket. Alig volt öt-tíz perce, és csodásan csinálta. Miért nem rajzolsz ma már?

- Rajzolok - válaszolja könnyedén, még meg is vonja mellé a vállát egy kicsit. - Rengeteg rajzom van Harryről is például. Minden nap csinálom munka közben is, amikor várok egy kliensre, vagy épp szünetet tartok. Kikapcsol még mindig. Viszont ezer éve nem festettem már, ez tény.

- Ó, nagyon szeretnék látni néhány rajzot tőled - lelkesedik fel Debby, és én is ugyanígy gondolom, főleg azokat, amiket rólam készített.

- Én is - mondom halkan Louis-nak, miközben Ginger már meg is szólal Debbyre nézve.

- És ti átmentek Írországba, mint mindig?

- Nem, idén nem - rázza a fejét Debby, és Írország említésére meg is telik a szívem egy nagy adag honvággyal. Eszembe jut anyu, és Gemma, meg persze Niall és a családja, mindenki. - Az a helyzet, hogy a Tollymore-i telek már mindkettőnknek csak teher. Gondozni a kertet is, hogy ne vaduljon el teljesen, takarítani a házat, karban tartani mindent. Messze is van, és amikor ott vagyunk, akkor se élvezzük már annyira, mint régen.

- Komolyan? - kérdez vissza Louis, és a számból vette ki a szót, mert az a kis házikó jelent nekem majdnem mindent. Olyan emlékek kötnek oda, amiket soha nem fogok elfelejteni. - És akkor mi a terv vele? Oda akarjátok adni Maryéknek?

- Nem, ők most vettek egy kis nyaralót, hétvégi házat a tengerparthoz közel - válaszolja egyből Debby, és megtörli a száját, hogy igyon egy kortyot. - Úgy döntöttünk, hogy kicsit felújítjuk, mert így ki tudja, mikor venné meg valaki, aztán eladjuk.

- Értem - mondja Louis halkan, és érzem, ahogy megváltozik a hangulata, de most nem hibáztatom érte. Én is ugyanígy érzek. Reméltem, hogy néha majd visszamehetünk oda, de ha eladják idegeneknek, akkor többé nem lesz az a hely… Többé nem rólunk szól majd. Ez elkeserítő.

- Szóval úgy döntöttünk, hogy tavasszal átmegyünk Spanyolországba egy kicsit, pihenünk, túrázunk - mondja tovább Debby, aztán ránk néz. - Ti terveztek valamilyen utazást? Neked még annyi mindent látnod kellene a világból.

- Igen, egy közös jó barátunk ajándékozott nekünk egy elképesztő utazást - meséli Louis, és érzem, hogy kezd újra izgatottabbá válni. - Szóval elutazunk egy hétre Új-Zélandra, az esőerdőkbe. Ez Harry legnagyobb álma.

- Ez csodálatosan hangzik! - ámul el mindenki, és még Penny is lenyűgözve néz ránk.

- Nekem miért nincsenek ilyen barátaim? - nevet fel Penny, és igazából tényleg vicces, mert amikor kérdeztem Louis-t, ő is mondta, ez mennyire sok pénz, és hogy ő még gyűjtött arra, hogy elvigyen oda, így csodálatos érzés, hogy az ő félretett pénze lehet az, amiből csak jól érezzük magunkat ott.

A többiek elkezdenek beszélgetni helyekről, ahova nagyon szeretnének eljutni, bennem pedig csupa kettős érzés kavarog. Izgatott és boldog vagyok, mert annyira várom már az esőerdőt, viszont nagyon elszomorít, hogy Debby meg fog válni a Tollymore-i háztól. Minden ott kezdődött, mindent ott éltünk át együtt Louis-val. Most csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szeretnék visszamenni oda. Legalább csak egy kicsit, mielőtt megveszi valaki, hogy elbúcsúzzunk tőle. Nagyon remélem, hogy Louis is ezt szeretné, Debby pedig nekünk adja még egy kicsit.

***

Ahogy reggel felébredtünk, eldöntöttük, hogy ma esünk túl a masszázson, és Louis-val lemegyünk a szaunákhoz. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lehet. Írországban soha nincs igazán tikkasztó meleg, még a legmelegebb nyári napokon se.

- Oké, akkor kezdjük a szaunában, ott kiizzadjuk a sok mérget magunkból, aztán zuhanyzunk, és jöhet a tápláló masszázs - vázolja fel a terveket, aztán köntösben, alatta fürdőnadrágban, elindulunk a szaunák felé. Rengeteg szabad hely van, ezért egyből le tudunk ülni az egyik hatalmas fülke oldalába, közel egymáshoz. Már most nagyon meleg van, a pad, amire leültünk pedig forró, még a törölközőn át is, amit magunk alá terítettünk. Nagyon nehéz levegőt venni, de ki akarok tartani, mert Louis és mindenki más is azt mondta, hogy élvezni fogom, csak az eleje rossz.

- Jól vagy? - kérdi halkan Louis, és megsimítja a felkarom. - Bármikor kimehetünk, ha nem tetszik, szólj nyugodtan.

- Eddig nem tetszik, de várjunk még egy kicsit - nyugtatom meg, és utána, bár rémesen izzadok, végig arra koncentrálok, hogy egyenletesen lélegezzek, és a dolog tényleg kezd kicsit kezelhetőbbé válni. Olyannyira, hogy a gondolataim elkalandoznak, és mire észbe kapok, Louis simogatja a nedves karom, hogy ideje kimennünk.

- Szomjan halok, elfutok egy üveg vízért a bárba, te kérsz valami mást? - néz rám, miközben visszaveszi a köntösét a zuhany után.

- Nem, a víz nekem is jó lesz - felelem, és nekiállok törölközni, amíg ő elszalad. A fürdőköpenyem kötöm össze magamon, és egyáltalán nem figyelek semmire a környezetemben, amikor egy teljesen ismeretlen kéz simul a vállamra, még az energiái is idegenek. - Pardon.

- Szia! - köszön rám a hölgy, a hangja lágy és kedves, de ennek ellenére sem nyugszom meg teljesen a zavaros, feszült hangulattól, ami körbeleng miatta, ami az érintéséből lepte el a testem. - Ne haragudj, hogy zavarlak, csak láttalak korábban Louis-val, mi… Mondjuk, hogy van egy közös barátunk.

- Értem - válaszolom egyből, és egy lépést hátrálok is a nőtől, mert azonnal tudom, ki lehet ő. Carl ismerőse, őt látta Louis az előcsarnokban, és miatta lett annyira ideges. Nem akarom, hogy az legyen, amikor visszajön és meglát minket, pedig attól tartok, hogy ez elkerülhetetlen. - Nem ismerem Louis barátait, olyan régóta még nem vagyunk együtt.

- Biztos? Pedig úgy tudom, Louis neki dolgozik, talán mégis hallottál róla - erősködik tovább, én pedig a bár felé pillantgatok, és magamban mantrázom, Louis nevét. Kérlek, gyere már! - Carl…

- Mondtam, hogy nem ismerem - szakítom félbe kedvesen, aztán a köpenyem zsebébe csúsztatom a kezem. - Elnézést, de…

- Szerintem meg ismered, csak nem akarsz válaszolni a kérdéseimre - vált egy sokkal kevésbé barátságos hangnemre a nő, és megszorítja a felkarom, hátha azzal itt tud tartani. Már nyitnám a szám, amikor végre meghallom Louis hangját.

- Hé! - lép mellénk, és azonnal maga mögé is terel, így már köztem és a nő között áll, akinek a nevét még csak nem is tudom. - Tudom, mit akar, de hiába, se én, se a barátom nem vagyunk már üzleti, vagy bármilyen kapcsolatban Carllal. Ha akar valamit, őt kell keresnie.

A nő még magyarázni kezd valamit arról, hogy csak néhány kérdése lenne, semmi több, de a végét már nem is hallom, mert Louis szó szerint kirángat a medencék közül, és mire levegőhöz jutok, már a liftbe szállunk be. Tajtékzik, nagyon is egyértelműen érzem, de ha az energiái nem is lennének ennyire egyértelműek, az, ahogy a csuklómat szorítva ráncigál be a hotelszobánkba, válasz mindenre. Meg akar szólalni, amikor becsukódik az ajtó, de a torkára forrnak a szavak, amikor szorosan megölelem. Azonnal ő is átkarol, és pillanatról pillanatra érzem, hogy az akcióm sikeres. Bár az erőmet kell használnom hozzá, sok erőt, és máris érzem, hogy a forró szauna, és ezután a varázslás után jól esne csak nézni kicsit a tévét az ágyból, Louis végre egyre nyugodtabb.

- Pontosan tudom, hogy mit csinálsz - motyogja a vállamra döntött állal, de nem ereszt el. Nem is ellenkezik. - Köszönöm.

- Jobb kicsit?

- Sokkal - sóhajt fel, és ahogy elenged, a kezei a hátamról a nyakamra vándorolnak, és szerelmesen megcsókol. - Nagyon sajnálom.

- Nem baj.

- Dehogynem - vágja rá azonnal, és mondanom se kellett semmit, ő is pontosan tudja, hogy mit szeretnék. Feldúlja az ágyneműt, aztán lehámozza rólam a köntöst, és kikutat a bőröndből egy tiszta és száraz alsót is, hogy bebújhassak az ágyba. Azért annyira nem készített ki a dolog, ennél jóval nagyobb dolgokra is használtam már az erőm, és tudnám is használni, csak… Olyan, mint amikor egész nap túrázunk, vagy dolgozunk, és fáradtan hazaesünk, másra sem vágyva, csak egy kis lazításra a kertben. Vagy a tévé előtt. Egyből nyúlok a kapcsolóért, amíg Louis is átöltözik, és keresek valami műsort, mire mellém bújik. Csak annyit beszéltünk meg a lányokkal, hogy vacsoránál találkozunk az étteremben, mert délután mindenki masszíroztatni ment, de én valahogy még mindig nem érzem, hogy annyira erősen vágyom egy idegen kezeire. Talán inkább Louis kezeit szeretném.

- Ha már kimaradunk a masszázsból - kezdek bele, Lou pedig kíváncsian, de már egy megszülető félmosollyal néz felém -, mi lenne, ha a hasamra feküdnék, és te mutatnád meg, milyen csodálatos is az?

- Hát, teljesen biztos, hogy nem vagyok olyan jó, mint azok az alkalmazottak odalent, de ezer örömmel - egyezik bele azonnal, én pedig már le is rúgom magamról a takarót, hogy a hasamra vágódjak. Louis még eltűnik a fürdőben, és egy apró flakonnak a kezében tér vissza.

- Mi az?

- Testápoló - válaszolja egyből, és nyelek egy nagyot, ahogy megérzem, hogy a fenekemre ül. Vagy inkább a combjaimra, de teljesen a hátsómhoz simul. - Így sokkal kellemesebb lesz.

És igaza is van. Elképesztően jó érzés, ahogy lassan, gyengéden nyomkodja a hátam, és olyan pontokon dörzsöli, amiről nem is sejtettem, hogy ennyire élvezetes lehet. Le is hunyom a szemem, és félig az álom határán lebegek közben, mert annyira finom.

- Gondolkodtam - szólal meg hirtelen, és még a szemem is kinyitom miatta, annyira váratlanul ér, de egyből újra lehunyom, ahogy csak figyelek és élvezem az ujjait a bőrömön. - Már tegnap este is a fejemben volt, de nem voltam biztos benne, csak azt tudtam, hogy valamiért nagyon elszomorít, hogy Debbyék el akarják adni a tollymore-i házat.

- Én is ugyanezt éreztem - mondom halkan, rekedten a mámortól, amit a hátamon okoz.

- Azt hiszem, nem kellene tovább hazudnunk magunknak, hogy minden rendben megy - sóhajt fel, és innentől sokkal éberebben figyelek rá, mert tudom, hogy ez egy komoly beszélgetés. - Nem kellett volna elhoznom téged az erdőből, elszakítani a világodból, ami még a koboldok ellenére is kevésbé volt veszélyes és őrült, mint amibe belerángattalak.

- A saját lábamon jöttem, Lou - próbálom kicsit megnyugtatni, mert megint egyre feszültebb, és tudom, hogy most épp magára mérges.

- De te nem tudtad, mi vár idekint, én viszont igen - válaszolja egyből, és ezzel nem igazán tudok vitatkozni. - Nagyon szerettem volna, hogy működjön. Annyira akartam. De nem vagy boldog, egyikünk sem az. Mindenre gyanakvón nézek, mindentől féltelek, mert annyira szeretlek, hogy beleőrülnék, ha valami történne veled. Az én hibámból.

- De vigyázunk egymásra.

- Persze, csak… Lehet így élni? - kérdi erőtlenül, szinte csak leheli a szavakat, és talán jobb is, hogy épp masszíroz, mert mindketten tudunk valami másra is koncentrálni, nem csak egymás kétségbeesésére. - Hogy minden sarkon lesem a gonoszt? Nem bízom senkiben. Még a félig tündér barátodban sem, de azt hiszem száz százalékig Carlban sem, Penny is mindig egy apró szálka, akire figyelni kell. Pedig tudom, hogy nem kellene, mégis itt van bennem az érzés. Te is szenvedsz a családod, az erdő és az állatok hiányától, nem mondod, de tudom jól, édesem - simítja meg a hátam éppen akkor, amikor becéz, aztán lehajol, és ad egy puszit az egyik lapockámra. - Az előbbi incidens odalent… Azt hiszem ez adta meg a végső lökést, hogy eldöntsem mit akarok, és nagyon bízom benne, hogy egyetértesz majd.

- Vissza akarsz vinni? - kérdem, és a vérem meglódul az ereimben, a szívem pedig a torkomban dübörög.

- Ennél sokkal jobban kell végre bíznod a szerelmemben - súgja a fülembe, és ad egy puszit a szám sarkára, amitől muszáj elmosolyodnom. Igaza van, ideje végre elhessegetnem az állandó félelmem azzal kapcsolatban, hogy mikor fog rámunni és elhagyni. Ez is megmérgez mindent idekint, tudom jól. Hiába csak magát hibáztatja, én is erősen kiveszem a részem ebből. - Arra gondoltam, hogy eladom a részem a szalonból Zaynnek, eladom a lakásom, és megvesszük Debbyék házát Tollymore-ban.

- Komolyan? - könyökölök fel azonnal, Louis pedig lemászik rólam, amikor érzi, hogy fel szeretnék ülni. - Vissza akarsz költözni Tollymore-ba?

- Mindennél jobban - válaszolja halálosan komoly hangon, mélyen a szemembe nézve. - Soha nem éltem ott, mégis kibírhatatlan honvágyam van, hogy visszamenjek oda. Csak azt nem tudom, mi lesz a koboldokkal?

- Ha még emlékszel, én korábban se féltem tőlük - kacsintok rá, Louis viszont elhúzza a száját és a fejét ingatja. Megragadja a kezem, és az ujjaimmal játszik, miközben újra beszélni kezd hozzám.

- Ennek ellenére, a kalandunk, ami miatt folyamatos erdei bolyongásra kényszerültél, majdnem az életedbe került - húzza fel a szemöldökét. Tudom, hogy igaza van és a félelme sem ok nélküli. - Kicsit tartok tőle, hogy mindegy melyik oldalon vagyunk, mindenhogy veszélyben vagy miattam.

- Nem feltétlenül - gondolkodom el, és az ajkaimat rágcsálva merengek, mennyire kivitelezhető az ötletem, de nem találok benne hibát. - Ha tartósan az erdő szélére költöznénk, te akár nyithatnál egy kis szalont a közeli kisvárosban, vagy dolgozhatnál otthonról is, mert nincs messze, és jöhetnek hozzád autóval.

- Igen ezekre én is gondoltam, de nem is ez a lényeg - rázza meg a fejét. - Miattam ne aggódj, mindig megtalálom a helyem, a koboldok az egyedüli aggasztó tényezők a költözés terén.

- A koboldok nem tudnak belépni a faluba, mert ősi, erős varázslat őrzi a határait, és az egész falut. Olyan, mint egy burok - kezdek bele, Louis pedig figyelmesen hallgat. Onnan tudom, mennyire koncentrál a szavaimra, hogy az egyik szemét kicsit mindig összeszűkíti olyankor. - Készíthetnék egy ösvényt. A háztól egészen a faluig. Olyan lenne, mint az a védelem. A koboldok nem látnának, nem érzékelnének, ha az ösvényen belül mozgok.

- Ez zseniális, Harry! - húzódik egyre nagyobb mosolyra a szája, és a kezemet is erősebben szorítja. - Képes vagy erre?

- Rengeteg varázserőt igényel, valószínűleg napokig tartana átívelni azt a távolságot, és biztonságossá, állandóvá tenni az ösvényt. Sokat aludnék miatta - nevetem el magam, Louis pedig beharapja a száját. - De ha Aurora, és Niall, meg akár anya és Gemma is segítene, gyorsabban menne, és onnantól kezdve biztonságosan közlekedhetnék.

- Harry! - ugrik rám egyből, és ahogy a fejem a matracra ér, csókolni kezd, közben pedig az arcom cirógatja az ujjaival.

- Ez nem azt jelenti, hogy néha nem vágyom majd egy kis erdei sétára! - tolom el őt magamtól, Louis pedig csak megforgatja a szemét. - Persze nem éjszaka, és biztonságosabb helyeken.

- Az lepett volna meg, ha nem így lenne - válaszolja, és hosszú másodpercekig csak nézünk egymás szemébe. - Akkor? Meglépjük? Mondd, hogy te is annyira szeretnéd, mint én.

- Talán jobban is - válaszolom, Louis pedig azonnal megölel. Ebben a pillanatban végre olyan önfeledt boldogság járja át, amit talán az első együtt töltött karácsony esténken éreztem rajta, ahogy a fa alatt ültünk. - Megoldható? Meg tudjuk csinálni?

- Mindenáron - jelenti ki, aztán elhasal a matracon a tévé irányába, és a kezembe adja a flakont, amit ő is használt. - Legszívesebben most azonnal rátörnék Debbyre az ajánlatunkkal, de ráér vacsora utánig. Áthívom majd iszogatni kicsit, meg sütizni. Arra úgyse mond nemet. Most pedig én jövök! Nyomkodj meg alaposan, édesem!