- Louis, beszélhetünk? - áll elém Vyazemsky, apám egyik legrégebbi barátja, egyben a rendőrfőkapitány. Természetesen oroszul beszél hozzám, ezért a mellettem ülő Harry semmit sem értett belőle, nem is mozdul mellőle.

- Nem tud oroszul, de… Mindegy is - rázom meg a fejem, aztán felállok. - Menjünk be apám irodájába.

- Rendben.

- Mindjárt jövök - simítom meg Harry vállát, ő pedig csak bólint, és elindul Alek irányába. Mindenki le van sújtva. Mindenki egy kicsit még most is más világban lézeng, mintha továbbra se hinné el az éjszaka történéseit. Ha őszinte akarok lenni, nekem is nagyon nehéz elhinnem, hogy megtörtént. Hogy nem csak egy rossz álom volt az egész.

- Őszinte részvétem, két fontos személyt is elvesztettél ma - ingatja a fejét, ahogy leül az egyik székbe apám asztala előtt, én pedig a hatalmas irodai széket választom. - Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy mindent átbeszéljünk, de te is tudod, hogy nincs más választásunk.

- Tudom - sóhajtok fel, és egy kicsit elkényelmesedek az asztal mögött. - Apám beavatott már évekkel ezelőtt, hogy milyen megállapodásaitok voltak, és nem hiszem, hogy bármin is szeretnék változtatni.

- Nagyszerű, ezt örömmel hallom - nyugtázza az idősödő férfi, és feldobottnak tűnik, hogy nem akarok semmin variálni, de gondolom legfőképpen azért, mert a havi honoráriumán se tervezek változtatni. Vagyis, valójában de.

- Van egy dolog, ami mégis változni fog - jelentem ki, ő pedig figyelmesen hallgat, kicsit talán feszülten néz a szemembe. - A szervezet az én irányításom alá került, és az én vezetésem alatt többet nem veszünk részt emberkereskedelemben.

- Értem.

- Azt szeretném, ha a rendőrség ezentúl nagy erőkkel azon lenne, hogy az embercsempészet ne legyen vezető iparág Oroszországban - folytatom, Vyazemsky pedig csak értetlenül, kíváncsian néz rám. Mintha arra várna, hogy folytassam. - Természetesen ezért a kérésért emelhetek egy kicsit a rendőrség bevételén.

- Semmi probléma a kéréssel, természetesen - bólint, de még mindig nem érti, hogy miért mondom ezt neki. - Csak azt nem tudom, miért kéred ezt.

- Nem számít…

- Louis - kezdi olyan hangon, ahogy fiatalabb koromban is beszélt hozzám. Majdnem mint egy nagybácsi. - Tini korod óta ismerlek. Most beszélj hozzám úgy, mint egy jó baráthoz.

- Történtek velem dolgok az elmúlt hónapokban, és… - kezdem, aztán nyelek egyet, mert nem, egyáltalán nem akarok, és nem is fogok erről részletesebben beszélni Vyazemskyvel. - A lényeg, hogy azok után az élmények után ezt a döntést hoztam. A szervezet többé nem vesz részt ilyen üzletekben, ezért szeretném, ha ti is figyelnétek rá. Jó rendőrök módjára. Ne hunyjatok többé szemet.

- Rendben - válaszolja, aztán megdörzsöli a halántékát, és újra a szemembe néz. - Intézkedem, elszállíttatom a halottakat, és még ma hajnalban mindenkinek kreálunk egy alibit a halottaknak pedig szerencsétlen körülményeket, balesetnek feltűntetve.

- Köszönöm Anton - válaszolom, és mindketten felkelünk. - Hálás vagyok nagyon. Reggel beszéljünk. Különleges temetést akarok szervezni apámnak és Zaynnek.

A rendőr még az ajtóban magához húz egy pillanatra, és szorosan megölel, aztán együtt indulunk vissza a többiekhez.

Már világos van, a reggeli gyenge napsugár elkezd áttörni a határ végében fekvő fákon és bokrokon, mire az összes halottat elszállítják, az embereim pedig slagokkal mossák az udvar gyepét, hogy eltűntessék a rengeteg vért. Csak mozdulatlanul állok a ház hátsó teraszán, és nézem őket.

- Tessék - nyújt át nekem Harry egy bögre forró kávét és a cigimet, amikor mellém lép. Nála is van egy pohárral, és óvatosan kortyolgatja, miközben az enyémet az asztalra teszem, hogy rágyújtsak. - A doki ellátta Alek lábát, kapott antibiotikumot és egy csomó érzéstelenítőt meg fájdalomcsillapítót. Az egyik vendégszobában alszik.

- Oké - motyogom, és tovább bámulom a takarító embereimet. Törött virágcserepek, széklábak, asztallap darabok vagy ablaküvegek kerülnek a hatalmas szemetesekbe, és szépen lassan, percről percre egyre jobban hasonlít a telekre, ahol felnőttem. Épp csak apa nem fog már soha többet kiülni ide a reggeli újsággal és egy pohár kávéval, amit megbolondított egy kis vodkával. Zayn se fog többet a medence mellett ücsörögni és semmit tenni, csak hogy az agyamra menjen még ezzel is. Többé semmivel sem fog az agyamra menni, és az emiatt érzett bűntudat, ami hozzáadódott a már meglévőhöz, folyamatosan emészt.

- Végeztünk, főnök - lép mellénk Slawa is, aki apám egyik legnagyobb bizalmasa volt, de mindig inkább hozzám húzott, velem volt, rám vigyázott, engem fedezett az akciókban. - Intéztem szerelőket, és a kitört ablakokat is még ma helyrehozzák. A festők csak holnap jönnek.

- Slawa… - sóhajtok fel, és átkarolom a vállát, ő viszont értetlenül, kicsit zavartan pislog rám. - Fogalmad sincs, mennyire hálás vagyok. Te vagy a leghűségesebb emberem. Szeretném, ha a tanácsadóm lennél. Mindig mellettem.

- Kérned sem kell, főnök.

- Pihenjetek le - engedem el őt, Slawa pedig csak bólint egyet, és elindul a házba. Lassan mindenki eltűnik az udvarból, egyedül Harry áll még mellettem, amikor a telefonomért nyúlok az asztalon. Még akkor hoztam ki magammal, amikor a rendőrfőnökkel beszéltem. Írok anyának egy üzenetet, hogy minden biztonságos, kijöhetnek, és valószínűleg tébolyultan bámulhatta a mobilját végig, mert azonnal reagál, hogy hála istennek. - Még fogalma sincs, és nem tudom, hogyan mondjam el neki.

- Szeretnéd, hogy én csináljam? - kérdezi Harry elgyötört hangon. Hosszú ideje nem szólalt meg mellettem. - Minden az én hibám, szóval…

- Szóval bünteted még magad egy kicsit, mert a halott embereink látványa túl kevés volt a lelkednek? - morgom, Harry pedig csak nyel egy nagyot, ezért azonnal megbánom a durva szavaimat. Nem is igazán neki szóltak. - Nem csak a te hibád Harry. A szexhez, a szökéshez, a kapcsolatunkhoz is két ember kellett. Ugyanolyan felelős vagyok mindezért, mert nem törődve a következményekkel, jól éreztem magam Tokióban, aztán magammal is hoztalak.

- Megbántad?

- Tudod, hogy nem - rázom meg a fejem, és egyáltalán nincs most hangulatom egy ilyen beszélgetéshez.

- Nem tudom - rázza meg a fejét. - Tudtam tegnap estig, de ma reggelre elvesztettél egy apát és egy testvért, szóval nem tudom.

- Sose bánnám meg - lehelem, aztán megfogom a kezét magam mellett, ahogy meglátom a felénk közeledő kis embertömeget a kert végében. Erősen szorítom Harry kezét, és a szemem sarkából látom is, ahogy kicsordulnak a könnyei. Semmit sem tehetek ellene, mert már be is érnek minket, és míg Kyle Harry nyakába ugrik, a fiú pedig felemeli őt, addig anya az enyémbe.

- Istennek hála, hogy jól vagytok! - lihegi a fülembe, én viszont összeszorított szemekkel a fejem rázom az ölelésében. Egyből el is enged, aztán mélyen, aggódó tekintettel néz a szemembe. Gyorsan eldarálja az alkalmazottainknak, hogy hazamehetnek, pihenjenek, aztán újra engem néz. - Ki… Kiket vesztettünk el?

- Nagyon sok emberünket - rázom meg a fejem, és olyan halkan beszélek, hogy egész biztos, csak azok hallják, akik körülöttem vannak. - Apa. És… És Zayn is.

Anya nem mond semmit, de azonnal sírni, sőt zokogni kezd a nyakamba borulva, én pedig csak szorosan ölelem őt, mert nem tehetek semmi mást. Percek óta rázza a sírás, amikor Kyle befurakszik a lábamhoz, hogy ő is megölelje anyát, és végül Harry az, aki oldalról, Kyle háta mögött állva, mindünket átkarol. Totál szánalmasan nézhetünk ki, de egyáltalán nem érdekel. Anya sok éve elveszítette a kislányát, ma a férjét és a fogadott fiát. Senki más nem maradt neki, csak mi hárman, ezért ha arra van szüksége, órákig is ölelem így.

- Kyle… Kyle-nak le kellene feküdnie - motyogja végül rekedt hangon, amikor mind egy kicsit elhúzódunk. - Egyikünk sem aludt semmit - mondja, és a kisírt szemű Harry arcát simogatja meg, ezzel némán megnyugtatva, hogy nem haragszik, és nem hibáztatja. A mi világunkban erre minden nap készen kell állnunk. Bármelyik nap lehet az utolsó bárkinek. Igor gyerekkorom óta erre nevelt, ez volt a legfontosabb tananyag.

- Mindünknek aludnia kell - felelem végül, és elindulunk a házba, fel az emelet felé, és anyát egészen az ágyig kísérem, míg Harry lefekteti Kyle-t.

- Nagyon sajnálom, anya - rogyok le az ágy szélére, amikor magára húzza a takarót. - Nem tudtam megmenteni őket.

- Louis - szólít meg, és kitárja a kezeit, amikor felé nézek. Úgy bújok a karjaiba, mint egy kisgyerek, anya pedig azonnal betakargat, és bár ő sír, nem én, mégis vigasztalóan simogatja a hátam. Fogalmam sincs, mennyi ideig fekszem így, mélyen belélegezve anya nyugtató illatát, élvezve a vigaszát és törődését, de a mozdulatai lelassulnak, és szépen lassan abba is maradnak. Mélyen elalszik mellettem, és csak akkor mászom ki az ágyából, amikor már biztosan nem fogom felébreszteni vele. Behúzom a sötétítőket, és lekapcsolom a villanyt. Igazán ráfér most egy kiadós alvás, mindenkire ráférne, és a házban is néma csend van, de én képtelen vagyok rá. Csak bámulom Zayn szobájának nyitva hagyott ajtaját, és a lábaim maguktól visznek oda. Velem volt itt utoljára, a fegyverek az asztalon, a függöny behúzva, mert aludni készült, a lámpák viszont még égnek. Képtelen vagyok felfogni, hogy soha többet nem fog belépni ebbe a szobába. A festményre téved a tekintetem, ami a szemem ábrázolja, és még nincs befejezve. Soha nem is lesz. Dühösen lépek a vászonhoz, és megragadom, hogy tönkretegyem, de képtelen vagyok rá. A kezem megáll a levegőben, aztán mégis inkább csak nézem az egyenetlen, mégis mesteri ecsetvonásokat. Leülök az ágy szélére, a térdemre támasztom, és csak bámulom. Csak remélni merem, hogy jó helyen van, és azt is, hogy azzal a csókkal a végén legalább részben jóvá tettem a dolgokat. Bízom benne, hogy legalább pillanatnyi boldogság volt a szívében, amikor meghalt. Mást nem remélhetek.

*

Fáj a nyakam, a hátam, és levegőt venni is nehézkes, miközben valaki a vállam rázza, aztán egyre tisztábban hallom azt is, hogy megállás nélkül a nevem motyogja a fülembe.

- Louis… - hallom Harry hangját, és meg is látom őt, amint kinyitom a szemem, bár még csak homályosan. - Le kellene zuhanyoznod, és enni valamit.

- Basszus, itt aludtam el? - ülök fel, és a nyakam masszírozom, mert irdatlan módon elfeküdtem. Ahogy körbenézek látom, hogy a lámpák ugyanúgy égnek, én pedig valami fura, oldalasan eldőlt, de ülő, vagy összegömbölyödött pózban aludtam el az ágy végében. Mellettem a matracnak támasztva a festmény, amit most Harry is fájdalmas pillantásokkal méreget. - Ne haragudj, csak… Benéztem, de veled terveztem aludni.

- Semmi baj - rázza meg egyből a fejét, aztán felsegít az ágyról, és a saját szobámhoz kísér, hogy lefürödhessek. Tényleg rám fér, eddig tudomást sem vettem a saját sérüléseimről, se arról, hogy a kezemre, testemre száradt vér még mindig rajtam van. Legalább egy óra, mire teljesen rendbe szedem magam, Harry pedig egy tálcával az éjjeliszekrényen vár. Az ujjait összefűzi, és reményvesztetten ül a matrac szélén.

- Hoztam enni - mondja egyből, amikor meglát, én pedig felsóhajtok, és halványan el is mosolyodom a gondoskodása miatt. - Te jól vagy?

- Dehogy… - felelem halkan, és mellé ülök, aztán a szendvicseket kezdem pusztítani. Biztosan Harry maga csinálta őket, mert a medencés délelőttre is ugyanezeket a hozzávalókat és ízeket használta. - De jól leszek. Belénk nevelték ezt, nem igaz? A veszteség is az életünk része.

- De igaz - ért egyet, és a combomra simítja a kezét. - Beszéltem anyukáddal, és Alekszei-jel is. Mindenki kedves és megértő, én pedig nem értem.

- Ők is tudják ugyanezt - válaszolom meg a kétségbeesetten értetlen kérdését, de a fejét ingatja. - Ne ostorozd magad tovább. Nekem sem szabad. Fontos megbeszélések, tárgyalások várnak ránk és… Harry, a társamnak, a legfőbb társamnak kell lenned ebben a buliban. Nélküled nem tudom végigcsinálni.

- Dehogynem! - nevet fel erőtlenül, de legalább őszintén, és ettől én is elmosolyodom. - Ha valaki, akkor te aztán bármit végig tudsz csinálni.

- Kellesz - jelentem ki, és bár négy hatalmas szendvicset hozott nekem, a második után leteszem a tányért, vissza a tálcára, iszom pár kortyot, és magamhoz húzom az ágyban. - Mindennél jobban kellesz, és soha nem akarlak elengedni, Bambi. Velem kell maradnod, hallod?

- Persze - válaszolja azonnal, és apró csókokkal halmozzuk el egymás arcát, amíg az ajkaink nem találkoznak, hogy végre egy kicsit elkényeztessük a másikat. - Megjöttek a halotti jelentések, és a házat is többnyire rendbe tették. Anyukád… Jézusom, Louis, Jelena hihetetlenül erős.

- Tudom - motyogom a nyakába a párnákon fekve, és az oldalát simogatom. - Átnézem majd a jelentéseket. El kell kezdenünk megszervezni a temetéseket. Minden halottunkét a szervezet állja, mindig így van.

- Természetes - mondja ő is, nyilván a yakuzánál is ez a szabály, aztán kicsit eltávolodik, és mindketten a mennyezetet bámuljuk. - Slawa ebéd után beszélt nekem a vezetővé avatásról, eléggé sürgetik.

- Igen.

- És azt is mondta, hogy vissza kell repülnünk Amerikába - fejezi be Harry, de erre már felkapom a fejem, mert fogalmam sincs, miről beszél. - Igor és Jelena is utazott volna. Valami nagykutyával akart ott üzletelni, fegyver szállítmányokkal kapcsolatban. Mi látjuk el őket már régóta, de változtatni akarnak valamit. Szóval most neked kell menned.

- Nem is tudtam erről - motyogom, de már nem is számít. Apám akarta ezt, Amerikával üzletelni pedig mindig kifizetődő, szóval nem kérdés, hogy részt kell vennem a tárgyaláson. - Mindegy, akkor majd beszélek anyával, hogy továbbra is jönni akar-e.

- Szerintem mindenkire ráférne egy kis távollét a birtokról, nem gondolod? - kérdi óvatosan, a szavai viszont elgondolkodtatnak, és tulajdonképpen igaza lehet. Sőt, tudom, hogy igaza van, nincs ezen mit szépíteni.

- Oké, akkor a héten mindent le kell tudnom, tárgyalnom kell a yakuzával, aztán vezérré avatás és utazunk - sóhajtozom. - Hosszú és fárasztó időszak vár ránk.

- Igen, de venni fogjuk az akadályokat - próbál megnyugtatni Harry, aztán egy pillanatra néma csend áll be kettőnk között. Csak egymás szuszogását hallgatjuk, és a szemem sarkából látom, hogy Harry a száját rágcsálja. - Nekem mi lesz a munkaköröm, Louis? Mármint… Mit vársz tőlem? Mi lesz a dolgom? Remélem nem tervezel kispadra ültetni, csak mert aggódsz miattam. Alekkel megteheted, de én…

- Eszemben sincs, Bambi - rázom meg a fejem, és igen, igaza van, szóval be kell vallanom neki is, hogy mit terveztem, de helyette hogyan döntöttem. - Nem állítom, hogy nem ez volt az első, ami eszembe jutott. Pontosan ezt akartam csinálni. De aztán be kellett látnom, hogy te és Slawa vagytok a két legmegbízhatóbb emberem. Slawa viszont nem olyan jó az akciókban, mint te. Te leszel, akinek vezetnie kell a legkomolyabb bevetéseket.

- Ezt akartam hallani - vigyorodik el ravaszul, és kisimítja a szeméből a haját, amit a plafonra szerelt ventilátor fújt az útjába.

- És szeretném azt is, ha edző lennél - folytatom, erre viszont már kíváncsian felém pillant. - Kiképző, aki megtanít az újoncoknak mindent, és továbbra is szeretném, ha yakuza ismertető órákat tartanál. Nekem se ártana beülni majd néhányra. Továbbra sem bízom bennük. Senkiben sem bízom.

- Rendben - válaszolja kérdés nélkül, aztán félig fölém kerekedik, és a hajammal kezd játszani, az arcom térképezi fel, de nem néz a szemembe. - Mi lesz veled? Tudom, hogy a vezér mindig a seggén marad, védve, de képes leszel erre?

- Őszintén? - horkanok fel, ha belegondolok abba, hogy Harry milyen akciókban fog részt venni, míg én csak otthon ülök és várom, hogy hazatér-e. - Elképzelhetetlen.

- Nem lenne okos dolog részt venned a bulikban.

- Volt egy megállapodásunk, emlékszel? - kérdezek vissza, Harry pedig felvont szemöldökkel néz rám. - Egyikünk sem megy akcióra a másik nélkül.

- De akkor még más volt a felállás.

- Egy cseppet se érdekel, Harry - rázom meg a fejem, és az egyik, mostanra már nagyon hosszúra nőtt göndör tincsét az ujjamra tekerem, aztán felemelem a fejem a matracról, hogy megcsókoljam. - Fedezni fogjuk egymást. Valószínűleg amúgy is rendbontó vezér leszek, hát akkor ez legyen az egyik pont, amiben majd eltérek az elődeimtől.

- Itt akarsz maradni? - kérdi a semmiből, ezzel is tulajdonképpen beletörődve, hogy tényleg úgy lesz, ahogy mondtam, és úgysem tudna semmivel meggyőzni. Túl önfejű vagyok hozzá. - Mármint a birtokon.

- Igen - felelem egyből, ő viszont nem is kérdez vissza vagy bármi, csak bólint. - Ez az én örökségem. De átalakíthatjuk, ha szeretnéd. Anya néhány éve már beszél mindenféle felújításokról, csak még sose jutottak oda. Összedughatjátok a fejeteket, és olyanra formálhatjuk, ahogy szeretnétek.

- Nem ezért kérdeztem, de… Igazából, tényleg jó lenne, ha kicsit azt érezhetném, hogy a közös otthonunk, nemcsak vendég vagyok - vallja be halkan. Eddig is tudtam, hogy így van, csak azt nem, mégis mit tehetnék ellene. - Kicsit modernizálhatnánk dolgokat, letisztultabbá tehetnénk a telket, a bútorokat.

- Ahogy szeretnéd - vonom fel csak az egyik vállam, mert tényleg nem gondolom, hogy ez akkora dolog lenne, és ha őt boldoggá teszi, ha ettől jobban úgy érzi, hogy ide tartozik, akkor bármit csinálhat a házzal. Felőlem pinkre is festheti a hálónkat. - Csak beszélj meg mindent anyával is. Mármint, ami a közös helyiségeket illeti. Nem akarom, hogy egyikőtök is utáljon itt élni.

- Most sem utálok, csak szerintem ráférne egy kis modernizálás - válaszolja szerényen, aztán megcsókol. - Kyle is azt kérdezte tőlem valamelyik nap, hogy lehet-e saját tévéje, és akar egy hörcsögöt.

- Hörcsögöt? - vonom fel a szemöldököm. - Soha nem értettem, mi jó van egy hörcsögben.

- Nem tudom, Lou - rázza meg a fejét, és apró puszikkal halmozza el az arcom. - Tudod, nekem nem volt gyerekszobám. Legalábbis egy idő után… Talán épp ezért, mindent meg akarok adni Kyle-nak, amire vágyik. Szeretném, ha szép gyerekkora lenne, és jó érzésekkel gondolna vissza ránk, ha már felnőtt.

- Szóval tényleg itt akarod tartani? - kérdezem, de a veszekedés minden szándéka nélkül. - Csak érdekel a döntésed.

- Elmondom neki, hogy segíthetünk hazajutni, ha szeretné - húzza el a száját kicsit, és látom, mennyire nem esik jól neki kimondani ezt. - De semmit se fogok erőltetni. Nem fogom elküldeni innen, csak mert talán az lenne a helyes. Azt akarom, hogy dönthessen, és ha velünk akar maradni, akkor itt nőjön fel mellettünk.

- Rendben - egyezek bele, Harry pedig egy pillanatra meglepettnek tűnik, de aztán szelíden elmosolyodik, és újra lefekszik mellém.

- Nagyon szeret minket.

- Főleg téged.

- Téged is, Lou - simogatja az alkarom az ujjaival. - Sokszor beszél rólad, és mondta már, hogy jó lenne, ha több időt töltenétek együtt. Attól tart, nem annyira kedveled. És tudom, hogy te is azért tartasz távolságot, mert nem tudod, hogyan közeledj. Kellene majd csinálnunk közös programokat.

- Vigyük magunkkal az Államokba - jut hirtelen eszembe, Harry pedig azonnal izgatottnak tűnik mellettem. - Ha anya is jönni akar, akkor amúgy sem kellene szitterre hagynunk.

- Hm… Mit gondolsz, mielőtt visszajövünk, lesz idő beköszönni a családomnak? - kérdi Harry, és a hangja egyértelműen félénk, mintha attól tartana, hogy azonnal lebaszom, amiért ilyen egyáltalán eszébe jutott. Talán nem a legeslegjobb ötlet, főleg, hogy nemrég mennyi időt töltöttünk velük, de azzal is tisztában vagyok, mit érez Harry most, hogy visszakapta őket, és mekkora áldozatot hozott értem azért, hogy velem maradjon, távol a családjától. Képtelen lennék nemet mondani neki, pedig az lenne az ésszerű döntés.

- Megoldjuk - felelem egyből, Harry pedig szorosabban fogja meg a kezem. - Ha más nem, szólhatnál nekik, hogy jöjjenek le Nevadába, egy kis nyaralás a hűvös Wisconsin után amúgy sem lehet rossz, persze fizetünk nekik mindent.

- Igaz, talán még nem is jártak Vegasban - morfondírozik Harry hangosan, de már nincs velem, érzem. Fejben már a családi kikapcsolódást tervezi, és megtanítja az apját kaszinózni. Veszélyes, kockázatos kiruccanás lesz, de megérdemli. Mindenki megérdemel majd öt perc felhőtlen jókedvet, mert a következő napokat még csak nem is tudom, hogyan fogom végigcsinálni.