Összerezzenek, amikor megcsörren a telefonom, egyből eszembe jut, hogy talán kamerák vannak a szobában, ki tudja mit őrizget itt, és látta, hogy bejöttem, de csak Alek neve villog rajta.

- Szia, mi a helyzet? - veszem fel, és leülök Zayn ágyának a szélére. Ha már jobb dolgom nincs csak várni, akár itt is megtehetem, akkor biztos nem szalasztom el őt.

- Ezt én akartam kérdezni - szólal meg visszafogottan, szinte félénken, ami egyáltalán nem jellemző Alekre. - Azóta nem beszéltél velem, hogy megtudtad a titkom. Még az üzeneteimre se válaszoltál.

- Minden összejött, Alek, és nem látok ki a szarból - sóhajtok fel, és még hátra is dőlök a puha ágyneműre. Zayn illat leng körbe, mélyen az érzékeimbe hatolva. - Azt se tudom, hogy mondjam el...

- Beszéltem Harryvel néhány napja - vallja be, de nem is hagyja, hogy reagáljak rá, egyből folytatja. - Azért vagyunk épp haragban, vagy bármi is ez, mert nem bírtam elviselni, hogy nem tudom, mi van veled. És most is ugyanez volt. Ki kellett derítenem, mit gondolsz, ha már te nem beszélsz velem. De amit mondott... Az inkább még jobban kiborított. Hogy vagy?

- Oh, a betegség? - kérdezek vissza, mert az tegnap óta olyan apró problémám lett, hogy hirtelen eszembe se jutott. - Jól vagyunk mindketten. Zayn is rendbe jött. Legalábbis fizikálisan...

- Máshogy nem?

- Szar alaknak érzem magam, hogy mindenkinek azonnal kiteregetem ezt, aki csak szembe jön. Anya, Harry... - sorolom a hajamat birizgálva a szabad kezemmel, ahogy elterül a matracon. - De a legjobb barátom vagy, Alek. Még a farkam is volt a szádban.

- A legjobb érv - nevet fel hangosan, és csak most érzem, hogy tényleg mennyire nagyon hiányzott Alek társasága az elmúlt hetekben. Egy paraszt vagyok, amiért ignoráltam, főleg mert aggódott közben. Újra és újra rá kell jönnöm, hogy milyen sokszor egy fasz vagyok azokkal, akik törődnek velem. - Na avass be, mi a szitu? Zayn letámadott és most már az ő száját is megjártad?

- Maximum mocskos álmaimban - nyögök fel. - De szerelmet vallott. Nem volt nyálas és romantikus, inkább... Dühösen a pofámba vágta. Aztán megcsókolt.

Alek nem is reagál, csak füttyent egy nagyot meglepettségében. Elmesélem neki az egészet az első pillanattól a ma reggeli nedves ébredésig, ő pedig csak néha tesz poénos megjegyzéseket.

- Azért azt sértőnek találom, hogy én nem szerepeltem a fantáziádban - magyarázza álhisztis hangon. - Évekig melegítettük egymás ágyát.

- Úgy sajnálom, hogy nem hívtalak meg az agyam őrült szexpartijára. Majd legközelebb - forgatom meg a szemem, mintha látná, ő pedig felnevet a vonal végén. - Már vagy negyven perce beszélünk, de még mindig nincs itt. Talán meg kellene keresnem Harryéket.

- Hol vannak?

- Elmentek Kyle-lal a medencékhez a telek sarkába - mesélem, és önkéntelenül is boldogság árad szét a mellkasomban, ahogy rájuk gondolok. - Reggel fociztak, aztán most fürdenek, gördeszkáznak, Harry még ebédet is csomagolt maguknak hűtőtáskában, hogy ne kelljen bejönniük, ha megéheznek.

- Harry egészen kivirágzott, amióta itt vagytok - jegyzi meg, és ebben igazat kell adnom neki. Szerintem amióta együtt vagyunk, kicsit mindketten. - Sokat van Kyle-lal?

- Igen, és általában nem értem, miről beszélgetnek, mert japánul teszik - nevetek fel. - Elvannak a saját kis világukban. Kyle tanul oroszul anyától és magántanártól is, utána pedig Harryt tanítja. Látnod kellene őket.

- Olyan vagy, mint egy büszke családapa.

- Dehogy - vágom rá, és újra felülök az ágy szélén. - Bambi még őzike, túl fiatal. Inkább csak testvérként tekintenek egymásra.

- Este átmegyek, igyunk egyet, és dumáljunk még - mondja Alek, és hallom, hogy valamit elkezdett pakolászni a háttérben, gondolom le akar rázni most már. - Hiányzik a rusnya képed is.

- Kapd be! - vágok vissza vigyorogva. - Ma ne, ha most nem tudom, este el akarom kapni Zaynt. Gyere holnap.

- Oké - válaszol egyből, aztán elköszönünk egymástól, és újra a zsebembe dugom a telefont.

Nagyot sóhajtva kelek fel a matracról, és feladva ezt a délelőttöt, már indulnék kifelé, amikor szembe találom magam Zayn festő állványával. Nem egyértelmű, mit ábrázol, egyáltalán senki se jönne rá, aki nem tudja amit én, így viszont... A vásznon egy szépen kidolgozott, a széleinél mégis hanyag ecsetvonásokkal keretezett kék szempár. Biztos vagyok benne, hogy az enyém. Nehéz lenne eltéveszteni a halvány zöldes foltok miatt a pupilla mentén. Mennyire kellett megfigyelnie ahhoz, hogy pontosan meg tudja festeni még az alakját is a foltoknak? Biztos vagyok benne, hogy ezt nem szabadna látnom, és azonnal elfordítva a sarokba tette volna, ha itt van, amikor benyitok. Épp ezért vagyok biztos abban, hogy nem ez az egyetlen olyan festménye, amit sose mutatna meg senkinek. Tudom, hogy geci húzás, de nem tudom visszafogni magam, egyből a vásznak fatárolóihoz lépek, és elkezdem átnézni a rengeteg festményt. Van rengeteg tájkép, de közte találok egyet, amin egészen biztosan az én lábam van. Semmi fetisiszta szarság, csak két Vans cipős lábszár egy focilabdával. Egyértelmű a háromszög tetoválás a bokámon. Rögtön emellett pedig egy olyan, ahol az összefont ujjaimat dolgozta ki, abban a pózban, ahogy a mellkasom előtt szoktam összefűzni őket. Minden tetoválásom tűpontosan ott, ahol a valóságban. Nem tudom elhinni. Akkor sem, ha annyian mondták, főleg Harry, és tényleg minden itt volt az orrom előtt. Hogy lehettem ennyire vak? Még itt van a szemem előtt, amikor először találkoztunk. Eleve azt sem értem, azok után, hogy szerethetett belém. Egy kibaszott undok geci voltam vele, még ha utána kicsit meg is embereltem magam Niko kérésére.

Talán ha akkor nem viselkedem ennyire ellenségesen vele, ha nem vagyok egy utolsó seggfej, sose lett volna ennyire szar kapcsolatunk, és most én se érezném magam ilyen mocsadéknak, hogy ő ennek ellenére is szeret engem.

Visszateszem a festményeket pontosan oda, ahol találtam őket, és csendben becsukom magam mögött a szobája ajtaját. A hangulatom egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lennie kellene Harryt és Kyle-t látva a medencében, de egy kicsit abban is bízom, hogy majd ők felvidítanak.

- Louis! - kiált fel Kyle a sajátos akcentusával, és Harry is vigyorogva kapja felém a fejét, de rögtön utána lenyomja a kissrác fejét a víz alá, ezzel megnyerve az akármilyen játékot is, amit éppen játszanak.

- Hogy ment? - kérdi Harry, miközben Kyle a vizet törölgeti ki a szeméből, a göndör, ezúttal vizes hajú fiúm pedig kiúszik a medence szélére, és a peremén támaszkodva néz fel rám. Én csak leülök a vele szemben lévő napozóágyra, és nézem őt.

- Nem beszéltem vele, mert nem találtam meg - húzom el a számat, Harry pedig értetlenül néz rám.

- Akkor hol voltál ilyen sokáig? - kérdi kíváncsian. - Órák óta itt vagyunk.

- Alekkel beszéltem telefonon - válaszolom, aztán elkezdem lerúgni a cipőimet, és ledobálni a ruháimat, hogy én is a vízbe mászhassak.

- Louis, ide! - kiált fel egyből Kyle, és integet, hogy ússzak közelebb. - Kapjuk el! Együtt!

- Mi? - kap észbe egyből Harry, és közöttünk kezdi kapkodni a fejét, majd menekülőre fogja, amikor mindketten megindulunk felé. - Ez nem ér!

- Gyerünk, Bambi, ez csak víz! - nevetek fel, amikor nagy nehezen beérjük, Kyle a hátára ugrik, én pedig kirántom a lábait, hogy elmerüljön. Az első pillanattól kezdve tudta, hogy nem menekülhet, ezért még időben sikerül vennie egy nagy levegőt, mielőtt a feje a víz alá bukik. Kyle hangosan nevetve úszik arrébb, én viszont közel maradok, hogy egyből átöleljem, aztán megcsókoljam a szemét törölgető Harryt.

Szerintem legalább egy órát ázunk, és mindannyian minimum háromszor megjárjuk a medence alját egymás jóvoltából, mire kimászunk, hogy együnk valamit. Harry csinált egy csomó szalámis, sajtos szendvicset, meg egy nagy adag salátát, ezért mind a hárman pukkadásig esszük magunkat, mire lerogyunk a napozóágyakra.

- Fáradt vagyok - mondja Kyle. Szinte elképeszt, mostanra mennyire ügyesen mennek neki az alap dolgok oroszul is, ezt pár napja hallottam a tanárától. Emellett angolul is szorgalmasan tanul, mert azon a nyelven egyszerre szólhat hozzám és Harryhez. - Alszom.

- Az árnyékban aludj - feleli lágy hangon Harry, és amint Kyle elhelyezkedik a másik oldalon az árnyékban, Harry felém fordul. - Mi a baj?

- Semmi - hazudom szemrebbenés nélkül. Mindketten halkan beszélünk, így Kyle-t biztosan nem zavarja. - Apáék próbálják megtalálni a családját, de egyelőre nem sikerül. Japán sötét bugyraiban nehezebb rátalálni valakire, mint Amerikában.

- Nem is hiszem, hogy vissza szeretne menni oda - mondja Harry, és egyből felé kapom a fejem.

- Gondolod? - kérdem, mert szerintem viszont nem szabadna nekünk döntést hozni ebben. Neki se tetszett, amikor én magamban tartottam az infóimat. - Szerintem joga van neki eldönteni, mint ahogy neked is volt. Emlékszel, ezt hánytad a szememre. Nem hiszem, hogy a te tiszted döntést hozni ebben.

- Még csak gyerek - hitetlenkedik Harry, láthatóan feszült a szavaim miatt. - Eszemben sincs visszaadni. Azt sem tudjuk, hogy elrabolták, vagy a szülei adták el - támad nekem, ezesetben pont úgy, mint valami anyatigris, holott épp nemrég magyaráztam Aleknek, hogy ilyenről szó sincs. - Kérdezgettem, de nem emlékszik, csak arra, hogy bántották. Nem tudtam megfejteni, hogy a szüleiről beszél vagy sem, mert nem szereti a témát. Menekül előle. Nem kockáztatok.

- Te? - húzom fel a szemöldököm a nem kockáztatok mondatára. - Nem vagy az apja vagy ilyesmi.

- Inkább vagyok az, mint bárki ezen a birtokon - vág vissza, és olyan vészjóslón húzza össze a szemöldökét, hogy inkább kiszállok ebből a vitából. - De ha annak jobban örülsz, bátyjaként se küldöm vissza. Sőt, egyszerű barátként se. A bizonytalanra nem.

- Oké - vonok vállat, és inkább lehunyom a szemem, hogy én is megpróbáljak pihenni egyet. Ide érzem a testéből áradó feszültséget. Jobb is, ha egy kicsit mindketten lenyugszunk, mert egyáltalán semmi bajunk nincs egymással, ez egyértelmű, értem, hogy mit mond, szerintem ő is azt, amit én, csak egyszerűen ideges vagyok. Olyankor nem szabad komoly témákról beszélgetni, mert az ember képes olyanokat mondani, amit nem kellene. Vagy amit józan, nyugodt fejjel soha nem ejtene ki a száján.

- Louis? - hallom meg őt már félálomban, a hangja sokkal lágyabb, békülékenyebb. - Louis.

- Hm?

- Mondd el, mi a baj - kéri, szinte könyörög érte, és képtelen vagyok nem rá nézni közben. Muszáj látnom az arcát. A tekintete kérlelő, bocsánatkérő, de mégis egyértelmű, hogy nem akarja annyiban hagyni. Tudni szeretné, hogy mi bánt. - Látom, hogy van valami, és nem velem van bajod, még ha rajtam is próbálod kitölteni.

- Dehogy veled... - motyogom, és oldalra nyúlok, hogy megsimogassam a kezét a mellettem lévő nyugágyon, ő pedig azonnal az enyémért nyúl, és összefűzi az ujjainkat. - Leginkább magammal van bajom.

- Meséld el - kéri, és ennek nem lehet nemet mondani. Akárki képes lenne Bambinak azt mondani, hogy nem? Hogy fuck off?

Helyette inkább mindent elmesélek neki. Hogy mennyire bánt ez az egész, az álmomat, és egyből bocsánatot is kérek miatta, ő meg csak mosolyog rám, aztán, hogy mennyire ki vagyok, amiért még mindig nem tudtam beszélni Zaynnel.

- Kérdezhetek csak egy dolgot? - néz rám, amikor minden mesém és nyafogós hisztim végére értem, Kyle már elindult vissza a házba, és mi is a medence környékén szedjük össze a cuccainkat. Hamarosan családi vacsi, amin már remélem, hogy Zayn is részt fog venni, és utána feltarthatom a mondanivalómmal. Csak bólintok Harry felé, ő pedig vesz egy nagy levegőt, de nem is néz rám, amikor megszólal. - Elindított benned valamit ez, amit megtudtál? Másképp nézel Zaynre? Öhm... Tudod, van alapja az álmodnak?

- Bambi, gyere ide - szólalok meg halkan, és Harry keze után nyúlok, aztán a derekánál fogva magamhoz húzom. Szégyenlősen átkarolja a nyakam, és lenéz a szemembe. - Szeretlek, nem érdekel más, csak te, oké?

- De ha nem lennék?

- Talán elgondolkodtam volna rajta - vonok vállat, de továbbra se engedjük el egymást. - Zayn jóképű, ezt nyilván látom, eddig is láttam, de egész eddig nem volt egyetlen igazán szép szavunk sem egymáshoz. És ha te nem vagy, lehet az ő eszét se veszi el a féltékenység, és nem ölt ilyen őrült méeteket az ellentét közöttünk. Akkor pedig soha nem vallott volna szerelmet. Ördögi kör, szóval nem is éri meg azon agyalni, mi lett volna, ha. Mert nem úgy történt.

- Én is szeretlek - hajol közelebb, és egy puha, édes csókot hagy az ajkaimon. - Még ha sajnálom is őt. Borzasztó lehet.

- Ezért szeretnék végre beszélni vele - sóhajtok fel, és ezzel a gondolattal indulunk vissza a házba.

Vacsoránál végre Zayn is megjelenik, de csak gyorsan belapátol mindent, és már el is köszön. Az egyetlen megnyugtató részlete a jelenetnek, hogy a szobája felé indul, ezért én is igyekszem mielőbb végezni a vacsorámmal.

- Elnézést - törlöm meg a szám a szalvétámmal, aztán felkelek az asztaltól. - Beszélnem kell Zaynnel, mielőtt újra nyoma vész.

- Csak legyél kedves - szólal meg anyu, és Harry is rám mosolyog, ezért egy bólintás után már megyek is az emeletre.

A kopogásom ezúttal túl hangosnak érződik az esti házban. Már kilenc óra körül járunk, és sötét van odakint. Zayn ajtaja alatt fény szűrődik ki, ezért nem kérdés, hogy idebent van, de ezúttal nem nyitok be, megvárom, amíg megjelenik a küszöbön. Az első pillanatokban értetlenül néz rám, de aztán lassan félreáll, hogy be tudjak menni a szobájába.

- Ha azért jöttél, mert úgy érzed, bármivel is tartozol, ez nem így van - mondja, ahogy becsukja mögöttünk az ajtót. - Hiba volt elmondanom.

- Nem - ingatom a fejem, és szinte suttogok. - Nem volt hiba. Én... Nem tudom, hogy mit kellene mondanom, mert soha nem gondoltam, hogy valaha ilyen beszélgetésbe bonyolódunk, de...

- Louis... - mondja olyan lágyan, ahogy szerintem még soha nem ejtette ki a nevem, aztán az egyik fotelba zuhan a szoba közepén. - Kirobbant belőlem, de valójában soha nem kellett volna megtudnod, szóval ha képes lennél pont ugyanúgy viselkedni ezek után is, mint előtte, az maga lenne a megváltás.

- Miért viselkednék ugyanúgy, amikor... - forgatom meg a szemem, és már éppen leülnék vele szembe a másik fotelba, amikor tányértörést, és egy sikoltást is hallunk odalentről. A ház nem kicsi, ezért a dolog még rémisztőbb.

- Bassza meg! - morogja Zayn, és azonnal felkap két fegyvert, felém dobja, az egyiket az övembe csúsztatom, a másikat pedig éppen akkor biztosítom ki, amikor ő is a gépfegyverét. Felkapok egy másik pisztolyt is a kollekciójából, mert pontosan tudom, hogy Harrynél semmi sincs, ő pedig gondoskodik még néhányról apáéknak. Bár nála mindig van fegyver. - Indulás! - kiáltja, és mindketten eszünket vesztve rohanunk a dulakodó hangok, és fájdalmas nyögések, vagy éppen halálhörgések felé.