Sziasztok!

Első bombát le is dobom nektek. Készen álltok? Kérlek, álljatok készen. (: Bár ezt szerintem azért már nagyon sokan sejtettétek. A kommentekből úgy vettem ki Wattyn. Hát... Elkezdődött, innentől kezdve semmit nem ígérek, csak... hát... kapaszkodjunk. Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Harry lehetetlenül édes, ahogy a sokadik családos összeborulás, néha össznépi sírás után is próbál önmaga maradni. Mosolyog, nevet, viccelődik. Egyetlen kimondatlan szabályunk van, egyikünk se beszél többet arról, miket kellett átélnünk, mire kiszabadítottuk Harryt. Nagyvonalakban szó volt róla. Tudnak arról, hogy Harryt emberkereskedők rabolták el a házuk elől, tudják, hogy bántották őt, hogy már kisgyerekként megerőszakolták, és azt is, miket éltünk át a hajón. Szerintem bőven elég volt egyszer átbeszélni ezeket, és mostantól nem igazán érinteni a dolgot. Még magunkban sem dolgoztuk fel teljesen, nekik abszolút friss trauma, jobb ha kicsit még mindenki emésztgeti inkább.

Az viszont, hogy Harryt ennyire boldognak látom, ennyire felszabadultnak, minden szenvedést megért. Őszintén bíztam benne, hogy így lesz, és így fogok érezni.

- Jól laktatok gyerekek? - néz ránk és Gemmára felváltva Anne, de én megszólalni se tudok, megmozdulni se, különben kidurranok.

- Nézz rájuk, Anne - nevet fel Robin, és a nagypapa, Tom is csatlakozik hozzá. - Szerintem egy hétre elég, amit megettünk ma este.

- A tojássaláta volt a legjobb - szólal meg Harry, aztán felkel, hogy segítsen Anne-nek és a nagymamájának, Ruth-nak lepakolni az asztalt, és kitakarítani a konyhát. Kérték, hogy ne tegye, de az nem is Harry lenne, ha szót fogadna nekik, és nem segítene.

- Olvastam, hogy egy kis szünetre mentek a bandával - fordul kicsit felém Gemma, és erre mindenki érdeklődve engem kezd nézni. Nagyszerű, Amerikában azért nincs annyira nagy hírünk, mint Európában, és miután eddig még senki nem említett ilyesmit, már örültem, hogy nem tudnak a publikus karrieremről.

- Igen, hát… Az események kicsit mindkettőnket megviseltek - vallom be, Gemma pedig megértően bólogat. - Kell egy kis pihi, de Harry tudna mesélni, mert addig is sokat dolgozom otthon új zenéken. Valószínűleg egy új albummal fogunk visszatérni.

- Ez mondjuk jó hír - válaszolja, és most a család többi tagja néz csak totál értetlenül.

- Zenész vagyok - nevetek fel halkan, ezzel megpróbálva mindent elmagyarázni nekik. - Van egy kis bandám, akikkel járjuk a világot. Harry imádta a zeném, már mielőtt megismerkedtünk. Turné és koncertek miatt voltam Tokióban, amikor rátaláltam. Vagy ő rám…

- Nahát, egy világsztárt bújtatunk? - lelkesedik fel Robin, és érdeklődő arckifejezéssel dől előre, hogy meghallgassa a mesémet.

Épp csak elérek a végére, amikor Harry is visszatér az anyukájával és a nagyijával. Csak mosolyog, és a fejét ingatja, amikor rájön, miről beszélgettünk.

- Eldicsekedtél vele, hogy híres vagy?

- Igazából nem - lököm meg egy kicsit, és most Anne meg Ruth néz rám kíváncsian, de tuti nem fogok bele újra a mesébe. - Gemma ismert, csak eddig titkolta.

- Komolyan? - lepődik meg Harry, és úgy néz a nővérére, mintha ez valami képtelenség lenne. - Ezek szerint a vér nem hazudik, és hasonló az ízlésünk. Louis embertelenül jó zenész. Ha újra lesz koncert, el kell jönnötök.

- Mindenképp - mondja Anne, pedig alig lehet róla valamicske kis fogalma, hogy miről beszélgetünk.

- Van itt nem messze egy karaoke bár, valamelyik este elmehetnénk - dobja fel az ötletet Gemma, Harry pedig lelkesen bólogat. Ebben maradunk, és miután már mindketten hatalmasakat ásítunk, végül elengednek minket. Normálisan este kilenckor még messze nem szoktunk a takaró alá mászni, de hála az egynapos repülésnek, meg az időeltolódásnak, alig várom, hogy vízszintbe kerüljek. Szerintem abban a pillanatban alszom el, ahogy a fejem a párnára ér.

Reggel Harry édes levegővételeire a fülemben, és a simogatására az oldalamon ébredek.

- Hogy aludtál? - kérdem rekedt hangon, és bár az ágy tényleg apró, egész éjjel összebújva kellett aludnunk, most még közelebb ölelem magamhoz.

- Jól - feleli álmosan. - De te megint nyugtalan voltál. Volt két egészen kellemes éjszakánk, már azt hittem, javul a helyzet.

- Javul - győzködöm néhány lágy puszival a homlokán és a halántékán. - Higgy nekem, már sokkal jobb.

- Elhiszem, csak… bárcsak örökre vége lenne - motyogja, miközben tovább cirógat.

- Idővel minden jobb lesz - ásítok egy nagyot, aztán a hátamra gördülök, hogy nyújtózkodjak egy kicsit. - Bacon illatot érzek. Ezt szeretem Amerikában a legjobban. Palacsinta, bacon és tojás reggelire.

- Menjünk le - lelkesedik fel, és határozottan imádom a boldog Harryt, a kisimult arcával, gondtalan mosolyával.

Békésen, szinte gondolatok nélkül sétálok lefelé a lépcsőn Harry után, ezért a hátának is ütközök, amikor megáll előttem, én pedig nem veszem észre. Az emberek sokasága, akik a nappaliban tolonganak azonnal el is hallgatnak, Harry viszont teljesen lefagy, és nem mozdul. Ránézésre itt az egész szomszédság, és abszolút megértem, miért sokkolta ez a göndört.

- Drága Harry! - szólal meg egy nagyjából Anne korú, talán nála egy kicsivel idősebb nő. - Fogalmad sincs, milyen öröm újra látni téged.

- Egy kicsi azért van - válaszol Harry halkan, és máris elkezdem sajnálni, mert ide érzem, milyen zavarban van. Mondjuk én is, tekintve, hogy csak egy rövidgatyát kaptam fel, meg Harry kopott, de egy vagyonba került Rolling Stones pólóját. Ő is hasonlóan lazán öltözött fel egy álmoskás reggelihez, egyikünk se számított rá, hogy itt lesz az egész utca. Az asztal rogyásig van pakolva kajával, süteményekkel, és mindenki Harryből akar egy falatot. Anne félre is hív minket, hogy elmondja, ő sem tartotta jó ötletnek, hogy mindenki idecsődüljön, de meg kell értenünk mennyire izgatottak a családtagok és barátok Harry hazatérése miatt.

Mind együtt reggelizünk, a göndör állja mindenki támadását, megint kérdések hadát teszik fel neki, és bár ezúttal mindent csak cenzúrázva, zéró részletességgel mond el, azért mesél a gyerekrablásról, és hogy Japánban tartották fogva. És nyilván semmit a konkrét emberkereskedelemről és a maffiáról.

Szerencsére csak a reggelünk ennyire kaotikus, ebédre megint csak a szűk család marad, vacsorázni pedig abba a karaoke bisztróba megyünk néhány háztömbnyire. Nyilvánvalóan addig nem hagynak békén, amíg fel nem megyek a színpadra, Slawa pedig kisebb idegroncsként ellenőrizget minden vendéget és az összes bejáratot közben. Nem tudom, hányan ismertek meg, és mennyi az, akiknek csak tetszik, amit csinálok, de hatalmas tapsokkal és üdvrivalgással díjaznak minden szám végén. Az egész kicsit olyan, mint azok a minikoncertek, amivel indult a karrierem, és szinte rossz érzés végül visszaülni az asztalhoz a többiek közé.

- Imádtak - súgja a fülembe Harry, és amikor felé fordulok, még egy szerelmes csókot is kapok tőle. Örülök, hogy egyre oldottabb a családja társaságában, bátran hozzám bújik, megcsókol, viccelődik Gemmával és Robinnal, bókol Anne-nek. Szerintem ez a találkozás nem alakulhatott volna ennél jobban.

*

Minden napunk így telik. Amerikai mintacsaládként, eljárunk a helyi éttermekbe vacsoraidőben, délután vásárolunk vagy már korábban kiülünk a hátsó kertbe sörözni, meg grillezni, és késő este onnan ballag fel mindenki halál álmosan a szobájába. Pontosan úgy, mint a filmekben. Kiderült, hogy Harrynek van egy tini unokaöccse, aki a helyi gimnáziumban tanul, és megbeszéltük, hogy péntek délután mind ott leszünk az iskolai baseball meccsen. Senki nem viszi túlzásba, nem öltözünk szurkolónak, csak felkapunk valami kényelmeset, és már megyünk is.

- Voltál már valaha baseball meccsen? - kérdi Harry az autóban. Slawa és a két amerikai testőrünk is velünk van, mert ebből nem engedtek, és tényleg okosabb, ha nagyobb távolságokat óvatosan teszünk meg. A suli pedig majdnem egy órányira van onnan, ahol Harry családja lakik.

- Nem, még soha - felelem, de fel se nézek a telefonomból. Ez a megfelelő időpont, hogy válaszolgassak apámnak, meg Zayn hülye üzeneteire is, amiben tanácsot kér a következő akciójához. Bárcsak láthattam volna az arcát, amikor kénytelen volt segítséget kérni tőlem. Az minden pénzt megért volna. - De majd most. Remélem veszünk meccsnéző kaját, meg helyi sört.

- Ez egy gimis meccs, Lou - forgatja meg a szemét, de olyan édesen mosolyog mellé, hogy legszívesebben egész nap csak ölelném és csókolnám.

Az egész délután mesés, a srácok tényleg ügyesek, és ez a játék sokkal izgalmasabb, mint gondoltam. A legjobb mégis Harryt nézni, ahogy éppen corndogot majszol, és a ketchup a pólójára csöppen, de csak teli szájjal felnevet rajta és letörli. Véleményem szerint a corndog az egyik legrosszabb amerikai gyorskaja, de nem számít. Látom a göndör mennyire szereti és ezért nagyon jó közben nézni őt. Amikor az a csapat nyer, amelyiknek szurkoltunk, mindenki, köztük Harry is felugrik és üvöltve éljenzi a fiatalokat. Ezekben a pillanatokban azt kívánom, bárcsak örökre itt maradhatnánk.

Mire hazaérünk, Anne már állna is neki a vacsorának, de amíg Gemma és Harry a nappaliban vitatkoznak azon, melyik a jobb, a baseball vagy az amerikai foci, addig én óvatosan megkörnyékezem Anne-t a konyhában.

- Segíthetek?

- Nem szükséges, drágám - rázza egyből a fejét, de azért megragadok egy kést, és mellé állok, hogy vele együtt aprítsak zöldséget.

- Ha nem bánod, ma elvinném Harryt valahova vacsorázni - rukkolok elő az ötletemmel, Anne pedig azonnal gyengéden elmosolyodik. - Még soha nem volt igazi randink, és nagyon megérdemelné. Olyan boldog ezen a héten, szeretném a végét is feldobni.

- Ez nagyon rendes tőled, Louis - simogatja meg a hátam, miután végez a saját adag répájával, és a lábosba dobálja őket. - Boldoggá tesz, hogy valaki ennyire szereti a fiam.

- Tudnál ajánlani nekem egy romantikus, de nem túl puccos és felkapott éttermet? - kérdem meg végül azt, amit az eleje óta tervezek. - Nem hoztunk elegáns ruhákat, maximum Harry egyik mintás ingét tudnám kölcsönkérni, de ennyi.

- Van egy ötletem - vigyorog rám egyből, és elővesz egy tollat a fiókból, aztán letép egy üres cetlit a hűtőre tett tömbből. - Itt a cím, ide vidd el. Egy pici folyó partján van, és a terasz a víz fölé nyúlik. Fényfüzérekkel világítják ki esténként. Tipikus amerikai ételeik vannak, hamburger, hot dog, steak, de isteni, olcsó és nagyon hangulatos.

- Tökéletesnek hangzik - teszem a farzsebembe a cetlit, és gyorsan megölelem Anne-t, befejezem a maradék zöldség aprítását, aztán magára hagyom. Harryt is felrángatom az emeletre, de értetlenül néz rám, amikor becsukom magunk mögött az ajtót.

- Csak öltözz át - javaslom, ő pedig bár engedelmeskedik, és kicsit el is mosolyodik, még mindig tanácstalan, hogy mi folyik itt. - Randizni megyünk. Csak mi ketten.

- Mármint… Egy igazi randi? Valódi, romantikus randi, kettesben valahol? - lelkesedik fel, és azonnal előkapja a narancssárga inget, ami még nem volt rajta a héten, aztán a gyerekkori szekrényében kezd el turkálni, amit már egyáltalán nem értek. Valószínűleg onnan semmi nem fog rámenni. De végül csak egy sima fekete nyakkendőt kotor elő, amit lazán magára tud kötni. Nyilvánvalóan nagyobb, mint amit egy hétéves hord, de biztosan emlékezett rá, hogy valamiért itt tartotta. - Készen állok, te így jössz?

- Ha adsz egy inget, akkor lehetek szexibb is - kacsintok rá, és Harry megrázza a fejét, aztán felém dob egy sima fekete inget.

- Nem mintha így nem lennél marhára szexi - sétál közvetlenül elém, a meztelen mellkasomra simítja a kezét, aztán a tarkómat szorítva húz magához egy csókra. Utána hagyja, hogy felöltözzek, addig a mosdóba megy, hogy kicsit felfrissítse magát az indulás előtt.

Anne-nek igaza volt, a hely cseppet se puccos, a csipszet és kenyeret műanyag kosárban hozzák ki, és kockás terítő van az asztalokon, de nagyon kis meghitt. Talán a fényfüzérek miatt. Nem tudom, pontosan mitől ennyire kellemes, de Harry is imádja, abszolút megnyertem ezzel az étteremmel, ezért máris forró büszkeség árad szét a mellkasomban. A rendelésünk is hamar megérkezik, ami igazából csak egy hatalmas pizza, amin osztozhatunk, mert bőven sok kettőnknek is.

- Minden úgy alakult, ahogy vártad? - kérdem tőle, miközben egy falat szalámit rágok.

- Minden várakozásomat felülmúlta a találkozás - vallja be, és tudom is, hogy így van. Látom rajta. Le se tagadhatná. - Visszakaptam őket, és még igazán fel se fogtam. Minden nappal tisztább, de teljesen még nem dolgoztam fel.

- Szerintem ők sem - válaszolom, és rendelek magunknak egy második kört is abból az édes koktélból, amit Harry választott az itallapról, csak mert szép rózsaszín volt. - Sajnálom, hogy nem maradhatunk tovább. Vasárnap este mindenképp vissza kell indulnunk. Zayn elbaszott üzeneteiből arra következtetek, hogy nélkülünk nem tudják igazán tartani a frontot.

- Mitől nem? - morogja, és tudom, ennek része az is, hogy nem akar hazamenni. Harrynek az már nem is igazán a haza. A napokban megváltozott számára ez a dolog, és mostantól újra itt van otthon. Ez teljesen rendben is van, csak sajnálom őt, amiért tényleg nem maradhatunk itt örökké. - Előttünk is jól ment nekik.

- Tudod, előtted is nekik dolgoztam - kacsintok rá, és ezzel egy kicsit el is lágyítom őt. - Bármikor visszajöhetünk, tudod ugye? Ünnepek, szülinapok.

- Tudom, persze - válaszol, és a lábamnak simítja a sajátját, az asztal felett pedig megfogja a kezem. - Ők is megértik. Csak olyan hamar elment ez a hét.

- Még nincs vége - mosolygok rá, és egyet is ért. Nem temeti még a kis vakációnkat idő előtt, helyette nevetgélve megisszuk a második pohár koktélt is, és mielőtt hazaindulnánk, kikérünk egy harmadik kört.

- Remélem taxival készültök hazamenni, srácok - néz ránk ferde szemmel a pincérnő, de ezen is csak kuncogunk, mert már eléggé be vagyunk csípve, hiába faltuk be az összes pizzát és csipszet.

- Van sofőrünk.

- Vagy úgy - húzza fel a szemöldökét játékosan a nő, és visszaadja a hitelkártyám, aztán további kellemes estét kíván nekünk.

- Szeretnél még lemenni a folyóhoz, sétálni kicsit a parton a sötétben? - kérdezem tőle, amikor kilépünk az étterem ajtaján, de Harry csak megragadja a kezem, és a kocsi felé húz.

- Haza szeretnék menni - mondja sejtelmesen, de ettől még nyilván pontosan tudom, mit szeretne.

Nem is ér nagy meglepetés, amikor halkan kuncogva felbotladozunk a lépcsőn az emeletre, és kétszer majdnem orra esünk Harry szobájáig.

- Ssh! - szorítja az ujját a szája elé, amikor kicsit hangosabban csukom be az ajtót a szükségesnél. Már mindenki alszik rajtunk kívül. - Szeretkezz velem!

- Itt? A szüleid szobája mellett? - kérdem kihívóan, Harry pedig a száját beharapva bólogat.

- Mint a tilosban járó tinédzserek - válaszolja. - Ez kimaradt az életemből. Titkos légyott a pasimmal a szüleim házában.

- Izginek hangzik, pótoljuk be - motyogom már egyenesen a szájába, és lassan lehámozzuk egymásról a ruhákat. Nagyon próbálunk csendben lenni, de fogalmam sincs, ez valójában mennyire sikerül, ahogy Harry a nyakam harapja és a hátam karmolja, miközben teljesen meztelenül simulunk össze a szoba közepén. - Gyere, feküdj az ágyra - irányítom őt a sötétben, és kéjes sóhajokkal el is fekszik az… emlékeim szerint nem általunk bevetett ágyneműn. Tényleg tinédzsernek érzem magam. - Fordulj hasra!

- Lou… - nyögi halkan a parancsom után, de teszi, amit mondok neki. Gyönyörű a szoba homályában, amit csak az utcai lámpák világítanak meg egy kicsit. - A nyelvedet akarom - motyogja a párnába. A haja szétterül rajta, a teste pedig… elképesztő ebben a pózban, ahogy feltolja a hátsóját, a mellkasa a matracon, és a párnát szorongatja. A lábai közé ülök, végigsimogatom az őzike combjait, és lassan végignyalok a bejáratán. Erőszakkal tartja vissza a hangját, amitől az egész sokkal izgatóbb.

- Mindig annyira finom vagy - motyogom a bőrébe, és a nyelvem egyre mélyebbre merítem, csak hogy ma kizárólag így készítsem elő. Mivel közbe hozzá se érek, már remegve zihál alattam, amikor úgy döntök, hogy elég, és feltérdelek a háta mögött. - Nem így akarlak - jelentem ki egyszerűen, és megfordítom őt az ágyon. Ettől halkan kuncog kicsit, de hamar elhallgat, és inkább sóhajtozni kezd, amikor pár másodpercre a merevedését is a számba veszem. - Csendben kell lenned, édes.

- Neked is - nyögi, és átöleli a nyakam, ahogy feljebb mászok. Épp csak beigazítom magam, amikor a csípőm köré kulcsolja a lábait, és ő maga húz közelebb, hogy tövig elmerüljek benne. Egyetlen ujjam se használtam, csak a nyelvemmel masszíroztam, ezért felszisszen az első pillanatban, de hamar ellazul és érzem, hogy minden rendben. - Istenem, nincs jobb, mint amikor bennem vagy… - zihálja a fülembe, amikor mozogni kezdek, és ezzel csalja ki az első komolyabb nyögést belőlem is.

- Ssh! - nevet úgy, mint aki tényleg részeg, de azért még magánál van, és legalább nagyjából tudja, mit csinál. - Meghallják…

- Szerintem nem lepi meg őket, hogy szoktunk szexelni - lihegem a fülébe vigyorogva, és megint csak kuncogást kapok válaszul, de a körmei a hátamba marnak, amikor mélyebben csapom előre a csípőm. Nem akarok érzelgősködni, meg túlontúl nyáladzani sem, nem az én formám, ezért nem mondom ki, de magamban azért elismerem, hogy nekem is Harryvel a legjobb a szex. Egész életemben. Még most is, hogy csak csendben, lassan ringatózunk, ezzel az egész aktust sokkal jobban elhúzva, és mire elélvezünk, már az egészet megváltásnak érzem. A lassú szeretkezés egyetlen hátulütője, hogy a végére már tényleg valósággal felrobbanok. Harry viszont… Harry képtelen csendben maradni, amikor a farkammal tövig magában, az erekcióját szorítva élvez a hasára. Nincs az az Isten, hogy ezt nem hallotta mindenki a házban, de túl későn hajoltam az ajkaira. Igazából, nem is akartam azt tenni, mert imádom nézni őt az orgazmus pillanatában.

- Szeretlek, Bambi - motyogom neki két csók közben, éppen csak próbál magához térni, de sokkal szorosabban ölel, és mélyebben csókol a kis vallomásom után.

Már a faházban is különleges volt az együttlétünk, tekintettel a régi emlékeimre, és ennek is van valami különleges varázsa, hogy Harry gyerekszobájában tehettem őt sokadjára is a magamévá.

*

A búcsú egyáltalán nem könnyű, megint mindenki sír, Harry is, és legszívesebben azt mondanám maradjunk, de nem tehetem. Ígéretet tettem Igornak, hogy csak egy hétre lépünk le. Számítanak ránk, és muszáj visszamennünk. Slawa és a sofőrök már a ház előtt várnak a kocsival, bepakolják a bőröndöket, Harry pedig még kiosztja az utolsó öleléseket.

- Megvan a számotok, és interneten is bármikor video chatelhetünk, rendben? - biztosít mindenkit arról, hogy nem fog eltűnni.

- Jelenkezzetek, ahogy hazaértetek! - parancsolja Anne, és még dob mindkettőnk felé egy puszit, miután beültünk a kocsiba.

Már az első napokban tudtam, hogy ez lesz a legnehezebb az egészben, de a vigasztaló mindenképpen az, hogy ez a búcsú többé nem örökre szól, és kapcsolatban maradhatunk akkor is, ha épp nem vagyunk egy országban. Ezzel persze nem túl könnyű megvigasztalni Harryt. Egész úton szótlan, leginkább alszik vagy zenét hallgat, de nem zárkózik el, mindezt hozzám bújva vagy engem ölelve teszi, és ez nem annyira rossz jel. Valamikor az út felénél én is elalszom, mert már csak akkor térek magamhoz, amikor Slawa szól, hogy kössük be magunkat, mert landolunk.

Teljesen nyugodtan szállunk ki a gépből, Harry talán kicsit jobb színben is van, és arról magyaráz, hogy Gemma átküldte neki a Spotify lejátszási listáit, amikor kiabálás és nyöszörgés szakítja félbe a házunk nappalijából. Egyből rohanni kezdünk, és meglepetten torpanunk meg az ajtóban. Néhány emberünk nyakig véresen, a sérüléseiket szorongatva ülnek a földön, és apám ápolói látják el őket, Zayn pedig a kanapén szenved, amikor beérünk.

- Mi történt? - kérdem azonnal, Harry pedig ezzel egyidőben csak annyit motyog a fülembe, hogy Kyle, és már fel is rohan az emeletre, hogy megkeresse a fiút.

- Ó, a kisherceg megérkezett - válaszolja fájdalmas, de lehetetlenül gúnyos hangon Zayn, és kedvem lenne belelépni a szájába. - Remélem kipihented magad, amíg az embereidnek a vérét ontották.

Nem felelek semmit, inkább összeszorított állkapoccsal Zayn felé indulok, és még Igor szigorú, figyelmeztető hangjára se figyelek. Megragadom a kibaszott pakisztáni seggfej ruháját, és bármennyire is fáj neki, magammal rángatom a nyári konyhába, aztán bevágom magunk mögött az ajtót. Velem szemben áll, és minden erőmre szükség van, hogy ne kezdjek el üvöltözni.

- Mi a fene történt?

- A tipped nem vált be - köpködi felém a szavakat, és csak most veszem észre, hogy a vér még mindig szivárog a vállából. - Hárman meghaltak, amikor tüzet nyitottak ránk, csak azt a kettő elbaszottat tudtam menteni, és őket is csak egy golyóért cserébe.

- A tervem kristálytiszta volt, hogy a picsába tudtad elbaszni?! - förmedek rá, és a hangom is felemelem, de ennyi, képtelen vagyok tovább visszafogni magam.

- Te basztad el azzal, hogy amerikai minta-vőlegényjelöltet játszottál egymillió kilóméterre innen, miközben velem kellett volna lenned! - üvölti az arcomba, és ad egy pofont. Alig van benne erő, de ettől még agresszív és pofon. - Velünk kellett volna lenned, Louis! Ez a kibaszott kötelességed! A család az első, te is letetted az esküt, vagy rosszul tudom?!

- Eddig sem voltam itt minden akciónál! - kiabálok vissza, de ő már túl ideges ahhoz, hogy igazán figyeljen rám. Csak hadakozni kezd velem, többször is megpróbál megütni, de ahogy ellököm magamtól, fájdalmas nyögéssel csapódik a háta a falnak, aztán még neki is szorítom, hogy lefogjam, és ne tudjon újra nekem jönni. - Nem tudom, mi van veled, Zayn, de a normálisnál is jobban kifordultál magadból! Folyton azt lesed, hol köthetsz belém, és most még ez is?! Engem akarsz hibáztatni a halálukért, amikor itt sem voltam, amikor nem is én vezettem az akciót?! Komolyan?! Mi a fasz bajod van?!

- Louis…

- Tudom, hogy gyűlölsz, tudom, hogy a hátad közepére sem kívánsz, de mindig igyekeztem mindent megtenni ezért a szervezetért! - üvöltözök vele tovább, mint egy eszelős. - Nem tehetsz felelőssé valamiért, amiben részt sem vettem! A mai nap a te felelősséged volt! A segítségemet kérted, én pedig segítettem, de ez a te kibaszott akciód volt, nem az enyém! Máskor többet voltam távol egyetlen hétnél, mégse volt egy rossz szavad se! Mi a fasz…?

- Nem gyűlöllek - feleli egyszerűen, és valahogy zavarba is hoz a furcsa és idegen hangsúllyal, amit használ.

- Akkor pedig már nincs több ötletem! - kiáltom dühtől elvakulva, és széttárt karokkal el akarok lépni tőle, folytatni a veszekedést, és további sértéseket vágni a fejéhez, de utánam nyúl és ezzel szakít félbe. A hajamba markol, olyan erősen, hogy igazából már fáj is, és hirtelen ránt közelebb magához.

- Szeretlek, Louis, épp ez a baj! Szeretlek… - sziszegi a fogai között, a düh őt is felemészti, és még nyelni sincs időm, csak az ajkait érzem meg az enyémeken, amitől levegőt se tudok venni. Teljesen ledermedek, és megáll körülöttem az idő, az egész világ. Azt sem tudom, ki vagyok és hol vagyok, csak Zayn van, az édes parfümjével keveredő vérének az illata, meg a csók íze, ami betölti az érzékeimet.